Alapvetően háromféleképpen lehet elkerülni a kellemetlen meglepetéseket:

• Jogi eszközök alkalmazása
• Tájékoztatás alkalmazása
• Folyamatok megértése

Mondanom sem kell, a három lehetséges megoldás egymástól elkülönül, és mindegyik esetben cselekedhetünk önállóan vagy a hatóság segítségével. Jogállamban élünk, így illene bíznom az első megoldás sikerében, mégis bizalmatlan vagyok: A tapasztalat azt mondja, nem mindig segít a jog. A lepecsételt készülékház védelmet jelentene elvben, de a szakszervíz a porra, a lecsapódott párára és számos dologra hivatkozik. A mobiltelefonnak mondják, semmi nem árt jobban mint az izzadt tenyér. A számítógép esetén jöhet a túlfeszültség, áramingadozás és számos hasonló történet. Ha nincs szünetmentes tápegység, nem légkondicionált a szoba, stb. akkor egymásnak ellentmondó szakvélemlények végtelen áradatára lehet felkészülnünk.

Ismert magyarázat: Nem volt megfelelő a szoba hőmérséklete, a por rontotta a hűtés hatásfokát ezek közül bármelyik okozhatta a számítógép meghibásodását, a legvalószínűbb ok azonban az áramingadozás, a gyártási hiba esélye minimális. Szinte kockázat nélkül mondhatja ki a szakértő, hiszen az elektronika elhasználódása elvben csekély, és a statisztika is őt igazolja. Az ellentmondó szakértői vélemények kapcsán a reklamáció kockázatot jelent, időt emészt fel, a kiszabott bírság pedig senkit nem vigasztal. Szélmalomharc, mondhatnánk. Igen ám, de tény, hogy a bírságolás, a hercehurca alkalmas a tisztességtelen szolgálltatás költségeit megnövelni olyan mértékben, hogy olcsóbb legyen a tisztességes működés. A módszer lényege a prevenció, és a vásárló és a forgalmazó közötti erőegyensúly megteremtése.

A tájékoztatásban nem csak a rossz megoldásokról kell beszélni, hanem a jó megoldásokról, reklámot csinálva nekik. Olvashatunk a kölyökbarát termék minősítésről, a kiváló magyar árú jelzésről, és számos hasonló megoldásról, láthatunk teszteket, és fel lehet készíteni a vásárlót arra, hogy elkerülje a problémát. Amelyik kereskedőnek nem tetszik a pecsételés, nem tetszik, ha részletes információt kérünk, le akarjuk iratni, a kipróbálás azt el lehet kerülni. Ez valóban segít, csak éppen nem véd attól, hogy a kereskedő hazudik, később porra, melegre, áramingadozásra vagy bármira fogja a problémát. Aki viszont itt kibúvot keres, nem tájékoztat arról, hogy ez mitől véd meg, mik a gyakori gondok amik esetén a pecsét sem segít, nos ott nem kell vásárolni.

Végezetül akad a folyamatok megértése, és természetesen a megszerzett ismeretek tudatos felhasznállása. Úgy gondoljuk a kereskedő tárolja, bemutatja, és eladja az árút, azonban ez nem teljesen így van. Egyfelől a Jótállás és a szavatosság kapcsán a kereskedő kockázatot vállal, másfelől megismeri az árút, harmadrészt tanácsot ad, negyedrészt egyéb járulékos szolgálltatásokat nyújt (pl. összeszerelés). Mindezek mellett hirdet, bemutató darabokat üzemeltet, raktárkészletet tart fenn, továbbképezteti az alkalmazottakat, stb. Mindennek bele kell férnie a haszonkulcsba. Hihetetlenül olcsó megoldás nincsen: ott bizony hiányzik valami, és ez a vevő számára káros. Akkor is, ha éppen a haszon hiányzik.

A garanciát akkor tudjuk érvényesíteni, ha amikor a baj van, a kereskedő még mindig létezik a szervíz is elérhető, magyarán szólva van aki elvégezze a javítást, és ennek a költség fedezete adott. Ha a kereskedő haszna hiányzik akkor csődhelyzet állhat elő: ez esetben pedig a garanciális ügyintétés kapcsán nehéz helyzetbe kerülünk. Hasonló gondot jelent, ha éppen a garancia költségei maradnaak ki a számításból, ez esetben ugyanis a garanciális igényt nehéz érvényesíteni. Ha nem ismeri az árút a kereskedő, nem kellően képzett, nem látja át az összefüggéseket, akkor az is a vásárlónak rossz. Magyarán szólva kereskedő és kereskedő között is van különbség.

Az ember azt hinné, hogy azonos eszköz vásárlásánál az olcsóbb ár a nyerő, valójában ez azt jelenti, hogy a kereskedő olcsóbban dolgozik. De mi fedezi az árkülönbséget? Nagy forgalom és hatékony működés? Ez sajnos csak minimális különbséget fedezne, és nagyobb raktárkészlet (és ezzel járó kockázat) jobb üzlethelység és számos más dolog kell hozzá, így ezzel nem lehet sokat spórolni. Meg lehet kerülni egyes nagykereket, de ez kockázattal jár. Vagy éppen a kereskedő által nyújtott dolgok közül valami elmarad. A termék ismerete, a megfelelő szintű szaktudás, a továbbképzés, vagy pedig a megnyugtató módon intézett garancia ami helyett kifogásokat kapunk, és jön a sablonválasz is: túláram, panaszkodjon az áramszolgálltatónál. A 10 kgnál nehezebb, vagy (és)tömegközlekedéssel nem (vagy igen nehezen és szabálytalanul) szállítható eszközöket is magunk cipelhetjük be, és haza pusztán azért, hogy megkapjuk ezt a minősítést. A szakváleményre ők is szakvéleményre válaszolnak...

Olyan helyen kell vásárolni ahol belefér az árrésbe a korrekt szolgálltatás, az adott helynek jó híre van, és az előzetes ellenőrző tapogatózások is jónak tűnnek. Igen ám, de amíg nem tudjuk, hogy egy kereskedő által nyújtott szolgálltatás kapcsán mi is van a kosárban a bolt takarításán és a csinos és kedves pénztárosnőn kívül, nos addig nem is tudjuk mit nyerhetünk és mi az amit elveszthetünk. Ha pedig ezt nem tudjuk, akkor az ár a döntő, ez pedig többnyire nem tesz jót a minőségnek.

Természesetesen nem csak a kereskedelemben akadnak ilyen kérdések, hanem a szolgálltatásoknál (ezen belül a távközlési szolgálltatásoknál) is hasonló a helyzet.