Súgó - Keresés - Felhasználók - Naptár
Gyakori Kérdések: Javítás, Csere, Levásárlás, Pénz Vissza?
Fogyasztóvédelem Fórum > Fogyasztóvédelem.com > Információk a Fogyasztóvédelemről
1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9
ChrYsler
(Captain Crash @ 2007.04.18, 14:08) *

Kicserélés esetén természetesen a jótállási időnek újra kell indulnia. Menj vissza és hivatkozz arra, hogy a ptk. 308. § (3) szerint a szavatossági jog érvényesíthetőségének határideje a dolognak vagy jelentősebb részének kicserélése (kijavítása) esetén a kicserélt (kijavított) dologra (dologrészre), valamint a kijavítás következményeként jelentkező hiba tekintetében újból kezdődik.
Ha arra, hivatkoznak, hogy ez csak szavatosság esetén van így, akkor közöld velük, hogy a ptk. 248. § (5) értelmében a ptk-nak a szavatossági jogok gyakorlására vonatkozó szabályait a jótállási jogok gyakorlásánál megfelelően alkalmazni kell.
Ha ezek után is szívóznának, akkor kérd el a vásárlók könyvét, és írd bele abba az elkövetett szabálysértéseket. Például, ha nem állítottak ki jegyzőkönyvet a kifogásodról, amikor közölted a hibát a 49/2003-as GKM értelmében, valamint, írd le, hogy mi került az új jótállási jegyre, illetve, hogy minek kellett volna kerülnie, miután újraindul a jótállás. Az új jótállási jegyre azért van szükség, mert új termék esetében ugyebár új paramétereknek kell rajta lennie. Aztán ha eddigre sem változik a cég hozzáállása, akkor irány a Békéltető testület.
Amúgy a jótállási jegyzőkönyv átadásának elmaradása, illetve a hibás kitöltése nem érinti a fogyasztói jogokat. De tisztánlátás érdekében jobb előre tisztázni szerintem a dolgokat. smile.gif

Köszi a gyors választ! biggrin.gif

És akkor mi van, ha arra hivatkoznak, hogy ezt a kártyát már nem árulják / a kártyát már csak 1 év garival árulják? huh.gif

Üdv

ChrYsler
Captain Crash
A kicserélés csak ugyanolyan új termékre történhet, ha a sem cserélni ugyanolyan újra, sem kijavítani nem tudják a terméket, akkor elállhatsz a szerződéstől. Elállás esetén a vételárat kell visszakapjad, nem kötelezhetnek a levásárlásra, hogyha az neked nem felel meg. (Levásárlásnál is csak a vételárat vehetik alapul.)
Nem vállalhatnak kevesebb jótállási időt, csak akkor ha konszenzussal szerződést módosítotok, ugyanis a kicserélés során is az eredeti szerződésszerű állapot visszaállítása a cél. Az eredeti szerződésben pedig 3 év jótállást vállaltak, egyoldalúan nem módosíthatnak szerződést, ugyanazokat a jogokat kell megkapd, amit korábban.
ChrYsler
(Captain Crash @ 2007.04.18, 15:20) *

A kicserélés csak ugyanolyan új termékre történhet, a sem cserélni ugyanolyan újra, sem kijavítani nem tudják a terméket, akkor elállhatsz a szerződéstől. Elállás esetén a vételárat kell visszakapjad, nem kötelezhetnek a levásárlásra, hogyha az neked nem felel meg. (Levásárlásnál is csak a vételárat vehetik alapul.)
Nem vállalhatnak kevesebb jótállási időt, csak akkor ha konszenzussal szerződést módosítotok, ugyanis a kicserélés során is az eredeti szerződésszerű állapot visszaállítása a cél. Az eredeti szerződésben pedig 3 év jótállást vállaltak, egyoldalúan nem módosíthatnak szerződést, ugyanazokat a jogokat kell megkapd, amit korábban.

Értem. Nagyon köszönöm! smile.gif

Üdv

ChrYsler
ChrYsler
Na. Újabb fejlemények. smile.gif

Ma voltam a boltban, a videokártya garanciájával kapcsolatban. A srác azt mondta, hogy igen, cserénél újraindul a gari, de csak akkor, ha 1 éven belül romlik el és cserélik a kártyát. Ugyanis a magyar törvények 1 év jótállást írnak elő. (A további 2 évet már a cég vállalja.) Mondom én meg megkérdeztem egy jogászt ( wink.gif ) és ő azt mondta nekem, hogy minden esetben újraindul a gari. Az eladó persze bólogatott, hogy nem így van, én meg állítottam, hogy így. tongue.gif Mivel elég határozott voltam, így a végén beadta a derekát és azt mondta, jó, akkor átírja nekem.
Így végül tényleg átírta, új garipapírt kaptam, szóval 2010-ig garis a kártya. clap2.gif

Egyébként ebben az 1 éven belüli dologban ugye nincsen igaza?! unsure.gif

Üdv

ChrYsler
asdf
Akkor van igaza, ha nem 3 ev garival adta el, hanem egy ev teljeskoru, + ket ev korlatozott gyartoi garanciaval. Aztan ennek a plusz ket evnek az elso felet /vagy a masodikat is?/ rogton at is lehet ugorni, ha szavatossag kereten belul kivan ugyintezni az ember es bizonyitja a rendeltetesszeru hasznalatot, vagy valami ilyesmi. Nalam tanultabbak majd korrekturaznak smile.gif
Captain Crash
Remélem nem rám gondoltál, amikor arra utaltál, hogy megkérdeztél egy jogászt. smile.gif Mert nem vagyok jogász. Akkor sírva könyörögnék, hogy had legyek őz, mert az őz előtt legalább van féknyom. biggrin.gif

A jótállási idő alatt a kötelezettnek kell bizonyítania, hogy a hiba oka a teljesítés után keletkezett. [ptk. 248. § (1)]
A kötelezett által vállalt jótállás nem lehet kedvezőtlenebb, mint a kellékszavatosság. A szavatossági jog érvényesíthetőségének határideje pedig a dolognak vagy jelentősebb részének kicserélése (kijavítása) esetén a kicserélt (kijavított) dologra (dologrészre), valamint a kijavítás következményeként jelentkező hiba tekintetében újból kezdődik. [ptk. 308. § (3)] S mivel a törvénynek a szavatossági jogok gyakorlására vonatkozó szabályait a jótállási jogok gyakorlásánál megfelelően alkalmazni kell [ptk. 248. § (4)], így véleményem szerint a jótállási jog érvényesíthetőségének határideje is újból kezdődik.
Függetlenül attól, hogy 1 év kötelező, 2 év korlátozott gyartói jótállási feltételekkel hozta forgalomba a terméket. Továbbá azt is megemlíteném, hogy szerintem, ha az 1 évet követően más jótállási feltételeket vállal, akkor azt egyértelmüen fel kell tüntetnie és tájékoztatni kell erről a fogyasztót kellő időben a szerződéskötés előtt.
ChrYsler
A garipapíron az állt, hogy garancia kezdete: 2005.x.x, garancia vége: 2008.x.x. (Most pontosan nem írom le a hónap napot.)
Meg talán annyi a terméknévnél, hogy 3 év garancia, de ilyen nem volt, hogy 1+2 év garancia.

Persze, rád gondoltam Captain Crash, mint jogász. biggrin.gif Remélem nem veszed azért sértésnek. Csak azért mondtam, hogy jobban alá tudjam támasztani az érveimet.

Üdv

ChrYsler
Captain Crash
Ugyan miért haragudnék? biggrin.gif Csak vicceltem, sok jófej jogász van....remélem. biggrin.gif Én informatikus vagyok.
ChrYsler
(Captain Crash @ 2007.04.21, 14:14) *

Ugyan miért haragudnék? biggrin.gif Csak vicceltem, sok jófej jogász van....remélem. biggrin.gif Én informatikus vagyok.

Én szintén. biggrin.gif wink.gif
Captain Crash
Szar ügy. biggrin.gif
Ariadne
(ChrYsler @ 2007.04.24, 16:51) *

(Captain Crash @ 2007.04.21, 14:14) *

Ugyan miért haragudnék? biggrin.gif Csak vicceltem, sok jófej jogász van....remélem. biggrin.gif Én informatikus vagyok.

Én szintén. biggrin.gif wink.gif

Én nem. biggrin.gif Szeretnék jó fej jogász lenni, csak ilyen sok informatikus között nem egyszerű, jönnek itt mindig a logikájukkal meg ilyen huncutságokkal... wink.gif laugh.gif
Captain Crash
Nem tehetünk róla, hogy van olyan szakma, ami a logikára épül. biggrin.gif
Ariadne
(Captain Crash @ 2007.05.17, 11:23) *

Nem tehetünk róla, hogy van olyan szakma, ami a logikára épül. biggrin.gif

A jog is, csak sokszor nem egészen ugyanolyanra, mint ami alapján 1+1 mindig 2 kell legyen. tongue.gif
Csaba_20
Az informatikában legalább nem kell remegő lábakkal várni, hogy vajon a processzor tényleg 2-nek fogja-e értelmezni az 1+1-et. tongue.gif
Captain Crash
Kevés mégegy olyan szakma létezik, mint a jog, ahol azután, hogy valamit egzakt módon leírtak, még létezik többféle értelmezése a leírtaknak, és a többféle értelmezésnek többféle eredménye, alkalmazása. Ez kb olyan, mintha valaki elkezdene építeni egy felhőkarcolót, és a végén kávéfőző jönne ki belőle. smile.gif Szerintem nehéz ezek után elmondani, hogy a jog és a logika sűrűn találkozik.

Az informatikus, az orvos és a mérnök vitatkozik, hogy melyiküknek a szakmája volt előbb.
Az orvos:
- Hát ugye ott van Ádám és Éva, Éva létezéséhez kétségtelenül egy orvosi beavatkozás szükségeltetett, így bizonyára az orvosi szakma volt a legelső szakma.
A mérnök:
- Na jó, de előtte ott volt az őskáosz, amiből lett a föld és az egész mindenség, ehhez pedig kétségkívül mérnöki feladatra volt szükség, tehát a mérnöki szakma volt a legelső.
Az informatikus:
- Na jó, jó, de ki teremtette az őskáoszt!
Csaba_20
Innentől szerintem Csevegő -> http://www.fogyasztovedelem.com/forums/ind...1154&st=765
netleo
Sziasztok,én tanácsot szeretnék kérni.Barátnőmnek hat hónapja vettem egy telefont,T-Mobil webshopból rendeltem.A telefon egy Siemens C72.Kb két hónapja a telefon elromlott,állandóan kikapcsolt.Be vittem a siófoki T-Mobilhoz,kaptam egy csere telefont,a rossz telefon hátlapját hazavihettemAzt mondták, hogy a rossz készüléket pedig elküldik a gyártóhoz és majd telefonálnak ha kész lesz.Így is történt egy hét múlva mehettem a telefonért,megyek a szervízeshez veszi elő a telefont, hogy igen elkészült,próbálja bekapcsolni be se kapcsolt,gondolom ki se próbálták mielőtt felhívtak.Szervízes elnézést kért,csere telefont vissza adták,azt mondták ez a telefon utazik még eggyet majd telefonálnak ha kész lesz,garanciapapírt nem pecsételték le,munkalapot kaptam.Egy hét múlva mehettem a telefonért,látszólag minden rendben a telefon műkődőtt,azt mondták átforrasztottak mindent és ,hogy a hátlapot tegyem rá mert csak ugy fog rendesen műkődni,(ezt se értem) a csere telefont visszaadtam,garanciapapírt nem pecsételték le,munkalapot adtak.Mire hazaértem a telefon kikapcsolt,még mindig rossz volt.Barátnőm sógora visszavitte a telefont,csere telefont megkapta,egy hét múlva mehetett a telefonért,azt mondták a telefon kész, kicserélték az akkumulátort, a hátlap és az akku közé beragasztottak egy gumi darabot.Garancia papírt le pecsételték,mert a srác ismerte a szervízest és rákérdezett hogy lepecsételik-e.Telefont haza hozta a készülék kikapcsolt.Ez eddig három út Siófokra Enyingről oda vissza 30 km .Barátnőm sógora visszavitte a telefont,csere telefont megkapta azt mondták majd telefonálnak ha kész,2007 máj 19-én mentünk a telefonért,garancia papírt lepecsételték,azt mondták nem tudják kipróbálni mert le van merülve,de mindent átforrasztottak ,haza hoztuk a készülék kikapcsol.Összegezve négy út (kb 10000 Ft benzinköltség)a telefon még mindig nem jó.Aki tud kérem segítsen,adjon tanácsot. Köszönöm
Captain Crash
Olvasd el az alábbi linkeket!
kemike
Hi!

Kérdésem az lenne, hogy ma felajánlottak egy másik terméket cserére... Ez pofátlan módon rosszabb volt minta másik...
Így kérhetem a pénzvisszafizetést? Vagy mondhatják azt hogy jó akko ha nem fogadom el még két hét(mondjuk felvisszük a munkalapra, hogy felajánlottak cserére egy másik terméket, de nem fogadtam el mert.... )?
Ariadne
Mondjuk ha visszamész csak ennek a topiknak a legelső hozzászólásához, már megvan a válasz... rolleyes.gif Könyörgöm,olvasni, mielőtt írtok...
droland
Tisztelt Forumozók!

A leirtakat olvasva, az egész egyszerünek tünik, de a gyakorlat az már más.
Ebben szeretnék segítséget kérni.

2006.11.21-én vásároltam egy PDA készüléket. (Hideg volt akkoriban).
Jött a nyár és meleg hatására a kijelző tartalma becsikozodott , olvashatatlanná vált.
2007.05 hóban bevittem a szervízbe ahol 2007.06.11 kor megjavítva vissza is kaptam.
A készülék újra ezt a hibát produkálta.
2007.06.15-én újra bevittem, 2007.07.06. kor megjavítva vissza kaptam.
Ma 2007.07.09 van a készülék megint ugyanazt a hibát produkálja.
Reggel szervízbe be és kértem a cserét, mert nem akkarom javítatni (mert hogy eddig se sikerült).
Nem cserélik mert erre a készülékre szervíz garancia van igy a felelősség a gyártót terheli, ez volt a válasz.
Szerződéstöl való elállásról halani sem akkartak.
Kértem jegyzőkönyvet melyben benne vannak az elöző javítási igényeim illetve a javítások, a hiba, illetve hogy pénz vissza fizetést kértem. A részükröl a fentebb említett indok és hogy szervízeltetésel oldanák meg a gondom. A ma reggeli panaszom sajnos nem került bele mert bosszus voltam és nem figyeltem kellően.
A készülék nálam maradt hibássan meg a jegyzőkőnyv, és a javításra vonatkozo adatlapok. Csere készüléket sose kértem, mert elég nekem a sajátomra vigyázzni nem szeretnék máséra felelőséget vállalni.
És az adatok ide oda mentése is kellemetlen lett volna.
Tudom hogy engem most leráztak és jogilag meg van a lehetőségem az elállástól.
A kérdésem az hogy ezt hogyan lehet érvényesíteni ha szinte kiröhög a bolt? Mit csináljak a jegyzökönyvel? Mit csináljak a hibás készülékkel? Az egész procedurának ezzek után mi a folyamata?

Válaszokat előre is köszönöm.

Roland
lazurdeak
(droland @ 2007.07.09, 16:53) *


A leirtakat olvasva, az egész egyszerünek tünik, de a gyakorlat az már más.



Kedves Roland!

Ez már csak így szokott lenni mindennel: leírva minden egyszerűbb, mint a valóságban. Szerintem a helyzeted a következő.

(A továbbiakban felteszem, hogy a készüléket rendeltetésszerűen használtad, tehát normál nyári hőmérsékletektől ment tönkre. Ha tűző napon tartottad a kezelési útmutatót figyelmen kívül hagyve, az más eset.)

Az általad vásárolt készülék többször használhatatlanná vált (ha nem lehet olvasni a kijelzőt, az alapvető hiba egy PDA-nál). A több hetes javítások jelentős kellemetlenségeket okoztak. Jelenleg sem működik a készüléked.

Ezek után jogod van cserét kérni. (Eredetileg is lett volna, és nekik kellett volna bizonyítani, hogy nekik az aránytalan többletköltséget jelentene.) Ezt meg is tetted, jegyzőkönyv is van róla - sajnos kimaradt belőle, hogy jelenleg sem működik a készülék, ezt legközelebb pótolhatod. Ha a cserét megtagadják, elállhatsz a szerződéstől.

Olyat, hogy "szerviz garancia" életemben nem hallottam, szerintem ők találták ki. A készülékhez jótállás jár, a jótállásra kötelezett az a vállalkozás / személy, amelytől a készüléket vetted. A gyártóhoz neked semmi közöd nincs, a kereskedővel létesítettél szerződést. Semmiféle jogalapjuk nincsen, hogy lerázzanak.
(Részletesebben ld. Ptk. 248, 305-311 és 151/2003 kormányrendelet. Utóbbiból idéznék: "A jótállási kötelezettség teljesítése azt terheli, akit a fogyasztói szerződés a szerződés tárgyát képező szolgáltatás nyújtására kötelez (a továbbiakban: forgalmazó)." Magyarra fordítva ez is azt mondja, hogy a kereskedőt terheli a jótállás. A PDA egyébként értelmezésemben egy fejlettebb menedzserkalkultáor, ezért a 151/2003 szerint egy év a kötelező jótállás, ez meghosszabbodik azzal az idővel, amit a gép a szervizben töltött.)

Teendőid:
1. Várd meg a válaszukat. (3 munkanapon belül nyilatkozniuk kell, hogy elfogadják-e a reklamációdat).

2. Ha válaszuk nemleges, próbáld meg ezt írásban megkapni, ha nem megy, menj be újra a boltba, felfegyverkezve a fenti jogszabályokkal - megtalálod őket a weben, ha nem sikerült, szólj.
Vetess fel újabb jegyzőkönyvet, amelyben leírod azt is, hogy mi volt a válaszuk és hogy ismét nem működik a készülék. Javaslom beleíratni az általuk korábban írt marhaságokat - gyártó köteles javítani meg szervizgarancia.

3. Írj a Vásárlók Könyvébe, ebben ismételd meg, hogy cserét kérsz, ennek elutasítása esetén elállsz a szerződéstől. várd meg a választ. (Itt is hivatkozz a Ptk-ra és 151/2003. kormányrendeletre.)

4. Ha a válasz erre is nemleges, vagy nem kapsz írásos választ, akkor elvileg a következő lehetőségeid vannak:
- Békéltető Testület (ingyenes, viszonylag gyors, viszont a döntésük a kereskedőt nem kötelezi).
- Ez után vagy e helyett fogadhatsz ügyvédet, és polgári pert indíthatsz. (Ez a gyakorlatban évekig eltarthat, és pénzbe kerül. A végén vagy viszontlátod a pénzedet, vagy nem. Viszont elvileg az összes többletköltségedet, elmaradt hasznodat is követelheted.)

Ezért a gyakorlatban a 4. lépés előtt még egy figyelmeztető levelet javaslok, amelyben leírod, hogy tekintettel a magatartásukra, kénytelen leszel pert indítani és az összes költségedet követelni.

Valószínűleg elég sokba került a készülék, ezért megéri futni náluk még néhány kört. Ha szerencséd van, a pertől megijednek. Ha kitartanak, az gáz... Neked kell döntened, hogy akarsz-e évekig foglalkozni ezzel az üggyel.

Még egy: írd meg a tapasztalataidat minél több fórumon, cégnevekkel (gyártó és kereskedő). Legalább másokat próbáljunk megóvni a hasonló esetektől.

"Felelősségelhárítás": Nem vagyok sem jogász, sem fogyasztóvédelmi szakember. A fentiek a saját ismereteimet és tapasztalataimat tartalmazzák, elképzelhető, hogy nem minden esetben szakszerű és pontos a fogalmazás, nem vállalok felelősséget a fenti tanácsok helyességére vonatkozóan, semmiféle felelősséget nem vállalok semmiért.... biggrin.gif
droland
Sziasztok!

Köszönöm a válaszodat, a dolgott én is igy képzeltem el nagyjábból.
A 3 napos válasz időt viszont nem értem. A jegyzőkönyvbe ugyanis az álláspontját már jelőlte a cég, úgymint szerviz garancia gyártói felelősség. Gondolom hogy ezek után ők nem tudnak min gondolkodni.
Tehát részükröl hivatalosan levan zárva az ügy. A jegyzőkönyv kitőltése azzal az indokkal amit ők rá irtak elvileg törvényt sért, hisz ilyen a valoságban nincs. A szerződéstől való elállás jogának gyakorlása a gyakorlatban hogy zajlik? Ott akkartam hagyni a készüléket de nem vették át, azt mondta csak akkor hagyhatom ott ha szervizbe küldöm, amit ugye nem fogadtam el. Gondolom addig jogosan a pénzem se követelhetem ameddig az áru nálam van.

Mindenesetre a helyes megoldás egyenlőre egy ujabb látogatás, új jegyzőkönyv pontosabb adatokkal, vásárlók könyve, és ptk mutogatás, ha jól sejtem.

Ui: Forgalmazó: Speedshop, Gyártó: ETEN/EVEREX, És a kollegám 2 hete vásárolt ugyanitt, ugyanilyen márkáju más típusú készüléket, mára szintén alkalmatlan a használatra. (nincs hang a hangszoróba, telefon része igy kilőve, de BT fülessel még használható). Kiváncsi leszek Ő hogy jár. sad.gif
lazurdeak
(droland @ 2007.07.10, 19:19) *


A 3 napos válasz időt viszont nem értem. A jegyzőkönyvbe ugyanis az álláspontját már jelőlte a cég, úgymint szerviz garancia gyártói felelősség. ... Gondolom hogy ezek után ők nem tudnak min gondolkodni.

...

A jegyzőkönyv kitőltése azzal az indokkal amit ők rá irtak elvileg törvényt sért, hisz ilyen a valoságban nincs. A szerződéstől való elállás jogának gyakorlása a gyakorlatban hogy zajlik?

...

Gondolom addig jogosan a pénzem se követelhetem ameddig az áru nálam van.

Mindenesetre a helyes megoldás egyenlőre egy ujabb látogatás, új jegyzőkönyv pontosabb adatokkal, vásárlók könyve, és ptk mutogatás, ha jól sejtem.




Igazad van, úgy látszik, én nem olvastam el alaposan a leírást. Ha a jegyzőkönyvben benne van az álláspontjuk (elutasítás), akkor az általam írt 1. lépés elmarad.

Marad tehát az újabb látogatás. (Ezt azért javaslom mindenképpen, mert sok kereskedő nem rosszindulatból mond zöldségeket, hanem ugyanúgy nem ismerik a jogszabályokat, mint a vásárlók többsége. Ezek meggyőzhetők. Persze van, aki szándékosan nézi ostobának a vevőket. Jelenleg nem tudhatod biztosan, melyikkel van dolgod.)

Az elállás egyoldalú nyilatkozat, a másik félnek nem kell beleegyeznie, bár a jogosságát vitathatja. Ez azt jelenti, hogy egyszerűen bejelented, a szerződéstől elálltál (konkrét dátummal: pl. mai nappal). Természetesen írásban kell megtenni, indoklással - jelentős kényelmetlenség, részletezve.
Tértivevényes levélben mindenképpen jó, de szerintem a boltban felvett jegyzőkönyv is megfelel. (Ha már úgyis ennyire odaszoktál...) Többieknek: ez utóbbit jól gondolom? - boltban még nem sikerült odáig jutnom, hogy írásban kelljen elállnom, előbb-utóbb még mindig visszadták a pénzemet, legfeljebb morogtak hozzá.

Az elállás következménye, hogy vissza kell állítani az eredeti állapotot. Azaz visszaadod a kütyüt, visszakapod a pénzed. Mindenféle levonás vagy felár nélkül!
Miután elálltál, már jogosan követeled a pénzedet. (Attól, hogy nem veszik át a kütyüt, még visszajár neked a pénz, hiszen elálltál. Sőt szerintem ne is add vissza az árut, amíg a pénzed meg nem kapod.)

Ha nem reagálnak, akkor küldhetsz fizetési felszólítást, vagy mehetsz békéltető terstülethez, bírósághoz. Ha vitatják az elállás jogosságát, akkor békéltető testület vagy bíróság. Ha idáig jutnál, gyere vissza a fórumra, és írd meg, mi történt addig. Egyébként ritkán szoktak idáig jutni az ügyek, főleg, ha elég nagy a szád. Ha ruhásszekrényméretű izompacsirta vagy, esetleg véletlenül ilyen haverral jársz náluk reklamálni, az is szokott segíteni ...

A többi kollégádat pedig beszéld le erről a remek típusról. biggrin.gif
droland
Sziasztok.

Ezuton szeretném megköszöni a segítségeteket, legfőképp lazurdeak olvasónak.
Az itt olvasottakból összeszedtem egy csokorral, melyet megtoldottam egy vaskos papir kötegel, és meglátogattam a kereskedőt.

A magabiztos elhatározotságomnak és az itt hallotak ismételgetésének köszönhetően, egy új készülékkel távoztam. A csere végre sikerült, és remélem ezzel már nem lesz gondom.

Mégegyszer köszönöm, és ha a jövöben segíteni tudok vele a tapasztalataim mindenkinek rendelkezésére állnak.

Kellemes hétvégét sziasztok.
Kenderice
A mai napon érdekes dolgot olvastam.
Úgy néz ki, hogy hamarosan el fog halálozni a 7 hónapja vett videókártyám, erre utaló jelenségeket produkál.
Előkerestem a garancialevelet és egy mondat megragadta a figyelmemet. Idézem:
"Garanciális csere esetén - ha a cserélendő árucikk nincs raktáron vagy nem beszerezhető - a vevő kérhet készpénzvisszafizetést vagy a garanciát képező áru más árucikkre kicserélését is. Ebben az esetben azonban a garanciát képező árucikk értékét csak az árlistánkon szereplő aktuális napi áron áll módunkben beszámítani."
Én úgy tudom, hogy a vásárláskor kifizetett árat kell visszafizetniük olyan esetben, amikor nem lehet javítani vagy cserélni az árut. Ezt figyelembe véve hogy írhatják le a fentieket, mint garanciális feltételt?
Ha nincs meg a számla csak a garanciajegy, akkor ha pénzvisszafizetésre kerül a sor, hogyan lehet megtudni, mennyi volt a 7 hónappal ezelőtti ára a terméknek?
Ariadne
Leírhatják, de olyan, mintha ott sem lenne, a jogszabályi tiltás ellenére kedvezőtlenebb kikötés semmis. Az mondjuk gond lehet, hogy nincs meg a számla, de nekem furcsa, hogy a "garanciajegyen" nincs rajta a vételár...

Uff, csak eszembe jutott, vasárnap hajnali 4 körül rolleyes.gif játék közben rolleyes.gif besokallt a kb. 7 éves Ti4200, színvillódzások, majd csíkozódás, ijedtemben röptében kikapcsoltam. Kedvesem megnézte másnap, semmi nyom nem látszott, így ártani nem árthat alapon levette és leporolta a karesz hűtőjét és újra zsírozta. Azóta újra tökéletes (lekopogom). Sosem fogom megérteni a hardverek lelkivilágát... tongue.gif
Csaba_20
(Ariadne @ 2007.07.23, 11:33) *
ijedtemben röptében kikapcsoltam.


Miért röpült? Talán épp ablakon hajítottad kifelé? tongue.gif
TheElf
Cserénél lehetséges ilyen feltételekkel a szerződésmódosítás lehetőségét is felkínálniuk, tehát a levásárlás ilyen áron lehet, sőt a visszavásárlás is. Csak amennyiben ezt nem lehet a te érdekeid sérelme nélkül megcsinálni, elállhatsz a szerződéstől és az teljes vételár vissza.

Miért jó neked, ha ilyet leírnak?

1.) Az ilyen levásárlásra hivatkozhatsz mint szerződésben vállalt dologra akkor is, ha nincs elállási jogod (pl. jelentéktelen hiba esetén)
2.) Az ilyen levásárlásra hivatkozhatsz akkor is, ha nem akarsz elállni a szerződéstől (1 szerződés részeként sokmindent vettél, és ezek egy részéről nem mondasz le)
3.) Ha közben pl. éppen felment az adott alkatrész ára, stb.
4.) Amikor éppen nem profitálsz akkor ugye nem lehet korlátozás, olyan mintha ott se lenne.

Ariadne
(Csaba_20 @ 2007.07.23, 19:58) *

(Ariadne @ 2007.07.23, 11:33) *
ijedtemben röptében kikapcsoltam.


Miért röpült? Talán épp ablakon hajítottad kifelé? tongue.gif

biggrin.gif Úgy értettem nem normális módon kapcsoltam ki, úgy nem lehetett, mert kb. semmi nem látszott, hanem a bekapcsológomb hosszú megnyomásával, nem tudom ezt hogy hívják hivatalosan. Ez az ami után finnyázni szokott a winydóz, hogy nem szabályosan állítottam le. Mondjuk most szava sem volt, biztos sejtette, hogy gáz volt. tongue.gif
asdf
Ha csak egyszer nyomod roviden, akkor a ringyoz leall szabalyosan smile.gif (finnyazni meg csak a win98 finnyaz)
Kenderice
(TheElf @ 2007.07.23, 22:45) *

...
Miért jó neked, ha ilyet leírnak?
...


Én inkább azt kérdezném, hogy miért jó az, ha olyasmit írnak le, ami törvényellenes? Nos azért, mert hátha láma userrel hozza őket össze a sors, aki nem ismeri a jogszabályokat és meg lehet vezetni. Ha meg a vásárló ismeri a jogait, akkor meg szétteszik a kezüket és "Sorry! Tévedtünk! (Ez nem jött be...)"
Ariadne
(asdf @ 2007.07.24, 15:00) *

Ha csak egyszer nyomod roviden, akkor a ringyoz leall szabalyosan smile.gif (finnyazni meg csak a win98 finnyaz)

Khm, akkor most már ezt is tudom. Uff, hogy lehet, hogy ezt nem tudtam?! Láma vagyok, no. smile.gif És tényleg, a 98 volt az, hú, akkor azért volt ilyen régen... biggrin.gif tongue.gif Már ezzel is okosabb lettem, kösz. smile.gif
PiF
(Joooe @ 2006.02.04, 13:14) *

Fontos még megjegyezni, hogy a kötelező jótállásról szóló rendelet hatálya alá eső termékek esetén, ha a meghibásodás 3 munkanapon belül jelentkezik, nem utasítható el a csereigény az aránytalan többletköltségre hivatkozva, ekkor bizony cserélni kell, még ha az aránytalan többletköltséget jelent is. Kivétel azért itt is van: csak akkor kell, ha a meghibásodás a rendeltetésszerű használatot akadályozza.


Halihó,

Ez a 3 napon belüli csere arra az esetre is vonatkozik, ha nem magánszemély, hanem cég veszi?
Bővebben értelmezve: a FV törvény ezen rendelkezései csak a privát fogyasztót védik, vagy vonatkoznak a céges vásárlókra is?

üdv,
PiF
TheElf
Kenderice: HÁTRÁNYODRA(!) nem térhetnek el, de előnyödre, vagy számodra semleges módon eltérhetnek.

Új lehetősléget adhatnak.
De nem tilthatják meg, hogy a meglévőkkel élj, és nem kényszeríthetnek, hogy elállás előtt fogadd el az ő új lehetőségeiket.

Az új lehetőség lehet akár levásárlás is smile.gif
bluebee
Fogyasztó: az a személy, aki - gazdasági vagy szakmai tevékenység körén kívül - árut vesz, rendel, kap, használ, illetve akinek a részére a szolgáltatást végzik, továbbá, aki az áruval vagy szolgáltatással kapcsolatos tájékoztatás vagy ajánlat címzettje.

Ezt segítsetek már értelmezni, plíz!
Mert szerintem egy céget természetesen ugyanazon jogok illetik meg, de a használatnál figyelembe kell venni, hogy üzemi jelleggel használja a cég a terméket? Pl egy büfés kávéfőzőjét, amit állandóan használ, megkülönböztetik-e?
Ariadne
Épp megragadtad a lényeget: a büfés a kávégépet szakmai, gazdasági tevékenységén belül használja nyilván és ezért nem lesz fogyasztó, míg én ha otthon főzöm vele a reggeli kis kávémat, az vagyok. Hogy ki dönti el, mi számít szakmai, gazdasági tevékenységen belülinek? Végső soron a bíróság, ennél pontosabbat nem nagyon lehet mondani...
Captain Crash
A fogyasztói minősítés odaítélése a bíróság mérlegelésén múlik, több jogász egybehangzó véleménye és a bírói határozatokból kitűnik, hogy nem természetes személynek is odaítélhető ez a minősítés, amennyiben az értékesítési lánc végén végfelhasználóként jelenik meg. Ez azonban vélhetően változni fog, szűkíteni kívánják a természetes személyekre a fogyasztói minősítést.
bluebee
Akkor PiF kérdésére akkor lehet válaszolni, ha megmondja mit vett, és mire használja?
TheElf
(bluebee @ 2007.08.01, 08:14) *

Fogyasztó: az a személy, aki - gazdasági vagy szakmai tevékenység körén kívül - árut vesz, rendel, kap, használ, illetve akinek a részére a szolgáltatást végzik, továbbá, aki az áruval vagy szolgáltatással kapcsolatos tájékoztatás vagy ajánlat címzettje.

Ezt segítsetek már értelmezni, plíz!
Mert szerintem egy céget természetesen ugyanazon jogok illetik meg, de a használatnál figyelembe kell venni, hogy üzemi jelleggel használja a cég a terméket? Pl egy büfés kávéfőzőjét, amit állandóan használ, megkülönböztetik-e?


bluebee: Alapvetően 2 helyzetet különböztet meg az általad idézett mondat.

1.) Ha az adott eszköz egy olyan munkaeszköz amivel te pénzt próbálsz termelni, értéket állítasz elő. Az adott termék természetes amortizációjának értéke beleépül a termékeid árába (közvetlenül beleépíthető) így azt tulajdonképpen ahogy 0ra amortizálod, azzal együtt apránként el is adod, ha használod. Esetleg egyben eladod hakeresedsz vele.

Fontos: Egy autó esetében mondjuk a fogyaszti státuszt nem befolyásolja az, hogy a selejtezés után eladod, érdemben az számít (ettől még nem következő forgalmazó vagy a vásárláskor, hanem lehetsz még fogyasztó), hiszen ez nem elegendő ahhoz, hogy kimondhassuk: haszon termelésére (Gazdasági tevékenységed folytatására) vetted.

De egy taxis: Minden kilométer árába beépíti az autó árának (Amortizációjának) egy darabját, így ő akkor sem végső felhasználló ha később az autót nem adja el használt autóként. Az üzletszerű eladás, bérbeadás, az adott eszköz használatának, amortizációjának termékek árába való beépítése, más termékbe beépített eszközök eladása (pl. a megvett procit számítógépként értékesíted) stb. tesz lényeges különbséget.

Ilyen helyzetben: A vásárló egyszerűen egy vállalkozás, aminek üzleti kockázata van, amit a tevékenységével kapcsolatban felmért, és ez alapján tud tudatosan szerződést kötni, tehát nem illetik meg a vásárlót fogyasztói jogok.

Ahol nem ez a helyzet: Ott nem tudod ezt üzleti kockázat részeként felfogni, a terméket saját magad (akár mint jogi személy) elhasználod, a saját céljaidra (pl. hasznodat költöd csapatépítésre, szórakoztatásra, stb) nincs ilyen üzleti kocjkázat felmérés, nem hasznot termelsz, hanem a hasznodat elköltöd egyszerre. Nem biztos, hogy jövő évben is tudod pótolni az eszközt, stb.

Másképp fogalmazva:

Fogyasztó az, aki fogyasztói szerződés keretében vásárol valamit.

Ha a szerződés kötésekor semmi olyan körülomény nem merült fel, ami alapján biztos lehet az, hogy a szerződés nem volt fogyasztói szerződés, akkor a szerződés a legtöbbször fogyasztói szerződés, a vásárló pedig fogyasztó.

Érdekes, hogy mi van akkor, ha egy büfés a személyzet számára vesz kávéfőzőt, amiből nem ad el kávét? Hivatkozha-e arra a szállító, hogy itt nem fogyasztói hanem szállítói szerződésről van szó? Illetve a szerződés kötésekor oka van-e feltételezni, hogy az ilyen szerződés bizony fogyasztói szerződés?

Fogyasztói szerződés esetén nincs jogod a fogyasztói jogokról lemondani, de aki fogyasztói szerződés kieretében is vásárolhat, az vásárolhat akár szállítói szerződés, stb. keretében is.

Nem vagyok biztos benne, de olyan helyzetben ahol a vásárló nem lenne automatikusa fogyasztó, ha ott a szerződésben szerepel, hogy az fogyasztói szerződés, az jogszerű-e, de ha igen, akkor ugye a fogyasztói szerződésekre vonatkozó megkötések ott is érvényesek.
bluebee
TheElf: Thanks!
Várjuk meg mit is vett PiF, mostmár kíváncsi vagyok.
Patya
Hali!

Sztem az én problémám is ide tartzik, azaz:
Szüleim vásároltak egy számítógépet (EXPERT M2201), mely időnként nem ismerte fel a merevlemezt.
visszavittem a(z) EURONICS-ba ahol a hibát elismerték... küldik a szervizbe.
Sajna itthon létem híján a 3 napról lecsúszott. sad.gif
ELISMERVÉNY:
Intézkedés: javítás
Átvétel:07.20.
Elkészülés: 08.03.
Ma: 08.15. (Már 26 napja)
Még csak ''asztalt veregethetek'' bash.gif vagy kérhetek cserét ?
Jelentős kényelmetlenség az lehet, hogy ajándéknak szántuk és már nekünk esik szarul?

Válaszotokat előre is köszönöm!

by:Patya
Csaba_20
(PTK 306.§.(1) b) @ )
ha sem kijavításra, sem kicserélésre nincs joga, vagy ha a kötelezett a kijavítást, illetve a kicserélést nem vállalta, vagy e kötelezettségének a (2) bekezdésben írt feltételekkel nem tud eleget tenni — választása szerint — megfelelő árleszállítást igényelhet vagy elállhat a szerződéstől. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye.


(PTK 306.§.(2) @ )
A kijavítást vagy kicserélést — a dolog tulajdonságaira és a jogosult által elvárható rendeltetésére figyelemmel — megfelelő határidőn belül, a jogosultnak okozott jelentős kényelmetlenség nélkül kell elvégezni.


A megfelelő határidőről a 49/2003. (VII. 30.) GKM rendelet 4.§.(2) bekezdése rendelkezik.

(49/2003. (VII. 30.) GKM rendelet 4.§.(2) @ )
A forgalmazónak törekednie kell arra, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb tizenöt napon belül elvégezze.



Tehát próbálj áttérni a kicserélésre vonatkozó jótállási igényedre, hivatkozva arra, hogy sem az általuk vállalt határidőre, sem pedig a törvényileg meghatározott határidőre(úgy látom ez egyébként ugyanaz) nem tudták kijavítani a terméket, ráadásul mivel (szülinapi, névnapi stb.)ajándékról van szó, ezért ezzel neked már jelentős kellemetlenséget okoztak. Mindezt írd le a vásárlók könyvébe, hogy ennek nyoma legyen. Ha ezek után megtagadják a kicserélésre vonatkozó kérelmedet, akkor van jogod árleszállítást kérni, vagy elállni a szerződéstől.
Patya
Hali megint én!

A mai napon bementünk a(z) EURONICSba és rákérdeztünk a gépre.
Összenéztek de nem tudták milyen gépről van szó, mikor mutattam a papírt jött a szokásos, majd
telefonál és sügeti a szervízt.
Előadta a nő, hogy ''szar'' nekünk, mert ma már semmi ilyen törvény nincs, hogy meddig javíthatják.
...ha lesz vmi, majd hívnak, mi csak várjunk.

Szerintetek most mit lehet tenni?

Segítségeteket előre is köszönöm,

by: Patya

Hali!

Köszönöm szépen a tanácsot, megfogadom és majd írok mi történt.

by:Patya
Ariadne
"Szar" nekik, mert egyrészt törekedniük kell 15 napon belüli javításra (bíróság előtt pl. bizonyítsa, hogy indokolt volt az az x hét tökölés...), másrészt pedig ha neked jelentős kényelmetlenséget okoz a lassogásuk, elállhatsz a szerződéstől és jár neked vissza a teljes eredeti vételár...
Patya
Kösznöm.

Jaa és az nem jelent problémát, hogy szüleim hitelre vették??
Ariadne
(Patya @ 2007.08.15, 14:56) *

Kösznöm.

Jaa és az nem jelent problémát, hogy szüleim hitelre vették??

Hát, erről meg kellene kérdezni a hitelt nyújtó bankot. Elvileg az elállás a kereskedő mulasztása miatt történik, ezért ha ezzel kárt okoz, azt meg kell térítenie. De a gyakorlatban emiatt érdemes inkább valóban cserére törekedni vagy más termékben, más gépben megállapodni. Egyes esetekben hasznos lehet megszellőztetni azért az elállás lehetőségét...
Bálint Norbert
Tisztelt Fogyasztóvédelem!szisztok!
a következőben kérném a segítséget:
NEmrégiben vásároltam egy eastpak márkájű táskát,amely kilyukadt .EZt a garancián belül készségesen megjavították.Sajnos az anyag amit használtak a javításnál,a mindennapi használat közben elkoptatta/kifoszlott a nadrágom.SZeretném megkérdezni,hogy van rá lehetőség/hogy van egyáltalán oylan bevizsgálás,amivel meg lehet állapítani,hogy a táska miatt lyukadt kia a nadrágom?HA a vizsgálat szerint a foszlás a táska"hibája" akkor a táskaboltban kérhetem a nadrágom javíttatását is/vagy azt ,hogy térítsék meg a nadrágom javításának költségét is?vagy igazából nem ér az egész annyit?vagy nincs rá nagyon lehetőség,hogy az iylen jellegű panaszommal élni tudjak?
ksözönöm a segítséget előre is:
bÁlint Norbert
paulbig
Jó napot kívánok!

Elromlott mobilkészülékemet elküldtem a központi szervízbe ami július 30-án érkezett meg oda. Eddig semmi hír róla. Érdeklődnék, hogy mit tehetek ez ügyeben, milyen lépéseket tudok tenni ezügyben.
Blade
(paulbig @ 2007.09.16, 16:27) *

Elromlott mobilkészülékemet elküldtem a központi szervízbe ami július 30-án érkezett meg oda. Eddig semmi hír róla. Érdeklődnék, hogy mit tehetek ez ügyeben, milyen lépéseket tudok tenni ezügyben.

Garanciális javítás volt, vagy garancián túli?
Azt hiszem, ez nem is a legjobb hely ennek a kérdésnek...
.
Invision Power Board © 2001-2012 Invision Power Services, Inc.