Egy 90 lakásos társasházban lakunk a Pók utcai lakótelepen 19.éve. Az akkori fűtés közül a távfűtött lakások fűtése volt a legolcsóbb, ami mára a legdrágább lett. Akkor még nem tudtuk, hogy ez a ház másik 4 házzal közös hőközponttal rendelkezik, de nem is volt akkor jelentősége, mivel volt akkor 5 hónap, amikor "fűtési szezon" volt, és csak akkor kellett fizetni, a többi tavaszi-nyári hónapokban nem. Ez évek óra már nem igy működik, hiszen az év 12 hónapjában fizetni kell alapdijat, épületrészre jutó fűtési-. és melegviz dija, ami az alapdij duplája. Ez pl. decemberben az én esetemben 25 ezer Ft volt, de a korábbi évben volt 28 ezer Ft is. ÉS MOST NEM EMELTEK. Lassan nem fogjuk tudni kifizetni sem, mivel a beköltözés óta sokan már nyugdijasok.
2 éve közgyűlésen döntés született a hőközpont leválasztásáról. Ezt a Távfűtő Művek Rt ennél az 5 épületnél nem végzi el, mert az 5 társasház közül egy ház nem hajlandó aláirni a szerződést.
Írtunk a Főtáv Rt-nek is, akik válaszukban belátták, hogy ez a kötelezettség őket terheli, ha az üzemeltetés céljára alkalmas épületrészt biztositunk. EZ A FELTÉTEL ADOTT, de azért nem lépnek, mert az 5 épület egy közös képviselője nem irja alá, de javasolják, hogy "az érdekelt közös képviselők együttesen próbálják az emlitett épület képviselőjét meggyőzni a megállapodás elfogadássára és aláirására". NA EZ AZ, AMI NEM MEGY, mivel ő közölte, hogy a ház lakói azt mondták, hogy ne foglalkozzon vele, csinálja azt amiért fizetik, mert őket ez nem érdekli.
Miután nem mi kértük a közös hőközpontot, egy ház miatt nem lehet, hogy 4 ház akarata semmit ne érjen. Aki kitalálta a közös hőközpontot, annak van ebben felelőssége. De ha már igy van, miért kell ehhez közös szerződésen közös aláirás? A négy épület azért is szeretne leválni, hogy külön hőközponttal lehetne takarékosabban gazdálkodni, és nem úgy mint a Főtáv, aki ha + 1, vagy - 2-3 fok van kinnt úgy fűt, hogy a csövet nem lehet megfogni, 27 fok van a lakásban, ajtót-ablakot ki kell nyitni. Ha viszont hidegebb van, érdekes módon már csak langyos a fűtőtest, a számla nemigen változik, mi meg többrétegű ruhában ülve fizetjük a borsos számlákat!
Nagyon megörültünk ennek a fórumnak, és bizunk abban, hogy az idei jogszabályok szerint is- "jelentősen erősitik a fogyasztóvédelmet"- segitséget adnak abban, hogy ez a számunkra nagyon fontos ügy megoldódjon.
Segitségüket előre is köszönjük.
A hőközpont azonositója P002189.