Súgó - Keresés - Felhasználók - Naptár
Akumlátor, alkatrészek
Fogyasztóvédelem Fórum > Hagyományos termékvásárlás > Járművek
rex
Volt egy Suzuki autóm, amihez a szerelő fiú, vásárolt egy fékdobot illetve hozzá tartozó csapágyakat. Persze mivel évek óta onnan vásárol, nem kért bizonylatot, mondván ezek az alkatrészek mindig hibátlanok. Én rábíztam magam, mert enyhén szólva nem ez a szakterületem, és életemben nem láttam még ilyen alkatrészeket. Beszerelés után kiderült, hogy nem stimmel valami. Arra gyanakodtak, hogy a csapágy hibás. Visszavittük, kicserélték. Eddig rendben is van. Ezután kiderült, hogy a fékdob a rossz, ami ugye jelentősebb értéket képvisel. Visszavittük, azt mondták visszaküldik a gyártónak kivizsgállásra. Ez két hónapja volt, és ahányszor kérdezzük őket mindig csak azt mondják még nem kaptak választ. Szóban persze már elismerték, hogy rossz. Gyanítom nem akarják visszaadni a pénzem. Mit lehet tenni?!
guvi
Van egy 1 éves akumlátorom ami nem indítja az autóm, a villamossági szerelőm zserint az akumlátor a hibás, de a forgalmazó szerint jó. Van még 1 év garancia.
Mit tegyek?
toreki
Jobb autóvillamosságisnak van műszere, amivel terhelés alatt is mérni tudja az aksit. Ha terhelés alatt leesik a feszültség (ő tudja, hogy mi megngedhető határ), akkor nyugodtan reklamálj. Ha viszont jónak tűnik az aksi, akkor lehet, hogy tényleg a kocsiddal van a gond (pl. testvezeték kontakthiba). Ez egy olcsó módszer, mielőtt komolyabb vizsgálatot akarsz, ráadásul lehet, hogy nincs igazad.
Mi alapján mondja a szerelő, hogy jó? Tud konkrét paramétereket mondani?
asdf
Akkumulátor.
Joooe
Szerintem a szerelőtől kérd írásban, hogy hibás az akksi, ezt lobogtatva hátha el tudsz érni valamit. Vetess fel jegyzőkönyvet (kötelesek felvenni), ha nem jól sül el a reklamáció írj a vásárlók könyvébe és próbálj meg egy Békéltető Testületi eljárást.

OFF: most télen nekünk is döglődik az egyébként is nagyon öreg akksi, ha pár napot áll a garázsban már szurkolni kell, hogy valamelyik nyösszenésre elkapja-e. Ha beindul akkor már nincs gond, de addig rizikós laugh.gif
Pjotr
AXIÁL mindenfelé van az országban, ott most akciózzák a optoma spirálcellás akksit, 21.000Ft körül van, annál jobb nem kell, kicsi könnyű, egy 55Ah-ás belőle simán indítja a 6000 köbcentis dizelmotort télen....
guvi
(toreki @ 2006.02.15, 20:01) *

Jobb autóvillamosságisnak van műszere, amivel terhelés alatt is mérni tudja az aksit. Ha terhelés alatt leesik a feszültség (ő tudja, hogy mi megngedhető határ), akkor nyugodtan reklamálj. Ha viszont jónak tűnik az aksi, akkor lehet, hogy tényleg a kocsiddal van a gond (pl. testvezeték kontakthiba). Ez egy olcsó módszer, mielőtt komolyabb vizsgálatot akarsz, ráadásul lehet, hogy nincs igazad.
Mi alapján mondja a szerelő, hogy jó? Tud konkrét paramétereket mondani?


Megmérte valamilyen villás terhelésmérővel ami elsőre jónak tünt de 3-4 mérés után annyira lemerült, hogy a riasztó is teljesen megbolondult és persze nem is bírt indítani.
toreki
Akkor valószínű, hogy ugyanezt kellene mérnie az eladó cégnek vagy a szervizének is. Szerintem egyértelmű csere (gondolom nem akarsz sufnituning javítottat).
guvi
(rex @ 2005.11.16, 09:07) *

Volt egy Suzuki autóm, amihez a szerelő fiú, vásárolt egy fékdobot illetve hozzá tartozó csapágyakat. Persze mivel évek óta onnan vásárol, nem kért bizonylatot, mondván ezek az alkatrészek mindig hibátlanok. Én rábíztam magam, mert enyhén szólva nem ez a szakterületem, és életemben nem láttam még ilyen alkatrészeket. Beszerelés után kiderült, hogy nem stimmel valami. Arra gyanakodtak, hogy a csapágy hibás. Visszavittük, kicserélték. Eddig rendben is van. Ezután kiderült, hogy a fékdob a rossz, ami ugye jelentősebb értéket képvisel. Visszavittük, azt mondták visszaküldik a gyártónak kivizsgállásra. Ez két hónapja volt, és ahányszor kérdezzük őket mindig csak azt mondják még nem kaptak választ. Szóban persze már elismerték, hogy rossz. Gyanítom nem akarják visszaadni a pénzem. Mit lehet tenni?!



Mi lenne ha az autósbolttól elkérnéd a forgalmazó elérhetőségét és megpróbálnál te utánajárni.
Mikael
Helló!

Vettem egy akksit 2 év garanciával. Kb 9 hónap telt le.
Egyszer problémám volt a kocsival így elvittem szerelőhöz, de pont előtte lemerült az akksi is megkértem őket, hogy azt is töltsék fel. A kocsit megjavították, de ekkor nem tűnt fel, hogy meg lett erőltetve az akksi egyik kupakja. Most lemerült másodszor is és egyszerűen nem tudtam kicsavarni, teljesen elforog a kupakja.

Bevittem a boltba ahol vettem, rögtön elküldtek vele a szervízbe ami egy másik városban van ekkor mondtam nekik, hogy ez az ő dolguk, nagy nehezen (miután mindenféle törvényre és fogyasztóvédelemre hivatkoztam) azt mondták rendeben jöjjek érdeklődni holnap, holnapután...

Ekkor vártam, hogy adnak valami papírt vagy hasonló de még kérésre sem voltak hajlandók munkalapot vagy jegyzőkönyvet felvenni.

Ekkor hívtam be a bátyámat tanúnak, hogy lássa ő is, hogy nem akarnak adni róla semmi papírt és nem akarják felírni a panaszomat (miszernt a csavar menete rossz és nem a kupak kopását akarom javíttatni).

A bátyám végül elolvasta a garanciaszerződést amiben meglátta hogy "hiba esetén xy szervíz csinálja a javítást", az persze nincs leírva hogy oda kinek kell elvinnie az árut, a vevőnek v. az eladónak (tudomásom szerint az eladónak). De végülis eljöttünk, mivel nem akartak papírt adni se az átvételről, se a panaszomról.

Most mit lehet tenni?

Kösz:
Mikael
Captain Crash
Egyértelmüen a kötelezett tudtára kell adni, hogy te vele állsz szerződésben és nem a szervizzel, így ő a jótállásra kötelezett! Bár ezt alapból tudniuk kellene, de nem szokták. Ilyenkor mindenképpen írni kell a vásárlók könyvébe, hogy a kötelezettnek jelezted a termék hibáját ő azonban megtagadta a javításra, ill. cserére vonatkozó kérelmed arra hivatkozva, hogy a szervizben tudod csak érvényesíteni azt. Igen, ez általános, a jogszabály lehetőségként említi, hogy fogyasztó a jótállási jegyen feltüntetett szervizben is jelezheti a jótállási igényét, de ez csak lehetőség. Ha a szerviz közel van, akkor azért én elvinném oda.
Pingvin
Sziasztok!
Vásároltam junius 10-edikén egy Gianelli tuning kipufogót az egümotors oldalán. Megküldték, semmi baj nemvolt vele. Közel alig egy hónap mulva rá, tönkrement, leszakadt a csonk. Visszaküldtem az egümotors-hoz, és azt mondták, hogy kevezményt kapok egy másik levásárlásából (30%). De ha jobban akarok járni, akkor visszaküldik a gyártóhoz, olaszországba. Visszaküldték, aztán a mai napig nem jött meg, azzal a kifogással, hogy olaszországban, augusztusban munkaszünet van. Nekem már nagyon fontos lenne ez a kipufogó...meddig várjak még? Mit kellett volna már az elején tennem, amikor felajánlották a 30%-kos árengedményt?
Köszönöm! Üdv. RyanTT
Egümotors
A helyzet végleges elrendezése is hozzátartozik az ügyhöz.
A vásárlónknak a gyártó cég cseredarabot ajánlott fel, amit el is juttatunk neki természetesen.
tehát nem kedvezménnyel vásárolt kipufogót, hanem teljesen újat kapott.

Zárójeles megjegyzés, hogy a kipufogó sérült volt (esés v. padkázás), ennek ellenére is megtörtént a csere!

Kedves Ryan TT most mindne oké a kipuval? Megy a mocid rendesen?

üdv:

Krisz - Egümotors Bt.
www.egumotors.hu
Captain Crash
Természetesen egy mozgó járműről leszakadó alkatrész nem fogja a fizika törvényeit megcáfolni és sértetlenül nem fog a forgalmazóhoz visszakerülni. A forgalmazó tehát csak akkor mentesül a jótállási kötelezettség alól, ha bizonyítja, hogy a hiba oka a rendeltetésellenes használat. Tehát, ha bizonyítja, hogy azért szakad le, mert a fogyasztó elesett, vagy padkázott. Mivel ezt a kötelezett bizonyítani nem tudta, a csere teljesen jogos.

Tehát kedves Egümotors, ha a feltételezéseidet (esés v. padkázás) megalapozottnak érzed, akkor bizonyítsad, ellenkező esetben szerintem tartsd meg magadnak! Felajánlott árengedményeket pedig felejtsétek el, mert erre nem kötelezhetitek a jogosultat! Próbáljatok a jogszabályok szerint eljárni, nem véletlen vannak.

Egyébként örülök, hogy végül azért csak jogszerű ügyintézés történt. Mert ugye jegyzőkönyv is készült, melyen ott szerepel a fogyasztó aláírása is. smile.gif

És ugye egyszer majd a webshop is jogszerűen fog működni, legalábbis tájékoztatás terén nem írtok ilyeneket, hogy a csere kezelési költsége: 500 ft, vagy, hogy a vevő a megrendeléstől számított 24 órán belül indoklás nélkül állhat el a rendeléstől. Mert ugye tudjátok, hogy ez jogszerűtlen és hogy nem felel meg a hatályos jogszabályoknak és bizony szankcionálható. Ugye? Ugye?
Gvarknal
Renault Laguna típusú automnak a vezérműszíjcseréjét Citroen szervízben csináltattam meg mert ez volt a legközelebbi szervíz. ez 2007 februárjában történt. Akkor 120.000 km volt az autóban. Sajnos az elmúlt héten menet közben az autópályán alszakadt a vezérműszíly amivel azóta összesen 20.000 km-et tettem meg. Az autót a legközelebbi Renault szervízbe szállítattam, ahol megvizsgálták és arra a véleményre jutottak, hogy helytelenűl lett beépítve, amiről írásos szakvéleményt is adnak. A Citroen szervíz egyszerűen csak annyit válasszolt erre, hogy a szervízmunkára hat hónap garanciát vállalnak ami az általuk mellékelt munkalapon, amit adtak nekem az autó átvételekor szerepel.Ez ott is van, csak a baj az, hogy szakszerűtlenül végezték a munkájukat ami nekem 306.000 Ft-ba fog kerülni. Érdeklődnék, hogy véleményetek szerint lehet-e vagy érdemes-e tenni valamit. Segítségeteket előre is köszönöm!
lazurdeak
(Gvarknal @ 2008.01.15, 11:40) *

Renault Laguna típusú automnak a vezérműszíjcseréjét Citroen szervízben csináltattam meg mert ez volt a legközelebbi szervíz. ez 2007 februárjában történt. Akkor 120.000 km volt az autóban. Sajnos az elmúlt héten menet közben az autópályán alszakadt a vezérműszíly amivel azóta összesen 20.000 km-et tettem meg. Az autót a legközelebbi Renault szervízbe szállítattam, ahol megvizsgálták és arra a véleményre jutottak, hogy helytelenűl lett beépítve, amiről írásos szakvéleményt is adnak. A Citroen szervíz egyszerűen csak annyit válasszolt erre, hogy a szervízmunkára hat hónap garanciát vállalnak ami az általuk mellékelt munkalapon, amit adtak nekem az autó átvételekor szerepel.Ez ott is van, csak a baj az, hogy szakszerűtlenül végezték a munkájukat ami nekem 306.000 Ft-ba fog kerülni. Érdeklődnék, hogy véleményetek szerint lehet-e vagy érdemes-e tenni valamit. Segítségeteket előre is köszönöm!

Szerintem:

Meg kell különböztetni a jótállás és a szavatosság fogalmát. Jótállás időszakában az alapvető vélelem az, hogy a hiba teljesítéskor (azaz javítás esetén a javított tárgy átvételekor) már megvolt. Ennek ellenkezőjét a javítást végző szolgáltatónak kell bizonyítania.

Számos javító szolgáltatás esetén hat hónap a kötelező jótállás, de csak akkor, ha a javítás teljes díja (anyagköltséggel, forgalmi adóval együtt) 20.000 forint felett van. Ide tartozik a lakáskarbantartás, a háztartási gépek javítása, a személygépkocsik és a motorkerékpárok javítása stb. A részleteket a 249/2004 kormányrendelet tartalmazza. Abban tehát igaza van a Citroen szerviznek, hogy jótállási kötelezettségük már megszűnt.

De a jótállás mellett létezik szavatosság is, ahol a bizonyítási kötelezettség megfordul: a fogyasztónak kell bizonyítania, hogy a hiba teljesítéskor már megvolt.

Ha a szavatosság időtartama nincs külön kikötve a szerződésben, akkor fogyasztói szerződés esetén két év a szavatosság időtartama – ez bármilyen új árura és szolgáltatásra érvényes. (Ha a hiba a két év szavatossági időn belül nem volt felismerhető, akkor a szavatosság időtartama három év.)

Ha tehát esetünkben tudod bizonyítani, hogy a javítás hibás volt és még nem telt el két év, akkor a hibásan teljesítő szervíztől (Citroen) követelheted a károd megtérítését. A gyakorlati probléma ezzel az, hogy nem szabályozott, milyen szakvéleményt kötelesek elfogadni. Általában független, akkreditált laboratórium szakvéleménye szokott "perdöntő" lenni, egy versenytárs cég szakvéleményét a szolgáltató nem köteles elfogadni.

Ezért mielőtt a javíttatást elvégzed, független, akkreditált laboratóriummal kellene megvizsgáltatni a kocsit. (Ennek költsége van, melyet egyelőre neked kell fizetned.) Ha ez megvan, a hibás munkát végző szervíznek kell a javítást újból elvégeznie (beleértve a hibás szíj által okozott további hibákat is). Ezen túl a felmerült többletköltségeidet (pl. szakértői vizsgálat díja, autó elszállíttatása stb.) is követelheted rajtuk.

Ha ezt visszautasítják, akkor viheted a kocsit másik szervízbe javíttatni, és a javítás költségét az egyéb költségeiddel együtt peres úton követelheted tőlük.

A történteket természetesen kell tudnod bizonyítani, ezért a Citroen szervízzel csak írásban kommunikálj. Ha telefonon beszélgetsz velük, később állíthatják pl. azt, hogy ők felajánlották a javítást.

Tehát elsősorban a hibás munkát végző szervízt kell felszólítani a hiba javítására, ha erre nem hajlandó, akkor viheted máshová a kocsit és kérhetsz a szervíztől pénzt. Ha nem akarnak fizetni, akkor hosszú idő lesz, amíg le tudod verni rajtuk a károdat.

Az akkreditált laboratóriumok listája valamelyik fórumban megtalálható, most fejből nem tudom, hogy melyikben.
lazurdeak
Független akkreditált laboratóriumok

Motorkerékpár nincs közte, de személygépkocsi van. Felteszem, hogy akik gépkocsit vizsgálnak, azok motorokat is tudnak, vagy legalább egy részük.
Jocijocó
Az én szakmám autoszerelö, sajnos a vezérmüszij szakadást a szerviz hibájára visszavezetni igen nehéz ügy. Sajnos magyarországon a javitáshoz használt alapanyagok minösége is megkérdöjelezhetö. Ha te adtad a javitás hoz az alapanyagot, gondolom jó minöségüt vettél. Ha ök adták erre nem hivatkozhatnak. Vezérmüszij cserénél ajánlatos, vagy kötelező az alábiakat cserélni, vizpumpa görgök szimering ha olajfolyás vagy szivárgás látható. Ha te adod az alapanyagot a javitáshoz, csak gyári vagy QH minösitésü alkatrészt szabad beszerzni. SZerelési hibát a szijon nehéz bizonyitani, mely általában a nem megfelelő elöfeszitéséböl ered, illetve felrakás közben a szijon történő mechanikai sérüléstöl. Mindkettő nehezen bizonyitható. Forgásirányos szijaknál lehet még forditott felrakás, de ezt nem tartom valoszinünek. SAjnos azt mondható hoy a vezérmüszij a mai motorok leggyengéb pontja, ez miatt tértek vissza a gyárak a lánchoz ill fogaskerékhez. Sajnos azt kell mondanom , hogy nem biztos hogy érdemes nagyon pereskedned. Szerintem probálj velük kiegyezni.
asdf
Ugyan regi tortenet, de a 20 ezer ft feletti javitashoz (alkatresz+munkadij) jotallasi jegy es egy ev jotallas tartozik.
ike
Üdvözletem!
Állásfoglalásokat, tanácsokat szeretnék kérni az alábbi ügyben.
2008. november 12-én a Sonparts Suzuki Alkatrészek EC webáruházában (suzukilap.hu) meglepő ajánlatra lettem figyelmes. A Suzuki Splash tipusú autókhoz való féktárcsákat mindössze 4 , azaz négy forintos áron hirdették. Először nagyon meglepődtem, de az oldalon fellelhető összes árlistát, felsorolást stb. végignézve, mindenhol ez az ár volt megtalálható, ezért úgy gondoltam rendelek belőle. Meg is történt a megrendelés visszaigazolása, melyen szintén a 4 Ft-os bruttó ár szerepelt. Másnap, 2008. november 13-án telefonos egyeztetés történt délelőtt 9:00-kor, mikoris az áruház nevében, az áruház telefonszámáról hívó személy -akinek a nevét nem jegyeztem meg, mivel nem tartottam fontosnak a későbbiekre nézve- azt a felvilágosítást adta, miszertint a megrendelt áru ugyan raktáron van, de a webshpoban megjelent ár téves, a valós ár 6990.-, de hajlandók elengedni a saját hasznukat. Mikor tájékoztattam, hogy számomra ez az ár is magas, közölte, hogy akkor nem áll módjukban a rendelést teljesíteni. Ekkor felhívtam a figyelmét, hogy a hatályos jogszabályok és a webshop saját szabályzata értelmében is az árút a feltüntetett áron kell adniuk, erre egy visszahívást ígérve letette a telefont. 9:17-kor ismételten felhívott, ugyanaz a személy, mint az előző alkalommal és azt javasolta, hogy mivel ez komoly anyagi veszteséget jelentene a cég számára, ezért felajánlja, hogy választhatok egy terméket a kínálatukból. Ezt én meg is tettem, az eredeti veszteségük töredékének értékében. Ekkor, látszólagos egyetértést mutatva újabb visszahívást ígért. Ez a visszahívás azonban elmaradt, viszont az e-mail címemre érkezett egy levél, 9:24-kor Sonkoly János cégvezetőtől, miszerint "áruhiány miatt nem teljesíthető a megrendelés". Rákeresve a cég webshopjára, azt tapasztaltam, hogy időközben ki lett javítva a termék ára, ellenben a termék mellett nem szerepelt hiányra utaló megjegyzés, jelzés és a termékek közt addig nem is szereplő "féktárcsarögzítő csavar"-nál volt feltüntetve a 4Ft-os ár. Ekkor írtam egy válaszlevelet a cégvezető úr részére, melyben vázoltam az esetet, valamint közöltem vele, hogy az áruhiányra való hivatkozást nem tudom elfogadni, mivel két ízben is történt telefonos egyeztetés, de egyszer sem eset szó áruhiányról, bár a szabályzatuk értelmében "Amennyiben a megrendelt árucikk nincs raktárkészleten a visszahívás alkalmával Önt erről tájékoztatjuk". Mivel úgy éreztem, csak a felelősség alóli kibúvót keres, kértem, tartsa fent az eredeti ajánlatukat, mert nem szeretném jogiútra terelni az ügyet és 2008.11.21.-ig kértem válasza megküldését. Erre a levelemre 2008.11.21-én érkezett egy válasz, melyben -belső vizsgálatra hivatkozva- kérte tőlem az ügy részleteit, időpontokat, telefonszámokat, neveket és ígéretet tett, hogy folyamatosan tájékoztat az vizsgálat eredményéről. Én természetesen minden adatot megküldtem részére, bár, mint neki is írtam, nem értem, a belső vizsgálat mennyiben befolyásolja a jogos követelésemet.
Azóta, 2008.11.21. óta semminemű tájékoztatást nem kaptam így arra kell gondoljak, megpróbálják az ügyet eltusolni, ugyanis egy olyan cégnél, ahol a cégvezető közli az ügyféllel az áruhiány tényét, túl sok alkalmazott nem lehet, pláne olyan, aki adott időben az ügyfelekkel foglalkozik, így a felelősnek egyszerűen behatárolhatónak kell lennie.

A válaszokat előre is köszönöm!
ike

ui.: A levelek@fogyasztovedelem.hu-ra már írtam, több, mint 2 hete. Eddig még nem méltattak válaszra.
L_Matyi
Szerintem egyértelműen el volt árazva a termék, és ezt neked tudnod kellett, így ugyan szerződést kötöttetek, de te nem jóhiszeműen jártál el, és megpróbáltad kihasználni az ő hibájukat. Nem hiszem, hogy ezt meg tudnád nyerni.
ike
(L_Matyi @ 2008.12.22, 21:29) *

Szerintem egyértelműen el volt árazva a termék, és ezt neked tudnod kellett, így ugyan szerződést kötöttetek, de te nem jóhiszeműen jártál el, és megpróbáltad kihasználni az ő hibájukat. Nem hiszem, hogy ezt meg tudnád nyerni.

Szia!
Köszönöm a válaszod.
Ők ajánlották fel a saját, 12%-os hasznuk elengedését! Tehát, én nem kihasználni akartam őket, csupán az általuk felajánlott összeg erejéig mást kértem volna. Ráadásul, a saját szabályzatukat szegték meg és nem hiszem, hogy ha csak 2 darabot rendelek, akkor máshogy állnak a dologhoz és bevállalják a veszteséget. Vagyis, ők sem voltak korrektek, szvsz.
Üdv ike
ityam
4 FT ert nem fogod tudni kicsikarni beloluk a cumot. Mivel egyertelmu hogy hiba kerult a gepezetbe es nem a realis ar volt kiirva es ezt neked eszre kellett volna venned es nem racuppanni mint Macilacinak a piknikkosarra. vagy ha mar igy tettel akkor ismerd el hogy tudod hogy rossz ar volt kiirva. most adnak kedvezmenyt is neked valamennyit ha mashol lattal olcsobban akkor megveszed ott vagy ha nem akkor megveszed itt.

Szal a lenyeg: mivel egyertelmu hogy hibas ar kerult fel a honlapra ezert nem kaphatod meg annyiert, mint ahogy en mar lattam webshopban minusz arat is akkor nalam sem fizettek volna nekem ha en megrendelem azt a cumot.
ha teszem azt 6900 helyett lett volna 6500 akkor nem lehetne erro beszelni mert az nem egy hihetetlen ar. de a 4 ft az igen igy ebbol tudnod kellett hogy teves az ar. ha gondolod lovagolj meg rajta egy kicsit, aztan vedd meg ha szukseged van ra ha meg nincs akkor mirol beszelunk?

persze egyertelmu hogy ok is probaltak kiskapukat keresni miutan eroskodtel de eleg lett volna ha nyomatekositjak benned ,hogy az egyertelmu elirasra nem vonatkozik hogy annyiert kell adni amennyiert ki van irva.mar nem tudom hogy melyik jogszabalyra kell hivatkozni de korabban mar itt a forumon tobbszor elokerult a problema es jogszabalyokban jartas emberke mondta hogy nem lehet megkapni az irrealis aron hirdetett arut annyiert amennyiert hirdetik.
ike
Köszönöm a válaszod!
Már nem nagyon erőltetem, csak ki voltam váncsi, hogy mi lenne, ha...
Üdv ike
Geli
Sziasztok!
A múlthéten vásároltam egy internetes áruházban egy gépjármű lökhárítót. Mivel nem volt rajta a felfogatás kialakítva, visszavittem ahol az eladó számlájára vállalta a felszerelést. Felszerelés után figyelmeztetett egy ismerősöm, hogy ennek a lökhárítónak a használatához engedély kell, mivel nem gyári. Felhívtam az eladót, ő azt mondta nem tud adni, mert ők se kapnak a gyártótól. Állítása szerint neki semmi felelőssége, nem ellenőrzi őket senki, a gyártónak kell engedélyt adni. A gyártó pedig nem ad. Arra a kérdésemre, hogy ezt miért nem mondta vásárlás előtt, miért nincs a honlapjukon se feltüntetve, hogy ezért egy rendőri ellenőrzéskor azonnali forgalmi elvétel jár, és szigorított műszaki vizsga, azt válaszolta, hogy nem tudhatja, hogy forgalomba akarok vele menni, lehet hogy csak a kertben szeretnék autókázni. Kértem a termék visszavételét de erre nem volt hajlandó. Mit tehetek annak érdekében, hogy visszakapjam a pénzem? A lökhárító 55.000Ft.
.
Invision Power Board © 2001-2012 Invision Power Services, Inc.