Súgó - Keresés - Felhasználók - Naptár
Parkolási Bírság
Fogyasztóvédelem Fórum > Szolgáltatásokkal kapcsolatos fórumok > Egyéb
1, 2, 3
admin
Na csak hogy lássátok, hogy egy admin életében sincs minden rendben smile.gif

Az történt, hogy elfelejtettem parkolójegyet venni. Megesik néha smile.gif Este 6után tettem le a kocsit és elfelejtettem felkelni reggel 8kor, jól meg is kaptam a kék csomagot.

Dél körül jutott eszembe, hogy hoppá, rossz helyen állok és nem fizettem. Megtaláltam a csomagot, 1265 Ft a pótdíj. Gondoltam befizetem rögvest, nehogy később megint elfelejtsem. A posta messze van és nem is akartam sorban állni, gondoltam befizetem az automatában. Ennyi apróm nem volt, úgyhogy elkezdtem pénzt váltani, ami kb. 20 percembe telt. Megvettem a pótdíjat, megyek vissza az autóhoz, ekkor ért a meglepetés, ugyanis kaptam még egy kék csomagot, a már meglévő mellé!

Az autóval egy centit sem álltam arrébb, bár a helyszín egyik esetben R*** utca 60-62, a másikon 62-64. A felszólítás oka mindkét esetben "nincs parkolójegy".

Ilyenkor mi van? Megbüntethetnek kétszer ugyanazért a vétségért?

Megj.: azóta beszéltem egy parkolóőrrel, aki azt mondta, hogy 3óránként meg lehet büntetni egy autót, ha ugyanott áll, akkor is, de egy nap max. 3szor. Ez tényleg így áll a törvényben????
Joooe
OFF

Érdemben nem tudok hozzászólni... sad.gif

De hogy én hogy utálom a parkolóórákat...

Megrögzött begyepesedett fejemmel ragaszkodom hozzá, hogy az, hogy én megállok az út szélén az nem egy szolgáltatás, és fizetni sem vagyok hajlandó érte alien.gif
Ennek az a következménye, hogy ahogy szaporodnak a fizetős parkolók a városban, úgy kell rászoknom az egyre több gyaloglásra biggrin.gif
Ariadne
OFF Micsoda utcai harcos! tongue.gif

ON: Megpróbálom megnézni, így elsőre valószínűnek tartom viszont, hogy ez önkormányzati rendeletben van valahol, ami nem nagyon elérhető. Próbáld meg felhívni a kerületi (gondolom Bp) önkormányzatot, hogy mi a szabály, mondják meg pontosan, abból már elindulhatunk. Vagy a parkolási társaságot magát.
admin
(Ariadne @ 2006.02.22, 11:20) *

OFF Micsoda utcai harcos! tongue.gif

ON: Megpróbálom megnézni, így elsőre valószínűnek tartom viszont, hogy ez önkormányzati rendeletben van valahol, ami nem nagyon elérhető. Próbáld meg felhívni a kerületi (gondolom Bp) önkormányzatot, hogy mi a szabály, mondják meg pontosan, abból már elindulhatunk. Vagy a parkolási társaságot magát.


Hát perszehogy próbáltam felhívni a parkolási társaságot, de akárhányszor hívom, közli az automata, hogy jelenleg nincs elérhető ügyintéző, próbáljam később. Egyszer 10percig tartottam a vonalat, persze nem lett akkor sem szabad ügyintéző...

crybaby.gif
Ariadne
Centrum, gondolom... Jót még nem hallottam róluk. mad.gif Személyes asztalborogatásra el lehet őket érni vajon? Bár gyanítom, hozzáedződtek már ehhez rendesen...
kaktusz
Autentikus forrásból származó információ szerint konkrétan nincs leszabályozva, hogy hányszor bírságolhatnak meg egy napon belül.
Szerintem az fordulhatott elő, hogy 8 és 18 óra között fizetős a pakolás, de akkor sem korlátlanul, hanem max. 3 óráig lehet parkolni díj ellenében. A közterületes megbüntetett pl. 8.15-kor és három óra elteltével buzgó módon 11.15-kor is.
A másik lehetséges megoldás, hogy nem egyértelmű a pakolásod helye (közigazgatási megnevezése, utca, házszám) és a rendszerbe két címmel kerültél be, mintha arrébb álltál volna egy háznyit.
Azt viszont saját esetemből konkrétan tudom, hogy, ha a közterületes intézkedés kapcsán nem indul államigazgatási vagy szabálysértési eljárás (és itt szerintem nem) akkor nyolc napon belül a főjegyzőhöz fordulhatsz írásban panasszal.
Pontosabban, ha a fővárosi önkormányzat nevében bírságoltak, akkor a főjegyzőhöz, ha a kerületi önkormányzat nevében bírságoltak, akkor az ottani jegyzőhöz.
Nekünk anno sikerült.

Tilosban parkolással kapcsolatban én arra lennék kíváncsi, hogy mi történik akkor, ha a bírság csomagot ráteszik a kocsimra, de az onnan eltűnik. (Számtalanszor láttam, hogy iskolás gyerekek kedvenc szórakozása, hogy összeszedik a szélvédőről, és kidobják, vagy összekeverve visszapakolják.) Így én nem szerzek tudomást a bírságról, az idő telik, és egyszer csak be akarnak majd hajtani rajtam olyan tartozást, amiről nem is tudok? Esetleg kamattal, holott ha tudomást szerzek a bírságról időben, lehet, befizettem volna kamatok nélkül. A kérdésem elméleti, még nem fordult velem elő, de érdekelne, hogy járt –e már valaki így.
Epertorta
Nem teljesen az alapproblémára válasz, de esetleg érhet mást is hasonló meglepetés. Állítólag újabban 3-4 éves befizetett (!!!!) bírságokat, ill. akkorról származó parkolási jegyeket kérnek bizonyos parkolási társaságok. Ki a fene őrzi meg ennyi ideig? Pár hozzászólás a HIX TIPP fórumról:
1.
Kaptam tegnap egy levelet, hogy 2002. (!!) juniusaban nem vettem
parkolojegyet, es fizessek kb 7000 forintot, kulonben adok modjara
behajtjak. Az esetre termesztesen nem emlekszem, es nem tettem
el parkolojegyet (ha volt) 4 evre.

Mi a teendo ? (Fizetni ? Pereskedni ?)
Mennyi az elevulesi ido ?
A jovoben mennyi idore tegyem el a parkolo jegyeimet ?
Mi a helyzet a telefonos dijfizetessel ? (Mit tegyek el es hova ?)
Hasonlo meglepetesek erhetnek autopalya matricakkal is ??

2.
Pontosan ugyanigy jártam, azzal a különbséggel, hogy habüntetőcédulát
kapok, még aznap mindig befizetem.
Ráadásul el is tettem a befizetési bizonylatot, de az utolsó
fiókrendezéskor, lévén 2001-es, kidobtam, nem hittem, hogy kell még.
Érdekes, nekem is 7000 Ft volt..kamatokkal.
Befizettem, utólag gondolkodtam, nem egy próba-e, hogy majd befizeti a
hülye (mint én), hátha eldobta az igazolást.
Szerintem is elévült....de erre törvényt nem találtam, meddigérvényes a
büntetés.

3.
> Kaptam tegnap egy levelet, hogy 2002. (!!) juniusaban nem vettem
> parkolojegyet, es fizessek kb 7000 forintot, kulonben adok modjara
Most mar nem hajthatjak be adok modjara: be kell perelniuk. KIZAROLAG
azert kapsz meg mindig ilyen tajekoztatast, mert teljesen veletlenul meg
a regi nyomtatvanyt kuldtek ki (igy volt a hiradoban). Nekik ugye
nincsenek kovetelmenyek a munkajukkal szemben...

> behajtjak. Az esetre termesztesen nem emlekszem, es nem tettem
> el parkolojegyet (ha volt) 4 evre.
Ot ev az elevulesi ido. Addig el kell tenni minden egyes jegyet (de volt
mar olyan is, hogy 8 ev mulva kertek, amikor elvileg mar nem kerhetik).
Celszeru evente vagy havonta kotegelni. Ezt erdemes tenni a szamlakkal,
csekkekkel is.

> Mi a helyzet a telefonos dijfizetessel ? (Mit tegyek el es hova ?)
Gondolom, ilyenkor a telefontarsasagnak kell nyilvantartani, de nem
tudom, meddig, es kerhetsz-e toluk pl. havi nyilvantartast. Nem hiszem.
Valoszinuleg Szent Antal az illetekes (imadkozz, hogy ne kerjek).
Viszont a telefon korszeru, penzkimelo fizetesi modszer. Csak nem a Te
penzed kimeli, hanem a ceget.

> Hasonlo meglepetesek erhetnek autopalya matricakkal is ??
Igen.


Érdekelne FVF véleménye is... Én még SOHA nem tettem el lejárt parkolójegyet. Ezek szerint érhet még meglepetés???
kaktusz
Továbbra sem értem azt, hogy mi bizonyítja, hogy pl. négy évvel ezelőtt a bírságolás tényét közölték az autó tulajdonosával, az tudomásul lett véve, és ennek ellenére nem történt meg a bírság befizetése.
Maga a tilosban parkolás is mivel van bizonyítva a másik fél részéről?
Négy év sok idő, ezalatt egy autó akár többször is gazdát cserél. Bár a bírság az autó rendszmához kötődik, de mért kéne befizetnie azt az új tulajdonosnak sok év elteltével. Ez egy agyrém!
Pjotr
Egyrészről teljesen megértem a felháborodott embereket, másrésazről meg a társaságot is, valahogy be kell hajtani a bírságot, de ez a 4 év elteltével hirtelen eszükbe jutott dologra kinyílik az ember zsebében a bicsak...
kaktusz
Velem megtörtént, hogy fél év elteltével kaptam Budapesten, tilosban parkolásért bírság felszólítást. A ciki csak az volt, hogy abban az időpontban Németországban voltam az autóval. Ha történetesen a dátum nem ennyire emlékezetes nekem, valószínű, befizettem volna. Hosszas telefonálgatás után nagy nehezen utánanéztek, és kiderült, hogy egy betűt elnéztek a rendszámban, és közölték, hogy ne fizessem be a csekket. Nem tudom milyen jogorvoslati lehetőségek vannak, de én egy négy évvel ezelőtti tilosban parkolást tuti nem fizetnék be.
toreki
(kaktusz @ 2006.02.26, 13:07) *
Nem tudom milyen jogorvoslati lehetőségek vannak, de én egy négy évvel ezelőtti tilosban parkolást tuti nem fizetnék be.
Például, hogy megírod itt a cég nevét.
FVF
admin:

Jártam már hasonló cipőben. Az egyik hozzászólás tökéletes, ez pontosan nincsen sehol szabályozva. Írtam nekik levelet (ez ugye halasztó hatályú), amire kaptam is választ, azonban nem a kérdésre.

A következőket írtam, ezt talán Te is írhatod:

2004.07.29-én a Bogdánffy utcában, a két irány közötti járdaszigeten állítottam le gépjárművemet, nem látván sem táblát, mely a parkolási övezetet mutatná, sem automatát (ez a terület nem tartozhat régóta a parkolási övezetbe, hiszen térképükön sincsen feltüntetve, s pár hete még ott parkoltam nap mint nap). xxx 000 forgalmi rendszámú zöld Opel Astra gépkocsimra ezek után 10:23-kor 114-es számú, majd 15:16-kor 339-es számmal illetett ellenőrük helyezett pótdíjfizetési felszólítást. Az eljáráson (hogy ugyanarra az esetre hivatkozva duplán szankcionáljanak) csodálkozva ellenőriztem a működésüket szabályozó 38/1993 (XII.27) Fõv. Önk. Rendeletet, ahol nem találtam jogalapot arra, hogy a fent említettnek megfelelően járjanak el. Felkerestem ügyfélszolgálati irodájukat, ahol csak annyit tudtak pontos jogszabályi hivatkozás nélkül elmondani, hogy 1 óránként jogosultak pótdíjfizetési felszólítást elhelyezni.
Az ügyfélszolgálati igazgatóságon a rendelet 28§ (4) -re hivatkozott egy kolléganőjük, mely szerint
„A várakozási díjkülönbözet mértéke az adott területre érvényes egyórai várakozási díj (alapdíj). A díjkülönbözeten felül fizetendõ pótdíj mértéke…”
A hivatkozást azonban nem találom megfelelő alapnak arra, hogy a honos gyakorlattól eltérően szankcionáljanak. Az adott idő többszöri túllépésének szankcionálására a Fővárosi Közterület Felügyelet jogosult, amikor a meghatározott maximális időtartam túllépése esetén kerékbilincset helyezhet fel. Érdeklődésemre több más parkolási társaság és a Fővárosi Önkormányzat egy képviselője is azt mondta, a gyakorlatban a (többnyire véletlenül) kihelyezett több felszólítás közül csak az egyiket kell befizetni.
Kérésem a következő: indokolják meg legyenek szívesek teljesen pontosan, hogy a fent vázolt eljárásra a jogszabály mely pontjai jogosítják fel és pontosan miért, illetve az, hogy a két adott felszólítás közül csak az egyiket kelljen befizetnem.

Azóta sincs válasz, csak ősszel egy újabb fizetési felszólítás. Én ezt ismét visszaküldtem, várom, mi fog történni. Az egyiket a kettő közül be is fizettem. Tőlem jöhet a behajtó, mert tudtommal azoknak adták ki. Még a Btk sem büntet kétszer ugyanazért a folyamatos cselekedetért.





kaktusz
http://www.budapest.hu/engine.aspx?page=parkolas_info

A fővárosunkra vonatkozó jelenleg hatályos parkolási rendeletet innen le lehet tölteni.
TheElf
FVF őszinte leszek, nagyon örülök, hogy leírod, te hogyan próbálod ezt elintézni, de úgy gondolom, hogy a parkolási társaság elsősorban egy szolgáltató, akivel bizony elég sok ember kerül üzleti kapcsolatba, azok az emberek akiket ti védeni vagytok hivatottak, a szolgáltatók, stb. túlkapásai, visszaélései ellen. Ha téged csúnyán átvágnak, akkor a tudomásotokra jutott egy többezer esetleg többtízezer embert érintő jogsértés, eszedbe sem jutott, megnézni ki az illetékes, hány helyen hibázott a parkolási társaság, és minden hiba esetén megnézni ki bírságolhatja meg őket illetve a többi felelőst?

A tábla hiánya 1 dolog (ha jogszabályban benne van, hogy ott fizetni kell akkor kérdéses, hogy ez mentesít-e a fizetés alól, stb), az automata hiánya súlyosabb.

1. nem tudod hol fizethetnél
2. az ellenőr nem látja, hogy éppen fizetni indultál
3. senki sem garantálja, hogy VAN reális távolságon belül óra
4. a dolog időigénye
5. az ezzel meghosszabbodó parkolási idő

Lehet találni sok más problémát is ám smile.gif Senki sem tud / akar ilyen ügyben eljárni, megkeresni a lehetőségeket, megnevezni a felelősöket?
FVF
Alapvetően az önkormányzat, nevesítve a jegyző járhatna el, azonban éppen ő az, aki szerződik a céggel, tehát valahol üzleti partnerek. Teljesen nyilvánvaló, hogy ez a rendszer nem azért van, hogy a fogyasztók elégedetten távozzanak, s eléggé sok körülötte a probléma. Én várnám, hogy egy párt avval jön elő, hogy ezt akkor most megoldjuk, ha hatalomra kerülünk, de úgy, hogy nem lesz olyan mértékű visszásság, mint manapság.
kaktusz
A tilosban parkolást büntetni kell, mert büntetés nélkül, csupán a jó érzés nem visszatartó erő. De hogy mi a kötelessége és jogosultsága a gépkocsi tulajdonosnak, és az eljáró hatóságnak az néhol nem teljesen következetesen van leszabályozva.
Szerintem ezt sem a fogyvédelem, se párt, se más nem tudja mindaddig tisztába rakni, amig az ide vonatkozó rendelet nem egyértelmű, és nem szabályoz le minden lehetséges, életszerű variációt, jogosultságot és kötelezettséget. Amig ez nem történik meg, addig mehet az egymásra ujjal mutogatás.
Azt kellene inkább körüjárni megítélésem szerint, hogy mit tehetünk mi annak érdekében, hogy kicsikarjuk a "tökéletes", követhető rendelet meghozatalát.
Captain Crash
Kaktusz: Szerintem gondold át, hogy mi a különbség a tilosban parkolás és a parkolási társaságok díjának meg nem fizetése között! blink.gif
kaktusz
(Captain Crash @ 2006.03.01, 18:52) *

Kaktusz: Szerintem gondold át, hogy mi a különbség a tilosban parkolás és a parkolási társaságok díjának meg nem fizetése között! blink.gif


Mire akarsz utalni Captain?
asdf
Nekem az volt a kedvencem, amikor egy olyan helyen, ahol mar tobbszor leparkoltam, ismet ezt tettem, megindultam a bejaratott ket automata kozul a kozelebbihez, es biza nem volt ott automata. Leszereltek, hadd setaljon egy jo adagot az autos... Nocomment.
Captain Crash
Arra utaltam, hogy a tilosban parkolást a KRESZ - fogalmazzunk így - tiltja. Az pedig, hogy egy parkolási társaság miért hol kér(het) pénzt, és azt hányszor szabhatja ki...stb. nem ilyen egyértelmű és nem kellene a kettőt összekeverni.
kaktusz
Igazad van Captain, nem helyesen fogalmaztam. bangin.gif A parkolásról szóló rendeletet nem egyértelmű szerintem, ami alapján a parkolásüzemeltetők eljárnak.
schcsabi
(asdf @ 2006.03.01, 20:39) *

Nekem az volt a kedvencem, amikor egy olyan helyen, ahol mar tobbszor leparkoltam, ismet ezt tettem, megindultam a bejaratott ket automata kozul a kozelebbihez, es biza nem volt ott automata. Leszereltek, hadd setaljon egy jo adagot az autos... Nocomment.


Meg hallani olyan esetekről is, hogy mire visszaér az egyén a parkolócédulával, hogy elhelyezze jól látható helyen, már ott fityeg a kis csomagocska... santa.gif
Joooe
(schcsabi @ 2006.03.02, 09:53) *

(asdf @ 2006.03.01, 20:39) *

Nekem az volt a kedvencem, amikor egy olyan helyen, ahol mar tobbszor leparkoltam, ismet ezt tettem, megindultam a bejaratott ket automata kozul a kozelebbihez, es biza nem volt ott automata. Leszereltek, hadd setaljon egy jo adagot az autos... Nocomment.


Meg hallani olyan esetekről is, hogy mire visszaér az egyén a parkolócédulával, hogy elhelyezze jól látható helyen, már ott fityeg a kis csomagocska... santa.gif

Épp ezt akartam kérdezni, mert nekem ugye - a korábban említett okokból - nincs tapasztalatom parkolócetli vásárlásban, szóval amíg elmegy az ember ilyen bizbaszt venni akkor is megbüntethetik? Mert ha igen akkor az tényleg ellentétes mindenféle ésszerűséggel, alapvető jogokkal stb... Egyébként meg simán mondhatom bármikor rakják rá, hogy elmentem automatát keresni rolleyes.gif
asdf
En peldaul tok kivancsi lennek, hogy ha az alabbi parkolojegyre mit szolt volna az ellenor /amig ott voltam velhetoen nem jott, de en biztos ami tuti alapon tollal felirtam ra, hogy mikor jarna le elvileg, mert hat ugye leolvasni rola nem nagyon lehet biggrin.gif/. Szerintem magyarazkodhattam volna rogyasig, tuti fizethettem volna a buntit, mert hogy en vagyok a mocskos parkolojegyhamisito nem pedig az o automatajuk rossz wink.gif
Lehet hogy itt rontottam el, hogy rairtam az idot kulonben ez lett volna a jolly joker parkolocedulam? wink.gif

Captain Crash
A parkolási társaság egy azonosító szám alapján meg tudja mondani, hogy az adott jegy meddig érvényes, mert erre képesnek kell lennie a készüléknek, amit használnak. Más kérdés, hogy ennek eldöntéséhez a parkolási társaság őre milyen intézkedéseket foganatosít. Gyanítom, hogy előbb megbüntet, majd ha nem jogos, mehetsz az igazad után. mad.gif
TheElf
(Joooe @ 2006.03.02, 10:43) *

(schcsabi @ 2006.03.02, 09:53) *

(asdf @ 2006.03.01, 20:39) *

Nekem az volt a kedvencem, amikor egy olyan helyen, ahol mar tobbszor leparkoltam, ismet ezt tettem, megindultam a bejaratott ket automata kozul a kozelebbihez, es biza nem volt ott automata. Leszereltek, hadd setaljon egy jo adagot az autos... Nocomment.


Meg hallani olyan esetekről is, hogy mire visszaér az egyén a parkolócédulával, hogy elhelyezze jól látható helyen, már ott fityeg a kis csomagocska... santa.gif

Épp ezt akartam kérdezni, mert nekem ugye - a korábban említett okokból - nincs tapasztalatom parkolócetli vásárlásban, szóval amíg elmegy az ember ilyen bizbaszt venni akkor is megbüntethetik? Mert ha igen akkor az tényleg ellentétes mindenféle ésszerűséggel, alapvető jogokkal stb... Egyébként meg simán mondhatom bármikor rakják rá, hogy elmentem automatát keresni rolleyes.gif


Joooe pont ezért kötelessége a cégnek az, hogy az automata az tőled jól belátható, elérhető helyen legyen, biztos látod az őrt amikor parkolsz, ő is lát téged, az automatáig vezető úton is látható, tiszta a helyzet, nem kerülhet fel a csomag. Ha ezt nem teszi meg a szolgáltató, akkor bizony felelősségre kellene vonni.
Joooe
Tehát a fogyasztóvédelmi hatóság nem döntheti el, hogy ha 4 hónapig húzódik egy javítás, akkor eléggé törekszik-e a forgalmazó a 15 napra, de egy parkolóőr eldöntheti, hogy milyen célból hagytam el a kocsimat? rolleyes.gif
TheElf
(Joooe @ 2006.03.06, 06:25) *

Tehát a fogyasztóvédelmi hatóság nem döntheti el, hogy ha 4 hónapig húzódik egy javítás, akkor eléggé törekszik-e a forgalmazó a 15 napra, de egy parkolóőr eldöntheti, hogy milyen célból hagytam el a kocsimat? rolleyes.gif

Nem, a parkolóőr 3 dolgot dönthet el.

1. parkol e a kocsid
2. van-e rajta érvényes jegy
3. lát-e téged jegyet venni, rohanni vissza, szólni, stb., látott e téged beállni

Normális esetben a parkolóőr nem a kocsidnál jelenik meg a semmiből hogy a másodperc törtrésze alatt megbüntessen, tudod idő kell neki, ha látod a parkolóőrt, látja, hogy te akkor álltál be, akkor nem fog megbüntetni rögtön, ha kijön a kapualjból mert kávézott, akkor is észreveszi, ha te éppen jegyet veszel, ha az automata a helyén van smile.gif Pont ez a lényeg: Neki nem kell az okot mérlegelnie az látható smile.gif

Ezzel szemben a 15 nap, 4 hónap esetében a fogyasztóvédelem messze nincs az összes információ birtokában ami alapján ítélkezhetne smile.gif
schcsabi
TheElf !

Amit írtál, az az "ideális" eset !
Amit mi, az meg a valóság.

sajnos...
TheElf
schcsabi: A különbség, ha a parkolás ügyben illetékes szolgáltató hibázik akkor lehet az ügyben megfelelő szervekhez fordulni, ha elméletileg (ideális esetben) sem lenne igazad, akkor van gond smile.gif
Ariadne
Tegnap a Kék fényben volt szó a több évre visszamenőleg kiküldött parkolási díjkövetelésekről, meg erről az egész kaotikus helyzetről a fővárosi parkolási társaságokkal.

Úgy tűnik, a horribilis több évre visszamenő bírságokat egy faktoring cég küldözgeti, de a jelenlévő (híres) ügyvéd szerint elég gázos és egyértelműen az együttműködési kötelezettség megszegése az, ha 3 év után nyomják először az orrod alá, hogy tartozol. Másrészt ez polgári perbe torkolló dolog szokott lenni, ott meg aztán tessék, bizonyítsák, hogy 3 éve ott parkoltam, ahol ők mondják, amikor a nyilvántartásukban pl. sokszor többféle színben szerepel azonos rendszámú autó, szóval nem megbízható...

És megerősítették, hogy feltétlenül pontosabb szabályozás kellene, mert a jelenlegiben lyukak vannak. smile.gif
Joooe
off
(Ariadne @ 2006.03.09, 12:02) *
És megerősítették, hogy feltétlenül pontosabb szabályozás kellene, mert a jelenlegiben lyukak vannak. smile.gif

Ez minden tévéműsorban el szokott hangzani, bármilyen jogi kérdésről is legyen szó, nem? biggrin.gif A műsorvezetők szeretik hallani, és valahogy kipréselik a jelenlevő szagértőből..
Ariadne
Itt nem nagyon kellett préselni, jött magától is. tongue.gif
lazurdeak
(Ariadne @ 2006.03.09, 12:02) *

a jelenlévő (híres) ügyvéd szerint elég gázos és egyértelműen az együttműködési kötelezettség megszegése az, ha 3 év után nyomják először az orrod alá, hogy tartozol. Másrészt ez polgári perbe torkolló dolog szokott lenni, ott meg aztán tessék, bizonyítsák, hogy 3 éve ott parkoltam, ahol ők mondják, amikor a nyilvántartásukban pl. sokszor többféle színben szerepel azonos rendszámú autó, szóval nem megbízható...


Jó lenne, ha Ariadnénak és az idézett híres ügyvédnek igaza lenne, meg logikusan is hangzik, hogy legalább arra az időszakra ne szedhessen kamatot a parkolási társaság, ami az ő indokolatlan késedelmükből adódik (hiszen elég nehezen védhető, hogy miért 3-4 év múlva jut eszükbe követelni a díjat).

De a riasztó az, hogy több helyen is írták, hogy az ilyen pereket a parkolási cégek rendre megnyerik. Tehát vagy a fenti logikában van valahol hiba, vagy a magyar jogrendszer működésében, vagy az autósok által felfogadott ügyvédek tehetségtelenek. Most hirtelen csak egy cikket találtam:
Pert vesztett a parkolási cég

Külön felhívnám a figyelmeteket a cikk következő mondatára:
"A Budapesti Önkormányzati Parkolási Kft. szerint a tárgyalásokon eddig mindig elegendő bizonyíték volt a nyilvántartásuk. Azt mondják, ez az első eset, hogy jogerősen is pert vesztettek."

Vagyis ha én beírom a nyilvántartásomba, hogy x.y. tartozik nekem, ez már kis hazánk bírósága előtt bizonyítéknak számít és elegendő ahhoz, hogy leverjem az illetőn a követelésem. Hmmm.... Arról hallottam már, hogy a magyar jogrendszer a szabad bizonyítás elvére épül, de hogy ennyire szabad a bizonyítás, az már nagyon érdekes!

Jó kérdés, hogy ha a parkolási társaság a nyilvántartásán túl elő is áll egy fényképpel és egy ellenőrrel, aki megesküszik, hogy akkor és ott parkolt az autóm, én viszont megesküszöm, hogy aznap egész nap egy másik városban voltam a kocsimmal, akkor mit csinál a t. bíróság. De azt hiszem, a fenti cikk alapján elég bátor dolog volna kipróbálni. Az egyetlen, aki biztosan nyerne az ügyön, az ügyvédem lenne.
Ariadne
Azt nyilván igyekszik eltitkolni a parkolási társaság, ha pert veszt, ember meg üröl és szépen hazamegy. De ha nyer a társaság, a többi "bliccelő" elrettentésére próbál - gondolom - hírverést is csinálni az ügynek. Szóval szerintem nem lehet következtetést levonni abból, milyen gyakran hallunk erről vagy arról, mert attól még egészen eltérő módon is mehet a dolog a valóságban.
mittegyunk
Sziasztok! Rég jártam erre, talán egyesek örömére smile.gif de most megint "fogyasztóként" lenne kérdésem. Kaptunk kedvesnek nem nevezhető Centrum Kft. megbízásából egy fizetési felszólítást, mellyel kapcsolatban a következő kérdéseim lennének:

1.) A levélben a következő olvasható:
"A Társaság jelen felszólítást megelőzően már küldött az Ön részére fizetési felszólítást..."
- Nem kellene megjelölnie, hogy mégis mikor adta fel, valamint azt ki vette át?
- Mi nem vettünk át soha ilyen "csomagokat", ha meg is büntettek, akkor is rendre még aznap befizettük - valamint fizetési felszólítás is ez az első, amit kaptunk - bár ezt sem írtuk alá, ajánlott levélként a postaládánkban landolt csak

2) Ha tényleg jogos, azt megfizetjük, DE követlenek rajtunk:
11.960Ft - 30 napon túl meg nem fizetett - várakozási díjkülönbözet és pótdíjtartozást - OK, elismerem, lehet, hogy jogos, nem minősítem az eljárást stb (sajnos nem emlékszünk már 2003-as parkolásokra)....
350,-Ft BM lekérdezési díjat - nah, ezt már nem egészen értem, hogy miért kell kifizetnem, esetleg erről kérhetek számlát, mint közvetített szolgáltatás?
2.736,-Ft késedelmi kamat - mivel nem vettem át semmit papíron!!!, így mire kéri a késedelmi kamatot??
5000,-Ft KÖLTSÉGET!!! -na ezen vagyok a legjobban kiakadva! - Ez milyen költség? Milyen alapon???? Ha a szolgáltatással (parkolás) összefüggő, akkor azt építse be a parkolási díjba, ha viszont a behajtással összefüggő, akkor elvileg pld. ezt lehetne ügyvédi költségnek nevezni... és itt megint jön a problémám.... A levél szerint a Centrum Parkoló Rendszer Kft. megbízásából Tóth B. Gábor Ügyvédi Iroda (1443 Budapest, Pf.: 162) küldte ki a levelet, mellyel kapcsolatban a következő problémáim lennének:

a) Nem találtam a neten sehol sem ilyen ügyvédet, pedig szorgalmasan kerestem - van-e arra mód, hogy beazonosíthassam, ténylegesen létezik-e (nincs-e valami kötelező kamarai azonosító, vagy bármi, amiről be lehetne azonosítani a "személy kilétét")
b.) Aláírás:
TÓTH B. GÁBOR ÜGYVÉDI IRODA
Dr. Tóth Gábor - ügyvéd
éS FÉNYMÁSOLT aláírás - ilyen alapon akkor mondjuk egy választási szórólapon szereplő aláírás is hiteles???
Ha van ilyen ügyvéd, akkor lehetséges-e, hogy így küldik ki a levelet?
Ha nincs ilyen ügyvéd, akkor megtévesztehetnek -e (valamint kérhetek-e pld. ügyvédi azonosítót, vagy bármit, amivel igazolni tudják, hogy létezik ilyen ügyvéd)
Ha ez az 5000Ft nem ügyvédi költség, hanem CSAK, ahogyan ők is írják: KÖLTSÉG, akkor kérhetem-e ennek részletes indoklását, valamint kérhetek-e erről számlát???
Előre is köszi minden infót! smile.gif
Ariadne
Szegény mittegyunk, téged is elért ez a sokat emlegetett lenyúlás (szerintem az...). Láttam róla régebben egy részletes riportot, egy híres ügyvéddel, feljebb írtam róla dolgokat.

Van ilyen nevű ügyvéd, megnéztem, Budapesten bejegyzett iroda, részletes adatokat lásd Budapesti Ügyvédi Kamara honlapja. Szerintem két lehetőség van, ha valószínűnek tartod, hogy kamu a dolog, és mindig be szoktátok fizetni, ha utolér a mikuláscsomag, akkor hagyjátok. Aztán pereljenek érte, ha akarnak valamit, és ott bizonyítsák be, hogy ti akkor és ott parkoltatok és nem volt parkolójegyetek. Vagy megelőzendő a dolgot lehet ügyvédet is keresni, csak utána az ő díját is le kell verni a Centrumon.

Egyébként meg érdemes felhívni az ügyvédet, aki a papíron szerepel, és megpróbálni egyezkedni vele, pl. most kifizetitek a 11.960-at, de akkor senki többet, vagy hasonló kezdéssel valahogy. Ha esetleg fizettek valamennyit, alá kell íratni velük egy papírt, mely szerint ezzel az üggyel kapcsolatban semmilyen további követelésük nincsen.
Pjotr
Azért első lépésben kérjed, hogy mutassák meg a bizonyítékokat, ha csak egy sajtcetlijük van, hogy te állítólag ott parkoltál, akkor azzal nem sokra mennek...
toreki
Meg azt is igazolják, hogy átvetted az előző felszólítást. Mert ha nem értesített, vagy nem vetted át, akkor mire számol fel késedelmi kamatot?
Pjotr
Ha jól tudoma gyakorlatot, majd Ariadne kijavít, de én úgy tudom, a második sikertelen tértivevényes kézbesítéstől számított x napon belül tekintik a hivatalos leveleket kézbesítettnek, biztos van erre kialalkult gyakorlat, ettől el lehet térni, de egy bíróság nem fogadná el.
Azt sem, ha sima levélként küldenék...
Ariadne
Igen, valahogy így van. Itt meg kell jegyeznem, hogy nem vagyok gyakorlati ember, izé. blush.gif De úgy tudom, ha nem veszi át, vagy nem kereste címzéssel jön vissza, az olyan, mintha átvette volna, egyébként meg tényleg megkísérlik néhányszor, és csak aztán tekintik kézbesítettnek. De mutassák meg a tértivevényt, hogy megpróbálták, ez tényleg jó ötlet. Meg a fényképeket az autótokról, ott és akkor...
kaktusz
(Ariadne @ 2006.04.28, 12:47) *

Igen, valahogy így van. Itt meg kell jegyeznem, hogy nem vagyok gyakorlati ember, izé. blush.gif De úgy tudom, ha nem veszi át, vagy nem kereste címzéssel jön vissza, az olyan, mintha átvette volna, egyébként meg tényleg megkísérlik néhányszor, és csak aztán tekintik kézbesítettnek. De mutassák meg a tértivevényt, hogy megpróbálták, ez tényleg jó ötlet. Meg a fényképeket az autótokról, ott és akkor...


Tudomásom szerint azt a jogszabályt már hatályon kívül helyezték, de utánanézek.

Szerk.: Tévedtem. Hatályos. sad.gif De be kéne bizonyitania két tértivevénnyel, hogy valóban kétszer megkísérelte, és a címzett nem vette át ahhoz, hogy kézbesítettnek lehessen tekinteni az iratot.
Ariadne
Ehh, amire Pjotr meg én gondoltuk, az hivatalos papírokra vonatkozik, és persze még mindig ugyanígy van (Pp.). Mivel a Centrum magán cég, tudtommal lényeg, hogy felszólítson a tartozás teljesítésére hmm, mennyi időn belül... Megnézem a Fővárosi Közgyűlés rendeletét, ami az alapja, aztán megpróbálok kibogozni valamit. Hátha. smile.gif

szerk: És úgy emlékszem, volt erről nemrég (2006 febr.?) egy újabb döntés vagy jogegységi határozat. Nincs mese, ügyvéd kell, kövezzetek meg érte, hogy ezt mondom...

szerk 2: No, egy idézet ebből:

(4) A díjat, a díjkülönbözetet és a pótdíjat a tulajdonos önkormányzat felhatalmazásával rendelkező parkolásüzemeltető szedi be.
(5) Ha a várakozási díjkülönbözetet és a pótdíjat az esedékességet követő harminc naptári napon belül nem fizették meg, a tulajdonos önkormányzat vagy a tulajdonos önkormányzat felhatalmazásával rendelkező parkolásüzemeltető önállóan, saját nevében jogosult polgári peres úton érvényesíteni.

Ééééés megvan: 2/2006 polgári jogegységi határozat a parkolási díj, valamint pótdíj befizetési kötelezettségéről, ez a legújabb döntvény. Meg van egy régebbi, 2/2005 KPJE, ami a parkolási díj (pótdíj) bíróság előtti érvényesíthetőségéről szól.

És az én válaszaim mittegyünk kérdéseire: létezik ez az ügyvéd, és HA tényleg ott parkoltál akkor és nem fizetted be, akkor követelhetik a költségeket is. De végső soron erről csak bíróság dönthet, mármint a költségekről. És most leállok, nem akarok a fejemre kapni megint... Én ennyit tudtam mondani. smile.gif
Joooe
No most ezt nem értem blink.gif Akkor is követelheti a késedelemből eredő költségeket, ha korábban nem szólított fel fizetésre?
Ariadne
Nem. Félreérthetően írtam? unsure.gif Feltételesen mondom: ha jól tudom, előbb szólni illik, hogy ember, tartozol, és lehetőleg minél hamarabb (együttműködési kötelezettség rulez)...

OFF: Ááá, mindig megfogadom, hogy nem kezdem el, kérlek, Joooe, legközelebb töröld ki a hszemet, ha jogi dolgokba mennék bele... Csak ha meg azt írom, menjen ügyvédhez az emberke, akkor is lehurrogást kapok, szóval nem tudom, akkor mit is tegyek ilyenkor. geek.gif
Joooe
OFF
Miéért? wink.gif Leírtál egy csomó hasznos fogódzót, senki sem várja, hogy megmond előre, a bíróság hogy döntene... A jog boncolgatása nélkül nem lehet fogyasztóvédeni smile.gif

Bár az, hogy keressen egy ügyvédet az csak akkor biztosan jó tanács, ha megbízható ügyvédhez megy laugh.gif

Ariadne
(Joooe @ 2006.04.28, 16:37) *

Bár az, hogy keressen egy ügyvédet az csak akkor biztosan jó tanács, ha megbízható ügyvédhez megy laugh.gif


Na ezt aláírom... Tudod, amit mindig írok, hogy nem szabad az első csillogó névtáblás kapualjba befordulni, hanem ismerősi, rokoni, kollégai (hö, ez szép lett) kört megmozgatva olyat érdemes keresni, akit már valaki "kipróbált". biggrin.gif
mittegyunk
Ariadne legfőbb képpen köszönöm, hogy utánanéztél az ügyvédnek!
Sajnos a gond az, hogy nem tudunk visszaemlékezni, hogy 3 évvel ezelőtt parkoltunk-e ott (főleg mivel lakás előtt volt - nem bejelentett albi) de az biztos, hogy ha kaptunk is mikuláscsomagot azt még mindig aznap feladtuk!
Az aggályaim arra vonatkoznak, hogy mivel ott többször is megbüntettek (parkolóórába nem lehet ugyanis annyi pénzt dobni stb....), így a rendszerben benne vagyunk, akármit is mondhatnak...
Ahogy utánanéztem, nem sok olyan ítélet van, amiben az autósnak adtak igazat, ha van is, ott nagyon erős bizonyítékok voltak (pld. külföldön volt és vámhatóságnál megvan, hogy kilépett az országból stb.)
Ebben az esetben ez a kedves társaság annyit mond, hogy bocs, tévedtünk....
Tévedett a közjegyző által felügyelt zárt rendszerük! amit a bíróság bizonyító erejűnek fogad el - ennyit erről...
Ami viszont tényleg bosszant, hogy nem kaptunk semmi levelet, hogy tartozunk, nem kaptunk mikuláscsomagot - és most a dupláját kellene kifizetni a bírságnak késedelem és ügyvédi költség címén....
Azt hiszem, a következőket tudjuk tenni:
- Bepróbálkozunk, hogy adják ki a hivatalos papírt (ennek is utánanéztem - senkinek nem küldenek tértis levelet, csak ajánlottat, amit a postás vagy bedob, vagy nem, de aláírni nem kell az tuti...), amivel igazolni tudják, hogy minket már ki akartak értesíteni - ha ezt nem tudják felmutatni, akkor csak a büntetést vagyunk hajlandóak befizetni, az egyéb költségeket nem.... Szerintem ez a próbálkozás amúgy már most csődöt vallott, ahogy látom nagyon sok embernek van velük gondja, főleg mostanában, el fognak ezzel hajtani....
- Kifizetjük az egész összeget, és kérünk egy papírt, hogy a mai napig semmi más fennálló kötelezettségünk nincs a céggel szemben, visszamenőleg 5 évre (polgári peres miatt...)

Egy gátlástalan, aljas szemét bandának tartom őket mindezek ellenére, akik bármit megtehetnek, kiindulva abból, hogy az ember 20e Ft-ért úgysem fog ügyvédet fogadni - finanszírozni esetleg az 1-2 évig - bíróságra járkálni - szabikat elvéve az éves keretből - mindezt úgy, hogy a bíróság megbízhatónak tartja az ő zárt rendszerüket, tehát még a per kimenetele is kétséges....

Köszi azért minden segítő hozzászólást!!!
Joooe
(mittegyunk @ 2006.04.28, 17:05) *
senkinek nem küldenek tértis levelet, csak ajánlottat, amit a postás vagy bedob, vagy nem, de aláírni nem kell az tuti...

Ez biztos? Én úgy tudom az ajánlottról is csak értesítőt dob be a postás, ha nem személyesen (vagy más erre jogosult) veszed át.
mittegyunk
(Joooe @ 2006.04.28, 17:18) *

(mittegyunk @ 2006.04.28, 17:05) *
senkinek nem küldenek tértis levelet, csak ajánlottat, amit a postás vagy bedob, vagy nem, de aláírni nem kell az tuti...

Ez biztos? Én úgy tudom az ajánlottról is csak értesítőt dob be a postás, ha nem személyesen (vagy más erre jogosult) veszed át.


Sajna ez biztos sad.gif
Nekünk nem ez az első eset itthon, hogy ajánlott levél a postaládában volt - olyan még nem volt, hogy a postára be kellett volna mennünk sima ajánlott levélért.
Az üzletbe járó postással viszont jóban vagyok, és tőle anno megkérdeztem egy másik ügy kapcsán...
Tehát aláírandó:
- Tértis ajánlott
- Pénz
- Valmint okiratok, igazolások stb. amiért be kell menni - ki sem hozhatják

Az ajánlottnak ma már csak annyi a jelentőssége, hogy az "R" betűs RL...... számok alapján nyomon tudok követni, hogy mikor hol járt a leveled, valamint a kézbesítő beírja, hogy bedobta a ládába.... Tehát igazából ennyi értelme van, igazolni nem tudja ezzel senki, hogy átvetted-e... Mondom, céges ajánlott leveleket is simán átveszek így, mindenféle aláírás nélkül - ezért is kérdeztem rá...
.
Invision Power Board © 2001-2012 Invision Power Services, Inc.