Jó estét!
a szakemberek segítségét kérem a következő esettel kapcsolatban:
Bútorokat akartunk venni, kinéztük az áruház katalógusából, megnéztük az árakat a neten (mert csak ott lehet), telefonon érdeklődtünk a készlettekről, a szállításról - teljesen felkészülten érkeztünk az RS Reiiter Ferenc utcai bútoráruházába. Arra nem gondoltunk, hogy az info és a telefonok ellenére kiderül, hogy a négy szekrényből a legnagyobb csak tükrös változatban van raktáron, így a tükörnélkülit, ami nekünk kell, meg kell rendelni a gyártótól, aki 21 nap múlva szállítja le a szekrényt az RS depójába, a város másik végén. (ez az ügymenet sehol nincs benne a katalógusban, sem a neten, de még telefonon sem hívták fel erre a figyelmünket)
Meg persze azt sem gondoltuk, hogy fél órával zárás előtt lezárják a rendelést "mert még nagyon sok dolgot kell csinálni a papírokkal". (ez a módszer sincsen sehol feltüntetve) Megvettük hát a maradék három szekrényt, fizettünk, majd megrendeltük a házhozszállítást.
A tükör nélküli nagyszekrény megrendelése miatt vissza kellett mennünk az áruházba. Meg is tettük, kifizettük a vételár felét, közölték, hogy a szállítás ebben a hónapban akciós: 7 ezer helyett 5 ezer a főváros bármely pontjára. Nekünk addigra már leszállították a másik három bútort - 7 ezerért. Egy szót sem szóltak az akcióról...
Több mint két hét múlva a megadott napon bementünk az áruházba, kifizettük a vételár másik felét, megrendeltük az akciós szállítást. Másnap megérkezett a nagyszekrény - tükörrel...
a vevőszolgálaton nem kértek elnézést, de közölték, hogy az üzletvezető nem elérhető (péntek - ma - 17 óra volt), és ez az egész a gyártó hibája, mert azt írta rá a tükrös ajtó csomagjára, hogy nem tükrös. úgyhogy menjünk be hétfőn az áruházba, írásban jelentsük be a gondunkat, rendeljük meg újra a bútort, és különben is vegyük fel a kapcsolatot mi a gyártóval, ha tükör nélküli szekrényt akarunk.
a megrendelésen, a szállítólevélen, a dobozon is tükör nélküli ajtós szekrény van - csak a dobozban nem
holnap (szombaton) kilenckor nyitnak. én nem akarom hetekig ezt a lapraszerelt tükrös szekrényt nézni a szoba közepén. a saját szekrényemet akarom, amiért már kifizettem a teljes vételárat és amire hetekig vártam
mit csináljak?
