Súgó - Keresés - Felhasználók - Naptár
Biztonsági ôrök A Boltokban (és Egyéb Helyeken)
Fogyasztóvédelem Fórum > Szolgáltatásokkal kapcsolatos fórumok > Egyéb
1, 2
kuvahara
Szevasztok!
Nem tudom, ki hogy van vele, engem módfelett idegesítenek a boltok mindenütt tolvajt gyanító biztonsági ôrei. A legfôbb bajom velük az, hogy fogalmam sincs, meddig mehetnek el ôk, és hogyan védekezhet a vásárló az esetleges táskakifordítás, gyanúsítás, rendôrhívás ellen. Emlékezetem szerint van egy törvény (2004. dec. 31-i hatállyal), amelyik ezt szabályozza. Talán ez nem fogyasztóvédelmi kérdés, de nem tudom, hol nézhetnék utána.
Köszönöm!

kuvahara
Ercsike
Szia!

Én személy és vagyonőr vagyok szakképzettség szerint és elég jók lettek a vizsga jegyeim ha gondolod válaszolok neked bármilyen kérdésedre! Hali Erika
Pjotr
Röviden összefoglalva, ugyanolyan magánebmebr mint te, nagyon picivel több joggal, de az szinte semmi, semmit nem tehet veled, maximum rendőrt hívhat, mindenre csak felszólíthat, de nem vagy köteles neki megtenni semmit.
toreki
Pjotr: szerintem tévedsz. Olvasd vissza a levelet, amit Péterfalvi Attila küldött egy kérdésemre. Kb ugyanolyan jogai vannak egy boltban is.
Ariadne
Szerintem pedig ez a levél épp azt jelenti, amit Pjotr is írt.

"A fentiekből következően a vagyonvédők a szolgálat ellátása során valójában azt tehetik, amit bármely polgár tehet a jogos védelmi, a birtokvédelmi és a végszükségi pozícióban, azon túl azonban nem terjeszkedhetnek jogosultságaik terén."
toreki
Én a vastagon szedett részre gondoltam. Azért az egy kicsit több, mint amit egy magánember megtehet...
Ariadne
Meg kellene nézni részletesen a törvényt, de én is úgy tudom, ahogy Pjotr. Pl. persze, ellenőrizheti a csomagomat - de nem nyúlhat bele.
Ercsike
A vagyonvédelmi törvény most változott!!! Egyes dolgai csak ebben a hónapban fognak életbe lépni, de leírom röviden, hogy mit tehet és mit nem.
Akkor állíthat meg, ha a pénztár vonalát átlépted akkor is csak, ha oka van rá!!!! Vagyis ez annyit tesz, hogy valaki mondja hogy látott téged lopni valamit, vagy megszólal az érzékelő, vagy a bizti őr látott téged lopni, vagy kamera igazolja. Nem teheti nyiltan és sértően hogy te loptál és ezért megkér hogy kövesd egy helyiségbe, ahol megkérhet hogy pakolj ki a zsebeidből és a táskádból majd szemre vétellel megnézheti a táska ürességét. Kabát esetén csak áttapogathatja DE NEM RAJTAD!!! Ha ellenállást tanúsítasz a félrehívástól akkor elvezethet és rendőrt hívhat. Ha ellenállsz a kipakolásnál akkor is rendőrt hívhat. Ruházat átvizsgálást csak azonos nemű végezhet (bár ebben nem vagyok biztos) MOTOZNI CSAK RENDŐR tehet ugyanis ez a test üregekre is kiterjed!!!! Most ennyi jutott eszembe, de nyugodtan kérdezzetek mert a szakmám személy és vagyonőr és van egy fegyvervizsgám is biggrin.gif
Captain Crash
Igazán ne vedd sértésnek, de azt gondolom, hogy abban a világban, ahol a személy és vagyonőrök folyamatosan túllépik a törvény biztosította kereteket, állandósultak a túlkapások, akkor úgy gondolom, hogy hiteltelenné válhat a válaszod. Bár megkérdőjelezni nem kívánom, amiket állítasz, de több ízben került rá már sor, hogy a személy és vagyonőrök véleménye koránt sem egyezett azzal, amit a jogszabályok biztosítottak. A kérdés annyira nem egyszerü, hogy láttam már jogászokat is ellentétes véleményen a témával kapcsolatosan. Mégis úgy gondolom, hogy aki hitelt érdemlően a kérdésre választ adhat, vagy akinek válaszában több hitelességet látok az általában egy jogász.

Persze biztos vagyok abban is, hogy megfelelő jogi képzésben részesítenek minden személy és vagyonőrt, mire azzá válnak. Nem is kívánom megkérdőjelezni szakértelmedet, egyszerüen csak jobban hiszek egy joghoz értő embernek.

Azt gondolom továbbá, hogy ha ellenállást tanusítok, akkor is csak olyan mértékben léphet fel velem szemben a személy és vagyonőr, amekkora erővel én vele szemben fellépek. Ismétlem, ha ellánállást tanusítok. Amennyiben felszólít arra, hogy fáradjak vele valamely helységben, és én nem teszek eleget a felszólításnak, akkor ugyanúgy nem korlátozhat a személyes szabadságomban, ahogyan én Őt. A biztonsági kamera felvétele, valamint a megalapozott gyanú, a vélelem szerintem nem bizonyíték, valamint szerintem nem elegendő ahhoz, hogy a személy és vagyonőrt bármilyen plusz joggal ruházza fel a jog. Minthogy mindenkit megillet az ártatlanság vélelme, úgy gondolom, hogy legfőbb Alkotmányos jogunkat korlátoznia egy személy és vagyonőrnek nincs joga.
Hozzá kell tegyem, én ezt így gondolom, a jog lehet másképp gondolja. smile.gif Mindenesetre abban is biztos vagyok, hogy engem felháborítana, hogyha többletjogokat biztosítanának egy személy és vagyonőrnek, mint nekem fogyasztónak. Természetesen valahogy meg kell akadályozni a lopásokat, és a rongálásokat, csak szerintem a szabadsághoz, és a személyes adatok terén az önrendelkezéshez való jog feljebb való és nem hiszem, hogy vélelem alapján korlátozható lenne.

Érdekes kérdés, de azért örülök, hogy személy és vagyonőr vagy, egyik rokonom is az, nektek is megvan a saját problémátok.
Pjotr
A plussz jogok abból adódnak, hogy (nem tudom megfogalmazni..) de olyan mintha a saját vagyonát védené, nem tudom van-e különbség majd megkérdezem este.
Amit Ercsike mond az rendben van, amit kiemelnék, az, hogy mindenre csak megérhet, amit nem hiszek, az az, hogy végezhet ruha átvizsgálást. Sőt biztso, hogy nem.
(A motozás csak kiterjedhet testüregre....)
AmunRa
A személy és vagyonőri vizsga egy vicc. Én riasztókat szereltem és nekem is kötelező volt elvégezni.
A leghülyébb is átment a vizsgán. Arra volt jó az egész, hogy pénzt tudjanak bekasszírozni.
Kell jogot tanulni, de persze elég butított változat.
Amikor vizsgáztam olyan volt a szóbeli, mit teszek, ha egy pénzszállítót megtámadnak.
Egy szerelőnek erre baromi nagy szüksége van. smile.gif
A személy és vagyonőr általában a legmegbízhatatlanabb ember. Persze van kivétel is.
De nem egy esetben ő az, aki lop, volt olyan, hogy közértben a táskákba és a szatyrokba csúsztatta a dolgokat. Utána kasszírozta az elismerést, ameddig le nem bukott. Volt olyan, hogy a vagyonvédelmi cégen belül vita volt a vezetők között és az egyik ember szándékosan felgyújtotta az őrzött objektumot, hogy rontsa a saját cégének hitelét
crix
Nagyon egyszerű megoldást fejlesztettem ki:
ahol az őr lázad a táska miatt:
1. felelősséget vállal-e a benne levő dolgokért?
általában nem, de ha jól emlékszem törvényileg kötelező, és ezt meg is mondom. vagy beenged vagy nem megyek be
2. ha mégis betenném, vásárlók könyve automatice
3. soha többet nem megyek ilyen helyre

és terjesztem, a nézeteimet ebben a témában. lásd még divex... neva eva

és ha hozzámérne egy biztiőr megkérdezném, hogy a megaláztatás miatt milyen kártérítést ajánlanak fel,

és minden esetben megtagadnám és rendőrt hívatnék... felhajtás felhajtás... persze akkor nem szabad lopni wink.gif
toreki
Azzal, hogy hozzádér, még nem aláz meg. Az viszont sokkal megalázóbb lehet, ha rendőrt hívsz, és a biztiőr és két rendőr vesz körül tégeg, és elkísérnek valamerre. biggrin.gif
Joooe
És pl ha a biztonsági őr fizikai erőszakot próbálna alkalmazni hogy visszatartson vizsgálatra vagy bármi, jogosan védem meg magam?
(Na most nem 2 méteres kigyúrt K1 bajnok őrökre gondolok, de azért legtöbbjük fizikai megjelenésében nem túl ijesztő biggrin.gif)
Ariadne
(Joooe @ 2006.06.06, 10:42) *

És pl ha a biztonsági őr fizikai erőszakot próbálna alkalmazni hogy visszatartson vizsgálatra vagy bármi, jogosan védem meg magam?
(Na most nem 2 méteres kigyúrt K1 bajnok őrökre gondolok, de azért legtöbbjük fizikai megjelenésében nem túl ijesztő biggrin.gif)


Ha tényleg annyit tehet, amennyit a hétköznapi ember is, akkor megpróbálhat visszatartani, de pl. nem zárhat be egy helységbe. Én biztos rendőrt hívnék ilyen esetben, inkább kísérjenek marcona rendőrfiúk, minthogy egyedül maradjak egy-két biztonsági őrrel... biggrin.gif
crix
(toreki @ 2006.06.06, 10:30) *

Azzal, hogy hozzádér, még nem aláz meg. Az viszont sokkal megalázóbb lehet, ha rendőrt hívsz, és a biztiőr és két rendőr vesz körül tégeg, és elkísérnek valamerre. biggrin.gif


Engem ugyan nem kísérnek sehová...
legyen tanú az egész kóceráj

csak nem gondolják, hogy ingyen megússzák az alaptalan gyanúsítást...
ezek után pedig várnám a nem anyagi természetű kártétrítést

első körben megelégednék az illetékes biztonsági ork vizsgájának megszüntetésével, és kirugásával

ennyi
Pjotr
Azért nem megy az ilyen könnyen, hogy csak úgy kirugatsz egy őrt....
Meg ez nem amerika, hogy mindjárt fizetnek kártérítést...
kaktusz
(toreki @ 2006.06.06, 10:30) *

Azzal, hogy hozzádér, még nem aláz meg. Az viszont sokkal megalázóbb lehet, ha rendőrt hívsz, és a biztiőr és két rendőr vesz körül tégeg, és elkísérnek valamerre. biggrin.gif


Nem volt még kirívó esetem biztonsági őrökkel. Max. annyi, hogy becsipogott a kapu egy-egy nagyobb áruház pénztárnál, de mindig normálisan szóltak hozzám, és közösen megkerestük a terméket, amiről a pénztáros elfelejtette levarázsolni a csipogót.

Ilyen esetben még a táskámba is engedném belelesni, feltéve, ha a bevásárlókosarat már átnéztük, és nem találjuk a becsipogás okát, de ilyenre még nem került sor.
Szerintem ebben, ha udvarias formában történik, nincs semmi sértő.

Bármi más intézkedéshez megkérném, hogy hívjon rendőrt.


(crix @ 2006.06.05, 23:09) *

Nagyon egyszerű megoldást fejlesztettem ki:
ahol az őr lázad a táska miatt:
1. felelősséget vállal-e a benne levő dolgokért?
általában nem, de ha jól emlékszem törvényileg kötelező, és ezt meg is mondom. vagy beenged vagy nem megyek be
2. ha mégis betenném, vásárlók könyve automatice
3. soha többet nem megyek ilyen helyre

és terjesztem, a nézeteimet ebben a témában. lásd még divex... neva eva

és ha hozzámérne egy biztiőr megkérdezném, hogy a megaláztatás miatt milyen kártérítést ajánlanak fel,

és minden esetben megtagadnám és rendőrt hívatnék... felhajtás felhajtás... persze akkor nem szabad lopni wink.gif


Ha nem akarnak beengedni a nagy batyuval, azt szoktam mondani az őrnek, hogy vállalom, hogy kifele jövetelkor megmutatom önként a táskám tartalmát. Még nem volt bolt, ahová így ne engedtek volna be, vagy mindez gondot okozott volna.
Ariadne
(kaktusz @ 2006.06.06, 16:18) *

Ha nem akarnak beengedni a nagy batyuval, azt szoktam mondani az őrnek, hogy vállalom, hogy kifele jövetelkor megmutatom önként a táskám tartalmát. Még nem volt bolt, ahová így ne engedtek volna be, vagy mindez gondot okozott volna.


Hajaj, nekem már volt. A szegedi Corába nem hajlandóak beengedni általában, még akkor se, ha üres a táska, és felajánlom, hogy megmutatom. Mindig az őrző rekeszekre mutatnak, amelyekből persze alig működik, de azért ott van a tábla a tetején: az elhelyezett csomagokért felelősséget nem vállalunk... Ezzel pedig én úgy vagyok, vagy ne tegye kötelezővé a csomag letételét, vagy vállaljon felelősséget, a kettő együtt nem megy. ermm.gif Vitáztam már ezen biztonsági őrrel, de nem érdemes...
kaktusz
(Ariadne @ 2006.06.06, 17:02) *

(kaktusz @ 2006.06.06, 16:18) *

Ha nem akarnak beengedni a nagy batyuval, azt szoktam mondani az őrnek, hogy vállalom, hogy kifele jövetelkor megmutatom önként a táskám tartalmát. Még nem volt bolt, ahová így ne engedtek volna be, vagy mindez gondot okozott volna.


Hajaj, nekem már volt. A szegedi Corába nem hajlandóak beengedni általában, még akkor se, ha üres a táska, és felajánlom, hogy megmutatom. Mindig az őrző rekeszekre mutatnak, amelyekből persze alig működik, de azért ott van a tábla a tetején: az elhelyezett csomagokért felelősséget nem vállalunk... Ezzel pedig én úgy vagyok, vagy ne tegye kötelezővé a csomag letételét, vagy vállaljon felelősséget, a kettő együtt nem megy. ermm.gif Vitáztam már ezen biztonsági őrrel, de nem érdemes...


Sajnos ez ellen tényleg nem tudunk mit tenni. Nem megyünk ilyen boltba vásárolni. Ennyit talán.
Joooe
Engem ez általában nem annyira zavar... ha olyan helyre megyek általában nem viszek magammal táskát, és nincs is gond tongue.gif
Ercsike
Huh jó sok mindent írtatok mióta nem voltam megpróbálok mindenre reagálni. Nos a szabadság korlátozása az akkor is fent áll amikor ti mint magán személy láttok valakit hogy ellopja egy néni táskáját pl és megállítjátok és ez teljesen törvényszerű és kb ennyi a vagyonőr alapja is ezzel kapcsolatban. Nem mondom, hogy nem léteznek túl kapások igen persze hogy vannak, de én egy elég komoly képzésen estem túl pl. rendőr őrnagy volt a szakmai ismeret tanárunk, a jogot egy jogász hölgy tartotta és még a bírósági eljárásra is elvitt, fegyverismeretet egy régen katona és most rendőr tartotta. Ami azt illeti vagyonvédelmi cégek között hatalmas különbség van. Én ahol vagyok (most diszpécser) itt a kiválasztás egy 3 oldalas tesztlap megírásával történik és környezet tanulmánnyal. Amúgy meg kártérítés? a vv cégeknek felelősségbiztosítást kell kötniük kb. 20 millió körül nekünk amúgy 150 milliós van és ha az őr valamilyen bakit csinál akkor a biztosító fizet. Ha vállalod hogy ott ki nyitod a táskád az is jó, de ha nem szeretnéd ott megmutatni fel kell hogy kínáljon egy helyiséget erre. Most ennyi jut eszembe.
toreki
FVFtől jó lenne egy hivatalos állásfoglalást kicsikarni, hogy ahol a táskát kötelező lerakni, ott a cégnek kötelessége őrizni. (hogyan képzelem el a fogyasztóvédelmet)

Nemrég voltunk az Arénában egy műsoron, ahol le kellett rakni a fényképezőket. Berakták egy olyan csomagba, amit ha lezárnak, csak sérüléssel lehet kibontani. És csak a sorszám bemutatásával adták ki. Bár nem örültem, hogy nem fényképezhetek, annak meg különösen nem, hogy a weblapjukon nem volt erről semmi, csak a jegy hátulján (amit nem én vettem meg, ugyhogy nem láttam, csak a helyszínen) és emiatt még fizetnem is kellett az őrzésért. Viszont nagyon korrektnek tartom ezt a megoldást. Nem látnak bele, és a csomag garantálja, hogy vissza is kapod, amit leadtál.

szerk: helyesírás
Pjotr
Mik vannak..., van egy LB-i határozat arról, hogy valaki berakta a kocsi csomagtartójába a tolvajt (betörőt nem emlékszem) és az jogos.
Pedig biztos nem önként mászott bele...
Ercsike
Nos igen ez valahol jogos,mert van jogod van neked az életed, testi épséged és javaid megóvására és ez egyébként ha jól emlékszem a jogos önhatalom. Ami azt jelent magyarul, hogy ez nem tűr halasztást hogy megvárd míg kiérkeznek a rendőrök, hanem magad is tehet arányos mérvű intézkedést vagyis feltarthatod.
Ariadne
Igen, ennek a határa elég érdekes dolog vagyonvédelemnél is.
Pl. arra van bírósági határozat, hogy nem vezethetsz 220-at (vagy most már 230?) a kerítésbe még akkor sem, ha huszadjára szedik le csapatokban érkező egyének a gyümölcsfáid teljes termését, és kifejezetten kiírod a figyelmeztetést nagy piros betűkkel... Ez az a tipikus helyzet, ahol nem lehet megtalálni az "igazságos" megoldást.
Ercsike
Tudod Ariadne ebben teljesen igazad van hogy nem igazán van erre nagyon jó megoldás nos de pl ha minket szerződtetsz (vagyonvédelmi cég) akkor az őrök ezt nem engedik, ha meg mégis megtörténik a 150 milliós biztosítás kifutja. Amúgy meg kicsit sarkosítva a dolgot: Egy tolvaj ellop egy rekesz almát kb pár ezer forint és ezért meghal (áram a kerítésbe) ez nem igazságos és ezt akarják kiküszöbölni ezzel. Amúgy meg egy állat is neki mehetne aki csak arra jár stb. Ja és ez az arányos mérvű szó jó ide vagyis ha téged pofonütnek te nem mehetsz vasvillával csak pofonnal smile.gif
Ariadne
pl ha minket szerződtetsz (vagyonvédelmi cég) akkor az őrök ezt nem engedik, ha meg mégis megtörténik a 150 milliós biztosítás kifutja


Pont ez jutott eszembe, miután leírtam az előbbieket, hogy talán ez az az eset, amikor tényleg az őr a legjobb és talán egyetlen hatásos megoldás. Néhány szép nagy darab marcona ember. smile.gif
(Az arányosság meg jogszabályi előírás, ha túllépi az ember és nincsen más mentő körülmény, akkor már mindjárt nem jogos védelem, lásd almalopó kontra vasvilla. Persze kivéve ha ijedtében (ez lehet mentő körülmény) kapja fel és vágja bele a vasvillát a páciens, és ezt el is hiszik neki a bíróságon... biggrin.gif De a sörétessel fenéken lőtt betörő pl. szvsz teljesen arányos, volt is rá példa régebben - tetszik ez a megoldás, igen erős lehet a preventív hatása. devil.gif )
Ercsike
Nos igen egy őr egyébként nem csak arra jó hogy jól elagyabugyálja a betörőt megminden hanem arra is hogy elrémissze az erre vállalkozó egyedeket. Jó példa ahol lakok van egy téglagyár és ott volt egy őr akkor semmi nem volt nem vittek el semmit nos a "fekete sereg" ott lakik mellette úgy jó sokan (nem általánosítani akarok, de sok ott az olyan...) a lémyeg, hogy amikor azt mondták, hogy nincs az őrre szükség nos még az nap este több száz ezres kár lett ugyanis loptak. smile.gif
toreki
Én viszotn általánosítani akarok. Nem csak a "fekete sereg" hanem a fehér is lop. Egyébként meg felettébb gyanus, hogy aznap este loptak. Vajon honnan tudták, hogy az őr nemcsak alszik, hanem nincs is ott?
Ercsike
Ez egy igen jó kérdés hogy honnan tudták, de tudod talán a válasz hogy a rokonság ott dolgozik a gyárban szerintem terjedt a hír. Van még egy sztorym ezt a cégvezetőnk mesélte nekünk. Van egy vagyonvédelmi cég ahol dolgozok és az őrzött egy határközeli autószalont nos és évelején a cégünk emelt ez nem tetszett az autó szalonnak és váltottak pénteken lépett le a mi őrünk és vasárnap jön a hír hogy egy olyan autót vittek el aminek még rendszáma sem volt és nem tudták az őrökre fogni mivel azok be se voltak jelentve. Nos akkor jött az akkor fizessen, na igen de a poén az volt hogy az objektum nem volt bejelentve a rendőrségen így meg a biztosító nem fizet. Nos erre monda a főnököm kb 5millióból meddig is őrizhettük volna.
Captain Crash
Elég gyanús, hogy amint megváltak a vagyonőröktől, hírtelen történt is lopás. biggrin.gif De biztosan nem azért, mert a kirúgott vagyonőrnek köze volt hozzá. biggrin.gif A másik, hogy amit elmestél az sem fest szép képet a vagyonőrökről, de sok olyat tudnék mesélni, amikor félistenek védik az "ojjektumot", legalábbis annak képzelik magukat. Hasonlóan tudnék mesélni folyamatos túlkapásokról, amikor a vagyonőrök végrehajtó szervnek képzelték magukat. Az erőszak erőszakot szül, a vagyonőrök pedig - tisztelet a kivételnek - nem az észt testesítik meg a köznapi ember szemében. Tudunk olyanról, hogy a vagyonőr segített megelőzni a bűncselekményt, tudunk olyanról is, amikor a vagyonőr jelenléte késztette a bűncselekmények elkövetőit arra, hogy erőszakosabb eszközökhöz nyúljanak. Tehát egyértelmüen a két elmesélt sztoriból azt leszűrni, hogy a vagyonőr jelenléte jó, szerintem hibás.

Valamelyik nap az Auchan-ben a vagyonőr a frissen vásárolt műszaki cikket csakazért is felbontotta, annak ellenére hogy alig bírta feltépni a csomagolást, mert az jópár helyen le volt kapcsozva. A doboz teteje cafatokra szakadt. Majdnem megkérdeztem, hogy ugyan, ha Ő nem bírja felptépni, és szenved vele 10 percet, akkor biztosan lopni akarnak a vásárlók, akik kifizettek majdnem 100 e Ft-ot? Ennek ellenére az polcokon felbontott palackok, elfogyasztott édességek, megkezdett termékek vannak. Szerintem ez nevetséges. De biztos az "ojjektum" annyira fontos... smile.gif
Ercsike
Nos igen mind a két részről lehet példákat hozni és nem csak a biztiőröknél ez mind igaz rendőrökre, orvosokra sőt még az ügyintézőkre is. Amúgy meg mindenkinek tudom ajánlani, hogyha olyan esetre kerülne sor ahol rosszul bánnak veletek akkor keresni kell a szolgálat vezetőt, ha meg esetleg nem akarják hívni akkor a kabátjukon fel kell legyen tüntetve melyik vagyonvédelmi cég őrzi az adott objektumot ugyanis előfordulhat az is hogy amikor te már ide irod már más cég őrzi pl. a Tescot vagy mást. Célszerűnek tartom ha a vagyonvédelmi cég neve kerül ide "fekete listára". Ja igen és azt a vagyonvédelmi céget kell felhívni és ott szerintem fognak intézkedni mert nekük is érdeke hogy egy vagyonőr hibája miatt veszítsenek el pl. 5-10 áruházat miközben a többi jól végezte a munkáját.
Ercsike
A 2005.évi CXXXIII.tv egyérsze:http://www.szvmszk.hu
25. §
(1) A személy- és vagyonvédelmi tevékenységet végző személy e törvényben
meghatározott jogosultságait a jogos önhatalom keretei között vagy az érintett személy
önkéntes hozzájárulása alapján gyakorolja.
(2) Az e fejezetben meghatározott jogosultságok gyakorlása során az adott cél
elérésére alkalmas eszközök közül a személyi szabadság, illetve a személyiségi jogok
legkisebb korlátozásával járó eszközt kell választani
.
26. §
(1) A vagyonőrzési feladatokat ellátó személy- és vagyonőr a megbízó közterületnek
nem minősülő létesítményének őrzése során jogosult:
a) a területre belépő vagy az ott tartózkodó személyt kiléte igazolására, a belépés,
illetőleg a tartózkodás céljának közlésére, jogosultságának igazolására felhívni, ennek
megtagadása vagy a közölt adatok nyilvánvaló valótlansága esetén – a megbízó eltérő
rendelkezésének hiányában – az érintett belépését, ott-tartózkodását megtiltani, és
távozásra felszólítani;
cool.gif a területre belépő vagy onnan kilépő személyt csomag, illetve menet-, szállítási
okmány bemutatására felhívni;
c) a területen tartózkodó vagy onnan kilépő személyt – a 28. § rendelkezései szerint
csomagja tartalmának, járművének, valamint a szállítmánynak bemutatására felhívni;
d) a jogsértő személyt magatartása abbahagyására felhívni;
e) vagyonvédelmi [b]biztonságtechnikai rendszert alkalmazni[/b];
f) a területre belépők ellenőrzésére fegyver-, illetve robbanóanyag-kutató műszert
alkalmazni és a közbiztonságra különösen veszélyes eszközök bevitelét megtiltani.
(2) A vagyonőr a szerződésben megjelölt ingóságot – a szerződés keretei között – az
őrzött területen (létesítményen) kívül is védheti, ennek során az (1) bekezdésben
meghatározott jogok illetik meg, kivéve hogy elektronikus megfigyelőrendszert
közterületen ilyenkor sem alkalmazhat.
(3) A rendezvény biztosítását végző személy- és vagyonőr az (1) bekezdésben
meghatározottakon túl jogosult:
a) zárt területen vagy helyen tartott rendezvényre belépő személyt – a rendőrség,
illetve a rendezésért felelős személy intézkedése alapján, ha a szerződésből fakadó
kötelezettségeit érvényesíteni más módon nem tudja – különösen a testi sérülés
okozására alkalmas tárgyak bevitelének megakadályozása érdekében csomagja
tartalmának bemutatására felszólítani, rajta és csomagján kizárólag fémtárgyak
kimutatására alkalmas eszközt alkalmazni, ennek visszautasítása esetén a
rendezvényen való részvételét megtiltani;
cool.gif a rendezvény megtartását akadályozó vagy zavaró, annak biztonságát
veszélyeztető, illetve az ott jogellenesen tartózkodó személyt kilétének igazolására
felszólítani, a rendezvényen való részvételét megtiltani, távozásra felszólítani,
13
amennyiben az érintett személy ennek nem tesz eleget, és az élet- és vagyonbiztonság
érdekében szükséges, a rendezvényről kivezetni.
(4) Pénz- és értékőrzést, értékszállítást, szállítmány kísérését, valamint szállítást
végző személy- és vagyonőr jogosult a szállítást jogtalanul akadályozó, illetve az
őrzött vagy szállított érték biztonságát veszélyeztető személyt kilétének igazolására, a
tevékenységét akadályozó, veszélyeztető magatartásának abbahagyására felhívni.
27. §
(1) A személy- és vagyonőr tevékenysége gyakorlása során – e törvényben
meghatározott feltételek fennállása esetén – jogosult az intézkedésében érintett
személyt felhívni kilétének igazolására. Ha az általa erre felkért személy önként és
hitelt érdemlően nem igazolja kilétét, a személyazonosság megállapítására – indokolt
esetben – igazoltatásra jogosult hatósági személyt kérhet fel.
(2) A személy- és vagyonőr jogosult a bűncselekmény elkövetésén tetten ért
személyt a cselekmény abbahagyására felszólítani, a cselekmény folytatását
megakadályozni, az elkövetőt elfogni és a birtokában lévő, bűncselekményből
származó vagy annak elkövetéséhez használt dolgot, illetve támadásra alkalmas
eszközt elvenni. Köteles azonban az elfogott személyt haladéktalanul az ügyben eljárni
jogosult nyomozó hatóságnak átadni, ha erre nincs módja, e szervet nyomban
értesíteni. Így kell eljárni a tetten ért személytől elvett dolgokat illetően is.
(3) A személy- és vagyonőr arányos mérvű kényszerítő testi erő alkalmazásával
a) a védett személy biztonságát fenyegető támadást elháríthatja;
cool.gif a védett létesítménybe, területre való jogosulatlan belépést megakadályozhatja, a
jogosulatlanul bent tartózkodót onnan eltávolíthatja;
c) a rendezvényt zavaró vagy annak biztonságát veszélyeztető személyt a
rendezvényről eltávolíthatja;
d) a pénz- és értékszállítást jogtalanul akadályozó személyt eltávolíthatja, illetve a
szállítmány biztonságát fenyegető támadást elháríthatja.
(4) A személy- és vagyonőr a feladata ellátása során vegyi eszközt (gázsprayt),
gumibotot, őrkutyát, valamint – az erre vonatkozó jogszabályok rendelkezései szerint
– lőfegyvert, gáz- és riasztófegyvert tarthat magánál és azokat csak jogos védelmi
helyzetben, illetve végszükség esetén alkalmazhatja.
(5) Közterületen őrkutyát igénybe vevő személy- és vagyonőri tevékenység csak a
belügyminiszter rendeletében meghatározott feltételeknek eleget tevő, engedéllyel
rendelkező kutyavezető-képző iskolák által minősített (vizsgáztatott) kutyával látható
el.
14
28. §
(1) A vagyonőrzési feladatot ellátó személy a csomag tartalmának, jármű és
szállítmány bemutatására a szerződésből fakadó kötelezettségei érvényesítése céljából,
a tervezett intézkedése okának és céljának közlése mellett akkor hívhat fel, ha
a) megalapozottan feltehető, hogy az érintett bűncselekményből vagy
szabálysértésből származó olyan dolgot tart magánál, amelynek őrzése a vagyonőrnek
szerződésből fakadó kötelezettsége;
cool.gif e dolgot a felszólítás ellenére sem adja át; és
c) az intézkedés a jogsértő cselekmény megelőzése, megszakítása érdekében
szükséges.
(2) A közönség számára nyilvános magánterület védelme esetén a vagyonőrzési
feladatot ellátó személy – jól látható helyen, jól olvashatóan, a területen megjelenni
kívánó harmadik személyek tájékozódását elősegítő módon – köteles figyelemfelhívó
jelzést, ismertetést elhelyezni
a) a 26. § (1) bekezdésben meghatározott intézkedésekről, azok lehetőségéről;
cool.gif a területre bevinni tilos tárgyakról, azok jellegéről;
c) arról a tényről, hogy az adott területen elektronikus megfigyelőrendszert
alkalmaznak (térfigyelés);
d) az elektronikus biztonságtechnikai rendszer által folytatott megfigyelés, valamint
a rendszer által rögzített, személyes adatokat tartalmazó kép- és hangfelvétel
készítésének, tárolásának céljáról, az adatkezelés jogalapjáról, a felvétel tárolásának
helyéről, a tárolás időtartamáról, a rendszert alkalmazó (üzemeltető) személyéről, az
adatok megismerésére jogosult személyek köréről, továbbá a személyes adatok
védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvénynek
(a továbbiakban: Avtv.) az érintettek jogaira és érvényesítésük rendjére vonatkozó
rendelkezéseiről;
e) a vagyonőrzési feladatokat ellátó személy intézkedései által okozott jogsérelem
esetén igénybe vehető eljárásokról.
29. §
(1) A 26-28. §-okban szabályozott intézkedések végrehajtása során a vagyonőrzési
feladatot ellátó személynek biztosítania kell, hogy az érintett személy személyes
adatait, így különösen magántitkait és magánéletének körülményeit illetéktelen
személy tudomására jutásától megóvja.
(2) Ha a megbízó meghatározott dolgoknak a közterületnek nem minősülő
létesítményébe, területére, illetve zárt területen, vagy helyen tartott rendezvényére való
bevitelét megtiltja, biztosítani kell ezen dolgok biztonságos és harmadik személytől
elzárt tárolását.
15
30. §
(1) A vagyonőrzési feladatokat ellátó személy az elektronikus megfigyelőrendszer
működése útján kép-, hang-, valamint kép- és hangfelvételt a kötelezettségeit
meghatározó szerződés keretei között, a szerződésből fakadó kötelezettségei teljesítése
céljából, az Avtv. szerinti adatvédelmi jogok érvényesítése mellett, illetve e
törvényben meghatározott korlátozó rendelkezések betartásával készíthet, illetve
kezelhet. E tevékenysége során vagyonőrzési feladatokat ellátó személy adatkezelőnek
minősül.
(2) A vagyonőrzési feladatokat ellátó személy elektronikus megfigyelőrendszert
kizárólag magánterületen, illetve a magánterületnek a közönség számára nyilvános
részén alkalmazhat, ha ehhez a természetes személy kifejezetten hozzájárul. A
hozzájárulás ráutaló magatartással is megadható. Ráutaló magatartás különösen, ha az
ott tartózkodó természetes személy a magánterület közönség számára nyilvános részén
a 28. § (2) bekezdésében foglaltaknak megfelelően elhelyezett ismertetés ellenére a
területre bemegy, kivéve, ha a körülményekből egyértelműen más következik.
(3) Nem alkalmazható elektronikus megfigyelőrendszer olyan helyen, ahol a
megfigyelés az emberi méltóságot sértheti, így különösen öltözőben, próbafülkében,
mosdóban, illemhelyen, kórházi szobában és szociális intézmény lakóhelyiségében.
(4) A vagyonőrzési feladatokat ellátó személy a távfelügyeleti rendszer, adat- és
informatikai védelemre irányuló biztonságtechnikai rendszer működése körében adatot
a kötelezettségeit meghatározó szerződés keretei között, a szerződésből fakadó
kötelezettségei teljesítése céljából, az Avtv. szerinti adatvédelmi jogok érvényesítése
mellett, illetve e törvényben meghatározott korlátozó rendelkezések betartásával
rögzíthet, illetve használhat fel. Ezen adatok kezelésére egyebekben a 31. §-ban
foglaltak irányadók. E tevékenysége során vagyonőrzési feladatokat ellátó személy
adatkezelőnek minősül.
Ariadne
Ez alapján akkor jól gondolom, hogy az a számomra idegesítő dolog, hogy egyes üzletekbe (pl. Seaside Budaörs) nem hagynak táskával bemenni, nem szabályszerű tilalom? Elvileg csak fegyver bevitelét tilthatja meg, a hátizsákomét nem, de persze felszólíthat, hogy mutassam meg, amikor kijövök (amivel nem is lenne bajom, ha normálisan teszik). Én általában ilyenkor sarkon fordulok és nem megyek többet az adott üzletbe (így volt ez most ezzel a Seaside üzlettel is), inkább máshol vásárolok, ahol nem csak a csomag letételére való felszólítás a biztonsági őr egyetlen feladata... Érdekes, az Overland és Office shoes üzletekben nem csináltak gondot ebből, pedig ugyanazzal a táskával mentem oda is - ezért ott vásároltam, a Seaside meg éljen meg másokból. biggrin.gif
Ercsike
Szerintem azt kellene megtudni, hogy a törvény milyen határokat enged meg egy üzletnek, hogy mi lehet jogszerűen a háziszabályzatában és mit tilthat meg pl. bevásárlókocsi bevitel vagy ilyesmi. Nem tudjátok létezik ez? Akkor egy kicsit előlrébb lennénk ezzel a témával! biggrin.gif
toreki
(Ariadne @ 2006.07.11, 10:13) *
Elvileg csak fegyver bevitelét tilthatja meg, a hátizsákomét nem
"...minden olyan tárgy, ami az élet kioltására, vagy testi sérülés okozására alkalmas fegyvernek minősül."
Ez a szöveg a katonai kiképzésben a fegyver fogalmának egyik része. Ugyhogy Ariadne a jobbegyenesedet is kint kell hagynod. smile.gif
Iván
(toreki @ 2006.07.11, 19:09) *

(Ariadne @ 2006.07.11, 10:13) *
Elvileg csak fegyver bevitelét tilthatja meg, a hátizsákomét nem
"...minden olyan tárgy, ami az élet kioltására, vagy testi sérülés okozására alkalmas fegyvernek minősül."
Ez a szöveg a katonai kiképzésben a fegyver fogalmának egyik része. Ugyhogy Ariadne a jobbegyenesedet is kint kell hagynod. smile.gif



Ebben az esetben olybá vehetjük azt is hogy minden férfi ott hordja magával a nemi erőszak eszközét rolleyes.gif

Ercsike
Poénosan akkor háztartási osztályra se vihetnének árut biggrin.gif Amúgy meg hallottam már olyat hogy valaki szívószállal ölt.
Ariadne
(Iván @ 2006.07.12, 00:19) *

(toreki @ 2006.07.11, 19:09) *

(Ariadne @ 2006.07.11, 10:13) *
Elvileg csak fegyver bevitelét tilthatja meg, a hátizsákomét nem
"...minden olyan tárgy, ami az élet kioltására, vagy testi sérülés okozására alkalmas fegyvernek minősül."
Ez a szöveg a katonai kiképzésben a fegyver fogalmának egyik része. Ugyhogy Ariadne a jobbegyenesedet is kint kell hagynod. smile.gif



Ebben az esetben olybá vehetjük azt is hogy minden férfi ott hordja magával a nemi erőszak eszközét rolleyes.gif


És ezért le kell tennie a csomagmegőrzőbe, mielőtt belépne az üzletbe... tongue.gif
Ercsike
Amúgy szerintem van neki más oka is, de szerintem ritka, de bizti van ilyen is. pl. egy porcelán üveg üzlet igaz nem a ritikülre gondolok, hanem a hátizsákra. Szóval az igencsak leverhet egy drága tárgyat. Na meg a sorok sem egy táskáshoz vannak méretezve.
Ariadne
(Ercsike @ 2006.07.12, 10:07) *

Amúgy szerintem van neki más oka is, de szerintem ritka, de bizti van ilyen is. pl. egy porcelán üveg üzlet igaz nem a ritikülre gondolok, hanem a hátizsákra. Szóval az igencsak leverhet egy drága tárgyat. Na meg a sorok sem egy táskáshoz vannak méretezve.


Ez egy kerékpárt, cipőket és (khmm) hátizsákokat meg túrafelszerelést árusító üzlet volt, ahol letetették (volna) velem a hátizsákot... whistling1.gif
Joooe
Hát most gondolj bele... beleraksz egy bicajt a hátizsákba, és aztán kicsit nem figyelsz és még le is versz vele két jégcsákányt... rolleyes.gif Teljesen érthető óvintézkedés biggrin.gif
Ercsike
Az emberek sokszor csinálnak elképesztő dolgokat a szabályoknál nézzük csak meg a törvényeket whistling1.gif . Amúgy Ariadne lehet a táskádat ki akartad cserélni valami újra és ezért nem engedték, hogy bevidd devil.gif biggrin.gif
Captain Crash
Chuck Norris egyszer mellérúgott, azóta kék az ég. Szerintem neki bármit szabad... biggrin.gif
Ercsike
De ő nem bizti őr érte nem vállalok felelősséget biggrin.gif na jó a biztiőrökért sem biggrin.gif
Iván
Nézzük csak mi van még mindig nálam ha bemegyeka boltba, gázspray a kulcstartómon, illetve a jó öreg Leatherman a bőrtokban a jobb oldalamon, a táskám meg kint mondjuk a csomagmegőrzőben, szóval az egésznek semmi értelme nincsen biggrin.gif
Ercsike
Figyelj Iván mindenre lehet kifogást találni és olyat mondani, amit valószínűleg nem vesznek észre pl. egy tű is lehet veszélyes és tényleg el lehet rejteni. De azt te is tudod, hogy a rendőr vagy titkosszolgálat se találná meg nálad a tűt.
Iván
És tényleg a mérgezett tű a cipőm talpában :-)))))

.
Invision Power Board © 2001-2012 Invision Power Services, Inc.