Súgó - Keresés - Felhasználók - Naptár
Valasztas 2006
Fogyasztóvédelem Fórum > Fogyasztóvédelem.com > Társalgó
1, 2, 3, 4, 5, 6
Ariadne
Valóban, Joooe, nyilván jobban tudod, mint egy büntetőjogász, ráadásul nem is kezdő... ermm.gif Vele volt egyébként tegnap este interjú asszem a királyi tévén.

Szerintem nem stimmel az egyenes szándék és a célzat, sőt az elkövető is max valamelyik pénzügyminisztériumi ember lehetne, ha és amennyiben (mivel a tényeket nem ismerjük). A miniszterelnök feladatköre ugyanis nem az Alkotmányban van, hanem az 1996. évi LVII. törvényben, ez alapján pedig megint csak nem áll meg ez a tényállás. De én sem vagyok büntetős, tévedhetek, majd eldönti valamelyik bíróság.

Ja, mellékesen a miniszterelnök az Országgyűlésnek tartozik felelősséggel, ha valaki felelősségre akarja vonni, ott megteheti, szabad a pálya. Az Alkotmány 39/A szakasza egyébként pontosan leírja, hogyan lehet demokratikus keretek között leváltani a kormányt (kődobálás meg Árpád sávos zászló lobogtatása nem szerepel benne), az "alkotmányozó nemzetgyűlés" meg "ideiglenes kormány" pedig jelenleg nem létező jogintézmények (ügyvezető kormány volt régen, de ma már nincs)...

Nehéz ellenállni, de csakazértsem részletezem a véleményemet. tongue.gif Nem akarok ezen a jó kis békés fórumon vitatkozni, olyan jó a légkör, maradjon is így... Meg politikában egyébként sem lehet meggyőzni senkit tapasztalatom szerint. Ugye, Joooe? wink.gif
Captain Crash
A cikkben említett 1978. évi IV. tv. 177/B §-a érdekességképpen nem csak pénzbüntetést említ, hanem:

177/B. § (1) Aki a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló törvényi rendelkezések megszegésével
a) tájékoztatási kötelezettségének nem tesz eleget,
cool.gif közérdekű adatot hozzáférhetetlenné tesz vagy meghamisít,
c) hamis vagy hamisított közérdekű adatot hozzáférhetővé vagy közzé tesz,
vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő.
(2) A büntetés bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés, ha az (1) bekezdésben meghatározott bűncselekményt jogtalan haszonszerzés végett követik el.


Valószínüleg sokak szerint Feribának elég lenne egy ejnye-bejnye, szerintem meg igenis, ha már választani lehet, akkor válasszunk a három közül. smile.gif Ki melyiket kívánja neki? Én közérdekű munkában megcsináltatnám vele a lerombolt emlékművet. biggrin.gif
Joooe
1. a kormány lemondatására vagy az országgyűlés feloszlatására mindig demokratikus eszköz a nyomásgyakorlás. (formailag: önként lemondás)
2. 1996. évi LVII. törvény: versenytörvény. nem hiszem hogy erre gondoltál... rolleyes.gif
3. az hogy megáll-e a célzat vagy a szándékosság, addig lehetett volna vitatható, amíg el nem ismerte...
4. mindjárt megyek keresek pár kavicsot és megdobálok valamit, csak hogy egy hajszálnyi értelmet adjak annak, hogy ilyeneket hozol fel velem szemben
5. az Árpád sávos zászló nemzeti jelkép, rajta van a címeren stb. feláll a szőr a hátamon attól ha valaki önmagában az árpád sáv ellen tiltakozik. Beszerzek már egyet én is unsure.gif
6. az alkotmányozó nemzetgyűlés tényleg hülyeség. Nem jogilag. Csak úgy józan ész szerint. Az Alkotmánnyal semmi baj nincs, legfeljebb módosítani kell, ha valakinek erre értelmes javaslata van, új akotmány feleseleges, semmi baj a jelenlegi Alkotmány elveivel

Szerintem ha a kormány alkotmányos kötelezettségét megszegi, azért a miniszterelnököt személyes felelősség terheli.

Bár nem vagyok jogász. Tényleg. Igaz hogy erről a kérdésről nem is volt szó az említett jogásszal készített interjúban, de azért szörnyű nagy pofátlanság ha gondolkodom és kérdezek, igazad van.
Ariadne
(Joooe @ 2006.09.28, 10:54) *

1. a kormány lemondatására vagy az országgyűlés feloszlatására mindig demokratikus eszköz a nyomásgyakorlás. (formailag: önként lemondás)
2. 1996. évi LVII. törvény: versenytörvény. nem hiszem hogy erre gondoltál... rolleyes.gif
3. az hogy megáll-e a célzat vagy a szándékosság, addig lehetett volna vitatható, amíg el nem ismerte...
4. mindjárt megyek keresek pár kavicsot és megdobálok valamit, csak hogy egy hajszálnyi értelmet adjak annak, hogy ilyeneket hozol fel velem szemben
5. az Árpád sávos zászló nemzeti jelkép, rajta van a címeren stb. feláll a szőr a hátamon attól ha valaki önmagában az árpád sáv ellen tiltakozik. Beszerzek már egyet én is unsure.gif
6. az alkotmányozó nemzetgyűlés tényleg hülyeség

Szerintem ha a kormány alkotmányos kötelezettségét megszegi, azért a miniszterelnököt személyes felelősség terheli.

Bár nem vagyok jogász. Tényleg. Igaz hogy erről a kérdésről nem is volt szó az említett jogásszal készített interjúban, de azért szörnyű nagy pofátlanság ha gondolkodom és kérdezek, igazad van.


Csak megint egy olyan kérdés, amire itt biztosan nem tudsz szakszerű választ kapni, legfeljebb jól összeveszünk rajta... Provokatív tigris. tongue.gif

1. Igen, de csak akkor, ha az alkotmányos eszközök használata nem lehetséges, azt korlátozzák. Amiről itt szó sincs, meg sem próbáltak élni ezekkel az eszközökkel, valószínűleg azért, mert nem tudnának új miniszterelnök személyében megállapodni. Nem véletlen, hogy a konstruktív bizalmatlanság szerepel a a magyar alkotmányban...
2. 2006. évi, bocs. blush.gif
3. Szerintem nem az ő kötelezettsége volt - más esetleges bűcselekményét elismerni nem jelent semmit... És egyébként is, ha szabályt szegett, a parlament felelősségre vonhatja, lásd fent.
4. Nem rád gondoltam, hanem a valódi dobálókra, ami szerintem egyszerűen huliganizmus, jó hecc volt sokaknak. A békés tüntetés lehet eszköz szerintem, a garázdaság és rongálás nem.
5. Az Árpád sávos zászló a szélsőjobbosok által előszeretettel használt jelkép, valahogy zavar, hogy a magyar zászló mellett lobogtatják nagydarab kopasz "hajráfradis" emberek (többek között)...
6. 1. pont, amiben egyetértünk. clap2.gif

Egyébként nem azt mondom, hogy nem kellene felelősségre vonni, csak nagyon nem így kellene, hanem a jogszabályok által előírt módon.
Joooe
A kormány és az országgyűlés elsősorban a választásokon felel, a választópolgárok felé.
Ezt a felelősségrevonást törvénytelen és erköcstelen eszközökkel kerülték el. Ez az ami nekem elsősorban nem tetszik.

1. Milyen alkotmányos eszköz áll rendelkezésre ilyen mértékű "választási csalás" orvoslására? Szerintem csak a közfelháborodás és az ezáltal keltett nyomás, de mondj jobbat. smile.gif
3. Amennyiben a kormányt önálló személynek tekintjük, a kormány követett el bűncselekményt, és ezáltal a miniszterelnök is, hiszen ő személyével felel a kormányért. Ő ír alá mindent a kormány a nevében, és mulasztásról is beszélhetünk, ha nem terjeszt valamilyen kérdést a kormány elé.
4. Jó de mi értelme ezt idekeverni? Vannak hülyék, na és? Azok egy focimeccs után is képesek törni zúzni... Lehet ez miatt morogni meg kell is, de semmi köze a témához...
5. Magyar zászlót is leggyakrabban "szélsőjobbos" emberek lobogtatnak. A Magyar szászló is zavar?

Engem az idegesít, egyesek (nem magadra venni) abszolút lényegtelen kérdésekkel terelik el a szót a lényegről, beszélnek huligánokról, de nem arról, hogy mi húzta fel a huligánokat, az Árpád-sávos szászló is egy jó bűnbak, még a ferkó beszédét is annyira akarják félre magyarázni, hogy szinte megsimogatják a fejét hogy nyugi ferike rosszul tudod, nem ti kúrtátok el... rosszul tudod, hogy a "magyar szoc. párt és a liberálisok közös kormányzásának" követekzménye, hogy "annyival vagyunk túl az ország lehetőségein, hogy az korábban el sem tudtuk képzelni", azt is rosszul tudod, hogy "azért nincs más választás", azt is rosszul tudod, hogy másfél évig a kormányzást a választásoknak rendeleted alá... Nyugi feri, minden a fidesz hibája. Még jó hogy van egy bűnbak. Alkotmányba kéne iktatni. Húú mégis csak kell alkotmányozó nemzetgyűlés sorcerer.gif Egyesek még a ferinél is feribbek, ő ugyan csak az utóbbi 6 év problémáiról beszélt, sőt öszödön már csak 4 év az a 6 év de azért belemagyaráznak 8-10-12-16 évet, ki-ki vérmérséklete szerint smile.gif
Senkit nem akarok megbántani, de ez az elvakultság netovábbja, ha olyan emberről derült volna ki ilyen akire én szavaztam, sokkal hangosabban követelném, hogy tűnjön el a halál f****, és nem mentegetni próbálnám...
Captain Crash
Szeretném kérni Dopeman - Lopni c. számát és küldeném Gyurcsány Ferencnek. Köszönöm. biggrin.gif
Ariadne
1. Mondtam jobbat, konstruktív bizalmatlanság indítványnak hívják - ha valóban olyan nagy az elégedetlenség, akkor csak találnak elegendő képviselőt ehhez (olyan sok nem is kell egyébként). Ja, hogy új ember személyében nem tudnának megegyezni? Akkor meg mire fel megy ez az egész, ha nem tudnak jobbat? Ehh, a pártoknak kellene leginkább tisztában lennie azzal, hogy elsősorban a parlamentben kell politizálni...
3. A kormány mint olyan nem tud bűncselekményt elkövetni, azt hiszem nem is jogi személy, viszont a miniszterelnök képviseli személyében, akit a parlamentben az általunk választott, minket képviselő képviselők kormányostul elmozdíthatnak, ha valóban akarják (vagyis akarjuk). Ha meg "választási csalás" történt volna, tessék bírósághoz fordulni, annak is megvan a módja...
4. Azért morgok ezen, mert szerintem kellene kapniuk ezért, de rendesen.
5. Igen, az is zavar, hogy az "én" magyar zászlómat tőlem idegen ideológiák hívei maguk köré csavarják, hátukra vetik... Zavar, bár nem bűncselekmény.

Én nem mentegetek semmit, csak sosem ringattam magam olyan idilli világba, ahol a politikusok mindig igazat mondanak, így nem omlott össze bennem egy világ. Nem, nagyon sokszor hazudnak minden oldalon (igen, mindegyiken, kevés szent van azért a parlamenti padsorokban), én meg jókat mosolygok az emberek ártatlanságán, akiknek most esett le először, hogy nem biztos, hogy minden úgy van, ahogy a tévében mondják... Ha meg egyesek szerint ez kimerít valamilyen bűncselekményt, tessék beperelni, aki elkövette és majd elítélik, ha a kormányban már nem bízik a többség, tessék bizalmatlansági indítvánnyal eltenni a helyéről, egy szavam se lesz ellene - mert jogszerű eszközökkel teszik... A közérdekű adatos pl. tényleg lehet, hogy megáll, ki is fog derülni nyilván hamarosan, és akkor bizony kapja meg, ami ezért jár, a közérdekű munka biztos nagy sikert aratna sokak körében.

Tudnék még sokat írni a véleményemről, de nem akarok, mert elfajulna - mondom, politikában nem lehet meggyőzni embereket... Joooe, például már nem is válaszolsz a reggeli üzenetemre... crybaby.gif Nem is politizálok többet, fujj, piszkos dolog, itt a vége részemről.

Egy békesört? grog.gif
Ariadne
Hűha, remélem nem ezért támadt hirtelen 58 vendégünk a fórumon... whistling1.gif

szerk: Huhh, nem, az asdf által homárra tett linket nézik. rolleyes.gif
kaktusz
(Ariadne @ 2006.09.28, 12:26) *

Hűha, remélem nem ezért támadt hirtelen 58 vendégünk a fórumon... whistling1.gif


biggrin.gif
Szerintem a homáros cikk hozta ide őket. smile.gif
Captain Crash
15 perc hírnév biggrin.gif
Joooe
Nono, tart az még, most is egy rakás ember van itt az indexről biggrin.gif
Jó ötlet volt, el kell ismerni. shifty.gif
Captain Crash
Azért tegyük hozzá, hogy Ariadne és Nélküled nem ment volna.
Joooe
(Ariadne @ 2006.09.28, 12:07) *
Én nem mentegetek semmit, csak sosem ringattam magam olyan idilli világba, ahol a politikusok mindig igazat mondanak, így nem omlott össze bennem egy világ. Nem, nagyon sokszor hazudnak minden oldalon (igen, mindegyiken, kevés szent van azért a parlamenti padsorokban), én meg jókat mosolygok az emberek ártatlanságán, akiknek most esett le először, hogy nem biztos, hogy minden úgy van, ahogy a tévében mondják...

Na ez egy olyan álláspont ami még kifejezetten felhúúúúúz tongue.gif
Minek összekeverni a dolgokat? Te is tudod, hogy egyáltalán nem attól van nagy jelentőssége az ügynek, mert haudodott, ezzel is csak bagatelizálni akarod a kérdést, hogy úgy teszel, mintha csak ennyiről szólna... mintha csak annyit tett volna mint bármelyik politikus...

De abba az idilli világba ringattad magad, hogy nem az utóbbi 4 évnek köszönhető, hogy ilyen helyzetbe került az ország. (Gondolom... értelmes ember szerintem nem választaná újra az országot kis túlzással tönkretevő kormányt... vannak akik annyira elvakultak, hogy minden mindegy, csak ne az orbán, a többit meg meg lehet magyarázni. Téged nem tartalak ilyennek.) Most, hogy elsőkézből tudtad meg hogy tévedtél, maga Gyurcsány ismerte el, nem értem miért nem ismered el a beszéd jelentősségét? tongue.gif
Eddig "meg lehetett magyarázni", de kiderült, hogy csak "hazugság" volt, az utóbbi 4 év kormányzásának eredménye, hogy megszorításokra van szükség.

Ez a lényeg. És azért beszélek választási csalásról, mert a kormányzást annak rendelték alá, hogy korlátozzák a választóknak azt a jogát, hogy véleményt mondjanak a kormány munkájáról.
Joooe
(Captain Crash @ 2006.09.28, 21:47) *

Azért tegyük hozzá, hogy Ariadne és Nélküled nem ment volna.

Mi? Semmi közöm hozzá! Nem is ismerlek! Ki vagy te? biggrin.gif

Különben meg még ma is azt nézik. Nem gondoltam, hogy ennyien olvassák a homárt. biggrin.gif
toreki
Komment nélkül: Sám 8:10-18

Aki elhitte, hogy több munka nélkül lehet jobban élni, az is hazudott. Saját magának.
Captain Crash
toreki: Nem akarod idézni az egész bibliát? Nem értem minek teszel ilyeneket, saját gondolatod nincs? biggrin.gif
Joooe
(toreki @ 2006.09.29, 11:48) *
Aki elhitte, hogy több munka nélkül lehet jobban élni, az is hazudott. Saját magának.

Hát a világ pedig ilyen, az hogy hogyan élünk nem csak azon múlik mennyit dolgozunk smile.gif Ha a munka eredménye felhalmozódik, akkor "örököljük" a jólétet, ha a munka többet ér, akkor kevesebb munkával is jobban élünk. Ez a gazdaság ésszerű működésén múlik szvsz. smile.gif
A jobb helyzetben lévő országok nem azért vannak jobb helyzetben, mert az ottani emberek többet dolgoznak unsure.gif

Captain: szúrkálódós hangulatodban vagy ma? biggrin.gif Már miért ne lehetne idézni? Én is szoktam idézni, ha valami olyat találok ami egyezik a véleményemmel. Igaz én nem a Bibliából, mert nem igazán ismerem smile.gif
Captain Crash
Joooe: Akkor holnaptól én is a bibliából idézek majd a fogyasztói problémákra. Király lesz, meglásd. biggrin.gif

U.i.: A probléma akkor kezdődik, amikor a hitet összekeverik a politikával. Egyszer akinek kedve van megundorodni, nézzen be választások idején egy templomba!
toreki
CC: Nem idéztem, csak belinkeltem. A lényeget nem látod benne, a rendszer nem változott az elmúlt 5000 évben, csak nem királynak hívjuk. Ja és nem szekéren jár. smile.gif

Joooe: nem az a kérdés, hogy mennyit "dolgozunk". Hanem hogy mennyit termelünk. Nézz meg egy magyar és egy német tulajdonban levő vállalatot itthon. Jó példa erre a régi Csepel Művek.

Persze az is igaz, hogy ha ésszerűtlenül haszánlják fel (elkölti az állam magára), az is csökkenti a jólétet. De a hszem arra vonatkozott, hogy mitől lett volna jobb az előző 4 év, ha nme változott semmi a pénzek felhasználásában, és nem termeltünk többet.
kaktusz
Aki megbántja a másikat -e témában, annak az a büntetése, hogy legközelebbi találkozókor fizeti a sört! biggrin.gif
Úgyhogy vigyázkodjatok! smile.gif

Szimpatizálok a 168 órában találató (teljes terjedelemben) cikkel, Debreczeni József tollából. Mélyrepülés a címe.
Csaba_20
(Joooe @ 2006.09.29, 11:28) *
(Ariadne @ 2006.09.28, 12:07) *
Én nem mentegetek semmit, csak sosem ringattam magam olyan idilli világba, ahol a politikusok mindig igazat mondanak, így nem omlott össze bennem egy világ. Nem, nagyon sokszor hazudnak minden oldalon (igen, mindegyiken, kevés szent van azért a parlamenti padsorokban), én meg jókat mosolygok az emberek ártatlanságán, akiknek most esett le először, hogy nem biztos, hogy minden úgy van, ahogy a tévében mondják...

Na ez egy olyan álláspont ami még kifejezetten felhúúúúúz tongue.gif


Engem szintúgy. Ez ha úgy tetszik a hazugság lehetőségének legalizálása.Az egy dolog, hogyha valaki hazudik, de olyan jól teszi azt, hogy nem derül fény rá. Mert az ellen nem tudok tenni semmit. De azért az már nonszensz, hogy egyesek valóban úgy gondolják jónak, hogyha fény derül a hazugságra, akkor nem kell tenni se ellene.
Mert ha már kiderült, - szándékosan nem használom a bevallotta kifejezést, mert az teljesen mást jelent. Annak mondom, aki nem értené, hogy miért. Ha megcsalnám a barátnőmet és ő a lánytól szerezne erről tudomást, akkor én nem vallottam be semmit. A bevallás ott kezdődik, hogy a barátnőmnek én mondom el, hogy mit tettem. - hogy ilyen mértékben képesek hazudni egy nekik fontos cél érdekében az egész országnak, akkor ne engedjünk, hogy ilyen emberek irányítsanak minket. A demokrácia keretein belül, de cselekedni kell. Amelyik rendszerben ez megtűrt dolog, azt nem demokráciának hívják.
Ariadne: A demokrácia egy idilli világképre épül.
Captain Crash
Ariadne: Amin mosolyogsz az valójában az emberek - először úgy fogalmazok, ahogy neked jól fog esni - naivitása. Azonban amin te ténylegesen mosolyogsz az - ez már nem fog jól esni - a jóhiszemű emberek értékrendje. Nevezzük csúnyán és durván naivitásnak, hogy emberek úgy gondolják, hogy a politikusok nem hazudnak. Megtehetjük. Mindenki sejti, tudja, de alapértékrend szerint nem elfogadható akkor sem. Mindenki tudja, hogy a kereskedők hogyan állnak a jótállási ügyintézéshez, és amikor érdeksérelem ér bennünket, akkor én is megmosolyoghatnám, hogy hehe, hát ettől még nem dőlt össze a világ bennem, mert tudtam, hogy ez van. Azt ennyivel el lenne intézve a dolog...még jó, hogy nem így cselekszem.
A fontos kérdés, hogy szabad-e hazudni? Nem. Bár mind azt tesszük olykor, akkor sem helyes. Főleg olyan felelősségi körben, ahol emberek millióinak az életteréről, egzisztenciális helyzetéről beszélünk. És ez a kormányzás felelőssége.

Két dolgot érdemes szem előtt tartani, pártfüggetlenül:
1. A választásokon bizalmat kapott kormány a választási igéreteivel, megállapodásaival ellentétesen nem cselekedhet, a választópolgárok nem arra hatalmazták fel őket. Nem arról van szó, hogy nem tartják be, amit ígértek, hanem gyökeresen annak ellentetjét csinálják minden szinten. Ha elismernénk, hogy ezt megtehetik, akkor azzal azt is megkérdőjeleznénk, a választászi programokat és felesleges azokat legyártani és megismerni.
2. A választások idején a közérdekű adatokat, mind belföld, mind külföld felé egyetelten kormány sem hamisíthatja meg. Ezzel választópolgárokat, és piaci szereplőket csapnak be.
Captain Crash
Mindenkit arra buzdítok, hogy vasárnap menjen el szavazni és éljen Alkotmányos jogával! Arra buzdítok mindenkit, hogy az általunk választott képviselőtestület útján, illetőleg helyi népszavazással gyakoroljuk a helyi önkormányzást! Éljünk az Alkotmányos jogainkkal!
asdf
OFF
(Joooe @ 2006.09.29, 11:38) *

Különben meg még ma is azt nézik. Nem gondoltam, hogy ennyien olvassák a homárt. biggrin.gif

Amikor anno tok mas ugyben /unicode-os sms-ek/ onjelolt fogyvedoskodtem, en is csodalkoztam, hogy egy sima cikk ami fel napig folapos -de kozben csuszik lefele-, es szakteruletes portalon van kint, az is siman hozott 2-300-at az oldalamra. (Ofcoz amikor index irt rola, akkor nalam is brutal latogatas volt wink.gif)
De amugy homart szerintem marha sokan olvassak, legalabbis en nem lepodom meg, hogy mennyien. Lassan mar olyan alap dolog homart olvasni, mint wiwezni wink.gif /foleg, hogy vegre kiszedtek a kommentfalat a sok kreten miatt, bar egy reggelos kommenteles jobb lett volna/.
ON
ityam
hat nagyon kivancsi leszek hogy milyen aranyban lesz a fidesz:mszp szavazok szama.valoszinusitem hogy kicsit tobb lesez a fidesz de nem hiszem hogy sokkal.
tibu
Én fordítva gondolom a MSZP javára fog billeni minimális különbséggel. smile.gif
ityam
hat mostansag ugyebar elegge nagy port vert ez az gyurcscany fele botrany, szal emiatt gondolom.
de mondjuk egy resze meg lehet hogy azert nem fog a fideszre szavazni mert nem akar olyan tarsasag"tagja lenni" aki az mtv szekhazat szetzuzta.
szal minden lehetseges.
mondjuk en nagyon nem vagyok otthon a temaval kapcsolatban hogy most miert is jo ha en a fideszre vagy ha mszpre vagy mdfre szavaztam.
Joooe
Majdnem elcsábultam, és a szélsőjobbra szavaztam volna, hogy kifejezzem mennyire abszurdnak tartom a fenálló helyzetet, hogy egyáltalán lehetséges bizonyos dolgokért a felelősségre vonás elmaradása, és hogy a maszop-szadesz duótól legtávolabb álló lehetőségre szavazzak.
De rájöttem, hogy ha pusztán proteszt jelleggel olyan szervezetre szavaznék, akinek az elveivel több ponton kifejezetten nem tudok egyetérteni, akkor pont olyan lennék, mint azok az mszp szavazók, akiknek a legfontosabb szempontjuk, hogy "ne fidesz" és ez teljesen háttérbe helyezi saját választottjuk minden hibáját. (Fordítva is igaz)

Szóval büszkén jelentem, hogy ellenálltam a kísértésnek, nem borotváltam kopaszra a fejem, és még Árpás-sávos alsógatyám meg Turul-madaras kulcstartóm sincs smile.gif
(Bár az utóbbiakat lehet beszerzem, utálom, ha nemzeti jelképeket a szélsőségekkel azonosítanak, csak azért mert bizonyos radikálisok használják azokat)

UI.: Ja, tetszett Sólyom beszéde.

(ityam @ 2006.10.01, 19:25) *
de mondjuk egy resze meg lehet hogy azert nem fog a fideszre szavazni mert nem akar olyan tarsasag"tagja lenni" aki az mtv szekhazat szetzuzta.
szal minden lehetseges.

De ugye nem gondolod komolyan, hogy a kockakő-dobálósokat a fidesszel azonosítod? eek.gif
ityam
termeszetesen nem.csak valoszinusitem hogy inkabb fideszesek voltak mint mszpsek.de persze barki lehetett ott.
Csaba_20
(ityam @ 2006.10.01, 17:04) *
hat nagyon kivancsi leszek hogy milyen aranyban lesz a fidesz:mszp szavazok szama.valoszinusitem hogy kicsit tobb lesez a fidesz de nem hiszem hogy sokkal.


Ezzel a hozzászólással illett volna megvárni a kampánycsend végét. mad.gif
ityam
remelem nem az en hsz em miatt fog megfordulni a valasztas kimenetele. biggrin.gif
Captain Crash
ityam: Azt hiszem, az ártatlanság vélelme mindenkit megillet, s így minden egyéb, amit valószínűsítesz, mehet le a klotyón. Gondolod jogosan vádaskodsz?
ityam
nem vadaskodtam, csak egy elvi lehetoseget mondtam.de szerintem szalljunk le a temarol es ne ezen csamcsogjatok.
Joooe
Szerintem sem mszp, sem fidesz szimaptizánsok nem voltak jelentős számban a tömegben. (Szabadság tér)
De még a "szélsőjobb" támogatóit sem tartanám helyesnek összemosni a randalírozókkal. Huligánok nálunk is mindig voltak és lesznek, máshol is vannak (lásd pl. Francia diáktüntetések). Ezeket felhasználni az általuk támogatott elv hiteltelenítésére nagy gyökérség smile.gif (Bátran kimodom, tudom, hogy a fórum olvasói között nincs olyan, aki ezt magára vehetné. Szerencsére demszky meg gyurcsány nem olvassa a fórumot biggrin.gif )

Van BP-i MIÉP szavazó haverom, nem kopasz, nem jár focimeccsre, nem gyújtott fel semmit. És tisztelem a véleményét, még ha én gáznak is érzem a Csurkát.

A felmérésekben Demszky nyert
Baszki srácok szólni akartam, hogy ha sikerül ott munkát találnom egy pár évig én is BP-i lakos leszek, tegyétek már rendbe a dolgokat.
Erre tessék, elkúrtátok biggrin.gif wink.gif
Joooe
Na akkor soksok vérengzés után, amolyan feszűccségoldásként, egy kis könnyed, értelmetlen hülyeség biggrin.gif

Aljas idok



Ég a napmelegtol a kopár szík sarja,

Bár ezt Gyurcsány Ferenc soha be nem vallja.

Pedig még legénytoll sem pelyhedzik az állán,

Iszony sok hazudság áradt ki a száján.



O viszi a szót most már a kormányon,

Elkúrtuk elvtársak, de ezt sosem bánom.

A CNN csatornán megremeg a beste,

Hazudtunk reggel, éjjel és hazudtunk este.



S hol van Hiller Pityu, merre leng a karja?

Tikkadt szöcskenyájak legelésznek rajta.

Ösztövér kútágas, hórihorgas gémmel,

Lendvai Ildikó folyton Fideszt kémel.



Juhász Ferenc bezzeg honvédo rutinnal,

Felszólít és fröcsög fékevesztett kínnal.

Elvtársak figyeljünk, kezünkben az irka,

Én vagyok a Juhász, ti meg a sok birka.



Írjátok hát össze, kit és hogyan láttok,

Így talán megmentjük a bukástól a pártot.

A Köztársaság téren remegnek a combok,

Feri most segítsél, ha kimegyek, mit mondok.



Ne aggódjon senki, majd én beszélek,

Mert az orvos is megmondta, én senkitol se félek.

Felírva a kórkép egy fél cédulára,

Ebben hasonlítok talán Horn Gyulára.



Egykor jobban állt tán rajta a pufajka,

O rosszul hazudott, és leszakadt a pajta.

Én már rutinból szöktetem a szókat,

Fogam kerítésén árad ki a szózat.



A gáz árát emeljük, kifosztjuk a népet,

Mindehhez a paraszt vágjon majd jó képet.

Talán tüntetgetnek, de én azt hol bánom,

Én maradok úgy is a reformkormányon.



Ne fájjon a fejünk, a választást megnyertük,

Az MTV ostromát böszmén le is vertük.

Böszme frakcióban böszme fejek ülnek,

A gyurcsányi szóra szemek kerekülnek.



Míg ok egymással vannak elfoglalva,

Lángokban az ország és ketyeg az óra.

Jó reggelt magyarok, ébredjetek végre,

A Gyurcsány-csomaggal kivittek a jégre.



Ferencünk nem mond le az elnöki posztról,

És nem mond le biza a kiemelt kosztról.

Hogy mi lesz belole? Nem tudja még senki.

De jobb lenne nekünk a beszélon keresni.



Mintha pásztortuz ég oszi éjszakákon,

De nem pásztortuz az, a rendor kocsit látom.

Parázslik a vidék, lángol a fováros,

Most lépjen le gyorsan, ki bármiben sáros.
Mozigépész
Szép-szép de igen egyoldalú! (talán a másikoldal olyan szent??) dry.gif
Természetesen ezt a megjegyzést az írónak szántam! biggrin.gif
Captain Crash
Szerintem Petőfi is igen egyoldalú verseket írt, de én úgy gondolom, hogy ez a versíró szabadsága, hogy miként fejezi ki véleményét. Ha úgy gondolod, hogy csak kétoldalú versek születhetnek ezentúl, akkor szerintem a szabadságtól fosztod meg a művészeket. Ha tudsz olyan verset, amely más oldalú, akkor idézd! Legyen egál.
Hozzáteszem, hogy általában mindig ez az érv, hogy "de a másik". Ez a "A Pisti kezdte" c. óvodai párbeszédre hasonlít. Természetesen ez nem a szellemi színvonaladat jelenti, annál sokkal többre tartalak, hogy sértegesselek. smile.gif Mindenesetre, pártatlanul én sem tudnék állást foglalni, főként azt nem tudom kinek van igaza, vagy melyikük hazudik jobban. Amiben biztos vagyok, hogy én nem ezért szavaztam a kormányra, így az én bizalmamat és támogatásomat már nem élvezik.
Csaba_20
L. Mónika most törvényt módosítana, hogy biztosítsa az önkormányzati választások után kialakult helyzetben is az MSZP korábbi pozícióját. tongue.gif
Joooe
Törölgettem régi videókat, erre politikai szinezetű üzenteket kaptam:

Már dúdolgatni kezdtem volna épp, hogy "oh igen! igen! igen!" biggrin.gif
Erre...

Ariadne
Na ugye, én mondtam, hogy a hozzáféréssel van a gond, de nem hittél nekem... tongue.gif
Joooe
Találtam egy jót smile.gif
Ez a lényeg bazze biggrin.gif

Joooe
Hmmm, na lássuk ezt a népszavazást, ha kíváncsi valaki a véleményemre smile.gif

1. Egyetért-e Ön azzal, hogy az államilag támogatott felsőfokú tanulmányokat folytató hallgatóknak ne kelljen képzési hozzájárulást fizetniük?
Igen.
Az oktatás költségeit mindenképpen meg kell fizetni, a kormány most azt javasolja, hogy ne a költségvetésen keresztül, egységesen viselje az ország ennek terhét, hanem egyenként a hallgatók, ami egy eszetlen rövidlátó butaság szerintem. Az anyagi helyzettől független oktatás nem valamiféle szociális juttatás, hanem alapjog, az ország hosszútávú érdeke. Az anyagi helyzet kérdését, hogy a vagyonosabbak nagyobb terhet vállaljanak, azt fejezze ki az adórendszer, az oktatás finanszírozásának kérdése nem ilyen.
Az elszabaduló költségvetési hiány előtt is létezett államilag finanszírozott képzés, a probléma megoldását itt keresni kb. egy kőbalta vagy egy szépen faragott fatuskó értelmi színvonalát jelenti. Szép volt feri. "Ennyi tehetségünk van gyerekek".

2. Egyetért-e Ön azzal, hogy az egészségügyi közszolgáltató intézmények, kórházak maradjanak állami, önkormányzati tulajdonban?
Igen.
Bár mind az oktatás mind az egészségügy komoly reformokra szorulna sajnos erről szó sincs, csak finanszírozási kérdésekről. Az állam ne "vonuljon ki" az egészségügyből, csak mert zűrös kérdés. Tudom, hogy csak ennyit tehetségük van, de ha szétnéznek a szakemberek között csak akadna aki tud rendes, előremutató reformokat megfogalmazni, a problémák lényegét megfogni.

3. Egyetért-e Ön azzal, hogy a háziorvosi ellátásért, fogászati ellátásért, és a járóbeteg-szakellátásért továbbra se kelljen vizitdíjat fizetni?
Nem.
Eredetileg igen lenne, de ha már egyszer elkúrták a költségvetést, valahol vissza kell hozni egy kicsit belőle. Talán ennyi még megengedhető. Ráadásul most jó sokba fog kerülni nekem a pár évvel ezelőtti "ingyenes fogászat" következményeit helyrefaragtatni fizetős fogorvossal biggrin.gif

4. Egyetért-e Ön azzal, hogy gyógyszereket továbbra is csak gyógyszertárban lehessen árusítani?
Passz. Nekem mindegy, úgysem veszek gyógyszert biggrin.gif

5. Egyetért-e Ön azzal, hogy a nyugdíjasok továbbra is a 2006. október 23-án hatályos törvényi rendelkezések szerint vállalhassanak munkát?
Passz. Hát ez meg főleg nem izgat. smile.gif

6. Egyetért-e Ön azzal, hogy a - 2002. június 15-i állapot szerint hatályos termőföldről szóló 1994. évi LV. törvény szerinti - családi gazdálkodót első helyen illesse meg elővásárlási jog termőföld vagy tanya vásárlása esetén?
Passz. Miva? blink.gif

7. Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés - a fegyelmi és kártérítési felelősség mellett - törvényben szabályozza a miniszterelnök és a Kormány tagjai speciális, objektív felelősségét is a költségvetési hiány túllépéséért?
Igen.
Csak legyen kellően szigorú. smile.gif Pl. el tudnám képzelni, hogy egy meghatározott százalokét csak az OGY 2/3-os felhatalmazása alapján léphessen túl a kormány ha a rendkívüli körülmények indokolják. Bár hogy őszinte legyek, nem értem mit jelent a fegyelmi és kártérítési felelősség... unsure.gif
toreki
(Joooe @ 2006.10.25, 07:29) *
Az oktatás költségeit mindenképpen meg kell fizetni, a kormány most azt javasolja, hogy ne a költségvetésen keresztül, egységesen viselje az ország ennek terhét, hanem egyenként a hallgatók, ami egy eszetlen rövidlátó butaság szerintem.
A mostani állapot jobb? Apuci kifizeti kicsi hülyegyerekének a nyelvvizsgát, mindjárt kettőt. A 14 többletponttal felveszik államira, és ott lébecol négy évig. Átbukdácsol, és kettessel lediplomázik. Most az ő állami finanszírozását is mi fizetjük. Aki meg nem tudta "megvenni" a nyelvtudást, az mehet költségesre. Ez nem az én vélemények, hanem sok szülőé, akinek a gyereke nem jutott be, mert nem volt többletpontja.
Joooe
Igen jobb. tongue.gif
Ne haragudj de szerintem mellébeszélsz, csalók mindig mindenben vannak, ez ellen fel kell lépni oszt jóvan. smile.gif
Azért annyira nagy nem lehet a vásárolt nyelvvizsgák aránya, hogy ezzel az oktatási rendszer lényegét illetően érdemben foglalkozni kellene.

Kár ebbe szociális kérdéseket belekverni, én nem szeretném ha az oktatásért mint valami segélyért kéne pályázni. Nem a te pénzedből fizetik ki, hanem az ő apucija adójából, gondolj így rá. A te pénzedből a te gyerekedét fizetik majd smile.gif
Ariadne
Töreki, vitatkoznék azzal, amit írtál. Nekem nem kellettek anno plusz nyelvórák, csak egy jó gimnázium, ahol nagyon rámentek a nyelvekre, így egy közép- és egy felsőfokúval bírtam 18 évesen. (Nemis, 17. smile.gif ) Nem voltam csodagyerek, csak hajtottam, mert tudtam, mennyire nagy előny lesz, ha meg tudom csinálni a nyelvvizsgákat - és az is lett.

Szóval szerintem a szülőnek egyrészt jó középiskolát kell választania, a gyereknek jól tanulnia előbb (hogy felvegyék a jó gimibe) és ott is, és simán jelentkezhet bárhová, vagy legalábbis nem a nyelvtudás lesz az akadály. A gimis osztálytársaim között mindenféle anyagi helyzetű volt, sokan akár másfél órát is utaztak reggelente, olyan messziről jártak be, mégis mindenki nagyon jól boldogult később, mert hajtottak minket a nyelvtanulásra és mi is hajtottunk. Ehhez képest szomorúan láttam, hogy az egyetemi évfolyamtársaim nagy többsége huszonéves korára sem jutott tovább az angol középfokú C-n, azt is csak úgy tessék-lássék. Nem lehet csak a pénzre fogni, a legtöbb diák ugyanis baromira lusta középiskolában nyelvet tanulni, itt van az eb elhantolva...

szerk: A lébecolást illetően viszont egyetértek, de ez államilag finanszírozottra és költségtérítésesre egyaránt jellenző. Egyetlen különbség, hogy aki nem tehetős, parázva megy minden félév elé, hogy vajon kifutja-e a családi büdzséből az egyetem végéig, ha nem jön össze egy-két vizsga...

Szerintem versenyvizsga rendszer kellene, az ösztöndíjakat olyan alapon osztanák, hogy pl. a 300 helyett eleve csak max 200 fős évfolyam első 50 embere igen jó ösztöndíjat kap, a következő 50 közepeset, a következő 50 is valamennyit, a többiek meg boldoguljanak. Hasonlóan a költségtérítésekkel is persze.
toreki
Joooe: Félreértetted a hszemet. Én nem csalásról beszéltek, hanem arról, hogy "megveszi" a nyelvtudást, mert meg tudja fizetni a tanfolyamot. Miért jobb? Most aki nem tanul, fizeti annak a tandíját, aki csak melegedni jár be az államis képzésre.

Ariadne: nem mindenki jár gimnáziumba. Az én időmben az ment gimnáziumba, aki nem tudta, hogy mi akar lenni. Kapott egy érettségit, meg 4 évet, hogy eldöntse (tisztelet a kivéltelnek). Én pl műszaki szakközépbe jártam, és mi harcoltuk ki, hogy ne kelljen oroszt tanulnunk. Hiába kezdték el végük az angolt, az osztály színvonala miatt nem tudtunk rendesen haladni. Tanfolyamra meg sem időm, sem pénzem.

A bejutás lehet úgy, mint most, aki kevesebbet tud megy ktgre. Bár most is van olyan, hogy a ktg ponthatár magasabb, mint az államis. Az első (fél)év után az eredmény alapján változna, hogy ki lesz államis és ki ktgs. A keretszámokat meg úgyis OKM határozza meg.
Captain Crash
toreki: Had javítsalak ki, olyan, hogy államilag finanszírozott képzés nem lesz. Azt nem nevezném államilag finanszírozottnak, amit az állampolgár közvetlen módon fizet meg. A jelenlegi rendszerben, ismételten had javítsalak ki, azoknak az adójából finanszírozzák (ill. próbálják) közvetetten a felsőoktatás térítésmentességét, akik állással rendelkeznek. Ez a közvetett hozzájárulás és a közvetlen hozzájárulás között arányában óriási a különbség. Amíg egy minimálbéren élő családapa az egyszem gyerekének, (aki állástalan, illetve nem nevezném fizetőképesnek) a közvetett módon (adó formájában) képes a gyerekét felsőokatási intézménybe "bejuttatni", addig közvetlen módon elvárni, hogy a vagyonnal általában nem rendelkező diák fizesse, vagy éppen az ő apja, akire nem mellesleg nagyobb adóterheket rónak ki, szerintem elhibázott lépés.
Magyarországon a diákok kevés százaléka, nevezzük talán 10-20 %-nak az, akinek szülei tehetősek, a maradéknak 80-90% bizony az állami finanszírozás mellett is gondot jelent a felsőoktatásban részt venni. Ha bevezetik a tandíjat, akkor az a 10-20%-nak továbbra sem lesz gond, hogy apuci leperkálja a 100 e Ft-ot, csupán ha felelős szülőről van szó, akkor egy kicsit talán jobban odafigyel majd a gyerekére, ugyanakkor a maradék 80-90%-nak ez a teher már olyan gondot jelenthet, amelyet sem a szülők, sem a gyerekek vállalni nem tudnak. Így a felsőoktatás átalakul olyan táborra, akik tudják fizetni, és olyanra, akik nem.
Arról nem is beszélve, hogy olyan dolgokat ideologizálnak, ami köztudott, hogy nem úgy működik a valóságban. Először is, a felsőoktatás már nem középoktatás, a felsőoktatásban, ha bármelyikőtök tanult tudja, hogy a teljesítmény pontozása nem arányos a tudással. Az "átbukdácsol 2-essel" így egy középiskolában teljesen normális ideológia arra, hogy a teljesítménye nem túl rózsás a diáknak, de egy felsőoktatásban ez nem így megy.
Tehát azt mondani, hogy azzal, hogy a diák fizetni fog, majd megváltozik a teljesítmény megítélése is, enyhén szólva is nevetséges.
Csaba_20
(toreki @ 2006.10.25, 10:14) *
A mostani állapot jobb? Apuci kifizeti kicsi hülyegyerekének a nyelvvizsgát, mindjárt kettőt. A 14 többletponttal felveszik államira, és ott lébecol négy évig. Átbukdácsol, és kettessel lediplomázik. Most az ő állami finanszírozását is mi fizetjük. Aki meg nem tudta "megvenni" a nyelvtudást, az mehet költségesre. Ez nem az én vélemények, hanem sok szülőé, akinek a gyereke nem jutott be, mert nem volt többletpontja.


Csakhogy ez a pontszámítási rendszer hibája és nem pedig a költségtérítés témakörébe tartozó probléma. Ne keverd már a szezont a fazonnal! mad.gif
toreki
(Captain Crash @ 2006.10.25, 14:17) *
toreki: Had javítsalak ki, olyan, hogy államilag finanszírozott képzés nem lesz. Azt nem nevezném államilag finanszírozottnak, amit az állampolgár közvetlen módon fizet meg.
Nem kell kijavítani. Olvasni kell és megérteni amit írtam. Egy szóval sem állítottam hogy lesz államis képzés. A saját ötletemet írtam le, aminek semmi köze sincs a kormány terveihez. Amúgy meg lehet, hogy kicsit jobban ismerem a kormány felsőoktatási terveit, mint te. De ezekről eddig nem írtam sem tényeket, sem véleményt és nem is fogok. Amiért billentyűzetet ragadtam, az az a téveszme volt, hogy jó a mostani rendszer ahogy van.


Csaba_20
(Joooe @ 2006.10.25, 07:29) *
3. Egyetért-e Ön azzal, hogy a háziorvosi ellátásért, fogászati ellátásért, és a járóbeteg-szakellátásért továbbra se kelljen vizitdíjat fizetni?
Nem.
Eredetileg igen lenne, de ha már egyszer elkúrták a költségvetést, valahol vissza kell hozni egy kicsit belőle. Talán ennyi még megengedhető. Ráadásul most jó sokba fog kerülni nekem a pár évvel ezelőtti "ingyenes fogászat" következményeit helyrefaragtatni fizetős fogorvossal biggrin.gif


Amikor a fizetésed egy bizonyos százalékát (tudomásom szerint) egészségügyi járulék címszó alatt beszedik éveken keresztül, majd közlik veled, hogy ezek után fizess azért is, ha megbetegszel és ezért el kell menned az orvoshoz, akkor egy picit majd másképp fogod látni a kérdést.
Nem mindig beteg az ember, de folyamatosan fizesse a fizetéséből a járulékot, hogy majd ha egyszer mégis megbetegszik, akkor kifizesse annak a díját is? Ráadásul az egészségügyi járulékot mintha most emelték volna. Ez megint dupla sarc.

(Joooe @ 2006.10.25, 07:29) *
4. Egyetért-e Ön azzal, hogy gyógyszereket továbbra is csak gyógyszertárban lehessen árusítani?
Passz. Nekem mindegy, úgysem veszek gyógyszert biggrin.gif


Szerintem a sarki fűszeres ne árusíthasson gyógyszert, mert nem rendelkezik azzal a szakértelemmel, amivel biztosan nem veszélyeztethet emberi életeket.


(toreki @ 2006.10.25, 16:02) *
Nem kell kijavítani. Olvasni kell és megérteni amit írtam. Egy szóval sem állítottam hogy lesz államis képzés. A saját ötletemet írtam le, aminek semmi köze sincs a kormány terveihez. Amúgy meg lehet, hogy kicsit jobban ismerem a kormány felsőoktatási terveit, mint te. De ezekről eddig nem írtam sem tényeket, sem véleményt és nem is fogok. Amiért billentyűzetet ragadtam, az az a téveszme volt, hogy jó a mostani rendszer ahogy van.


Ne haragudj, de én nem láttam részedről egyetlen ötletet se. De nyugodtan idézd be bármelyik nagyszerű ötleted, amit itt leírtál. A pontszámítási rendszer hibáit pedig nagyszerűen összekeverted a finanszírózási rendszerrel. Elmondhatnád nekem, hogy ki az, aki melegedni jár be a főiskolára vagy egyetemre, mert ez akkora baromság, hogy beleremeg az ég is. Jártam főiskolára és egyetlen gyerek se azért volt ott, hogy melegedjen, hanem igyekezett elvégezni az adott képzést, amire felvették. Csak melegedni amúgy se lehet bejárni, mert villámgyorsan kitesznek. Megkérnélek tehát, hogy ilyen lózungokat ne eregess, mert csak feldühít, ahogy az "én úgyis jobban tudom ,mert én vagyok a tűz közelében" álláspont is.
.
Invision Power Board © 2001-2012 Invision Power Services, Inc.