T. Fogyasztóvédelem!
2005. decemberben vettünk egy hidromasszázs kádat Adria Fürdőszoba Kft-től. Ők a gyártók is.
Januárban került volna sor a beépítésre, de ezt csak úgy tudtuk volna megtenni, ha a padlólapot felvéssük, mert az előlap nem a kívánt magasságú.
A kádat és a hozzá tartozó előlapot a gyártótól vettük.
A kád előlapja 52cm magas, de az automata szifon és a rá csatlakozó bekötő cső miatt a kád előlapjának 56cm magasnak kellene lennie.
A kád alatt és mögött mázas kerámia van, ezért nem egyeztünk bele ebbe a megoldásba.
Három napon keresztül keresetem őket, egyszer kaptam visszahívás, amikor ismét közölték, hogy vésem ki a szifon alatti részt. A harmadik napon faxot és email-t küldtem, melyben kértem a kád visszavásárlását. Ezen a napon visszahívott az ügyvezető igazgató, 1 hónapon belül ígért új előlapot, és a kád szakszerű beépítését magasság beállítását. Ezt írásba is adták amit faxon elküldtek.
Javasolták, hogy a peremmagasságot állítsuk 56 cm-re és építsük be a kádat amíg új előlapot kapunk. De ezt se sikerült megtenni, mert a kád lábazatát nem lehet ilyen magasra állítani.
A kád és a fali csempe közötti részt nem tudjuk így szigetelni, az alacsony előlapot nem tudjuk bepattintani, mert a két széléből vágni kellene, de ekkor nem cserélnék díjmentesen az előlapot.
1 hónap után kerestem őket, az előlappal kapcsolatban, ekkor azt ígérték, hogy 2 hét múlva lesz előlap. 2 hét múlva ismét telefonáltam, ekkor azt a választ kaptam, hogy folyamatban van az ügy. Ekkor közöltem velük, hogy az előlapról nem kívánok tárgyalni, csak a visszavásárlásról. Másnap faxban is elküldtem igényemet, melyben kértem a visszavásárlást és a szállítási költség megtérítését valamint a kád elszállítását. A fax szövegét email-be is elküldtem. Telefonon többször kerestem az igazgatót, de soha nem volt elérhető és nem is kerestek telefonon.
A fogyasztóvédelem ügyfélszolgálatával is beszéltem, de ők azt mondták, hogy ez az ügy a bíróságra tartozik.
Elmentem egy ügyvédhez, aki az ügyvédi levél megírásáért, ha sikerül a pénz peren kívül behajtani 40.000.- forintot kér. A kérdésem az lenne, hogy nem tudna e a fogyasztóvédelem eljárni az ügyem érdekében?
Nem tartom igazságosnak, hogy ha nem tudom érvényesíteni a garanciát, miért nekem kerüljön ez meg nem térülő költségnek. Nem is beszélve arról ha nem indítok pert, mert marad a nyakamon egy kb. 160.000.- forintos kád.
Nem is szeretném a kádat megtartani, mert a garanciát most se sikerül érvényesíteni. Tisztességtelen, hogy egy telefonhívást se kaptam.
Mit lehetne itt tenni? A probléma több ügyfelükkel is felmerült, ezt egy munkatársuk mondta.
Miért árulják a mai napig így a terméket? Miért nem tájékoztatják arról az ügyfelet, hogy ha ezt a kádat veszi, akkor a padlót vésni kell?
Ariadne
2006.04.06, 08:46
Az nem derült ki abból, amit edig elmondtál, hogy ti pontosan megmondtátok, milyen nagyságú legyen a kád, és ők nem akkorát készítettek vagy nem mondtátok meg pontosan, mekkora legyen, és a kiszállítás után derült ki, hogy nem fér el. Az előző esetben jogos a követelés, a másodikban nem igazán...
A fogyvédelem végzi a saját munkáját, piacot ellenőriz, meg termékeket, a garanciális problémákat pedig - modern világban élünk, nem a szocializmusban - úgy tekinti, hogy két szerződő fél magánügye, oldják meg. Bírósági eljárás előtt egyébként van egy ingyenes eljárási lehetőség, a békéltető testület, csak az ő döntésük nem kötelező, viszont nyilvánosságra hozzák, ez a "szankció". Bár ehhez is el kell dönteni először, mi is a helyzet pontosan egyáltalán.
Ja, és ez nem a fogyvédelem hivatalos fóruma vagy ilyesmi, de ez a bejelentkező lapon is látszik.
Ariadne: Nem értek egyet veled. Ha veszek egy kádat, akkor azt úgy kell tudnom beszerelni, hogy ne kelljen az betont (járólapot) felvésni, hogy elférjen. (Ennyi erővel úgy is el lehetne adni, hogy a szifon csak az alattam lakó plafonján fér el.) He meg így nem lehet így beépíteni, akkor erről tájékoztatni kell a vevőt. Ha be lehet építeni úgy, hogy 56-cmre megemelik a kádat, akkor a gyártónak ehhez a mérethez kell előlapot és lábat adnia. Szerintem egyértelmű a tájékoztatás hiánya. Irány a Békéltető Testület.
Ariadne
2006.04.06, 09:50
Én úgy vettem ki, hogy megrendelésre készítették a kádat - ilyenkor viszont nagyon fontos, hogy ha a megrendelésben szereplő paramétereknek megfelel a kád, akkor jó, még akkor is, ha rosszul adták meg ezeket a megrendelők...
Ezt hol olvastad? Én annyit látok csak, hogy vettek egy kádat a gyártótól.
Ariadne
2006.04.06, 10:22
mert az előlap nem a kívánt magasságú.
Ebből azt a következtetás vontam le, hogy megrendeltek egy bizonyos magasságút, és nem olyan érkezett, vagy nem megfelelő magasságút rendeltek, és ez csak a beszerelésnél derült ki.
A kádat nem egyedi igényekre gyártották. 140x140-es sarokkád. Az előlapot külön ehez a kádhoz adták.
Tehát a kettő összetartozik ehez a kádhoz ez az előlap járt.
Azért vettük előlappal, mert alatta és mögötte burkolva van a fürdőszoba, és hogy a hidromasszázs berendezései miatt könnyen hozzáférhetőek legyen pl. a motor.
Nem szocializmusban élünk? Így meg több év mire hozzájutunk a pénzünkhöz, mire bírosági itélet születik.
Jó lenne, ha ilyen tisztességtelen magatartás miatt lenne valaki aki tökönrúgja őket.
Nem disznó dolog, hogy még fel se hívnak?

(Ariadne @ 2006.04.06, 11:22)

mert az előlap nem a kívánt magasságú.
Ebből azt a következtetás vontam le, hogy megrendeltek egy bizonyos magasságút, és nem olyan érkezett, vagy nem megfelelő magasságút rendeltek, és ez csak a beszerelésnél derült ki.
Korábban elfért a becsatlakozás az állításuk szerint, de olyan leeresztőt nem tudnak már venni a nagykerből. Tehát másik előlapot kellene csinálni, vagy ha nem, akkor tájékoztatni a vevőt a dologról.
Ha meg reklamál, adni neki olyan kádat aminél nincs ilyen probléma vagy visszaadni a pénzt, nem pedig sz**ni rá nagy ívben.
Ariadne
2006.04.06, 10:37
Tehát ezek szerint a probléma lényege az, hogy olyan kádat rendeltetek, amihez 56 cm-es előlap jár, de ők nem ilyet adtak? Akkor jogos, ki kell cserélniük egy 56 cm-esre. Ettől viszont szerintem még nem lehet elállni a szerződéstől, csak követelni a cserét.
Ez van, hozzá kell szokni, hogy magunknak kell érvényesítenünk az érdekeinket, nem csinálják meg mások helyettünk. Ez valóban pénzbe és időbe kerül. A fogyvédhez egyébként lehet bejelentést tenni, ha elég sokan panaszkodnak ugyanarra a cégre, akkor tudnak tenni dolgokat, de egyedi ügyekkel nem foglalkoznak, nem oldják meg, arra vannak a békéltetők meg a bíróság.
(Ariadne @ 2006.04.06, 11:37)

Tehát ezek szerint a probléma lényege az, hogy olyan kádat rendeltetek, amihez 56 cm-es előlap jár, de ők nem ilyet adtak? Akkor jogos, ki kell cserélniük egy 56 cm-esre. Ettől viszont szerintem még nem lehet elállni a szerződéstől, csak követelni a cserét.
Ez van, hozzá kell szokni, hogy magunknak kell érvényesítenünk az érdekeinket, nem csinálják meg mások helyettünk. Ez valóban pénzbe és időbe kerül. A fogyvédhez egyébként lehet bejelentést tenni, ha elég sokan panaszkodnak ugyanarra a cégre, akkor tudnak tenni dolgokat, de egyedi ügyekkel nem foglalkoznak, nem oldják meg, arra vannak a békéltetők meg a bíróság.

Az járna, de eredetileg ez a 52-es a hozzá való, gyárani kellen újat, új prést készíteni.
Azt igérték, hogy 1 hónap múlva lesz, de ez 2,5 hónapja volt.
Beszéltem az ügyvéddel, visszaadja a papírokat és irány a békéltető testület, ha nem hoz sikert, akkor per.
Azt hiszem csinálok egy honlapot is, ha valaki rákeres a nevükre, akkor mengézheti ezt is.
Ne csak mi járjunk rosszul.
Szerintem el lehet állni a szerződéstől, mert nem is garanciális probléma, nem meghibásodából adódik, úgy adták el, hogy nem használható rendeltetés szerűen.
Nincs a helyén az előlap, folyik a kád mögé a víz, az előlapot széles ragaszószallaggal rögzítettem, mert a kisfiam nagyon érdelődő.

Ha garanciának veszed ők a szerződésben 15 napot vállaltak. Január 23 óta eltelt egy kis idő. Azt hiszem mi türelmesek voltunk. Nem is reagálnak a megkeresésre.
Ennyi ok nem elég az elállásra? Szerintem és az ügyvéd szerint is elég.
Hogy érvényesítenél garanicát a késöbbiekben?
Ariadne
2006.04.06, 11:42
Ezt a mi jár hozzát még mindig nem értem, végülis 56-os vagy 52-es lap jár hozzá hivatalosan? Vagy ha nem jár hozzá szabályosan, akkor milyet rendeltetek? Na mindegy, az ügyvédnek nyilván részletesen elmondtatok mindent, meg a papírokat is látta (az a lényeg), ha ő azt mondja, akkor biztos van elég alap az elálláshoz - mondjuk ez a 2,5 hónap azért már tényleg elég gáz.
A békéltetőket érdemes megpróbálni, bár nem valószínű, hogy erre reagálna a cég. Az ügyvéd által írt felszólító levél meg mondjuk egy fizetési meghagyás már hatásosabb lehet...

Mindenesetre jó, hogy leírtad, az ilyen nemtörődöm cégekről jó tudni - itt sem vásárolunk...

szerk: Hoppá, ez lett az 1500. hsz-em. Jé.

Mégsem sikerült velős tartalmú ünnepélyes dolgot írnom az alkalomra, no mindegy.
Azert a bekeltetok elott/kozben mindenkepp vennek egy kanyart a boltig, es irkalnek a panaszkonyvbe egyet. Dogoljon meg a szomszed tehene is alapon
Ariadne
2006.04.06, 11:48
(asdf @ 2006.04.06, 12:45)

Azert a bekeltetok elott/kozben mindenkepp vennek egy kanyart a boltig, es irkalnek a panaszkonyvbe egyet. Dogoljon meg a szomszed tehene is alapon

Jogos.

A békéltetők úgyis kérnek valamit, ami igazolja, hogy próbáltál egyezkedni velük - és erre elsősorban a vásárlók könyve bejegyzés saját példánya a jó, de egyébként bármi más is (felszólító levél, e-mail, ilyenek).
52cm magasat adnak hozzá, mert más nincs, de ez nem jó! Miért nem érted? 56 lenne a hozzá való, de ilyen nincs, ő a gyártója a kádnak, neki kellene csinálni. Faxon ezt meg is igérték!
De az ügyvég 40.000. kért a sikeres behajtásnál. Egy kicsit sok. Ha ők írják a felszólítót akkor min. 16+ÁFA.
Amit te fizetsz. Ezért még kiprobálnék más utakat is.
(Ariadne @ 2006.04.06, 12:48)

(asdf @ 2006.04.06, 12:45)

Azert a bekeltetok elott/kozben mindenkepp vennek egy kanyart a boltig, es irkalnek a panaszkonyvbe egyet. Dogoljon meg a szomszed tehene is alapon

Jogos.

A békéltetők úgyis kérnek valamit, ami igazolja, hogy próbáltál egyezkedni velük - és erre elsősorban a vásárlók könyve bejegyzés saját példánya a jó, de egyébként bármi más is (felszólító levél, e-mail, ilyenek).
Szolnokiak én meg Gárdonyban lakom, igaz Budapesten dolgozok, de akkor is messze van.
De ez is egy lehetőség. Ilyen boltnak is kell lennie panaszkönyvnek?
A békéletők kaphatank faxot, email, amit küldött a gyártó válaszfaxot amiben megigérte az új előlapot és a kád beállítását.
Írok majd egy lemondó levelet is indoklással amit elküldök faxon ajánlott levélben és emailbe.
Ariadne
2006.04.06, 12:08
Na, erre akartam kilyukadni. Tehát 56-os járna, de csak 52-eset adtak, mert nyilván nem volt nekik kéznél 56-os. Most már értem.
Ha sikeres a dolog behajtása fizetési meghagyással vagy bírósági úton, akkor megkapod az ügyvéd költségét is. Na mindegy, az ügyvéddel kell egyezkedni ebben, nem szólok bele.

Aztán írj majd, hogy alakul a dolog, mindig kíváncsiak vagyunk a fejleményekre, különösen a végkifejletre.

szerk: Ez jó így. A cég székhelye szerinti békéltetőkhöz kell menni.
Vásárlók könyvének kell lennie ott is, hárompéldányos, hivatalos, összefűzött lapú könyv, számozott lapokkal, a cég pecsétjével - és kötelesek odaadni.
A békéltetőkhöz lehet e-mailben is fordulni, én a magamét úgy indítottam, hogy beszkennelve elküldtem nekik a meglévő papírokat, és elég gyorsan ki is tűzték a meghallgatást.
A cégnek írt levél is jó ötlet, és tényleg e-mail+tértis ajánlott a legjobb megoldás, persze lemásolva a tartalmát is, hogy meglegyen a térti mellé.
(Ariadne @ 2006.04.06, 13:08)

Na, erre akartam kilyukadni. Tehát 56-os járna, de csak 52-eset adtak, mert nyilván nem volt nekik kéznél 56-os. Most már értem.
Ha sikeres a dolog behajtása fizetési meghagyással vagy bírósági úton, akkor megkapod az ügyvéd költségét is. Na mindegy, az ügyvéddel kell egyezkedni ebben, nem szólok bele.

Aztán írj majd, hogy alakul a dolog, mindig kíváncsiak vagyunk a fejleményekre, különösen a végkifejletre.

szerk: Ez jó így. A cég székhelye szerinti békéltetőkhöz kell menni.
Vásárlók könyvének kell lennie ott is, hárompéldányos, hivatalos, összefűzött lapú könyv, számozott lapokkal, a cég pecsétjével - és kötelesek odaadni.
A békéltetőkhöz lehet e-mailben is fordulni, én a magamét úgy indítottam, hogy beszkennelve elküldtem nekik a meglévő papírokat, és elég gyorsan ki is tűzték a meghallgatást.
A cégnek írt levél is jó ötlet, és tényleg e-mail+tértis ajánlott a legjobb megoldás, persze lemásolva a tartalmát is, hogy meglegyen a térti mellé.

Nekem ezt mondta az ügyvéd, ezért is probálom magam intézni a dolgot, sajnálom a 40000-t.
Visszakértem a papírokat, de így is 5k marad nála tanácsadásért.
Persze írni fogok. Minden részletről, ha meglesz a szélessávú internet, meg ha nem döglök meg a munkától. Ha lesz egy szuszanyási időm.
Békélterőre keressek ügyvédet? Gondolom ők ügyvéddel fognak jönni...
Ok én is emailben írok majd.
Persze, hogy a másolat marad. A válaszfaxot is azért kértem, hogy legyen valami a kezemben, ha nem küldék volna, már elöbb intézkedtem volna, de bíztam, hogy tisztességesek lesznek.
Vásárlók könyvét kihagyom, szerintem van elég papír a kezemben.
Köszi minden infót!

Ui: Majd rakok képet a kádról meg a honlapról linket.
Ariadne
2006.04.07, 08:31
Békéltetőre nem kell ügyvéd, szerintem felesleges, és szinte biztos, hogy nem jönnek ügyvéddel - sőt valszeg el sem jönnek...
Az ügyvédi költségről meg szépen minden papírt megőrizni, és ha bíróságra kerül a dolog, behajtatni az ellenfélen (ilyenkor megbízási szerződést kötsz az ügyvéddel, az abban szereplő összeget kéred majd a bíróságtól a végén.)
Írtam egy nyilatkozatot az ügyvéd tanácsára, hogy egyértelmű legyen az elállás amit ma vagy holnap elküldök.
Tegnap tértivevényesen is elküldtem az elállást.
Ma a békéltető testülethez ment a levél.
Az Adria még mindig nem keresett.
Aranyos társaság.
Lehet, hogy pihenésképpen majd a vásárlók könyvébe is beírok...
Úgy tűnik, hogy a békéltetőknek se vállaszolnak.
A békéltető is elég lassan működik, nem egy villámgyors banda.
Azt hiszem ápilis 18-án küldtem el a papirokat, és nem tüzték ki a meghalgatást.
Kaptam egy levele, hogy 3 napon belül válasszak egy embert a testületbe.
Mivel nem is voltam odahaza nem tudtam vállasztani, de nekem jó, ha autómatikusan a békéltető
vállaszt nem is tőrtem magamat. Most pénteken beszéltem velük és azt monták, hogy rám is
várnak mert nem jelöltem embert. Akkor minek írják, hogy autómatikusan vállasztanak.
Elég tutyi mutyinak tünik nekem ez az egész társaság...
Májuk közepén még mindig nem gyárt az Adria előlapot.
Az igéretük úgy tűnik lesre futtatás volt. Nem is tervezik előlap gyártását.
Valószínüleg pontosan tudja, hogy itt Magyarországon így működnek a dolgok.
Nem is törik magukat, nincs aki tökön rúgja őket!
Ha veszit is pert, nem kötelezi arra, hogy nem forgalmazza így a kádat.
Szerintem jobb volna minnél elöbb pert inditani.
Türelem. Lehet, hogy már ismerik a Postát. Ha meg ingyen tudnak segíteni, akkor érdemes megpróbálni.
(toreki @ 2006.06.05, 13:47)

Türelem. Lehet, hogy már ismerik a Postát. Ha meg ingyen tudnak segíteni, akkor érdemes megpróbálni.
Csak kicsúszok a garanciából. Nem fog nekik se vállaszolni a gyártó, mert tudja, hogy nincs következménye.
Itt egy kép a kádról ami 165k körül.
PM ment. Szerintem a garancia meghosszabbodik azzal, amig nem tudod rendeltetésszerűen használni. Ha a Békéltetőnek sem válaszolnak, azok elindítják az ügyet a cég nélkül. Aztán hoznak egy határozatot. Érdemes beleolvasni a régiekbe, ott látod, hogy úgy hozták meg a határozatok egy részét, hogy a cég nem képviseltette magát.
Ha meg úgyis el akarsz állni, akkor mindegy, hogy garanciás vagy nem garanciás kádat vesznek vissza.
A békéltetőbe hogyan válszthatsz embert? Adnak egy listát?
Ariadne
2006.06.06, 09:51
Van egy lista a fogyasztói szervezetek képviselőiből, meg egy másik a kereskedői oldalról, fenn is van a névsor a bpi békéltetők honlapján, úgy emléxem (ez persze csak Bpre vonatkozik). Közülük lehet választani, de nem kötelező! Akkor kijelölnek valakit. Én spec anno kijelöltem rögtön az elején, kit akarok, persze észre se vették... Nem handabandáztam rajta, mert egyébként meg tök mindegy, így viszont gyorsan haladt az ügy.