Súgó - Keresés - Felhasználók - Naptár
Poggyászkár
Fogyasztóvédelem Fórum > Szolgáltatásokkal kapcsolatos fórumok > Vendéglátás / Idegenforgalom
zsennye
Tisztelt FVF!

2006. márciusában volt szerencsém az Egypt Air-rel Kairóba repülni. A repülőút során nem lehetett panaszom semmire, ellenben a megérkezéskor a trollym igen zilált állapotban kaptam meg. Már ott, a kairói reptéren felvetettük a jegyzőkönyvet, bemutattuk a bőröndöt, hogy később ne tudjanak azzal az indokkal előállni, hogy nem ők tették tönkre.
A jegyzőkönyvet felvették, a számát megkaptuk.

A hazaérkezésig többször repültem, és minden úton, érthető okokból, egyre rosszabb állapotba került a trolly. Mindenkor jeleztük ezt az aktuális reptéren, de nem foglalkoztak vele, miután kiderült, hogy az alapkárról készült jegyzőkönyv.

Március 29-én, az Egypt Air budapesti irodájának kérésére minden dokumentumot leadtunk, mert a kárrendezést az ő irodájuk intézi Kairóval.

Most, május végén felhívtam az irodát, hogy körülbelül mikorra várható az ügyben előrehaladás, mire közölték velem, hogy nem is értik a problémám, van, aki most kapott választ a 2004-es reklamációjára, mert hát Kairóban nem olyan gyors az ügyintézés, mint itthon.

A Garancia Biztosító viszont addig nem rendezi a károm, amíg a légitársaság el nem ismeri a hibját.

A kérdésem az lenne, hogyan lehetne meggyorsítani az ügyintézést, hogy ne kelljen 2008-ig várnom a válasszal és a kárrendezéssel?

Minden ötletet, választ előre is köszönök!

Iván
(zsennye @ 2006.05.29, 13:29) *

Ha arab módon mennek a dolgok, akkor majd ha Egyiptom EU tag lesz, bocsi természetesen nem viccelni akarok, megkerestem a weblapjukat, de semmi olyat nem találtam ahol esetleg lenne egy központi panaszfelvevő iroda, vagy bármi ahol közvetlenül panaszt tudnál tenni. Ötletek, heti 5X telefon a budapesti irodába, hátha megunják, de gondolom ők pedig a kairoitól függnek.
Iván
Szóval úgy tűnik hogy most a hóhért akasztják, Anglia és Magyarország között mostanában a Ryanair-vel repülök mert olcsó és nem kell Budapestre bumliznom velük, és egész korrektek is voltak eddig.

Tegnap hazahoztam a bicajomat, ezért külön fizettem, és vettem egy speciális bicikliszállító táskát is, amit kitömtem csomagolóanyaggal és kartonpapírral, és természetesen biztosítást is kötöttem rá, és felhívtam a check-in-nél a figyelmet hogy törékeny az áru. A kormányt szétcsavaroztam, a kerekeket kivettem, szóval a bicaj egy nagy csomaggá változott, és mivel apum kocsiján nincsen kerékpártartó, valamint az összeszerelés, kicsomagolás, kb. félóra-negyven perc volna + szerszámokat sem hoztam magammal hazahoztam a biciklit összeszerelni. Itthon derült ki hogy a hátsó villát 2.5 centivel benyomták, és mivel aluváz ez azt jelenti hogy nem javítható ( azonnal elvittem egy szerelőhöz ), a károm kb. 80 000 Ft ennyi egy hasonló aluváz ára, a kerékpár természetesen használhatatlan, mivel a hátsó kereket nem lehet beilleszteni crybaby.gif ,erről azonnal fotók készültek.

Hívom a repteret, a hölgy közli velem, nem fog jegyzőkönyvet felvenni, mert nem a reptéren bontottam ki a bicajt, ezt az idő és szerszámhiány miatt nem akartam ott összeszerelni, de ha panaszom van, a dublini központhoz angol nyelven és csak fax formátumban tehetek 7 napon belül bejelentést, vagy levélben, felajánlottam hogy visszaviszem a kerékpárt de nem érdekelte, arra a kérdésemre pedig hogy akkor miért nem írnak elő megfelelő csomagolást a bicajoknak, és miért nem hívják fel a figyelmemet arra hogy azonnal ellenőrizzem a kerékpárt ( mert akkor úgy készülök ) azt a választ kaptam hogy ezt faxoljam el Dublinba.

A biztosító pedig közölte hogy jegyzőkönyv nélkül semmit sem fizet, és jegyzőkönyvvel is csak akkor ha a légitársaság nem áll helyt, szóval ennyit a poggyászbiztosításról is.

A fax megy Dublinba, de amin elkezdtem gondolkodni, hogy mennyire jogszerű egy Magyarországon tevékenykedő cégtől az hogy a hivatalos panaszbejelentés az csak angolul és csak Dublinban történhet, viszont ők meg valszeg kérni fogják a jegyzőkönyvet amit viszont Sármelléken nem hajlandóak kiállítani.

Ötletek Hölgyeim és Uraim?
Joooe
Huhhh unsure.gif

Hogy néz ki formailag ez a biztosítás? Mi van a papíron amit akkor kaptál amikor átadtad, mit írtál alá átvételkor?
Ariadne
Olvasgatom a magyar oldalt, ez alapján szerintem írd meg nekik, mutassák már meg pontosan, a magyar Ryanair honlapon hol tüntetik fel, hogy csak a helyszínen kiderült károkat térítik meg... Nem beszélnek helyszíni jegyzőkönyv felvételéről például (ami mondjuk logikus lenne, Malévnál úgy tudom, ez a szabály), csak ennyi van róla úgy igazán:

"Poggyásszal kapcsolatos kárigények

Ha a poggyász megsérült, elkésett, elveszett vagy megsemmisült, az utasnak a lehető legrövidebb időn belül írásban be kell jelentenie kárigényét a légi szállítónak. Feladott poggyász megrongálódása esetén az utasnak a poggyász kézhez kapásától számított hét napon belül, késés esetén pedig huszonegy napon belül kell az igényt írásban benyújtania
."

Bár van egy ilyen is, elég eldugott helyen:
"Ha úgy véli, hogy poggyásza sérült, vagy nem érkezett meg, azonnal vegye fel a kapcsolatot a Ryanair munkatársaival (vagy képviselőivel). Ekkor kikérdezik a poggyászáról, és azonnali segítséget ajánlanak fel Önnek."

Valami ilyen kellene hogy legyen:
"Ha az átvételkor felismerhető, hogy a poggyász hiányos vagy sérült, azt az utas köteles a Malév Rt.-nek az érkező tranzitterület elhagyása előtt bejelenteni. Amennyiben a hiányosság vagy a sérülés az átvételkor nem felismerhető, a bejelentés a járat érkezését követő hét napon belül, írásban tehető meg. Ebben az esetben az utasnak kell bizonyítania, hogy a kár az átvételkor nem volt felismerhető. " by Malév

Azért úgy érzem, van abban ráció, hogy csak az ott helyben bejelentett károkért vállalnak felelősséget, ugyanis tényleg nem tudhatják, nem volt-e eleve sérült - viszont abban is, hogy nem feltétlenül láthatod rajta rögtön, hogy megsérült... Azt meg nem várhatják el komolyan, hogy ott helyben dobd össze a kerót. (hmm, jogásznak magyarázom? Éééérted... smile.gif )
Egyébként meg el nem tudom képzelni, mit rakhattak rá, hogy elhajoljon, valszeg egy húszkilós bőrönd nem elég ehhez. blink.gif Az a szép Giant az áldozat? sad.gif

szerk: Na egy ilyet hiányolok én nagyon a Ryanair honlapról, szerintem tényleg nem tájékoztattak egyértelműen, még ha ez is a szabályuk...
Ha Ön Malév járattal utazott, és poggyásza elveszett, vagy megsérült, kérjük, azonnal jelezze a repülőtéren a csomagok kiadásánál - még a tranzit területen - az elveszett poggyász pultnál.
Amennyiben ezt elmulasztja, a Malév nem vállal felelősséget az elveszett és megsérült poggyászokért!
Az elveszett vagy sérült poggyászról szóló bejelntésről jegyzőkönyv készül. Ön kapni fog egy nyilvántartási számot, amely alapján akár az Interneten is nyomon követheti csomagja státuszát

Ja, és a zsák megfelelő csomagolás, szerepel a honlapjukon, hogy dobozban vagy zsákban kell szállíttatni a kerót.
Iván
(Joooe @ 2006.09.22, 10:16) *

Huhhh unsure.gif

Hogy néz ki formailag ez a biztosítás? Mi van a papíron amit akkor kaptál amikor átadtad, mit írtál alá átvételkor?

A biztosítás OTP, megnéztem az ÁSZF-et, ott szerepel hogy repcsis ügyekben a légitársaság jegyzőkönyve kell, ez okés is lenne,

az áldozat egyébként a Giant, és valszeg odab.........k miközben pakolták be, eddig két szerelő látta, most elvileg megpróbáják egyenesíteni de valszeg elment a közepe, szóval kuka............., vagy ha találok egy vázat akkor talán át tudom rá rakatni az alaktrészeket.

A Ryanairnek pontosan ezért fog menni a fax, merthogy csak annyit írnak hogy kárigényt 7 napon belül kell bejelentenem, és nyoma sincsen a Malév féle korrektségnek, és a jegyzőkönyvről sem találtam semmit, a fax meg elmegy aztán kiderül mit válaszolnak, valszeg korrektebbek lesznek mint az itteniek.
Az azonnali segítség az azt jelenti hogy a kedves ügyfélszolgos, megadja a Dublini ügyfélszolg telefonszámát, és mossa kezeit, és persze nagyon sajnálja, hát fogja is, mert most fogok egy kis ingyenreklámot csinálni a cégnek mondjuk a Homáron.

Ha sérült bicajt adok fel akkor azt ha ott helyben szerelem össze is akkor is mondhatnám azt hogy szállítás közben sérült meg, de a kerékpárnak semmi baja nem volt a csomagolás előtt, direkt béreltem egy kocsit a reptérig, én csomagoltam és pakoltam a kocsiba, én adtam fel a reptéren, és valahol ott sérült meg, gondolom legalulra dobták, és rápakoltak, azért dühítő az egész, mert nem egy nejlonszatyorba csomagolva adtam fel.......

A legszebb az egészben hogy gondolkodtam hogy kint eladom, és itthon veszek egy másikat, de annyira szívemhez nőtt smile.gif
toreki
Addig ne próbáljatok semmit javítani a bringán, amig nem rendeződik a dolog. Nehogy a végén a szerelőkre fogják. Ha a szerelők azt mondták, hogy nem javítható az az ügy szempontjából a legjobb. Ekkor fizethetik az új alkatrészt mega munakdíjat.
Ariadne
Gondolkozom ezen a magyar nyelvű panasz dolgon. Az világos, hogy nincs magyar telephelyük - hmm, bár igazán ebben sem vagyok teljesen biztos. Nem tudom, van-e bármilyen irodaszerűségük, mármint ami fizikailag itt van nálunk. De még ha nincs is telephelyük itt, akkor is - szerintem - kötelesek lennének panasz ügyintézést is végezni magyarul, mivel értékesítést végeznek magyarul. Magától értetődően igénybe veheti a szolgáltatásaikat (jegyrendelés, utazás) olyan személy, aki nem tud, csak magyarul - akkor viszont a panaszt is be kell tudnia jelenteni így... Lehet, hogy ez esetben tényleg jó lenne a fogyvédelem felé tenni egy bejelentést, hátha... biggrin.gif
Joooe
Hééé jogászok, egy tigrisesen megcsavart kérdés:

Nem lehet itt hibás teljesítésről, és arra alapított kárigényről beszélni? Van egy szállítási szerződés, ami ráadásul fogyasztói szerződés, így a hibás teljesítés mellett annak megdöntéséig vélelem szól.
Ha a szállító nem tudja bizonyítani, hogy a hiba a teljesítés után keletkezett (következik ez az átadás - átvétel körülményeiből?) akkor csuhaj...
Ariadne
Ha a szállítási (bocs, ez fuvarozási) szóval fuvarozási szerződés másként nem rendelkezik... És itt elvileg valszeg másként rendelkezett, csakhogy ezt nem hozták megfelelően Fogyasztó Ivánunk tudomására. Ászf-fel dolgoznak, nekik kell bizonyítaniuk, hogy F. I. tudomására hozták a részleteket, de itt ők nem tették lehetővé tartalmának megismerését. A szerződéses gyakorlattól eltrő ászf meg eleve csak akkor lesz része a szerződésnek, ha külön felhívták rá a figyelmet. Szóval szerintem több sebből vérzik a dolog.

Viszont nagy gondom, hogy egyáltalán tuti biztos-e hogy a magyar jogot kell itt alkalmazni... Pech, de a fogyasztói szerződés "kedvezményes" szabályai személyszállításra és fuvarozásra nem vonatkoznak a nemzetközi jogi tvr szerint. Nekem a repülés személyszállításival vegyes fuvarozási szerződésnek tűnik így elsőre... rolleyes.gif Hú, persze, azért nem vonatkozik, mert van erre egy külön nemzetközi szerződés, rajta szokott lenni a rendes repjegyeken, majd megnézem este az egyiken. smile.gif Bár a lényegen nem változtat, legfeljebb a "szokásos ászf" meghatározásánál segíthet...
Iván
(Joooe @ 2006.09.22, 12:39) *

Hééé jogászok, egy tigrisesen megcsavart kérdés:

Nem lehet itt hibás teljesítésről, és arra alapított kárigényről beszélni? Van egy szállítási szerződés, ami ráadásul fogyasztói szerződés, így a hibás teljesítés mellett annak megdöntéséig vélelem szól.
Ha a szállító nem tudja bizonyítani, hogy a hiba a teljesítés után keletkezett (következik ez az átadás - átvétel körülményeiből?) akkor csuhaj...

Az igen, de ha a teljesítés feltétele az írásbeli jegyzőkönyv és ezt megtagadják, a jegyet a netem magyarul tudod venni, de ha telefonon veszed akkor csak írországi telefonszám van.
Iroda elvileg van a reptéren, de annak úgy tűnik semmiféle hatásköre nincsen, és azonnal passzol az írekhez.
Ariadne
Megvan! Tudtam, hogy olyan ismerős neve van, Varsói szerződés... tongue.gif 1936. évi XXVIII. tv-el vettük át, ez az alap ilyenkor, lásd itt, 17. cikktől. Ez alapján tényleg neki kell bizonyítania, hogy nem a fuvarozás alatt történt a kár, amit valszeg nem tud...

Van egy magyar jogszabály is erről, ami kiegészíti az előzőt, 25/1999 kormi rendelet a neve. Ez nem sok újat mond, csak annyit, hogy kell a poggyászvevény, az a zöld kis ragasztós cetli (de nem mindig adnak... mad.gif ) mindenképp a poggyászreklamációhoz.

szek: Upsz és még: 2027/97/EK rendelet alapján:
(1) Minden légifuvarozó, amennyiben légifuvart értékesít a Közösségben, biztosítja, hogy valamennyi értékesítési helyen - a telefonon és Interneten keresztüli értékesítést is ideértve - az utasok rendelkezésére bocsássák az utasok és poggyászaik felelősségét szabályozó fő rendelkezések összefoglalását, beleértve a határidőket a kártérítési per indításához és a poggyászra vonatkozó különleges nyilatkozattétel lehetőségét is. E tájékoztatási követelménynek való megfelelés céljából a közösségi légifuvarozók a mellékletben ismertetett tájékoztatót használják. Ilyen tájékoztató nem használható kártérítési igény alapjaként, és nem tekinthető e rendelet vagy a Montreali Egyezmény értelmezésének.
(2) Az (1) bekezdésben megállapított tájékoztatási követelményeken kívül valamennyi légifuvarozó a Közösségben nyújtott vagy vásárolt légifuvar tekintetében minden egyes utasnak írásbeli tájékoztatást ad az
alábbiakról
:
– ...
– poggyász megsemmisülése, elvesztése vagy károsodása esetében a fuvarozó felelősségének az adott repülőútra vonatkozó határáról és figyelmeztetésről arra vonatkozóan, hogy az ennél értékesebb poggyászra fel kell hívni a légitársaság figyelmét az utasfelvételnél, vagy azt az utasnak teljes mértékben az utazás előtt biztosítania kell

...

Melléklet (bár ez talán részben fent volt a honlapjukon):
A légifuvarozó legfeljebb 1 000 SDR-ig (helyi pénznemben kifejezett összegben) felelős a poggyász megsemmisüléséért, elvesztéséért vagy károsodásáért. Ellenőrzött poggyász esetében még akkor is felelős, ha nem vétkes, kivéve, ha a poggyász hibás volt. Nem ellenőrzött poggyász esetében a fuvarozó csak akkor felelős, ha vétkesnek bizonyul.

Poggyásszal kapcsolatos reklamációk
Amennyiben a poggyász károsodott, késett, elveszett vagy megsemmisült, az utasnak a lehető leghamarabb írásban kell értesítenie a légifuvarozót, és panaszt kell emelnie. Ellenőrzött poggyász károsodása esetén az utasnak 7 napon belül (...) kell írnia és panaszt tennie, (...) attól a naptól számítva, amikor a poggyászt az utas rendelkezésére bocsátották.

Remélem sikerül, faxolj nekik gyorsan, 7 napon belül...
Iván
Visszajött a válasz a faxra, elismerik hogy törtek, de forduljak a biztosítóhoz, elküldtek egy levelet ami szerint a kerékpárom igenis megsérült a gépükön. Ez is valami, de jó lenne ha némi pénzt is küldenének, visszaírtam hogy ez kevés, térítsék meg a káromat, a biztosító pedig térítse meg azt a pluszt amit ők nem lesznek hajlandóak.

Egyébként felmerült bennem a balesetbiztosítás szükségessége, merthogy:
Európán belül az E111-vel ellátnak ha balesetet szenvedek
poggyászkárra pedig csak a légitársasággal való megegyezés után hajlandóak, ami az egészet feleslegessé teszi.

Bringát megpróbálták javítani, de nem lehet mert meg van csavarodva az egész, elvileg kedden kapok egy új vázat ( egy Meridát, mert a Giant egy vagyon lenne, és elvileg majdnem mindent át tudnak rakni rá, a régi váz meg majd megy a falra ).

Magyarországon nincsen Ryanair iroda ( azt hiszem ez megér egy bejelentést a fogyasztóvédelemnek ), mindent Dublinban intéznek, a biztosítónál majdnem kiszaladtam az időből, mert 5 nap a bejelentés, de beszaladtam oda is egy adag papírral, hogyha a légitársaság egyértelműen elutasít akkor ne tárják szét a karjukat hogy későn jelentem be a kárt.
Kb. ennyi, most repülök vissza Angliába 4 napra, és igyekszem nem összetöretni semmit.
Joooe
Ha elismerték az király, innentől már "csak" ki kell verni belőlük... clap2.gif

Milyen Merida vázad lesz? rolleyes.gif
Captain Crash
Joooe: Milyen, milyen? Hát mokkás. Vagy mókás? rolleyes.gif
Ariadne
(Joooe @ 2006.09.28, 09:29) *

Milyen Merida vázad lesz? rolleyes.gif

Nem véletlenül kérdezi... rolleyes.gif biggrin.gif
toreki
(Iván @ 2006.09.28, 09:20) *
elvileg kedden kapok egy új vázat ( egy Meridát, mert a Giant egy vagyon lenne, és elvileg majdnem mindent át tudnak rakni rá
Nem értem. Ha elismerik a hibájukat, akkor miért nem fizetik ki az új Giant vár árát? Vagy egy azonos állapotú használtét?
Iván
(toreki @ 2006.09.28, 13:58) *

(Iván @ 2006.09.28, 09:20) *
elvileg kedden kapok egy új vázat ( egy Meridát, mert a Giant egy vagyon lenne, és elvileg majdnem mindent át tudnak rakni rá
Nem értem. Ha elismerik a hibájukat, akkor miért nem fizetik ki az új Giant vár árát? Vagy egy azonos állapotú használtét?

Mert ciciznek, azaz gondolom most megy a játék hogy addig küldözgetjük az ügyfelet, amíg le nem fárad.
Szerintük ők nem felelősek a bicajért, szerintem meg nem zárhatják ki a felelősséget, csak az a furcsa hogy a sérülést viszont elismerik. Állítólag kb. egy hónap a procedúra, nekem az is elég lenne ha kijelentenék hogy nem fizetnek mert akkor irány a biztosító.
Most megint itt csücsülök Warwickan mert egy kiállítás miatt jöttem ki, most a változatosság kedvéért a bőröndöm kereke tört össze a reptéren, de bejelentettem a reptéren, csak éppen nem volt cserebőrönd, viszont állítólag majd kiküldenek egyet Magyarországra.
Hát hiszem ha látom.

Az új váz azt hiszem egy MAtts Special Edition lesz, mert állítólag ugyanazt tudja mint a Giant, de egy kicsit olcsóbb, és elvileg 20 collos lesz a 19-es Giant helyett, ha az idő jó akkor kedden már tekerek smile.gif
Ariadne
Végülis mit sikerült összehoznod, Iván? Remélem végül fizettek azóta... unsure.gif
Iván
Sziasztok!

Megtört a jég, ma megérkezett 360 euró a légitársaságtól.

Úgy tűnik érdemes küzdeni, majd elmesélem
Ariadne
Éljen! clap2.gif Meg juhúúú! clap2.gif
Iván
Sziasztok!

Szóval a bicaj gyönyörű szép lett, csak a meló miatt nem tudtam nagyon hajtani.

Szóval írtam egy levelet a Ryanair-nek hogy sehol nem látom leírva hogy bármilyen okuk lenne arra hogy a bringát külön kezeik, és egyáltalán az egész csomagolásra, védelemre, szállításra csak általános dolgokat írnak, igenis térítsék meg a káromat, mert a varsói szerződés alapján mindenre fennáll a felelősségük + már vagy 6X repóltem velük és nem fogok többet + mivel most angolokkal foglalkozom Magyarisztánban smile.gif nekik is azt fogom javasolni hogy ne repüljenek velük.

Na meg aláírtam dr-vel ( rtitkán teszem, de ha már megvan smile.gif

Aztán próbálkoztak még, és megkértek hogy küldjek el számlákat, meg a szervíz ajánlatát stb.
Az egyetlen nehézség a kommunikáció, mert ők emaileznek, míg én csak faxolni vagy levelezni tudok és csak angolul és csak Írországba, de mindegy, tegnap megérkezett a pénz a számlámra

Ha bárkinek gondja akadna a Ryanairrel, kitartás, mert lassúak de ha harcostársra akadnak akkor fizetnek

Azt persze mondanom sem kell hogy most a bőröndömet is kicsit összetörték, a legutóbbi úton, már rutinnal jelentettem be, és láss csodát küldtek is egy vadonatújat.

A lényeg az hogy nem a biztosítóval kell egyezkedni hanem a légitársasággal és akkor van esély a kárrendezésre
cerbiatto
Tisztelt Fogyasztóvédő Felhasználók!

A fent említett légitársaság október 1-én Rómába menet elhagyta a családom összes csomagját, amiről helyben jegyzőkönyv készült. Tájékoztatást sajnos csak utólag kaptunk arról, hogy milyen dokumentumok kellenek a kárigény érvényesítéséhez, ekkor sajnos a 3 beszállókártyából az, amin a csomagcímkék is voltak már nem volt meg. Gyanítom - mivel a másik kettő megvolt - hogy ez Rómában maradt a jegyzőkönyvet felvevő személynél. A jegyzőkönyvben szerepel a csomagcímkék száma, és a légitársaság budapesti alkalmazottainak tájékoztatása szerint a meglévő beszállókártyák alapján pedig a hiányzó információkat az utaslista alapján ki tudja keresni a társaság. Ennek ellenére igen szűkszavú levélben arról értesítettek, hogy az eredeti csomagcímkék hiánya miatt felfüggesztették a kártérítést, mindaddig, amíg azokat kézhez nem kapják. Hiába próbálok a megadott email címen érdemi választ kapni bármilyen kérdésre, semmiféle reakcíóra nem méltat a társaság, továbbá a magyar kollégák sem kompetensek a kártérítési ügyekben, mivel azt csakis Pozsonyban, és csakis postai úton intézik.
Az a kérdésem mindezzel kapcsolatban, hogy milyen eszkösz van a kezemben ahhoz, hogy a SkyEurope által okozott jelentős kár megtérítésével kapcsolatos igényemnek érvényt szerezzek?
Ariadne
Megnéztem a Sky ászf-jét, és a következőket találtam benne:

- a poggyászt poggyászszelvény ellenében lehet átvenni (ezen az alapon legyen már ez elég)
- max. 1000 SDR összegig fizet utasonként, 1 SDR 1,48 USnemtalálomadollárjelet körül van (szvsz teljesen értelmetlen ilyen egységet használni itt, de mindegy...)
- Poggyász késedelme esetén az utasnak haladéktalanul a leszállás után, de legkésőbb a feladott poggyász utas részére történő átadását követő huszonegy (21) napon belül erről értesítést kell benyújtania a Talált Tárgyak Irodájához, és ki kell töltenie a Vagyontárgy Rendellenességi Bejelentőt (ezt úgy tűnik, teljesítettétek)
- Minden panaszt írásban kell benyújtani a fenti időhatárokon belül, és azokat a Fuvarozó címére kell eljuttatni. Ha a fenti időhatáron belül nem nyújtanak be panaszt, a Fuvarozó ellen semmilyen eljárásnak nincs helye. (Fuvarozó itt lehet a Skyeurope Hungary is vagy bármely leányvállalat, biztos ami biztos egy tértivevényes (!) levelet meg kellene ereszteni nekik a panasszal!)
- A kártérítésre való jog elévül ha nem történik intézkedés két éves időszakon belül, melynek kezdete a leszállás napja vagy az a nap amikor a légijárműnek le kellett volna szállnia, illetve az a nap, amikor a fuvarozás véget ért.

Nem találtam kizárást arra vonatkozóan, hogy beszállókártya hiányában nem vizsgálják ki a kárigényt, vagy hogy fizikailag be kellene mutatnotok a poggyászszelvényt, ha már egyszer úgyis szerepel a száma a jegyzőkönyvben, tehát a helyszínen bemutattátok. A kárigény érvényesítéséhez szükséges és az ászf-ben feltüntetett dolgokat ti megtettétek, ezen túl nem hinném, hogy továbbiakat kérhetnek, ha egyszer nem közlik ezt előre minden utassal... rolleyes.gif

Vásárlók könyve szerintem kell legyen a Sky magyar cégénél is, ide mindenképp érdemes beírni, ennek másolatával lehet a békéltető testülethez menni, akik nem kötelező erővel, de ingyen döntenek az ügyben. Ezt követően már csak a bíróság marad, ilyen nagyságrendnél lehet, hogy érdemes.

Annyi tanulságot azért érdemes levonni, hogy komoly körültekintéssel kiválasztott poggyász (és baleset-)biztosítás nélkül SOSEM szabad utazni, a pontos nevet és címet a bőrönd külsején (erre van ahol adnak ilyen lezárható címkét), illetve a belsejében is érdemes feltüntetni, no és persze nem szabad kiadni a poggyászszelvényt a kézből...
cerbiatto
Kedves Ariadne!

Igazán köszönöm a hozzászólásod. Az általad említetteket én is elolvastam, felteszem a légitársaság is ismeri, hiszen rájuk vonatkozik. Ennek ellenére követelik tőlem az eredeti poggyászcímkét. Nem vagyok azzal teljesen tisztában, hogy a foglaláson szereplő szlovák cég és a magyar kft-jük viszonya lehetőséget ad-e arra, hogy én a magyar kft-vel szemben forduljak a békéltető testülethez, holott a foglalást, és ezzel a szerződést is a szlovák céggel kötöttem?! A cégtárban a következő áll e kapcsolatra nézve:

II. Cégformától függő adatok
1.
A tag(ok) adatai

1/1.
SkyEurope Airlines a. s .
SK- 81101 Bratislava , Hlavné nám 3.

Hatályos: 2003/09/03 - 2006/02/21

[*]

[Megjelent a Cégközlöny 2003/40. számában]
[Megjelent a Cégközlöny 2006/22. számában]

1/2.
SkyEurope Hungary Vagyonkezelő Kft.
HU- 1052 Budapest , Váci u. 12.I/4.
Cégjegyzékszám: 01-09-717829

Hatályos: 2003/09/03 - 2006/02/21

[*]

[Megjelent a Cégközlöny 2003/40. számában]
[Megjelent a Cégközlöny 2006/22. számában]

1/3.
SkyEurope Airlines , a. s .
SK- 82104 Bratislava , Ivanska cesta 26.
Kézbesítési megbízott:
Dr. Pákay András (an.: Szilvássy Edit)
1052 Budapest, Váci u. 12.

Hatályos: 2006/02/21 - ...

[*]

[Megjelent a Cégközlöny 2006/22. számában]

1/4.
SkyEurope Hungary Vagyonkezelő Korlátolt Felelősségű Társaság
HU- 1185 Budapest, Ferihegy, Repülési Oktatási Központ 17.
Cégjegyzékszám: 01-09-717829
A társaság irányítását biztosító befolyásolás mértéke: közvetlen

Hatályos: 2006/02/21 - ...

Ami a biztosítást illeti: kötöttem biztosítást, elsősorban az egészségügyi és balesetbiztosítási aspektus miatt. A biztosító ugyanakkor közölte velem, hogy ők akkor és csakis akkor foglalkoznak az üggyel, amennyiben a légitársaság elismeri a felelősségét, és megtéríti az okozott kár egy részét. Hát itt amint látható a kör be is zárult, hiszen a légitársaság a poggyászcímkét reklamálja, a biztosító pedig széttárja a kezét...

Ha van még javaslatod, illetve bárki másnak, akkor türelmetlenül várom!

(cerbiatto @ 2006.11.21, 19:01) *

(Ariadne @ 2006.11.21, 15:06) *

Megnéztem a Sky ászf-jét, és a következőket találtam benne:

- a poggyászt poggyászszelvény ellenében lehet átvenni (ezen az alapon legyen már ez elég)
- max. 1000 SDR összegig fizet utasonként, 1 SDR 1,48 USnemtalálomadollárjelet körül van (szvsz teljesen értelmetlen ilyen egységet használni itt, de mindegy...)
- Poggyász késedelme esetén az utasnak haladéktalanul a leszállás után, de legkésőbb a feladott poggyász utas részére történő átadását követő huszonegy (21) napon belül erről értesítést kell benyújtania a Talált Tárgyak Irodájához, és ki kell töltenie a Vagyontárgy Rendellenességi Bejelentőt (ezt úgy tűnik, teljesítettétek)
- Minden panaszt írásban kell benyújtani a fenti időhatárokon belül, és azokat a Fuvarozó címére kell eljuttatni. Ha a fenti időhatáron belül nem nyújtanak be panaszt, a Fuvarozó ellen semmilyen eljárásnak nincs helye. (Fuvarozó itt lehet a Skyeurope Hungary is vagy bármely leányvállalat, biztos ami biztos egy tértivevényes (!) levelet meg kellene ereszteni nekik a panasszal!)
- A kártérítésre való jog elévül ha nem történik intézkedés két éves időszakon belül, melynek kezdete a leszállás napja vagy az a nap amikor a légijárműnek le kellett volna szállnia, illetve az a nap, amikor a fuvarozás véget ért.

Nem találtam kizárást arra vonatkozóan, hogy beszállókártya hiányában nem vizsgálják ki a kárigényt, vagy hogy fizikailag be kellene mutatnotok a poggyászszelvényt, ha már egyszer úgyis szerepel a száma a jegyzőkönyvben, tehát a helyszínen bemutattátok. A kárigény érvényesítéséhez szükséges és az ászf-ben feltüntetett dolgokat ti megtettétek, ezen túl nem hinném, hogy továbbiakat kérhetnek, ha egyszer nem közlik ezt előre minden utassal... rolleyes.gif

Vásárlók könyve szerintem kell legyen a Sky magyar cégénél is, ide mindenképp érdemes beírni, ennek másolatával lehet a békéltető testülethez menni, akik nem kötelező erővel, de ingyen döntenek az ügyben. Ezt követően már csak a bíróság marad, ilyen nagyságrendnél lehet, hogy érdemes.

Annyi tanulságot azért érdemes levonni, hogy komoly körültekintéssel kiválasztott poggyász (és baleset-)biztosítás nélkül SOSEM szabad utazni, a pontos nevet és címet a bőrönd külsején (erre van ahol adnak ilyen lezárható címkét), illetve a belsejében is érdemes feltüntetni, no és persze nem szabad kiadni a poggyászszelvényt a kézből...

Iván
Szia!

Nekem most zárult le a Ryanair-es ügyem, ahol még annyi a csavar hogy nekik még irodájuk sincsen Magyarországon, ezért a fogyvédelemnek is küldtem egy levelet ezügyben, a helyzet az, hogy neked azzal kell levelezned akivel a szerződést kötötted, részemről Dublinba faxolgattam.

Ha az ASZF-ben nem szerepel amitt tőletek kérnek akkor, nem kérhetik, kellene nekik írni egy levelet, vagy akár egy ügyvéddel iratni egyet, hogy ti mindent megtettetek és minden információt átadtatok, és nem kaptatok megfelelő tájékoztatást, illetve az amit tőletek kérnek nem szerepel az ASZF-ben.

A biztosító reakciója nálam is ugyanez volt, azaz magasról tesznek arra hogy mi történik a csomagoddal, ők szépen kivárják azt hogy a légitársaság eltologassa a papírokat.

Nekem megvolt a beszállókártya, de ezt tőlem nem kérték, mivel a papíromon ( azaz azon a papíron amit amikor a neten foglaltam kinyomtattam ), egyértelműen rajta volt, hogy 2 csomagért fizetek, és ezzel nálam nem is foglalkoztak, szóval szerintem a foglalási számod alapján is bőven be tudnák bizonyítani hogy mennyi csomagod, volt ez azonban nem érdekük.
Ariadne
A magyar céggel szemben biztos, hogy felléphetsz, mivel az ászf-ben ott szerepel a Fuvarozó meghatározásában. smile.gif
cerbiatto
Kedves Iván!

Köszönöm a válaszod. Én most ott tartok, hogy éppen ma adtam postára két levelet. Az egyiket a társaság jogi osztályának, melyben közöltem, és az oldalukról, valamint a szállítási feltételeikből be is csatoltam a megfelelő részeket, hogy semmi olyan előzetes tájékoztatást nem adtak, amely alapján azt gyaníthattam volna, hogy a beszállókártyára még a jegyzőkönyv felvétele után is szükségem lesz. Tájékoztattam őket továbbá arról is, hogy mind a magyar, mind pedig a szlovák fogyasztóvédelmi szervekhez fordultam, valamint kész vagyok jogi útra terelni az ügyet.
Ugyanezt a levelet tájékoztatásul az ügyintézőnek is elküldtem.
gyébként nekik sincs irodájuk, csak néhány emberük a reptéren, akik viszont semmiféle érdemi információt vagy segítséget nem tudnak adni, és állításuk szerint a kapcsolatfelvételre nekik is az és csakis az az email cím áll rendelkezésükre, ami nekem is. Mondjuk nehézkes lehet a cégen belüli kommunikáció, hiszen arra a címre bármilyen levelet küldök egy automatikus válasz jön vissza, de a feltett kérdésekre válasz sosem érkezik.

(Iván @ 2006.11.21, 23:37) *

Szia!

Nekem most zárult le a Ryanair-es ügyem, ahol még annyi a csavar hogy nekik még irodájuk sincsen Magyarországon, ezért a fogyvédelemnek is küldtem egy levelet ezügyben, a helyzet az, hogy neked azzal kell levelezned akivel a szerződést kötötted, részemről Dublinba faxolgattam.

Ha az ASZF-ben nem szerepel amitt tőletek kérnek akkor, nem kérhetik, kellene nekik írni egy levelet, vagy akár egy ügyvéddel iratni egyet, hogy ti mindent megtettetek és minden információt átadtatok, és nem kaptatok megfelelő tájékoztatást, illetve az amit tőletek kérnek nem szerepel az ASZF-ben.

A biztosító reakciója nálam is ugyanez volt, azaz magasról tesznek arra hogy mi történik a csomagoddal, ők szépen kivárják azt hogy a légitársaság eltologassa a papírokat.

Nekem megvolt a beszállókártya, de ezt tőlem nem kérték, mivel a papíromon ( azaz azon a papíron amit amikor a neten foglaltam kinyomtattam ), egyértelműen rajta volt, hogy 2 csomagért fizetek, és ezzel nálam nem is foglalkoztak, szóval szerintem a foglalási számod alapján is bőven be tudnák bizonyítani hogy mennyi csomagod, volt ez azonban nem érdekük.

Kedves Ariadne!

Nagyon köszönöm az ötletet, holnap meg is teszem a szükséges lépéseket. Ismét felkeresem a fogyasztóvédőket, és a biztonság kedvéért nekik is elküldöm azt a levelet, amit Pozsonyba a jogi osztálynak is küldtem.

(Ariadne @ 2006.11.22, 10:34) *

A magyar céggel szemben biztos, hogy felléphetsz, mivel az ászf-ben ott szerepel a Fuvarozó meghatározásában. smile.gif

Ariadne
Remélem tértivevényesen küldted a leveleket, ez nagyon fontos, mert csak így bizonyítható, hogy megkapták. smile.gif A cégkivonat alapján a székhelyükre érdemes címezni, ott megtalálhatóak kell legyenek mindenképp, egyébként törölhetők a cégnyilvántartásból.
frollo
A problémán a következő:
Aug. 18-án elvesztette a Sky Europe a csomagomat Bécsből Brüsszelbe történő utam során.
Körülbelül 3x kértek be tőlem listát, hol faxon, hol levélben, minden eredeti blokkommal, jegyzőkönyvemmel együtt, hol e-mailben ismét. Az eredeti iratok azért fájnak külön, mert azt kellene leadnom majd a biztosítónak is, de arra a kérésemre, hogy küldjék majd vissza (elvileg ez a módja), nem kaptam soha választ. Októberben kaptam egy levelet, hogy meghosszabbították az eljárást (valami birtokukba jutott infó miatt, amiről nem tudok), és még az útitársam személyes iratainak másolatát is lekérték, egyéb (szerintem) teljesen felesleges irattal együtt. Novemberben már rájuk akartam telefonálni (mivel a szlovákiaiakkal nem jutottam előbbre angol és francia tudásommal sem, a magyar számot hívtam...).
Itt folyamatosan átkapcsolgattak, el sem mondhattam, mi bajom.
Persze olyan helyre kapcsoltak, ahol letoltak, hogy nem őket kellene hívnom. Ezután átkapcsoltak valahova, ami véleményem szerint a ferihegyi általános poggyászos rész volt, mert megkérdezte az úr: melyik társaság. Ennek ellenére ő volt velem a legsegítőkészebb, utánanézett az ügyemnek, holott nem is Ferihegyen történt az eset. Ő is nagyon csodálkozott, hogy aug. óta packáznak velem. Visszahívott, hogy pár napon belül lezárják az ügyemet. Ha ő nem segít, sosem zárják le? Mindegy...
Kaptam egy levelet végül, hogy a csomagom értékének alig negyedét meg fogom kapni. Itt megjegyzem zárójelben, hogy direkt valutaszámlára kértem, mert ha jól tudom, ezt mindig Euróban vagy Dollárban számolják ki. Erre nekem oda volt írva Forintban, ami azt jelenti, kétszeres átváltáson esik át a pénzem, mire ideér... Ezt a levelet nov. 18-án kaptam, azóta nem történet semmi.
A biztosító addig nem tesz semmit, míg nincs igazolásom arról, mennyit kaptam. Ugyan egy levelem van, de ha jól tudom, a banktól is kell igazolás, a pénz meg nem jön. A biztosításomat 6 hónapig érvényesíthetem, ez is letelik lassan, és még akkor sem kaptam vissza az eredeti blokkjaimat, beszállókártyámat ill. jegyzőkönyvemet. A biztosítós hölgy nagyon kedves volt velem, tájékoztatott, hogy ez bevett szokás, küldessem csak a biztosító címére rögtön. Én megpróbáltam sad.gif
Emiatt eleshetek a biztosítási kártérítéstől is. Nem beszélve arról, hogy a műszaki cikkeket nem fizeti ki a Sky (bár ez tényleg le van írva), de mégis hogy gondolták? A telefontöltőm az egyik fülemre akasztom, az epilátort meg a másikra a repülőn?? A pendriveról már nem is beszélve.
Szóval rengeteg kellemetlenséget okoztak, és még egy fllért sem láttam, ugyanakkor rengeteg dolgot be kellett szereznem nyaralás közben/után. Mit nem mondjak, sajnos elég emlékezetes nyaralás lett sad.gif
De legalább a hozzáállásuk ne lenne ilyen!!
Azóta is várom a pénzt. Tegnap ismét telefonáltunk, újabb kapcsolgatás után eljutottunk valakihez, aki ismér csodálkozott, majd megígérte, hogy ma visszahív. Jelenleg itt tartok, nem tudom, ez-e a normális eljárás?? 4 hónapja várok...

frollo
Tudna valaki segíteni? huh.gif
Blade
(frollo @ 2007.12.12, 11:34) *

Azóta is várom a pénzt. Tegnap ismét telefonáltunk, újabb kapcsolgatás után eljutottunk valakihez, aki ismér csodálkozott, majd megígérte, hogy ma visszahív. Jelenleg itt tartok, nem tudom, ez-e a normális eljárás?? 4 hónapja várok...
Igen, ha ez megnyugtat, ilyenek az általános viszonyok a repülőtéren. A csomagokat rendszeresen megdézsmálják, ellopják, és az ügyintézés rosszabb, mint a magyar közigazgatásban. mad.gif
Sajnos mivel ez nem hagyományos fogyasztás, hanem egy nagyon speciális szolgáltatás, ezért az együttérzésemen kívül mást nem tudok neked adni... crybaby.gif
frollo
(Blade @ 2007.12.12, 17:43) *

Köszönöm, az is jólesik rolleyes.gif
Inkább csak kiírtam magamból a mérgem...
Iván
Ne csak telefonálj, hanem faxolj, vagy írj levelet, ha kell akkor kétnaponta.

A repjegyeden, illetve a cég honlapján rajta van az hogy poggyászkár esetén mennyit térítenek.

Ryanair + bicaj

Olvasd ezt el, mert én már végigjártam egy bicajjal ezt a kört, de nekem a végén fizettek, mint a katonatiszt.

A normál biztosításod pedig amíg a légitársaság nem fizet, vagy nem ad igazolást arról, hogy nem fog fizetni nem ér semmit sajnos.
mlk
Sziasztok!
Nekem is van egy SkyEurope-os sztorim... Bécsből utaztam Thesszalonikibe és vissza. Mikor a bécsi reptéren átvettem a bőröndömet (kemény műanyag a külseje) egy hatalmas horpadás volt az egyik sarkában, ráadásul be is repedt kis részen az oldala. A vicc az, hogy miután megvettem, még rá is ültem, hogy kipróbáljam, mennyire strapabíró biggrin.gif
Még Bécsben megkérdezték, mennyiért vettem kb. Azt mondtam kb 70 euro volt, ez be is került a kárjelentésbe. Magyarországon elvittem a bőröndöt szakértőhöz, megállapította, hogy nem javítható. (szakértői díja 4500 Ft) Na ezt a szakvéleményt, meg a szükséges papírokat (beszállókártya, csomagjegy, stb) jún. 13-án elküldtem nekik Pozsonyba. Mivel a bőrönd számlája már nincs meg, egy aláírt nyilatkozatot is mellékeltem, miszerint 70 Euroért vettem 1 évvel ezelőtt. (Megj: a SkyEurope által adott tájékoztató írja, hogy blokk hiányában ez is megfelelő) És most figyeljetek: június 24-i keltezéssel (meglepően gyorsan smile.gif ) jött egy 10 soros levél tőlük, amelyben örömmel tájékoztatnak, hogy 9285 HUF utalásra kerül a számlámra. Részletezés: 4500 HUF szakértői munkadíj, 4785 HUF a károsodott bőröndért. Tehát: 4785 Ft-ból vegyek egy olyan bőröndöt, amit - mint azóta kiderült- már nem kapok meg 70 euroért sem. Ez normális?!
Ja, a pénz máig nem érkezett meg a számlámra. Július 5-én írtam a panasz-részlegüknek egy nem túl kedves hangvételű emailt (persze csak email címük van, se telefon, se levélcím) hogy ezt ugye nem gondolják komolyan? Na a válaszra azóta is várok. Igaz, 30 napon belül ígérték, akárcsak az utalást...
Ha valakinek lenne tippje, hogy mit csináljak, az megköszönném smile.gif Még csak annyit, hogy a Baggage Claims részlegnek küldött 3 levelem ajánlott, tértivevényes feladása majdnem 3000 Ft-ba került, tehát kis híján még én jönnék ki veszteségesen a dologból...
lazurdeak
(mlk @ 2008.07.26, 12:03) *

Hát nem biztos, hogy tetszeni fog a válaszom.

Ha egy olyan légitársasággal szerződsz, amelyiknek a honlapján nincs magyarországi képviselet megadva (csak egy e-mail cím) és ráadásul legendásan rossz az ügyfélszolgálata...

Nos, akkor kihívod magad ellen a sorsot. Ha a SkyEurope alapítása utáni hónapokban lennénk, akkor megérteném, de ezek már elég régóta működnek, és akit érdekel, az tudhatja, hogy SkyEurope nem a minőségi szolgáltatást igénylő utasokból él (bár igaz, hogy a fapadosok közül nem ők a legpimaszabbak, ld. ViccAir). Ha azt akarod, hogy ember módjára bánjanak veled amikor panaszod van, akkor NE állj szóba a SkyEurope-pal , ViccAir-rel és hasonló bandákkal. Ha mégis, akkor legjobb reménykedni, hogy a járatot nem törlik, időben elindul, a csomag megérkezik és egyben lesz. Ha mégsem, az gáz.

Elvben:

1. A teljes károd megtérítését követelheted, valamint az ügyintézés közben felmerült indokolt költségeidet is. (Viszont nem világos, hogy mekkora kár ért: a leírásod alapján a bőrönd nem vált használhatatlanná, csak behorpadt. Ezért nem egyértelmű számomra, hogy jogos-e a teljes vételárat követelned, vagy ésszerű a cég által ajánlott összeg.)

2. Amennyiben nem térítik meg a teljes károdat ésszerű időn belül, akkor mehetsz bíróságra. A szerződéskötés helye szerinti jog az irányadó és az ottani bíróság illetékes az ügyben. Ha jól emlékszem, a SkyEurope hol bejön Magyarországra, hol kivonul, és így nem tudom, hogyan és kitől vettél jegyet. Ha a szlovák cégtől, akkor valószínűleg Szlovákiában próbálkozhatsz polgári perrel. Ha magyar leányvállalattal szerződtél, akkor magyar bíróság az illetékes.

A gyakorlatban viszont szerintem nem sok esélyed van, ha nem akarnak fizetni: nincs hol verned az asztalt, ekkora összeg miatt pedig gondolom, nem fogsz nekiállni pereskedni. Ha mégis rászánnád magad, akkor siess, mert egyes hírek szerint a cég a csőd szélén áll (igaz, hogy ezt már többször írták róluk, aztán mégis megmaradtak). És nem vagyok benne biztos, hogy két horpadás miatt bármiféle bíróság megítélné neked egy új bőrönd árát. Úgyhogy már csak ezért sem költenék ügyvédre.

Amit viszont megtehetsz (igaz, ettől a pénzed nem fogod visszakapni):
- Megírhatod az esetedet minél több fórumon, és elmondhatod az ismerőseidnek, talán másokat visszatartasz a cégtől.
- Ha ragaszkodsz a SkyEurope-hoz, akkor még erősebb bőröndöt szerzel be, amelyben ők sem tudnak kárt tenni.
- Választhatsz további utazásaidhoz olyan céget, amelyik normálisan intézi a panaszokat. Ha viszont nem vagy hajlandó rendes szolgáltatásért magasabb árat fizetni, akkor számíthatsz hasonló helyzetekre a jövőben is.

mlk
Köszönöm a választ. Az a helyzet, hogy a foglalás időpontjában minden (nem csak ár) szempontból a SkyEurope tűnt a legmegfelelőbbnek, ezért is őket választottam. Kár volt...
Egyébként a horpadás miatt valóban nem használhatatlan a bőrönd, de nem szívesen mennék végig vele az utcán, mert elég rútul néz ki szegény. Azonkívül meg is repedt, és lehet, hogy ha jól megpakolom, továbbrepedne. Erről egyébként még korábban eszembe jutott valami, amit nekik is leírtam: ha kalapáccsal szétverem egy autó karosszériáját (ablakok és motor érintetlen), a kocsi ugye használható marad továbbra is. A tulaj viszont valószínűleg mégsem örülne, ha nagylelkűen kártalanítanám 10000 Forinttal. biggrin.gif Nyilván a javítás teljes költségét kellene megtéríteni. Vagy, ha nem lehet megjavítani, akkor egy új kocsit kéne vennem - az én logikám szerint. A bőröndömet pedig nem lehet megjavítani... Még kivárom, hogy mit írnak vissza a panaszlevelemre, ha válaszolnak egyáltalán. Addig meg lesem a bőrönd-leárazásokat biggrin.gif
lazurdeak
Sajnos nem olvastam el elég figyelmesen a hozzászólásodat, csak a horpadás maradt meg bennem. Ha elrepedt a bőrönd, úgy, hogy a repedés nem javítható, akkor az más, jó eséllyel valóban tovább fog repedni, így már sokkal indokoltabb a teljes vételárra vonatkozó kártérítési igény. Ezzel együtt szerintem megjósolhatatlan, hogy egy esetleges perben mi lenne az ítélet.

Az autós példád nem biztos, hogy jó ide, mert ha a kár után a kocsi használható marad, akkor csak az értékcsökkenést kellene megfizetnie a károkozónak, nem egy új autó árát, de a bőröndöd esetében a repedés már a használhatóságot veszélyeztetheti, nem feltétlenül esztétikai hiba.

A többi, amit írtam, viszont ettől változatlanul érvényes, sajnos a fapadosok azon takarékoskodnak, amin tudnak, és nem egyszerű leverni rajtuk bármilyen kárt.

Viszont közben még két dolog eszembe jutott:

1. Az EU-n belüli, határon átnyúló fogyasztói panaszok intézésére van egy Európai Fogyasztói Központ nevű, állami pénzen fenntartott, de tudomásom szerint független szervezet. Elérhetőségük:

H-1012 Budapest,
Logodi u. 22-24.
tel: +36-1-473-03-38, +36-1-311-70-30
fax:+36-1-331-73-86

e-mail: info@efk.hu
www.efk.hu

A weboldaluk alapján nem tűnnek komoly társaságnak (pl. az "Aktuális hírek" alatt évi 5-6 közlemény található), de azért meg lehet próbálni.

2. Nem volt véletlenül baleset- és poggyászbiztosításod? Az esetleg fedezheti a kárt (én szoktam kötni ilyet ha külföldre megyek, elsősorban baleset vagy hirtelen betegség esetére hasznos).

mlk
(lazurdeak @ 2008.07.26, 22:09) *

Meg fogom próbálni az EFK-t, ha a fellebbezésem nem hatja meg őket. Addig nem ugrálok, mert a végén nem kapok semmit... Pereskedni nyilván nem fogok, és ezt szerintem a cég is jól tudja. Évekig járkálhatnék bíróságra (azt sem tudom, melyik országba), hogy a végén esetleg megítéljenek 70 eurot.
Utasbiztosításom természetesen volt, ezúttal poggyászbiztosítással kiegészítve (mintha éreztem volna smile.gif ), pontosabban: "Útipoggyász vagy útiokmány eltulajdonítása vagy baleset miatti sérülése esetén 25000 Ft" Fel is hívtam a biztosítót. A válasz lényege: engem kell hogy baleset érjen, és ha közben megsérül a poggyász, akkor fizetnek arra is. Tehát ha elgázol egy kamion, és a fejem mellett a bőröndöm is behorpad kicsit, akkor fizetnek. smile.gif Hát ez a helyzet.
Még egyszer köszönöm a segítséged. Ha végre válaszolnak a július 5-én küldött "fellebbezésemre", jelzek, hogy mi lett a vége. Remélem ezúttal pozitív lesz a végkifejlet. smile.gif Bár úgy lenne!
ramboszoke
Sziasztok,

Egy római kirándulás első két napja vált rémessé, és most próbáljuk valahogy a Malévval kárpótoltatni magunkat - csak nem tudjuk, milyen irányba induljunk... Íme kis történetünk.

Reggel 7.00
Történt, hogy kis családunk (=Apa, Anya, Kistigris) elindult Rómába. Mert ugye minden út, stb. Repülőtér: OK. Becsekkolás: OK. Kis kávé míg várunk: OK. Beszállás, indulás, gyerek szórakoztatása a gépen közel két órán keresztül: OK. Leszállás, a helyes poggyásszalag megtalálása: OK. Várakozás mintegy 40 percet a szalag mellett hiábavalóan: NEM OK.

Reggel 9.40
A Malév/Alitalia pultnál megkérdeztük, merre lehet még a csomag (a.k.a. mi vagyunk-e a hülyék), de a rendszerbe nézve majd egyre értetlenebbül keresve csak annyit tudtak mondani, fogalmuk sincs, hol lehet a csomag, a rendszerben ugyanis nyoma sinccs. Tehát már a repülőre sem jutott fel. Emlékezzünk: Budapest-Róma kontextusról beszélünk, nem Budapest-Amman-Benghazi-Róma tengelyről. Szóval azt mondták, valószínűleg valami miatt lemaradt a csomag, valószínűleg a következő járaton lesz, telefonálgassunk erre meg erre a számra (persze olasz szám, persze a telefontöltő a feladott poggyászban), ha többet akarunk tudni, de nyugi, majd ők úgyis hívnak amint megvan a csomag.

Délután 3.00
Kicsit aggódunk, mert még mindig nem hallottunk semmit a reptérről. Szerencsére a gyereknek (11 hónapos baba!) volt némi ruhája a kézipoggyászban, de az esti kaja, pelusok, és persze nekünk mindenünk a nagy táskában. Felhívjuk őket, de semmit nem tudnak a dologról. Megkértük az otthonmaradottakat is, hogy segítsenek, de állítólag az egyetlen link az olasz szám, amit kaptunk. Arról nem is beszélve, hogy mi Budapestről a hajnali hidegben indultunk, Rómában viszont 30 fok volt, váltóruha meg sehol, klassz volt.

Este 6.
El kellett döntenünk, feladjuk-e mára, és mivel a megadott számon semmit nem tudnak a csomagunkról, a babának viszont este 7-kor vacsora és fürdés, úgy döntünk, megvesszük a hozzávalókat. Irány a vásárlás, alsóneműk, fogkefe, szappan, minimálcucc. Tigrisnek némi válogatás után kaja. Hír semmi.

Másnap reggel
Semmi, semmi, semmi.

Délben (Piazza Nuova, 30 fok, izzadunk)
Annyira semmi, hogy a felhívott olasz számon húsz percig keresték csak a nevünket, mert még az sem volt a rendszerben. Azt sem hajlandóak megmondani, van-e egyáltalán olyan pénzügyi keret, amelyből gazdálkodhatunk a hiánypótláskor.

Délután 5
Újabb telefon. Fogalmuk sincs, hol lehet a csomag. Náluk nincs, mondják. Tuti? Tuti.

Este fél 6
Berágunk, irány a zara. Mivel nem tudjuk, mikor érkezik a táska, mivel ők sem tudják, még azt sem, hogy megjön-e valaha is, vagy már Alma Atában örülnek a helyiek a bugyijainknak, egész hétre vásárolunk, elvégre is Rómát mégsem úgy tervezi az ember, hogy homelessnek kinézve járja be. Legalábbis mi nem szerettük volna, pláne gyerekkel. Szóval 2-2 naci, 2-2 póló, 1-1 pár cipő (én még a szombat hajnali hideghez méltó bakancsban), nem szaladt el velünk a ló, de azért csak elköltöttünk egy ehhez illő összeget. Mérgelődve, persze, mert zara (et al.) itthon is van, ha akarok valamit, bemegyek, Rómába nem ezért jöttem, nézném helyette a Santa Maria in Trastevere bazilikát.

Rá két órára
csönget a hordár, itt a csomag. basszus.

Na ilyenkor mi van? Írhatunk a claims@malev.hu címre, de valószínűleg nem fogják őket érdekelni a részletek azon kívül, hogy alig 40 óra alatt, de a csomag csak eljutott Rómába. Akkor...?

Segítségeteket előre is hálásan köszönöm!!!!!
rsz
Kenderice
Én csak annyi tudok, hogy a malév 24 óra késés után fizet kártérítést. Kérdezz rá.
Amúgy ha megírod nekem (akár privátban) a csomagcímkéd számát és a dátumot, a reptéren utánanézek hogy hol dekkolt ennyi ideig.
felhasználó
Sziasztok!

Nem rég történt velem, hogy Barcelonából hazajövet elkeveredett a csomagom. 23 óra elteltével vehettem kézbe ismét a csomagom. Emiatt a késés miatt nem tudtam a munkámat sem végezni és szabadságot kellet kivennem.

Írtam levelet a Lufthansa liverpooli vevőszolgálatára, miszerint nem ért engem anyagi kár, így nem óhajtanak semmiféle kártérítést fizetni.

Tudok róla, hogy van valamiféle kötelező kártérítés az eltelt órák arányában. Nekem egy utazási irodai alkalmazott azt mondta, hogy a Varsói Szerződés és a Montreali Szerződés alapján, már hét óra késéstől kártérítésre vagyok jogosult. Arról nem beszélve, hogy a munkahelyemen milyen problémákat okozott ez a kis késés.

Köszönöm a segítséget!

Felhasználó
Mozigépész
Ha keresgéltél volna megtaláltad volna a megfelelő topikot, és csak a feletted lévő hozzászólást kellene elolvasnod.
Elolvastam az általad említett szerződés teljes tartalmát (889/2002/EK Rendelet), de a késésről nincs benne megfogalmazva pontos idő, és nem tesz semmi utalást az utazási irodista állítására, ergo nincs szabályozva, így a másik hozzászólásban írt 24 óra (egy nap) lehet a mérvadó. Ja és csak egyszeri díj van, nem órás!
hvaleria
Tisztelt Fogyasztóvédelem!

Kérem, hogy segítsenek milyen lehetőségei vannak a lányomnak aki december 21-én Berlinből a Malév járatával hazajött és amikor leszállt a csomagját nem találta a többi bőrönd között. Azóta is kereső fázisban van az elveszett bőrönd, de egyre kevesebb a reménye, hogy megtalálják.
Tönkretette ez az incidens a lányom karácsonyi ünnepeit, hiszen benne voltak a ruhái, az ajándékai, egyéb nehezen pótolható tárgyai.
Az ügyfélszolgálat adott egy netes elérhetőséget ahol nézni lehet, hogy mi van a csomaggal, azóta a keresési fázisban van.
Senki nem is mond egyebet. Én elolvastam a malév üzletszabályzatát, hogy 1200 euróig adnak kártérítést, de ki az aki meghatározza, hogy mennyi kártérítést adnak?
Köszönöm előre is a válaszukat!
L_Matyi
A fogyasztóvédelem nincs itt.

Az a baj, hogy benne voltak a karácsonyi ajándékok és a MALÉV-nál lopnak mint a szarka. Sajnos akárki elvihette, mert lusták a kijáratnál ellenőrizni, hogy kié melyik bőrönd. Bárki bármit leemelhet a szalagról. Volt már hasonló esetem. Össze kell írni, hogy mi volt a bőröndben és annak az árát, és a MALÉV ezek alapján fizet.
hvaleria
Kedves L. Matyi!
Köszönöm a választ. Ma írtam a Malévnek, és válaszoltak is. Elég gyorsak voltak, de nem tudnak tenni semmit. Azt ajánlották, hogy a lányom menjen be a Berlini repülőtéri csomagraktárba és nézze meg ott van-e a bőröndje. rolleyes.gif ez annyira viccesen hangzik, nem?
Egyébként nem engednek be oda senkit és több száz bőrönd van ott.
De nem fogom ennyibe hagyni!
Vagy keressék, vagy kártérítést követelünk!
.
Invision Power Board © 2001-2012 Invision Power Services, Inc.