Sziasztok!
Előre is elnézést kérek mindenkitől, ha nem jó helyen teszem fel a kérdésemet, de átolvasva a fórumot, ezt találtam a legmegfelelőbbnek.
Segítsetek légyszíves!
Olaszországban foglaltam szállást 2 főre. Rómában és Velencében is. Rómában 4 napra, Velencében csak 1 éjszakát töltöttünk volna. Mivel meg kellett adni a bankkártyám összes adatát és erre nem voltam hajlandó, érdeklődtem ez ügyben, más hogyan csinálja. Ekkor ajánlották ezt az internet kártyát, amit végül igényeltem a CIB banknál. A Venerénél a velencei szállást egyből elintéztem, kaptam árajánlatot a szállótól, végülis sikeresen leszedték az egy éjszakáért járó összeget, de a római hotel még csak válaszra sem méltatott 1,5 hónapig. Faxot küldtem, kb. 4-5 db mail-t, semmi. 1.5 héttel az indulásunk előtt kiderült, hogy semmiképpen sem tudunk elutazni, akivel mentem volna kórházba került és azóta is - 1 éve - daganatos betegség miatt kezelik. A velencei szállóval megbeszéltem a dolgot, nagyon kedvesek voltak, jobbulást kívántak, de a rómainak hiába írtam meg, hogy sztornó, ismét válasz nélkül maradtunk. Közben leszedtem a kártyáról a pénzt, ne vegyék le így, ha már nem megyünk oda! Eltelt pár hét, mire kaptunk egy levelet, hogy 70 ezer ft a tartozásunk, mert a római szálló végülis bejelentkezett a pénzért, aminek az összege a 4 nap ára volt, és amit a bank SZÓ NÉLKÜL, MINKET NEM ÉRTESíTVE KIFIZETETT! Kértek valami bizonyítékot, amivel igazolom, hogy lemondtam a foglalást és ők elfogadták, de nem tudok adni, mert az elküldött leveleimet 2 hét után kitöröltem, ők pedig majd 2 hónap alatt nem válaszoltak még a foglalásra sem. Már 100 ezer ft a kamatokkal együtt a tartozásunk, és bírósággal fenyegőznek...
Mit lehet ilyenkor tenni? Megtehetik azt, hogy szó nélkül hozzányúlnak a kártyámhoz és akkor is levesznek róla pénzt, ha nincs a számlámon?
Segítségeteket előre is nagyon megköszönöm!
Szerintem jobban jársz, ha a banknak fizetsz, és megszünteted a számládat. Ők mindenképpen be fogják rajtad hajtani. Ezután reklamálhatsz a szállodánál. Legközelebb mindent faxon küldj el. Az emil akkor sem bizonyító erejű, ha megvan. Ja és keress egy jó ügyvédet. Szerintem.
Szerk: Vitatkozom magammal. Nem értem, hogy minek a webkártya a CIBnél, ha akkor is kifizetnek róla, ha nincs rajta pénz. Pont arra tlálták volna ki, hogy csak anniyt tudnak lehúzni róla, amennyi ténylegesen van rajta.
Szia!
Köszi a válaszodat... és hidd el, én megjobban nem értem ezt az egészet! Nem tudom miért nem az ügyfél a fontos, és miért inkább azt csinálják amit egy római hotel kér! Az egészben az bosszant a legjobban, hogy nem is szóltak. Ezzel az erővel bárki levehet akármit a kártyáról és ők meg csak a számlát küldik ki nekem. MINDENKIT LEBESZÉLNÉK ERRŐL A CIB KÁRTYÁRÓL, meg az egész CIB-ről. Nem tudom, hogy mennyi esélyem lenne egy perben... meg kedvem sincs hozzá, de egy ügyvédet megkérdezek erről. Nagyon durvának és undorítónak találom ezt az egészet.
Köszi szépen toreki!
Mi is most váltunk a CIB-ről, de más okok miatt. Alszámlánk van, és náluk nem lehet sokmindent megcsinálni, amit máshol lehet. Pl e-bank az alszámlán. (Ha érdekel, tudok ismerős ügyvédet ajánlani.)
Igen! Érdekelne, ha tudna ebben segíteni valamit... mit érdemes és mit nem. Nagyon rendes tőled...
OFF
admin: Ha mar a kartya mellette magyaritva lett, akkor legyen mar a PM is PÜ...
ON
Elküldtem a választ, de itt is megköszönöm.
Mi a baj a PM-el?

Beszélek angolul...
Captain Crash
2006.06.14, 14:30
Pöttöm:

Az egy off hozzászólás volt, csak annyi a lényege, hogy ha már a többi angol szöveg magyarítva lett, akkor legyen a PM is PÜ, mert szerinte "hülyén" néz ki, hogy a kártya az magyar a private message(PM) pedig angol szöveg.
Persze, tudunk angolul, ez inkább amolyan elvi kérdés.

Azért is lett off. Bár most, hogy így belegondolok, akkor az OFF-ot miért nem magyarította asdf?
Ez oké, nyilvánvaló... csak nem értettem miért ennyire fontos közölni. De biztos csak kötözködésből...

Ez az Off-olós felvetés jó! De látom jóban vagytok, szóval nincs probléma.
Ariadne
2006.06.14, 18:05
Egy dolog érdekelne az ügyben: panaszkodtatok a banknál, mit mondtak, milyen szabály alapján vették le a pénzt? Elképzelhető, hogy a webkártya szerződésében volt valamilyen kikötés, ami alapján lehet ilyet? Csak mert nem feltételezem egy bankról, hogy csak úgy ukkmukkfukk levegyen pénzt az ember számlájáról, nagyon szigorú szabályok szerint működnek. Szvsz mindenképp a banknál kell először utánajárni a dolognak, és ha tényleg nem tudnak mutatni szabályt, ami alapján levehették, akkor PSZÁF-nél kell panaszt tenni, ők a felügyeleti szerv.
Szia!
Azt mondják, nekik megállapodásuk van a hotellal. Amúgy senki sem mond semmi konkrétumot, küldözgetnek ide-oda, rengeteg telefon és semmi. Csak azt hajtogatják, hogy kezdjük el törleszteni a pénzt, mert akkor talán megússzuk a bíróságot. Konkrét pontokat, hogy ezt tehetik vagy azt, semmit nem mondtak eddig. Nagyon sunyi ez az egész dolog, ezért nem fogok fizetni, csak a legvégén...de egy életre megtanultam, hogy ilyenbe soha többet nem megyek bele. Ha belegondolok, hogy a mai napig vehetnének le a kártyáról, mert megszűntetni NEM LEHET! Hiába kértük, azt mondták, hogy nem fogják, és ez szerintem nem normális dolog...
Captain Crash
2006.06.15, 12:51
Ebben nincs valami olyasmi, hogy azért a szolgáltatásért, amit nem vettek igénybe nem kötelesek fizetni? Engem is érdekelne, hogy hogyan lehet az, hogy szálloda igényt tart a szolgáltatás teljes árára, ugyanakkor semmit nem szolgáltatott és a bank ezt szó nélkül benyeli. Annak ellenére, hogy az adott kártyáról leemelték a pénzt. Hogyan lehet az, hogy a bank, mint behajtó jelenik meg ebben az esetben??
Én mindenképpen ügyvédhez fordulnék.
Ariadne
2006.06.15, 14:20
A CIBnek a hotellal megállapodása? Nehezen hiszem, hogy ezt mondta volna a CIB, ezek a dolgok nem így mennek... Ügyvédhez menetel előtt tisztázni kellene velük pontosan, milyen alapon történt ez a levonás - ha az ügyintéző nem tudja, hívatni a főnökét, valaki magasabban lévőt, és erélyesen kikérdezni őket. Mutassák meg, mikor egyeztél bele írásban abba, hogy levonják a számládról ezt az összeget. Persze mindezt személyesen, telefonon semmit nem ér a dolog.
Az igénybe nem vett szolgáltatásért is kell fizetni, ha megrendelted és nem mondtad le. E-mailes megrendelésnél viszont elég kell legyen a hasonló módon való lemondás, de ha nincs meg a lemondó e-mail, akár még bukta is simán lehet belőle. Örök szabály, hogy faxon is el kell küldeni a szállodafoglalást/lemondást, plusz telefonon megerősíteni. És megőrizni a dokumentumokat... Sokszor utazom, ismerem, hogy megy ez.
szerk: Megnéztem ezt a Venere nevű lapot - lehet, hogy ott a gond, hogy ez egy közvetítő csak, ő áll közvetlen kapcsolatban a szállodákkal, gondolom így értetted. Nem tudom, van-e arról valami papír, e-mail, hogy megérkezett-e a foglalás, illetve annak lemondása a szállodához is. És kérdés, hogy a megfelelő formában mondtátok-e le:
"Cancellations and modifications can be made without penalty providing you observe the "Cancellation Policies" communicated prior to making the reservation."
További részletek a honlapról:
"How do I cancel a booking?
Please be informed that all bookings need to be cancelled in your user account within the valid cancellation timeframe in order to avoid penalties. After the cancellation deadline it is necessary to contact the property directly, since in this case only the property itself can decide whether or not to cancel a booking free of charge.
To cancel a booking please select the 'Your Reservations' on the Venere.com homepage and enter your registered email address and password. From here you can view the list of the reservation requests sent.
Click on the link 'Cancel this reservation'. On the next page, enter your password, and click on 'show message'. You will then see a cancellation message which will be sent to the hotel when you click on 'send message'. Your booking will then be cancelled in our system and there is no need for any further contact with the hotel on your part.
To check that you have cancelled your booking correctly, you can click on 'Your reservations' on our homepage, and you will see that the status of your reservation is 'CANC'. "
Ha esetleg nem így mondtátok le, akkor jobb, ha kifizetitek... Ha viszont így, akkor tényleg lehet keresnivalótok, de szerintem akkor sem feltétlenül a banknál, hanem először a szállodánál.
Ettől még nem értem, hogy ha nincs a webkártyát pénz, akkor hogyan mer a CIB kifizetni valamit róla.
Ercsike
2006.06.16, 05:52
Na ehhez is hogy mondjak valamit. Elmesélek egy sztoryt aminek a vége egybe vág a témával csak leírom hogy érthető legyen. Az OTP-nél vezette anya a számláját. A szomszédunk az egyik biztosítónál dolgozott és azt mondta, hogy kössünk vele egy biztosítást ő az első részletet befizeti és akkor ha nem fizetjük meg is szűnik csak hogy ne veszítse el a melóhelyét. Nos ugymond kis átvágással be x-elte hogy beszedési megbízás és persze anya mit se sejtve aláírta. Ekkor ugye levonta a bank mert alá lett írva a beszedési megbízás és a banknál azt mondták, hogy ezt csak úgy tudják kiküszöbölni, ha írunk egy nyilatkozatot, hogy csak anya külön engedélyével lehet ezeket is leszedni a számlájáról. Szerintem valami hasonló zajlódhatott le a CIB-nél is.
Nem írok le olyat, ami nem igaz! Ezt mondták, hogy a nekik megállapodásuk van a hotellal. Amit azért is tartok furcsának, ugyanis ez egy apró kis motel féle, éppen ezért nem hinném, hogy minden egyes szállással a CIB-nek megállapodása lenne. Ez már itt félrevezető szerintem. A Venere honlapján ismertető van a kifizetendő dolgokról. Pl. a velencei szállásunk levonhat 1 éjszakának megfelelő összeget, ha előtte pár nappal lemondjuk, vagy el sem megyünk. Ez nem is lenne baj, de ők legalább szóba álltak velem. Ez a problémám. A római hotel-ba hiába faxoltam, hiába írtam mail-t nem reagáltak semmire. Akkor miért reagáltak volna a lemondó mail-emre is? Amikor elküldtem a lemondást mind a két hotelnek, az egyik válaszolt, a másik nem.
A veneréről meg annyit, hogy hiába rinyáltam nekik azért, hogy a szálló nem áll velem szóba, mindig azt a választ kaptam, hogy a helyfoglalásunk elvileg OK, és a megadott címen keressem a szállást. Amit megtettem, de semmi! Az (nem) elutazásunkat követő 4. héten kaptunk egy levelet a CIB-től amiben közölték, hogy 75 ezer a tartozás, fizessünk. Ennyi a történet, 2 hét után kitöröltem a mail-eket, még a másik szálló válasz méljét is, a venerés levelezést is, nem gondoltam volna, hogy ez történik.
Igen, most annak még utána járunk, hogy hol írtuk alá amit nem kellett volna... de sajna a kártyát továbbra sem akarják megszűntetni.
A szálloda meg sosem fog velem szóba állni! Majd 3 hónapon keresztül nem tette, ezután se fogja.
Abban pedig igazad van, hogy akármi lesz, mindent megfogok őrizni. Ekkora buktába mégegyszer nem megyek bele... és a CIB-et messziről elkerülöm. Akik szó nélkül csak úgy levonják a 0 ft-os kártyámról a pénzeket? Hát buták voltuk, először csináltunk ilyet és meg is lett a böjtje.
Bocs a magyarosításért... azt írtam: méljét, de így rövidítem és megszoktam... csak itt ugye cinkes úgy írni.

) Én is kapok majd a fejemre....
Ariadne
2006.06.16, 11:46
És lemondtátok a venere honlapon is, a User account-ban? Mert azt írja, hogy:
"Please be informed that all bookings need to be cancelled in your user account within the valid cancellation timeframe in order to avoid penalties."
Ha letelt ez az időszak (amiről nem mondja, mennyi, de nyilván ha nagyon hamar lemondjátok, az ebbe esik), azutántól már a szállodánál kell lemondani. A szöveg alapján viszont a "cancellation timeframe"-en belül a "user account"-ban kell lemondani ahhoz, hogy érvényes legyen!
Nem támadólag írom ezeket, csak gondolkozom, mi lehet a kavarodás oka. Én úgy gondolom, hogy a szálloda (akik persze nem jártak el korrektül, ez tény) és a venere között olyan megállapodás lehet, mely szerint csak pl. a lefoglalt időszak előtti 2 héten belüli lemondás miatt zargatják közvetlenül a szállodát az emberek, ha korábban mondják le, azt egyszerűen a honlapon át megtehetik, hiszen erre jött létre, hogy egyszerűsítse a dolgokat és közvetítsen.
CIB ÁSzf részlet:
"10.2.8. A Bank nem felel a Kártyabirtokos és az Elfogadóhelyek közötti, a bankkártya használat alapjául szolgáló jogügyletből eredő igényekért és kötelezettségekért.
10.2.9. A Bankkártya kizárólag a Bankszámlán és/vagy az Elkülönített Kártyaszámlán fennálló egyenleg és - amennyiben a Főkártyabirtokos és a Bank úgy állapodott meg - a Kártyabirtokos részére biztosított kapcsolódó hitelkeret erejéig használható. Hitelkeret az Elkülönített Kártyaszámlához nem igényelhető. Elkülönített Kártyaszámla esetén a Főkártyabirtokos köteles gondoskodni a Bankkártya-tranzakciók fedezetéről. A Bank a Bankkártya-tranzakciók fedezetét a Bankszámláról automatikusan nem vezeti át az Elkülönített Kártyaszámlára. A Bankszámlán vagy az Elkülönített Kártyaszámlán rendelkezésre álló egyenleget meghaladóan a Bankkártya nem vehető igénybe. Amennyiben a Kártyabirtokos a rendelkezésre álló egyenleget meghaladóan végez Bankkártya-tranzakciókat, úgy a Főkártyabirtokos köteles a jogosulatlanul igénybe vett összeget (a kényszerhitelt) haladéktalanul visszafizetni."Nem lehet, hogy ez volt a helyzet? A lemondást nem a venere szabályai szerint csináltátok esetleg; a szálloda elég elítélhető módon nem is reagált, nem hogy segített volna; az érvényes foglalás alapján megpróbálták leszedni a kártyáról az összeget, de nem volt ott; ezért a bank "nem engedélyezett negatív egyenleg" miatt kényszerhitellel súlyosbítottan a "normál" számláról fizette ki. Ha így van, akkor szerintem akár szabályos is lehet a bank eljárása...
Szólj, ha hibás a következtetésem valahol.

szerk: Maga a webkártyás fizetés pedig így megy: "Az interneten keresztüli vásárlás kezdeményezéséhez - az áru kiválasztása után - gyakran kártyája mindhárom fenti adatát meg kell adnia. A kereskedő ezután már aznap, vagy a vásárlást követő egy-két napon belül elektronikus üzenetet küld a Banknak, melyben a fenti kártyaadatokkal kérni fogja a vásárlási összeg terhelését az Ön elkülönített kártyaszámláján."
Nem ismerem a dolgok menetét ennél pontosabban, de valószínűnek tartom, hogy nem áll módjában a banknak ellenőrizni, hogy tényleg megrendelte-e az adott szolgáltatást az ember...
Hú, kétszer kellett elolvasnom, hogy megértsem.
A venerénél úgy emlékszem a lefoglalástól számított 3 napon belül lehet lemondani a foglalást, utána a hotelnél kell. Mivel nekünk 1 hónap is eltelt, így csak a hotel jött szóba.
Ami a törvényeket illeti, -most, ahogy így olvasom- valami ilyesmi lehet...

Amikor felhívtuk a bankot, hogy utalja át máshová a pénzt, erről a kártyáról ne szedjék le, akkor még el is mondtuk miért kérjük. Persze senki sem igyekezett felvilágosítást adni, hogy ez nem elég...
Úgy látom, legoldottad a problémámat!

Hát nagyon szomorú vagyok, de nincs mit tenni. Nem jártunk utána, elbénáztuk, nem kellett volna belevágni ebbe. Ismeretlen volt...
Hát mindegy. Nagyon szépen köszönöm a segítséged!
Ariadne
2006.06.19, 08:37
Remélem tényleg megoldódott az ügy, akárhogy is. Szerintem csak úgy lehet kiküszöbölni a dolgot, hogy megpróbál az ember közvetlenül a szállodáknál foglalni mindig (bár olasz szállodával hallottam rossz tapasztalatot így is).
Meg egy ötlet: CIB-nél lehet állítani a fizetési és a kpfelvételi limiteket. Ha ilyenkor az ember lenullázza a fizetési limitet, talán nem fizetik ki, de már ebben sem vagyok biztos...

Hm, én is akartam váltani ilyen kártyát, azért is érdekelt, mi lehet a háttérben. Egyelőre úgy oldottam meg, hogy van egy rendes kártyám egy másik banknál, amit netes vásárlásra tartogatok, és csak a szükséges összeget utalom át. Így nincs honnan kényszerhitelt adniuk...

Most látom csak, hogy biztosabb megoldás a webkártyánál, viszont drágább az éves kártyadíj miatt.
Ariadne
2006.06.28, 17:05
Hmmm, azóta kicsit még próbálkoztam azzal, tájékoztat-e a CIB arról, hogy bárkivel megtörténhet az, ami Pöttömmel. Hát a CIB24-en mindenesetre reflexből rávágták, hogy neeeem, az elkülönített kártyaszámla miatt nem tudnak többet levonni, mint ami oda van utalva... Szóval most megint nem értem a dolgot...
Pöttöm, ha jársz még erre, megpróbálnád te is a telefonos emberkéket, mit mondanak a konkrét ügyedre vonatkozóan? Általában ők szokták tudni a dolgokat, azért csodálkoztam, hogy ez volt a válasz...

Fel kéne vetni nekik ezt a kényszerhiteles dolgot, megjelöolve az ászf megfelelő pontjait, hogy akkor tkp mikor alkalmazzák ezt? Nagyon kíváncsi lennék, mit mondanak...
Ja, másik tesztkérdésem az MC/Visa kártyák különbségére vonatkozott - ezt is megszívták, nem tudják, hogy az elszámolás alapja (euró/dollár) különbözik, ami alapján a leggyakoribb külföldi fizetési helytől függően messze nem mindegy, melyiket választja az ember. Mondjuk ezt az OTP sem tudta, de ott a megyei fiók bankkártyása is csak széttárta a kezét... Végül megtaláltam a választ a saját tájékoztatójuk végén.

szerk: Viszont
itt találtam pár dolgot arról, miért nem tehet a bank a dologról mégsem. De akkor miért hirdetik biztonságosnak a netkártyákat?

Meg fogom kérdezni személyesen ezeket, biztos imádni fognak érte.
Amit a linkben írtál cikket, az igaz, de csak bankkártyás vásárlásra. Akiknek van elkülönített számlája az utaláshoz, azt nem lehet többször megterhelni. Nincs rajta soha pénz, csak akkor, amikor vásárolni kaarok. Felugrok a saját bankom oldalára, felrakom az összeget, és a másik böngészőablakban máris utalom. Azzal próbálkozni, hogy valaki ilyenkor terhelje meg, szeriten lehetetlen, hiszen a bank egy idő után kiszúrná az érvénytelen próbálkozásokat. Csak azért írom, mert úgy értem, Pöttömnek is ilyen kártyája van.
Ariadne
2006.06.28, 17:56
(toreki @ 2006.06.28, 18:46)

Amit a linkben írtál cikket, az igaz, de csak bankkártyás vásárlásra. Akiknek van elkülönített számlája az utaláshoz, azt nem lehet többször megterhelni. Nincs rajta soha pénz, csak akkor, amikor vásárolni kaarok. Felugrok a saját bankom oldalára, felrakom az összeget, és a másik böngészőablakban máris utalom. Azzal próbálkozni, hogy valaki ilyenkor terhelje meg, szeriten lehetetlen, hiszen a bank egy idő után kiszúrná az érvénytelen próbálkozásokat. Csak azért írom, mert úgy értem, Pöttömnek is ilyen kártyája van.
Igen, a netkártyának feltétele ez az elkülönített kártyaszámla. Viszont mégiscsak leemelték, mert ahogy a cikkben is írták:
"Magyarázatul szükséges elmondani, hogy az efféle vásárlások a nemzetközi kártyatársaságokon keresztül érkeznek, melyekről ezért a bankunk offline kapcsolat esetén utólag, a benyújtáskor értesül. Ezért az efféle tranzakciók nem tilthatók le."
Vagyis kényszerhitellel súlyosbítva mégiscsak leszedik... Ez nekem így akkor sem kerek.
Vagyis akkor is leszedik, ha jön egy ilyen tranzakció, de a kártyán soha nem volt pénz, és nem is én indítottam el a tranakciót? Azért ez kicsit durva lenne.
(toreki @ 2006.06.29, 14:11)

Vagyis akkor is leszedik, ha jön egy ilyen tranzakció, de a kártyán soha nem volt pénz, és nem is én indítottam el a tranakciót? Azért ez kicsit durva lenne.
ha belekotyoghatok a bank nem fogja megvizsgálni hogy te elindítottad-e a tranzakciót, merthogy a webes fizetésben azért van némi biztonsági elem ( pl kártyaszámon túl, címet is kér illetve a kártya hátulján találhtó biztonsági kódot is ), és ha ezek stimmelnek akkor olybá veszi mintha te használdád a kártyát, ha pedig nem debit, henam creditkártyáról van szó, akkor pedig teljesíti a fizetést akkor is ha nincsen pénz a számládon ( mert ez a hitelkártya lényege ), spec ezért kell a hitelkártyát jó mélyen a fiókba mélyeszteni és nem kiadogatni a számot boldog-boldogtalannak az interneten, persze az megint más dolog amikor pl. a ryanair-nél nem tudok mással fizetni.
Ami mind lemásolható. Pont ezért találták ki a webkártyát, hogy azon a számlán csak akkor van pénz, amikot TE akarsz vele fizetni. A másik számlán, amin a pénzed van, meg egy második szintű ellenőzzsé is van (mindnehol SMS, de lehetne biometrikus is). Vagy a kettős védelem, vagy az üres számla. Szerintem ez védi meg a pénzem, nem a jól eldugott kártya a hátán a kódokkal.
Egy konkrét példa a megoldásra, amiből nekem az jön le, hogy ha a kártyán nincs pénz, akkor nem is terhelhetik meg:
A Számlacsomag egy Elektronikus Számlát, egy sávos kamatozású Megtakarítási Számlát, valamint egy - a biztonságos internetes vásárlásra kifejlesztett - MasterCard típusú Web Kártyát tartalmaz.
Az Elektronikus Számla elsődleges célja a pénzforgalmi funkciók ellátása: erre a számlára érkezhet az Ön munkabére, erről fizetheti a villanyszámláját és ehhez a számlához kapcsolódhatnak a mindennapos vásárlásokhoz, készpénzfelvételekhez használt bankkártyái.
Web Kártya Számla: A virtuális MasterCard típusú bankkártya és a hozzá kapcsolódó Web Kártya Számla az internetes vásárlások biztonságát teremti meg.
A Web Kártya Számla és a hozzátartozó speciális bankkártya kizárólag az interneten végzett tranzakciók ellenértékének kiegyenlítésére szolgál.
A számlán Önnek nem szükséges pénzt tartania, hiszen akár az elhatározott vásárlás előtt néhány perccel is tetszőleges összeggel, 7*24 órán át feltöltheti ...szolgáltatások használatával.
A Web Kártya Számla az Elektronikus Számláról tölthető fel, valamint a számlákról történő visszavezetések fogadására is az Elektronikus Számla szolgál. Így a számlán csak akkor lesz fedezet, ha Ön tényleg vásárolni akar és ezért adja meg kártyaszámát az interneten. Minden más próbálkozás és visszaélési kísérlet eleve kudarcra van ítélve, hiszen az xxx Bank ezeket, mint fedezetlen tranzakciókat visszautasítja.
Ezen túlmenően, az Ön biztonságát szolgálja az is, hogy a Web Kártya fizikailag nem kerül legyártásra, így kártyaszáma nem kerülhet illetéktelen kezekbe.
Az Elektronikus Számlacsomagon belül a Megtakarítási Számla szolgál a megtakarításai elhelyezésére.
bocs akkor én értettem félre, azt hittem a rendes folyószámláról vették le a pénzt, és nem a web kártya számláról, vagy nem a netkártyát terhelték vele hanem az esetleges hitelkártyát, most ezért magamba is szállok és tibeti imamalmokat pörgetek
Ariadne
2006.07.11, 09:20
Ez a gondom nekem pont, hogy bár a szabályzat szerint elvileg fedezethiány miatt a banknak el kellene utasítania a kifizetést, ha üres webkártyával vagy más debitkártyával fizetsz, ők itt mégis fizettek (pedig a webkártyához automatikusan jár az elkülönített kártyaszámla, ami elvileg pont ezt akadályozza meg)... És tényleg van egy ilyen "kényszerhiteles" dolog az ászf-ben, amit nem tudok igazán másként értelmezni, mint amit akkor kérnek, ha fizetned kellene, de nincs miből...
(Ariadne @ 2006.07.11, 09:20)

Ez a gondom nekem pont, hogy bár a szabályzat szerint elvileg fedezethiány miatt a banknak el kellene utasítania a kifizetést, ha üres webkártyával vagy más debitkártyával fizetsz, ők itt mégis fizettek (pedig a webkártyához automatikusan jár az elkülönített kártyaszámla, ami elvileg pont ezt akadályozza meg)... És tényleg van egy ilyen "kényszerhiteles" dolog az ászf-ben, amit nem tudok igazán másként értelmezni, mint amit akkor kérnek, ha fizetned kellene, de nincs miből...

Igen csak akkor semmi értelme az egésznek, és minden hirtelen "kényszerhitellé" változik, ez azért több mint érdekes.
Ariadne
2006.07.11, 12:49
A #18 hszemben beidéztem egy részt a bank ászf-jéből. Te mit gondolsz erről? (Egyébként meg tényleg az marad, hogy a kinyomtatott ászf-fel besétálok az egyik fiókba boldogítani őket, hátha tudják a választ...

)
(Ariadne @ 2006.07.11, 12:49)

A #18 hszemben beidéztem egy részt a bank ászf-jéből. Te mit gondolsz erről? (Egyébként meg tényleg az marad, hogy a kinyomtatott ászf-fel besétálok az egyik fiókba boldogítani őket, hátha tudják a választ...

)
Bankügyben menj be személyesen, de rögtön a fiókvezetővel kezd, ne egy pultossal, mert engem az érdekelne hogy mi a "kényszerhitel" pontos definíciója, mert amit itt a fórumban olvastam egy kicsit gumiszabály jellegű, elvileg bármire rá lehet fogni.
Főleg azért, mert a banknak elvileg semmiféle hátránya nem keletkezik abból hogy visszautasít egy nem megfelelő fedezettel rendelkező tranzakciót nemde?
Sasfioka
2007.09.21, 10:46
Csak, hogy tiszta legyen a kép. A bank követelése lehet teljesen jogos is.
Ugyanis itt egy CNP (azaz Card-not-present) tranzakció történt. Viszont ennek a tranzakciónak is van két fajtája:
1) Online CNP
2) Offline CNP
Az online tranzakciók esetén a helyes adatok megadása után ellenőrzi a kártyakibocsátó központ a kártyaszámla egyenleget, amennyiben rendben van, akkor az esetek nagy többségében ZÁROLJA a kérdéses összeget, majd a tranzakciót LÉTREJÖTTNEK visszaigazolja. Ezt követően az elfogadó a kártyaközpont/bank felé terhelési kérelmet küld, ami alapján a bank teljesíti a ZÁROLT ÖSSZEGBŐL a kért összeget. Amíg a bank nem kapja meg a terhelési kérelmet, addig az összeget - jó esetben - zár alatt tartja, de fizikailag nem távolítja el a számláról.
Az offline tranzakcók esetében a kártyaszámla egyenlege nem kerül ellenőrzésre, hanem amikor a bankhoz/kártyaközponthoz benyújtják a terhelési igényt, akkor kerül terhelésre és megfizetésre az összeg, itt nincs zárolás.
Mivel rengeteg a CNP tranzakciókkal való visszaélés, így hazánkban több banknál is van lehetőség a CNP tranzakciók zárolásának feloldására, esetlegesen megfelelően igazolva azt, hogy valóban nem vette igénybe a szolgáltatást, nem rendelte meg a terméket, stb. Vagyis a zárolt, de még a szolgáltató/bolt felé nem teljesített összegről rendelkezhetsz úgy, hogy "mégse teljesítsék". Ezzel a CIB Banknál már találkoztam többször, sok esetben CNP tranzakció esetén a zárolást követően, a terhelési kérelem benyújtása után a bank telefonon(!) is engedélyt kér a CNP tranzakció zárolt összegből való teljesítésére. Hozzáteszem, ezzel a lehetőséggel is sokan élnek vissza, ezért találkozni azzal, hogy hazánkból sok helyen nem fogadnak el CNP kártyatranzakciót...
Tehát a történet valahogy úgy szólhatott:
A topicindító online módon megrendelte a szállást, kifizette Velencét, majd kifizette Rómát. Az elkülönített kártyaszámlán a megfelelő fedezet rendelkezésre állt. Tehát amikor a tranzakciót indította a topicindító, a kártya fedezett volt mindkét tranzakcióra. Ezt követően - ezt nem tudjuk - a kérdéses összeg vagy zárolásra került, vagy sem, a továbbiakban szinte irreleváns. A lényeg, a megfizetést követően is ott volt a számlán a pénz - fizikailag. Vagy zárolt, vagy teljesen elérhető formában.
Az ügyfél ezután - miután tudomást szerzett arról, hogy nem tud elutazni - közölte a bankkal, hogy a tranzakciót ne teljesítség, mert ez és ez jött közbe. Mivel CNP tranzakció volt, ezért ügyfél a nyilatkozatot teljes tudatában, büntetőjogi felelősséggel tette meg. Közölte a bankkal, hogy a tranzakció nem teljesíthető, mert a foglalást visszamondta. A bank ezért, ha volt, a zárolást - akár jóhiszeműen - feloldotta, majd a kérdéses összeget visszavezette a főszámlára (ez azért annyira nem világos, mert a kártyaszámláról csak kártyával vagy a számla végelszámolásával lehet a pénzhez hozzájutni, onnan elvileg visszavezetni főszámlára nem lehet...).
Ezt követően a jogosult szálloda a foglalásnak vagy a LEMONDÁSI FELTÉTELEK NEM TELJESÍTÉSÉNEK köszönhetően a szoba árát mégis terhelte a számlára. Mivel anno a foglaláskor pozitív, tehát fedezett kártya eredményt kapott a szálloda vagy a közvetítő, így a tranzakciót a banknak az ügyfélszámla kényszerhitelbe küldése esetén is TELJESÍTENI KELL, hiszen a jogosult igazolta jogosságát, a bank/kártyaközpont pedig fedezeti visszaigazolást adott akkor, amikor a kártyával fizettek. Ebben az esetben a bank nem utasíthatja vissza "fedezetlen számla" kijelentéssel a tranzakciót! Hiszen egyszer már engedélyezték, csak az ügyfél kezdeményezte - ezek szerint jogtalanul, mert a lemondási feltételeket nem teljesítette - a CNP tranzakció visszavonását. Vagyis az ügyfél hibázott.
Amennyiben offline CNP tranzakció volt, akkor az ügyfél szintén büntetőjogi felelőssége terhére felel a kártya fedezettségéért. Ekkor szintén jogos a bank terhelése.
Bár kíváncsi lennék, hogy így egy év távlatából milyen eredmény született!
SF
Ariadne
2007.10.09, 10:24
Nagyon érdekes, amit írtál! Érdekelt, de sosem volt tiszta nekem, hogy a "háttérben" hogy is működik a dolog, lehet ezt el kellene mindenkinek mondani még a bankban...
Hallottam, hogy az amerikai Amex hitelkártyáknál vissza tudják hívni a már elutalt összeget is valahogy. Tudsz erről valamit, hogy működik?
Sziasztok!
Rég jártam erre, kicsit visszaolvastam!
Hát a történetünk végéhez még annyit, hogy a balhé után azt hiszem 4 hónappal szüntették meg csak a kártyát, addig folyamatosan küldtek számlát. EGYSZERŰEN NEM AKARTÁK MEGSZÜNTETNI, hiába mentünk be, már már ordibálás határán voltunk, holott nem vagyok egy ideges ember, de tényleg azt hittem, hogy a nyávogós pennát kiszedem az asztal mögül. Kihivattuk a főnököt, beszéltünk mindenkivel, azt mondták, nem lehet a kártyát megszüntetni, csak ekkor meg akkor. Addig pedig minden hónapban fizettünk.
Akármi van, ebbe ne menjetek bele!
A bankokra nem lehet számítani, az ügyfélszolgálat nulla, annyira buta és primkó emberek ülnek ott, hogy az már felháborító. Akármit kérdezel, mindenre elmormolja a betanult szöveget, de a dolgok mélyét, lényegét egyik sem mondja el. A saját károdon tanulsz, és ami a legrosszabb, hogy tönkrevágja a napjaidat. Idegbeteg vagy, és közben tudod, hogy ha a segged a földhöz vered, akkor sem tudsz csinálni semmit.
Mert hát mint tudjuk, ebben az országban az ügyfél csak addig kedves, még szerződést köt...
Nagyon figyeljetek, az okos ember más kárán tanul!
Köszi mindenkinek a hozzászólást!
Szép napot!
groszfater
2007.11.23, 00:10
Csak 1 jótanács. A szállodák sokkal többet adnak a jó hírükre mint a bankok. Ha ez egy szállodalánc, a központjuknál kell reklamálni. Ámde.
Szállodák az Interneten nem az ún rack rate-ot adják meg, hanem egy jelentősen alacsonyabb árat. De ezt azért, mert a bankkártyaszám megadását követően nem pre-authot kérnek a kártyáról, ami voltaképp nem fizetés, hanem biztosíték, és aminél a számla összege lehet kisebb, vagy - nagyon ritka esetben - nagyobb, hanem úgy leveszik a kártyáról a pénzt, mint a szél. Az ilyesmit sem lehetetlen visszacsinálni, de nagyon komplikált, hisz épp ezért adnak meg a napi árnál egy jóval alacsonyabb árat, sír-nevet alapon.
Üdv!