Reyorkin
2005.02.02, 21:43
Nemrégiben kaptam egy levelet, hogy karbantartás miatt az ADSL 01.20 és 01.28. között kimaradhat. Én ezt egyértelműen a sávszélesség emelésével kötöttem egybe. 01.29-én írtam az Invitel-nek, hogy mi van már a nagyobb sebességgel. Erre visszaírták, hogy hogy ahol én használom az ADSL-t, ott még gerinchálózatot kell fejlszteni emelés előtt, és majd április környékén lesz kész.
Eddig a mese. 2004. márciusában köttettük be a netet, amikor kiválaszthattuk, hogy 384/64-est vagy 512/128-ast kérünk. Tehát az 512 már akkor is megoldható volt. (és ehhez csak 2000 Ft + kellett volna) Ebből nekem az következik, hogy akár most is meg lehetne emelni a sebességet, csak szemét módon sz*-nak rá!!!!!
Arról nem is beszélve, hogy megkérdeztem az emelésről az Invitelt, és azt mondták, hogy csak a letöltési sebességet növelik, a feltöltést nem. (384/64 netem van, és ez állítólag 512/64 lesz)--> Ez azért csodás, mert minden más sebességet dupláztak (512-->1024, stb..), a 384-et viszont csak 512-re emelik.
Tehát, hogyan lehet igazam egy ilyen céggel szemben?
Ez egy elég bonyolult helyzet, egyfelől nem hiszem, hogy az ingyen kapott sávszélességemelés mértéke, időpontja miatt elégedetlenkedni kellene, ám akad egy alapvető gond. Ez a maximális sebesség, a garantált minimumot nem emelik. És ezt a maximumot sem kell minden irányban tudnia. Miről van szó? Kérlek szépen az Origo videotékájáról és egyéb Axeleros szolgálltatásokról. Ezekhez kell a sávszélesség, be akarták vezetni, hát emelni kellett a MATÁVnál az ADSL sávsézlességet. Kérdés volt, milyen módon: Az ISPig menő sávszélesség váétozatlanul hagyásával, de egy saját "műsorelosztó" pont felé megemelve a sávszélességet? Nem lett volna igazán jó, hiszen így az Axelero szolgálltatása nem csak az Axeleronál maradt volna... Nem ez a cél. Magyarul az ISP felé menő sebességet kellett egységesen megnövelni, és automatikusan, mert, ha pénzbe kerülne nem mindenki kérné (sőőőt). Az ISPnek is emelnie kellett így a sávszélességet (ha akarta ha nem) áremelés nélkül, itt viszont nincs meg az a többlet amiért MATÁV ezt csinálta... Az ISP hátrányos helyzetbe kerül.
Na ha az Axelero nem engedné minden irányba a nagyobb sebességet, akkor ugye a többi ISP élne a lehetőséggel, nekik ez nem jött olyan jól de az a versenyelőny jól jönne, ezért igaz minden irányba a sávszélességnövelés. Ezt vagy kíséri a gerinchálózat fejlesztése vagy nem, ettől függ mennyit veszel észre belőle és milyen esetben.
Igen ám, de a távközlési szolgálltató sem jótékonysági szervezet, így aztán hamar beláthatod, kaszálni akar a dolgon, ezt pedig két módon lehet elérni áremelés nélkül: Ha drágább díjcsomagra állnak át az emberek, s ha többen fizetnek elő. No az első részét jól jegyezd meg a dolognak. Ez ugyanis a titok nyitja. Ha megdupláznák a sávszélességet, akkor a 768as a biztonsági ráhagyással még mindig elég lehet azoknak a szolgálltatásoknak a használatához amit az 1024eshez találnak ki, hiszen nem lehet 100%ig kihasználni a rendelkezésre álló sévszélességet ezeknek sem... Nem állnál át a díjcsomagra. Viszont, ha a különbség a két díjcsomag között nagy, és nem tudod használni a szomszédnál látott multimédiás oldalak felét sem, pedig... na akkor váltasz.
Az alternatív szolgálltatók nem nagyon tudtak idejében a dologról, így ha versenyben akarnak maradni be kellett hozni a fejlesztéseket amiket a MATÁV jó előre meglépett. Ilyen helyzetben kényszerből fejleszteni pedig nem feltétlenül előnyös...
Shia-ko
2005.02.03, 09:27
Az eredeti kérdésre a válasz:
az, hogy egy hálózaton van magasabb, alacsonyabb sávszélességű csomag, és azt elbírja, azt messze nem garantálja, hogy ha mindenkinek megemelik a sávszélt, azt is bírni fogja.
Ha megvolt a gerincháló kibővítése, akkor még mindig ott vannak a terhelési problémák, amik maguk után vonják, hogy csúcsidőszakban ne működjök rendesen a rendszer, mert a fejeken át kell kötni a usereket.
Ezen kívül még egyéb probléma is bejöhet, ha túl korán engedik rá a hálóra a megemelt sávszélt, ez utóbbit példázza nagyon jól a UPC emelése, ahol egyes vidéki területeken csak tavasz végére ígérik az emelést, de ahol befejezték, ott sem tökéletes, még nagyfaluban is egyes helyeken óriási pingek vannak, és ingadozó sávszél, pedig korábban a stabil sebesség, és az alacsony ping volt a vonzó tulajdonsága a Chellonak.
Ergo: amennyiben nem csak kifogás volt, akkor teljesen igazuk van, és te jársz jobban, ha így cselekednek. Amennyiben csak melléduma, akkor fogadd el, mert igazán a jobak közül való.
Springer Botond
2005.05.27, 09:59
[/b]A téma a mai naptól OFF![b]
Kedves Botond!
Nem teljesen értem mi is a panaszod, nem hajlandók szerződést kötni az adott feltételekkel? Vagy nem tartják be a szerződésben vállalakat?
(Mindenesetre megjegyezném, - bár semmi közöm hozzá - nem tartom jó ötletnek, hogy személyes adataid így nyilvánosságra hozod. A fórum nyilvános és bárki elolvashatja, akár vissza is élhet vele. Mivel érdemben úgysem tartozik a kérdéshez, én a helyedben kitörölném (van lehetőség utólag szerkeszteni a hozzászólást).)
megelegedett
2005.06.06, 21:58
Szia Botond!
1. Csatlakozom Joooe a személyes adataiddal kapcsolatos észrevételéhez.
2. Tudomásom szerint az ISP megválasztása nem kötődik lakóhelyhez. Én pl.
a Matáv (bocs T-modell) területén lakom, és az ADSL-em az Invitelnél van. Ez több előnnyel is jár. Pl. kevesebbet fizetek, mint az inviteles és a matávos területen lakó ADSL-előfiezetők Az előfizetésem 512-es letöltési sebességre vonatkozik, de most is 1 mega felett hasítok.
3. Ne strapáld magadat levelek írásával, ugyanis az INVITEL nem fog válaszolni! Kipróbáltam, még a HÍF-nél is panaszt tettem, de - valamilyen rejtélyes ok miatt - az sem segített.
Sajnos az Invitel területén ennél sokkal komolyabb problémák vannak. Én pl. Vácon lakom, és bizony a szolgáltató mesterségesen magasan tartott árai mellett egyszerűen lehetetlenség normális internetet találni.
Nagyjából a következő lehetőségek vannak most (és ez kb. a teljes lista is)
Invitel 1024/128 -> bruttó 13192 Ft (1 év hűségnyilatkozat)
Dunaweb kábel 1024/128 -> bruttó 12000 Ft (2 év hűségnyilatkozattal)
Dunaweb wireless 1024/128 -> bruttó 9500 Ft (2 év hűségnyilatkozattal)
Enternet ADSL 1024/128 -> bruttó 10.990 Ft (1 év hűségnyilatkozattal)
Na most ezek az árak hol vannak pl. a UPC Chello Classic ajánlatához képest, ami 2560/512 (2 év hűségnyilatkozat) és csak bruttó 9900 Ft?
Na most ezt kinek és hogyan nevezzem??
Sziasztok!
A városban, ahol lakom, van egy kábel-TV szolgáltató, aki a múlt év végétől hirdeti rendszeresen az internet elérést is a kábel hálózatán. Május elején eljutottak hozzám is a kábellel és az internet elérés reményében meg is rendeltem a kábel-TV szolgáltatást is és az internetet is. TV-m van, de netem azóta sincs. A vállalkozó arra hivatkozik, hogy kevés embere van és sok a munka, meg legalább hat megrendelő kellene a nethez, mert ahhoz még egy optikai kábelt be kell húznia a térségbe. Egy kollégám három hónapon keresztül telefonálgatott neki, míg végül bekötötték és akkor az is kiderült, hogy 5000 Ft belépési díjat kell fizetni. Ez sincs a reklámjában, csak a csomagok díszabásai. Nekem május végére ígérte, már a belépési díj sem bosszant, hogy be kell fizetni, csak már be lenne kötve. Tehetek valamit az érdekemben, vagy le kell nyelnem, hogy majd csak beköti, amikor kedve tartja? Tulajdonképpen a T-com is átvert net ügyben, de ez másik történet, nem keveset bosszankodtam hónapokon keresztül, sőt ez még mindig tart. Több esetben átvertek. Egyszer leírom ezt is.
Üdv.: fredi1
Csaba_20
2006.07.08, 20:58
Talán a szolgáltató ÁSZF-jében megtalálod a kérdéseidre a választ.
Az olvasottak utan azert a kisordog azt mondja bennem: mar ha van nekik ASZF-juk (meg annak is erdemes utananezni, hogy internetszolgaltatasra van-e jogosultsaguk, sajna most nem jut eszembe, hogy hol lehet ezt megnezni), mert eleg noname cegnek tunik ez a leirasbol...
Szervusztok!
Hat évvel ezelőtt szerződést kötöttem egy műholdas TV szolgáltatóval. Több ellenszenves üzletpolitikai technikájuk miatt nem lopták be magukat a szívembe, viszont más szolgáltató nem tudott a környékünkön szolgáltatni. Ezzel együtt több mint egy évvel ezelőtt betelt a pohár és felmondtam a szerződést.
A szerződés rendelkezik arról, hogy az mindaddig érvényes míg a felek a szolgáltató tulajdonában álló technikai berendezésekkel nem számolnak el. Igen ám, de a drága szolgáltó elkezdett szórakozni és a szolgáltatás helyszínétől igen távol eső helyszínt határozott meg. Ekkor kértem, hogy legyen szíves valami közelebbit. Erre válasz nem érkezett hozzám. Ekkor telefonon érdeklődtem és kaptam egy újabb címet. Csak hogy az adott címen nem volt átvevőhelyük. Hosszas, telefonos beszélgetés után itt lett elég és megnéztem a szerződésemet, amely nem határozza meg, hogy a berendezések visszaszállításának költségei melyik felet terhelik ezért jeleztem, hogy a továbbiakban egy egyeztetett időpontban átvehetik a helyszínen a berendezéseket, vagy kiszállási díj ellenében én is kiviszem.
Ez patt helyzetet eredményezett, majd egyszer csak kaptam egy számla levelet melyből kiderült, hogy mivel nem vittem vissza a cuccokat, ők ismét szolgáltatnak, számláznak, függetlenül attól hogy annak igénybevételére már a nálam lévő berendezések nem is alkalmasak mert idő közben az új chipkártyákat helyeztek üzembe.
A berendezéseket azóta már elvitték - ingyér -, viszont a visszaállított szolgáltatás ellenértékét nagyon szeretnék és olyan szerződés pontokra hivatkoznak ami az általam aláírt szerződésben nincs. És azért nincs mert az általános szerződési feltételek megváltoztak. Csak hogy az én általam elfogadott szerződés nem tartalmaz olyat, hogy a szerződést a felek milyen módon változtathatják meg. Szerintük a szolgáltatás a Ptk. hatálya alá esik

ezért ők levélben értesítgetnek a változásokról, amiket ha nem kapok meg akkor az az én bajom, mert ők nem vállalnak felelősséget az általuk megbízott 3. fél (posta) szolgáltatásaiért.
A cég hozzáállása nem kérdéses, az sem, hogy az eredeti szerződés szerint jó vagyok, viszont az kérdés, hogy érvényes-e rám nézve a megváltozott szerződés, függetlenül attól hogy a szerződés változásának módját az eredeti szerződés nem köti ki?
köszi
Ariadne
2006.07.28, 17:18
Az ászf mindig érvényes, és mindig a szerződés aláírásakori érvényes, része a szerződésnek, és abban biztosan szó esik a szerződésmódosítás módjairól. Azt nem értem tisztán, hogy a pont, amire hivatkoznak, az ászf-ben szerepel-e, de gyanítom így lehet. Ha esetleg belinkeled a szolgáltató ászf-jét, többet tudunk mondani.
Ptk hatálya alá esik minden szinte ezen a világon, de az ászf és a szerződés is eltérhet ettől, és amit aláírtál, azt aláírtad. Ha tisztességtelen kikötést tartalmaz az ászf, bíróság előtt lehet megtámadni, ha pedig a szolgáltató hivatkozik jogtalanul olyan kikötésre, ami sem a szerződésben, sem az aláíráskor hatályos ászf-ben nem szerepel, akkor emiatt bejelentést lehet tenni az NHH-nál. De ismerni kellene azért a részleteket, mert eddig elég homályos az ügy.

Egyébként ha találgathatok: UPC?

Azt hiszem, nincs másik ilyen műholdas, nekünk is volt régen, még az Al Jazira is bejött...
Ercsike
2006.07.28, 21:18
Ha jól értem akkor a mósosításról szóló levelet te soha nem is láttad?! Ha tényleg így van én kérném, hogy bizonyítsák, hogy részedre ez el lett küldve vagyis hogy ajánlottként lett feladva, amúgy meg nem hiszem hogy előfordulhat olyan hogy küldünk egy levelet hogy na most akkor 100 %-kal többet kell fizetni a jövő hónaptól és ha nem kaptad meg így jártál. Na mindegy ez csak egy vélemény.
L_Matyi
2006.07.29, 05:59
(steam @ 2006.07.28, 17:31)

az eredeti szerződés szerint jó vagyok, viszont az kérdés, hogy érvényes-e rám nézve a megváltozott szerződés
Amennyiben nincs olyan pont az általad aláírt szerződésben/ÁSZF-ben, hogy a szolgáltató egyoldalúan megváltoztathatja a feltételeket, akkor ezt nem teheti meg. Az eredeti szerződés hogyan nyilatkozik a berendezések tulajdonjogáról? Fizettél érte? Ők kötötték be a helyszínen?
Sziasztok!
Köszönöm a gyors reagálást, én voltam a lassú, volt egy kis esős nyaralásunk ami sajnos nem fogyasztóvédelmi téma.
A szerződést feltettem
ide...a tartalomból - de még a filenévből is - kiderül a szolgáltató, bár látom volt aki kapásból eltrafálta.

A levelezésünket nem rakom fel, mert több GByte lenne a legtömörebb formátumban is.
Köszi mégegyszer.
Csaba_20
2006.08.05, 19:09
Ebben én nem látom, hogy benne lenne az egyoldalú ÁSZF módosítás lehetősége, így véleményem szerint hiába pattognak.
(Csaba_20 @ 2006.08.05, 20:09)

Ebben én nem látom, hogy benne lenne az egyoldalú ÁSZF módosítás lehetősége, így véleményem szerint hiába pattognak.
Köszi.
Még, más valaki vélemény?
L_Matyi
2006.08.09, 20:15
(steam @ 2006.08.08, 08:41)

Még, más valaki vélemény?
Ez alapján szerintem se módosíthatják egyoldalúan.
Általában benne van az ÁSZF-ekben, hogy egyoldalúan akkor módosíthatnak, ha a vevőnek jobb. Ellenkező esetben kötelesek értesíteni a fogyasztót, aki elállhat a szerződéstől (vagy felbonthatja ezt nem tudom).
NHH biztos meg tudja mondani, mikor változtathat a szerződésen, mert nekik be kell jelenteni. Ha viszont nem értesített a változásról (és nem is tudja bizonyítani), akkor szerintem a régi szerződés érvényes.
Üdv Mindenkinek!
Nekem egy olyan problémám van hogy az internetszolgaltató (heténynet) egy rakás kaki mert ha van nem 10 perc mulva megszakad tehát letölteni nem tudok es semmi mast sem . Ha betelefonálok akkor mindjart utánanéz es nem történik semmi. Arra gondoltam a fogy.védelmet rájuk szabadítom. Vajon szerintetek tehetnek vmit ez ellen. Számomra az lenne a legjobb a cég bontaná fel a szeződésem (1év) mert én nem fogom (rábaszás).
Remélem vki segit . Nagyon köszönöm nektek előre is:))
Captain Crash
2006.11.05, 13:50
Szerintem először is olvasd el ezt! 
Szeretném kiemelni ezt a részt:
Ha a szolgáltató nem hárítja el a hibát, vagy a hibaelhárítás után sem megfelelő a szolgáltatás minősége, a Nemzeti Hírközlési Hatóságtól minőségi vizsgálat kérhető.
Ha nem szerződésszerűen szolgáltatnak, és nem hajlandóak kijavítani a hibát, akkor elállhatsz a szerződéstől. A felmondás nem egyenlő jogilag az elállással, erre mindenképp figyelj oda! Javaslom fordulj a HFJK-hoz, de előbb mindenképp írásban a szolgáltatódhoz!
Hát köszönöm:) remélem szukségem lesz ra mert mar egy ideje (2nap) megjavult. Megvárom lesz - e még ilyen aztan TERROR!!!!!
Mozigépész
2006.11.08, 11:10
Egy "buta" kérdés. Kábelnetem van a T-től amit a helyi kábel tv társaság "vonalán" kapok. Szolgáltatással nincs problémám T irányából, viszont pár napja nincs kábel tv reggel 8-9 órától délután 3-4 óráig. Természetesen ez időben nem használható a net sem. Ilyenkor mi a helyzet? T nem hibás, de kábel tv szolgáltató meg nem foglakozik vele. A kiesett időt (már ha túl sok lesz) ki fogja "megtéríteni"? Ilyen esetben kinek az ÁSZF-e az irányadó?
Ariadne
2006.11.08, 11:44
Mivel a T-vel kötöttél szerződést a netszolgáltatásra, ezért az ő ászf-je irányadó és bizony ő felel teljes egészében a kábelszolgáltató hülyeségéért is. Nekem is pont ennek az ellenkezőjét próbálta magyarázni a T-s kábelnet gondjaim kapcsán az ügyfszolgos gyerek, jót röhögtem rajta, hát nehogy már a nyúl vigye a vadászpuskát... Olyan Bluefishes rémképek ködlöttek fel bennem, ők jöttek ilyen szöveggel.

Általában szerepel benne, hogy hibabejelentéstől 72 órán belül kötelesek kijavítani, ezért be kell jelenteni telefonon pl. (rögzítik a hívást), hangsúlyozni, hogy akarod, hogy hibajelentést küldjön (próbálták elsumákolni nálam), és érdemes szépen tagoltan kiemelni, hogy az ászf szerint akkor ugye 72 órán belül kijavítják ezt a hibát, mert ellenkező esetben követelni fogod vissza az előfizetési díjat...
szerk: Természetesen ugyanezt meg kell tenni a kábeltársaságnál is, hogy javítsák ki, a kábeltévés hibára ugyanis az ő ászf-jük vonatkozik.
Beszólt az NHH a T-Comnak:
Index cikk.
ricsi30
2006.11.17, 18:05
Sziasztok!
Segítséget szeretnék kérni a következőkhöz!
A DigiTV-nél rendeltem meg a szolgáltatást ami hónapokig működött is.Aztán egyszer csak behalt az egész.felhívtam az ügyfélszolgálatot ahol a szerelőkhöz irányítottak.Ők egy hét múlva a harmadik telefonálásra hajlandók voltak kijönni.Azt mondták,hogy a kültéri egység felszerelésével van a gond,mivel nem szakszerűen lett elvégezve.Hozzáteszem ugyanaz a cég szerelte fel,csak a szerelő változott azóta.Készségesen felajánlották,hogy potom 3200 Ft-ért kicserélik a parabola tartó konzolt mert nem szabályosan van felrakva.Ez történt egy hete,azóta hírüket sem hallottuk pedik a hét elejére igérték.
Tehát most van egy előfizetésem amit rendesen fizetek,viszont nincs szolgáltatás és még le is akarnak húzni.
Kérdem én,mit lehet ilyenkor tenni?
Előre is köszönöm a válaszokat!
Ariadne
2006.11.20, 09:58
Ha a szerződés szerint az ő feladatuk felszerelni a konzolt, akkor ezt nekik kell kijavítaniuk, a saját költségükre.
Sziasztok,
Én is egy kis segítséget szeretnék kérni, hogy szerintetek mit lehet tenni az alábbi ügyben.
1 hete kötöttem előfizetői szerződést a Dunaweb internet szolgáltatóval. A net kábeltv-n keresztül "működik". Azaz hogy nem működik. (a kábeltv zavartalanul működik!) Korlátlan hozzáférésem lenne elvileg. Ez gyakorlatban azt jelenti, hogy 24 órából, kb. 4 órát tudom használni, a fennmaradó időszakban nem elérhető!
Természetesen folyamatosan hívom őket, persze a probléma ideje alatt ők sem elérhetőek. Amikor épp működik a net, azon fáradozom, hogy nekik írjak egy "szívhez szóló" levelet, a szolgáltatás minőségével kapcsolatban, persze erre sem érkezik válasz! Ha épp elérem őket telefonon, és magamból kikelve közlöm véleményem, érdekes módon, néhány perc múlva már használható is a net. Sajnos ez sem tart sokáig, eddig a leghosszabb idő kb. 2 óra volt, amikor zavartalanul szörfözhettem a világhálón... Azt már nem is említem, hogy elnézést sem kérnek, az egyik ott ülő operátor annyit közölt velem, hogy nem biztos, hogy az ő hibájuk....
Állításuk szerint, az ÁFSZ-ben valóban ott van hogy 24 órán keresztül korlátlan net használat, de az is ott van, hogy ez 1 évre vonatkozik, és egy év alatt, 320 napot (88%) kötelességük hozzáférést biztosítani..
Arra sem kaptam választ, hogy ha én most meg szeretném szüntetni velük a kapcsolatot, hogyan bontják le erre az időszakra ezt a 320 napot.
persze visszahívást is ígértek, ami ezidáig még szintén nem történt meg. Eddig egy dolgot tettek: valamiért, folyamatosan a mobilszámot ellenőrzik, hogy helyes-e... Aminek véleményem szerint nem túl sok köze van a kábeltv-n keresztüli internet kapcsolatához....

Mit gondoltok, ebben az esetben, mit tehetek? (egyelőre örülök, hogy kb. 20 perce zavartalan a net...

)
Köszönöm előre is a válaszokat
üdv.
Amy
Captain Crash
2006.11.21, 13:49
(Captain Crash @ 2006.11.21, 13:49)

Szia,
köszönöm a gyors választ. Felhívtam a net szolgáltatót, közöltem hogy a fogyasztóvédelmen kívűl még hová fordulok amennyiben nem történik meg a hiba elhárítása (elvileg a mai napon kellene, hiszen 3 munkanap eltelt..))... azonnal a kábeltv szolgáltatót kezdték hibáztatni. Szerencsére velük nincs semmi problémám, ki is jöttek rögtön megnézni, hogy tényleg az ő hibájukból nem tudom-e használni az internetet... Persze kiderült, hogy részükről minden rendben -egyébként az ő irodájukban sem mindig elérhető a net-, és a dunaweb hibája, de ezt a kábeltv-s sem tudta velük közölni, mivel újfent nem volt elérhető sem a net... sem pedig a megadott telefonszám...
Úgy látom, hosszú harcnak nézek elébe.... Hiába, olcsó húsnak, híg a leve....
Ariadne
2006.11.21, 16:01
Sokszor a kábelszolgáltatóra fogják, de ezt simán hárítani lehet azzal, hogy te velük kötöttél szerződést, és neked teljesen közömbös, milyen más szolgáltatón keresztül érik el, hogy neked ott legyen a net, a 72 óra a te velük kötött szerződésedben szerepel. Ha a kábelszolgáltatóval gondjuk van, oldják meg, egyéni szociális problémájuk, nem a tiéd, te netszolgáltatásra velük szerződtél, nem a kábelszolgáltatóval.
Egyébként ha kicsit körülnéztél volna, látnád, hogy az általad indított téma alatt van épp a Dunawebes topik.
Captain Crash
2006.11.21, 16:14
Ezzel a ki*szott Dunawebbel mennyi gond van, de komolyan!
Ariadne
2006.11.21, 16:16
NHH, NHH! (zúgja a tömeg)
Captain Crash
2006.11.21, 16:17
Ezzel a ki*szott Dunawebbel mennyi gond van, de komolyan!

Ariadne: Egyetértek azzal, amit mondtál, bár ezt is mondtad már talán kétszer is.

De most felmerült egy kérdés is bennem: Ha nem javítják ki a hibát, akkor elállás után lehet bármiféle kártérítési igénye a fogyasztónak? Mert ugye itt a szerződésszegés szankciójaként áll el a fogyasztó, de a kártérítési igény megtérítése alól nem mentesül a szolgáltató, vagy ezt ÁSZF-ben ki lehet kötni?
Ariadne
2006.11.21, 16:31
Ha elállok, akkor a problémás havi előfizetéseket legalább illik visszaadniuk. Egyébként ezen túl kártérítési igényem lehet, ha pl. a vállalkozásom adóbevallását nem tudtam beadni, a gyerek a leckéjét (szakdolgozatát

) nem tudta leszedni a netről, most nem jut eszembe igazán frappáns, szóval ha be tudom bizonyítani, hogy a netkieséssel ok okozati összefüggésben nekem x Ft károm keletkezett, akkor megy a dolog, de azért ez a gyakorlatban szvsz nagyon nehéz.
(Ariadne @ 2006.11.21, 16:31)

Ha elállok, akkor a problémás havi előfizetéseket legalább illik visszaadniuk. Egyébként ezen túl kártérítési igényem lehet, ha pl. a vállalkozásom adóbevallását nem tudtam beadni, a gyerek a leckéjét (szakdolgozatát

) nem tudta leszedni a netről, most nem jut eszembe igazán frappáns, szóval ha be tudom bizonyítani, hogy a netkieséssel ok okozati összefüggésben nekem x Ft károm keletkezett, akkor megy a dolog, de azért ez a gyakorlatban szvsz nagyon nehéz.
Sziasztok,
köszi a reagálásokat, és sorry, hogy ha rossz fórumot választottam

Már megtaláltam a Dunaweb-es témát is...

Mindent végignéztem, végigolvastam, amit tanácsoltatok, sajnos eddig semmire sem mentem vele..... Az előfizetést nem engedik el, mivel az ő statisztikájuk azt mutatja, hogy működik a net... Milyen statisztikát néznek??? hiába kaptam az alábbi választ, ezt sem fogadják el reklamációként (tulajdonképpen ebben beismerik, hogy tényleg nem működik a net):
"HIBA LEÍRÁSA:
Nem működik az internet. Ügyfél elmondta, hogy szerinte a korlátlan előfizetés azt
jelenti, hogy bármikor tudja használni az internetet, akár még hajnali háromkor is,
és hogy panaszt fog tenni, a minősíthetetlen szolgáltatás miatt. Továbbá nem fogja
kifizetni a számlát, ha nem oldjuk meg a problémát. Valamint, ha hibát jelent be
akkor azonnal kezdjük, meg a hibaelhárítást.
--------------------------------------------------------------------------------------------------------
HIBA MEGOLDÁSA:
Tisztelt Előfizetőnk,
az Ön által bejelentett hibát kivizsgáltuk. A vizsgálat során megállapítottuk, hogy
a hibát a gerinc hálózatunkon fellépő kiesés okozta. A hibát javítottuk, a
hibajegyet jelen válaszlevéllel lezárjuk. Amennyiben a hibát továbbra is
tapasztalja, kérjük jelezzen vissza.A szolgáltatásra éves szinten 95% rendelkezésre
állást vállalunk, melynek pontos feltételeit az Általános szerződési Feltételek
(ÁSZF) tartalmazza.".
Tehetetlennek érzem magam, hiszen a net azóta is csak előzetes hívás alapján működik... Most akkor nekem kell könyörögnöm, hogy ha már fizetek, akkor lécci-lécci használhassam?!
Sajnos az NHH említésével is csak annyit értem el, hogy amint meghallják a hangom, lecsapják a telefont!
Kíváló az ügyfélkezelésük, azt meg kell hagyni.... Tegnap még este 22.30-kor is hívtam őket, hogy bocsi, de már 4 órája nincs net, mit óhajtanak tenni? Néhány perc múlva működött!
Most annak is örülhetek, hogy már majdnem 40 perce működik... gondolom nem sokáig....

Ha van még valami jó tanácsotok, hogy mit tehetnék, kérlek osszátok meg velem....
Előre is köszönöm!
Ariadne
2006.11.22, 12:44
www.nhh.hu, bejelentés.
(Ariadne @ 2006.11.22, 12:44)

www.nhh.hu, bejelentés.

ezen már túl vagyok..... a teljes levelezést elküldtem nekik.. + a fogy.védelem felé is.
(Amyka @ 2006.11.22, 12:42)

Tegnap még este 22.30-kor is hívtam őket, hogy bocsi, de már 4 órája nincs net, mit óhajtanak tenni? Néhány perc múlva működött!
Ne 4 óra múlva hívd, hanem azonnal. A hiba akkor kezdődik, amikor bejelented. Ha naponta 5x felhívod, és dolgoznak rajta fél-fél órát, előbb-utóbb kilógnak a rendelkezésre állási határból.
Olyan, mintha két eszközük/vonaluk lenne, és aki reklamál azt átrakják a gyors vonalra, amíg valaki más nem reklamál.
Captain Crash
2006.11.23, 13:26
(Amyka @ 2006.11.22, 12:53)

ezen már túl vagyok..... a teljes levelezést elküldtem nekik.. + a fogy.védelem felé is.
Kértél minőségi vizsgálatot?
markbalazs
2007.02.16, 17:38
Az a kérdésem lenne, hogy mit lehet tenni ha egy szolgáltató már lassan egy éve igéri a netszolgáltatást, de mindig valamilyen mondvacsinált indokra hovatkozik (pl nem jöttek meg a kábelmodemek Ausztriából stb.)?
És az a kérdésem lenne még, hogy ha a t-online-nél volt egy aláírt szerződésünk, amiben vállalta azt, hogy max 30 napon belül kiépíti a telefonvonalat ingyen, akkor megteheti-e azt, hogy 75000 HUF-ért és 6 hónap alatt akarja bekötni? Válaszotokat előre is köszönöm.
Csaba_20
2007.02.16, 20:19
(markbalazs @ 2007.02.16, 17:38)

Az a kérdésem lenne, hogy mit lehet tenni ha egy szolgáltató már lassan egy éve igéri a netszolgáltatást, de mindig valamilyen mondvacsinált indokra hovatkozik (pl nem jöttek meg a kábelmodemek Ausztriából stb.)?
És az a kérdésem lenne még, hogy ha a t-online-nél volt egy aláírt szerződésünk, amiben vállalta azt, hogy max 30 napon belül kiépíti a telefonvonalat ingyen, akkor megteheti-e azt, hogy 75000 HUF-ért és 6 hónap alatt akarja bekötni? Válaszotokat előre is köszönöm.
El kell olvasni a szerződést, az ÁSZF-et és ha erre lehetőséget biztosít, akkor elállni a szerződéstől. Véleményem szerint ha 30 nap alatti beszerelést igért és nem teljesítette, akkor szerződésszegést követett el és ez adhat okot az elállásra.
Tegyuk tisztaba a gyereket. Jelenleg /meg/ amig nincs /vagy nem volt/ telefonvonalad, addig nem lehet adsl-ed. A netet, a pl t-
online adhatja. A telefonvonalat meg a t-
com. Melyik igert mit, es kikkel irtal ala? Zavaros nekem a tortenet, telefonvonal nelkul adsl modem szoba sem kerulhet. Vagy ez ket totalisan kulon problema?
Csaba_20
2007.02.16, 21:55
asdf: Én úgy látom, hogy két különböző problémáról van szó. Egy internet előfizetésről és egy telefonvonalról. Persze tévedhetek, de nekem ez jött le. A T-Online emlegetése valóban fura a telefonvonal esetében.
Sziasztok!
Tavaly decemberben előfizettem kábel-tv és internet szolgáltatásra. Március óta az internet használhatatlan, lassú és állandóan megszakad a kapcsolat. Már egy hónapja telefonálgatok a szolgáltatónak, hogy tegyenek valamit, kétszer volt nálam a szerelő, újra krimpelte a koaxkábeleket, kicserélte a modemet, de a hiba nem oldódott meg. A számlát küldik rendszeresen, annak ellenére, hogy tisztában vannak azzal, hogy az internetszolgáltatásuk minősége egyenlő a nullával. Közben megérdeklődtem, hogy az ismerőseimnél milyen a szolgáltatás minősége és kiderült, hogy nem vagyok egyedül ezzel a problémával. Minden héten minimum háromszor bejelentem a hibát, már egy hónap eltelt az első hibajelentés óta és már teljesen közömbösek velem szemben! A kérdésem az lenne, hogy tudok-e a Fogyasztóvédelemhez fordulni ilyen problémával, és a Fogyasztóvédelem mit tud tenni ilyen esetben?
Segítségeteket előre is köszönöm!
Mozigépész
2007.04.22, 14:42
Jó hír, a kábelnetet megduplázta már nálam is a T, de ami a leg jobb, hogy folyamatosan meg is van az egy megabites letöltésem!
(Seby @ 2007.04.22, 13:01)

Sziasztok!
Tavaly decemberben előfizettem kábel-tv és internet szolgáltatásra. Március óta az internet használhatatlan, lassú és állandóan megszakad a kapcsolat. Már egy hónapja telefonálgatok a szolgáltatónak, hogy tegyenek valamit, kétszer volt nálam a szerelő, újra krimpelte a koaxkábeleket, kicserélte a modemet, de a hiba nem oldódott meg. A számlát küldik rendszeresen, annak ellenére, hogy tisztában vannak azzal, hogy az internetszolgáltatásuk minősége egyenlő a nullával. Közben megérdeklődtem, hogy az ismerőseimnél milyen a szolgáltatás minősége és kiderült, hogy nem vagyok egyedül ezzel a problémával. Minden héten minimum háromszor bejelentem a hibát, már egy hónap eltelt az első hibajelentés óta és már teljesen közömbösek velem szemben! A kérdésem az lenne, hogy tudok-e a Fogyasztóvédelemhez fordulni ilyen problémával, és a Fogyasztóvédelem mit tud tenni ilyen esetben?
Segítségeteket előre is köszönöm!
Dunaweb?
(csu @ 2007.04.22, 22:49)

(Seby @ 2007.04.22, 13:01)

Sziasztok!
Tavaly decemberben előfizettem kábel-tv és internet szolgáltatásra. Március óta az internet használhatatlan, lassú és állandóan megszakad a kapcsolat. Már egy hónapja telefonálgatok a szolgáltatónak, hogy tegyenek valamit, kétszer volt nálam a szerelő, újra krimpelte a koaxkábeleket, kicserélte a modemet, de a hiba nem oldódott meg. A számlát küldik rendszeresen, annak ellenére, hogy tisztában vannak azzal, hogy az internetszolgáltatásuk minősége egyenlő a nullával. Közben megérdeklődtem, hogy az ismerőseimnél milyen a szolgáltatás minősége és kiderült, hogy nem vagyok egyedül ezzel a problémával. Minden héten minimum háromszor bejelentem a hibát, már egy hónap eltelt az első hibajelentés óta és már teljesen közömbösek velem szemben! A kérdésem az lenne, hogy tudok-e a Fogyasztóvédelemhez fordulni ilyen problémával, és a Fogyasztóvédelem mit tud tenni ilyen esetben?
Segítségeteket előre is köszönöm!
Dunaweb?
AxianNET, Székesfehérvár
fehérsrác
2007.06.03, 12:09
Hi mindenki!
Egy kérdésem volna. Nálunk a kábeltévé-szolgáltató meghatározta, hogy ha internetelőfizetést szeretnék, akkor a kábeltévés csomagom nem lehet alapcsomag, hanem minimum az emelt csomagra kell előfizetnem. Megteheti ezt a cég?