Súgó - Keresés - Felhasználók - Naptár
MP3-MP4 lejátszók, pendriver
Fogyasztóvédelem Fórum > Hagyományos termékvásárlás > Számítástechnikai eszközök
1, 2, 3, 4, 5, 6
Pjotr
Vezeték nélküli füllhallgatót? wacko.gif
tibiole
Köszönöm a válaszokat, akkor veszek egy másikat sad.gif
ikone
Vásároltam egy mp3 lejátszós usb "pendrive"-ot pécsi számítástechnikai boltban körülbelül 5 hónapja.
Az utóbbi időben nem mindig érintkezett, ha bedugtam a portba. Visszavittem, hogy élnék a jótállással. Két hét múlva személyen érdeklődtem. Egy szétszakadt dobozban adták vissza azzal, hogy elveszítettem a garanciát, mert mechanikai sérülés érte.
Nem értem...
Azóta egyáltalán nem (előtte néha még igen) ismeri fel a számítógépem a pendrive-ot.

És erről semmilyen papírt nem adtak ki.
Javítását nem vállalják. Azt mondták, "nyugodt szívvel kidobhatom"...
Kérésemre, hogy ki dönt a garanciás problémákban, azt a választ kaptam, hogy a beszállító, aminek a nevét nem mondhatják meg...

Mit lehet ilyenkor tenni?
Pjotr
Sokmindent, csak nem biztos, hogy lesz eredménye.
Először is el kell kérni a hiba pontos leirását tartalmazó jegyzökönyvet, amit nyilván kiálítottak.
Ebben le kell lennie irva, hogy milyen fizikai behatás érte a készüléket.
Egy pendrive-nál ez elég gyenge érvnek tűnik nekem, hizsen nincs benn mozgó alkatrész..
Lehet kérni tőlük, hogy küldjék el független bevizsgálóhoz a készüléket aki eldönti, hogy igazuk van-e, amennyiben igen neked kel fizetni a vizsgálati díjat.
Ha erre nem hajlandóak, akkor be kell irni a panaszkönyvbe és a helyi fogyasztóvédelemhez kell fordulni, valamint el lehet mondani pár imát is annak lehet, hogy több értelme van...
Szóval egy út van, elérni, hogy küldjék el bevizsgáltatni.
Sajnos itt ezen a fórumon már sokan jártak hasonló problémával, mind elküldtük a FVF-hez őket, de még senki nem jött vissza azzal, hogy bármit is tettek volna ilyen esetben.
Szóval sok jóval nem bíztatlak.
Egyébként ők is csak annyit tehetnének, hogy ha nem hajlandóak elküldeni vizsgálatra a készüléket, akkor megbüntetik őket, de nem hiszem, hogy ilyenre volt már precedens....
HUNited
Sziasztok!

Vettem egy Sansa E140-es Mp3 lejátszót, az öcsém pedig egy E130-asat.
Egyikhez sem kaptunk magyar nyelvű leírást.
Az üzlet megkeresésünkre azt mondta, hogy őt nem érdekli, nem tetszik adjuk vissza a terméket, ő eltudja adni másnak is.
A SanDisk Angol supportja megírta, hogy a Magyar forgalmazó a HAMA Kft. A Hama azt írta, ő csak akkor küld Magyar nyelvűt, ha igazolhatóan tőlük számrazik a termék. Namármost én ezt hogy igazoljam? Azt mondták a garanciajegy. Namármost a garijegy nem HAMA-s, hanem a bolt ahol meglett véve, ők nyomtattak ki valami kis papírt hogy örüjjé, van egy év garid.
Amúgy a cuccot internetről rendeltük mind a ketten, az öcsém még külön garijegyet sem kapott, a számlán van rajta két sorban, hogy na van garancia egy év ezt lobogtasd ha bajod van.

Az övé 22 ezer volt postával, az enyém 25.

Tény, hogy mindenhol máshol drágább az egy gigás e140 (kb 30 felett), de amikor rákérdeztem a sráctól, hogy miért ilyen olcsó, azt mondta, valszeg a nagyker szarta el.

Mit lehet tenni, hogy a termék is megmaradjon (ennyiért nanáhogy kell), de a boltos is rá**sszon? Az sem lenne szempont, ha a végén kapnék magyarnyelvűt.
asdf
Tipikusan a nem a "hivatalos magyar forgalmazon" keresztul behozott termek esete. Az a par ezer ft. kulonbseg volt a szervizhalozat az esetleges support es a magyar hasznalati ara /most tekintsunk el attol, hogy ha egyeb uton kerul az orszagba a termek, ez akkor is jarna biggrin.gif/. Amugy biztos, hogy egy mp3 lejatszo ennyire de ennyire hatalmasan bonyolult szerkezet lenne, hogy magyarnyelvu hasznalati nelkul nem tudsz mit kezdeni vele, meg megeri barmi energiat is abba feccolni, hogy kapj egy magyart? tongue.gif
HUNited
(asdf @ 2005 Oct 16, 01:03 PM)
meg megeri barmi energiat is abba feccolni, hogy kapj egy magyart? tongue.gif

Már csak azért is megéri utánnajárni, mert - idézek a válaszlevélből -

BOLT ÍRTA

Szia !

Nem tudom mit kellene reagálnom. Írtam, hogy magyar nyelvűt nem kaptam hozzá.Nyilván mert nem a gyártói képviseleten keresztül jött be az országba. Ezért az apró kellemetlenségért szerintem bőven kárpótol az, hogy így legalább 10.000Ft-tal olcsóbban kaptad meg a terméket. Sajnos a közvetlen gyártói kapcsolattal rendelkező beszállítók árai nem versenyképesek.
Remélem a termék jól üzemel és elégedett vagy vele.

Sz.Ernő

ÉN ÍRTAM

Ja de amikor rákérdeztem mi a háttulütő, akkor azt mondtad semmi, valószínűleg elárazták... Mit tudsz, ki hozta be az országba a terméket? Hidd el én nem téged akarlak cseszegetni, mert amúgy elégedett vagyok... De a Magyarnyelvű jár, a Hama meg nem ad, ha nem tőlük van a cucc. Sajnálom de nem vagyok angol, csak magyarul beszélek. Add meg a cég elérhetőségét akitől te beszerezted, és akkor őket tudom felelőségre vonni (mivel az ő felelőségük, te sem tudhattad hogy nincs a csomiba magyar nyelvű).
Amúgy nagyon király a cucc, egyeltalán nem csalódtam benne, de vannak olyan dolgok amikre még nem jöttem rá, mivel ugye angol a leírás. Pl hogy tudom a felvételt beállítani, ilyesmi.

BOLT ÍRTA

Ha nem tetszik, küld vissza, eltudom adni másnak is.

Idézet vége

Na szerintem jogosan ment fel bennem a pumpa, és ezek után bármit megteszek, hogy rácsesszen ez a kedves Ernő.

Nembeszélve arról, hogy ha tudom kezelni, ha nem, a magyarnyelvű jár.

Ráadásul vannak benne olyan dolgok, amikre még nem jöttem rá. Pl hogy hogy lehet felvenni, mert a bolt leírásában benne volt, de semmi menüpont nincs benne ezzel kapcsolatban.

Ez a fajta hozzáállás nem tisztességes kereskedőre utal. Nem reklámozta, hogy nem hivatalosan hozták be, ráadásul számlát is adott róla. Az árkülömbözetre rákérdeztem, akkor sem őszintén válaszolt.

Amúgy hogy is van az elveszett garanciajegy pótlása? A számlát kell bemutatni hozzá, nem?

Amúgy a HAMA ezt írta:

Tisztelt Gasparics úr!

Ez nem illegálisan behozott készülék, egyszerűen arról van szó, hogy a SanDisk termékeket több cég is forgalmazza Magyarországon, tehát nincs kizárólagos forgalmazó. A forgalmazó cégek azzal tudnak vevőket meghódítani, hogy biztosítják a jogszabályokban előírt Ön által is említett feltételeket ( pl. magyarnyelvű használati utasítás, szervíz szolgáltatás stb ).
Így lehet, hogy a termék 1-2 ezer forinttal többe kerül mint egyéb konkurens forgalmazó azonos terméke de ez a többlet költség most már az Ön számára is nyilvánvaló hogy mit takar.

Problémájával kérem forduljon a forgalmazóhoz! Ahogy én is segítenék Önnek ha nálunk vette volna az MP3 lejáttszót, gondolom Ők is megtesznek minden tőlük telhetőt.

Üdvözlettel:
Hama Kft.
Pap Zoltán

A boltos viszont nem hajlandó megmondani kitől szerezte be a terméket. Ezek után már ez a nagy árkülömbség leginkább arra utal, hogy a termék lopott.... (a fele ekkora tudású az öcsémnek a legolcsóbb helyről is csupán 3000 forintal volt olcsóbb!!!)
Ariadne
A Fogyvéd Felügyelőség remélhetőleg ilyen esetben már csak bírságol... Jelentsd be nekik! E-mailt is elfogadnak.
HUNited
(Ariadne @ 2005 Oct 17, 10:10 AM)
A Fogyvéd Felügyelőség remélhetőleg ilyen esetben már csak bírságol... Jelentsd be nekik! E-mailt is elfogadnak.

mi a cím, ahova lehet írni?
Joooe
fvf@fvf.hu
Ariadne
fvf@fvf.hu panasz@fvf.hu

vagy közvetlenül a területi felügyelőséghez, ahová úgyis átteszik, vagyis ide

wink.gif Joooe, a gyorskezű biggrin.gif
Joooe
ezt szinte másodpercre egyszerre ment smile.gif
Ariadne
összehangolt fogyasztóvédelmi tevékenység laugh.gif
ikone
Köszönöm szépen a választ. smile.gif

"(...) független bevizsgálóhoz a készüléket aki eldönti, hogy igazuk van-e, amennyiben igen neked kel fizetni a vizsgálati díjat."

Mennyi köbö ez a vizsgálati díj???
Mert aszem élek a lehetőséggel...
Ariadne
A fogyvédelemnél 12.000+ÁFA, szóval 15 rugó, de ezt nekik kell fizetniük tudomásom szerint jótállási idő alatt... De máshol is bevizsgáltathatják, listát lásd itt.
Kimi
Kb. fél éve vettem egy 256Mb-os innovision márkájú, inno-ax128 típusú mp3 lejátszót. Blokkot kaptam csak, garancialapot nem, de biztosítottak, hogy evvel is érvényes lesz a garancia. Több, mint egy hónapja elromlott, visszavittem. Rendesek voltak, 2hét alatt kicserélték egy újra. Már csak otthon vettem észre, hogy 3 helyett csak 2 soros a kijelzője, és 2 óra alatt megeszi az elemet. Kívülről úgy nézett ki mint a másik, 128-as típusú volt. Kutakodni kezdtem a neten, és kiderült, hogy bár kívülről ugyanaz, de a belseje egy 120-as típusé, ami sokkal kevesebbet tud. Vissza is vittem, és 2 hét múlva közölték, hogy a nagyker azt mondta evvel nem tud mit tenni. huh.gif De az üzletben nagyon rendesek voltak, vissza vitték újra, most arra hivatkozva, hogy 2 óra alatt megeszi az elemet, holott a másik több, mint 10 óráig bírta. Most várom, hogy mi lesz. Az előbbiekről semmi papírt nem kaptam, jegyzőkönyvet sem írtak a kifogásomról. Nem akarok bunkó lenni velük, mert készségesek voltak velem, de én nem azt vettem annak idején 20ezer forintért, amit kaptam érte. Azt mondták, ezt a típust már nem is forgalmazzák, és, hogy ÉRTÉKEGYEZTETÉSSEL esetleg kicserélik egy telstarra. Nos, én se fizetni, se másikat nem akarok, főleg nem telstart. Ilyen esetben mit tehetek? Visszakérhetem a pénzemet, ha nem tudnak ugyanolyat adni? És mi van, ha visszaadják ugyanazt a 128-asnak álcázott 120-ast? crybaby.gif
Captain Crash
Jogszabály szerint kell eljárni, az szolgálja az érdekeidet és az kell szolgálja a forgalmazó érdekeit is! Ha jogkövető magatartást tanusítasz és az sérti a lelkivilágukat, akkor nem veled, hanem velük van a gond.
Felteszek pár kérdést: Lekenyereztek a tenyérbemászó stílusukkal? Pontosabban meg tudtak "venni"? Végülis csak kihasználtak, nem? Csak úgy fest a helyzet, hogy arra megy ki a játék, hogy adjál még pénzt, semmilyen garanciát nem adtak, rádsóztak egy szart. És te ezt ezek után is mind jogosnak érzed?

Remélem rávilágítottalak, hogy nem te vagy a rossz, hogyha jogszerűen próbálsz eljárni. Különben nem lehetsz mindenkivel puszipajtás...állj ki az igazad mellett! Én se vagyok mindenkivel jóban, itt a fórumon is biztosan van olyan, aki nem szeret.
(Figyeld meg, hányan fogják jelezni, hogy mennyire utálnak.) biggrin.gif

U.i.: Jogszabályokat valaki ismertesse, hol lehet őket elolvasni. smile.gif Mondjuk Joooe smile.gif
Kimi
Nem kenyereztek le egyáltalán, de tisztában vagyok azzal is, hogy a forgalmazó sokszor milyen magatartást tanúsít. Hasonló területen dolgozom, és tudom, hogy a kiskereskedőn csattan az ostor, akkor is, ha ő próbál mindent elintézni. Például a kiskernek nem feladata intézni a garanciát, az csak szívesség a részükről, de ha ezután is el akarnak adni valamit, muszáj megtenniük ezt. Egy valamit megtanultam azonban, hogy többet ilyet nem veszek, mert ezek, mind egy kaptafára készült kínai bóvlik, és még 5ezer forintot sem érnek. Érdemesebb vásárolni egy memóriakártyát, és a mobilon hallgatni a zenét. Csak akkor adatokat nem tud az ember hordozni, de valamit valamiért.
Igazából csak attól tartok, hogy visszaadják majd ugyanazt a készüléket, és akkor hogyan fogom bebizonyítani, hogy 128-asnak néz ki ugyan, de mégsem az van benne? geek.gif
asdf
Például a kiskernek nem feladata intézni a garanciát, az csak szívesség a részükről


Na ez azert egyaltalan nem igy van smile.gif
Captain Crash
(Kimi @ 2005 Nov 29, 01:18 PM)
Például a kiskernek nem feladata intézni a garanciát, az csak szívesség a részükről, de ha ezután is el akarnak adni valamit, muszáj megtenniük ezt.

Olvasd el a jogszabályokat, mert ez nem így van. Ha így lenne, nem védené semmi a fogyasztót és nem gátolná semmi a forgalmazót (kiskert). A jogszabályok fogyasztói szerződéskötés esetén előírnak bizonyos kötelességeket mindkét fél részére. Vannak kötelező jótállás hatálya asá eső termékek, melyek közé az mp3 lejátszó is tartozik, melyekre a forgalmazónak kötelezően jótállást kell vállalnia. Jogi viszony a forgalmazó, vagy ahogy fogalmaztál kisker és közted köttetik, ezt hívják szerződésnek, a termék hibátlan működéséért a forgalmazó szavatol. A kötelezettség terhe alól csak kivételes esetekben mentesül. Olyan esetben, hogy "ha a nagyker nem akarja cserélni" a jogszabály nem mentesíti a forgalmazót a kötelezettsége alól....Olvasd el a jogszabályokat.
Csaba_20
(Kimi @ 2005 Nov 29, 01:18 PM)
Például a kiskernek nem feladata intézni a garanciát, az csak szívesség a részükről, de ha ezután is el akarnak adni valamit, muszáj megtenniük ezt.

Már nem azért, de ha te tényleg így gondolod, akkor minek kerested fel ezt a fórumot? Ha úgy gondolod, hogy még szívességet is tett neked az a kisker, amelyik megpróbálta elintézni neked a garanciát, akkor mi a fenének kuncsorogsz még ott? Ő megpróbálta, nem sikerült. Te meg így jártál...lépj tovább. Hiszen szerinted ez van...
Captain Crash
biggrin.gif laugh.gif laugh.gif laugh.gif
Kimi
Nem az én esetemre mondtam azt, amit idéztetek, hanem általánosságban. Ugyanis ha veszel egy üzletben pl. egy rádiót, és elromlik, a garancia papíron szereplő szervízbe kell elvinned, vagy a garancialapon szereplő forgalmazónak kell elküldened, de a kiskernek nem kötelessége eljuttatni a terméket a fent említettekhez. Az én esetem más, mert én nem kaptam garancipapírt.
Aki meg nem tud tisztességes hangnemet megütni, az ne írjon. Köszönöm. tongue.gif
Kimi
Ja, és a forgalmazó nem ugyanaz a kiskerrel szerintem. A forgalmazó az, aki az országba behozta, ill. nagyker tevékenységgel értékesíti azt, nem?
Captain Crash
(Kimi @ 2005 Nov 29, 02:10 PM)
Nem az én esetemre mondtam azt, amit idéztetek, hanem általánosságban. Ugyanis ha veszel egy üzletben pl. egy rádiót, és elromlik, a garancia papíron szereplő szervízbe kell elvinned, vagy a garancialapon szereplő forgalmazónak kell elküldened, de a kiskernek nem kötelessége eljuttatni a terméket a fent említettekhez. Az én esetem más, mert én nem kaptam garancipapírt.
Aki meg nem tud tisztességes hangnemet megütni, az ne írjon. Köszönöm. tongue.gif

Nem "kell", hanem lehetőséged van rá, hogy a szervízbe vidd. A szerződés a forgalmazó és közötted köttetik, tehát a jótállási kötelezettségek a forgalmazót terhelik. És a forgalmazónak törekednie kell a 15 napon belüli ügyintézésre, tehát kötelessége is, hogy eljuttassa a terméket a szervízbe, amennyiben az végzi a javítást.
Tehát jogszabály szerint nem úgy van, ahogy te azt elgondoltad.
Csaba_20
(Kimi @ 2005 Nov 29, 02:12 PM)
Ja, és a forgalmazó nem ugyanaz a kiskerrel szerintem. A forgalmazó az, aki az országba behozta, ill. nagyker tevékenységgel értékesíti azt, nem?

Gondolom azért kerested fel ezt a fórumot, hogy megmutassák neked a helyes irányt. Megtették. Nézz utána a saját jogaidnak, mert nem vagy velük tisztában. A bolt több helyen követett el a fogyasztóvédelmi törvénybe ütköző dolgot. Kezdték azzal, hogy nem kaptál Garancia levelet a termékhez, csak számlát. De a garancia levél hiányában a számlával is érvényesíttetheted a jótállási igényedet. Valószínüleg ezt a részt értelmezik félre az olyan cégek, akik nem adnak garancia levelet. Jótállás hétköznapi néven garancia.

Fordulj az FVF-hez panaszoddal, de mindenek előtt a vásárlók könyvébe jegyezd fel a történteket, hogy egyáltalán nyoma legyen.
Captain Crash
(Kimi @ 2005 Nov 29, 02:12 PM)
Ja, és a forgalmazó nem ugyanaz a kiskerrel szerintem. A forgalmazó az, aki az országba behozta, ill. nagyker tevékenységgel értékesíti azt, nem?

Jogszabály szerint a jótállási kötelezettség teljesítése azt terheli, akit a fogyasztói szerződés a szerződés tárgyát képező szolgáltatás nyújtására kötelez (a továbbiakban: forgalmazó). wink.gif
Ariadne
Itt a fórumon az Információk a fogyasztóvédelemről részben van 4 "Gyakori kérdések" topik, köztük egy jogszabálylista. Ha elolvasod ezeket, sokat segít, Joooe által készített jó kis gyűjteményes összefoglalók arról, mit kell/lehet tenni, milyen határidővel.

Az FVF-hez való levélírás hasznosságára meg nem tudok olyan ötletes hasonlatot írni, mint amilyeneket Pjotr szokott, szóval röviden: nem sok haszna van, csak a jogaidról tájékoztatnak.
Captain Crash
Én azt javaslom írjon, írjon minél gyakrabban, ha felmerül benne valami, amit sérelmez, legalább valaki megfelelően tájékoztatja a jogairól! smile.gif

Kimi: Tényleg olvasd el a jogszabályokat! Joooe és egy páran sokat segítenek a fórumozóknak és fáradtak azzal, hogy érthető módon leírták azt, amit a jogszabályok néha bonyolultan fogalmaznak meg. smile.gif
Kimi
Elolvastam őket, de nem vagyok jogász, és egyértelműen sehol sem írják le, hogy mi a csízió. A jog olyan, hogy egy mondatba bármit bele lehet magyarázni. Pl. hogy "A forgalmazónak törekednie kell arra, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb tizenöt napon belül elvégezze" Ezt is többféleképpen lehet értelmezni, mert nem kötelezik őket, csak irányt mutatnak.
Ariadne
A Joooe által summázott 3 témát gondolom nem olvastad, abban pont benne van, hogy ez mit jelent, és mit tudsz tenni. És pont azért van ott, mert ezekkel a dolgokkal előszörre mindenkinek problémája van, és hadd ne kelljen leírnunk ötszázadjára is ugyanazt. Ha a "Gyakori kérdések"-ben foglaltakon túl van még kérdésed, jöhet! smile.gif
Captain Crash
Bírói hatáskör kimondani, hogy törekedett-e. Az általad olvasott 49/2003. (VII. 30.) GKM rendelet 4. § (2) értelmében valóban a forgalmazónak törekednie kell arra, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb tizenöt napon belül elvégezze. A Ptk. szerint is a megfelelő határidőn belül, a jogosultnak okozott jelentős kényelmetlenség nélkül kell elvégeznie. FVF hozzászólását szeretném idézni:

Annyit tennék még hozzá (nagyon perfekt az összefoglaló!!!), hogy a jelentős kényelmetlenség megítélése nem csak a javítási határidőtől függ, hanem attól is, hogy kinek mennyire kell a termék. Nyilván nem esik ugyanolyan megítélés alá egy szingli magnója, mint egy nagycsalád mosógépe.

A másik, hogy téves az a kialakult kereskedői gyakorlat, hogy a határidőkért a szerviz, a márkaszerviz a felelős. Nos, a jogszabályokból egyértelmű, hogy nem. Mindenért a forgalmazó felelős elsősorban, így a határidőkért is. HA a szerviz nem képes 15 napon belül megoldani a javítást, legyünk tekintettel a fogyasztóra, cseréljük ki neki a terméket, s problémánkat ezután a velük kötött szerződés alapján oldjuk meg a márkaszervizzel!
Kimi
Köszi a segítséget!
Tudjátok az a gond, hogy ezeket a dolgokat két oldalról nézem, hiszen fogyasztói és kisker téren is érintett vagyok. És nagyon sok esetben tényleg a forgalmazó (nagyker) ül rajta hetekig, és a kiskeresekkel úgy beszélnek, mint egy kutyával. Mégis rájuk vagyunk szorulva. Ha minőségi kifogás adódik nálunk egy termékkel kapcsolatban, mindig jegyzőkönyvet írunk róla, ha van rá mód, adunk cserekészüléket is. De ha kicserélek valakinek egy terméket újra, amit mondjuk fél éve vett, azt a pénzt, sose látom viszont a nagykertől, csak egy javított használt készüléket. Az a gond, hogy a márkaszervízt és a nagykert kellene felelősségre vonni, mert ők azt hiszik, azt tehetnek, amit akarnak. A kiskeres meg köteles fizetni, és a vásárló kedvében jarni. Ezért nem akartam ugrálni az én esetemben, de igazatok van, hogy igazam van biggrin.gif Minden esetre, ha megjön a készülék, úgy döntöttem eladom.
Ariadne
És vajon kinek kellene felelősségre vonni a nagykert? Na vajon kinek?

Lehetőségek:

a) fogyasztó
b ) fogyasztóvédelem
c) állam bácsi
d) jóistenke
e) vagy talán a kiskernek, esetleg? ermm.gif

Jogilag visszkeresetnek hívják, és bármelyik ügyvéd nagyon szívesen bevállalja szerintem a kiskernek, hogy visszaszerzi a jótállás/szavatosság miatt "elvesztett" pénzt. Csak végre már el kellene jutniuk idáig... mad.gif
Kimi
A kisker csak peres uton tudja felelősségre vonni a nagykert, mert a fogyasztóvédelem nem foglalkozik olyan ügyekkel, ahol 2 cég az egymással szemben álló. Tapasztalat...
Ariadne
Épp erre gondoltam, bingó! Hol van itt még probléma? A magyar bíróságokon tudod ritka a kínvallatás, és fejeket sem sűrűn harapnak le...

szerk: Kisker ügyvédhez elballag, kereset bead nagyker ellen, per megnyer, pénz+ügyvédi költség visszakap - nem olyan bonyolult ez. Csak ki kell lépni már a szocializmus sztereotípiáiból, hogy "majd valaki úgyis segít, hát nem lehet ezt így hagyni, mert ez gonosz dolog"... Az az időszak elmúlt rég.
Kimi
(Ariadne @ 2005 Nov 29, 04:07 PM)

Csak el kellene jutniuk idáig a kiskereknek... mad.gif

Most csak a saját nevemben mondom, hogy kiskerként abszolút nincs könnyű dolgunk, meg kell próbálni csinálni egy üzletet, és ha a saját bőrödön tapasztalod meg, egész máshogy látod a dolgokat. Azzal, hogy elküldöm az javítandó terméket gariban, legtöbb esetben az árrés 80%-át elköltöttem. (futár, értékbiztosítás, Stb) És ha kétszer romlik el, már minuszban vagyok, a nagyker meg röhög a markában. És, hogy bírósághoz forduljak? Ugyan már. Se pénzem se energiám. Ma Magyarországon a nagyker a legjobb üzlet többek szerint is. dry.gif
Captain Crash
(Kimi @ 2005 Nov 29, 03:52 PM)
Az a gond, hogy a márkaszervízt és a nagykert kellene felelősségre vonni, mert ők azt hiszik, azt tehetnek, amit akarnak.

A forgalmazó és a nagyker között felmerülő vita az Ő belügyük, a fogyasztónak ahhoz semmi köze. Ahogy ahhoz se, hogy hogyan vívják meg velük a harcot azügyben, hogy a fogyasztókkal szemben jogszerűen tudjanak eljárni.

Sokszor elhangzott, hogy "szegény kisker, mert a nagyker", de ez engem nem kell, hogy izgasson. Ha seggem verem a földöhöz se tudok az ő ügyükben segíteni. Abban, amiben viszont tudok tenni, ami a hatásköröm, mint fogyasztónak, abban mindig el fogok járni.

Ez olyan dolog, hogy nekem fizetnem kell a számlákat. Ha pedig a munkáltatóm nem fizeti ki a munkabérem, akkor nekem kell felelősségre vonnom a munkáltatómat, nem pedig az áramszolgáltatónak. Az áramszolgáltató sem mondja, hogy "jaj szegény ember, mert a munkáltató...".

Van olyan cég, akinél az a bevett gyakorlat, hogy egész jogi osztályt működtetnek azért, hogy a fogyasztói reklamációkkal megküzdjenek. Érdekes, senki nem mondja, hogy végre egy kis adrenalin, meg várják a kihívásokat, amikor arról van szó, hogy a nagykernél kellene érvényesíteni a jogaikat. Ellenben, amikor fogyasztóval szemben kell pereskedni...

Fogyasztóvédelmi fórumon vagyunk, itt úgy gondolom, hogy a kiskerek síralmaival nem kell foglalkoznunk.
Kimi
Aztán egy év után talán lesz ítélet a bíróságon. Ez nem olyan egyszerű ám, mint ahogy azt ti elképzelitek. És ha csak fogyasztó lennék, teljes mértékben egyetértenék veletek!
Kimi
Igazad van, ez a fórum nem is erre való, és el is kanyarodtunk teljesen a témától.
Úgyhogy köszi a segítséget.
Ariadne
Viszont ha egy kisker sem tesz semmit, csak panaszkodik, aztán meg csodálkozik ha a fogyasztók perelnek (mert ők tényleg nem tehetnek mást), azzal semmi nem fog megváltozni. Jogállamban élünk, ha valamit el akarsz érni, tenned kell érte, akkor is, ha kisker vagy. Egyébként én speciel jártam már bíróságon jópárszor, azért nem olyan nagyon ördöngös dolog. Az idővel meg az a helyzet, hogy addig is kamatozik az a fránya összeg a nagykernél, amíg a kisker pereli őt, vagyis egyszerűen kell kérni a kamatokat is a perben, ennyi az egész.
Csaba_20
(Kimi @ 2005 Nov 29, 04:23 PM)
Aztán egy év után talán lesz ítélet a bíróságon. Ez nem olyan egyszerű ám, mint ahogy azt ti elképzelitek. És ha csak fogyasztó lennék, teljes mértékben egyetértenék veletek!

Nem érdekel senkit, hogy egyszerű-e vagy se. Ez az egy lehetőséged van. Kötöttél egy szerződést a nagykerrel. Ha a nagyker nem vállalja a benne foglaltakat, lehetőséged van jogi útra terelni a dolgot.

Egyáltalán nem kötelező élni ezzel a lehetőséggel. De had ne hasson már meg, ha siránkozol és közben nem élsz a jogaiddal se, ugyanakkor jogtalannak tartod a dolgot, amit a nagyker művel.
Kimi
Ez nem a témához kapcsolódik, csak egy megjegyzés a gondolkodáshoz. Ha más problémája nem érdekel, akkor ne várd el, hogy mást érdekeljen a te problémád. Az életben szükséges a tolerancia és néha a kompromisszum is. Ez minden területen így van.
Csaba_20
(Kimi @ 2005 Nov 29, 04:45 PM)
Ez nem a témához kapcsolódik, csak egy megjegyzés a gondolkodáshoz. Ha más problémája nem érdekel, akkor ne várd el, hogy mást érdekeljen a te problémád. Az életben szükséges a tolerancia és néha a kompromisszum is. Ez minden területen így van.

Ugyanezzel a sirámmal próbálkozik minden forgalmazó, amikor a fogyasztó jogos garanciális igényét akarja érvényesítettni. Te ugyanezt adtad itt elő. A hülyeséget nem tudom tolerálni, ne haragudj.
Captain Crash
(Kimi @ 2005 Nov 29, 04:45 PM)
Ez nem a témához kapcsolódik, csak egy megjegyzés a gondolkodáshoz. Ha más problémája nem érdekel, akkor ne várd el, hogy mást érdekeljen a te problémád. Az életben szükséges a tolerancia és néha a kompromisszum is. Ez minden területen így van.

Amikor a fogyasztó a mindenkor elvárható jogkövető magatartás szerint eljárva kívánja érvényesíteni a jogszabály alapján neki járó szavatossági igényeit, akkor lényegében egyetlen kompromisszummal találkozunk, ez pedig a 15 napos határidő, amire törekednie kell a forgalmazónak. Ez egy olyan kompromisszum, melyet a forgalmazó akkor, amikor üzletet nyit tudomásul vesz. A fogyasztó pedig vásárláskor elfogadja, hogy adódhatnak hibás termékek, melynél kijavítására és cserére a jogszabály ennyi toleranciát elvár. Azt hiszem ez a tolerancia és kompromisszum az, amit elvárhatunk mindkét féltől. A szerződés épp ezért születik konszenzus alapján, ismerve a lehető legtöbb főbb körülményt.

Kár volt a toleranciát és a kompromisszumkészséget iderángatni és egy olyan környezetbe behelyezni, ahol ezek a fogalmak meghatározott módon történnek.

Megnézném mikor adnád oda mindegyik fogyasztónak a terméket, ha azt mondaná "bocs, de most nem tudok fizetni, de majd megadom, kérlek nézd el nekem, mert most fizettem be a számlákat, de a terméket most azonnal szeretném elvinni...".

Téged se érdekelnek az én sirámaim, hogy miért kellene most azonnal javítanod, merthogy különben nekem több százezerforintos károm lesz! Ne mondd nekem, hogy érdekelne, mert eddig senkit sem érdekelt, képmutatás lenne, és hiteltelen, ha ezzel huzakodnál elő. Hát engem sem érdekel, hogy melyik nagykerrel milyen szerződést kötöttél és mennyire nem aszerint teljesít. Old meg! Te bajod! A Tied és nem a fogyasztóké!

U.i.: Hozzátenném, hogy a fogyasztók a legtöbb esetben ennél sokkal nagyobb toleranciával rendelkeznek, melyet a forgalmazok nagyon ritkán köszönnek meg! Nem csoda, hogy elpattan a cérna. Én a jogszabályi toleranciánál húzom meg a határt, pont azért, mert elegem van a siránkodásokból, ideje lenne cselekedni!
tamas13
Tönkrement a kb. féléve vásárolt pendrive-om. A garancialevelével visszavittem oda ahol vásároltam, ahol arra hivatkoztak hogy ugyan a pendrive valóban garanciális és meghibásodott de csak az eredeti csomagolásával cserélik ki.

Igazuk van?
toreki
(tamas13 @ 2006.02.16, 16:35) *

Tönkrement a kb. féléve vásárolt pendrive-om. A garancialevelével visszavittem oda ahol vásároltam, ahol arra hivatkoztak hogy ugyan a pendrive valóban garanciális és meghibásodott de csak az eredeti csomagolásával cserélik ki.

Igazuk van?
Cseréljék ki, és ott hagyod nekik az új csomagolását. Azt, hogy igazuk van-e nem tudom. Szerintem nem. Ha ez igaz lenne, akkor háromszor ekkora lakás kellene, hogy minden doboza elférjen.
Pjotr
Ilyen termékekre, pendrive, memóriakártya azért szokták kérni a csomagolást, mert azon van az azonosításhoz szükséges gyári szám.
Akkorák, hogy nem fér rájuk a szám.
toreki
(Pjotr @ 2006.02.16, 17:31) *

Ilyen termékekre, pendrive, memóriakártya azért szokták kérni a csomagolást, mert azon van az azonosításhoz szükséges gyári szám. Akkorák, hogy nem fér rájuk a szám.

Érdekes, hogy mistral rá tudja ragasztani a pendrive-ra a garimatricát. Oda is kellett celluxal ragasztani, hogy ne kopjanak le egy hét után a számok. Megtaláltam a dobozát is, azon rajta van a gyári eredeti szériaszám. Nem tudom mistralnak minek kell akkor a sajátja. Meg ügyesen rajta van apró betűvel hogy "Flash drive usb2.0 128MB kingmax (2év Mistral kft...". Gondolom ha kidobom a csomagot, akkor soha semmivel nem tudom igazolni, hogy 2 éves rajta a gari (céges ugyhogy nem érdekel, csak érdekesség).
Ariadne
Viszont úgy emléxem, egyszer régebben arra jutottunk, hogy nem kérhetik a csomagolást, mert ez plusz feltétel lenne a 151/2003-ashoz képest, amit nem lehet előírni. De javítsatok ki, ha tévedek, mostanában kicsit hamari vagyok válaszok tekintetében... unsure.gif
.
Invision Power Board © 2001-2012 Invision Power Services, Inc.