Súgó - Keresés - Felhasználók - Naptár
Dobfelszerelés, Kisebb és Nagyobb Alkatrészek Hibája
Fogyasztóvédelem Fórum > Hagyományos termékvásárlás > Egyéb termékekkel kapcsolatos problémák
dobos
2006. februárban vettem egy dobfelszerelést, áprilisban eltörött a lábgépem, május 2-án visszavittem az üzletbe, hogy cseréljék ki. Ez már több, mint két hónapja, azóta folyamatosan ígérgetik, hogy kicserélik. Nézegettem a jogszabályokat, de nem találtam semmi olyat, hogy ha x idő után nem cserélik/javítják az eszközt, akkor bármire is kötelezhetem őket.
A dolgot bonyolítja, hogy ez egy részegység, amely nélkül az eszköz részben használható. Mit tudok tenni?

Van két kisebb alkatrészem, amik szintén hibásak, egy szárnyas csavar, amely már a kicsomagolás pillanatában használhatatlan volt (görbe; pótlását meg tudtam oldani egy hatlapfejű csavarral), az a baj, hogy csak a vásárlás után két héttel derült ki, mert akkor tudtam csak összerakni a dobfelszerelést; valamint március környékén egy ,,baba'' (dobbőr rögzítésére szolgáló alkatrész) is eltörött a lábdobon, ezek cseréjét a lábgép leadásának időpontjában kértem, szintén csak ígéretet kaptam.
Ariadne
Menj be az üzletbe, csapj az asztalra, ordítsd le a hajukat, ez az első teendő. smile.gif Gondolom 10.000 bruttó vételár felett volt, ilyenkor kötelező jótállás van rá, tehát törekedniük kellene a 15 napon belüli javításra. Érdemes beírni a vásárlók könyvébe, mi történt (nem történt), ennek egy példánya a tied, ha jól emlékszem 30 napon belül válaszolni is kötelesek rá. Ha ez nem elég ösztönző erő nekik, akkor el lehet menni a panaszkönyvi beírás példányával a békéltető testülethez, aki viszonylag gyorsan, ingyen, de nem kötelező erővel dönt az ügyben, szankciójuk a nyilvánosságra hozatal. Ha végképp nem megy a dolog, szintén beírva a vásárlók könyvébe elállhatsz a szerződéstől arra hivatkozva, hogy a javítás ilyen hosszú ideje neked jelentős kényelmetlenséget okoz, ráadásul az egész cucc használhatatlan így - ez alapján visszajár a teljes vételár.
dobos
Nem találtam semmit arról, hogy visszakérhetem a pénzt. Gondolom, ebben az esetben vissza kéne adnom a teljes dobfelszerelést, az meg ugye használt; nem mondhatja, hogy így nem veszi vissza?
Jól értelmeztem amúgy a jogszabályokat, tényleg nincs bennük kikötve, hogy ha x napig nem tudják cserélni, javítani, akkor kötelesek visszaadni a pénzt, vagy valamilyen módon kárpótolni?
A 15 napról olvastam, de ott szerepel ugye a ,,lehetőleg'' szó.
asdf
(dobos @ 2006.07.26, 11:15) *

A 15 napról olvastam, de ott szerepel ugye a ,,lehetőleg'' szó.

Meg az is, hogy neked ne okozzon jelentos kenyelmetlenseget a dolog...
Ariadne
Nem találtam semmit arról, hogy visszakérhetem a pénzt. Gondolom, ebben az esetben vissza kéne adnom a teljes dobfelszerelést, az meg ugye használt; nem mondhatja, hogy így nem veszi vissza?


Na azt nem mondtam, hogy egyszerű a dolog, ez amolyan végső megoldás, amit az arcukba lehet dobni, ha nagyon ellenállnak. Ennél azért minden megegyezés jobb. A Ptk-ban van benne ez a lehetőség egyébként, és ilyenkor szigorúan a teljes eredeti vételárat kell visszaadnia, mivel hibás terméket adott el, nem tudta/akarta megjavítani, ezért neki kell viselni az elhasználódásból eredő kárt.

Jól értelmeztem amúgy a jogszabályokat, tényleg nincs bennük kikötve, hogy ha x napig nem tudják cserélni, javítani, akkor kötelesek visszaadni a pénzt, vagy valamilyen módon kárpótolni?


Jól értelmezted, egyedül a 15 napos javításra való törekvés van kikötve, de hát ugye törekvés... Azért két hónap mindenképp soknak számít, nincs az a törekvés szerintem, ami kimenthetne ennyi t*kölést. A sorrend alapvetően: javítás, ha nem megy van nem akarják, csere ugyanolyanra, ha ez sem megy van nem akarják, teljes vételár visszafizetése (és cucc visszaadása persze).
.
Invision Power Board © 2001-2012 Invision Power Services, Inc.