Nem tutom jó helyen van-e itt ez a téma, lehet, hogy a dolog megérne egy külön fórumot. Az utóbbi időben nagyon sokfelől hallani, hogy a fogyasztók panaszkodnak a káveltévé szolgáltatókra, elsősorban a díjemelés miatt.
Tény, hogy sok helyen a meglévő rendszert leszerelte az új szolgáltató és saját hálózatot épített ki, a lakóknak pedig nem hagyott választást. Ez történt régi lakóhelyemen is. A cég (FiberNet) jött, látott és szerelt. Bevallom, nem tudom a régi rendszer a társasházé volt-e vagy sem, de a vezetékeket szétvagdalták az biztos. Bekötötték a saját kábeleiket, majd közöték, aki most köt velük szerződést az még ingyen megússza, később 15 000 Ft lesz.
A sztori nyilván eddig sokak számára ismerős. Voltak akik bírósághoz futottak, de a dolog lassan elhalt. Az emberek apránkétn megkötötték a szerződéseiket. Az eredeti (közö költségben foglalt kb. 600 Ft-os) díj helyett 2002 szeptemberben 2600, majd lassanként 2003 decemberében 3700 Ft lett annak a díjcsomagnak az ára, amelyik tartalmazta az régi rendszerben meglévő csatornákat is. Egy-két kevésébé érdekes mozi, sport és klippcsatornával gyarapodott a kínálat.
Rendszeresen megígérték, hogy jobb lesz a kép és hangminőség, hiszen a régi elavult rendszert lecserélték. Egyes adók azonban élvezhetetlenül csíkosak, zajosak, sercegősek maradtak.
Hosszasan lehetne vitatkozni az emelések etikus vagy etikátlan voltáról, de nem ezért írtam le mindezt. Történt, hogy egy számítógépbe illeszthető TV-tuner kártyákat kezelő program kipróbálásával bíbelődtem. Ennek az volt az egyik érdekessége, hogy számszerűen, MHz-ben is kiiíta melyik adót, hol látja. (A szokásos tévékészülékek csak csatorna kódszámot szoktak jelezni). És ekkor egy érdekes dologra lettem figyelmes: a szokásos 8 MHz helyett 6,5 MHz-es csatornakiosztással látta a kátya az adók egy részét. Korábban tapasztaltam, hogy egyes adókat igen nehéz beállítani, az automata állomáskeresés nem találja meg őket egykönnyen. Valószínűleg a csatornakiosztás volt az oka. Ez magyarázhatja a rossz adásminőséget is. Ilyen közeli csatornáknál ugyanis az egyik adás hangja zavarja a másik képét. Így nem lehet minőséget produkálni, he bele gebednek se! Csak éppen az emberek többsége rendes TV készüléket használ, nem látja a műszaki adatokat, s ha látná sem érti...
Felhívtam az ügyfélszolgáltatot, ahol azt nevetve mondta egy hölgy, hogy ne firtassam a rendszerük műszaki állapotát, semmi közöm hozzá. Én meg erre azt válaszoltam, hogy akkor köszönöm a szolgáltatást és ezennel lemondom. Ehhez képest, még két hónapig nem szüntették meg a szolgáltatást, küldtek számlát is. Némi veszekedés és következetes nem fizetés után végre kikapcsolták a kábeltévét. Az így képződött díjtartozást utólag, a kikapcsolás után kifizettem, mert nem szeretek senkinek tartozni. Viszont úgy gondolom, tanulságos lehet a történet.
korbelp
2004.12.22, 16:17
Kedves Fogyasztóvédelem!
Az imént telefonáltam a UPC veszprémi kirendeltségére, mert feldühített, hogy a Cool helyett a Pax adó jött be. Nem a csatornákkal van a bajom!
1. Egy nyugdíjas, akinek régi tévékészüléke van, gyakran kénytelen szerelőt hívni, hogy meggyőtődjön arról, hogy nem ő tekerte el a gombot, hanem a központ. UPC reakciója: ezt ők is megteszik, 2500 FT kiszállási díjért. Hm. Én ingyen megcsinálom a szomszéd néninél: ő panaszkodott először ebben az ügyben.
2. Anno mi azért szálltunk kia családi csomagból, mert alig volt/van időnk/kedvünk tévét nézni. Az alapcsomag azért tűnt jónak, mert volt benne nekem egy angol nyelvű (CNN), feleségemnek meg egy francia nyelvű csatorna (TV5) is. A CNN hamarosan megszűnt (értesítést sem erről a változásról, sem az azóta történtekről nem kaptunk, hiába erősködik a veszprémi telefonos hölgy), valami Humor lépett a helyébe, aztán a Cool, ma meg a Pax. Telefonon hívtam a normál tarifás számot, ahol hosszas "ezt nyomd meg, majd azt" után közölte velem a fent említett hölgy, hogy mi annak idején azt írtuk alá, hogy a UPC a változtatás jogát fenntartja. Lehet. Régen volt. De aztóta tőlük a színes reklámanyagokon kívül se arról nem kaptunk tájékoztatást, hogy éppen melyik közvéleménykutatás után melyik csatornát változtatják meg; no meg arról sem, hogy emelik az árakat.
3. Ha ezen a fórumon sem kapok választ, kénytelen vagyok továbblépni. Sajnos túl sokat lehettem Európa civilizáltabb felén, hogy ennyire ragaszkodom az igazsághoz.
Boldog karácsonyt és sikerekben gazdag új évet kívánok: Korbel Péter (Veszprém, Deák F. u. 10.)
Kedves Mindenki!
Régen nem jártam itt a fórumon, nagyon elfoglalt voltam. Most is csak a témakövetés e-mailje értesített Korbel Péter hozzászólásáról.
A kábelszolgáltatók stílusa és a kereskedelmi tévék műsora el vette a kedvem a tévézéstől. Ráadásul szörnyű időrabló gép. Csak javasolni tudom mindenkinek, aki teheti: olvasson sokat, ha filmet akar nézni járjon moziba. Nálunk a családban sikerült újra felfedezni a felolvasást mint társas időtöltést. S ha ritkán valakinek még igénye van a tévére, akkor ott a videotéka, meg az antenna. Nem kell a televízió rabjává vállni!
Persze manapság a könyvek is drágák, a mozijegy is. Tudom, sok egyedül élőnek, nyugdíjasnak a tévénézés az egyetlen szórakozása. És őket nem védi meg senki. Valódi verseny ezen a piacon nincs. Azt hiszem - javítson ki valaki, ha tévedek - szolgáltató annyit kér, amennyit akar, vagy amennyihez van mersze. Másikat választani meg nem lehet. Szerintem a normális az lenne, ha a kábelhálózat fentartásának, korszerűsítésének és üzemeltetésének költségeit fedeznék a díjakból, nem pedig extra profitra próbálnának szerttenni. Lehet, hogy az lenne a megoldás, ha önkormányzati kézben lévő Kht-k üzemeltetnék a rendszereket, vagy hatósági áras lenne a kábeltévé szolgáltatás?
Szasztok!
Új vagyok itt, de hátha valaki tud segíteni.
Egy kábeltévé szolgáltatásaira lennék kíváncsi ill hogy mi az a mit tehet.
1. Viszonylag gyakran előfordul hogy nincs adás, vagy rossz minőségű. Múltkorában összeírtam és amikor a 24 órát elérte a nézhetetlen adás kategória levelet írtam nekik. Kompenzációt kértem 1 napra, vagyis mivel nem tudtam nézni a műsort, amiért fizetek, annyival kevesebbet fizetnék be a jövő hónapban. Persze mondták hogy nem az ő hibájuk és ilyen reklemációt nem tudnak elfogadni. Szerintem nem jogos mert ha én pl. fodrász vagyok, életlen az ollóm és emiatt rosszul vágom le a haját a vendégnek, akkor az nem a köszörűshöz fog menni.
2. Furcsállom hogy egy szolgáltatásért előre kelljen fizetni. Itt az a divat hogy a tárgyhót megelőző hó 20.-ig be kell(ene) fizetni a díjat. Mivel nem tudhatom hogy a jövő hónapban hogy fog nekem szolgáltatni, miért fizessek előre? Szerintem ez jogtalan, mert az étteremben sem előre fizetek. Itt jegyzem meg hogy a ruhatisztításnál sem tetszik hogy előre kell fizetni.
Bea
edina574@hotmail.com
2005.02.02, 13:47
Szép Jónapot Mindenkinek,
Műszaki ismereteim hiányában csak felületesen tudok a problémánkról írni. Természetesen nekünk is a Fibernet (Hajdúszoboszló) szolgáltatásával vannak nagyon komoly problémáink.
Mivel a televíziónk egy 20 éves - árát alaposan megszolgáló - készülék volt, ezért annak tudtuk be a sorozatos problémákat. Mondván, hogy öreg a tv, vettünk egy 100 Hertz-es 72 cm-es vadonat új televíziót. Minden reményünk abban volt, hogy attól a pillanattól kezdve élvezhető lesz az időközben 3700 Forintos alapcsomag által kínált szórakozási lehetőség, de legnagyobb csalódásunkra nem. Nézhetetlen, elviselhetetlen a kép, összesen két csatornát lehet nézni rajta. Azt gondoltuk, hogy nem értünk a tv-hez, és hívtunk egy szerelőt, aki közölte, hogy a tv tökéletes, és a kábel szolgáltatással van a probléma. Még mindig soros rendszert alkalmaznak, és majd kb egy év múlva térnek át a csillagpontos rendszerre.
Ez egyszerűen felháborító! Ezek szerint még lealább egy évig ne is reménykedjünk a tv nézésben? De akkor miért ugyanannyi a havidíj, mint a sokkal komolyabb szolgáltatásé? És egyébként is hogy létezhet az, hogy egy 24 ezer fős városban csak a Fibernet szolgáltató van jelen?
Mit tehetek? Tud valaki tanácsot adni?
Üdv,
Brieger Sándorné
2005.02.22, 08:18
Szép, jó napot kívánok Mindenkinek!
Segítségre lenne szükségem, kihez, hova forduljak jogorvoslatért. Családunk Pátyon lakik. 2003.december 3-án 35.000.- Ft-ért csaatlakoztunk egy kábeltévé társasághoz, melyet 2004 februárjában megvett egy másik társaság és a TV Network néven futott tovább, mi velük is szerződést kötöttünk,a kínálat ugyan gyengébb volt, de nem volt más. Idén januárjában jött a szokásos áremelés és az igéret a csatorna bővítésekre stb, amely természetesen nem valósult meg. De nem is e miatt ragadtam " tollat", ha nem a miatt, hogy a múlt héten jött egy újabb levél a TV Networktől, hogy a kábeltévé szolgáltatást február 28-val felmondják a hálózat rendkívül rossz állapota és annak gazdaságtalan működtetése, a műszaki paraméterek fokozatos romlása, valamint a szolgáltatás ellehetetlenülése miatt. Majd mellékeltek egy levelet egy másik kábeltv társaság ajánlatával, mely szerint, ha mácius 31-ig nettó 8000 ft-ért, majd április 1 től nettó 10.000 ft-ért csatlakozhatom az ő rendszerükhöz.
Kérdem én, ha 1 év múlva ez a társaság is megszűnik a következő társaságnak megint fizetnünk kell? Nem kell -e a kábeltévéseknek biztosítani azért a pénzért amit befizettünk nekik, hogy külön javadalmazás nélkül egy másik hálózatra csatlakozzunk. Ki védi meg érdekeinket, kihez lehet fordulni ilyen esetben.
Egyáltalán ez jogszerű, amit ez a társaság csinál, sajnos ebben a témában egyáltalán nem vagyok járatos.
Aki tudna nekemk legalább valami ötlettel segíteni, hogy hova forduljak megköszönném.
Ha lehetne, közvetlenül az email címemre: katalin.brieger@budget.hu
Köszönettel:
Brieger Katalin
Kedves Katalin!
MI is éppen most építkezünk Pátyon:)
Úgyhogy jól jött az információ

A dologgal van egy nagy probléma. Az pedig az, hogy bár a piac jogszabályi szempontból liberalizált, az egy helyen történő versenyhelyzet nem tud kialakulni, mivel a legtöbb esetben egy helyen csak egy szolgáltató van. Így lehet választani: kell -e nekem okvetlenül a kábeltévé ezekkel a feltételekkel, vagy ennyire azért mégsem hagyom magam. Mert a szerződést persze fel lehet mondani, s a meg nem történt szolgáltatásért, vagy ha az rendkívül rossz minőségben történt vissza lehet igényleni a teljes összeget, vagy annak egy részét. De ebben az esetben persze lehet, hogy nincsen kábeltelevízió adásunk.
Utána kellene járni egy esetleges parabola antennás szolgáltatóval való kapcsolatfelvételnek. Az még egy lehetőség, lehet, hogy jobb. Így már lenne két szolgáltató, de több nem.