dvdiro001
2006.10.04, 10:21
A feleségemtől jelenleg kb. 200km-re lakom a munkám miatt. Hetek óta zaklatta a szomszédban lakó biztosítási ügynök mindenféle ajánlatával. Megbeszéltük, hogy amíg nem látunk szerződést, nem írunk alá semmit.
Egyik nap az ügynök beállított a feleségemhez számítógéppel, amin mindenféle diagramokat és táblázatokat mutatott neki. Másnap reggel megjelent a feleségem munkahelyén az életbiztosítási ajánlattal és azzal, hogy 1 óra múlva vinné is az aláírt papírokat, mert nagyon sürgős. A feleségem kétségbeesva felhívott; megbeszéltük, hogy elolvasás nélkül nem ír alá semmit, küldje el az ügynököt, stb.
Mikor később beszéltem a feleségemmel, elmondta, hogy elege lett ebből az egészből, aláírta az ajánlatot elolvasás nélkül (mert munka közben erre nem volt ideje), nem kapott semmilyen másolatot belőle, úgyhogy csak az biztos, hogy 20 éven keresztül havonta kell fizetnie valamekkora összeget. Sőt az első, befizetendő részletet is odaadta már az ügynöknek (erről kapott elismervényt).
Ma jött a biztosítótól egy levél, ami arról tájékoztatott, hogy az ajánlattal nem megegyező tartalommal fogadták el a szerződést és a biztosítási kötvényt majd egy későbbi levélben küldik.
Most nem minősítve, hogy hogyan lehet valamit aláírni elolvasás nélkül (ezt már megtettem én és igencsak kiakadtam), a kérdés:
Hogyan lehet felmondani ezt a életbiztosítást, aminek a szerződését a mai napig nem kaptuk meg?
Ariadne
2006.10.04, 12:25
Ez nem lesz egyszerű menet...
Szerintem azonnal menjetek be a biztosítóhoz, ott mindenképp kellene tudniuk, mi ilyenkor a teendő és kötelesek ott odaadni nektek a papírokat is, olyan nincs, hogy az aláírt dokumentumból nem kapsz példányt... Egyúttal tegyetek panaszt az ügynökre hiányos tájékoztatás miatt, kérjetek igazolást arra, hogy ez az ügynök szerepel a PSZÁF nyilvántartásában (csak ők végezhetnek ilyen tevékenységet), ha ezt nem tudják bizonyítani, akkor nem jogosult eljárni, kérjétek a szerződés megszüntetését. Mindenképpen próbáljátok elérni, hogy írásos nyoma maradjon a panaszotoknak és a szerződés megszüntetésére vonatkozó kéréseteknek, és erről legyen példányotok. Ha ez nem megy, tértivevényes levélben írjátok le ezt.
Lényeg a gyorsaság, ugyanis pl. az ajánlattól eltérő tartalmú elfogadás esetében ha ez lényeges körülményre vonatkozik, 15 napon belül erre reagálnotok kell, különben a módosított feltételekkel létrejön a szerződés.
A biztosító honlapját is meg kell nézni, ott szerepelnie kell tájékoztatásnak, ászf-nek, ebben utána kell nézni, mikortól számítják pl. a szerződés létrejöttét és hogyan lehet azt felmondani.
Néhány dolgot tudok erről, de nem ismerem elég alaposan a témát, ezért nem szeretnék rosszat mondani. Lényeg, hogy azonnal cselekedjetek, ha a biztosítónál nem sikerül megnyugtatóan rendezni az ügyet, keressetek hamar ügyvédet és tegyetek panaszt a PSZÁF-nál...
Egyébként melyik biztosítóról van szó?
dvdiro001
2006.10.04, 13:11
Allianz Hungária
Ügynökkel kötött szerződéskor az ügynöknek nem kellene tájékoztatnia arról, hogy 8 napon belül elállhatsz a szerződéstől indoklás nélkül? Nem érvényes a
370/2004. (XII. 26.) Korm. rendelet (4. par)?
Ariadne
2006.10.04, 13:47
(toreki @ 2006.10.04, 14:35)

Ügynökkel kötött szerződéskor az ügynöknek nem kellene tájékoztatnia arról, hogy 8 napon belül elállhatsz a szerződéstől indoklás nélkül? Nem érvényes a
370/2004. (XII. 26.) Korm. rendelet (4. par)?
"1. § (4) Nem terjed ki a rendelet hatálya:
...
c) a biztosítási szerződésre;"
Sajnos nem...
dvdiro001
2006.10.04, 13:51
Na, nagy nehezen megtaláltam a biztosító honlapján: 30 napon belül indoklás nélkül fel lehet mondani a szerződést. Köszi a segítséget. Most már csak a szerződés kellene...
(Ariadne @ 2006.10.04, 14:47)

(toreki @ 2006.10.04, 14:35)

Ügynökkel kötött szerződéskor az ügynöknek nem kellene tájékoztatnia arról, hogy 8 napon belül elállhatsz a szerződéstől indoklás nélkül? Nem érvényes a
370/2004. (XII. 26.) Korm. rendelet (4. par)?
"1. § (4) Nem terjed ki a rendelet hatálya:
...
c) a biztosítási szerződésre;"
Sajnos nem...
Ariadne
2006.10.04, 13:59
Én is ott nézegetem, arra mindenképp rá kell kérdezni, jár-e ez valamilyen plusz fizetési kötelezettséggel, amit esetleg el tudok képzelni... Remélem nem, egyelőre nem találtam ilyet.
Olyan kérdésem lenne, hogy életbiztosítást kötöttem 20 évre, be is fizettem az első két havit. Viszont elgondolkoztam és nem érné meg nekem a további díjak fizetése és nem is nagyon tudnám megengedni. Ha nem fizetem be a további díjakat a szerződés megszűnik, vagy jogi úton követelhetik-e a további díjak fizetését? A befizetett összegről gondolom lemondhatok, viszont örülnék ha megszűnne az életbiztosításom. Köszönöm előre is a válaszokat!
Mozigépész
2011.06.22, 11:46
Mit írtál alá? Látatlanban nem tudunk segíteni.