Szia Bandi1980!
Amit leírtál pontosan az történt velünk is. Novemberben leszerelték a gázóránkat mivel lejárt a 10 és cserélni kellett. Mikor a szerelő meglátta már "jajgatott", mert az óra jobb sarkában volt néhány karcolás. Ezzel kezdődött a kálváriánk. Jött a jegyzőkönyvezés, fényképezés én meg azt sem tudtam mi van most! Mire kibökte, hogy mágnesezve lett az óra annak a nyomai láthatók. Én mondta, hogy az lehetettlen mi nem követtünk el semmit. A jegyzőkönyvbe beírtuk , hogy nem ismerünk el semmit. 2 hónap után jött a levél, hogy szakértői szemle lesz. Erre sajnos nem tudtuk elmenni( persze nyugodtak voltunk, mivel semmit nem követtünk el), de felhivtuk a szakértőt és azt mondta nem lényeges hogy ott legyünk. Most már másképp látjuk a dolgot. Egy hete jött a szakértői válemény , miszerint plomba ép rongálásra utaló nyomok nincsenek és a kép ami szerint mágnesezve lett az óra ami elszineződött papírcsík. Kötbér 540000 ft. Most ügyvédhez fordultunk, mert mi semmit nem követtünk el. Nekem is azt mondták levélben jelezzem a panasziroda felé a gondomat. Közben egy ismerős beszélt a Tigáz-nál valakivel aki azt mondta, hogy azt tűnt fel nekik, hogy kevesebbet fogyasztottunk mint az előző lakó. Akkor már lopjuk a gázt???? Azt javasolták menjünk be és próbáljunk megegyezni velük, mert ha perre visszük úgyis ők nyerik meg, és még a gázt is lekötik, míg folyik az eljárás. Nem egyezkedünk.
Kérdem én ők mindent megtehetnek a kisemberekkel?
Akinek valami javaslata mit kéne ebben az esetben tenni várom a válaszát!

Kenderice
2011.02.24, 15:27
"Egy hete jött a szakértői vélemény, miszerint plomba ép rongálásra utaló nyomok nincsenek és a kép ami szerint mágnesezve lett az óra ami elszíneződött papírcsík."
Innentől kezdve vesztettek, mert a plomba ép volt és rongálásra utaló nyom nincs. A mágnesezés (ha egyáltalán lehet, én úgy tudom műanyag alkatrészek vannak benne) meg csak feltételezés, nekik pedig bizonyítaniuk kell mindent! Sima karcok az órán még nem bizonyít semmit sem. Főleg nem azt, hogy attól kevesebbet mért volna az óra...
Még egyszer mondom: Mindenkire ráijesztenek és aki fizet, az tiszta haszon. Akire nem tudnak ráijeszteni, az egyszerűen nem jött be nekik és kész.
A szakértőnek pedig függetlennek és akkreditáltnak kell lennie.
Bandi1980
2011.02.25, 21:53
Leírom mi áll a szakértői véleményben, de érzésem szerint a tiédben is hasonlóan van leírva. Neked mit mond az ügyvéd? Én Nyíregyházán vagyok te merre vagy bodza?
A szakértői véleményben ez áll!
A gázmérőn találhatóak-e olyan sérülések, amelyek a mérő működésének befolyása közben keletkeztek, vagy keletkezhettek?
A gázmérőt tartalmazó, és a fogyasztási helyen a leszereléskor lezárt, hitelesített dobozt a szakértők a jelenlévők előtt felbontották, miután meggyőződtek annak sértetlenségéről.
/Fotó a dobozról/
A gázmérő szakértői vizsgálatra alkalmas állapotban volt, azaz a gázmérőben történt elváltozások, beavatkozások rekonstuálhatóak, illetve azonosíthatóak voltak
/fotó az óráról/
A működésvizsgálat során megállapításra került, hogy a mérőeszköz negatív hibával mér (-6,1% +-3,0% helyett) , működése nem megfelelő.
Tárgyi gázmérő szemrevételezéses vizsgálat során megállapítható volt, hogy a gázmérő szerkezeti burkolatfedelét lezáró jobb oldali plombazár eleje horzsolt, a bal oldali plombazár féloldalasan nyomott, de feliratuk olvasható. A plombákon a lenyomatok az eredetivel megegyezőek. A plombák megfelelően rögzítve tartják a burkolatfedelet. A gázmérő festése elöl sérült, karcolt.
/Kép az óráról/
A gázmérő házfeleinek élein polarizációs fóliával visszamaradó mágnesesség mutatható ki.
/kép a papírról/
A gázmérőház belseje a csővezeték rendszerből származó reve anyaggal szennyezett.
/kép a ház alsó részének belsejéről/
A mérő belső szerkezetének működése a gézmérőházra felhelyezett mágnes útján külső mágnes hatására, mágnesen befolyásolás alatt állt. A mérőkamrák mozgó membrántartó lemeze mágnesezhető
/Kép az óra belső részéről ahol látszik a szakértő által felhelyezett mágnes/
A gázmérőház belsejének szennyezett állapota a mágneses befolyásolás következménye, tekintettel arra, hogy a mágneses hatás a csővezetéki szennyeződéseket a mérő belsejébe vonzotta. A mozgó alkatrészek mágneses fékezésének hatására a mérőkamrák membránjai megnyúlnak, a mérőkamrák térfogata megnőtt, és a mérő pontossági értéke -6,1%-ra módosult.
A mérő belső szerkezetének működése a gázmérőházra felhelyezett mágnes útján külső mágnes hatására , mágneses befolyás alatt állt. Ez által a mérő belső szerkezetének működése befolyásolható (a membrántartó lemezek működésének fékezése útján a mérő pontossági értéke -6,1%-ra történő átállításával), leállítható (az egyik mérőkamra membrántartó lemeze szabad mozgásának gátlásával) volt.
A jelekből ítélve történt-e szabálytalan gázvételezés, a mérő működését befolyásolták-e?
Figyelembe véve a fenti vizsgálati eredményeket rögzíthető, hogy a számláló szerkezetet lezáró plombák lenyomatai eredetiek, a burkolatfedő a helyén van, helyzetéből résnyire sem mozdítható el. A számláló szerkezet rendszeres mozgatására utaló nyom nincs, az megbontásra nem került. A gázmérőház festéke sérült, karcolt, belseje szennyezett. A gázmérő házfeleinek élén visszamaradó mágnesesség mutatható ki. A mérő működése mágneses hatás alatt állt, működése befolyásolható, leállítható volt. A mérő leszerelése jogos volt.
A szakértő tárgyszerű megállapítása a szabálytalan gázvételezésről:
A fenti vizsgálat alapján megállapítható, hogy a mérőeszköz működését befolyásolható külső beavatkozás történt. A gázmérő állapota olyan jellegű, illetve az elváltozás olyan mértékű, melynek következtében joghatással járó mérésre a mérőeszköz a továbbiakban nem alkalmas.
Nekem az egész eljárás több sebből vérzik.
Leírok pár dolgot ami megfogalmazódott bennem és ha tudtok rá valami reakciót azt szívesen veszem.
***-én a **** szám alatti telephelyén szakértői vizsgálatot folytattak le, melyben az alábbiak szerint foglaltak állást:
A vizsgálatot a *** gyártási számú gázmérővel történt, aminek érvényes hitelesítése volt a szakértői vélemény szerint.
A helyszínen jelen lévők nem mutatták meg a gázmérő hitelesítéséről szóló dokumentációt, ami arra enged következtetni, hogy nincs vagy nem megfelelő annak a mérési eredménye.
A szakértői vizsgálat első pontját képezi, hogy a dobozt melyben a gázmérőt becsomagolták a leszereléskor a kollegák sérülés nélküli állapotban van, erről fényképfelvételt is készítettek. Természetesen a doboz felső részéről készült csak felvétel a doboz megfordításra nem került.
Ami úgyszintén nem kétséget kizáró tényező, hogy a doboz minden oldalról sértetlen-e vagy sem.
A kibontás után a mérő szemrevételezése történt meg amiben megállapították, hogy karcos a ház, amiből számukra egyértelműen következik, hogy manipulálva lett az óra.
Kérdezem én az órát 2000.10. *-án szerelték fel azóta eltelt 10 év az óra az akkori előírásoknak megfelelően belső elhelyezéssel került felszerelésre. Az akkori előírásokban és az engedélyes tervben sem volt olyan követelmény, hogy a mérőórát úgy kell elhelyezni, hogy az pl. egy zárt dobozban legyen, mint a kerítésen belül elhelyezett nyomáscsökkentő. Így a 10 év alatt külső sérülések érhették az órát ami miatt a háza megkarcolódott, de ez még nem utal arra, hogy a mérő manipulálva lenne.
A gázmérő mérésének ellenőrzése következett melyben megállapításra került, hogy a mérő 6,1 %-os negatív hibával működése nem megfelelő.
Ez az első tényfelvetésemre utalva, hogy a mérés ellenőrzésére használt mérő hitelesítését igazoló dokumentumot a helyszínen nem mutatták meg, sőt a mérés eredményét sem közölték így a szakértői véleményben leírtak erősen kifogásolhatóak.
Továbbá a mérőóra 2000.10.*-án került felszerelésre, de az óra hitelesítési (Gázmérő hitelesítési ideje A háztartási fogyasztóknál általában üzemelő 6 m3/h, vagy ennél kisebb teljesítményű gázmérőknél a hitelesítési cserére 10 évenként kerül sor. A 6 m3/h -nál nagyobb teljesítményű gázmérőknél előírt hitelesítési időszak: 5 év. ) ideje ezt megelőzőleg 2000.08-hó-ba volt a mérőóra hitelesítési ideje jó indulattal is 2010.10.03-án lejárt, a mérőóra leszerelése pedig 2010.11.*-én történt. Vagyis 2010.10.*-tól 2010.11.*-ig a szolgáltató olyan mérőórán keresztül szolgáltatott és számlázott amely érvényes hitelesítéssel nem rendelkezik. Ezáltal a szolgáltató A Tigáz Zrt Egyetemes üzletszabályzatának 93. oldalán megtalálható szerződésszegő magatartási formát tanúsított, amely alapján olyan fogyasztásmérő berendezésen keresztül szolgáltat és számláz, amely érvényes hitelesítéssel nem rendelkezik, kivéve, ha a hitelesítési csere elmaradása bizonyítható módon a felhasználónak felróható vagy a hitelesítés külön megállapodás alapján a felhasználó kötelezettsége
Jogkövetkezménye: minden megkezdett évente az üzletszabályzat 5. sz. mellékletét
képező kötbértábla szerinti mértékű kötbér fizetése a felhasználó részére
Ezen tények megállapítása után a szolgáltatónak a teljes eljárása a mérőóra hitelességének és hibájának megállapítására teljesen jogtalan és kifogásolható.
A mérőóra szétszerelése következett ez után, amit az alábbiak szerint végeztek. A Plombát fűrésszel levágták az óráról, ami néha ki is ugrott onnan, ahol a jelen lévő kollega el akarta vágni. Majd megállapították, hogy a plombazár eleje horzsolt.
Ez a megállapítás mivel szerintem a plombát sokkal nagyobb gondossággal is el lehetett volna távolítani, valószínűnek tartom, hogy a fűrészelés közben a kolléga sértette az meg.
Ezután a gázmérőt tovább bontották, ami az óra alsó részének roncsolással való eltávolításával következett be. Kettéfűrészelték a bilincset, lefeszítették majd a peremet egy téglalap alakú tárggyal dörzsölni kezdte a kolléga, az óra első és hátsó oldalán, ahová később a polarizációs fóliát tette. Szemrevételezésem szerint a kolléga által használt szerszám inkább hasonlított egy téglalap alakú mágnesre mint egy reszelőre. Ezután a kolléga a polarizációs fóliával megállapította, hogy az óra meg volt mágnesezve.
Na már most, ha egy fémet valaki valamikor megmágnesez az egy idő után elveszti a mágnesességét. De mivel az általunk használt mérőóra soha nem volt manipulálva ezért azt gondolom, hogy mivel a kolléga pont oda helyezte a polarizációs fóliát ahol előzőleg az általa használt csiszolóeszközként használt anyaggal dörzsölte meg a mérőóra peremét, ezért ebből egyértelműen következik, hogy az általa használt eszközzel vitte fel a mágnesességet az óra peremére. Továbbá ha az óra mágnesezve lenne akkor nem csak azon az adott két ponton ellenőrizte volna le ahol előtte ő babrálta az órát. Sehol máshol nem történt ellenőrzés az órán. Továbbá az óra egy papír dobozba volt csomagolva ami, szerintem köztudott, hogy nem mágnes álló. Szóval a szakértő és a leszerelő kollégák, vagy bárki másnak aki a gázmérőhöz hozzáfért a leszerelés pillanatától módjában állt a mérőórát külső mágneses hatásnak kitenni a vizsgálat és a leszerelés időpontja között. Ami szintén arra utal, hogy a szegény időskorú fogyasztókon akarja a szolgáltató bevasalni a máshonnan be nem szedett veszteségét.
Ezt követően következett a mérőóra alsó részének szemrevételezése. A szakértő ismét mintha egy filmet forgatna, és előre tudná a következő lépést az óra alsó burkolatában talált reve anyagot talált ami állítása szerint azért van benne mert a mágnes azt bevonzotta a mérőházba. Továbbá rátett egy mágnest az óra belsejére amivel azt akarta illusztrálni, hogy az óra mágnesezhető. Ezután megállapította, hogy mivel mágnesezhető az óra ezért az manipulálva lett és a membrán emiatt nyúlt meg és ezért pontatlan az óra.
Kérdezem én, hogy ha egy csőrendszerben egyirányú nyomás, áramlás van akkor a csőrendszerben található szennyeződések csak az áramlás irányába tudnak mozogni vagyis az óra irányába. Ehhez nem kell semmilyen szakértő ezt egy laikus is meg tudja állapítani. Szóval az, hogy az óra belsejében szennyeződés található az nem bizonyíték semmire. Az, hogy az óra belső eleme mágnesezhető, ami kb. 4-5cm –re van a külső háztól egy fém és egy vastag műanyag burkolaton keresztül ahhoz azért elég erős mágnes kellene, szerintem ha egyáltalán gyakorlatban ez működne is. Mivel a kollega a mágnest úgy helyezte fel, hogy a külső borítás és a műanyag burkolat is el lett távolítva.
Mindezeket összevetve az egész eljárás és a szakértői véleményben foglaltak egy laikus számára is erősen kifogásolható tényeket vet fel, amiből következik:
A mérőóra leszerelésének időpontjában a mérőóra hitelesítéssel nem rendelkezett, vagyis a mérőóra mérési adatai az üzletszabályzat szerint is nem használhatók fel számlázáskor mérvadó adatként, vagyis a szolgáltató szerződésszegést követett el ami alapján a fogyasztó felé kötbérfizetési kötelezettsége van (Üzletszabályzat 93. oldala).
Továbbá az eljárás folyamán megállapított eltérés az óra hibájából ugyan úgy következhetett, mint a szakértő által feltételezett külső behatástól, valamint a vizsgálat alkalmával használt mérőóra mérési pontossága is erősen kifogásolható.
A szakértői vélemény nem tényfeltáró inkább részrehajló, nem az igazság és a valódi okok kiderítése volt a célja, minthogy a fogyasztó részére elmarasztaló véleményt formáljon meg, amivel a szolgáltató a fogyasztót kötbérfizetésre kötelezhesse.
A szakértői vizsgálat alkalmával elkészített fotókat és a jegyzőkönyvet senki nem íratta alá abba betekintést nem nyerhettem, a fotókat sem hitelesíteni nem kellett és a szakértői véleményből sem derül ki, hogy a fényképek valami egyedi azonosítóval lennének ellátva ami szintén arra derít fényt, hogy nincs kétséget kizáró bizonyítéka sem a szolgáltatónak sem a szakértőnek arra, hogy a jegyzőkönyvben leírtak és az elkészített fényképek akkor és arról a mérőóráról készültek amit tőlem leszereltek.
Várom a jelzéseteket és a reakciókat az eset kapcsán
bocika007
2011.03.07, 17:36
Sziasztok

A problémám a következő. Ma kaptam egy levelet a gas.hu-tól, amiben a tavaly novemberi és decemberi számlát követelik rajtam, persze rögtön ügyvéddel, és végrehajtóval fenyegetőznek, ha nem fizetem ki egy héten belül a tartozást. Ez eddig rendben is lenne, ha lenne tartozásom, de az nincs. Megvan az összes számla, és bizonylat, amivel bizonyítani tudom, hogy tavaly december 31-ig minden tartozásomat időben rendeztem feléjük. Akkor most mire föl követelnek tőlem olyan összeget, amit én már befizettem ?
Hová tudok ezzel fordulni, mert írtam nekik e-mailt, de azt gondolom nem fogják válaszra méltatni, vagy csak ha letelt az egy hét, mert miért ne húznának le több bőrt rólam, ha egyszer van rá lehetőségük.
Nagykanizsai vagyok, itt a jelek szerint nincs irodájuk ( legalábbis neten nem találtam még hasonlót sem, pedig feltúrtam az egészet ), Nyíregyházára kéne utaznom amihez egyrészt kedvem sincs, másrészt meg 30 hetes kismama vagyok, így nem is biztos hogy jót tenne. Lehet nekem ebből bármi károm, ha nem fizetem be újra a már egyszer befizetett számlát?
fidicica
2011.03.07, 18:43
Üdvözlet mindenkinek! Új hozzászoló vagyok de régi szenvedője a GAS-nak. Hasonló eset történt velem is, hogy rendesen fizettem a havi számlákat diktálás után, nem volt elmaradásom, és pénteken kettő számlát is kaptam a gas-tól hogy fizessem be. Nem tudom követni milyen óra állás után kérik a pénz. Legalább 3 órát töltöttem el azzal, hogy a régi számláimról hónapról hónapra kiirtam a fogyasztást és az után fizetett összeget. Egy darabig követhető volt de feladtam.
Mivel a gas megszünt a TIGÁZ-hoz kerültem, ahonnan egy horror 32.000.-Ft-os számlát kaptam 2011. február elején. Telefonon beszéltem az ügyintézővel aki meggyőzőtt arról, hogy hiába diktáltam mégis átalánydíjas számlát küldtek, majd később korrigálják. Igen korrigálták úgy, hogy most a GAS küldött két számlát, amin semmi fogyasztásra utaló szám nincs . Nem tudom mi tévő legyek, Ki segít nekünk ezek után eligazodni.
Ha valaki tudja hova lehet fordulni segítsen. Köszi
Kenderice
2011.03.07, 19:38
Én is kaptam ismeretlen számlát, pedig mindig lehívták időben a folyószámlámról a díjakat.
Bementem a bankba és letiltottam az utalást, mivel elérni őket telefonon nem lehet.
(klm @ 2011.01.31, 08:27)

(Kenderice @ 2011.01.30, 19:23)

Ha kevesebbet mért az óra és bebizonyosodik, hogy nem a ti közremûködésetek miatt, akkor nem követelhetnek semmit.
ez az amit nem lehet szerintem bizonyítani.Az emberke rosszindulatú volt amit nem részleteznék

. A nyáron is jött itt ütögette, hogy lassan megy , megadtam a telefonszámomat hogy majd egyeztessünk , hogy amikor jön lecserélni1 hónap múlva tudjak róla, 7 hónap telt el nagyjából, és beállított, hipp-hopp lecserélte, papírokat írogatott, még a szerszámját is itt hagyta.8éve lakunk itt , az előző lakó óta van fent az óra,ha mégis hozzányúlt az előző tulaj , ki a felelős?
a folytatás csak a rend kedvéért:
megvolt vizsgálat , és kiküldték a bűntetést
...hogy mióta rossz az óra , nem megállapítható ezért 30 napra vetítik ki a bűntetést 350 ezer ft...
a gyanúm az hogy 10 éve rossz amióta az előző lakó megrongálta....
nos még én lehetek ,megtisztelve hogy nem 10 évi jogtalan használatot fizettetnek , ki.....
úgyhogy ki van ez találva:-(
Kandurbandi1
2011.04.29, 20:26
(klm @ 2011.03.29, 19:19)

hogy a cerkába kell használni ezt a fórumot?
BANDI1980
Szia!
Nekem is elvitték az órám.
Nem lopok,fával fűtünk.
Keveset fogyasztottunk,nem kellett ráfizetni,így népellensége hazaáruló senki lettem.
Nem voltam otthon,páromat betámadták,a bojlert nem kapcsolták vissza mielőtt elmentek.
Otthagytak 3 gyereket melegvíz nélkül a tetvek.
Szétüvöltöttem az ügyintézőt a telefonban.
Beszélnék veled személyesen.
Dobj egy mélt:sasa65 kuki frímél ponthu
Bandi1980
2011.05.22, 20:21
(Kandurbandi1 @ 2011.04.29, 20:26)

10 év utáni rendes óracsere, karcolást találtak rajta, bedobozolták, szakértői vizsgálat. Mágnesezés megállapítva. 540 ezer+ szakértői díj. Levélváltás, reklamáltam, csökkentve 390 ezerre. Ekkor már Miskolcra Sz. J. úrhoz elérhetőséget kaptam. Elmentem hozzá és mint a kutyával úgy bántak, és el sem engedte mondani mit akarok csak hajtotta az álláspontját. Ezután ügyvédet kerestem aki irt egy levelet és közölte velük, hogy a megállapított óraeltérés (6% negatív mérést)utáni díjat hajlandóak vagyunk kifizetni ami kb 2000 Ft/évre jött ki, de többet nem és ha nem tudunk megegyezni akkor bírósági úton kívánjuk lezárni az ügyet.
És erre jött a válasz, felülvizsgálták és törölték a kötbért és a szakértői díjat.
Na akkor most ki sumálok? Nem kell beijedni tőlük, keményen ügyvéddel kell fellépni ha tudod, hogy nem csináltál semmit. Nem merik bíróságra vinni. Polgári peres úton viheti bíróságra ami évekig elhúzódhat. Ebbe nem mennek bele, akit meg tudnak vezetni és fizet az tiszta haszon nekik.
(Bandi1980 @ 2011.05.22, 21:21)

Üdvözlök mindenkit!
Bocsi, de még nem tudom tökéletesen használni ezt az oldalt. Én is hasonló cipőben járok mint – BANDI 1980 -. Amennyiben lehetséges és olvasod ezt az üzenetet légy szíves az e-mail címemre küld már el az e- mail címedet. Előre is köszönöm. De bárkitől szívesen veszem, ha esetlegesen segítséget tudna nekem nyújtani eme témával kapcsolatban, hogy hová lehet fordulni vagy mit lehet tenni ez ügyben. Előre is köszönöm szépen.
Dánné
Sziasztok!
2011.05.31-én lecserélték a gázóránkat, mágnesezéssel vádolnak de soha nem tettünk rá semmit!!
A történethez még hozzá tartozik 2010-től csak gázzal tudtunk fűteni, mert a pincénkbe víz van és nem tudtunk bemenni a vegyes tüzelésű kazánhoz. Természetesen ez meglátszik a fogyasztásunkon, 3597 köbmétert használtunk el 2010.09.25-2011.05.31. Amikor leszerelték az órát még volt benne 1336 köbméter amit apránként diktáltam volna be a nyáron mert a férjemnek most van munkája! Nem értem ha ennyi a gázfogyasztásom akkor mit lopok?!! Segítsen valaki ha tud mit kell ilyenkor tenni??
Kenderice
2011.06.01, 11:38
(Dánné @ 2011.06.01, 12:03)

Kettőt olvass vissza, legalább ennyit tegyél meg...

...csak a saját tapasztalatomból tudok kiindulni.Én is kerestem kétségbeesve a megoldást , mágnesezés gyanú volt, a vizsgálat bizonyította , hogy mégsem. Horpadás volt rajta, ami csak ott derült ki, lehet hogy ők csinálták? Ez már nem fog kiderülni, de ugyanúgy meg is mágnesezhették volna, papírdobozban tartották legalább 20 mérőóra állt ott egymás hegyén-hátán...no komment . Volt aki ügyvédet ajánlott...sajnos ismerem az ügyvédi eljárást, meg a díjakat, inkább kifizetődőbb volt kifizetni, részletekben a büntetést, mit 3 gyerekkel fűtés és meleg víz nélkül maradni.Korábban el se tudtam volna képzelni , hogy olyanért fizessek büntetést amit nem én követtem el. Sajnos itt tartunk. Gázhatalom nagy hatalom...
Általános bírói gyakorlat, hogy igazságügyi szakértői véleményként csak annak a véleményét fogadják el a bíróságon peres eljárásban, akit a bíróság rendel ki. Más szakvélemény - még akkor is, ha azt igazságügyi szakértő készítette - csak a fél véleményének tekinthető. Az Igazságügyi Minisztérium szakértői jegyzékéből olyan szakértőt kell kiválasztani, aki jogosult ilyen szakvélemény készítésére. Ezt követően a bíróságtól előzetes szakértői bizonyítást kell kérni, esetleg megjelölve a kirendelendő szakértő nevét is a beadványban. A gyakorlat azt mutatja, hogy a gázszolgáltató megbízásából eljáró szakértő véleménye és a bíróság által kirendelt igazságügyi szakértő véleményének tartalma általában eltér egymástól. Ha fontos valakinek, hogy az igazság kiderüljön, érdemes ezt az eljárást követni még akkor is, ha esetleg időigényes, vagy többlet költséggel jár. Ügyvéd igénybe vétele ajánlatos az eljárás során. Remélem, ezzel az információval tudtam segíteni, vagy legalább a megoldáshoz vezető útra felhívni az érintett panaszosok figyelmét. Üdvözlettel.
(segítő @ 2011.06.03, 08:31)

Kedves Segítő!
Nagyon szépen köszönöm a hasznos tanácsot, megpróbálok mindent, hogy bizonyítsam az igazamat nem adom fel és nem fizetek azért amit el sem követtem! Üdv.
Dánnénak, és a többi, hasonló gondokkal küzdő fogyasztónak:
www.vegyigepesz.fw.hu
Üdvözlettel.
Kandurbandi1
2011.06.15, 07:18
24-én bontják meg Miskolcon az óránkat.
Kíván valaki csatlakozni?
Kandurbandi1
2011.06.15, 18:19
Aki pereli a Tigázt,kérem keressen!
Csak azok,akik biztosan tiszták!
Elmegyek a médiához az üggyel!
sasa65 kukac freemail pont hu
telefon: trémobil/730 ötvenkettö 42
NE SZERKESZD AZ ÜZENETET!LÁTHATÓNAK KELL MARADNIA!
Javaslatok a fogyasztói panaszok kapcsán a gázszolgáltatás színvonalának, minőségének javítására, a fogyasztói panaszok megelőzésére, mérséklésére:
Egyrészt az ellenőrzést is fokozni kellene a gázszolgáltató részéről a szándékos beavatkozások feltárására a mérési eredmény célzott megváltoztatása érdekében. Másrészt - és ez még fontosabb - vissza kellene állítani a havi gázszolgáltatói (díjbeszedői) leolvasás és szemrevételezéses gázmérő ellenőrzés rendszerét. Harmadrészt alaposabban kellene vizsgálni a fogyasztói hely beépített készülékeinek az összhangját a számlázott gázmennyiséggel. Ha jelentős eltérés van a számított és a tényleges fogyasztás között, a helyszínen történő pontossági teszt alapján eldönthetnék, hogy a szolgáltató, vagy a fogyasztó kér-e hatósági metrológiai vizsgálatot, vagy egyik sem. A hatósági – nem szolgáltatói – pontossági vizsgálat eredményétől függően állna fenn a fizetési kötelezettség. Negyedrészt vissza kellene állítani - szolgáltatói felelősségi körben - a korábbi időszakos (5 éves) gázkészülék, fogyasztói hálózat ellenőrzés rendszerét. Ötödrészt olyan gázmérőket kellene felszerelni, amelyek a hazai viszonyoknak megfelelő megpróbáltatásokat képesek elviselni. Például, ha egy gyerek játszik és a hűtő-mágnest ráteszi a gázmérőre, nem kellene a szolgáltatónak (szakértőnek) azt állítani, hogy a fogyasztó befolyásolta a gázmérő működését. Hatodrészt a gázmérő tulajdonosának a saját tulajdonára saját felelősségi körében jobban kellene vigyázni, nem a fogyasztóra hárítani kizárólagosan ezt a terhet (ez már jogszabály módosítást is igényelne). A fogyasztó lakásában elvárható a gázmérő megóvása, az épületen kívül – még a telken belül is – csak részben, a mai körülmények között, amikor a tulajdon védelme ilyen korlátozottan lehetséges. A közösségi helyiségekben – például lépcsőházakban – egyáltalán nem várható el, hogy a fogyasztó kötelezettsége legyen kizárólag a gázmérő megóvása. A Ptk. és a Földgázellátási törvény ez esetben szerintem nincs összhangban. Itt olyan műszaki védelem lenne szükséges már a létesítésnél, amelyik garantálja, hogy idegenek nem férhetnek hozzá a gázmérőhöz, csak a fogyasztó és a fogyasztóval együtt a gázszolgáltató képviselője.
A javaslatok elfogadása, érvényesítése hozzájárulhatna a hazai foglalkoztatás növekedéséhez is, mely a jelen körülmények között nem lényegtelen szempont.
A forgalmazó termékismertetője tartalmazza a következőket. Ennyire megbízható és megalapozott a gázszolgáltatónál végzett szakértői vizsgálat.
„Polarizációs fólia
Méret: 100 mm x 100 mm
Vékony műanyag fóliára felhordott és rögzített lágyferrit szemcsék. Alkalmas a mágneses terek kimutatására, a mágnes felületére helyezett fólia megmutatja a mágnes felületén elhelyezkedő erővonalakat, valamint a mágnes felületén a mechanikai, vagy gyártás során keletkezett repedéseket is könnyedén felfedezhetjük.
A fólia nem egy kalibrált termék, minden egyes használaznál változik a mágneses tér, és az abból eredendő, időlegesen maradandó mágnesezettsége, mely minden esetben, minden használatnál más képet nyújt, ezért alkalmatlan pontos mérések elvégzésére és bizonyítására.
Fólia kizárólag tájékoztató jellegű mérésekre alkalmas! (Szakértői bizonyító ereje nincs!)”
Nem ártana rákérdezni a MKEH-nál, hogy is áll ennek a tömeges szolgáltatói vizsgálatnak a hatósági, mérésügyi háttere?
Sziasztok. Felszerelték nálam az előrefizető gázórát, tegnap.Ma voltam Kecskeméten hogy töltsek rá. Közölték velem hogy ez még nem működik náluk. Hangsúlyozom hogy előtte mindenhol megérdeklődtük hogy ez hogyan működik. A telefonszámla már az egekre rúg ez miatt. Az órában van 3 köbméter, az mire elég? A központi ügyfélszolgálattal beszéltem több mint negyed órát, és nem mentem semmire. Csak Kecskeméten tudnák legközelebb tölteni, az is több mint 65km-re van tőlünk. Autóm nincs, nagycsaládos vagyok 3 kiskorú gyerekkel. Védendő fogyasztó vagyok, azt mondták hogy addig nem is vihették volna el a régi órát amíg nem biztosított hogy ezt az újat tudom tölteni. Mit tegyek? Ha valaki tud segítsen. Földgázról megy a főzés, melegvíz, fűtés. Még jó hogy nyár van!
Kandurbandi1
2011.07.07, 20:25
Na,akkor röviden leírnám a véleményem!
EZ AZ OLDAL EGY KALAP SZAR!
Valaki felnyalt egy vagon pénzt a létrehozásáért és működtetéséért.
Ilyen nehezen átlátható és kezelhető dolgot régen nem láttam.
Ha esetleg kerestek valamit,akkor ezekre nyomjatok:
http://www.jogiforum.hu/forum/31/11407.5.0.1.1http://zugugyved.blog.hu/2010/03/24/hamisi...ra#comment-formÜdv,Bandi!
Ja,mellesleg nyerésre állok a szabálytalan vételezés vádja ellen,de ez a fent említett 2 oldalnak köszönhető.
Gázóra leszerelés!!! Abban az esetben, ha a fogyasztónak határozott meggyőződése, hogy a gázmérőjét semmilyen tekintetben nem befolyásolta, nem piszkálta, nem akadályozta a működését, nem nyitotta ki a számláló szerkezetet, nem szedte ki, nem cserélte ki a gázmérő felszerelésekor meglévő plombáit, stb., érdemes a jogos érdekeinek védelmében fellépni. Ha semmi ilyennel nem próbálkozott, célszerű a bírósági polgári eljárások által biztosított előzetes igazságügyi szakértői bizonyítást kezdeményezni a település szerint illetékes helyi bíróságnál igazának bizonyítására, adott esetben a fizetési igény elutasítására, vagy gázszolgáltató részére már befizetett pénzének a visszaszerzésére. A szakszerűség érdekében nem árt ilyen esetben ügyvéd közreműködését is igénybe venni. Az ügyvéd igazságügyi szakértői névjegyzékből keres olyan szakértőt (földgáz elosztás, földgázszolgáltatás), aki jogosult ilyen szakvéleményt készíteni, illetve elkészíti a szükséges bírósági beadványokat is.
Mozigépész
2011.07.08, 16:21
(Kandurbandi1 @ 2011.07.07, 21:25)

Na,akkor röviden leírnám a véleményem!
EZ AZ OLDAL EGY KALAP SZAR!
Valaki felnyalt egy vagon pénzt a létrehozásáért és működtetéséért.
Ilyen nehezen átlátható és kezelhető dolgot régen nem láttam.
Ha esetleg kerestek valamit,akkor ezekre nyomjatok:
http://www.jogiforum.hu/forum/31/11407.5.0.1.1http://zugugyved.blog.hu/2010/03/24/hamisi...ra#comment-formÜdv,Bandi!
Ja,mellesleg nyerésre állok a szabálytalan vételezés vádja ellen,de ez a fent említett 2 oldalnak köszönhető.
Ha nem teszik nem kell ide járni. Amúgy az oldalon jóindulatú magánemberek próbálnak segíteni másokon, ha ez nem tetszik ne írj ide.
Kandurbandi1
2011.07.12, 21:59
(Mozigépész @ 2011.07.08, 17:21)

Nem vitatkozom,láttam már néhány fórummotort.
Ez jó lehet egy amerikai magyarnak,de Gipsz Jakab görénypusztai lakos számára,aki még a magyar nyelvet is nehezen beszéli,nem kiismerhető.
Itt sajnos hírét sem hallottam olyan embernek,aki a fogyasztóvédelmi hivatalnál dolgozna.
Még beszélgetni is nehézkes,mert egy privát mélt sem enged küldeni a rendszeretek.
Egy jól működő fórumon a moderátorok szerepe is felesleges.
Ha erről a témáról eszmét cserélnél velem,ott a publikus számom.
Üdv,Bandi!
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium új szakértői névjegyzékében és kereső programjában az igazságügyi szakértő keresése például a "földgáz" kifejezés beírásával, illetve a "421413" kód beírásával történhet.

[font=Times New Roman][size=7]
E-mail cím közzététele esetén lehetőség van gázmérő leszereléses ügyekben járatos ügyvéd címének a segítséget kérővel történő közvetlen megismertetésére. Az ügy vállalása, vagy nem vállalása természetesen az ügyvégtől függ.
Indult már hatósági eljárás hamis vád miatt olyan feljelentésre, amikor a fogyasztó mégsem lopott?
Kedves bajtársaim a véleményetekre lennék kíváncsi, hogy szerintetek érdemes-e valamilyen levelet írnom a fogyasztóvédelemnek, esetleg az energia hivatalnak, vagy ez teljesen normális és jogos eljárás a részükről.
Történt ugyanis, hogy sajnos kilakoltatás útján sikerült hozzájutni az ingatlanunkhoz. A jegyzőkönyvbe belekerült az óra állása, de szinte már azonnal látható volt hogy a piros (lezárt) plomba sérült. Emiatt még másnap bejelentettük, hogy be kellene vizsgálni az órát, szeretnénk ha valaki kijönne a szolgáltatótól. Erre telefonon közölték hogy amíg nincs szerződésünk, addig nem jöhetnek ki bevizsgálni. Nos, mivel a szerződés nekünk is fontos volt, kérvényeztük. Ehhez kértek volna egy dokumentumot a végrehajtótól, hogy tehermentesen jutottunk hozzá az ingatlanhoz. Nyilván a végrehajtónak erre nem volt meg a jogköre, így mi csak az ingatlan tulajdoni lapját tudtuk benyújtani, amin természetesen tehermentes volt az ingatlan. Ezen papír benyújtása után ismét vártuk a válaszukat, majd telefonon is érdeklődtünk, mire azt a választ kaptuk, hogy ha nem jött válasz, akkor biztosan minden rendben van, kapni fogjuk a szerződést. Egy hét múlva ismét írtunk egy levelet, ahol a szerződés iránt érdeklődtünk, mire közölték hogy kell a végrehajtótól a papír :-) Szóval kezdődött elölről a dolog, miközben továbbra sem tudtunk a végrehajtótól ilyen levelet kicsikarni, hiszen erre nem is kötelezhetem.
Aztán a következő napon megjelent 2 szerelő, hogy megnéznék az órát. Természetesen beengedtük őket, hiszen örültünk hogy végre valaki foglalkozik velünk. Mivel a plomba sérült volt, rögtön nekiálltak volna leszerelni. Természetesen mi ekkor megkértük őket, hogy távozzanak, mert hát nem visszafelé akarunk lépni, hanem előre. Még aznap bementünk a Váci úti ügyfélszolgálati irodájukba. És bár a földgázellátásról szóló 2008. évi XL. Törvény 34§-a alapján, mint egyetemes szolgáltatók kötelesek velem, mint új felhasználóval szerződést kötni 30 napon belül, azt ott megint megtagadták azon a címen, hogy az adott felhasználó helyen tartozás van. Majd vissza fognak hívni. Telefon azonban nem volt. Ehelyett a következő hétfővel kimentek, és az egész hálózatot kikapcsolták a gázszolgáltatásból egy szó nélkül, ami összesen 5 lakást érintett. Minket akkor még kevésbé, mivel nem laktunk ott. Se telefont nem kaptunk, se értesítést, se email-t, se semmit erről, pedig minden adatunkat tudták. Majd kedden kaptam telefont egy ügyfélszolgálatostól, hogy vegyem fel egy műszakis kollégájukkal ez ügyben a kapcsolatot a mobil telefonján, majd Ő dönt róla hogy lesz-e nekünk szolgáltatás. Gondolom azért, mert nyilván a mobil telefont nem kötelesek rögzíteni. Ez az ügyintéző tájékoztatott minket arról, hogy az órát bevizsgálás miatt szeretnék elvinni, mert ez az eljárás új fogyasztó esetén. Ezt a korábban kint tartózkodó szerelők se, és az irodában se közölte velünk senki. Ráadásul, ahogy említettem, a ház átvételének másnapján azt közölték velünk hogy szerződés nélkül ezt Ők nem tehetik meg. Így hát felhívtuk a műszakis kollégájukat, megbeszéltük vele, hogy kedden délután, vagy szerda délelőtt tudnánk a szerelőket beengedni, hogy leszereljék a gázórát. 10-15 perccel későbbi visszahívást ígért, hogy mikor tudnak a szerelők kimenni. Vártam bő fél órát, majd rá telefonáltam, hogy mi a helyzet. Kiderült, a szerelők már ki is mentek, és a szomszéd kapunyitása után leszerelték az órát! Megint nem kaptam telefont, se visszahívást, se semmit. Természetesen igyekeztek a távollétemben megoldani a dolgot, és olyan ronda munkát végeztek, hogy csak elhűlve néztük a tevékenységük után hagyott romhalmazt. És ezután még kirángattak minket Vecsésre is, amivel újabb 2 hetet vesztettünk, mivel csak csütörtökön és csak délelőtt lehetett odamenni. Ott persze rájöttek hogy a végrehajtói jegyzőkönyv miatt nem tudnak minket, se kötbérezni, se semmit se. Hiszen abból is látszik, hogy az órán lévő plombát nem mi törtük fel. Kiderült hogy 2007 óta nem fizettek a lakók, és azóta folyamatosan lopták a gázt. Tényleg miután mi átvettük a házat, csak most lehetett tenni ez ellen valamit? Előbb nem számított, hogy 4 évig nem fizettek? 4 év alatt nem lehetett ráterhelni a házra a tartozásukat, hogy a tulajdoni lapból mi is lássuk mi a helyzet? Mi csak azt láttuk hogy van gáz. Tehát kiállítottak egy jegyzőkönyvet, hogy követelésük nincs felénk, az óra visszaszereléséhez szükség lesz nyomás próbára, de a szerződés megköthető. Ekkor még aznap bementünk az irodájukba, hogy köttessék meg végre a szerződés. Ott megint jöttek hogy tartozás van az órán, mire közöltük hogy nem a mienk. Ekkor kitalálták hogy sajnos az előző tulajdonos nem íratta át az órát a saját nevére, ezért nekünk a volt tulajdonostól egy beismerő vallomást hogy ő használta gáz órát, tehát ő lopta a gázt :-) Ekkor megkérdeztem hogy normálisak-e? Mondtuk nekik, hogy akkor most már ezt adják írásba, mert akkor azzal tudunk menni ügyvédhez. Ekkor megkértek hogy várjunk egy picit, megpróbálnak tenni valamit, és máris megköthető lett a szerződés jóval túllépve a 30 napot...
Természetesen a kálváriánk még mindig nem ért véget, innen kezdve keresnünk kellett egy gázost, aki át tudja vinni az óra újbóli bekötését. Hát mondanom sem kell, mivel új óra, új feltételek. A kéményt béleltessük ki. Mivel a kéményseprű urak is nagy urak, és elsőre nem ment át a vizsgán a kémény, így 2x kellett közel egy hetet várni arra, hogy kijöjjenek. Most már a MEO-ra várunk, igaz közben be kellett már költöznünk a két pici fiammal a fűtés nélküli házba, és kíváncsian várjuk vajon mi jöhet még. Mi jöhet még?
Kedves NOVA76!
Érdemes írnod! Sok eredmény nem várható tőle, de legalább azt nem mondhatják, hogy nem tudnak ilyen esetekről, ilyen ügyekről. Egyébként, ha tenni akartak volna, akkor jogszabály változtatással már hónapokkal ezelőtt - a panaszdömping kezdetén - megtehették volna.
Mozigépész
2011.11.13, 13:24
Keres egy jó ügyvédet, mert ez szerintem nem szabályos, és meg kellene fingatni őket!
(Mozigépész @ 2011.11.13, 13:24)

Keres egy jó ügyvédet, mert ez szerintem nem szabályos, és meg kellene fingatni őket!
Ha ez nekem szól, akkor az ügyvédekről is meg van a véleményem. Sajnos ebben az országban csak a lenyúlás megy minden területen. Nem ide való vagyok, mert sorra verik át a buci fejemet. Ezen a területen meg de pláne. Akinek semmije sincs, bárkit perelhet, majd a másik állja a perköltséget is. Nekem ügye itt ez a ház. Az ügyvéd nem fogja elmondani hogy el is veszíthetem a pert, és akkor az nagyon sokkba kerül. Ha meg mégis, akkor mire fel pereskedjem? Csak biztos dologért szabad perelni. Nekem meg de pláne.
De ha még egyszer elölről kezdeném az életem, nem vennék házat. Minden fiatalnak ajánlom, hogy béreljen inkább. Azt nem vehetik el tőle, hiszen nem az ővé. Nem kerül neki többe mint nekem, hiszen én is éveket dolgoztam azért hogy legyen (még most is a bankkal közös). A saját ház mindig kicsit több, mint ha bérelnék egy házat, akkor ha nem tetszik elköltözöm. Lehetőleg bebútorzottba, mert akkor a költözés se bonyolult. Persze még én is megfontolom hogy eladom a búsba az egészet, aztán csinálok még 2 gyereket és mint nagycsaládos megyek kunyerálni az önkormányzathoz. Aztán azt majd Ti fizetitek!
Tisztelt Fórumozók!
Pár nappal ezelőtt történt, hogy párom egy munkagéppel túl közel ment egy gázcsonkhoz. A föld megsüllyedt, a csapot tartó cső rövidsége miatt a gázcsap elérte a talajt, lepattant, a gáz ömleni kezdett.
Megtörténtek a szükséges intézkedések. Gázmű kihívva, szakember a helyszínen a jegyzőkönyvet felvette, melyre párom rájegyezte, hogy a gázcsap nem volt látható helyen. Másodpéldányt a jegyzőkönyvből nem adtak.
Nemsokára érkezett egy számla, egy csekk, ill. több hivatalos irat fénymásolata.
Láss csodát, a fénymásolatban megküldött jegyzőkönyvön az utólag ráírt mondat nem szerepel, sorszámozása kézzel írott, utólagos. Párom aláírása ránézésre sem az övé.
Kaptunk még egy jegyzőkönyvet is, amely alapján a számlát kiállították, de erről nem is tudtunk, nem is írtuk alá.
Kivizsgálást kérő levelet írtam, majd bementem a céghez egy meghatalmazással, hogy látni szeretném az eredeti iratokat.
Természetesen a helyszínen kint lévő szakembert nem lehetett elérni.
Az ügyintézővel jegyzőkönyveztettem az előbb felsoroltakat.
Én úgy gondolom, hogy a helyszínen felvett jegyzőkönyvnek szigorú számadásúnak kell lennie, melyből egy példány az ügyfélé.
Az ügyintéző szerint erre nincs szükség. A belső szabályzatuk írja le mi a teendő, amit az ügyfél nem láthat. Gépen nyomtatják ki az utasítás alapján a jegyzőkönyv formanyomtatványát, spórolásra hivatkozva.
Majd erről kiállítanak egy másik jegyzőkönyvet, amit az ügyfél szintén nem lát, nem tudja aláírni sem, persze tudják ők, hogy ez nem szabályos, már többször felvetették de nem történt semmi, és ez alapján kiállítanak egy számlát.
Természetesen az itt szereplő összegekhez sincs az ügyfélnek semmi köze.
Szeretnék segítséget kérni, mit lehet ilyenkor tenni?
Miért volt fontos, hogy a kézzel ráírt megjegyzés ne szerepeljen a jegyzőkönyvvön?
L_Matyi
2011.12.28, 23:01
Én a helyetekben feljelentést tennék a rendőrségen magánokirat-hamisítás miatt, hiszen az aláírás illetve a jegyzőkönyv az. Ezt ingyen meg lehet tenni, és lehet, hogy hat rájuk. Egyébként az, hogy lekerült onnét a megjegyzés, még nem teszi azt meg nem történtté. Ajánlott tértivevényes levélben írjátok le újra és adjátok fel nekik.
nyikita
2012.03.05, 20:20
(Kandurbandi1 @ 2011.07.12, 21:59)

Nem vitatkozom,láttam már néhány fórummotort.
Ez jó lehet egy amerikai magyarnak,de Gipsz Jakab görénypusztai lakos számára,aki még a magyar nyelvet is nehezen beszéli,nem kiismerhető.
Itt sajnos hírét sem hallottam olyan embernek,aki a fogyasztóvédelmi hivatalnál dolgozna.
Még beszélgetni is nehézkes,mert egy privát mélt sem enged küldeni a rendszeretek.
Egy jól működő fórumon a moderátorok szerepe is felesleges.
Ha erről a témáról eszmét cserélnél velem,ott a publikus számom.
Üdv,Bandi!
(Ez a weboldal - ami a tehnikai kialakítást illeti - valóban katasztrófa!)
Kedves Bodza, Bandi1980, Kandurbandi1 stb.!
Velem is kísértetiesen hasonló est történt, mint veletek. Nem gondoltam, hogy ez tömeges jelenség!
Szerencsére - mielőtt szétszedték az órát - kaptam egy levelet a Tigáz-tól, hogy megnézhetem a sérülést a plombán x napon pontban 10 órakor és csak ezt követően indítanak ellenem eljárást.
Én rögtön ügyvéddel mentem oda és néhány perc múlva, már a gázosok kértek sűrű elnézéseket a gázóra leszerelésekor elkövetett szabálytalanságaik miatt és javasolták, hogy tekintsük tárgytalannak az ügyet.
Szerencsémre az ügyvédem régebben közműszolgáltatónál volt jogtanácsos, így hamar rávilágított a lényegre. (Merem ajánlani, hátha másnak is segítségére lehet.
lorinczugyved.p8.hu)
Mindenkinek ajánlom, hogy már az elején a lehető legkeményebben lépjen fel a szolgáltatóval szemben, akor talán könnyebb elkerülni a pereskedést.