Mozigépész
2007.03.01, 20:56
Itt már az kezdődik, ami minden ilyen buktatója, hogy nem tudnak fizetni időben, új cégvezetés, stb... ebből is kezd látszani milyen nagy a bukta lehetősége. Viszont milyenek az emberek, még mindíg vannak új belépők. Ha beüt a krach akkor meg tüntetnek a parlament előtt, hogy az állam segítsen rajtuk. Mint ha valaki fenyegette volna őket a belépésre!
Egyébként sokan tudják fizetni a részletet, mint lehetett olvasni, és nem jönnek zavarba ha becsődől a cég. Viszont sok vakparaszt van (elnézést a kifejezésért) akiket nem lehet lebeszélni, pedig sokan tisztába vannak a buktatóval. Még is belemennek, és ha baj van akkor segítsen az állam rajtuk....
Ráadásúl a 0%-os autó (sok ilyen van) túlfinanszírozott, és a bank akkor is bevasalja az illetőn a pénzt ha a kocsit ár alatt tudja eladni, bank soha nem veszít! Na és itt is kisegítsen.....

A másik a kötelező szerviz esete. Én is új, hiteles autóval "büszkélkedek", évente járok a kötelező szervizre, fizetek kb.: 20000.- érte. Na most, mivel a tulaj nem viheti ebbe a szervizbe, csak ahol vette, esetleg ennek az összegnek töbszörösét elkérhetik, hisz nem viheti máshova, különben ugrott a szerződés.
A másik, hogy aki nem valja be mint jövedelmet, előbb vagy utóbb A PE©H beüt, aztán nézheti magát, és itt is ki segítsen......
Epertorta
2007.03.01, 21:37
(Mozigépész @ 2007.03.01, 20:56)

A másik, hogy aki nem valja be mint jövedelmet, előbb vagy utóbb A PE©H beüt, aztán nézheti magát, és itt is ki segítsen......

Ha van időd és kedved, olvass bele ebbe a topikba, ma elég sok hasznos dolgot leírtak épp az adózásról:
http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9146073Ha tényleg bukta lesz, és az apech "visszafejti" a szálat az egyes autósokig (mert ugye nagy valószínűséggel a cégen már nem lesz mit behajtani), akkor szép kis esetek állhatnak elő - tömegével.
Eperetorta a cégen nincs is mit keresni, a magánszemélyek nem valják be az adót.
A cégen nem is akarják Pisti bácsi szja-ját behajtani.
Abban tévedsz gépész Úr

, hogy nagyon sokan vannak akik nem tudják fizetni a kocsit és erre életek fognak rámenni.
Veszel egy autót 3.000.000ft-ért 120 hónapos részletre 0%-kal, ekkor a havi részlet CIB pl. 39.129Ft vagyis a végére fizetsz 4.695.548Ft-ot.
Az első 44 hónapban (Majdnem 4 év!!!) nem fizetsz egy fillér tőkét sem csak kamatot, ha mondjuk két évig él a ilferro, akkor kifizettél 939.096Ft-ot, ha nincs pénz tovább fizetni, akkor viszi a bank a kocsiit ami ekkor ér 1.400.000-at (optimista becslés, nem biztos, hogy ennyiért adja el a bank...) így marad 2356452Ft tartozásod a kocsi meg már sehol....
Szóval ez lesz a baj ezeket a kocsikat gyakran 10 éves hitelre veszik, mert úgy jön ki a 40.000-es törlesztés.
Ha meg még azt is számolom, hogy az apeh esetleg behajtja rajtad a elmaradt adót az még 380.000+ büntetés...
Lesz akinek még a háza is rámegy...
Epertorta
2007.03.03, 17:42
(Pjotr @ 2007.03.02, 08:22)

Eperetorta a cégen nincs is mit keresni, a magánszemélyek nem valják be az adót.
Nem teljesen így van! Az IF-nek e kellett volna vonnia az adóelőleget és a 11% EHO-t.
Adóköteles jövedelem
Adómentesen egyetlen magánszemély sem juthat pénzhez, azaz a reklámozásért járó bevétel után adó- és járulékfizetési kötelezettség jelentkezik. Egyszerű átutalás esetén az Il Ferrónak le kell(ene vonnia) az egészségügyi hozzájárulást és adóelőleget, a pénzhez jutottnak pedig adóbevallásában fel kell tüntetnie a jövedelmet. Készpénzes kifizetéshez megoldás lehet az adószám kiváltása, amit például akkor is igényelhet az ember, ha kiadja a lakását. Ilyen esetekben ki kell tölteni egy nyomtatványt és elmenni vele a lakóhely szerint illetékes APEH-kirendeltségre, ahonnan körülbelül két hét után megérkezik az adószám. Olyan, amilyen a cégeknek van, pl: 12345678-2-43. Ezután venni kell egy számlatömböt, és abból - kifizetés esetén - számlázni.
A gyakorlatban ez azt jelenti/jelentené, hogy az ügyfeleknek kifizetésnapon számlatömbökkel kell(ene) sorban állniuk az Il Ferro telephelyén. A számla kiállítása után a cégnek egyből le kellene vonnia az szja-t (jó esetben 18%, azaz 9000 Ft) és ezt a kifizetést követő hónap 12-ig átutalnia az APEH-nak. Ez esetben az adóbevallásban azt kell feltüntetni, hogy az szja-t már levonták.
Ezzel szemben forrásaink szerint az Il Ferro nem kér számlát a kifizetésről, sőt a szerződéskötésnél szót sem ejtett adószámról (ezzel együtt akadnak, akik "önszorgalomból" adják a számlát). A Hírautónál az Autó2-nek azt mondták, hogy ők csak átutalják a pénzt, amiről aztán az ügyfél dönti el, hogy bevallja-e vagy sem.
Ezzel szemben tény az is, hogy az Il Ferro és a Hírautó szolgáltatásaival kapcsolatban eddig egyetlen panasz sem érkezett, a cégek rendesen fizetnek. Sőt, az Il Ferro azt is vállalja, hogy tehergépkocsik felmatricázásáért akár öt-tízszeres összeget is fizet, találkoztunk olyan, a neve ellhallgatását kérő illetővel, aki az Il Ferro és tekintélyes méretű autóflottája segítségével havi több százezer forintos jövedelemre tesz szert. Persze mindehhez az is hozzátartozik, hogy jelenleg annyi még az új belépő, hogy regisztrációs díjaikból (amennyiben tényleg piramisjátékról van szó) könnyedén ki lehet fizetni a meglévő ügyfeleket. Csak egy kis matek: egy hozott autós, kétéves szerződés 180 ezres regisztrációs díjából majd' négy ügyfelet lehet egy hónapban kifizetni.
Forrás: [origo]
A teherautós sor kapcsán: Helyreigazítás jelent meg, így ez az idézet egy megkérdőjelezhető pontosságú cikk.
A cikk kapcsán: Ha nem néztek utána a kérdésnek, mert több tárgyi tévedés is van benne, akkor feltehetően annak sem néztek utána, pontosan kinek és hogy kellene adózni.
Szerintem az ügyfélnek nem csak adóznia kellene, hanem vállalkozónak is kéne lennie...
Mozigépész
2007.03.03, 21:45
(Pjotr @ 2007.03.02, 08:22)

Abban tévedsz gépész Úr

, hogy nagyon sokan vannak akik nem tudják fizetni a kocsit és erre életek fognak rámenni.
Ezt úgy olvastam, sokan túl válalják, magyarul aki húsz ezret bír, az azt mondja, hogy a negyven+húsz=hatvan a havi részlet, mert kibírja a huszat. De ha csődvan akkor hatvanat kell fizetnie, és ezt nem tudja válalni. Legalább is erről olvastam...
Szerintem sem pontos a cikk.
Az ilferro megteheti, hogy nem von semmit, meg nem is kell követelnie semmit tőled, se adószámot se számlát se semmit.
Az ügyfélnek miért kéne vállakozónak lennie?
Ad egy igazolást -gondolom- hogy neked jövedelmet fizett ki és kész te meg azt csinálsz vele amit akarsz vagy bevallod vagy nem.
Az nonszensz lenne, hogy egy magánszemélynek semmilyen jövedelme nem lehet.
(Pjotr @ 2007.03.04, 09:41)

Adószámot kell kérnie az APEH-től, így tud számlatömböt venni, és számlát adni. Ugyanis mnden bevételről számlát kell(ene) adni.
Kenderice
2007.03.04, 19:39
Adószámot kell kérnie az APEH-től, így tud számlatömböt venni, és számlát adni. Ugyanis mnden bevételről számlát kell(ene) adni.
Tegnap eladtam egy VGA-t, de nem adtam számlát róla. Most fel fognak akasztani ezért?
Epertorta
2007.03.04, 21:15
(Kenderice @ 2007.03.04, 19:39)

Ne keverd a szezont a fazonnal.

Ingóság értékesítése tök más, mint a reklámtevékenység (vagy mi a szösz) végzése.
Más: fiúk-lányok, most olvastam az Indexen!
http://www.ilferro.roLehet találgatni... Vajon az ottani balekhalászatból akarják fizetni az itteni beszervezetteket?
Az adóforumon találtam:
Elolvastam a reklámszerződést. Találtam benne egy olyan pontot, amely jogszabályellenes. Ugyanis a KFT-nek kötelessége a magánszemély részére kifizetett összeg után az adókat levonni, a költségelszámolás tekinttében a nyilatkozatot bekérni. Ha a kifizető nem vonja le az dót, akkor azt a magánszemélynek kell megfizetni.
Neked, mint magánszemélynek nem lesz havi bevallási kötelezettséged, mert nem vagy egyéni vállalkozó és nincs alkalmazottad. Tehát a 0708-as bevallás, illetve a 0758-as bevallás nálad szóba sem jöhet. Te majd év végén fogsz vallani magánszemélyként a 0753-as éves bevalláson, mint önálló tevékenységből származó bevételt.
Viszont a rendszerességre való tekintettel, Neked adószámot kellene kiváltanod erre a tevékenységre. Minden rendszeres gazdasági tevékenység folytatása csak adószám birtokában gyakorolható, s mint azt a szerződésből olvastam, a hozott autón történő reklámozás 2 és 5 éves időtrtamú. Véleményem szerint ez kimeríti a rendszeresség fogalmát. E fórumon már másik topikban erről volt szó. A megkötött reklámszerződés még nem jelenti azt, hogy a bejelentkezési kötelezettség alól mentesülnél.
Ha a kifizető bruttó összegben fizette ki a díjat, akkor n.évet követő 12-ig az szja-előleget Neked kell megfizetned.Miután e tevkenység kvázi kölcsönzésnek minősül, 11% eho is terheli, amelyet egyébként a kifizetőnek kéne megfizetnie, de ha ezt nem teszi, akkor ez is a Te terhed lesz. Viszont a 8.5% nyugdíjjárulék -amiről fentebb írtál- nem merül fel.
Epertorta
2007.03.05, 18:04
(Pjotr @ 2007.03.05, 11:23)

Az adóforumon találtam:
Ha a kifizető bruttó összegben fizette ki a díjat, akkor n.évet követő 12-ig az szja-előleget Neked kell megfizetned.Miután e tevkenység kvázi kölcsönzésnek minősül, 11% eho is terheli, amelyet egyébként a kifizetőnek kéne megfizetnie, de ha ezt nem teszi, akkor ez is a Te terhed lesz. Viszont a 8.5% nyugdíjjárulék -amiről fentebb írtál- nem merül fel.
Én is erre gondoltam, csak talán nem tudtam ilyen szaxerűen megfogalmazni.
Belinkelnéd ide, hol van ez az adófórum? netán adoforum.hu?
(Kenderice @ 2007.03.04, 19:39)

Adószámot kell kérnie az APEH-től, így tud számlatömböt venni, és számlát adni. Ugyanis mnden bevételről számlát kell(ene) adni.
Tegnap eladtam egy VGA-t, de nem adtam számlát róla. Most fel fognak akasztani ezért?
Viccelhetsz vele( az ingóság ha jól tudom 50k-ig adómentes), de ha ezeknek az embereknek akiket belementek ebbe a szerződésbe, és az apeh utánnanéz a dolgoknak, szerintem fájdalmas lesz.
Fajdalmas lesz ez az apeh nelkul is...
Ahogy máshol megjegyezték van aki szerint nem adoköteles mert negatívumot mutat.
De meg kéne kérni az apehtól az állásfoglalást.
Majd másjusban kiderül...
Epertorta
2007.03.06, 10:52
[quote name='csu' date='2007.03.05, 18:19' post='24823']
[quote name='Kenderice' post='24803' date='2007.03.04, 19:39']
[quote]
Viccelhetsz vele( az ingóság ha jól tudom 50k-ig adómentes), de ha ezeknek az embereknek akiket belementek ebbe a szerződésbe, és az apeh utánnanéz a dolgoknak, szerintem fájdalmas lesz.
[/quote]
Én is pont azt írtam - ha visszaolvasod az eredeti hsz-omat - hogy nagyon meg fognak lepődni, ha az apech visszafejti a szálat, ill. rájön arra, hogy a 7e emberből mondjuk 5-6e lazán felülemelkedett ennek az adózási aspektusán... Mert az if nem igazán hívta fel erre a figyelmet.
Megkérdeztem a pénzügyminisztériumot a dologról ha válaszolnak majd beszámolok róla.
Kedves Fórumozók!
Amikor felvetettem ezt a témát, nem gondoltam volna, hogy így alakulnak a dolgok!
Persze nem volt jó érzésem ezzel az autóreklámmal kapcsolatban... úgyhogy szerencsére nem ugrottunk bele, mert bárhogy is számolom: saját autóra befizetve a regisztrációs díjat januárban már a befizetett pénzünket sem sikerülne visszakapnunk!
Csak örülni tudok most, hogy nem mentünk fejjel a falnak!
Egyébként pedig még annyit, hogy én naponta legalább 3-4 pesti estes hirdetős autót látok, hiába minden tavalyi kérés, hogy vegyék le az est hirdetéseit!
üdv:
lloth
Mozigépész
2007.03.08, 08:51
(lloth @ 2007.03.07, 15:21)

Egyébként pedig még annyit, hogy én naponta legalább 3-4 pesti estes hirdetős autót látok, hiába minden tavalyi kérés, hogy vegyék le az est hirdetéseit!
üdv:
lloth
1. a leszedése, új feltevése pénzbe kerül, és mint az kiderült a cég húzza, halasztja a kifizetést, és próbál külföldre terjeszkedni, hogy tudjon még "profitálni"
2. az előzőből kitűnik, hogy ha leszedik a matrinyát, esetleg fényezni kellene az autót, és az is pénzbe kerül.
Ráadásúl szerintem ezekből a jelekből kiderül, hogy teljesen egyértelmű "piramis játékról" van szó! Hisz ha tényleg hirdetésekből élnének, rég leszedték volna a Pesti Estet, hisz nincs érte semmilyen ellenszolgáltatás. Normál cég ilyen esetben feltenné az újat, vagy egy még futó reklámot!
Munkámból kifolyólag igen sok reklámcéggel voltunk-vagyunk kapcsolatban, és mindenhol ez a tendencia!
Epertorta
2007.03.08, 18:08

Az indexes topikban valaki már poénvállalkozást is alapított: LE FERRO - matricaleszedés 5.000 + ÁFA
Leszedni a matricat igazabol nem kerul penzbe, csak idobe. Fenyezni meg egyaltalan nem kell utana, holegfuvo langyosban, es mar le is jon tok konnyen. Egy uj matricat kivagni a leszedett helyebe, na az az ami sokba van...
Mozigépész: Nem ilyen egyszerű, ha az új autóba bepalizott emberek a nem éppen kedvező felételek miatt többet buknak, mint a reklámra kifizetett összegek (összesen) és még jut a buliban résztvevő cégnek is haszon, a megnövekedett forgalmon felül is... Akkor piramisjáték nélkül is működhet a dolog....
Mozigépész
2007.03.08, 23:42
(TheElf @ 2007.03.08, 21:05)

Működhet, de meddig. Ez már intő jel, ha nem tud fizetni, és átszervezésre, meg leváltásokra foglya a fizetések kitolását!
(asdf @ 2007.03.08, 18:59)

Leszedni a matricat igazabol nem kerul penzbe, csak idobe. Fenyezni meg egyaltalan nem kell utana, holegfuvo langyosban, es mar le is jon tok konnyen. Egy uj matricat kivagni a leszedett helyebe, na az az ami sokba van...
Igen, azt elfelejtettem írni, hogy ha leszedi (mert ugye a Pesti estről beszéltem) akkor kell újjat felrakni, és az megint pén. Én sajátmagam úgy gondolom ez sok autóst érintene, ami meg sok kis pénz...
(Epertorta @ 2007.03.08, 18:08)

Egy ilyenbe utazó grafikus ismeri azt aki itt helyben felteszi a matrinyát, ezért az Le FERRO tudomása szerint 15000.- Ft fizet autónként!
(TheElf @ 2007.03.08, 21:05)

Mozigépész: Nem ilyen egyszerű, ha az új autóba bepalizott emberek a nem éppen kedvező felételek miatt többet buknak, mint a reklámra kifizetett összegek (összesen) és még jut a buliban résztvevő cégnek is haszon, a megnövekedett forgalmon felül is... Akkor piramisjáték nélkül is működhet a dolog....
Majd nézz meg egy matricázott kocsit egy nyár után....
Egy vaxolás, rosszabb esetben polirozás kell majd neki...
Pjotr: nem is az ügyfél kell, hogy jól járjon
Mozigépész
2007.03.09, 22:14
(TheElf @ 2007.03.09, 13:51)

Pjotr: nem is az ügyfél kell, hogy jól járjon

Nem hát! A borzasztó, hogy még ha azt is mondanák, írnák, hogy ez piramis játék, a rengeteg balekot nem lehet lebeszélni!
Egyébként engem hidegen hagy, azt visszont rühellem, hogy ilyenkor jönnek, hogy az állam segítsen....
Csaba_20
2007.03.09, 22:56
Nekem meg olyan ismerősöm van, aki felmatricázni tud. Úgyhogy Fel fostudja mit! matricák 200e Ft/autó. Ugyanitt helyesírás szoftver eladó.
Közelünkben megint nyilik egy autóreklámos iroda, weboldalukon semmi info nincsen, 10 napja lett még csak bejegyezve a domain.
Már áll az iroda előtt matricázott autó, jól mutat az oldalán a @freemail.hu -s e-mail cím

A rolfauto.hu domain whois rekordja
domain: rolfauto.hu
domain-használó: Rolf-Auto Bt.
domain-használó: Rolf-Autó Bt.
cím: Vörösmarty út 49.
cím: 4254 Nyíradony
cím: HU
telefon: +36 20 458 6325
telefax:
hun-id: 1000513953
admin-kontakt: 2000344646
tech-kontakt: 2000344646
zone-kontakt: 2000344646
névszerver: a.ns.rolfauto.hu[193.188.141.30]
regisztrálva: 2007-03-21 00:15:03
módosítva: 2007-03-21 01:15:03
Captain Crash
2007.04.13, 13:17
Mino "varatlan" fordulat
(Captain Crash @ 2007.04.13, 13:17)

És nem csak hogy kezdődik, hanem már a híradóban is szerepel!
A rendőrségre is érkezett bejelentés, már ők is figyelemmel kísérik a kft tevékenységét... milyen jó, hogy nem adtuk a derekunkat!
A híradások szerint az Il Feronak 1 milliárd forintot kellene júniusig kifizetnie az ügyfeleinek + Romániában próbálnak terjeszkedni + a rendőrség tovább vizsgálódik + új belépőket azért még fogadnak!
Hát nagyon kíváncsi vagyok, hány károsult és csalódott ember lesz ennek a vége és mikorra lesz vége? Szerintem fizetni már tuti, hogy nem fognak!
http://www.origo.hu/auto/20070420juniustol.htmlA felfüggesztés idejére állítólag nem jár a pénz...
Addigra nem, de visszamenőleges hatállyal nem lehet felfügeszteni, most ezt szajkózzák az ügyfelek és követelik a pénzt
Csakhogy a felfüggesztés hivatalos időpontját érdemes megnézniük

Amúgy követelhetik, mert így is úgy is 3 hónapnyi pénztől esnek el

Lehet követelőzni, perrel fenyegetőzni a kamatok, stb. miatt, de ezzel azt érik el, elsőnek őket szórják ki. (Pl. koszosnak találják őket) így ha a cég fizetőképes, és van esélyük a pénzre magukat szivatják meg, ha nem akkor meg nem nyernek semmit. Ha pedig az derül ki a bíróságon, hogy nincs igazuk akkor ismét hatalmasat buknak a dolgon.
Captain Crash
2007.04.26, 13:12
Korábban is többször szó volt róla, hogy a közzétett mintaszerződés - amely ugye nem feltétlen a ténylegesesen megkötött szerződések feltételeit tartalmazza - elég hátrányos a fogyasztókra nézve. Szerintem kellő időben lett szólva az embereknek, hogy kellő körültekintéssel kössenek csak szerződést, mert aztán csak majd futnak a pénzük után. De ennek ellenére néha úgy érzem nem voltam elég hangos, amikor a véleményemet elmondtam:
pl. itt
Lehetsz Te akármilyen hangos akik így vettek kocsit, azok sehogy sem értették volna meg, egyszerűen bezárúlt párnak az agya és magyarázhatot bármit az ember.
Pl. egyik ismerős, csak azért nem vett így kocsit, mert addigra csődbementek, semmi sem érdekelte, csak hogy ő tudja, hogy ingyen lesz az autója.
Aki meg mást állított az irigy volt meg rosszindulatú.
Mondhattál akármit.
De most is ez van, ha a kedves ügyfél bele akarja verni az ügyintéző fejét az asztalba az természetes és jogos, de ha erre fel odahívnak egypár biztonsági őrt és kiteszik, akkor meg utolsó mocskok.
(másik fórumban olvastam...)
Captain Crash
2007.04.26, 15:42
Minden embert meg lehet győzni.

A meggyőzésnek az is része, hogy hagyjuk, hogy maga ismerje fel mekkora hibát követett el. Azt is tudni kell felismerni, hogy mikor válassza az ember a meggyőzés azon formáját, hogy hagyja, hogy az adott ember maga tapasztaljon.
Amikor gyerekeknek magyarázza a felnőtt, hogy mit nem szabad és miért, akkor is vannak olyan gyerekek, akik csak akkor értik meg, amikor maguk tapasztalják. Gyerekként természetesen majdnem mindenki tapasztalat útján győzödik meg. Csakhogy felnőtteknél...

Egyébként pedig egyetértek azzal, amit mondasz.
Nem tudod meggyőzni.... 8000 embert bepaliztak minden figyelmeztetés ellenére, gondoltad őket senki nem akarta meggyőzni...
Captain Crash
2007.04.26, 16:06
Éreztem, hogy értetlenkedni fogsz, de akkor elmondom megint, aztán majd legfeljebb tapasztalod.

Ha van egy állítás, akkor hogyan győződsz meg annak valóságáról? Vagy szóban meggyőznek mások érvei, vagy saját tapasztalat útján meggyőzödsz. Meggyőzni tehát mindenkit meg lehet. A kérdés, hogy a meggyőzés melyik formájához ragaszkodunk.
Van amivel kapcsolatban nem hagyhatjuk, hogy a másik embert tapasztalat szerzés útján győzzük meg. Például a kisgyereknek valószínüleg nem engedjük, hogy tapasztalat útján győződjön meg arról, hogy a konnektor veszélyes.
(Pjotr @ 2007.04.26, 16:51)

Nem tudod meggyőzni.... 8000 embert bepaliztak minden figyelmeztetés ellenére, gondoltad őket senki nem akarta meggyőzni...
Szerintem senki nem palizta be őket. Beleugrottak egy olyan szerződésbe amit nem gondoltak át, hogy mi lehet belőle, és most verni akarják az asztalt, és az apeh még nics a képben, de mi lesz ha majd ő is átnézi a szerződéseket, meg az SZJA bevallásokat. Akkor hol verik az asztalt, hogy a bevételük után nem fizettek adót?
Akad azért itt egy másik oldala a dolognak. Nagyon sokszor hallani, hogy "szegény családok" meg mi lsz velük.
Úgy gondolom, a család felnőtt tagjai felelősséggel tartoznak a döntéseikért, aki elolvasatlanul belemegy egy kockázatos üzletbe úgy, hogy a gyerekei ebédjét teszi kockára az új autó illatáért, és nem csak figyelemetlen és súlyosan gondatlan, de mindenkire aki ellenzi a döntést rosszindulatú megjegyzéseket tesz, őt nem érdekli a kockázat, nem érdekli mi lesz a gyerekével, nem érdekli, hogy ezt be kéne jelenteni mint jövedelmet, úgy gondolja, a családjával szemben korrekt, hogy kockáztatja mindenki megélhetését (és ő maga a börtönt) mert az új autó illata...
No azt nem tartom áldozatnak. Mert sokszorosan rászolgált arra, hogy legalább az új autót elveszítse.
Nem az a rossz aki egy máshol bevállt, de itt erősen kockázatos modell szerint vállalkozik, és ad ey lehetőséget annak aki számára a kockázat megéri, és tud felelősen dönteni, hanem aki az új autó illatáért gondolkodás nélkül felelőtlenül kockára teszi a családja létbiztonságát.
(Captain Crash @ 2007.04.26, 17:06)

Éreztem, hogy értetlenkedni fogsz, de akkor elmondom megint, aztán majd legfeljebb tapasztalod.

Ha van egy állítás, akkor hogyan győződsz meg annak valóságáról? Vagy szóban meggyőznek mások érvei, vagy saját tapasztalat útján meggyőzödsz. Meggyőzni tehát mindenkit meg lehet. A kérdés, hogy a meggyőzés melyik formájához ragaszkodunk.
Van amivel kapcsolatban nem hagyhatjuk, hogy a másik embert tapasztalat szerzés útján győzzük meg. Például a kisgyereknek valószínüleg nem engedjük, hogy tapasztalat útján győződjön meg arról, hogy a konnektor veszélyes.

Már megint egy elméleti fejtegetés, aminek nincs köze a témához, itt és most arról volt szó, hogy egy buta embert aki TUDJA, mert neki van igaza, azt nem győződ meg.
Arról van szó, hogy mielött beleugrott egy csomó ember, képtelen vagy nekik elmagyarázni, hogy hülyeség amit csinál, se a tények se a számok nem érdeklik őket.
Kizárólag szóbeli meggyőzésről van szó, nem is értem, hogy hogyan jött ide meggyőzés formája?
Úgy nézem egyáltalán nem ebben a világban élsz, annyi ilyen helyzet van mint ez, hogy hiába tudod, hogy hiába mondasz tényeket, vagy bármit, hiába beszélsz nem fogja fel a másik.
Captain Crash
2007.04.27, 07:46
Pjotr: Nem mondom el mégegyszer. Majd rájössz magad is, hogy neked felesleges.
Egyébként te vagy a legjobb példa hiába mond neked bárki bármit, csak az a jó és az igaz amit te gondolsz....
Neked is képtelenség megmagyarázni valamit...
Captain Crash
2007.04.27, 08:55
Pjotr: Szerintem ez a fórum nem rólunk szól, nem rólunk kell szóljon, így ebből a vitából kiszálltam.
Mozigépész
2007.04.27, 21:26
(Pjotr @ 2007.04.27, 08:06)

Már megint egy elméleti fejtegetés, aminek nincs köze a témához, itt és most arról volt szó, hogy egy buta embert aki TUDJA, mert neki van igaza, azt nem győződ meg.
Arról van szó, hogy mielött beleugrott egy csomó ember, képtelen vagy nekik elmagyarázni, hogy hülyeség amit csinál, se a tények se a számok nem érdeklik őket.
Nekem is van egy ismerősöm, akinek hiába pofáztuk többen is..... nem hallgatott ránk, most persze segítsünk rajta, mert mi lesz a családdal...
Lassan ezek elindúlnak tüntetni majd, hogy az állam segítsen rajtuk. De miért is?
Sajnálattal hallom, hogy durvul a helyzet és a meggondolatlan emberek a tanácsok meg nem fogadása után most segítséget várnak!
A mai világban mindenkinek az kellene, hogy az első legyen, mielőtt bármilyen dologba belefog - FŐLEG akkor, ha fizetnie is kell, méghozzá nem keveset vagy pedig előnytelen szerződést akar aláírni -, hogy a lehetséges következményeket mérlegeli. És még így is születhet rossz döntés!
Én annak vagyok a híve, hogy mindenki addig nyújtózkodjon, ameddig a takarója ér, máskülönben komoly bajok lehetnek a meggondolatlan hitelek felvételével és akkor nincs, aki segítsen! Sajnos, az emberek nem így gondolkodnak, de azért a segítséget elvárják szegény "áldozatok"... mindenki a maga "cseresznyéjének a pogácsa"!
lloth: Igenis kell nekik segíteni, csak nem úgy ahogy gondolják. Aki úgy gondolja, hogy a gyereke feje felől a tetőt, annak a kajáját érdemes kockára tenni az új autó illatáért, arra nem lehet gyereket bízni, a magatartásuk és a mögötte álló gondolkodásmód terjedése az egész társadalomnak károkat okoz, márpedig a társadalomra veszélyes gondatlanság szankcionálása az állam felelőssége.
Most az adókérdés kapcsán venném elő őket, de később akár rájuk, akár sok gazdára, stb. alkalmazható megoldás (törvénymódosítást igényel):
Aki súlyosan gondatlan és ezért állami segítségre szorul, azt a közügyektől el kell tiltani (ott sem gondolkodik felelőssen), méghozzá hosszú időre. Ha nem csak gondatlan, hanem eshetőleges szándékról is beszélhetünk (kártérítésre termelő állgazda, stb) akkor börtön. Ez a tisztességes embernek teremten normális feltételeket.
A megfelelő állami útmutatás (lásd az eddigiek) segítene elkerülni az ilyen gondokat.
Miért gondolom a közügyektől eltiltást mint "főbüntetést" a legtöbb esetben? Mert a cél az, hogy aki felelőtlen az ne "más f*rkával verje a csalánt" tehát ne legyen választó / választható egy ideig. Hátha tanul belőle.
Aki viszont eleve belekalkulálja hogy majd az állam fizet, az mindenkitől lop, ennek megfelelően ott már bizony szabadságvesztés a cél.
Ha valaki erre építve alakít ki vállalkozást (akár hitelintézet, akár autoreklámos) azt is büntethetővé kellene tenni.
Captain Crash
2007.05.02, 12:35