Súgó - Keresés - Felhasználók - Naptár
Vízügyek
Fogyasztóvédelem Fórum > Hagyományos termékvásárlás > Építőipar
sTr
Sziasztok!

Mivel nem találtam megfelelő altopikot, nyitottam 1-et.
A problémám a következő:
2002 okt 9-én ház átépítés során beépítésre került egy 150 literes bojler. A bojler maga drágább, un. indirekt rendszerű. Ez azt jelenti, hogy nem csak elektromos fűtéssel, hanem télen a ház fűtésrendszeréről is tud üzemelni. Egyfajta kombi termék. Magára a készülékre 5 év jótállást kaptunk. Pontosabban kilyukadásra volt 5 év garancia.
Idén szeptemberben a bojler egyik bekötő vezetékénél csöpögés jelentkezett. Kihívtam egy megbízható vizvezeték szerelőt, hogy nézze meg. Ő azt mondta nem a bekötés hibája, hanem lyukas a bojler, javítatsam meg garanciálisan. Fel is hívtuk a szállítóval szerződött helyi szervízt, aki kijött és azt mondta azonnal, hogy ezt biza cserélni kell. A jótállás jogosságát nem vitatta. Azt mondta hogy megrendeli az új bojleret és majd jelentkezik. Ez volt szeptember 14-én. Két hét múlva felhívott hogy van-e "vizes" ismerős, szaki aki beszerelné, mert megjött a bojler. Mondtuk neki, hogy ne má! Szerelje be ő, természetesen úgy hogy a szerelés költsége benne van a jótállásban. Meglepő módon nem nagyon ellenkezett, csak időt kért, mert nem tud szerezni kocsit. Vártunk. Sokat. A bojler közben csöpögött (még szerencse hogy működőképes maradt). Állandó vizes padló a kazánházban... Eltelt másfél hónap mire tudtunk időpontot egyeztetni a beszerelésre. A beszerelés napján délelött felhívott, hogy baj van, mert rossz készüléket küldtek. Nem indirektet hanem simát (csak elektromosat). Azt mondta, hogy azonnal felveszi a kapcsolatot a beszállítóval. Ez meg is történt, a beszállitó kb egy-másfél hét után válaszolt neki, hogy ilyen típust nem tudnak szállítani. Ezután most szombaton (!) kijött a szervizes, hogy átad nekem egy csereutalványt (ilyenről most hallotam először), amivel menjek be a kereskedőhöz aki majd ad másik készüléket. Ecsetelte, hogy milyen jó fej, hogy nem szereli le a hibás készüléket, mert azt a csereutalvány átvételénél el kéne vinnie, de akkor nem lesz melegvíz a lakásban, pedig megtehetné.
Kérdeztem, hogy mi van abban az esteben ha nincs ilyen készülék, pénzvisszafizetés és egyebek... Ott helyszínen felhívta a helyi forgalmazót, aki azt mondta hogy más típusú indirekt bojlerük van de arra nem érvényes a cserutalvány (????). Mivel azzal hogy a csereutalványt átveszem a szervízessel megszűnik a kapcsolatom, lemondok a beszerelésről, nem vettem át.
Ezen meglepő módon nem lepődött meg. Azt mondta, hogy még ő is próbálkozik a beszállítónál, hogy mi ilyenkor a helyzet.

A kérdéseim a következők:
-Ha nincs ilyen típusú készülék, akkor csak az eredeti készülék árát kérhetem vissza? Mi a helyzet az inflációval, hisz azóta eltelt 4 év? Ki lehet harcolni egy hasonló típusú más készüléket? Ugyanis a célom az hogy a ugyan ilyen bojlerem legyen (márka nem számit, indirekt, 150l) és a melegvíz folyamatos legyen.
-Mi a helyzet akkor ha ilyen rendszerű készülék mostanában csak sokkal drágábban kapható?
-Másik célom, hogy a javításból (=csere) adódó extra költségeimet a szervíz állja. Mert abban az esteben, ha másik bojlert kell venni, annak a bekötési pontjai nagy valószínüséggel másol lesznek, mert a merev fűtéscsövek miatt átszerelés szükséges.(kiszállási és óradíj + anyagköltség). Helyszini javítás esetén nincs ilyen költség, "megbüntethetnek" ezzel ha csere kell. Túl nagy elvárás ez?
-kivel lépjek kapcsolatba igényeimmel: szervíz, beszállító, forgalmazó(bolt)? Mi legyen a következő lépésem?

Adalék: a jótállási jegy most sajna nincs nálam, de emlékszem egy ilyen részre benne, hogy 10kgnál nagyobb tömegközlekedési eszközzel nem szállítható készülék esetén a szállítási (le és felszerelési?) költségek a szervízt terhelik.

Választotokat előre is köszi:

András

Ariadne
Ha nem tudják javítani és ugyanolyanra cserélni, akkor a teljes eredeti vételárat kell visszaadni. A csereutalvány a saját találmányuk, jogszabályban nem szerepel ilyen sehol, a fenti szabálynál kedvezőtlenebb helyzetbe ezzel sem hozhatnak.

- Az eredeti vételár jár vissza, ha akarod, perelheted az üzletet, ha bizonyítani tudod, hogy kárt okozott neked és pontosan mennyit.
- Másik ilyen típusút ki lehet harcolni, ha ki tudod, de nem kötelesek olyat adni, ez már csa ka megállapodásotok kérdése.
- Valószínűleg csak bojlert vettél, a beszerelésért gondolom külön kellett fizetni anno. Ez is olyan kár, ami téged ért, követelheted az üzlettől, végső soron peres úton.
- A forgalmazóval kell kapcsolatba lépned, akitől vetted, ugyanis csak vele kötöttél szerződést, a szervizzel nem.

A szerelési költségek téged terhelnek, de a szállítás valóban a forgalmazót, mivel rögzített bekötésű és 10 kg-nál nehezebb is ráadásul. Követelheted, hogy az elszállítást is ő végezze, mert az ő hibája, hogy rossz a termék, viselje az ezzel járó költségeket. A leszerelés viszont szerintem a te feladatod.
toreki
Ariadne: A szerelési költségben nem értek egyet. Ha a készülék rendeltetés szerűen működne, akkor nem kellene szerelni. Vagyis ez is a hibás teljesítésből származó kár. Vagy megcsinálja a gyártó szerelője, vagy kifizeti a szerelési költséget. Szerintem. (Persze ha nem ismeri el, akkor csak perelni lehet.)
Ariadne
Hmmm, igaz, ott a pont. Mondjuk a gyakorlatban sajnos elég nehéz ezt "kiverni" a forgalmazóból...
sTr
Köszönöm a gyors válaszokat!

Én is toreki gondolatmenetén próbáltam leveztni, hogy a beszerelési költség jelen esetben kárnak tekinthető, mivel egyértelmüen a meghibásodás miatt lépett fel.
Ami még nem világos, hogy igényemet a boltnak (Pécs), jutassam el, vagy a jótáláson szereplő forgalmazónak (Székesfehérvár).
Ariadne
Annak, akitől vetted, aki a számlán is szerepel, mint eladó. smile.gif Szóval a boltnak.
toreki
A bolttal állsz szerződésben, mert tőle vetted. Ő megteheti, hogy a szállító/gyártó embereit küldi, ekkor ők teljesítési segédei, de a felelősség az övé a segédek munkája miatt is. Más termékeknél, ahol lehet javítani, ott a szervizben is jelezheted a hibát, de ezt nem kötelezheti a bolt, csak te döntheted el, melyik a kedvezőbb számodra. Itt mivel csak cserélni lehet, nincs igazi szerviz. Ekkor nem tudom, hogy mi van, talán a forgalmazónál is lehet jelezni a hibát.

Ebben a konkrét esetben elsősorban a boltnál kell reklamálnod, de lehet, hogy jobban jársz, ha a forgalmazót is megkeresed.
Pjotr
Én is ezt javaslom, a jogszabályok alapján a boltnál kell reklamálni, de rekalmálj mindenütt.
sTr
Köszi,

Akkor célpont a Bolt! box.gif
Majd írok a fejleményekről
Ariadne
(Pjotr @ 2006.12.12, 13:59) *

de rekalmálj mindenütt.


Az igaz, ez a legtutibb! Hátha a gyártó/nagyker normálisabban áll az ügyhöz, mint a bolt, végülis láttunk már ilyet. Szóval a boltban mindenképp, a többi fakultatív. biggrin.gif
Gergow
Üdv!

2005.08.13.-án vettünk egy 200 literes bojlert aminek a tartályára 5év garancia van. 2009.03.11.-én vettük észre, hogy ereszt a tetején. Még aznap szóltunk a szerviznek, hogy mi a helyzet.
Erre ők azt mondták, hogy fényképezzük le a bojlert sok oldalról és küldjük el nekik e-mail-ben és majd ők azt továbbküldik a forgalmazóknak, akik eldöntik, hogy garanciális hiba vagy sem. Így is tettünk 03.12.-ikén reggel elküldtük az e-mail-t. Még aznap beszéltünk is a szervizzel, hogy mi a helyzet. Akkor azt mondták, hogy elküldték és majd hívnak, hogy mit döntött a forgalmazó. Közben a folyás a kezdeti aprócskáról igen csak megnőtt ezért ki kellett kapcsolni a bojlert illetve le kellett belőle engedni a vizet.

Eltelt 1 hét a szervíz nem hívott, hát hívtuk mi őket. Azt mondták, hogy még nem tudnak semmit. Akkor felhívtuk a forgalmazót akik közölte, hogy elismerik a hibát és küldik az új bojlert 03.23.-án. 03.23-án délután hívtuk a szervizt, ők azt mondták még nem jött meg.
Utána hívtuk a forgalmazót, aki közölte, hogy nagyon sajnálja, de nem fért már fel a szállító autóra, mert túl nagy volt és megígérte, hogy 03.30.-án mindenképpen leér a szervizbe a bojler. Előbb sajnos nem megy, mert csak hétfőnként szállítanak Pécsre. wacko.gif
03.30.-án, azaz tegnap hívtuk a szervizt, hogy mivan a bojlerrel. Azt mondták megjött, de kéne nekik még a használati útmutató. Rendben, bevittük még az nap. Akkor mondta a hölgy aki éppen bent volt, hogy 03.31.-én hív, hogy aznap mikor hozzák ki a bojlert. 14:00-ig vártam a hívást, nem hívtak, ezért felhívtam őket, hogy mivan már? Mire a hölgy mondta, hogy ma nem értek rá, talán valamikor a héten.
Ekkor mondtam, hogy a valamikor a héten az legyen holnap vagy bemegyek és azt nem fogják megköszönni. box.gif Ma van 20.-ik napja, hogy nem üzemel a bojler tehát 20 napja gázon kell melegítenünk a vizet mindenhez.

Azt szeretném megtudni, vajon ven-e arra esély, hogy valamilyen kártérítést kapjunk, mert azért majd 1 hónap meleg víz nélkül nem egyszerű.

Ja a szerviz az az Eszkimó Hűtőgép Szerviz Pécs, Mohácsi út 13. A forgalmazó a Nimbusz Kft Székesfehérvár Repkény u.1. A bojler meg egy Braün.
Blade
Igazi magyar sztori... a jól sejtem a szervíz és a forgalmazó kifogásainak legalább fele hazugság. naughty.gif
Ha igazolni tudod, hogy neked kárt okoztak azzal, hogy nem cseréltek, akkor tudsz csak kártérítésért perelni.
Viszont a helyedben már régen azzal fenyegetőznék (a vásárók könyvében, vagy tértivevényes levélben), hogy nekem a boiler hibája jelentős kellemetlenséget okoz (nem tud a család fürdeni, borotválkozni...), tehát el fogok állni a szerződéstől, és visszakövetelem a vételárat (amiből a sarki boltban vehetek másikat, újat...).
.
Invision Power Board © 2001-2012 Invision Power Services, Inc.