Súgó - Keresés - Felhasználók - Naptár
Határozott Idejű Szerződés Egyoldalú Hosszabbítása
Fogyasztóvédelem Fórum > Szolgáltatásokkal kapcsolatos fórumok > Vezetékes és mobil szolgáltatók
nagybalu
Üdv!
2002. 07. havi kezdettel határozott időtartamú, 39 hónapra szóló ADSL előfizető szerződést kötöttem a GTS Datanet Kft-vel. A díjfizetés pontossága érdekében a futamidőre szintén határozott idejű megbízást adtam a bankomnak, melyet az, hiánytalanul teljesített is.
Emiatt ettől fogva nem foglalkoztam az előfizetéssel, jóhiszeműen bízva abban, hogy (a szerződés szerint) a szolgáltatás a lejárati időpontban automatikusan meg fog szűnni, és ezt a szolgáltatás megszűnésével fogom észrevenni. Nem így történt. A szolgáltatást nem szüntették meg, adataimat nem törölték, persze minderről egy sort sem írtak.
A szolgáltatást 2005 év végéig használtam (Január 1-től más megoldás állt rendelkezésemre).
2006. február 8-án kaptam kézhez a Datanet 2006. 01.30-i keltezésű „Fizetési emlékeztető” levelét, melyben a 2005. 10.–11.–12. hónapokra esedékes elmaradt díjak befizetését kérték.
Telefonon történ érdeklődésemre indoklásként az alábbiakat közölték: azzal, hogy a szerződést nem mondtam fel írásban, valamint szolgáltatás továbbhasználásával, „ráutaló magatartást” tettem arra, hogy szerződésemet meg akarom hosszabbítani. Sem az egyedi szerződés, sem a szerződés létrejöttekor hatályos ÁSZF nem tartalmazott arra vonatkozóan még csak utalást sem, hogy a szolgáltatás további igénybevétele az előfizetői szerződést esetleg meghosszabbítaná, vagy új szerződéses jogviszonyt hozna létre. Sőt, az ÁSZF 4.5.3-as pontja egyértelműen rendelkezett a határozott idejű Szerződés megszűnéséről: „Ha a felek közös megegyezéssel, írásban másként nem állapodnak meg, a határozott időtartamú szerződés, az abban meghatározott jogok és kötelezettségek, a Szolgáltatási Szerződés utolsó napjával minden további értesítési kötelezettség nélkül megszűnnek.”
Véleményem szerint a fentiek miatt a „ráutaló magatartásra” való hivatkozásuk nem helytálló, mert a szerződés esetleges meghosszabbítására csak és kizárólag a felek írásba foglalt, közös megegyezésével lett volna mód.
Megírtam nekik, hogy az ÁSZF szerint a szerződéses jogviszonyunk megszűnt, így követelésüknek nincs alapja.
Válaszlevelükben közölték, hogy az előfizetői szerződésem megkötése óta az ÁSZF többször is módosításra került, az már nem érvényes.
Megint csak megírtam, hogy az eredeti ÁSZF 4.4.3. pontja rendelkezik arról, hogy amennyiben az ÁSZF - a HIF jóváhagyásával - módosul, akkor a Szolgáltató erről – a tervezett módosítást megelőzően 30 nappal - az Előfizetőt írásban köteles tájékoztatni. Ez egyetlen alkalommal sem történt meg.
Erre azt kaptam válaszul, hogy ők a törvényi előírásoknak megfelelően a honlapjukon és egy országos napilapban 2x is megjelentetik a változásokat.
Mivel sem a Szerződésben, sem az ÁSZF-ben sehol nincs leírva az, hogy a honlapjukat, vagy meg nem nevezett országos napilapokat kellene tanulmányozzak a változások iránt, így ebben az ügyben az egyedi előfizető szerződésből, és a megkötésének napján hatályos általános szerződési feltételekből lehet kiindulni. Ismét kértem őket, hogy tekintsenek el a jogalap nélküli követelésüktől, ellenkező esetben az NHH-tól az eset kivizsgálást fogom kérni.
77 válasz nélküli nap elteltével röviden megírtam nekik, hogy hallgatásukat az ajánlatom elfogadásának, és ezzel az ügy lezárásának tekintem.
2006 aug. közepén egy behajtó Kft-től kaptam egy fizetési felszólítást.
Az NHH részére szept. elején benyújtottam a teljes dokumentációt, a Datanettől a Hatóság döntéséig a fizetési igény felfüggesztését kértem, melyet el is fogadtak, a behajtási megbízást a Kft-től visszavonták.
AZ NHH először az ügy alapos kivizsgálásra szólította föl a szolgáltatót. A Datanet belső "vizsgálata" azt eredményezte, hogy egy (1) sorban megállapították: a szolgáltatást nem szüntették meg, adataimat nem törölték rendszerükből, valamint további fél oldalon ecsetelték hogy ők milyen méltányosak voltak azzal, hogy a ténylegesen nem használt de már kiszámlázott január és február hónapok díját elengedték, és én ugyan megígértem, de nem fizettem ki a használt 3 hónap díját.
Mivel ez a "beszámoló" nem volt kielégítő, az NHH piacfelügyeleti eljárást indított a cég ellen. A vizsgálat során megállapította, hogy a GTS-Datanet Kft. a határozott idejű előfizetői szerződések megszűnésekor nem az ÁSZF-ben foglaltak szerint járt el. Felszólította továbbá őket, hogy vizsgálják felül a szerződésben meghatározott időtartam lejártakor alkalmazott eljárásukat és tegyék meg a szükséges intézkedéseket.
Az NHH határozatának birtokában –immáron ügyvédi közreműködéssel- arra is és a fentiekre is hivatkozva ismét kértük a tartozás tárgytalanságának elismerését.
Pár napja újabb felszólítás érkezett jogtanácsosuktól, hogy amennyiben 4 napon belül nem fizetem be a „tartozást”, akkor beperelnek.
Tanulmányozva a most érvényes ÁSZF-t, abban már fellelhető, hogy a szolgáltató minden értesítés nélkül tovább szolgáltathat, megjelent benne a "ráutaló magatartás" fogalma, valamint az ÁSZF módosításainak módjaként leírják a honlapon és a 2x-i napilapi megjelentetést. Ezek azonban az akkori én példányomban még nem szerepelnek!

Szerintem ez a történet kimeríti a „fogyasztók megtévesztése” és a „tisztességtelen üzleti magatartás” fogalmakat (ha van még valami,tegyétek hozzá:), ami egy Fogyasztóvédelmi Felügyeleti eljárásnak is alapja lehet.

A 3 hónap díját (össz: 27.000,-Ft) nem sajnálom befizetni - ha jogos lenne.

Ilyenkor mit lehet még tenni?

Mik az esélyeim egy per során?

Captain Crash
Nagyon helyes, hogy ügyvédhez fordultál, mindenképpen menj elébe a pernek, például fordulj a Békéltető testülethez, vagy a Hirközlési Fogyasztói Jogok Képviselőjéhez. Szerintem nevetséges amit csinálnak, de egy per kimenetele bármi lehet, de szerintem megnyered. smile.gif
nagybalu
Köszi, a Békéltető Testülethez be lesz adva az anyag.
Időközben megtaláltam a 370/2004. (XII. 26.) Korm. rendeletet
"az üzleten kívül fogyasztóval kötött szerződésekről és az üzleten kívüli kereskedés folytatásának egyes feltételeiről"
Abból kiindulva, hogy a Datanet a szerződés újrakötéseként értelmezi a továbbhasználatot, talán alkalmazható.
Idézem:
1. § (1) A rendelet hatálya azokra az áru értékesítésére vagy szolgáltatás nyújtására irányuló szerződésekre terjed ki, amelyek megkötésére eladó és fogyasztó között az eladó kezdeményezésére, az eladó üzletén, telephelyén kívül, illetve annak hiányában kerül sor, így különösen
a) a fogyasztó lakásán, munkahelyén, átmeneti tartózkodási helyén, feltéve, hogy az eladó a fogyasztót nem a fogyasztó kifejezett kívánságára kereste fel,
....(7) E rendelet alkalmazásában
....c) üzleten kívüli kereskedés: az a tevékenység, amelynek során az eladó az (1) bekezdésben meghatározott körülmények között fogyasztónak árut értékesít, illetve szolgáltatást nyújt.
....3. § (1) Az eladó köteles legkésőbb a szerződés megkötésekor a fogyasztót írásban tájékoztatni a 4. § szerinti jogáról, és annak a személynek a nevéről és címéről, akivel szemben e jogát gyakorolhatja.
....(3) Ha az eladó az (1) bekezdésben meghatározott kötelezettségének nem tesz eleget, a szerződés semmis.
nagybalu
Tévedtem, nem az előbbi Korm. rend. az érvényes, hanem ez: "17/1999. (II. 5.) Korm. rendelet
a távollevők között kötött szerződésekről"
8. § (1) A gazdálkodó szervezet nem követelhet a fogyasztótól ellenszolgáltatást, ha olyan árut értékesít, illetve olyan szolgáltatást nyújt, amelyet korábban a fogyasztó nem rendelt meg.
(2) A fogyasztó nyilatkozatának elmulasztása esetén sem lehet vélelmezni a gazdálkodó szervezet ajánlatának - hallgatólagos - elfogadását.
.
Vélemény?
Joooe
Javítsatok ki ha tévedek, de az az ászf válik a szerződés részévé, amit szerződéskötéskor elfogadtál. Ha az ászf-t módosítják, az az új szerződésekre hat, nem a már megkötöttekre. A szolgáltatónak nincs joga egyoldalúan módosítani a már megkötött szerződés feltételeit- mint ahogy a fogyasztó sem teheti ezt meg -, nagyon aránytalan előny volna az ő javára...

Az hogy a szerződés automatikusan meghosszabbodik akkor lenne érvényes, ha ezt előre kifejezetten elfogadtad.
toreki
2003. évi C. törvény az elektronikus hírkőzlésről 132.par. tartalmazza, hogyan lehet ÁSZF-et módosítani. Lehet egyoldalúan, de akkor az előfizető felmondhatja a szolgáltatást. Az 5. pont miatt érdekes, hogy mi van akkor, ha hűségszerződést kötöttél.
Joooe
Köszi, ezt nem ismertem!

Hát mindenesetre érdekes, de azért szerintem ez nem teszi lehetővé az automatikus újraszerződést...

És mi a helyzet ezzel? 132. § (2) a) [...] a módosítás nem eredményezheti a szerződés feltételeinek lényeges módosítását;
(3) Lényeges módosításnak minősül különösen a szolgáltatás igénybevételének feltételeire vagy minőségi célértékeire vonatkozó változtatás.
Kenderice
A ráutaló magatartás azt jelenti, hogy használtad tovább a szolgáltatást? Mert ha igen, akkor szerintem jogos valamelyest a követelésük. Ha meg nem használtad a határidő után, akkor meg nincs ráutaló magatartás.
toreki
Ráutaló magatartás... kivéve, ha nem értesített. Én meg nem olvasok országos napilapot, tértis levelet meg egy szolgáltatótól sem kaptam eddig. biggrin.gif
nagybalu
(Kenderice @ 2006.12.22, 02:08) *

A ráutaló magatartás azt jelenti, hogy használtad tovább a szolgáltatást? Mert ha igen, akkor szerintem jogos valamelyest a követelésük. Ha meg nem használtad a határidő után, akkor meg nincs ráutaló magatartás.


Igen, használva volt, és ezzel érvelnek ők is.

Egyik levelükben azt írták, hogy azért nem szüntették meg a szolgáltatást a szerződés lejáratakor, mert úgy gondolták, hogy ez az én érdekeimet szolgálja...édesek hogy ilyen gondoskodóak:)))
Csak ott sántít ez a gondolatmenet, hogy a lejárati időpontban más szolgáltatókkal jóval kedvezőbb konstrukciót köthettem volna. Amúgy meg senki ne gondolkodjon helyettem arról hogy nekem mi az előnyös! Ha valaki megkérdezésem nélkül ad nekem valamit amit nem kértem, azt ajándékozásnak hívják.
Ha nem ajándékozás volt, akkor szerződéses joviszony kellett volna keletkezzen, ennek formája a
17/1999. (II.5.) Korm. rendelet a távollevők között kötött szerződésekről szerint kellett volna megtörténjen. És mivel nem így történt, a rendelet 8.§-a szépen leírja mi a szitu.
Mint már írtam, a ma érvényes ÁSZF-ben már benne van, hogy írásbeli felmondás nélkül automatikusan meghosszabodik a szerződés. Ez azonban az én ÁSZF példányomban nincs benne, ezért kell az említett Korm. rendeletet alkalmazni. Szerintem...
toreki
Ugyanabban az ÁSZF-ben írták le, hogy az egyoldalú módosítást elég napilapokban közzétenniük, mint amiben módosítottak? Ha a te ÁSZF-edben az volt, hogy kötelesek levélben értesíteni, akkor ennek nme tettek eleget. Nem hivatkozhatnak arra, hogy a mostaniban nme ez ven, mert erről a változásról még az előző ÁSZF alapján kellett volna értesíteni. Szerintem.
nagybalu
(toreki @ 2006.12.22, 11:15) *

Ugyanabban az ÁSZF-ben írták le, hogy az egyoldalú módosítást elég napilapokban közzétenniük, mint amiben módosítottak? Ha a te ÁSZF-edben az volt, hogy kötelesek levélben értesíteni, akkor ennek nme tettek eleget. Nem hivatkozhatnak arra, hogy a mostaniban nme ez ven, mert erről a változásról még az előző ÁSZF alapján kellett volna értesíteni. Szerintem.


Így van.
Az én ÁSZF-m szerint írásban kellett volna értesítsenek a módosítást megelőzően. Nem tették meg.
Mozigépész
Szerintem az a ÁSZF az irányadó ami akkor volt életben amikor veled álltak jogviszonyba, tehát azóta hiába írták bele, ez rád visszamenőleg nem vonatkozhat!
.
Invision Power Board © 2001-2012 Invision Power Services, Inc.