szamisi
2006.12.29, 11:39
"Notebook és kártyatelefon ..." hirdette rádiótelefon szolgáltatónk, már rég szerettem volna egy ilyen készüléket hát megnéztem a dolgot.
Nem tünt kivételes ajánlatnak, de úgy nézett ki megéri, hát megvettem.
A készülék egész jól használható céljaimra, beleértve a vezeték nélküli netet is (ezért vettem).
A hidegzuhany csak az első számlával érkezett 18 napra 24 731,-ft és ez csak a net a készülék ára külön van.
Az ügyfélszolgálaton megtudtam, hogy kérésre kaphatok tarifatáblázatot és abból kihámozhatom menyi is a fizetnivalóm, vagy a netről letölthetem a táblázatot.
A szerződésben nem találtam utalást a forgalom utáni dijazásra, ezt naivan nem is feltételeztem, vásárláskor sem tájékoztattak róla.
A forgalom ellenőrzésére kapott tippjük badarság (sms-be kérdezzemle a valamikori állást).
Lehetséges verzió még, hogy nem használom a nete csak fizetem az előfizetést (ez nekik a legjobb bolt).
Két másik szolgáltatóval is kapcsolatban állunk, egy helyi vezeték nélküli és egy vezetékes eggyütt forgalomkorlát nélkül fele ennyibe sem kerül.
A szerződéskötésnél egy év részletfizetést kértem és kaptam a készülékre, ám a szerződésben 2 év hűségnyilatkozat szerepel, ez is egy huncutság (vagy ennél több?)
Alaposan bebiztosítoották velem szembe magukat, két kötbérmegállapodást is aláírattak.
Velem aki évtizedes múltal rendelkezem náluk, rendesen fizetek és sok bakijukat eltürtem már.
Nem tudom eldönteni baleknak néznek e vagy az is vagyok, nálam meg volt a bizalom, azonban ha megunom velem tőbbé nem csinálnak boltot.
Haaaaaaaaat, lehet, hogy majd kapom a koveket, de ez elegge sajathibas balesetnek tunik nekem. A mobiltelefonos internet koztudomasulag /vagy ezek szerint megsem?/ a legdragabb, a 2 ev huseget meg nem ok varrtak a nyakadba, te magad irtad ala...
Mozigépész
2006.12.29, 17:50
(asdf @ 2006.12.29, 14:50)

Haaaaaaaaat, lehet, hogy majd kapom a koveket, de ez elegge sajathibas balesetnek tunik nekem. A mobiltelefonos internet koztudomasulag /vagy ezek szerint megsem?/ a legdragabb, a 2 ev huseget meg nem ok varrtak a nyakadba, te magad irtad ala...
Hát igen, ezért
KELL mindent átolvasni, illetve aláírás előtt megtudakolni mindent, árakat, hűségidőt, stb...
Sajnos, ez szerintem is "sajathibas baleset", és ismeritek a "mondást", "a törvény nem ismerése nem mentesít a büntetés alól", tehát az alá írt szerződés érvényes.
Szerintem is sajáthibás, azonban jó lenne, ha az illetékes felügyelet kötelezné a szolgáltatókat, hogy _egy_ szerződést írjanak, amiben minden apró részlet szerepel, ami meg nincs benne (csak mondjuk a reklámban, szórólapon) az nem része a szerződésnek. Például én beleíratnám a szerződésbe az akkori tarifatáblázatot is. Én is utálom, amikor fölöslegesen irtják a fákat, de ez az 1-2 lap megérné.
Haaaaaaaat, elvileg valami olyasmi van, hogy a szerzodes resze az aszf is, amit mellekelni kell a szerzodeshez, az aszfnek meg resze a dijszabas, amit igy detto. Az mondjuk viszont tenuleg hulyen nezne ki, ha minden ugyfel egy 80 oldalas papirkoteggel tavozna...
Azt hiszem nem kell mellékelni, elég hivatkozni rá, és lehetővé kell tenni hogy a másik fél a tartalmát megismerhesse.
Aki egy ilyen dolognál nem nézi meg a tarifát, annak úgy kell....
A részletfizetésnek és a hűségidőnek sincs semmi köze egymáshoz...
http://www.t-mobile.hu/egyeni/vasarlas/akc.../notebook.shtmlErről a hasonló tartalmú akcióról tudok, érdemes megnyitni az oldalt és eldönteni mit is ír ott le a T-Mobile
Hat, a kozepetajt van egy ilyen:
"Ráadásul 2007. január 31-ig az 50, 300 vagy 1000 megabyte-ot tartalmazó mobilinternet csomagjainkat 50% havidíj kedvezménnyel veheted igénybe." plusz egy ilyen is "Az eszközökre feltüntetett árak az előfizetésre és az adott mobilinternet-csomagra vállalt 24 hónapos hűségnyilatkozat esetén érvényesek." tehat, hogy nem korlatlan a net, es hogy 2 ev huseg kell, azt nem hallgattak el. Termeszetesen azert erdemes lenne megnezni egy oriasplakatot egy ujsaghirdetest es egy szorolapot is. A weboldalas hirdetes alapjan egyelore tovabbra is sajathibasnak tartom...
Nem tudsz úgy ilyen eszközt venni, hogy ne szembesülnél, hogy 3 díjcsomaggal, ami összehasonlítható, ne találkoznál úgy, hogy választani kell közöttük, ekkor látod a díjcsomag havi és forgalmi díjait is. Pont a 3 díjcsomag léte a lényeg