Súgó - Keresés - Felhasználók - Naptár
Életbiztosításból Pénz Kivonása
Fogyasztóvédelem Fórum > Szolgáltatásokkal kapcsolatos fórumok > Pénzügyi szféra
edm12
Sziasztok! Úgy tűnik, félrevezettek, hova fordulhatok, milyen jogorvoslatot remélhetek, ebben kérem a segítségeteket.
Két és fél éve felvettem a kapcsolatot egy "független" pénzügyi tanácsadóval (azért írom idézőjelbe, mert azért kapnak jutalékot az értékesített szolgáltatás után). Szerettem volna egy olyan megtakarítást, ahova havonta betehetem a fizetésem egy részét, kb. 20ezer forintot, és olyan 1,5-3 év múlva kivehetem. Olyat szerettem volna, amivel nem kötöm le túl sok időre a pénzem, de azért viszonylag jó a hozama. Ezt egy interjú során le is jegyzetelték. Ezek után ajánlottak nekem egy életbiztosítást, ami 25 évre szól. Elmondtam, hogy engem ilyen nem érdekel, mert nem akarok egyelőre ilyen hosszú távra befektetni. Ők viszont rábeszéltek, mert elmondták, hoyg ebből az életbiztosításból gyakorlatilag bármikor kivehetem a pénzemet, ennek csak egy csekély kezeléisi költsége van. Még így sem tetszett, mert nem szerettem volna lekötni magam, hogy 25 évig mindig 20 ezer forintot befizessek. Erre megnyugtattak, hogy ez is megoldható, le lehet állítani a befizetéseket, bár az életbiztosítás megmarad. Addig csak a kezelési költséget kell fizetni. Most két év után megkerestem a biztosítót, hogy ki szeretném venni a pénzem. Modnták, hoyg ez csak díjmentes leszállítással oldható meg. Kértem a díjmentem leszállítást. Most pedig kiderült, hogy a pénzemnek csak 30%-át kapom meg! Azaz eddig befizettem kb. 500 ezer forintot, és ebből 150 ezer maradt! Ugyanis levonták egy összegben az összes kezelési költséget 25 évre!
Szerintem az ügynök egyértelműen félretájékoztatott, illetve egyáltalán nem olyan konstrukciót ajánlott nekem, amire szükségem volt. Van rá esély, hogy kártérítést kapjak tőlük?
Captain Crash
Az esélylatolgatás nem jó dolog. Azt, hogy mennyi az esély, amúgy is nehéz megállapítani konkrét iratok és szerződések ismerete nélkül. A legjobb, amit javasolni tudok, hogy fordulj ügyvédhez és tőle kérdezd meg az esélyeidet!
Ariadne
Ez egy nagyon nehéz kérdés, és szerintem mindenképp ügyvédhez kellene fordulnod, az összes papírodat meg kellene mutatni neki. Az egy dolog, ha nem neked megfelelő konstrukciót adtak el neked, de nem biztos, hogy bizonyítani tudod, mit is kértél egyáltalán. Ráadásul amikor aláírtad a szerződést, elvileg rendelkezésedre kellett hogy álljon minden lényeges információ erről, amit el kellett (volna) olvasni aláírás előtt. Ha ezekben szerepel a díjmentes leszállításkor az összes kezelési költség levonása, akkor nem sokat tehetsz. Ráadásul az ilyen pénzügyi tanácsadókat úgy hallottam, nagyon nehéz megfogni, mivel a biztosítók igyekeznek kibújni a tevékenységük miatti felelősség alól. (Az még feltűnt a leírásodban, hogy nem tudom értetted-e, hogy a befizetések szüneteltetése és a pénz kivétele egyáltalán nem ugyanaz a dolog. No meg egyáltalán az életbiztosítást nem erre találták ki, általában idő előtti felvétel esetében nagyon nagyot bukik rajta az ember, tehát épp a hosszú futamidő a lényege. Szóval ha 3 évig akarsz takarékoskodni, akkor minek is írsz alá egy 25 éves életbiztosítást?)

Tehát ahogy Kapitány is írta, ezt így elmondás alapján, papírok és konkrétumok nélkül nem lehet megítélni, és egyébként is bonyolult ügy, amiben egy fórumon szerintem senki nem vállalja a felelősséget, hogy konkrét tanácsot adjon. Fordulj ügyvédhez, illetve ha megtévesztve érzed magad, konkrétumokkal a PSZÁF-nál is panaszt tehetsz.
edm12
Fogyasztóvédelemhez gondoltam inkább fordulni, de előtte közvetlenül a pü. tanácsadóhoz. Ha az interjú jegyzőkönyve megvan, akkor abban feketén-fehéren látszik, hogy két éves befektetésre volt szükségem. Szerintem az ilyen bizonyítékok is számítanak, nem csak a szerződés.
Az ügynöknek van tájékoztatási kötelezettsége, és ha félretájékoztatott, szomorú lennék, ha ez nem számítana semmit. Ugyanis az ember azért fordul pü. tanácsadóhoz, hogy megkeresse a számára legjobb konstrukciót az énáltalam megadott paraméterekkel. Ő egyértelműen nem ezt csinálta.
Persze ha ki tud alkudni valami kedvezőt a biztosítóval a számomra, nekem az is jó.

(Captain Crash @ 2007.03.09, 13:25) *

Az esélylatolgatást nehéz megállapítani konkrét iratok és szerződések ismerete nélkül. A legjobb, amit javasolni tudok, hogy fordulj ügyvédhez és tőle kérdezd meg az esélyeidet!

Ariadne
A fogyasztóvédelemnek nincs hatásköre ilyen ügyekben, csak a PSZÁF-nak. Egyébként meg lehet, hogy nem megfelelő tájékoztatást adott az ügynök (amit valszeg igen nehéz bizonyítani), de te végül alártál egy bizonyosan szemmel láthatóan 25 évre szóló biztosítást, amit elvileg el kellett olvasnod aláírás előtt, plusz annak mellékleteit is. Ami abban benne van, azzal nem nagyon téveszthettek meg szerintem...
edm12


A PSZÁF írja, hoyg ilyen esetben Fogyasztóvédelemhez forduljunk.
És a PSZÁF ír erről a témáról is, miszerint jogellenes félretájékoztatni a biztosítási ügynöknek. Büntettek már meg szolgáltatókat emiatt, hogy csak szerződés apróbetűs részében rejtették el a fontos dolgokat.

(Ariadne @ 2007.03.09, 13:35) *

A fogyasztóvédelemnek nincs hatásköre ilyen ügyekben, csak a PSZÁF-nak. Egyébként meg lehet, hogy nem megfelelő tájékoztatást adott az ügynök (amit valszeg igen nehéz bizonyítani), de te végül alártál egy bizonyosan szemmel láthatóan 25 évre szóló biztosítást, amit elvileg el kellett olvasnod aláírás előtt, plusz annak mellékleteit is. Ami abban benne van, azzal nem nagyon téveszthettek meg szerintem...
edm12
És mi van akkor, ha a tanácsadó jól tájékoztatott? És valóban lett volna mód arra, hogy kevesebb költséggel vegyem ki a pénzem? A biztosító ügyintézője azonban ezt a lehetőséget nem ismertette, hanem azt mondta, hogy az egyedüli lehetőség a díjmentes leszállítás. Ezt a telefonbeszélgetést felvették.
Sajnos a pénzügyi tanácsadóval még nem tudtam telefonon beszélni.
Pjotr
Na ja, csakhogy elég nehézkes bizonyítani, hogy ki mit is mondott pontosan...
Captain Crash
A fogyasztóvédelmi (és egyéb piacfelügyeleti) hatóságok feladatköre (jogköre) mostanában változott (illetve/vagy fog). De biztos vagyok benne, hogy egyéni polgári jogi szerződések kapcsán felmerült kérdésekben(jogvitákban) nem a fogyasztóvédelmi hatóság hivatott határozatot hozni, hanem a bíróság. Mert azon kívül, hogy lefolytatják az esetleges szabálysértési eljárást ami alapján majd a hatóság szankcionálja a felmerült jogsértéseket, nem tud beleszólni egy szerződésbe. De ezzel szerintem - hogy pontosan milyen jogkörrel rendelkezik egy eljáró hatóság - jobban tisztában van az adott szerv. Továbbra is egy ügyvéd felkeresését javaslom. Azért is mert ebben nem tudok segíteni neked, és úgy látom, hogy más sem. sad.gif
Pjotr
Ebben nem is lehet, kéne hozzá az összes aláírt papír meg ászf...
Ariadne
Idézet a PSZÁF honlapról:
"HOL LEHET JOGORVOSLATOT KERESNI, HA SZÁMOMRA VALAMILYEN BIZTOSÍTÓI INTÉZKEDÉS NEM MEGFELELŐ?
Elsősorban az érintett biztosítónál. Ha nem sikerül megegyezni, a panaszos fordulhat a Felügyelethez ill. a Kamarák mellet működő békéltető testületekhez is. Minden esetben nyitva áll a bírósági út igénybevételének lehetősége, amely a biztosító és a biztosított közötti jogvita eldöntését és ezáltal lezárását jelenti."

Lehet, hogy már késő, de néhány hasznos tájékoztató ugyaninnen:
Életbiztosítás Biztosítási fogalomtár
Ebben is vannak érdekes dolgok arról, hogyan is kell(ene) felmérni a fogyasztó igényét: Útmutató
Itt meg elvileg benne kellene legyen az ember/cég, aki értékesítette a biztosítást: Nyilvántartás

A PSZÁF-nak van hatásköre a biztosítók tevékenységének felügyeletére. Az már más kérdés, hogy itt az ügynökkel is gondod van, de tudtommal az ő engedélyük is a PSZÁF-tól van (lásd fent). Lényeg, ahogy Kapitány is írta, hogy egyik hatóság sem oldja, oldhatja meg a problémádat, csak ha magad elmész ügyvédhez és konkrét jogi tanácsot kérsz.
.
Invision Power Board © 2001-2012 Invision Power Services, Inc.