Súgó - Keresés - Felhasználók - Naptár
Garanciális és Szavatossági Időn Túli Készülékek
Fogyasztóvédelem Fórum > Hagyományos termékvásárlás > Műszaki cikkek
vobi
Tiszteletem minden sorstársnak!

Így elsőre kicsit hosszan ugyan, de én is meg szeretném osztani veletek kálváriámat, természetesen az okuláson kívül használható ötletek reményében is.

Egy kb. 2,5 éves Akai DVD játékosról (sőt, hifi-szett) szól a történet.
Mert hülye azért nem vagyok, az adott műszaki cikkeket forgalmazó boltban megvásároltam az említett berendezést.
Évekig működött is szépen, legalábbis olyan szinten, amennyire az ember ezt egy Akaitól elvárhatja.
Aztán jöttek a gondok. Vagyis csak egy gond, konkrétan az, hogy a kétrétegű (ergó gyári, origináltos, eredeti) DVD-ket elkezdte nem szeretni lejátszani a cucc. Az aktuális páratartalom függvényében akadozik, megáll, észre sem veszi a lemezt, éppen amihez kedve van. Minden mással továbbra is megbírkózik (egyrétegű írott DVD, CD,...).
OK, semmi gond, irány a Flag kft, a hivatalos szervíz. Felhívtam szíves figyelmüket a konkrét problémára. Ok, megnézik, megcsinálják, aztán ha majd jövök érte, kipróbáljuk. Rendben, pár hét alatt (kb 1 hó) el kis készültek vele, szokásos semmitmondó "fejbeállítás és tisztítás" munkaleírással. Ok, mentem érte (és itt lekövettem egy hibát, nem vittem magammal tudottan problémás dvdt) kipróba egy ottani mese-dvdvel. Ment is szépen, kifizet, megköszön, hazavisz... Akitől megkaptam, javasolta, hogy nyúzzam, aztán ha nem jó, max. visszahozom, a javításra 3 hó garanciát vállalnak. Rendben, ez korrekt, köszi. Otthon persze a saját lemezekkel kipróbál, és ugyanúgy nem működik...grr...
Ez tavaly novemberben történt. Ahogy a hölgy ajánlotta, egy kicsivel később, de még a 3 hónapon belül, idén február elején visszavittem a cuccot ismételt javításra, azonos hibaleírással.
És itt kezd érdekes lenni a történtet!
A készülék azóta is náluk van! Várható javításra március elejét mondtak, de miután semmit nem hallottam felőlük, március közepe-vége felé felhívtam őket. Közölték, hogy jah, fejcserés lesz. Kell? Kb x-be kerül. Mondom ok, kell. Mikorra várhatom? Megrendelik a gyártótól, szólnak amint tudnak valamit. Már ekkor, előre megegyeztem velük, hogy a fejet természetesen fizetem, de a munkadíjat nem szeretném, merthogy egyszer ezt a hibát már elvileg elhárították. Ezt elvileg el is fogadták. Ok, tehát majd hívnak...
Ezek után eljött május 2. hete. Továbbra sem kerestek, tehát felhívtam őket, hogy na, mi is van...
Közölték, hogy háááát, nem tudnak semmi jót mondani, merthogy nem valószínű, hogy be tudják szerezni az alkatrészt. Kérdezem, hogy miért is nem?. Hát, mert nem tudják...már elég régóta ott van, vigyem el így ahogy van. Kérdezem, hogy kitől kéne alkatrész? Hát a forgalmazótól, Jáma kft., Győr. De úgy tudják, hogy az megszűnt. Azért mindenféle telefonszámot kipréseltem belőlük a Jámához, persze nem lehet elérni őket (vagy rossz a szám, vagy valóban megszűntek).
És most itt tartok. Ergó van egy nem egészen rossz készülékem, amihez a szervíz állítólag nem tud alkatrészt
szerezni, a forgalmazó meg elérhetetlen/megszűnt/nem-tudni-mi-van velük. Ha megfelelő tájékoztatást kaptam, manapság nincs alkatrész-ellátási kötelességük a forgalmazóknak vagy kinek kéne hogy legyen. Tehát most valóban ki kell hogy kukázzak egy dvd-t hangszóróstul, mindenestül, és egy újat vennem, ha legálisan megvásárolt filmet szeretnék nézni? Vagy warezoljak inkább? biggrin.gif Csak viccelek. Azt azonban nem tartom viccesnek, hogy ezt megtehetik az emberrel. Vagy legalábbis nincs jelen pillanatban ötletem hogyan tudnék jogszerűen, és jogosan fellépni, mit tehetnék. Komolyan megetehetik, hogy eladnak egy nem 2filléres, TARTÓS fogyasztásra szánt cikket, amit azután 3 év múlva kukázhatok? Senkinek semmi felelőssége, nekem meg semmi jogom?
Ez azért eléggé nagyon zavar...az elv...
Mondjatok valami használhatót! Köszi!
Pjotr
Sajnos ezek gyakran ennyit bírnak, a nagy eu lázban a szabad versenyre hivatkozva letörölték a kötelező alkatrészellátást.
Szóval mehet a kukába sad.gif
De megnyugtatlak, hogy a következő sem fog sokkal többet bírni...
vobi
Hát, nem jó hír... úgy is mondhatnám, hogy gáááz...
De azért köszi, Pjotr!
Captain Crash
A készülékre volt szavatosság, meg lehetett volna próbálni érvényesíteni a kötelezettnél a szavatossági jogaidat.
Ha jól értettem, akkor a Flag Kft.-vel kötött szerződés arra vonatkozott, hogy a hibát kijavítják és ez, ahogy elmesélted valójában nem történt meg, így hibásan teljesítenek. Mivel az általuk vállalt 3 hónapos jótállási időn belül jelezted a kifogásod és fogyasztói szerződésről beszélünk, a 49/2003-as GKM rendelet értelmében a kijavítást legfeljebb 15 napon belül, neked okozott jelentős kényelmetlenség nélkül kell elvégezzék.
Szerintem a jogszabályban foglalt határidő jelentős túllépésre, ill. a neked okozott jelentős kényelmetlenségre hivatkozva elállhatsz a szerződéstől. Vagyis az eddig a javításra kifizetett pénz visszajár neked.
vobi
Wow! Ez viccesen hangzik! biggrin.gif Lehet, hogy megpróbálkozom vele, köszi a tippet, C.Crash! Fejleményekről beszámolok! smile.gif
Azt most nem tudom egészen biztosan, hogy ki a kötelezett... MediaMarkt? Flag? Jáma?
Médiával beszéltem egyébként ma, azt mondták, hogy Akai DVD-kre szerintük nincs 2 évnél hoszabb szavatosság. Ezt az állításukat hol tudnám ellenőrizni?
Köszi továbbra is!
Captain Crash
Idézet a Legfelsőbb Bíróság Polgári Kollégiumának véleményéből: "Amennyiben a szavatossági igény érvényesítésére nyitvaálló hat hónapos (fogyasztói szerződésnél: két éves) elévülési határidő nyugszik, a jogosult - az egy évi illetve tartós használatra rendelt dolog esetén három évi (fogyasztói szerződésnél minden esetben: három évi), vagy ha a kötelező alkalmassági idő ennél hosszabb, akkor az annak megfelelő jogvesztő határidőn belül - a szavatossági igényét az akadályt jelentő menthető ok megszűnésétől számított három hónapon (fogyasztói szerződésnél: egy éven) belül érvényesítheti bíróság előtt."

De véleményem szerint miután a kijavítást már mással (Flag Kft.) elkezdted elvégeztetni, így ezen jogodat nehezen tudod érvényesíteni a MediaMarkt-nál.
A jótállási jogaidat ellenben a Flag Kft.-nél meglátásom szerint nincs akadálya, hogy érvényesítsd.

Azért lássuk be: A Flag Kft. nem végezte el a kijavítást, a hiba a mai napig fenn áll, a pénzt ellenben elkérte. Gyakorlatilag a semmiért!
vobi
Világos. Igazán köszönöm. Hozzáteszem, hogy a MM 3 napon túl lényegében szóba sem áll az emberrel ilyen ügyben (most is ezt hangsúlyozták), hanem egyből a szervízhez hajtanak...
Tehát összefoglalva, ha jól értem, verhetem az asztalt a médiánál, mert szavatosság még van, hiszen 2,5 évnél járok, a Flagtól meg visszakérhetem a pénzt? Vagy náluk verhetem az asztalt, hogy márpedig csinálják meg, mert szavatosság még van? vagy most mivan? biggrin.gif
Captain Crash
A véleményem szerint menthető okra (pl.: ha a hiba jellegénél, vagy a dolog természeténél fogva nem volt felismerhető) hivatkozva érvényesíthetnéd a szavatossági jogaidat. Azért használom a feltételes módot, mert az, hogy mással (Flag Kft.) szerződtél a kijavításra véleményem szerint elég érdekessé teheti a szavatossági igényed érvényesíthetőségét a kötelezettel (MediaMarkt) szemben. Gondolj bele, akár kárt is tehettek a készülékben, melyért nyilván nem felelős a MediaMarkt. Tehát én ezt lehet többször is átgondolnám, hogy kívánom-e erőltetni a szavatossági jogaim érvényesítését a MediaMarkt-tal szemben.

Ellenben a Flag Kft.-vel szemben a jótállási igényed szerintem jogos. Sőt, jótállási kötelezettség teljesítésével járó költségek is a Flag Kft.-t terhelik, tehát én egy fillért nem fizetnék nekik, ha mégis elvégeznék a kijavítást. De mondom, elállási jogodat is gyakorolhatod, és amennyiben úgy ítélném meg, hogy a jogszabályi határidőt jelentősen túllépték, illetve ezzel jelentős kényelmetlenséget okoztak, akkor én simán el is állnék a szerződéstől. (Mégegyszer mondom, nem felmondanám, hanem elállnék. Nem mindegy!! smile.gif )
vobi
Értem...
Tehát ott "bukta" a dolog, hogy a MM szóba sem áll az emberrel javítás/garancia ügyben, ha eltelik az első 3 nap... okosan ki van ez találva! Hozzáteszem, hogy a MM hivatalosan a Flag-gal javíttat. Ők vannak rajta a garipapíron, stb...
Tehát ennyi...?
Köszönöm szépen, Crash!
Captain Crash
Van pár különbség jótállási igény és szavatossági igény érvényesítése között. Kötelező jótállás esetén jótállási igényt lehet a forgalmazó által a jótállási jegyen feltüntetett javítószolgálatnál közvetlenül is érvényesíteni. Ilyenkor a javítószolgálat a forgalmazó teljesítési segédjeként jár el, tevékenységéért a forgalmazó úgy felel, mintha ő tenné azt.
Szavatossági igény érvényesítésénél a jótállási jegy nem számít, így szavatossági igény csak a kötelezettel szemben érvényesíthető.

A MédiaMarkt esetében a jótállási jegyen forgalmazóként feltüntetett Flag Kft. nem jelenti, hogy a Flag Kft lenne a forgalmazó. Ellenben, ha a fogyasztó nála kívánja érvényesíteni a jótállási igényét, akkor a Flag Kft a forgalmazó teljesítési segédjeként jár el.
A Fogyasztóvédelmi tv. értelmében, valamint a 151-es Korm. rendelet értelmében is egyértelműen a MediaMarkt a forgalmazó és emiatt a a jótállásra kötelezett is. Így a jótállási jegyek szabálytalanul kerülnek kiállításra.
A jótállási jegy szabálytalan kiállítása azonban nem érinti a jótállási kötelezettségvállalás érvényességét. Ennek fényében tehát a 3 napos blabla, amit a MediaMarkt mond semmis. Erről korábban írtam itt a fórumon is. smile.gif
Legközelebb ha náluk vásárolsz, akkor a vásárlók könyvébe mindenképpen írd bele, hogy a kötelezett szabálytalanul töltötte ki a jótállási jegyet, mert forgalmazónak egy másik Kft.-t jelölt meg, akivel te nem állsz szerződéses jogviszonyban és kéred a szabályszerű jótállási jegy kiállítását!

Ha valamiben tévednék, majd a többiek javítanak.
vobi
Bosszantó...
Egyszerű kérdés:
A megismertek tükrében szerinted pattogjak MM-nél, vagy tök felesleges?
smile.gif
Captain Crash
Pattogni szeretnél, vagy jogaidat érvényesíteni, mert szerintem a kettő nem ugyanaz, még, ha van aki annak is nézi. smile.gif Pattogni semmiképp, sehol sem érdemes, mert a felesleges idegeskedés és stressz nem tesz jót senkinek sem. Higgadtan megpróbálni szavatossági igényt érvényesíteni megpróbálhatsz. Én személy szerint megpróbálnám, és a többi attól függene, hogy a jegyzőkönyvbe mit írnak. smile.gif
vobi
Sziasztok!

Most jövök a flagból, becsületükre legyen mondva, hogy egy nagy nézésen kívül szó nélkül visszafizették a pénzt.
Ismételten köszönöm, Crash! (meghívlak egy sörre! smile.gif)
Azt hiszem most jön a következő kör, azaz a MediaMarkt...
Velem tartotok? smile.gif
Captain Crash
Nem hiszem, hogy velük ilyen könnyen fogsz dűlőre jutni, de jegyzőkönyv kiállításához mindenképp ragaszkodj, mondd nekik, hogy 49/2003-as GKM rendelet értelmében jegyzőkönyv kiállítására kötelesek, melyben, ha a rendezés módja eltér az általad választott igénytől, akkor azt indokolniuk kell a jegyzőkönyvben írásban. Szavatossági igény érvényesítéséhez szükséged lesz a számlára, mert az bizonyítja a szerződés megkötöttségét. A jegyzőkönyvön pedig az szerepeljen, hogy kijavításra vonatkozó szavatossági jogod kívánod érvényesíteni.

U.i.: A MediaMarkt-hoz nem fűznék különösebb reményt, hogy bármit is kívánnak tenni.
vobi
Természetesen, és ismét csak köszönöm!
Egy próbát talán megér... persze aztán lehet, hogy feladom... de nem szeretem hagyni magam, és azt sem, ha madárnak néznek...
De gondolom ezzel többen vagyunk így ezen a környéken... smile.gif
Az igényemről meg úgy gondolom, hogy JOGOS.
aenima
sziasztok!

tanácsot illetve véleményt szeretnék tőletek kérni. egy hülye véletlen folytán elejtettem a legjobb és legdrágább objektívemet. Valami beragadt benne, mert nem működött az autofocus, a fényképezőgép sem kezelte a szokásos módon. Sajnos már nem garanciális, 2 éves. Kaptam egy állítólag jó szervizcímet, bevittem. A fickó a fényképezőgépet is kérte hozzá, amit furcsálltam, de megvártam azt az egy órát, amíg nézegette. Közölte, hogy egy hét múlva menjek érte. Ez tegnap telt le. Újra kérte a fényképezőgépet, ezúttal 2 napra. (???) Milyen szerviz már ez, ahol nincs egy digitális tükörreflexes gép próbálgatni a hibás objektívet? Úgy döntöttem, hogy beviszem inkább a Camera Kft- hez vidéki létemre, hiszen mégiscsak az a hivatalos Canon szerviz.
Visszakértem a cuccomat. Azt állította a szervizes fickó, hogy nincs nála, bunkó hangnemben foghegyről odavetette, hogy menjek be érte ma. Ma megint nem volt ott, akkor már kezdett felmenni a pumpa, délutánra ígérték, és akkor már a kezemben volt az objektív. Amit sikerült úgy "megszerelniük", hogy rá sem tudom rakni a fényképezőgépre. Sokkal rosszabb lett a helyzet sad.gif Szerintem mostmár javíthatatlan.

A kérdés, hogy ebben az esetben tehetek valamit? Ez a szerviz borzalmas, a hozzáállásuk is, nem beszélve arról, hogy elvállaltak egy nagyon drága objektívet javításra, amihez lövésük nem volt. A fickó előre kifizettetett velem 2ezer Ft bevizsgálási díjat (a javításért 12ezret akart kérni...) Mit tehetek, hogy ne járjanak így mások, mint én? Ha nem garanciális a dolog, akkor milyen jogosultságai vannak egy fogyasztónak a szervizzel szemben?

szívesen fogadok bármilyen tanácsot, ötletet az ügyben. Előre is nagyon köszönöm!

üdvözlettel
aenima
asdf
Forumos hozzaszolasokat olvasva azert lehet, hogy a Camera kft-t is keruld el jo messzire...
caparzo
Üdv!

Tanácsot szeretnék kérni? Három napja vásároltunk egy LG LHT250-es házimozit egy vidéki Tesco áruházban karácsonyi akció keretén belül. Otthon kipróbálva a technikát rájöttünk hogy bizonyos márkájú házilag írott dvd-ket (tdk) nem szeret...(Folyamatosan furcsa hanghatások közepette pörgeti fel és kb 20-25perc után karcmentes lemezek is akadoznak, nézhetetlenek, és előbb-utóbb megállnak.) kipróbáltuk viszont ugyanazokat a dvdket más ugyanilyen típusú dvdlejátszón, ami tökéletesen vitte őket. Gyári dvd-kel nem fedeztük még fel a problémát, a lejátszás alatt a lejátszó is teljesen csendes. A kipróbált dvd típusok (dvd-r, /-rw) megtalálhatóak a leírásában, tehát elméletileg vinnie kell... Van úgy hogy más márkájú írott lemezekkel is működik, de ott is észleltük már ezt a problémát. A lemezekről elmondható hogy 99%-ban 4x-esen írottak, tehát ez sem lehet probléma.
Na a lényeg az, hogy a visszavittük technikát az ügyfélszolgálatra, és előadtuk a problémáinkat, abban bízva, hogy ki tudjuk harcolni a cserét, mivel a másik kipróbált ugyanilyen típusú lejátszón, nem volt probléma. Vittünk saját írott lemezt is amit először kipróbáltak, de még a hiba megjelenése előtt kicserélték egy gyári dvd-re, amivel persze nem jelentkezett a probléma. A hanghatásra azt a választ kaptuk, hogy normális.
Végül azzal oltottak le minket, hogy ők írott dvdre nem vállalnak garanciát. Kaptunk jegyzőkönyvet is arról h. kipróbálták, és jó volt. Szóval így lettünk elhajtva.

Kérdésem az, hogy én köteles vagyok ezt a válasz elfogadni, és eltűrni hogy írott lemezre nem vállalnak garanciát? Mi van ha készítek otthon kamerával egy akármilyen családi videót, és azt kiírom, akkor azt sem játszhatom le majd.

Igazából az sincs leírva a dvd használati útmutatójába, hogy ez a lejátszó csakis gyári dvd-vel működik, és az írottra nem vállalnak garanciát.
Szóval ilyenkor mit tehetek?Ti mit tennétek? Mire hivatkoznátok?
Vagy egyáltalán bármi ötletet elfogadok. Csak azért szar, hgoy az ember kiad 30ezret egy olyan dologért amit igazából nem tud használni.
Tudom hogy kipróbálással elkerülhető lett volna a probléma, de az ember azért mégiscsak bízik egy "márkában" hogy ha valami, akkor majd az játsza a lemezeimet...pláne hogy mennyibe kerül...
Az ember sajnos a saját kárán tanul először...

Várom a hozzászólásokat, tanácsokat és ötleteket!
Előre is köszi!
Blade
(caparzo @ 2007.12.12, 11:05) *

Kérdésem az, hogy én köteles vagyok ezt a válasz elfogadni, és eltűrni hogy írott lemezre nem vállalnak garanciát? Mi van ha készítek otthon kamerával egy akármilyen családi videót, és azt kiírom, akkor azt sem játszhatom le majd.

Igen, ez bosszantó. De sajnos az asztali lejátszók egy (egyre kisebb) része nem játssza le az írott DVD-ket... főleg a "márkás" típusok.
A családban és a barátaim között igen gyakori az AIRIS DVD lejátszó, mivel az gyak. mindent megeszik az mkv-tól a divx-ig... és bármilyen lemezt. cool.gif
Nem tudom, hogy mi volt még a setben, amit vettél. Ha a többivel elégedett vagy, akkor azt javaslom, dobd ki a DVD lejátszót, és vegyél egy normálisat. Kb. 10,000 forintba kerül...
Ha a többivel is gondod van, akkor természetesen nem vagy köteles elfogadni a magyarázatukat: visszamész, és amennyiben nem cserélnek, vagy adják vissza a pénzedet, akkor beírsz a vásárlók könyvébe, hivatkozva arra, hogy az eszköznek specifikáció szerint az írott lemezeket is le kell tudnia játszani, és cserét kérsz.
A TESCO-ban szerencsére az a gyakorlat, hogy gyorsan le akarják tudni a reklamációt, ezért hajlanak rá, hogy visszaadják a pénzt (főleg 3 napon belül). Sajnos a karácsonyi mizériában nem lesz idegkímélő ilyet intézni...
Ha viszont ez nem megy, akkor hosszú procedúrára számíthatsz... ezért is vennék én másik lejátszót. alien.gif
Mozigépész
(caparzo @ 2007.12.12, 11:05) *

Üdv!

Tanácsot szeretnék kérni? Három napja vásároltunk egy LG LHT250-es házimozit egy vidéki Tesco áruházban karácsonyi akció keretén belül. Otthon kipróbálva a technikát rájöttünk hogy bizonyos márkájú házilag írott dvd-ket (tdk) nem szeret...(Folyamatosan furcsa hanghatások közepette pörgeti fel és kb 20-25perc után karcmentes lemezek is akadoznak, nézhetetlenek, és előbb-utóbb megállnak.) kipróbáltuk viszont ugyanazokat a dvdket más ugyanilyen típusú dvdlejátszón, ami tökéletesen vitte őket. Gyári dvd-kel nem fedeztük még fel a problémát, a lejátszás alatt a lejátszó is teljesen csendes. A kipróbált dvd típusok (dvd-r, /-rw) megtalálhatóak a leírásában, tehát elméletileg vinnie kell... Van úgy hogy más márkájú írott lemezekkel is működik, de ott is észleltük már ezt a problémát. A lemezekről elmondható hogy 99%-ban 4x-esen írottak, tehát ez sem lehet probléma.
Na a lényeg az, hogy a visszavittük technikát az ügyfélszolgálatra, és előadtuk a problémáinkat, abban bízva, hogy ki tudjuk harcolni a cserét, mivel a másik kipróbált ugyanilyen típusú lejátszón, nem volt probléma. Vittünk saját írott lemezt is amit először kipróbáltak, de még a hiba megjelenése előtt kicserélték egy gyári dvd-re, amivel persze nem jelentkezett a probléma. A hanghatásra azt a választ kaptuk, hogy normális.
Végül azzal oltottak le minket, hogy ők írott dvdre nem vállalnak garanciát. Kaptunk jegyzőkönyvet is arról h. kipróbálták, és jó volt. Szóval így lettünk elhajtva.

Kérdésem az, hogy én köteles vagyok ezt a válasz elfogadni, és eltűrni hogy írott lemezre nem vállalnak garanciát? Mi van ha készítek otthon kamerával egy akármilyen családi videót, és azt kiírom, akkor azt sem játszhatom le majd.

Igazából az sincs leírva a dvd használati útmutatójába, hogy ez a lejátszó csakis gyári dvd-vel működik, és az írottra nem vállalnak garanciát.
Szóval ilyenkor mit tehetek?Ti mit tennétek? Mire hivatkoznátok?
Vagy egyáltalán bármi ötletet elfogadok. Csak azért szar, hgoy az ember kiad 30ezret egy olyan dologért amit igazából nem tud használni.
Tudom hogy kipróbálással elkerülhető lett volna a probléma, de az ember azért mégiscsak bízik egy "márkában" hogy ha valami, akkor majd az játsza a lemezeimet...pláne hogy mennyibe kerül...
Az ember sajnos a saját kárán tanul először...

Várom a hozzászólásokat, tanácsokat és ötleteket!
Előre is köszi!

A dolog úgy működik, ha rajta van a dobozon, hogy dvd r/rw akkor az írottakat is kellene olvasnia, ha csak dvd van az ugyebár gyári!
Illetve a lemezek között a + és - is gyakran zavarja a játékosokat!
.
Invision Power Board © 2001-2012 Invision Power Services, Inc.