Mindenki ismeri a Te..o áruházakat. (kipöttyöztem 2 betűt, nehogy bepereljenek hitelrontás miatt, volna képük hozzá...) A legkisebb is számít? A legnagyobbal se foglalkoznak...
Meghirdettek egy akciót a katalógusban, hogy Sonkás Pizza + 5dl üdítő + 1 multimédiaCD (az egyik nagy kólagyártó rekláma) 299 Ft. A hirdetésben látható pohár is 5 decis volt.
Vettünk két menüt, de a kedves kiszolgálólány 3 deci üdítőt öntött mindkettőbe. Szóltunk, hogy a katalógusban 5 deci szerepel. Kicserélte, és elnézést kért, arra hivatkozva, hogy most van itt először. Rendben, elnéztük. Ezután azt mondta, hogy a CD-ket a vevőszolgálatnál vehetjük át. Esszük a pizzát, és mit látunk: a mellénk jövő illetők kezében az ajándék CD-t. Odamentünk, és azt monda, hogy most szóltak, hogy mégis nála lehet átvenni a lemezeket.
Két nap múlva megint odamentünk két menüért. Megint 3 decit öntött, és mikor reklamáltunk azt mondta, hogy nyomdahiba, mindenkinek 3 decit adott, és hogy a katalógusban az áll, hogy nyomdahibákért nem vállalnak felelősséget.

(ezt elég flegmán mondta)
Aztán volt képe megkérdezni, hogy jó-e, ha sonkás helyett szalámis pizzát ad. Beleegyeztünk (- úgyis jobban szeretem a szalámisat )
Másnap kiderült, hogy egy másik
TE..O~~~hipermarketben 5 deci üdítőt adnak mindenkinek. Nem az a 2dl bosszant, hanem, ha hülyének néznek!
Aztán azt is megtudtam, hogy 1000 Ft-onként egy matricát kellene adniuk, amit itt szintén elfelejtettek, pedig többször is vásároltunk, több ezer értékben. (matricák, hogy olcsóbban vehess tányérokat...)
Ma is az előttem lévők elköltöttek majdnem 10000 Ft-ot, de egy matricát sem kaptak...
Szépen elsunyizzák, hogy aztán az övék legyen...
Az összes Te..o Hipermarketben olyan az áruk csomagolása, hogy aki nem figyel, vagy gyengénlátó, könnyen összekeverheti a "Te..o Gazdaságos ásványvizet" a hígítóval, vagy a kukoricakonzervet a macskaeledellel vagy a festékkel...
A kedves eladómunkatársak pedig nem tudnak semmit, vagy csak nem értenek magyarul? Az összes szókincsük két mondat: "Ez nem az én részlegem..." "Nem tudom, kérdezzen meg mást!"
Az is elég bosszantó, hogy a lopásgátlót elfelejtik levenni, így mikor nyomtatót és szkennert vagy mikor szoftware-t vásároltam, jó hangosan becsipogott a kijáraknál a "biztonsági kapu" vagy hogyishívják. Persze már megtanultam, hogy szólok nekik, mert különben biztos nem szedik le...
Ennyi probléma esetén felmerül bennem a kérdés, hogy miért nem jársz egy másik bevásárlóközppontba? Főleg akkor, ha problámádat jelzed és arra érdemben nem történik változás.
A kérdésekre konkrétan én csak a hirdetésekre tudok válaszolni,a többi evvel összefüggésben értelmezhető.
A nemrégiben megváltozott jogszabályok szerint, amennyiben valaki hirdet, akkor az ott látható és feltüntetett formáknak, adatoknak meg kell felelniük a vásárolható termékeknek. Ez azt jelenti, hogy amit hírdetnek, azt kell adniuk. Nem lehet a nyomdára hárítani a felelősséget, ez kizárt, bár én is tudom, hogy próbálkoznak vele.
popuka94
2004.08.18, 18:51
A matricás eset a Váci úti áruházukban is Tesco, megesett, megkérdezem mi ez a pontgyüjtő,de külön kérésre kapható az is csak....
nemhogy automatikusan adnák...
Sziasztok!
A matricát úgy kapod meg,ha odatipegsz az információhoz,vagy pl a Pesti útiban külön asztalkánál osztogatják.Ha megkérdezel valakit tényleg nem tud senki semmit,de a gazdaságos dobozokra nem lehet panaszod.Aki nem lát szemüveg nélkül,vegye meg más csomagolásban ugyan azt drágábban,vagy vegye a fáradtságot és vigye magával a szemüvegét.
A lopásgátlót meg azért hagyják rajta,mert azt sem tudja 99% hogy mi az,na azt meg végképp nem hogy hogyan kell levenni.
popuka94
2004.08.24, 16:00
Senki nem a drágább cuccról beszélt. Ha venni akarok úgyis a jobbat veszem, nem az olcsóbbat.
Másrészt a matricát meg csak külön kérés ellenében kaptuk meg a pénztárnál ahol fizettünk.
popuka94
2004.08.24, 16:02
(FVF @ 2004 Jul 28, 03:32 PM)
Ennyi probléma esetén felmerül bennem a kérdés, hogy miért nem jársz egy másik bevásárlóközppontba? Főleg akkor, ha problámádat jelzed és arra érdemben nem történik változás.
A kérdésekre konkrétan én csak a hirdetésekre tudok válaszolni,a többi evvel összefüggésben értelmezhető.
A nemrégiben megváltozott jogszabályok szerint, amennyiben valaki hirdet, akkor az ott látható és feltüntetett formáknak, adatoknak meg kell felelniük a vásárolható termékeknek. Ez azt jelenti, hogy amit hírdetnek, azt kell adniuk. Nem lehet a nyomdára hárítani a felelősséget, ez kizárt, bár én is tudom, hogy próbálkoznak vele.
TC FVF !
Megkaphatnám a jogszabály sorszámát, vagy nemtom,hogy hívják.Ez mikortól lépett életbe?
2003 nyarán, ez a polgári törvénykönyv megváltozott része.
Nem egymás nyelvén beszélünk.Én nem azt mondtam hogy a gazdaságos csomagban nem jó árú van,hanem hogy ugyan az van benne mint a drágább,más néven szereplő dobozokban.Majd nézd meg a gyártót,nagyon sok egyezik más termékével.A matricát pedig írtam hogy a Pesti útiban adják asztalnál vagy információnál.
Ez igaz Zsuzsi, mivel ki más gyártaná ezeket a termékeket, ha nem egy gyártó???
CSak annyi a probléma, hogy az árakat a megrendeléskor a semmibe nyomják le, így a gyártók vagy kispórolnak belőle valamely anyagokat, vagy egyszerűen lejárat előtti termékeket adnak át. Vizsgálataink mindazonáltal még nem tudták bizonyítani, hogy olyan mértékű a kispórolás, hogy az már az élelmiszerkönyvet, vagy jogszabályt sértene.
popuka94
2004.08.26, 13:14
Igen FVFnek teljesen igaza van.
(FVF @ 2004 Aug 25, 02:47 PM)
Ez igaz Zsuzsi, mivel ki más gyártaná ezeket a termékeket, ha nem egy gyártó???
CSak annyi a probléma, hogy az árakat a megrendeléskor a semmibe nyomják le, így a gyártók vagy kispórolnak belőle valamely anyagokat, vagy egyszerűen lejárat előtti termékeket adnak át. Vizsgálataink mindazonáltal még nem tudták bizonyítani, hogy olyan mértékű a kispórolás, hogy az már az élelmiszerkönyvet, vagy jogszabályt sértene.
Sokminden más is történhet, kezdjük ott, hogy a TESCO gazdaságos termék a közhiedelemmel ellentétben nem biztos, hogy olcsó. Ugyanis csak az azonos néven és cikkszámon árult árukkal szemben él az árgarancia, a más gyártók termékeivel szemben nem. Magyarul nem biztos, hogy nincs olcsóbb, más néven, teszem azt az Auchanban. Ugye ott véletlenül sem találsz Tesco gazdaságos dolgokat... Egyszerű, nem?
Erre tedd rá, hogy a csomagolás, a márkanév használat költségei, és számos más költség csökken, nagyon nagy tételben rendelnek, és nagy tételben szállítanak. Sokat lehet így lespórolni de a nem mindig megfelelő csomagolásnak is akad hátulütője, sokkal jellemzőbbek ezek a problémák, mint a direkt kispórolás vagy a lejárat előtti megoldás.
A lejárat előtti megoldás is jogos, mert nem mindegy, hogy egy termék 6 hónapig tartható el, vagy 1 hónapig, de egy tesco gazdaságos süteménynél nem feltétlenül veszed észre a különbséget, mert a tescoban nagy a forgalom gyorsan fogy, és te sem tartogatod igazán.
De a minőségmegőrzési idővel kapcsolatban van egy történetem. Sajtok: A minőségmegőrzési idő után a sajt jellege megváltozik, ám sok sajtnak ez nemhogy nem árt, de egyenesen jót tesz, ezek után vagy eldobják őket, vagy gyakrabban ömlesztett sajt készül belőlük, vagy érdemben a másik fajta érettebb sajtnak megfelelő minőséget ellenőrzik, ha megvan akkor elkészül a másik fajta termék...
Szóval ez nem egy egyszerű történet a tesco gazdaságos dolgokkal, a minőség megőrzési idővel, stb.
A vállalt értékek teljesülése a lényeg. Lehet, hogy "romlottan" (lehet ez "érett" is:)) egy sajt jobb, mint a lejárta előtt, de mivel a sajtnak a csomagoláson feltüntetett értékeknek és tulajdonságoknak kell megfelelniük, azt általában erjedés után már nem tudják teljesíteni. Másik kérdés, hogy attól még lehet akár jó is, de én pl. nem szeretem az "érett" sajtokat. A minőségmegőrzési idő persze nem egy olyan határ, ami ha lejár, akkor azon a napon egyből szerves hulladékmegsemmisítőbe kell kivágni. Addig biztosan jónak kell lennie, azután már nem vállalnak érte garanciát. Kidobás előtt nem árt megnézni, hátha jó az még.
(FVF @ 2004 Aug 27, 09:46 AM)
A minőségmegőrzési idő persze nem egy olyan határ, ami ha lejár, akkor azon a napon egyből szerves hulladékmegsemmisítőbe kell kivágni. Addig biztosan jónak kell lennie, azután már nem vállalnak érte garanciát. Kidobás előtt nem árt megnézni, hátha jó az még.
Ne feledd, az érett sajt még lehet "alapanyag" más sajthoz, vagy új csomagolással eladható, és itt ez a lényeg. Sokszor lehet egy már lejárt árúból új árút készíteni. Egy lejárat előtt álló termék ami nem fél évig csak 1 hónapig tartható el bizony természetesen eladható. Ezt viszont nem fogod raktározni tovább, nem kisboltba viszed lassan, hanem a TESCOba, Auchanba, stb. és bizony ez leszoríthatja az árakat.
Tisztelt FVF!
Lehet hogy a téma nem teljesen passzol a topichoz, elnézést !
Az én kérdésem az, hogy mennyire tekinthető fogyasztóbarátnak az a megoldás, amikor bankkártyás fizetés során az üzletben olyan terminál van , amelyhez nem kell PIN kódot megadni.
Nem értem, hogyan lehet ilyet megengedni, hiszen a bankkártya egyik előnye, hogy biztonságosabb a készpénz használatnál, azonban az ilyen helyeken azonnal " megcsapolhatják" az elopott, vagy elvesztett kártyát.
Aláírni ugyan kell, de nem hiszem hogy ez túl nagy akadály.
Mi a véleménye?
Egyetértek Önnel. Ezt a tudtommal a bank határozza meg. Beszélni kellene a bankkal illetve az üzlettel, kifogásolva az eljárást. Egyre ritkul az olyan helyek száma, ahol ilyet találunk.
Nem tudom miből mit spórolnak ki,mert gazdaságosból csak kutyakonzervet szoktam venni.
attilav
2004.09.25, 23:37
(zsuzsi @ 2004 Sep 15, 10:13 PM)
Nem tudom miből mit spórolnak ki,mert gazdaságosból csak kutyakonzervet szoktam venni.
Szerecsétlen kutya
TESCO intelligencia: általános iskola alsó tagozatosoknak energiaital az ajándék az általuk szponzorált futóversenyen. Természetesen inyen energiaitalt gyerek nem ihat
Velem történt meg a mai nap során, hogy reggel (ugyan nem túl korán, kb. 8:40 körül) kimentem a pécsi Tesco-ba (nem lakom messze tőle) a szórólap alapján CSAK mára meghirdetett, 1499Ft-os dekopírfűrészt megvenni. Elvileg reggel 6-tól élt az akció. "Természetesen" elfogyott, mire odaértem, amin talán még nem csodálkoztam volna, ellenben egy tábla fogadott (helyesebben egy tesco-fejléces papirra lézernyomtatóval nyomott papír), amin az állt, hogy az akciós dekop.fűrész 7:00-ra (!!!) elfogyott, "nagyon sajnáljuk",stb.
1 ÓRA ALATT, hétköznap, egy nem-márkás típusú gép összes darabja úgy elfogyott, hogy ELVILEG max. 2 db-ot vehetett egy vásárló !! (a hétköznap azért fontos, mert nyilván a nagy bevásárlótömeg nem ilyenkor vásárol; a "nem márkás" pedig szerintem nem lehet vonzóerő szakmában dolgozóknak, mert ők szvsz a márkásabbakra hajtanak)
Az eset gyanússágát még két dolog "támogatja": az egyik, hogy a kirakott "sajnáljuk"-táblán a nyomtatás minősége kisértetiesen arra utalt, hogy ezt nem ma 7:00 után nyomtathatták (hanem nyilván régebben). A másik, hogy egy ismerősöm nem túl rég monitort szeretett volna vásárolni hasonló akció keretében, ő viszont GYAKORLATILAG az akcióstart-kor ott volt, és "elfogyott"-tal fogadták (ő -szerintem- a vehemens stílusának köszönhetően majdnem azonnal kapott monitort, lehet, hogy követnem kellett volna a példáját ?

)
Ha viszont tényleg elfogyott (és nem valami susmus van a dologban, amely susmust bizony nem csak én feltételeztem akkor/ott, hanem HALLHATÓAN más is, aki ugyanezért jött), akkor igen kevés darab lehetett ebből a polcon/raktárban. Kérdem én, akkor MI A FENÉNEK kellett ebből ilyen (ekkora) akciót "gyártani" ?!
(hazaérve, a szórólap apróbetűs részeit olvasván fedeztem föl -nevetve-, hogy "a szupermarketek, S-market üzletek szűkebb akciós választékkal várják a vásárlókat..." ... ENNÉL SZŰKEBB ???
Bocsi, ha valakit untattam a hosszú szöveggel, de muszály volt "kifújnom magam" ...
A választék lehet, hogy nagy de a készlet egyes akciós termékekből nem túl nagy, főleg az 1 napos akciók esetén.
Ez, amennyiben bebizonyosodik a fogyasztók megtévesztése, és elnézésttábla ellenére is eljárhat a Gazdasági Versenyhivatal. Egyébként mi is bírságoltunk már ilyen esetben.
VDPeter
2004.11.25, 01:02
Tisztelt Mindenki!
Kedvencem a már említett TECSÓ áruház. Vásároltam egy 1 kilósnál alig nagyobb sajtott több mint 13.000 forintért!!! A számla megvan, bizonyítani tudom. Panasszal éltem, de kiderült, hogy később az általuk megszabottnál, így azt hiszem bekerülhetek a Guiness Rekordok Könyvébe, aki a legtöbbet fizette egy darabka sajtért, vagy a Balekok Kézikönyvébe - az akin megint tisztességtelenül gazdagodott egy multi címszó alatt. Mindenkinek tanácsolom, hogy ellenőrízze a megkapott számlát. A Vevőszolgálaton mellesleg lazán az arcomba mondták, hogy 12 kiló sajtott vettem, és hogy mit akarok ezzel. Hát igen, itt semmi sem számít!
Hogy én is beleszóljak. Pesterzsébeten ugyancsak ebben a gyöngyszemben fordultam meg én is (aránylag sokszor, évi 3-4 alkalommal, mert egy közeli rokonom dolgozik egy külső üzletben).
Egy alkalommal a várandós párommal válogattunk a zöldségpultnál, amikor egy takarítókocsi majdnem elütött minket. Amikor szóltam a soförek, az hőzöngött. Aztán egy 50 év körüli úrnak neki is ment. Az illető is szólt, a sofőr hőzöngött. Aztán a kocsi megtett még 2-3 kört az osztályon, majd leszállt a soför, odament az idősebb úrhoz és ököllel beleszántott az ő orcájába.
Amikor szóltam a zöldséges pultosnak, hogy az egyik alkalmazott veri az egyik vevőt, akkor flegmán válaszolt, hogy nem az ő alkalmazottuk, vállalkozó. Mondtam, hogy esetleg egy biztonságist, ha hivatna, de csak az előző álaszt kaptam. Akkor megkérdeztem, hogy ha elkezdem a rekeszeket leborogatni, akkor ugye nem hívja a biztonságiakat, mert én nem vagyok alkalmazott...
Eközben az idősebb úr itézkedett...
Na ennyit a Tescoról.
Tacitus
2005.01.24, 12:25
Annyian szidják a Tacskót. Általában meg is érdemlik, bár én az eladók tudatlanságán és flegmaságán kívül más problémát (túlszámlázás, átverések, verések, stb.) nem tapasztaltam. Aki ennyire szidja, mért megy oda következő alkalommal is? Vagy azért, mert "megéri", vagy azért, mert a többi hipermarket sem jobb.
Statisztika. Ez teszi lehetővé a hipermarketeknek, hogy megdöntsék azt a régi gazdasági elvet, hogy a terméket a bekerülési ár felett kell eladni. Ma már megengedhetik maguknak a hipermarketek, hogy néhány terméket olcsóbban adnak el, mint amennyi a beszerzési ára. Ezzel csalogatják be a vásárlót, aki pedig, ha már ott van, nyilván mást is fog venni. Ez a statisztika. A nagy számok törvénye pedig (sajnos) őket igazolja. Minél többen járnak hipermarketekbe, annál nagyobb valószínűséggel fog valaki visszáélést tapasztalni. Az eladók nem motíváltak kellőképpen, sokszor lehetőségük sincs mindenről tudni, hiszen naponta más a kínálat, átrendszik a termékeket, keverik a termékcsoportokat, stb. A vásárló sokszor csak kötekedni akar, sőt sokan vannak olyanok is, akik "menet közben" megreggeliznek a friss pékáruból. Ez persze nem indok arra, hogy a tisztességes vásárlóval is így bánjanak. Mindkét oldalon van mit fejlődni.
Jó lenne eljutni oda, hogy a vásárló választhasson a minőség alapján is, ne csak az ár legyen az egyetlen szempont. Ha eljutunk idáig, akkor nem jelennének meg olyan szánalmas reklámok, mint amit néhány évvel ezelőtt láttam egy óriásplakáton (kb. 2mx4m): Mustár 79 Ft! Amíg ez reklám értékű, és az emberek bemennek egy hipermarketbe egy tubus mustárért, addig a hipermarketek ki fogják használni, hogy a nagy számú vásárlóból csak kevésnek jut eszébe a fogyasztovedelem.com
Nagyrészt igazat adok Neked, kivéve a beszerzési ár alatti gyakorlatot, ami bár előfordul, de ma már hatályos jogszabály alapján az FVM adott hivatala bírságolhat miatta.
Én sem értem, hogy akit folyamatosan átvernek, az miért megy oda.
Captain Crash
2005.02.22, 07:08

Próbáltam pár indokot felsorakoztatni:
Mert mire a termék a fogyasztó asztalára kerül, addigra mindenki megtapossa, kihasználja a vevőt és már semmiségnek tűnik, ha még az eladó is belerúg.
Mert annyi naív ember hiszi, hogy legközelebb már nem verik át, mert optimizmus a fő, hiszen pesszimizmussal semmi sem sikerül.
Mert a márkanévvel lehet élni és visszaélni!
Mert még mindig engedélyezett az olyan reklám, ami egyértelmű hazugság. A "legkissebb" pedig nem fog szót emelni a nagyok ellen.
Mert máshol is ugyanúgy kihasználják az embert, belerúgnak, kisemmizik....stb.
A tudás és a tudatosság felhasználása - a saját érdekünkben - alapvetően komolyan segíthet ezen a helyzeten.
Captain Crash
2005.02.23, 05:42
Apropó tudás, nem tervez az FVF általános iskolákban felsőbb évfolyamon, középiskolákban fogyasztvédelemről oktatást, előadást?
u.i.: FVF: Nem válaszoltál a legutóbbi e-mailemre.