Súgó - Keresés - Felhasználók - Naptár
Alaplap, processzor, memória, táp, ups, tv-tuner, vízhűtés
Fogyasztóvédelem Fórum > Hagyományos termékvásárlás > Számítástechnikai eszközök
1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15
kiskereskedo
homerun:

ha minden igaz, a cserekészülék adása megszűnt, s a 15 nap is csak úgy, hogy törekednie kell rá. tehát ha ő leadta a nagykerben, amint tudta (pl. ment árut beszerezni), akkor ő megtett mindent, ha nagyker neki sem cseréli rögtön, akkor ő hogy adjon neked? vagy adjon egy újat, aztán ha netán mégis javítják, akkor a javítottat dobja el? mert nem adhat el használtat újként...
kicsit próbáljuk már meg néha beleélni magunkat a másik helyébe, nem biztos, hogy azért történnek úgy a dolgok ahogy, mert a kereskedők direkt szívatni akarnak, mert nekik az jaj de jó....

egyébként ha a hűtőd vagy a TV-d romlik el, akkor mész a vásárlás helyére és vered az asztalt, hogy cseréljék neked? miért csak számítástechnikában viselkednek így a vevők?


kiskereskedo
TheElf
(kiskereskedo @ 2004 Jul 23, 01:59 PM)
homerun:

ha minden igaz, a cserekészülék adása megszűnt, s a 15 nap is csak úgy, hogy törekednie kell rá. tehát ha ő leadta a nagykerben, amint tudta (pl. ment árut beszerezni), akkor ő megtett mindent, ha nagyker neki sem cseréli rögtön, akkor ő hogy adjon neked? vagy adjon egy újat, aztán ha netán mégis javítják, akkor a javítottat dobja el? mert nem adhat el használtat újként...
kicsit próbáljuk már meg néha beleélni magunkat a másik helyébe, nem biztos, hogy azért történnek úgy a dolgok ahogy, mert a kereskedők direkt szívatni akarnak, mert nekik az jaj de jó....

egyébként ha a hűtőd vagy a TV-d romlik el, akkor mész a vásárlás helyére és vered az asztalt, hogy cseréljék neked? miért csak számítástechnikában viselkednek így a vevők?


kiskereskedo

Amit most fogok mondani, az azt hiszem eléggé bántó lesz, de azt hiszem tanulságos. Azért elvárás a csere mert egy alaplapot úgy javítani, hogy ne legyen értékcsökkenés nem éppen a legegyszerűbb feladat, és a helyzet kialakulásért elsősorban a kisker a felelős. Az alékatrészekre nincs kötelező jótállás, az önkéntes jótállás pedig az amit te elvállalsz. Nem lehet sem a fogyasztóra sem a nagykerre hivatkozni, ha TE válalsz olyat amit eszed ágában sincs teljesíteni.

Ha a PCkre a törvény szerint adsz jótállást, minden másra kiírod, hogy te nem adsz külön jótállást, de a nagyker amit adsz azt a vevőd érdekében érvényesíted, akkor aki vásárol nem fog felháborodni a feltételesen bevett eszköz kapcsán. Ha fél év garanciát vállalsz, akkor nem lesz vita abból, hogy a 11 hónap után visszavett dologgal miért szívózol, ha a nagyker neked már azt biztos nem cseréli.

El kell érni, hogy az emberek számítógépet vegyenek nálad és ne alkatrészt (pl. akciókkal, stb.) ha leírást kell fordítani nem kerül sokba összeállni egyesületet alapítani és közösen lefordíttatni. A lehetőségek adottak. Amíg te mint kereskedő mutogatsz, csúsztatsz, nem szolgálltatsz ahogy kellene, addig nem csoda ha az eredmény olyan amilyen.

Ha véletlenül nem csak hardwaret hanem softwaret is be lehetne szerezni, ha máshogy nem rendelésre tisztességes lenne a garancia, a szervíz, a kiszolgállás, stb. akkor jobb lenne az eredmény nálatok is...
Shia-ko
(kiskereskedo @ 2004 Jul 23, 01:59 PM)
homerun:

kicsit próbáljuk már meg néha beleélni magunkat a másik helyébe, nem biztos, hogy azért történnek úgy a dolgok ahogy, mert a kereskedők direkt szívatni akarnak, mert nekik az jaj de jó....

Ezt te is megtehetnéd.
Ha visszaviszek egy terméket, mert rossz, akkor a kereskedő magasról tesz rá, hogy mikor lesz kész, mert neki mindegy, de ha érvényesítem a jogaimat, akkor ő is piszkálgatja a naygkert, mert nem akar magának rosszat, de nem mozdítja a kezét "csak úgy". Ha te kivétel vagy, akkor bocs, de akkor te házon belül megoldod a gondot, és nem hivatkozol a nagykerre, mert takarózni a legkönnyebb. wacko.gif
FVF
Egyetértek az utóbbi két hozzászólással, de az tényleg igaz, hogy nincsen már a cserekészülékes változat, sajnos. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem lehet felajánlani, enyhítve evvel a fogyasztó kellemetlenségeit. A 15 nap is igaz, de az, hogy "törekednie kell" nem jelent komoly enyhülést, hiszen az attól való jelentős éltérést a bíróság ugyanúgy szankcionálja, mint eddíg.

És a legfontosabb, kedves kiskereskedő: jogszabályban meghatározott, hogy a kereskedő nem hivatkozhat az ő üzleti viszonyaira a reklamáció esetén, azaz fel kell arra készülnie, hogy amennyiben a nagyker késik, ő erre nem hivatkozhat, neki kell valahogyan megoldania a problémát a vevő felé, hiszen a vevő nem a nagykerrel áll üzleti kapcsolatban, s a bíróság sem a nagykert fogja elmarasztalni egy fogyasztó-kereskedő eljárás során...
TheElf
Megjegyzem akad ezzel egy apró dolog: A vevőnek is és a kereskedőnek is érdeke egy hosszabb távú, bizalomra épülő üzleti kapcsolat. Ha a gépen fejleszteni kell akkor a vevő visszatérjen a kereskedőhöz, mert elégedett, ha nem így van akkor az üzlet igen rövid életű lesz mert elveszti a vevőkörét. A vevő által támasztott feltételek pedig szigorúbbak a jogszabályoknál.
FVF
Sajnos nem mindig és nem mindenhol. De sokat fejlődtünk mindenesetre mi is az utóbbi időben:)
homerun
Köszönöm a segitseget, miutan tajekoztattam oket errol az egeszrol gyakorlatilag azonnal felhoztak, hogy vegülis "szivesen" visszavasaroljak...
kiskereskedo
TheElf: miert csak tamadtok? a kerdeseimre miert nem valaszoltok?

szoval: a csere teljesen jogos, hogy kellene hogy jarjon, kb az esetek 80%-ban meg is tortenik.
de a maradek 20%-ban mit csinaljon a kereskedo a rajta ragadt javitott termekkel?

"és a helyzet kialakulásért elsősorban a kisker a felelős" mar ne haragudj, de ez alatt mi a rakot ertesz????? szerinted ha a nagyker rogton cserelne a termeket, a kisker szivozna direkt a vevoivel? ezt te sem gondolhatod komolyan....
a problema igenis abbol adodik, hogy a nagykerek szivoznak a szurken/feketen/akarhogyan bejott termekekkel, s errol igazan nem a kiskerek tehetnek! ha ezt nem latod be, akkor nem tudom hol elsz.....sad.gif

nem tudom, hogy miert jossz itt az onkentes jotallassal, az igazi megoldas az lenne, hogyha a nagyker vallalna a garanciat, igy megoldodna minden.

akarhanyszor olvasom el, amit irsz, szinte sirva fakadok, annyira nem jol latod a helyzetet sad.gif miert gondolod, hogy a kisker szivatja a vevoket? de komolyan, miert? van akarmilyen ralatasod a dolgokra?

"ha leírást kell fordítani nem kerül sokba összeállni egyesületet alapítani és közösen lefordíttatni. "

hat erre nem tok mit irni.... kb 500 fele aru van most az uzletben, melyeknek a kifutasi ideje kb fel ev, szerinted TENYLEG lehet forditast csinalni hozzajuk?

nem gondolhatja senki komolyan, hogy amig a problemakat nem a forrasanal (disztributor/nagyker) "kezeljuk", addig komoly eredmenyt lehetne elerni...

Shia-ko: "Ha visszaviszek egy terméket, mert rossz, akkor a kereskedő magasról tesz rá, hogy mikor lesz kész, mert neki mindegy, de ha érvényesítem a jogaimat, akkor ő is piszkálgatja a naygkert"

az ilyen kiskerben tenyleg nem szabad vasarolni, de en azt hiszem, hogy 99% nem ilyen. mi pl rendszeresen "harcot" folytatunk a nagyker ellen, hogy ne szivozzon a garos cuccokkal, s nehogy azt hidd, hogy lehet oket piszkalgatni...
mashol meg nem lehet vasarolni, mert a vevok nagyon arerzekenyek am.

FVF: "És a legfontosabb, kedves kiskereskedő: jogszabályban meghatározott, hogy a kereskedő nem hivatkozhat az ő üzleti viszonyaira a reklamáció esetén, azaz fel kell arra készülnie, hogy amennyiben a nagyker késik, ő erre nem hivatkozhat, neki kell valahogyan megoldania a problémát a vevő felé, hiszen a vevő nem a nagykerrel áll üzleti kapcsolatban, s a bíróság sem a nagykert fogja elmarasztalni egy fogyasztó-kereskedő eljárás során... "

ezzel sajnos tisztaban vagyok, de akkor mitol vartok megoldast? olyan nehez elhinni, hogyha problema adodik a vevo-kisker kozott, akkor az 99%-ban azert van, mert a nagyker tojik mindenkire, mert ot senki sem vonja felelossegre, es ezert nem cserel? mi ebben olyan hihetetlen, hogy szinte mar keresztre feszititek a kiskereskedoket? pedighogy eppen a nagykert kellene elmarasztalnia a birosagnak, mert akkor talan megoldodna ez a helyzet...

TheElf: "Megjegyzem akad ezzel egy apró dolog: A vevőnek is és a kereskedőnek is érdeke egy hosszabb távú, bizalomra épülő üzleti kapcsolat. Ha a gépen fejleszteni kell akkor a vevő visszatérjen a kereskedőhöz, mert elégedett, ha nem így van akkor az üzlet igen rövid életű lesz mert elveszti a vevőkörét. A vevő által támasztott feltételek pedig szigorúbbak a jogszabályoknál. "

ezzel teljesen egyetertek. szerencsere nalunk ez igy is van, 5 eves mukodesunk soran a vevok fele mindig probaltunk mindent korrekten intezni. van is eleg nagy kupac rankragadt selejt.

es vegul en tenyleg nem azert kezdtem el irni ebbe a forumba, hogy masra mutogassak, vagy takargassam magam, vagy a kiskereskedoket, csak szerettem volna ramutatni a problemak altalam velt okozojara. bar latom, hogy nagyon nem ertetek velem egyet, azert gondolkozzatok el rajta. talan annyit meger.

udv,
egy kiskereskedo
TheElf
Nézd, sokadszor hangzik el: Alkatrészekre nincs kötelező jótállás. Ha a nagyker szívózni akarna, akkor nem adna semmilyen jótállást rá, mert nem kötelező. Az 1 év garancia amit a nagyker vállal egyszeűen a ti dolgotokat könnyíti meg. Ha te jótállást vállalsz önként, akkor annak a feltételeit jelentős részben te határozod meg, és azok betartásáért csak te vagy felelős. Természetesen a jótállást sokféleképpen megoldhatod, de ennek kockázata, költségei elsősorban nálad jelentkeznek érdemes meggondolni.

Megjegyzem, a garanciával a helyedben azt tenném, hogy mivel az önkéntes jótállás feltételeit javarészt te határozod meg, ezért alapban nagyon minimális lenne a garancia, ellenben a törzsvásárlók számára kedvezőbb feltételeket vállalhatsz.
kiskereskedo
ok, ertem, igazad van.

udv,
egy kiskereskedo
FVF
Én meg - megértve minden problémádat - továbbra is azt kell, hogy mondjam, nektek, kiskereskedőknek kell fellépnetek a nagykerrel szemben. Mi az, hogy senki nem ítéli el a nagykert? Hát dehogynem. HA van vele szerződésed (aminek meg kell lennie, hiszen csak eredetigazolt árút adhatsz el...), akkor annak nem-teljesítése esetén Te ugyanúgy fordulhatsz bírósághoz, mint szerencsétlen fogyasztó abban az esetben, ha Te a nagyker visszautasítását - a jogszabállyal szögesen ellentétesen - áthárítod rá.

A baj az, hogy senki nem veszi komolyan a bíróságokat. Ebben a rendszerben, amit demokráciának hívunk, ez az egyetlen igazi, s feltétlenül megoldást kínáló lehetőség.

Én a gondot abban látom, hogy a piac liberalizációja és az alacsony keresetek miatt az áru legnagyobb tömegei olyan kritikán aluli minőségben érkeznek az országba, hogy igazából remény sincsen arra, hogy minden rendben legyen. Meg kellett, hogy adják a szerencsétlen alacsony keresetű embernek azt a csillogást, hogy új számítógépe, mosógépe, cipője, porszívója, stb. legyen. De ez csak úgy valósítható meg, hogy az árú nem alkalmas még a hagyományos értelemben vett rendeltetésszerű használatra sem. Ezt azonban a fogyasztó nem akarja tudomásul venni, a kereskedők meg nagy gondosan eltakarják ezeket az információkat a vásárlók elől.

Amíg ez így megy, s bármennyire silány árú ilyen tömegben érkezhet az országba, nem fog javulni a helyzet. Egy ennyire kaotikus állapotban az egyetlen kiút a bíróság, aki megállapíthatja, hogy megfelelő használati utasítás, cimkézés volt -e ahhoz a termékhez, amellyel probléma van. Ezek nélkül ugyanis nem várható el az embertől, hogy tudja, mi a rendeltetésszerű használat. Megnézi, összefügg -e a leírt használati leírás és a termék teljesítőképessége. A végén a legtöbb esetben (a mi tapasztalatunk szerint a hozzánk eljutott esetekben kb 2/3-1/3 esetben a fogyasztó javára) a kereskedőt el fogják marasztalni. Aki - az üzleti logika és a józan ész alapján) máris indíthatja a keresetet a nagyker felé.

A nagyker-kisker kapcsolat még mindig egyenrangúbb, mint a fogyasztó-kisker!!! De ha egyenrangúnak vesszük, akkor is megteheti ugyanazt!
viszo
Sziasztok!

Én is egy kiskereskedő vagyok és az itt leírt problemákat folyamatosan tapasztalom.
A saját tapasztalataim szerint a Nagykerek brutálisak garancia ügyben.
A magyar nyelvű leírásokról ne is beszéljünk mert ilyet nem adnak.

ÖKET NEM ELLENŐRZI SOHA SENKI?

A garanciával általában azért szívóznak mert ők nem tudják továbbdobni
a labdát mivel rengeteg a csempész áru.
A gyártókkal általában nincs kapcsolatuk (tisztelet a kivételnek) így amit
be lopnak az országba azt ki is kéne lopni de ez már nekik sok.
Ki fog rizikózni a határon akárhány hibás alkatrész kilopásával majd újra vissza mindezt garanciába?
Nem véletlenül zártak ki 5 nagykert a SULINET-böl, pedig csak a processzor beszerzéseket vizsgálták.
Szóval a tapasztalataim szerint a nagykerek a fogyasztóvédelem emlegetésére immunisak, mondván rájuk ez nem vonatkozik.
A polgári per emlegetésére egyenesen kiröhögnek.
Ellenben a vám és pénzügyőrség emlegetése általában hat. Ettől félnek min ördög a tömjéntől.
Ez nem túl szép dolog de a garanciális szívatás sem az.

Egy biztos a nagykerekkel elszaladt a bicikli és ezzel nem törődik senki.
Ez viszont begyűrüzik a kiskerbe és így a vásárló issza meg a levét.
Minden nagykernek saját törvénykönyve van és ezt az üzlethelységben kiragasztgatott cetliken népszerűsíti.

Pl: garanciális ügyintézés csak ettől eddig és csak ekkor meg akkor.

Ez a felirat majdnem minden nagykerben megtalálható holott a nyitvatartás egész ideje alatt köteles a garanciával foglalkozni.(tudtommal)

Rendszeres megoldási forma hogy átveszik a garanciális terméket szó nélkül erről bizonylatot is adnak majd 2-3 nap mulva telefonálnak hogy a termék mechanikai sérülése miatt nem vállalják a termék cseréjét, sem a javítását.
Mondanom se kell hogy a terméknek egy deka sérülése sem volt.

Ezen kívül jó ha tudjátok hogy a távolkeleten a selejteket is forgalomba hozzák.
Igy lehetséges az olyan nagyker aminél 10 alkatrészből 4 rossz, és ezt a tendenciát évek óta tartja.
Van viszont olyan nagyker aminél szinte nincs rossz alkatrész, illetve csak ritkán és a garancia is korrektül működik. Viszont nem olcsó, de ha kell házhoz jön.
Tehát szolgáltat!!!!! Sajnos nem ez a jellemző a magyar számtech nagykerekre.

Ma mindenki azt hiszi hogy az olcsóság mindenek elött.

Hát nem. Az árleszorítás egy idő mulva a minőség rovására megy.
Olcsó húsnak........

Ja és még egy gondolat ami viszont a vásárlókra vonatkozik:

A PC-s ujságokból nem lehet megtanulni egy szakmát.
Hamis az a köztudatba ivódott gondolat hogy a PC egy LEGO.
Próbált valaki összerakni egy TV-t magának ha nem tv-szerelő a szakmája?
Pedig ugyan olyan kártyákból áll mint a PC.
Érdekes hogy PC-t viszont egyre többen berhelnek.+
Ebben a sajtó a hibás, ami viszont kimondottan buzdítja a felhasználót a nem kívánt beavatkozásokra.
Aztán jön a garanciális huzavona de akkor már a cikk szerzője nem ír semmi okosat.

Röviden ennyi
Shia-ko
A köszönés utáni első mondatot kivéve, mindenben csatlakozom az előttem íróhoz.
FVF
Az utolsó bekezdéshez az is hozzátartozik, hogy nem ártana a berhelésnek egy olyan gátat is szabni, hogy korlátoznánk az alkatrészek és részek forgalmazását (egy megoldás jut eszembe, az az áremelés, illetve kedvezmény konfigurációra, ezt már The Elf is többször leírta). Nehéz persze, mert ez is jórészt a fogyasztótól függ. HA kicsit tudatosabb lenne, odafigyelne arra amit mondunk, akkor nem vásárolná összedarabokból a gépét, majd rakná össze vélt hozzáértésével. Aztán csodálkozik, ha nem cserélik ki neki:(

Itt azonban megvan a jogszabályi háttér, hiszen míg konfigurációra van jótállás, addig alkatrészre nincsen, azt csak akkor vállalják továbbra is a kereskedők, ha ők vagy szakszervíz telepíti a bővített alkatrészt a gépbe. Mi tényleg mindent megteszünk ennek a kommunikálására, de nem elég.

A fő problémákra meg már sokszor reagáltam, most is csak azt tudom mondani, hogy ilyen helyzetben befolyásolni kell a nagykert (együtt, összefogva) és/vagy a jogalkotót. Erre sok lehetőség van, például a Vámos Úr vezette OKSZ. Amennyiben a helyzet ennyire rossz, akkor tényleg nem szabad várni, s a vásárlókra hárítani mindent, utána meg panaszkodni, hogy a vásárlók védelmére szakosodott hatóság büntet minket.
TheElf
vizso: Engedelmeddel egy dolgot megjegyzek, magad is találtál tisztességes nagykert. Ott kell vásárolni erről a többi kiskert is kell értesíteni. A jótállás ügyében: önkéntes jótállást nem vagy köteles adni, és minden szívfájdalom nélkül feltétleekhez kötheted. De gondolj bele a másik oldalról, mi az amit elvár tőled a nagyker és nem kap meg.

1. Ismerd, fogadd el és tartsd be a vonatkozó jogszabályokat. Jó példa erre: Alkatrészre nincs kötelező jótállás, önkéntes jótállást pedig olyan feltételekkel vállal amivel akar. (Akkor van jótállási ügyintézés amikor ő mondja, olyan papímunka van amit ő mond, ha akarja a jótállás csak akkor érvényes, ha profi építette be az alkatrészt.)

2. Mivel a PC összeszereléséhez szakértelem kell, ezért PCt értékesíts és bővíts ne alkatrészt adj el. Az általad összeállított operációs rendszert is tartalmazó konfiguráció kézikönyvét magad készítsd el. Ehhez egy minimális software és egy lézernyomtató, némi sablonszöveg, egy adatbázis, és egy CD író (részletes leírás PDFben az összevállogatott drivereket, általad biztosított utilityket tartalmazó CDn) bőven elég.

3. Az általad vállalt jótállás költségeit te viseled. Az összegyűlt cserére szoruló hibás alkatrészeket, amiket már te megvizsgáltál, a hiba dokumentációjával együtt összegyűjtve add le náluk, ha a jótállási igény az ő irányukba is jogos, akkor kapsz új hardwaret amit eladhatsz.

Ahol a végfelhasználót megillető importőri garancia van, ott viszont a termék gyors beszállítását várják el. Ugyanez mondható el a javítható termékek esetén. (ezekkel együtt viheted be az addig összegyűlt cserére szoruló terméket.)

Magyarul az ő érdkeiket is figyelembe vevő korrekt garanciális ügyintézést a részedről.

4. Hogy megbízható rendszereket építs amikkel viszonylag kevesebb a baj, a vásárlót is a korrekt rendszerekre próbáld meg rábeszélni. Értsd: minőségi terméket vásárolj és az rendeltetésszerűen legyen használva.

Ha TE nem mondod el a vásárlónak, hogy éppen csak elég összteljesítményű noname táp (nem biztos, hogy jó ágon adja le) + abit lap, minden külső áramtalanítás nélkül, de esténként kikapcsolva (Windowsból), nem megfelelően tervezett hűtés, noname ház bizony gyakori hibához vezet, és itt ő a hibás ez nem lesz garanciális hiba akkor senki sem fogja ezt elmondani.

LEHET, hogy nincs neked műszered, hogy az ilyen gondokat, és a nem megfelelő összeszerelés okozta apró (esetleg szabad szemmel nem is látható) sérüléseit felderítsd, de nekik lehet, és ebben az esetben pl. jogosan dobják vissza a garanciális igényt.

5. tudd használni amit eladsz (festékpatronok utántöltésére alkalmas készletek esetén)

6. A vevőt minőségi korrekt szolgálltatással igyekezz elkápráztatni ne 100 forint kedvezménnyel. Ha softwaret is beszerzel, telepítesz, ha van embered (aki akár felárért) a helyszínen üzembehelyezi a PCt, ha tanácsot is adsz, a weblapodon fenn vannak a hasznos információk, stb. akkor a vevő elégedett lesz és legközelebb is téged, és a nagyker által forgalmazott márkákat választja.

Ha a kiskerek többsége elkezdené ezt a 6 pontot komolyan venni és a tisztességes nagyker maradna életben az bonyolítana nagyobb forgalmat, tisztességes működő üzleti kapcsolatra törekedne a kisker is, és nem követelőzne, mutogatna, hanem együtműködne könnyen lehet, hogy a dolgok máskép történnének.
popuka94
Üdvözlöllek titeket!

Segítségeteket kérném.
2004-Július 07-én Leadtam a Pam Computernél egy MGE Pulsar Ellipse 800 UPS -t.
A második hét végén telefonáltam nekik,hogy mi a helyzet, ekkor a következő hét keddjére mondták,hogy kész lesz, következő hét péntekjén felhívtam őket, ekkor azt mondták,hogy azutáni hét Csütörtök -péntekjén lesz kész.
Eltelt Július 7-e óta bő egy hónap. Ma Augusztus 9-e van. Próbáltam hívni őket, nem veszik fel a telefont se.Nem azért vettem 47250 Forintért egy szünetmentes tápot,hogy több mint egy hónapig szervízben legyen ráadásul február 4-én vettem.

Szeretném megkérdezni ezen esetben mit tehetek?
Király Sándor
popuka94@vipmail.hu

FVF
Nem könnyű. A jogalkotó azt írta a rendeletbe, hogy az ügyintézés tekintetében törekedni kell a 15 napos határidőre. A javítás teljes idejére - amig a fogyasztó a készüléket nem tudta használni - meghosszabbodik a jótállás, tehát ha 2 hónapig javítják, akkor 2 hónappal tovább van jótállás, csak ezt valahol fel kell tüntetniük a jótállási jegyen, vagy egyéb papíron, blokkon, számlán.

A hátteret ismerve jelenleg a kereskedő csatázik a nagykerrel. De ezt az elszámolási és egyéb problémáját nem ruházhatja át a fogyasztóra, így cselekedete jogszabályellenes. Erre kell felhívni a figyelmet.
FVF
Az önkéntes jótállás feltételeit csak részint szabhatja meg a kereskedő: arra a Ptk.vonatkozó passzusai érvényesek. Egyébként igen.
popuka94
Lenne e lehetőségem új készüléket kapni...?

Király Sándor
popuka94
Folytatása ennek a történetnek, ma voltam a cég helyén, a cég eltünt.
Megpróbálom elérni a hivatalos szervízt hátha mégis hozzájuk került a szünetmentes tápom.

A cégről a mellettük lévő bolt adott felvilágosítást,hogy valószínűleg multhét végén tüntek el.Valamint nem csak nekem van problémám velük.

Király Sándor

bash.gif
FVF
A kérdést privátban megválaszoltam. Mindezek ellenére örülnék, ha tartózkodna mindenki a privát üzenetektől, hiszen így is - ha ráérek - naponta 5-6 -szor nézek fel ide, e.mail-re sem reagálok többször. Azonkívül a privát üzenetben megadott válaszok a többiek számára nem tanulságosak.
popuka94
Folytatva az ügyet írtam a cégbíróságra ,hogy megtudjam van e jogutódja e a cégnek, mert akkor náluk tudnám érvényesíttetni a garanciával kapcsolatos dolgokat.

Ma kaptam választ :
"
Tisztelt Uram!

Kérem, kérdésével szíveskedjék a Pesti Központi Kerületi Bíróság panasznapját felkeresni (V. ker., Markó u. 25., földszint, szerdánként 8.15-11.00 óra között).

Üdvözlettel

Cserni János

"
Szóval még ide is el kell menni.
klimas
Ha februárban vetted, akkor Te is hibás vagy, hiszen most néztem a Céginfón, hogy a "Cg.01-09-564839 cégjegyzékszámú PAM Computer Számítástechnikai, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság "felszámolás alatt" (1077 Budapest, Wesselényi u 21.) adatai. "

között ez szerepel:

2/3. PAM Computer Számítástechnikai, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság "felszámolás alatt"
Hatályos: 2003/12/29 ...

Tehát tavaly december óta felszámolás alatt van a cég, ami nyilván a számládon is szerepel.....

3. A cég rövidített elnevezése
3/3. PAM COMPUTER Kft "f.a."
Hatályos: 2003/12/29 ...
popuka94
Nem a számlán s a garancia átvételi lapon sem szerepel sehol,hogy felszámolás alatt áll.
klimas
Akkor ezzel tutira jogszabályt sértettek, bár kérdés, hogy - mivel megszüntek - kin lehet ezt számon kérni ?!
Ha jól tudom, a jelenleg érvényes jogszabályok szerint ez esetben semmit nem tehetsz.
Annyit esetleg, hogy megkeresed az adott szünetmentes hivatalos magyarországi importőrét és oda viszed, ott talán érvényesíthető a garancia (ha hivatalosan hozták be az országba).
Vagy a hibás UPS náluk maradt ?!
klimas
Ha hivatkozni akarsz, akkor itt a jogszabály:

1997. évi CXLV. törvény a cégnyilvántartásról, a cégnyilvánosságról és a bírósági cégeljárásról

15.§.(7) A cégbejegyzési eljárás alatt a bejegyzést kérőnek a cégnevet (rövidített nevet) "bejegyzés alatt" ("b.a") toldattal, a cég felszámolása, illetve végelszámolása esetén pedig a cégnek a nevét "felszámolás alatt" ("f.a") és "végelszámolás alatt" ("v.a") toldattal kell használnia.
popuka94
http://www.onlineado.atw.hu/szamla.gif
popuka94
Ez a számla. Ezen sehol nincs,hogy felszámolás alatt van.
a következő képeb meg a szervízátvételi elsimervény látható.
Azon sincs semmi ilyen rajta.
popuka94
http://www.onlineado.atw.hu/szerviz.gif
popuka94
Úgy érzem nem az én kötelességem,hogy tudjak mindent minden eggyes cégről ahol vásárolok.

Ebben az esetben nem lenne érdemes (megtévesztés) vagy ilyesmi címszóval is feljelenteni őket?
Amennyiben ma nem tudok meg infót a szervíztől....
klimas
Persze feljelentést lehet tenni, de talán célszerűbb lenne a cég felszámolóbiztosához fordulni.....
Sajna a jog szerint a "Te kötelességed" hogy az eladó céget ellenőrizd, hogy rendben van-e. Erről az APEH is ad felvilágosítást megkeresés esetén.
popuka94
Azért mégis abszurdnak érzem ,hogy minden eggyes apróságra oda kell már figyelni a mai világban... sad.gif
popuka94
(klimas @ 2004 Aug 10, 12:47 PM)
Akkor ezzel tutira jogszabályt sértettek, bár kérdés, hogy - mivel megszüntek - kin lehet ezt számon kérni ?!
Ha jól tudom, a jelenleg érvényes jogszabályok szerint ez esetben semmit nem tehetsz.
Annyit esetleg, hogy megkeresed az adott szünetmentes hivatalos magyarországi importőrét és oda viszed, ott talán érvényesíthető a garancia (ha hivatalosan hozták be az országba).
Vagy a hibás UPS náluk maradt ?!

A poén az igen,hogy náluk maradt úgy néz ki valóban a szünetmentesem...
Különben nem aggódnék ennyire... de 47250 Ft nem kevés pénz..
Szerda reggel (holnap) tudom meg ,hogy a hivatalos szervíz valamelyikéhez eljutott e.
popuka94
Valahogy még tán valami fura előérzetként lefényképeztem a dobozon lévő regisztrációs adatokat.
http://www.onlineado.atw.hu/1.jpg
http://www.onlineado.atw.hu/2.jpg

Ezt még az MGE-nél is regisztráltam mert ott is kértek ezek közül anno még amikor megvettem. ( Mármint a terméket regisztráltam)
popuka94
Ma hívott a szervizes kolléga az MGE-től akin keresztül megprobáltam infót szerezni.Mázlim volt. A Készülék eljutott hozzájuk kijavítani még nem sikerült, de náluk van. biggrin.gif sorcerer.gif

Kérdésem az FVF felé ilyenkor a javítás időtartamára kérhetek garanciahosszabbítást?
Juli 7-én került átvételre a készülék.
Ma Aug 11 van.
ha kérhetek akkor visszamenőleg mondjuk kieggyezhetek velük egy hónapban amennyiben ij segítőkészeknek tünnének?
Amennyiben nem tünnének annak, hivatkozhatok valamely rendeletre...? ( itt szövegrészletet kérnék)

Köszönettel: Király Sándor Pál
klimas
Nem kell kérni hosszabbítást, az automatikusan jár .....
popuka94
Ma azaz most kaptam egy telefont (hogy végülis kiktől azt nemtudom) mert be nem mutatkozott.Megkért,hogy vegyem le az írtakat innen mivel nem tartalmaz valós adatokat.
Mindezek ellenére Minden adat amit írtam tény.
VALÓS.

Amennyiben lezárult az ügy vegyem le... Nem az én lehetőségem innen levenni.
popuka94
Picit feleszmélve, valószínűleg a "cég" hívhatott. ( Magán számról), mivel a szervízzel már beszéltem, s lerendeztem mindent velük.
TheElf
(FVF @ 2004 Aug 9, 11:09 AM)
Az önkéntes jótállás feltételeit csak részint szabhatja meg a kereskedő: arra a Ptk.vonatkozó passzusai érvényesek. Egyébként igen.

Igen, erre viszont úgy gondoltam természetes. Ellenben érdemes lenne szerintem csinálni egy kis letölthető PDF csomagot, az egyik fele a fogyasztóknak hasznos információkat tartalmazná, a másik a kereskedőknek szólna. Ezt természetesen bárki kinyomtathatná, sőt az üzletekben való elhelyezése is ajánlott lenne. (Jópont esetleges ellenőrzések során) Hasonlóképpen fontos lenne, hogy elérhetők legyenek olyan letöltések is, amik megkönnyítik a kereskedők és a fogyasztók dolgát. (kis segédprogramok, stb. amint látod a számítéstechnikában a kézikönyv kérdésnél is ilyen megoldásra lenne szükség)
popuka94
Ja ... meg állítólag próbált elérni.

Ehhez hozzátartozik,hogy a telefonom éjjel nappal be van kapcsolva.
Budapesten lakok.
ITT MINDENÜTT VAN VÉTELE A T.s társaságnak.
TheElf
Légyszíves a bolt címét viszont írd be, az sem ártana ha tudnánk az új boltban ugyanazokat az arcokat látod-e?
popuka94
A bolt teljesen üres.Volt tegnap elött.
A cím pedig klimas 2004 Aug 10, 12:33 PM
hozzászólásában megtaláljátok , melyben megtudni azt is,hogy a cég felszámolás alatt áll.
Le ellenőriztem ezen adatot ma ismét az interneten, s ez is VALÓS.
1. cégj.: 01-09-564839 [felszámolási eljárás folyamatban] PAM Computer Számítástechnikai, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság, adószám: 12203509-2-42
FVF
A kijavítás idejével automatikusan meghosszabbodik a jótállási idő a 151/2003 kormányrendelet szerint.
FVF
Már elküldtem 1 hete javaslataimat adminnak, remélem megfogannak, s akkor más javaslatokkal együtt ez is változna ilyen irányban, ahogy Te írtad.
popuka94
(FVF @ 2004 Aug 11, 01:41 PM)
A kijavítás idejével automatikusan meghosszabbodik a jótállási idő a 151/2003 kormányrendelet szerint.

Köszönöm segítségét,
ez elöbbiekben írtakra kérnék még egy röpke reagálást.
Minden adat amit ide írtam valós s megtörtént.

Jött egy telefon... megkért,hogy vegyem le ezen adatokat.
Ön szerint mit tegyek?
FVF
Amennyiben minden így történt, akkor itt kell hagyni. Ő is azt mondta, hogy a valótlanságokat kell levenni...
popuka94
Minden MEGTÖRTÉNT,S REÁLIS TÉNYEKET KÖZÖL.
TheElf
Megjegyzem, nem lesz egyszerű a helyzet, mert a szervíz nyilván az ott töltött időt fogja jóváhagyni és meg tudsz velük egyezni, hogy hogyan is intézheted a dolgokat a továbbiakban, hiszen a veled szerződéses viszonyban lévő kiskert megkerülöd, el tudod intézni, hogy közvetlenül tőlük kapd vissza a tápot, de azt az időt amit a PAMnál töltött a táp nem hiszem, hogy el fogják fogadni.
TheElf
Azért még eszembe jutott két három másik dolog, de azt hiszem, amíg ilyen kevesen vagyunk amit leírtam az elég, majd ha sokan leszünk jöhet a többi ötlet is, addig azt hiszem, akad egy érdekesgondolkodni való:

Kit véd jobban az FVF a tisztességes, a munkáját jól végző kereskedőt, vagy a fogyasztót?

Mert a fogyasztó a legtöbbször tájékozódhat elmehet máshova vásárolni, stb. de egy kereskedő nem védett igazán azzal szemben, hogy egy kevésbé tisztességes koolégája olcsóbb tud lenni és elviszi előle a vevőket.

Az FVF a tisztességes kereskedő számára versenyelőnyt jelent: Ő nem fizet bírságot, és nem lehet könnyen találni elmarasztaló véleményeket hatóságtól róla. érdemes erre az előnyre is építeni az üzleti stratégiát.

Szerintem a fogyasztóvédelemnek 3 állomása van:

1. kényszer: A kevéssé tisztességes kereskedők szolgálltatók hírneve is romlik a bírság teher is nől... A bírságnak komolynak kell lennie, de nem szabad, hogy a cég bírságkeretének növelése jelentős áremeléssel járjon.

2. megjelenik a tisztességes kereskedő: A fogyasztóvédelem ilyen esetben a számára jelentős versenyelőnyt teremt (ha lehet a tisztességtelene kereskedőt még keményebben bírságolva mint eddig). Itt már cél, hogy a bírságok vevőre hárítása jelentős árkülönbséget teremtsen...

3. ellenőrzés: Az első két fázis után kialakult rend fenntartása érdekében ellenőrzés, tanácsadás, és ahol szükséges bírságolás.

Érdemes végiggondolni, hogy mi lesz, ha a számítástechnikai üzletek kapcsán a dolog a második fázisba ér.
popuka94
HELYREIGAZÍTÁS TÖRTÉNT A LEGELSŐ HOZZÁSZÓLÁS VÉGÉN, mely tisztáz egy-két dolgot.

Továbbiakban úgy néz ki az ügy,hogy minden rendben van ,valamint jövőhét folyamára ténylegesen (remélhetőleg) elkészül, s visszajut hozzám a készülék.
.
Invision Power Board © 2001-2012 Invision Power Services, Inc.