Idén 06.29. a Vodafone egyik ügyfélszolgálatán vásároltam a telefonomhoz egy hálózati korlátozás feloldása nevű szolgáltatást, közismertebb nevén kikódolást. Kitöltötték a nyomtatványt, amire többek között felvették a levelezési címemet is, mert a kódot postán küldik ki, és majd nekem kell beütnöm a telefonomba. A nyomtatványból egy példányt kapott a levelet kiküldő központ, egy maradt az ügyfélszolgálaton, és egyet kaptam én. Leírva nem volt, de szóban 10 munkanapos határidőt vállaltak. A szolgáltatás 2500 Ft-os díját előre be kellett fizetnem.
A 10 munkanap 07.13-án járt volna le, de én még vártam 15-ig és csak akkor mentem vissza érdeklodni. Állítólag "rossz cím" miatt visszajött a levél. Újra megerősítettem, hogy a nyomtatványon megadott címem pontos. Az ügyintézotol megtudtam, hogy fél órán belül én voltam a második ügyfél ugyanezzel a panasszal. Gyorsított eljárást ígért nekem. Másnap, 07.16. lemondtam az elofizetésemet, mivel 15-én megtudtam, hogy simkártya nélül is be lehet ütni az általam megrendelt hálózati korlátozást feloldó kódot a telefonomba.
A következo 10 munkanap 07.29-én járt volna le, de én csak 08.02-án mentem be érdeklodni. Megint azt mondták, hogy rossz volt a cím, ezért nem tudták kézbesíteni a levelet. Ekkor már nem hittem, hogy feladták a levelet, vagy hogy az egyáltalán létezik. Kértem vissza pénzemet, amit azért nem adtak vissza, mert már állítólag eloállították érte a kódot. Ekkor a kódot tartalmazó levelet szerttem volna végre megkapni, kértem hogy faxoltassák át és adják a kezembe. Ezt a levelet azonban nem lehet faxolni, csak postán küldhetik ki. Miután nyíltan megmondtam, hogy szerintem nem is létezik ez a levél, így nem is fogom megkapni, arról biztosított az ügyintézo hogy személyesen azzal a munkatársával beszélt, aki feldaja ezeket a leveleket, és egyzetette vele a címemet, most már a jó cím van a borítékon, másnap feladják, és postafordultával megkapom. (Eddig kétszer adtam meg a címemet, és elotte is hét havi számlalavelet kaptam erre a címre.) 08.09-én este egy értesíto várt, hogy tértivevényes levelem érkezett, a postán átvehetem. Másnap reggel ott várt a vodafonos levél, amit 5-én adtak fel, 4-ei keltezéssel. Tehát nem 3-án adták fel, ahogy 2-án sokadszorra ígérték.
A keltezés tanúsága szerint
a 06.29-i kérésemre csak 08.04-én állították ki a levelet.
A levél egyébként csak a 08.02-ei bejelentésemre hivatkozott.
Elsosorban azt sérelmezem, hogy 10 munkanap helyett 30 munkanap (42 naptári nap) után kaptam csak meg az elore kifizetett szolgáltatást. Továbbá hogy a többször pontosan megadott címemet minden alkalommal rossznak minősítették, ezzel a postára terelték a felelősséget a szolgáltatás késve teljesítéséért. De a hibásan megcímzett levelekért valójában ki volt a felelős?! Már ha voltak ilyenek... És a második érdeklodésemkor a másnapra, 08.03-ra ígért postázást is sikerült még 2 nappal elcsúsztatniuk, csak 08.05-én adták fel a levelet.
Számíthatok valamilyen kártérítésre a késve teljesítés miatt, vagy legalább felelosségre vonják a Vodafone-t, vagy kaphat valamilyen büntetést?
Személyes véleményem szerint ezzel a pitiáner módszerrel próbálta késlelteni a Vodafone, hogy másik szolgáltató kártyáját tegyem a saját készülékembe. Ezt a búcsúajándékot érdemli egy több mint két évig pontosan fizeto ügyfél?
Ide tartozik még, hogy a vezetékes telefonszámomat soha nem adtam meg a Vodafonnál, de miután felmondtam az elofizetésemet este 8 órakor felhívtak és megpróbáltak rábeszélni a megtartására, vagy legalább egy feltöltokártyás csomagra. Ha a matávos telefonszámomat sikerült egy nap alatt megszerezniük, a már jól ismert címemre miért tartott másfél hónapig kiküldeniük egy levelet?Szerintem az én estem nem egyedi (mint ezt 07.15-én megtudtam), és szeretném, ha a jövőben ez nem történhetne meg.
Tudnak tenni valamit ez ügyben, ha bejelentem a panaszomat a www.fvf.hu oldalon is?
Az érem másik oldala...
Nem tudunk mit tenni sajnos az ilyen esetekkel, hiszen a fogyasztó és a kereskedő vitája polgári peres ügy, melyet a bíróságon lehet megindítani, és csakis a bíróság jogosult a vita rendezésére.
Nekem is a Vodával lenne gondom.Előfizetéses kártyám van náluk,amire megrendeltem a GPRS WAP-ot.Ami havi 550Ft-ba kerül 2 Mb-ig.Sokat wapolok ez igaz(főleg ha nem jó a netem),de arról ki tehet hogy a GPRS nem működik?Most a kb 3000Ft helyett kiszámláztak nekem 14000Ft,mert nem volt jó a GPRS.Ebben szeretnék segítséget kérni,érdemes e valamit tenni ez ügyben.
(zsuzsi @ 2004 Aug 24, 11:47 AM)
Nekem is a Vodával lenne gondom.Előfizetéses kártyám van náluk,amire megrendeltem a GPRS WAP-ot.Ami havi 550Ft-ba kerül 2 Mb-ig.Sokat wapolok ez igaz(főleg ha nem jó a netem),de arról ki tehet hogy a GPRS nem működik?Most a kb 3000Ft helyett kiszámláztak nekem 14000Ft,mert nem volt jó a GPRS.Ebben szeretnék segítséget kérni,érdemes e valamit tenni ez ügyben.
Igen, méghozzá jó eséllyel polgári per, ugyanis jelzed, hogy ez neked komoly problémákat okoz, hogy nem működik, és ez neked okoz többlet számlát, nem árt utánanézni, hogy a koncessziiót milyen feltételekkel kapták meg, ha ezeket nem teljesítenmék, nem törvényesen nyújtanak szolgálltatást, akkor az illetékes állami szerveknél kell tenni annak érdekében, hogy a helyzet normalizálódjon.
Beszéltem a Vodával,ő mossa kezeit amiért nem volt jó a GPRS,azt mondta a nő,sajnos túlterhelt volt a hálózat.Akkor ha megadnád hogy pontosan hová forduljak,megköszönném,mert ezt a 14000 nem akarom kifizetni nekik.Köszi!
(zsuzsi @ 2004 Sep 7, 02:23 PM)
Beszéltem a Vodával,ő mossa kezeit amiért nem volt jó a GPRS,azt mondta a nő,sajnos túlterhelt volt a hálózat.Akkor ha megadnád hogy pontosan hová forduljak,megköszönném,mert ezt a 14000 nem akarom kifizetni nekik.Köszi!
Először is ügyvédhez. Ugyanis a dolog menete az, hogy az ő szerződésszegő magatartásuk (GPRS hálózat elérhetetlensége) neked jelentős többletköltséget / érdeksérelmet (azaz anyagi kárt) okozott (jelen esetben a 14000 forintos számlát) ezért a 14000 forintos károdat te szeretnéd velük szemben polgári peres eljárásban érvényesíteni, stb. innen már nagyjából sejted hogy megy az ügy. De ehhez a szerződést is kellene látni. És tudnod kell bizonyítani.
A helyzet a következő: NEm független tőlük a GPRS hálózat, s ezt ő is jól tudja. Ezt a szolgáltatást ők építették vagy építtették ki, s nekik kell vállalniuk a felelősséget a működésért. Ismerjük a problémát, sajnos nem Te vagy az első, aki evvel a kérdéssel, panasszal hozzánk fordul. Amennyiben több előfizetőt fogadtak be, mint amennyit a kiépített hálózat elbír, akkor az az ő egyértelmű hibájuk, sőt tudatos félrevezetésük.
Tisztelt FVF!
A Vodafonnal vagyok elofizeto immaron ket es fel honapja. A szamlazaras minden ho 6.-an tortenik a szolgaltato tajekoztatasa szerint. Ugy hataroztam hogy elofizetek GPRS internetre, de ugy gondoltam, h nem ho kozepen rendelem meg a szolgaltatast (ki tudja hogy szamlaznanak ki fel honapot). hanem varok hetedikeig es akkor rendelem meg, igy csak a kovetkezo szamlaban fog megjelenni a szolgaltatas elofizetesi dija. (Hetediken delutan 16 ora korul meg is rendeltem a szolgaltatast.)
Ez most, 2004 oktobereben tortent.
Es most jon az erdekes resz: Kiderult, hogy az elozo (tehat szeptemberi) szamlamban is megjelent egy egesz honapos internet elofizetes, mint szamazasi tetel. Felhivtam az ugyfelszolgalatukat, ott utannaneztek a panaszomnak: Vagyis hogy kerul egy 7.-en megrendelt szolgaltatas a 6.-an lezart szamlara? Erre azt a valaszt kaptam h igazam van, DE o (vagyis az ugyfelszolgalatos holgy) nem tud semmit tenni, legfeljebb elhetek egy panaszbejelentessel (a Vodafonnal kapcsolatban a Vodafone fele!), amit 30 napon bellul kivizsgalnak. De a szamlat BE KELL fizetnem, es aztan a panasz elbiralasa utan derul ki hogy mi lesz!
Kerdem en, mi az hogy egy nemletezo szolgaltatasert fizessek?!?!
Vagyis mit tehetek most?
Ez az eset ma, vagyis 2004 oktober 17.-en tortent.
Mielobbi valaszokt varva, koszonettel: Domjan Tamas
Shia-ko
2004.10.18, 08:29
Újra Vodafon!
Hala magyarok!
Bocs.
Sajna akiscsaj a belső ügymenetet jól mondta, tehát be kell fizesd, és panasztétel után visszakapod, persze ebben a Voda kapcsán nem vagyok biztos.
Az, hogy unkorrekt, az egyértelmű. Szerintem menj be személyesen, játszd el ugyanezt újra, de most vetess fel jegyzőkönyvet a panaszodról, (letölthető az FVF honlapjáról,) és ezzel a papírral tegyél panaszt a fogyasztóvédelemnél. Sajna a befizetést így sem úszod meg, de mint Voda ügyfél, az ilyet vállaltad, illetve vállalnod kell, mert nem fognak megváltozni.
No, ma bementem a markauzletukbe es ott is eloadtam a problemamat, es annyit sikerult inteznem, egy nagyon segitokesz gyakornokot kiserult kifognom, (utolag is koszonet neki! :) hogy mig ki nem vizsgaljak, h vegulis igazam van, addig nem kell befizetnem a szamlat.
S akkor most addig nem is teszek feljelentest a Fogyaszovedelemnel, illetve a Nemzeti Hirkozlesi Hatosagnal. De ha rosszul dontenek akkor lessz nemulass! :)
2004. oktober 18.
Nem fognak rosszul dönteni, mert a szeptemberi számlán van az októberi, előre fizetendő díj, ami 7.étől érvényes, ez lesz a döntésben, és a percdíjaqk szempontjából való számlazárás és a számlanyomtatás közötti időben az őket jogosan megillető előfizetési díjat számlázzák ki. Ezért előfizetés és nem utófizetés amit fizetsz.
Bocsi, de nem igazan ertelek. Ez nem havi elofizetesi dij (amarmint az internet dija), tehat nem ugy van hogy egy havi dijat elore be kellene fizetni! Ez egy utolagosan szamlazott szolgaltatas, mar csak azert is, mert
1. nem lehetne elore kiszamlazni, hisz az adtforgalomtol fugg hogy melyik dijsavba esek
2. mert a Vodafone-nal (mind telefonos ugyfelszolgalaton, mind a markauzletben) is azt mondtak h ezt nem elore vonjak le
3. mert ha 6.-an van szamlazaras, akkor csak a szamlazasi rendszer (program) hibajabol kerulhet egy hetediken megrendelt (kert) szolgaltatas a 6.-ai szamlara
(avagy a Vodafone-nak van egy idogepe, de ezt nem hiszem :)
Ha felreertettelek volna, akkor bocsanat!
Meg lennék lepve, ha nem lenne a netes díjnak előre fizetendő része.
Shia-ko
2004.10.22, 10:04
Bár nem a vodánál, de nekem is forgalmidíjas van. csak a forgalmazott adatmennyiség után fizetek, persze többet, mintha átalánydíjas, vagy alapdíjas lenne.
Értem, mivel itt fix havidíj merült fel, és nem forgalom szerint számlátozz érték, ezért tűnik nekem úgy, hogy az előfizetési díj.
Tisztelt FVF!
A segítségét szeretném kérni, amikor a Vodafon elkezdte hirdetni az GRPS internettet én előfizettem. Sajnos a szolgáltatás használhatatlan volt, ezért lemondtam, küldtem is nekik egy térítvényes levelet 2003.08.08-án, amiben le írtam, hogy megszüntetem az előfizetésemet. Akkor még kifizettem kb 7000Ft-ot.
Végül is kifizettem összesen kb. 70.000Ft-ot egy olyan szolgáltatásra, amit használni sem lehetett, úgy tudom, hogy legalább két állami szervezet elmarasztalta a Vodafont a GRPS internetet miatt, mivel megtévesztette a vásárlókat. Küldtek nekem egy fizetési felszólítást (Intrum Justitia), hogy fizessek be 15289 Ft-ot vagy bíróságra viszik az ügyet.
Azt szeretném megkérdezni, hogy mekkora esélyem lenne a céggel szemben.
Önök már elmarasztalták őket, megtévesztették a vásárlókat a hirdetésükkel, nem volt megfelelően kiépítve a hálózatuk stb.
Amikor GRPS előfizető voltam nem tudtam használni a szolgáltatást, az havi 3000Ft + a havi díjat mégis ki kellett fizetnem.
Tisztelt Fogyasztóvédelem!
2004 nyarán vásároltam a Vodafone-nál egy Sony-Ericsson K700i készüléket.
A telefon alapvető tulajdonságai közé tartozik - melyről mind a Vodafone Rt., mind a Sony-Ericsson által kiadott útmutató egyaránt tájékoztat - MP3 típusú zenei fájlok lejátszása, továbbá ezek használata csengőhangként, ébresztési jelként.
Érdekes módon a gyakorlat a vodafone-os készülékeknél nem ezt mutatja. A fent említett MP3 fájlok lejátszása lehetséges ugyan, viszont a többi funkció a fájlokkal (csengőhang, ébresztési fel) nem elérhető. A meglepő az egészben, hogy más szolgáltatóknál vásárolt illetve szolgáltató-független K700i készülékeknél a nálam hiányolt funkciók is működnek, tehát egyértelműen a Vodafone látta el az általuk forgalmazott készülékeket egy ilyen - hogyismondjam - funkciócsökkentéssel. Viszont erről a készülék vásárlásakor és utána sem tájékoztattak, sehol nincs rögzítve, holott a felhasználói útmutató szerint lehetséges lenne MP3 hangok használata...
Tehát véleményem szerint a Vodafone Rt. megtévesztette vásárlóit, amikor Sony-Ericsson K700i márkanéven forgalomba hozta ezeket a telefonokat, mivel nem rendelkeznek a készülék alapvető tulajdonságaival!
De hogy az ügy még bonyolultabb legyen, tettem egy kis próbát. A Vodafone WAP oldaláról, ha jól emlékszem 250 vagy 400 Ft-ért letöltöttem a telefonomra egy a készülékemnek megfelelő MP3 csengőhangot. Gondoltam hátha a Vodafone olyan kis furmányos, hogy csak az általuk digitálisan jogvédett MP3 fájlokat lehet használni. De azért ennyire nem rafináltak, mivel a PÉNZÉRT letöltött CSENGŐHANG sem használható csengőhangkét, csupán meghallgatható a készüléken.
Úgy vélem a vásárló megtévesztése ebben az esetben ismét fennáll. És mivel szeretek összeesküvés elméleteket gyártani, azért csak gondoljunk bele, hogy ha a milliós számú előfizetők csak kis hányada is letölt ilyen pár száz forintos "csengőhangot", de látván nem működik elkönyveli a kárt a kis értéke miatt saját ügyetlenségét okolván.... Nem is olyan rossz, azt hiszem! :-)
Bár lehet kicsit komolytalanra sikerült a levelem, ettől függetlenül nagyon komolyan gondolom a leírtakat, és szeretném kérni az ügyben közbenjárásukat.
A Sony-Ericssonnal is felvettem időközben a kapcsolatot, az ügy nyilvántartási száma rendszerükben 40818627.
Segítségüket előre is köszönöm: Donner Krisztián (mailto:krisztian.donner@vodafone.hu)
Mezi:
Elnézést, a kérdés elkerülte figyelmemet, most találtam rá.
Amennyiben aktuális, akkor jogos a felvetés, mert a Gazdasági Versenyhivatal elmeszelte őket, az eljárást mi is kifogásoltuk. Semmilyen esetre sem szabad befizetni semmit, s bíróságra kell vinni az ügyet, mert ott behajtható a teljes összeg kamatostul. De kell előtte küldeni nekik egy levelet, hogy nem teljesítették a szerződésben vállaltakat, ezért azt Önök úgy értékelik, hogy a szerződés nem teljesűlt, visszakérik az ellenértéket.
Kefe:
Az ügyet komolynak érzem, s amennyiben tényleg bizonyítható, hogy az adott terméket a gyártó és a szolgáltató is adott tulajdonságokkal tünteti fel, amelyek - mint az később kiderül nincsenek, nem működnek - akkor az megtévesztés, illetve még inkább hibás teljesítés. Ebben az esetben kártérítésre jogosult a fogyasztó, hiszen a kapott készülék nem használható rendeltetésszerűen.
Az alábbi linkre kattintva olvashattok egy rövid összefoglalót a V. panaszintézési gyakorlatáról - szemben a jogerős ítélettel.
http://index.hu/tech/jog/vodaper0125/
Tudod mi lenne a szép? ha a csomag eredeti reklámjával azonos sávokban azonos mennyioségben kellene tudatniuk azt, hogy a vodafon megtévesztette a vásárlókat és szerződést szegett célszerű előfizetés vásárlása előtt erre is gondolni. Pár ilyen "helyerhozatalt" is előíró döntés után azt hiszem nagy bajban lenne a piros szolgálltató.

Meggondolandó
Sikeresen bedültem a reklámoknak és vettem (2 éves hűségnyilatkozattal) mobil internet kártyát (Voda) . Állítólag egész Bp-en tökéletesen és villámgyorsan működik. Csak ott nem ahol én lakom . kb 2 hóanpja küzdök velük, mert nem működik , mindig megígérik ,hogy megnézk megjavítják , ellenőrzik de semmi. Nagyon lassú és este 0 sebességgel megy. Kicsit utána ástam a dolognak és kiderítettem , hogy a felállított redszerük sajnos őket is meglepte de egy rakás kaki. Ezért lecserélik szépen lassan 1 év alatt. Állítólag ők is csalódtak a cégben aki kiépítette rendszerüket . És ami vicces ezt az infot egy T-mobilos ismerősöm mesélte. Mert a Tmobil is ugyanezzel küszködik. Az ő rendszerük is béna. Csak azt nem értem , ha tudják (persze nem publikus) akkor miért árulják még mindig.
Ha valaki mobil netet akar akkor még legalább 1 évig kell várnia , hogy rendesen felállítsák a rendszereket!
www.ertekelem.hu
2007.10.17, 21:00
es ilyenkor kapsz valami penzt vissza? Vagy csak fizetsz a 0 sebessegert ?
Mivel én vagyok az ideális fogyasztó csak fizetek. És várom , hogy egyszer ők is elismerik, hogy nem megy. Sajnos ez elég időigényes , de nem adom fel. Persze én ajánlottam nekik gyors módszert, miszerint nézzék meg hányszor próbáltam feljelentkezni a rendszerrre , és hányszor sikerült és mikor sikerült milyen forgalmam volt. és ezen adatok áttekintése után már láthatnák is hogy amit ők nyújtanak nulla. Tehát most küzdünk és én fizetek
(bancsa @ 2007.10.18, 09:54)

...és ezen adatok áttekintése után már láthatnák is hogy amit ők nyújtanak nulla. Tehát most küzdünk és én fizetek
Nekik ez csak jó... nézd át a szerződésedet: a hűségnyilatkozat (és a szerződés, ha úgy van megfogalmazva...) nem csak téged köt, hanem a szolgáltatót is. Van benne valami garantált hozzáférhetőség, mondjuk területi határokkal?
Részemről a kék logós szolgáltatónál kértem a mobil internetet, és nem hűségnyilatkozattal van.
Kezdetben egy HSDPA-s mobillal neteztem, az úgy nagyjából okés is volt, aztán vettem egy 3G-s független adatkártyát, azzal viszont csak vánszorog.
Ügyfélszolgálatot hívtam, a válasz az volt, hogy biztosan kevesen használják, és ezért lassú, merthogy itt olyan a rendszer hogy minál többen használják annál gyorsabb, nos nem vagyok egy internetguru, de ez elég furán hangzik.
Aztán az egyik boltban elmondták, hogy mivel független a kártya ezért a 3G max (384), csak egy ideális sebesség, és ezt ezzel nem fogom elérni, mert független, ez ezért király, mert van hogy GPRS-en döcögök, a feltöltés pedig még 3G-vel is azt hiszem 60 kbit/sec)
Természetesen mindenféle reklamációs panaszomat azzal kezdik, hogy biztosan van-e 3G ott ahol lakom, és hogy ennek utánanéztem-e, és nagyon csalódottnak tűnnek, amikor kiderül, hogy a IX. kerületben az Üllői út mellett lakom, és utána jönnek ezek a fent említett magyarázatok.
Be kell vallanom hogy nagyon boldog vagyok attól hogy nem kötöttem hűségcsomagot.
torma99
2007.10.21, 09:09
(Iván @ 2007.10.20, 22:43)

Ügyfélszolgálatot hívtam, a válasz az volt, hogy biztosan kevesen használják, és ezért lassú, merthogy itt olyan a rendszer hogy minál többen használják annál gyorsabb, nos nem vagyok egy internetguru, de ez elég furán hangzik.
Aztán az egyik boltban elmondták, hogy mivel független a kártya ezért a 3G max (384), csak egy ideális sebesség, és ezt ezzel nem fogom elérni, mert független, ez ezért király, mert van hogy GPRS-en döcögök, a feltöltés pedig még 3G-vel is azt hiszem 60 kbit/sec)
Nem vagyok egy mérnök ember ,de szerintem mind a két válasz egy nagy kamu. Az ügyfélszolgálat válaszát én nem is méltatnám önmagáért beszél.
De véleményem szerint a boltban, ahol mondtak neked valamit sem értenek hozzá, mivel az hogy valami független-e avagy sem, annak semmi köze a sebességhez, plö akkor az én kártyafüggetlen telefonomon csak minden második szó hallható amit mondok??? Egyébként használtam én is netre a telót és simán megy a maxon az EDGE ami kb a 384 kbit-nek felel meg ideális körülmények között.
Szerintem itt kb annyiról van szó, hogy 1. vagy nem épült ki a hálózat, 2 kiépült és igen korlátozott a sávszélesség, 3. jó magyar módra verik át a népet ezzel az egésszel.
Szerény véleményem szerint a 3g 3,6 mbitre is képes, persze ott ahol megfelelő hozzá a hálózat és ugyanmár ne verjenek át ilyen hülyeségekkel embereket...
(torma99 @ 2007.10.21, 10:09)

(Iván @ 2007.10.20, 22:43)

Ügyfélszolgálatot hívtam, a válasz az volt, hogy biztosan kevesen használják, és ezért lassú, merthogy itt olyan a rendszer hogy minál többen használják annál gyorsabb, nos nem vagyok egy internetguru, de ez elég furán hangzik.
Aztán az egyik boltban elmondták, hogy mivel független a kártya ezért a 3G max (384), csak egy ideális sebesség, és ezt ezzel nem fogom elérni, mert független, ez ezért király, mert van hogy GPRS-en döcögök, a feltöltés pedig még 3G-vel is azt hiszem 60 kbit/sec)
Nem vagyok egy mérnök ember ,de szerintem mind a két válasz egy nagy kamu. Az ügyfélszolgálat válaszát én nem is méltatnám önmagáért beszél.
De véleményem szerint a boltban, ahol mondtak neked valamit sem értenek hozzá, mivel az hogy valami független-e avagy sem, annak semmi köze a sebességhez, plö akkor az én kártyafüggetlen telefonomon csak minden második szó hallható amit mondok??? Egyébként használtam én is netre a telót és simán megy a maxon az EDGE ami kb a 384 kbit-nek felel meg ideális körülmények között.
Szerintem itt kb annyiról van szó, hogy 1. vagy nem épült ki a hálózat, 2 kiépült és igen korlátozott a sávszélesség, 3. jó magyar módra verik át a népet ezzel az egésszel.
Szerény véleményem szerint a 3g 3,6 mbitre is képes, persze ott ahol megfelelő hozzá a hálózat és ugyanmár ne verjenek át ilyen hülyeségekkel embereket...
Az átverés része idegesít engem is. Mert a reklámok sehol nem szólnak félig kész vagy rosszul felépített hálózatokról. És mikor az ember érdeklődik , mert venni akar akkor persze minden rózsaszín! Egész Bp lefedett maximális sebességet tud stb stb stb. Mikor gond van rögtön marad a hárítás. Ezt a hűségnyilatkozat dolgot meg egyszerűen nem értem. Nem is hagynak lehetőséget arra , hogy nyilatkozat nélkül vegyünk már valamit. És mivel a cégek között mindenféle gazdasági összefonódások vannak persze , hogy soha nem is fogja őket igazán zavarni ha szolgáltatót váltasz. Én nagyon sokáig pgsm előfizető voltam, de igazából nem tudom miért. Rettenetes volt ahogy az ügyfélellel (velem) bántak. Egyszercsak elkezdtek nekem egy előfizetést számlázni. A meglévő mellé. Bementem (mert náluk az telefonos ügyfélszolg nem negyon tud elintézni dolgokat) és kértem világosítsanak már fel róla milyen számot számláznak nekem ki . mert én ugyan nem kértem még egy telefonszámot. Közölte az ügyfélszolgálatos , hogy akkor segít ha megmondon a számhoz tartozó pin kódot. Amit persze nem tudtam mivel nem az én számom volt. Kértem bizonyítsák be hogy én vagyok az előfizető. Amit sokáig nem akartak megtenni mert nem voltam hajlandó megadni a pint . Hónapokig vitáztunk arról, hogy ők állították aláírtam egy új számra szoló szerződést én állítottam , hogy nem. Olyan okos megoldásokat mondtak , hogy én mutassam meg , hogy nem írtam alá semmit. Egy kicsit olyan volt a vitánk mint egy abszurd komédia. nem tudom valaki emlékszik-e Hollószínház döglött papagájos poénjára. na ez is olyasmi volt. Kb 3 hónap után kitalálták, hogy ők sajnos elvesztették a szerződést és akkor ha nem akarom nem kell tovább fizetnem a díjat. Na bumm. persze ez még nem beismerés volt de majdnem. Azután döntöttem úgy otthagyom őket.
Nem mondom, hogy sokáig sirattak volna. Bár elég nehezen engedték , hogy elhordozam a számomat a vodához. Amibe lehetet belekötöttek.
hát öregem komyan mondom azt hittem hogy csak en szivok evvel a tetves vodas internettel...mindig amikor panaszkodtam az ügyfélszolagatos csajnak azt mondta abszolutt nincsen rá senkisem panasza, mind jol mukodik csak az enyem szar...en is pesten használom ott ahol elvileg teljes a lefedettség...mulktor felhivtam a fogyaszto vedelmet evvel kapcsolatba hogy hol lehet panaszt tenni ők azt mondtak naluk nem...vagy radiozasi es hirkozlesi nem tudom minél...ezzel kapcsolatba tud vki vmit? hol lehet panaszt tenni??????,nagyon erdekelne...mert en ilyenert nem fogok fizetni ...egyszeruen nem tol semmmit...eltelik ket perc nem től...utanna nagy nehezen beindul, megy két orat és megint leáll...hat nagy sz*r az egeész...
la mancha
2008.06.03, 13:56
Vodafone Mobile Connect Lite
A közelmúltban vásároltam a Vodafone-tól egy usb-s internet modemet (huawei E220). A 3G/HSDPA (High Speed Downlink Packet Access) technológiával rendelkező készülék, elméletileg 1,1-3,7 Mbit/s letöltési, és 340-900 kbit/s feltöltési sebességet tesz lehetővé. De, a magyar mobil szolgáltatók által biztosított sebesség 1.6 Mbit/s le és 384 kbps feltöltés, lefedettségtől függően, de a terhelésből adódóan, sokszor bizony ez sincs meg.
Az egyik ilyen alkalommal felhívtam az ügyfélszolgálatot, ahol azt tanácsolták, hogy a vodafone oldaláról töltsem le a frissítési tanácsokat és fájlokat, majd telepítsem őket. Ez valóban segített, bár nem akkorát, mint azt szerettem volna.
Egy másik alkalommal az egyik ügyfélszolgálatos munkatárs tanácsára és segítségével, megváltoztattuk a szoftver beállítási menüpontjában.
A hálózati preferenciát (3G Kizárólag)-ra.
A APN-t pedig így: (Egyedi APN beállítások).
Az alatta levő sorokba pedig ezt írtam be.
APN internet.vodafone.net
Felhasználónév ide semmit
Jelszó ide semmit
DNS1 080.244.097.030
DNS2 080.244.096.001
Nos ezek után a várva-várt javulás helyett a teljesítmény lezuhant 53.6 Kbit/s-ra!!!
Természetesen visszaállítottam a következőkre.
A hálózati preferenciát (3G előnyben részesített).
A APN-t (Automatikus APN választás).
Az alatta levő sorokat pedig mind üresen hagytam.
Azóta a jobb alsó sarokban levő, hálózati kapcsolatot jelző ikon 3.6 Mbps-t mutat, vagyis az eredeti értéket, és csakugyan jobb mint a balul sikerült beállítás után.
Valójában nincs gondom vele, ugyan néha-néha leesik a netről, de ez is inkább olyankor, amikor nem történik semmi, vagyis nincs forgalom a gépem és a net között. Például letöltés közben soha nem szakad meg a kapcsolat, pedig térerő szempontjából szar helyen vagyok, néha a telefon beszélgetésem hangja nem tökéletes, és évente egyszer kétszer meg is szakad (a beszélgetés).
Voda...
Üdvözletem mindenkinek!!!
Problémám hasonló a többiekhez. Szeptember végén lettem gazdagabb/szegényebb a Vodafone által forgalmazott mobilnettel + Internet Szabadon csomaggal. Meglepődésemre egész gyorsan hozta be az oldalakat, képeket, videókat. Használtam is, persze nem EXTRÉM letöltésekre, de ezen kívül mindenre amire lehet. A Vodafone előzetes bejelentése nélkül már decemberben erős sebességcsökkenést vettem észre amit persze nem tudtam hova tenni. A sebességem már köszönőviszonyban sincs a névlegessel(7,2 Mbps). Nyílván nem várom el ezt a sebességet, de min. a negyedét tartania kellene. Ennek ellenére alig mászik föl a letöltésem 250 Kbps-ig. Így örülhetek ha egy hosszabb videót végig tudok nézni. Ezért én 6000 Ft-ot fizetek fölöslegesen. Ha fölmondom a szerződést egy éven belül az 37.500 Ft. Ezt nem tudom kifizetni. Természetesen nem akarok fizetni ezért havi 6000 Ft-ot.
Tudna valaki valami ötletet adni hogy mi a teendő?
Ezt találtam még ezzel kapcsolatban:
IT Cafe
King of Shadows
2009.01.24, 12:48
[quote name='vortex' date='2009.01.24, 01:48' post='34111']
[size=4]Voda...

Nekem is Vodanetem van 2007 szeptember óta(és Én csak 5000-et fizetek havonta)és engem is lassítgatnak.

Szerintem nézd meg a nyomtatott ASZF-et,amit kaptál,amikor szerződést kötöttél velük.Ha a régi("Ne torrentezz mert balhé lesz!"-fajta)megpróbálhatsz hivatkozni arra,hogy nem erre szerződtél velük.
Vagy végigülöd a hűségidőt(2évre kötötted?)és összesen többet fizetsz,mint ha egyszerűen kifizetnéd a kötbért.
Ha ez vigasztal a számlázási időszak lezárulása után egy nappal visszakapod a sávszéledet(ahogy nekem is visszaadták).
Megnéztem az ÁSZF-et, de nem volt benne semmi erre utaló. Viszont a prospektusom alapján " extrém használatnak minősül: fáljmegosztó/cserélő programok üzemeltetése abban az esetben, ha a tárgyhavi össz. adatmennyiség meghaladja az 5 GB-ot". Eddig OK. Tény hogy volt föltéve utorrent, és persze kipróbáltam, de használhatatlan volt, így a gépről is leszedtem. Egy percig használtam. A Használati nézet szerint soha nem értem el még 3 GB-ot sem. 6-án van ugye számlazárás, de nem történt semmi. Neked mennyire rakták vissza a sebességet?
King of Shadows
2009.01.24, 17:31
[quote name='vortex' date='2009.01.24, 14:40' post='34117']
200-250kbs-ra,aztán 7-én automatikusan visszaállt.Az új ASZF szerint bármennyit torrentezhetsz,de ha átléped az 5G adatforgalmat(akár normál felhasználással is

) belassíthatnak a "hálózat aktuális terheltségétől függően" 10G után meg állandóan.
A régi ASZF szerint meg nincs lassítás,de ha átléped az 5G-t és "fájlcserélőztél" átdobnak a forgalomkorlátos csomagba.Elvileg mi a "régire" szerződtünk és a Voda módosította a feltételeket a fejünk fölött.Erre hivatkozva lehet,hogy engednek kilépni kötbér fizetése nélkül(ha nem,akkor szerintem nem sok mindent tudsz csinálni).
A Vodának írt levelemre a válasz a következő:
Sziasztok!
Szeptemberben voltam olyan felelőtlen és a Vodafone szolgáltatóval kötöttem szerződést.
Mobil internet 1G.
Sajnos azóta csak a gondjaink sokasodtak, a 100 % hvisíjmentes időszakban is kaptuk a számlákat, az USB-s modemükön található progi nem jól számolja az adatforgalmat, ezért 1 alkalommal erősen túlléptük a korlátot.
Panaszt is tettünk, de hiába, nem találták jogosnak, magyarázatnént a szerződésünk szövegét idézték és mellékelték a csekket.
Újabb panasszal szeretnénk élni, mivel a számláló rendszerük megtévesztett bennünket, ugyanis a mai napig kb. 50%-át mutatja annak, mint amit lekérdezünk sms-ben. (persze pénzért:))
Erről van bizonyítékom is.
Állítólag a Hírközlési Felügyeletnél lehet kezdeményezni ilyet.
Tud valaki segíteni nekem, hogy hol induléjak el?
A célom: felbontani a szerződést a lehető legkedvezőbb módon rám nézve!
Előre is köszönöm,
Ide írjatok légyszives: ediki@tvn.hu
Mozigépész
2009.02.11, 18:27
1. Ha már ide tetted fel a kérdést, gyere vissza a válaszért.
2. Adat forgalom számlázása a saját rendszerük alapján megy, elméletileg ez be van "kalibrálva". Mivel a kapott program nem ilyen, nem fogadja el, és talán tényleg tévesen mér. (ezt nem tudom)
De a lényeg az, hogy ebből nehéz kibújni, hiszen meg van a lehetőséged a pontos adat lekérdezéséhez. (ez nem ingyenes, erre nem tudok mit mondani, szerintem nem kötelező az ilyet ingyenessé tenni...)
Sajnos a Vodafos rendszeresen apró betűs részekbe rejti a kibúvókat, ezért nehéz az ilyet "jól" felbontani.
Csak úgy tudsz, ha a szolgáltatás nem megfelelő, illetve ha az ingyenes időt kiszámlázzák. Ebbe lehet kapaszkodni, de Vodafossal nehéz lesz, lehet az is, hogy csak peres úton megy.
Sok szerencsét!
Scrabble
2009.02.21, 21:20
Sziasztok!
A mai nap egyszercsak megállt az élet a nagyszerű vodafone mobilnettel. Nosza gép kikapcsolás, bekapcsolás és semmi. Nosza, hívtam az ügyfélszolgálatot.
1/ nem tudnak azonosítani, csak a telefonszám, az ügyfélszám és még valami alapján.
Mondom a jóembernek: komolyan gondolja, hogy azért veszek mobilnetet, mert rövid a kábel és nem tudok a kerben sétálgatva netezni? Hát képzelje, azért vettem, mert jövök-megyek, közben dolgoznék, ha tudnék.
2/ Nincs esetleg díjtartozásom, amiért kikapcsolták? Két hete fizettem be a legutóbbit, de megnéztem, hátha elkerülte a figyelmemet, az sms. Hát elkerülte. Mégpedig ez:
"T. Ügyfelünk! 02.24.-ig 22800Ft hòközi befizetésére kérjük. Forgalmànak tovàbbi 20%-os növekedése részleges szolgàltatàst eredményezhet.Vodafone"
Még most sem hiszek a szememnek! Az egy dolog, hogy 2,02 Gb -nál tartok 3G-vel, és 9,8 Mb-nál GPRS-szel és ez csak "közelítő érték", tehát lehet mondjuk 1 gigával több. De mondja már meg nekem valaki, hogy hogyan lehet ezzel a sebességgel 22800-ért netezni? Szerintem folyamatosan kellene letölteni és nem lenne elég egy hónap.
3/ A javás játékok nem működnek, olyan pl amelyik a t-mobilos mobilnettel igen.
Összességében egy dolog a biztos, hogy kőkeményen át vagyunk .....va. Most az ügyvédhez megyek perelni fogom ezt a szemét társaságot, ha belerohadok is.
Addig is remélem elolvasság egy páran vásárlás előtt és jól meggondolják magukat.
balint.k
2009.02.25, 00:41
Üdvözletem!
Elköteleztem magam a témobilnál egy kétéves 3gigás mobilinternet előfizetésre. Az első hónapban minden simán ment, aztán a 2. és 3. hónapban kaptam egy-egy 30 000 ft-os internetszámlát. Ez azt jelentette, hogy 3 gigával túlléptem a keretet, tehát a 3900 ft alap után kellett fizetnem mint a katonatiszt. Nem hiszem, hogy ennyit interneteztem, de kaptam az ügyfélszolgálaton egy kimutatást, ahol minden szépen le van bontva kapcsolásonként. Most ott tart az ügy, hogy kivizsgáltatom a két számlát, a vizsgálat még tart. Függetlenül attól, hogy mi lesz a végeredmény, azt hiszem ez a mobilinternet - legalábbis tééknél, a többit nem vágom - egy olyan intézmény, ami mintha kifejezetten a lehúzásra épült volna ki.
Én értem, hogy aláírtam egy papírt, és lehet, hogy túlléptem a korlátot, de azért nézzük meg az arányokat:
Van egy 3900 forintos mobilinternetem, ahol 3GB adatforgalmat bonyolíthatok. Ha túllépem, 3GB-tal, akkor fizetek plusz huszonvalahányezer forintot. A kbitek 3GB föölött tízszer annyit érnek? Ez olyan, mint egy konkrét büntetés.
Szóval egy nagy mértékű aránytalanságot látok a rendszerben, ami nem tudom, hogy jogilag nem kifogásolható-e? A másik az, hogy nem egyedi esetről van szó, a legtöbb ember, akinek elmeséltem a sztorit, tudott a környezetében egy másik embert, akivel ugyanez megtörtént. Tehát akkor jogosan fordulhat meg a fejemben, hogy rossz ez a rendszer, nemde? Szerintetek valahogy meg lehetne fogni jogilag a témobilt emiatt a húzása miatt?
Köszönöm a hozzászólásokat,
Bálint
Scrabble
2009.02.25, 16:05
Sziasztok!
Kiderült!
Persze az, hogy én vagyok a hülye!
DE!
Azért, mert a jól kitervelt átverési rendszer a magamfajta majmokra lett kitalálva. Én vagyomk az, aki nem olvassa végig a 9 lapból álló szerződést és a 77 oldalas Általános Szerződési Feltételeket. Én vagyok az, aki úgy gondolja, ha van egy forgalomszámláló szoftver, ami automatikusan feltelepül a gépemre, akkor az az én tarifacsomagomra van beállítva és nem csak 5 gigabájtnál szól, hogy elértem a korlátot. Azt is meg kell említenem, hogy az ügyfélszolgálat megkérdezte tőlem, hogy ez a szoftver a feltöltést is számolja-e vagy csak a letöltést. Szép, nem? Ha jól is volna beállítva, akkor sem számolná bele az email-ekben küldött file-okat?
Ok! Én vagyok a hülye, DE! Hogy is van ez? Túllépés esetén: 1 gigabájt 31.457 Ft? Normálisak ezek?
(bancsa @ 2007.10.17, 16:35)

Sikeresen bedültem a reklámoknak és vettem (2 éves hűségnyilatkozattal) mobil internet kártyát (Voda) . Állítólag egész Bp-en tökéletesen és villámgyorsan működik. Csak ott nem ahol én lakom . kb 2 hóanpja küzdök velük, mert nem működik , mindig megígérik ,hogy megnézk megjavítják , ellenőrzik de semmi. Nagyon lassú és este 0 sebességgel megy. Kicsit utána ástam a dolognak és kiderítettem , hogy a felállított redszerük sajnos őket is meglepte de egy rakás kaki. Ezért lecserélik szépen lassan 1 év alatt. Állítólag ők is csalódtak a cégben aki kiépítette rendszerüket . És ami vicces ezt az infot egy T-mobilos ismerősöm mesélte. Mert a Tmobil is ugyanezzel küszködik. Az ő rendszerük is béna. Csak azt nem értem , ha tudják (persze nem publikus) akkor miért árulják még mindig.
Ha valaki mobil netet akar akkor még legalább 1 évig kell várnia , hogy rendesen felállítsák a rendszereket!
Amit irtál magyarázatot ad magamban forgó kérkésekre.
De , de!
Mért nem biztosítsák az adott sebességet ?
Mért nem tesznek ezért ?
Mért nem igaz a letöltés ?
6Gb náluk mért 1,5 gb ? ( egyenleghiány lépett fel kérem töltse fe...)
Mért nem biztosítsák a szolgáltatásukat , vagy mért modják hogy biztsított ? Mért lopják a pénzt ?
Mivel nem biztosítsák a szolgáltatásukat ezért arányos viszzafizetést kellene válalniuk.
Mért ingadozig éjfélig ? Csak 20-30 kb/s al tudtam tölteni.
Igen dühös vagyok! Nyilvánosan átverik az embereket , mert ők egyyenként vannak átverve
és nem egy csoportot vernek át akik tudnának tenni érte!Egy jogász és pár támogató. És szétperelni a szolgáltatót.
De ugyan ez van a pannon internetnél.
Szeretném megvitatni ezt a kérdést akár msn ben vagy Emailben.
Email: mobile@rolyindustries.eu
Sziasztok. Ami igaz, az igaz!!!! Én is aláírtam 2 év!!!!! hűségnyilatkozatot , egy 5 mb/s-os web n walk-ra !!! Az elmúlt
9 hónapban !!!! egyszer sem mértem 1 Mb/s-nál többet!!! Kérdem én, full-on van a jelerősség és még sincs meg az a fránya
5 Mb/s???? Ezt hogy csinálják???? De velem a 5 Mb/s-ot ki fizettetik. A szolgáltató arra hivatkozik hogy gyenge a jel , kérdem a kié? Mert nálam minden jel full-on van és még sincs sebesség. Nem tettek semmit de ha fizetni kell akkor ők az elsők. Ez ellen mit lehetne tenni hogy ha már fizetek egy 5 Mb./s -os net-et akkor azt kapjam is meg!!!!!
http://www.speedtest.net - itt szoktam mérni a sebességem .
Mozigépész
2009.08.27, 14:12
Most már leírj Az 5 Mb-os net a maximális sebességet jelöli, a minimálist meg külön írják. Mind ez azért van, hogy ne tudj nagyon reklamálni. Ismerve a T-t ilyen esetben maximum megengedi, hogy lefelé módosítsd a szerződést 1 Mb-es sebességere, és jobbat én sem tudok, hisz a garantáltat eléri a letöltésed. Bár erről nem találtam semmit a Tré oldalán. (csak ADSL, Kábelnetet)
Csak azt tudom javasolni, hogy folyamatosan jelezd a hibát, és ezt szüntessék meg. Eredmény nem sok lesz, de talán....
Sziasztok!
Kb. 1 hónapja szerződtünk az Invitellel 1GB-os mobilinternetre (amelyet a Pannonnal közösen birtokol), amelyet a meglévő korlátlan szerződésünk mellett nagyon kedvező áron kaptunk meg, magyarul havi 1100 Ft-ért, úgy hogy az előző szerződésünkből elengedtek havi 500 Ft-ot, így 600 Ft havi kiadásunk keletkezett volna elvileg.Azt az ígéretet kaptuk, hogy mikor elhasználjuk keretünk 80 %-át sms értesítőt kapunk, valamint ha már a 100 % is megvan, akkor is. Nagy csönd volt a dolog körül, a gyerek keveset használta,nyugodtak voltunk, mire 1 hónap múlva kiküldtek egy 44.000 Ft-ról szóló számlát,amin 4,1 Gb adatforgalom volt feltüntetve, persze anélkül, hogy előtte sms-t küldtek volna.Mikor próbáltam utánajárni a dolognak, hogy azért mégis hogy van ez, mi arra számítottunk, hogy értesítenek, közölték, hogy rendszerhiba, nem működött az sms szolgáltatás, de most már fog Angry és sajnálják, de lehet részletfizetést kérni.Még az is kiderült, hogy ez csak az előző fél hónap fogyasztása és ebben a hónapban már újra 3 GB-nál tartunk.
Ez már igazán felháborító, mocskos módon átvertek!
Fizetek havi 9500 Ft-ot korlátlan internetért és 1 hónap alatt a 600 Ft-os internetre közel 70000 Ft-os forgalmat csinálok!!!Kinek kell ez???
Szerintem szándékosság van a dologban az 1 Gb-os internettel jól beetetik a jóhiszemű polgárokat, hogy aztán miután beugrottak, fizessenek csak...
Mindenképpen jelenteni szeretném a dolgot, csak egyelőre nem tudom hol kellene.Kérlek Benneteket segítsetek, hogy milyen fórumon, hol kell őket feljelenteni.Sejtem, hogy nem sok értelme van,benyeltük a békát, de azt akarom, hogy legalább ne maradjon rejtve a dolog.
Segítségeteket előre is köszönöm!
Mozigépész
2009.09.18, 20:23
Ha jól tudom a NHH-hoz (Nemzeti Hírközlési Hatóság) tartozik, ott tehetsz panaszt.
Bővebbet
ITT
L_Matyi
2009.09.21, 15:16
(zofka @ 2009.09.18, 20:36)

Azt az ígéretet kaptuk, hogy mikor elhasználjuk keretünk 80 %-át sms értesítőt kapunk, valamint ha már a 100 % is megvan, akkor is. Nagy csönd volt a dolog körül, a gyerek keveset használta,nyugodtak voltunk, mire 1 hónap múlva kiküldtek egy 44.000 Ft-ról szóló számlát,amin 4,1 Gb adatforgalom volt feltüntetve, persze anélkül, hogy előtte sms-t küldtek volna.
Ez egy egyszerű átvágás, erre megy ki a dolog. SMS-t pedig küldenek, de nem a te mobiltelefonodra, hanem erre a mobil ketyerére, amiről persze nem tudod leolvasni, csak speciális szoftverrel. Nehéz dolgod lesz, de fordulj az NHH-hoz, hogy megtévesztettek, hiszen normál ember nem is gondol arra, hogy ide küldik az SMS-t.
Mindenképpen olvassad el a szerződésed, és nézzed meg, hogy nincs-e benne egy olyan összeghatár, ami felett le kell, hogy tiltsanak. Első hónapban elég alacsony szokott ez lenni, hogy magukat védjék, és akkor arra is tudsz hivatkozni, hogy nini már rég le kellett volna tiltson (de nem tették, mert pénzéhesek).
dtamashu
2010.06.22, 17:41
Sziasztok!
Esetem a következő: telefonon keresztül 100 MB-os mobil internetről 500 MB-ra szerettem volna váltani. Az ügyintéző készséges volt, azonnal átállította a csomagot. De egy-két "apróságról" nem tájékoztatott.
1. az 500 mb-ot csak időarányosan, a számlázási időszak között lehet felhasználni: vagyis, ha a számlázás hó 2-án van, és 12-én váltottam csomagot, akkor csak a 12-e és következő hónap 2-a közötti időarányos részt használhatom el.
2. ha ezt az időarányos részt túllépem, KB-onként 1 Ft-ot számláznak = 300 Megabyte-ért 37.000 Ft-ot számláztak ki
A vicc az egészben, hogy mikor jött a tájékoztató sms, hogy túlléptem az 500 MB-ot, azonnal váltani akartam a következő kategóriába, ami 3 GB, 4.000 Ft-ba kerül egy hónapban, és túllépése esetén semmilyen túlforgalmazási díj sincs.
Az ügyintézővel folytatott beszélgetést, minden esetben rögzítik, figyelmeztet minket a géphang. De az ügyintézőnek nem kötelessége tájékoztatni a vevőt a szolgáltatás részleteiről? Nem nevetséges, hogy 300 MB-ért 37.000 Ft-ot kellene kifizetnem? Van valamilyen jogszabály, ami védi ilyen esetben a fogyasztót? Mert ha a megkötésekkel tisztában vagyok, akkor nem fogok a nyaralásra kisebb csomagot váltani, hanem a nagyobbat váltom ki. Ki mulasztott ebben az esetben?
Aki tud, kérem segítsen!
Mozigépész
2010.06.23, 11:32
Ezt szépen írd meg nekik (tértivevényes levélben, ne tudják letagadni), és kérd meg őket a felvett beszélgetés azon részének megmutatására, ahol ezek a tájékoztatások elhangzottak.
Ilyen ügyben az illetékes szerv ha jól tudom a Hírközlési felügyelet, ott tudsz panaszt tenni.