Sgt.Chris
2004.08.15, 07:08
Előrebocsátom, a problémám sajnos nem egyedi, a volt ÉDÁSZ szolgáltatási területén sajnos tudomásom szerint még sokakat érint. Lassan több, mint egy hónapja sorozatos áramkimaradások történnek, szinte naponta és szinte ugyanazokban az időszakokban . Csak egy pillanatra ki,, majd egyből vissza is jön az áram. Betelefonáltam az ügyfélszolgálatra, ahol rögzítették és ígéretet tettek, hogy kivizsgálják. És tényleg nemsokára jött a szervízkocsi. A problémáim elmondása után közölték, hogy számukra ismert a probléma, dolgoznak rajt, de nem tudni, meddig húzódik. Viseljem türelemmel.
A kérdésem arra irányul, hogy felelős-e a szolgáltató, ha ilyen jellegű probléma miatt elektromos eszközeim tönkremennek? (pl.:TV, hűtő, számítógép, házimozi, stb.) A TV-t már egyszer el kellet vinni szervízbe ezen időszak alatt és a szerelő azt mondta, hogy a hibát okozhatta a gyakori áramingadozás. A számítógépem is többször furcsán viselkedik. Egyik sem filléres dolog és sajnos lakásbiztosításom nincs.
Mit lehet tenni?
Köszönettel: Sgt.Chris
Ha megfogadsz egy tanácsot,kötsz lakásbiztosítást,azért a XXI.században már az sem elhanyagolható.Persze ez nem megoldás a problémádra.
Sgt.Chris
2004.08.24, 16:44
Lehet, hogy kötözködésnek tűnik, de ilyen alapon kössek pl. biztosítást a hajamra, ha ne adj' isten a fodrászom rossz napot fog ki és eltolja, akkor védve legyek? Érted a lényegét? Nekem azzal van problémám, hogy adott egy szolgáltatás, amit én becsülettel fizetek és abból kifolyólag nekem károm lesz, önhibámon kívül. Mert egy természeti katasztrófa az más tészta elismerem, oda kell a lakásbiztosítás.
Lehet, hogy nem jó a látásmódom, de ezt így érzem.
Kíváncsi lennék az ügyben egy echte fogyasztóvédelmis véleményre, hisz tulajdonképpen azért írtam ide, hogy egy hivatalos álláspontot halljak.
Shia-ko
2004.08.24, 17:01
Ha kérsz a hibákról szakértői véleményt, amik alátámasztják a véleményed, akkor peres utón igényelhetsz kártérítést, de fel kell készülj a nagy testvér szindrómára, hogy sokáig fog húzódni, minden szakértői véleményt meg fognak támadni, és legjobb esetben évek múlva látsz valami t a pénzedből.
A világ egyszerű: pénz beszél...