Súgó - Keresés - Felhasználók - Naptár
Internetes Hüségnyilatkozat
Fogyasztóvédelem Fórum > Szolgáltatásokkal kapcsolatos fórumok > Vezetékes és mobil szolgáltatók
Györgyi
Az T-online szerződésével van problémám. Egy éve kötöttem internet hozzáférést - pontosa 2006.dec.7-én-
a lakást eddig béreltük és most vettünk egy saját lakást. Kb egy órai telefonálgatás után sikerület eljutni a telefonos ügyfélszolgálathoz. Az volt a kérdésem, hogy, ha a bérelt lakásból elköltözök november 30-án,
hogy tudom a szerződést felmondani. Az volt a válasz, hogy az 1 éves hüségszerződés csak december 7-én jár le, ki kell fizetnem addig a napig. Nem a 7 nappal van gondom, de ha egy fél év mulva költözök el, akkor a fél évet kell kifizetnem, hogy ne szegjem meg a szerződést? Hát ez egy kicist furcsa.
Mozigépész
(Györgyi @ 2007.11.23, 10:22) *

Ez nem furcsa, minden szolgáltató így köt szerződést ahol van hűségnyilatkozat, ez a te példányodban is kell, hogy szerepeljen vagy az ÁSZF-ben! Viszont kérheted az áthelyezést, és az áthelyezés idejére amíg nincs neted átmenetileg nem kell fizetned a szolgáltatásért! Nekem a kábeles nettemnél volt ilyen, ez annó 9900.- volt ha jól emléxem.
groszfater
Meg fogsz lepődni! Aki ingyen hónapot kap, annak az 1 éves szerződése - szerintük - 13 hónapra szól. De a 12 hónap a minimum, ezt el kell ismerni. Az mennyivel szebb amúgy, hogy aki most lép be hozzájuk, az kábé 3-4 ezerrel olcsóbban netezhet, mint aki mondjuk 3 éve t-onlájnos?!
Mozigépész
(groszfater @ 2007.11.24, 21:54) *

Az mennyivel szebb amúgy, hogy aki most lép be hozzájuk, az kábé 3-4 ezerrel olcsóbban netezhet, mint aki mondjuk 3 éve t-onlájnos?!

Ennyit a hűségről!
asdf
Alairsz ujabb egy ev huseget, vagy szolgaltatovaltassal masnal rendelsz meg netet (termeszetesen szinten 1 ev huseg vallalasaval). Ha olcso netet akar az ember tenni kell erte nem csak fizetni a listaarat...
Deme
T. fórumozók!

Végső elkeseredésemben írok minden fórumra ami a témával foglalkozik (mielőtt a Fogyasztóvédelemhez fordulnék) hátha érkezik segítség.

2005. november 9-én internet-szolgáltatói szerződést kötöttem a UPC-vel amely a XI. kerület, Frankhegy u. 10. címen tette lehetővé az Internet elérését. Már a bekötésnél rossz hűségnyilatkozatot toltak elém, amely a light csomag helyett a full csomagot takarta. Mondtam, hogy ez nem jó, nem ezt kértem, erre mondták, hogy küldenek újat. Azóta is küldik.

Mivel 2007. április 10-én eddigi lakhelyemről a XVII. kerületbe költöztem (felmondták az albérleti szerződésem), ezért 2007. április 15-én levelet írtam, amelyben kértem őket, hogy az Internet elérést új lakhelyemen is biztosítsák. A kérelemre, amelyet – a tértivevény szerint – 2007. április 23-án átvettek, a mai napig nem kaptam választ.

Azt, hogy a kérelmet megkapták nemcsak a tértivevény, igazolja, hanem az is, hogy telefonos ügyfélszolgálatukon az ügyintéző is megerősítette, hogy az új címem a rendszerbe került, „hálózat-kiépítés felmérés alatt” megjegyzéssel.
A XVII. kerület ezen részén ugyanis, mint utóbb kiderült nincs lehetőség a UPC által biztosított Internet-szolgáltatás elérésére, amelyről szintén nem tájékoztattak a Moszkva téri ügyfélszolgálaton. Nekem meg, megmondom őszintén eszembe sem jutott, hogy a Fővárosban nincsen mindenhol lefedettségük.

A kérelmem ellenére továbbra is elküldték a havi díjról a számlákat (a régi címre) .

Időközben a modemet személyesen leadtam ügyfélszolgálatukon, mivel azt is kiszámlázták. A volt főbérlőm hívott fel, hogy a postaládában 3 UPC levél van, felbonthatja-e. Mondtam, hogy igen....így tudtam meg, hogy semmit nem tettek ügyem érdekében, a számlákat meg küldözgették , de mivel nem fizettem ezért kikapcsolták a netet. (Amit ráadásul 3 hónapja nem is használtam). Az ügyf. szolgálaton azt mondták anno áprilisban, vigyem magammal a modemet az új helyre....mint kiderült ez is hülyeség, mert le kellett volna adni. Így 4 hónapig állt a szekrényben a modem. Slussz poén, hogy amikor visszavittem az ügyintéző kiscsaj összecsomagolta és eltette. Mondom neki: "Átvételi elismervényt nem kapok?" .. Végül kaptam.

A UPC-től semmilyen tájékoztatást nem kaptam új címemre, arról mi a teendő a szerződéssel, amelyhez kapcsolódó 2 éves hűségnyilatkozat 2007.novemberben lejárt.

A legutolsó állás szerint amit már telefonon intéztem (jó 40 perces ügyintézés eredményeként) szinte megfenyegettek, hogy behajtó céggel fogják a 75.000 forintot behajtatni, ha január közepéig nem rendezem a tartozásom. (Áprilistól visszamenőleg listaáron számláznak és a még hátralévő időt is hozzácsapták + bekötési díj.)
Áprilisig (másfél évig) rendszeresen befizettem minden csekket, holott a szolgáltatás nem volt épp makulátlan, sokszor nem lehetett internetezni amit a hálózat túlterheltségével magyaráztak.

Amennyiben van valainek valami ötlete, hogyan lehetne ebből kikeveredni az legyen szíves írni.

Köszönöm!

Deme

UI: A Moszkva téri ügyfélszolgálaton amikor először jártem modem leadás ügyben, volt egy harminc körüli fiatalember, aki ugyancsak elköltözött , kiköttette a tv-t, netet, a Róbert K. -on meg beköttette, de valahogy elveszett az adatlap a kikötésről és mindkét helyre kapta a számlákat. Nem értették meg, hogy elköltözött és a régi helyen már nem előfizető....No comment
Blade
(Deme @ 2007.12.17, 12:28) *

...
Amennyiben van valainek valami ötlete, hogyan lehetne ebből kikeveredni az legyen szíves írni.
...
Első körben érdemes lenne bemenned, és megtárgyalni az UPC-vel a helyzetet. Tárgyalásra a telefon és a levelezés nem alkalmas.
Ha jól látom a helyzet az, hogy elköltöztél, de az új címeden nem tudnak szolgáltatni. Viszont hűségnyilatkozatod volt.
Ebben az esetben kénytelen leszel kifizetni a szolgáltatási díjat egészen addíg, amíg fel nem mondod a szerződést (mivel a hűség novemberben lejárt, én ezt sürgősen megtenném...).
Hogy miért a listaárat számlázták, azt nem értem, kérdezd meg.
Sajnos attól, hogy nem vetted igénybe a szolgáltatást, még ki kell fizetned, mert nem mondtad fel.
Sajnos azt szerintem nem lehet leverni rajtuk, hogy nem tájékoztattak idejében arról, hogy nem hordozhatod a szolgáltatást... ahhoz perelni kellene, és nem nyerhetsz rajta sokat. Inkább keress egy másik szolgáltatót, mondjuk ADSL-t, mert az sokkal hordozhatóbb, mint a kábelnet. geek.gif
Javaslom a datanetet, velem mindíg korrektek voltak. smile.gif
zolixyz
Én már több mint négy éve vagyok a T-online-nál , abból 1 év volt a kötelező hűségnyilatkozat amit szépen le is tudtam. Ja 10.xxx forintot fizettem havonta a szolgáltatásért. Majd elhúzott mellettem az idő, és nekem maradt a tízezeregynéhányszáz forintos havidíj, míg az új belépők mindenféke kedvezményeket kapnak. Reklamáltam is a szolgáltatónál, hogy nekem, vagyis a régi ügyfeleknek miért nem csökken a szolgátatás díja: azt a választ adták, hogy írjak alá ismételten hűségnyilatkozatot akkor majd fog. Megtettem . De semmi ellenszolgáltatást nem kaptam cserébe, és még így sem kapom azon az áron a szolgáltatást mint a akik most lépnek be. Most ha jól tudom hatezervalahányszázkörül van az én csomagomnak az ára, én fizetek érte hétezervalamennyit. Hogy csökkentsem a havi díjamat ismételten hűségnyilatkozatot kellene aláírnom. Most ugye ezek csak szórakoznak az emberrel , vagy nem?. Ha visszamondanám a szolgáltatást milyen szankció érhetne? Én akkor sem kaptam semmi kedvezményt mikor beléptem hozzájuk, mert mire bekötötték a netet letelt a háromhónapos akciójuk. Most sem kaptam semmi kedvezményt mikor újra aláírtam a hűségnyilatkozatot. Ez a baromság csak magyarországon dívik, vagy máshol is így szívatják az ügyfeleleket. Van még más is a begyeben devil.gifMég így annyit hozzátennék hogy ezalatta négy év alatt még sosem volt olyan hogy azt a sebességet kaptavolna mint ami a szerződésemben van 512/128 ellenben ami van az kb~250-300/30 jó mi? De szerintük a hiba nálam van.. :devil:Ui: 512 kilobitsec a letöltés a 128 kilobitsec meg a feltöltés lenne.
Blade
(zolixyz @ 2008.01.13, 15:12) *

Én már több mint négy éve vagyok a T-online-nál , abból 1 év volt a kötelező hűségnyilatkozat amit szépen le is tudtam. Ja 10.xxx forintot fizettem havonta a szolgáltatásért. Majd elhúzott mellettem az idő, és nekem maradt a tízezeregynéhányszáz forintos havidíj, míg az új belépők mindenféke kedvezményeket kapnak.
Igen. ADSL-ről van szó (kábel, mobil nem), illetve a hurokátengedésnél (ADSL3G, Yo neked, stb) sem játszik ez a szabály.
Van egy olyan szabály, amit a matáv, az alapszolgáltató állapított meg, hogy ő csak azokra az előfizetésekre hajlanó kedvezményt adni, amik olyan telefonvonalon köttetnek, amik vagy újak, vagy legalább 3 hónapig nem volt rajtuk előfizetés. Ezek után ezt MINDEN ADSL szolgáltató kénytelen (?) érvényesíteni, mert ő meg a matávtól bérli a vonalat/központot. Ezért van az, hogy drágábbak a lejárt hűségnyilatkozatos szerződések, mint annak előtte, illetve hogy 3 hónapig nincs az az ADSL szolgáltató, aki hajlandó lenne hűségnyilatkzatot kötni veled.
(zolixyz @ 2008.01.13, 15:12) *

hűségnyilatkozatot. Ez a baromság csak magyarországon dívik, vagy máshol is így szívatják az ügyfeleleket.

Mint látszik, ilyen csak kis hazánkban van, másutt nincs. Szerintem ez a verseny egyértelmű és pofátlan korlátozása a matáv részéről.
Megoldások:
- Amennyiben van nálad lehetőség hurokátengedéses szolgáltatásra, akkor már nyertél is: ezek olcsóbbak, és gyorsabbak, mint a hagyományos ADSL, nem kötelező hozzájuk a telefonszolgáltatás (3500 forint alapdíj), és persze van némi választék is.
- Ha ilyened nincs, de van nálad kábelTV, (és persze nem T-kábel, mert ők legalább olyan drágák és tréhek, mint az ADSL-ük), akkor átállhatsz kábelnetre. Ennek az a hátránya, hogy ha elköltözöl, jó eséllyel nem tudod vinni az előfizetésedet (mert ott más a szolgáltató, vagy nincs meg a technikai háttér), és buktad a hátralévő előfizetési díjat.
- Ha csak hagyományos ADSL elérhető nálad, akkor a végső megoldás a következő: beköttetsz egy új telefonvonalat, megrendeled rá (nem a matávtól...) az ADSL-t, majd mikor már kiépítették, akkor lemondod a régi vonalad, és a rajta levő mindent. Ezzel bebukod a régi telefonszámodat (de legalább kevesebb telemarketinges fog zaklatni...), és nem két hét, míg kihúzzák az új vonalat, és persze lehet, hogy létesítési díjat is kell fizetned a matávnak. De ha szerencsés vagy, találsz olyan ADSL akciót, aminél a telefon létesítési díjat átvállalják... biggrin.gif

Nekem is jó időbe tellett, míg kinyomoztam, mi is áll ennek a hátterében. De bízom benne, hogy a jövőben elterjed a hurokátengedéses szolgáltatás, és akkor majd megint szabad lesz a verseny... nem húz le rólunk annyi sápot a matáv, amennyit csak nem szégyell! mad.gif
petne
(zolixyz @ 2008.01.13, 15:12) *

Én már több mint négy éve vagyok a T-online-nál , abból 1 év volt a kötelező hűségnyilatkozat amit szépen le is tudtam. Ja 10.xxx forintot fizettem havonta a szolgáltatásért. Majd elhúzott mellettem az idő, és nekem maradt a tízezeregynéhányszáz forintos havidíj, míg az új belépők mindenféke kedvezményeket kapnak. Reklamáltam is a szolgáltatónál, hogy nekem, vagyis a régi ügyfeleknek miért nem csökken a szolgátatás díja: azt a választ adták, hogy írjak alá ismételten hűségnyilatkozatot akkor majd fog. Megtettem . De semmi ellenszolgáltatást nem kaptam cserébe, és még így sem kapom azon az áron a szolgáltatást mint a akik most lépnek be. Most ha jól tudom hatezervalahányszázkörül van az én csomagomnak az ára, én fizetek érte hétezervalamennyit. Hogy csökkentsem a havi díjamat ismételten hűségnyilatkozatot kellene aláírnom. Most ugye ezek csak szórakoznak az emberrel , vagy nem?. Ha visszamondanám a szolgáltatást milyen szankció érhetne? Én akkor sem kaptam semmi kedvezményt mikor beléptem hozzájuk, mert mire bekötötték a netet letelt a háromhónapos akciójuk. Most sem kaptam semmi kedvezményt mikor újra aláírtam a hűségnyilatkozatot. Ez a baromság csak magyarországon dívik, vagy máshol is így szívatják az ügyfeleleket. Van még más is a begyeben devil.gifMég így annyit hozzátennék hogy ezalatta négy év alatt még sosem volt olyan hogy azt a sebességet kaptavolna mint ami a szerződésemben van 512/128 ellenben ami van az kb~250-300/30 jó mi? De szerintük a hiba nálam van.. :devil:Ui: 512 kilobitsec a letöltés a 128 kilobitsec meg a feltöltés lenne.

Egy kicsit ellentmondásos a szöveged... smile.gif

Írod, hogy 10 ezer valamennyi volt a havidíjad, majd újabb hűséget kötöttél és 7 ezer valamennyi lett. Végül meg mondod, hogy nem kaptál semmi kedvezményt... ha valóban nem kaptál most a hűségért kedvezményt, akkor a havi 3 ezer forint az mi? Dísz? smile.gif
Jelenleg valóban úgy van, hogy az új előfizetők egy kicsit több kedvezményt kapnak, mint a régiek, de ez mindenhol így van. Majd az idő folyamán ez meg fog változni, hamár telített lesz az adsl piac.
asdf
Es tovabbra is fontos kiemelni, hogy az uj belepoknek szolo kedvezmenyt nem az internetszolgaltatok adjak (jelen esetben t-online), hanem az alaphalozati szolgaltato (jelen esetben t-com, tehat a matav, akinek a cuccan megy a dolog, es akitol nagykerben veszik ezt az internetszolgaltatok, a kedvezmenyt ez utobbiak csak tovabbadjak az ujaknak).
petne
(asdf @ 2008.01.19, 20:17) *

Éppen ez miatt hozta be, hogy szolgáltatóváltás esetén nem minősül az előfizető új előfizetőnek, mivel a vonalán volt 3 hónapon belül adsl. Hiszen váltás után is a T-Com szolgáltatja magát az adslt továbbra is.
Blade
(petne @ 2008.01.19, 20:34) *

Éppen ez miatt hozta be, hogy szolgáltatóváltás esetén nem minősül az előfizető új előfizetőnek, mivel a vonalán volt 3 hónapon belül adsl. Hiszen váltás után is a T-Com szolgáltatja magát az adslt továbbra is.

Igen, de ezzel együtt is a szolgáltatók közti verseny korlátozása, az ügyfél "röghöz kötése".
Hubertus
Sziasztok!
Bátyám szeptemberben rendelt 2 éves hűségnyilatkozattal mobil internetet a vodafone-tól. Az internet működött is decemberig megfelelően, de azóta valahogy mindig megszakad, megakad, vagy egyszerűen nem a szerződésben megfogalmazott adatátviteli sebességgel tudok internetezni(a családban van informatikus és ő szerint sem megy normálisan a net). Az ÁSZF-ben viszont van egy olyan pont ahol elhárítják ezt, környezeti körülményekre hivatkozva. Van viszont egy olyan pont is hogy közös megállapodással felbonthatjuk a szerződés a hűségnyilatkozat lejárta előtt. Hogy lehetne elérni hogy ez megtörténjen? Nem hiszem hogy ha a panaszkönyvet fogom kikérni azzal még ez megoldódik.... kérlek segítsetek!
Blade
(Hubertus @ 2008.02.23, 13:00) *

Pedig az esetek jó részében ezzel oldódik meg... de ez nem a joghoz, hanem a pszichológiához kötődik. geek.gif
Jogilag arra hivatkozhatsz, hogy
1959. évi IV. törvény
A teljesítés
277. §
(1) A szerződéseket tartalmuknak megfelelően, a megszabott helyen és időben, a megállapított
mennyiség, minőség és választék szerint kell teljesíteni. A szolgáltatásnak a teljesítés
időpontjában
a) alkalmasnak kell lennie azokra a célokra, amelyekre más, azonos fajtájú szolgáltatásokat
rendszerint használnak, és
cool.gif rendelkeznie kell azzal a minőséggel, illetve nyújtania kell azt a teljesítményt, amely
azonos fajtájú szolgáltatásoknál szokásos, és amelyet a jogosult elvárhat, figyelembe
véve a szolgáltatás természetét, valamint a kötelezettnek, a gyártónak, az
importálónak vagy ezek képviselőjének a szolgáltatás konkrét tulajdonságaira
vonatkozó — különösen reklámban vagy az áru címkéjén megjelenő — nyilvános
kijelentését, és
c) alkalmasnak kell lennie a jogosult által meghatározott célra, ha azt a jogosult a
szerződéskötés időpontjában a kötelezett tudomására hozta, és abba a kötelezett
beleegyezett, valamint
d) rendelkeznie kell a kötelezett által adott leírásban szereplő, és az általa a jogosultnak
mintaként bemutatott szolgáltatásban lévő tulajdonságokkal.

Itt látszik, hogy a szolgáltatás nem tudja azt a minőséget, amivel hirdették, illetve ami a szerződésben szerepel.
Ha arra hivatkoznak, hogy van valami minimális szolgáltatás meghatározva, arra az az érv, hogy az nem lehet állandóan minimális: valami olyan döntésre emléxem, hogy egy hónapban 3 nap minimális szolgáltatás még elmegy, de ennél több már szerződésszegés (magyarul ha a szolgáltató a mondjuk 8M-s ADSL vonaladon kapásból a minimális 2M-t állítja be, és ezt tartósan így tartja, az szerződésszegés, ugyanis a reklám/csomag leírás/szerződés is egyöntetűen 8M-ról szól.).
Sajnos konkrétan mobil nettel nincs tapasztalatom (nem mertem még kipróbálni, pont a megbízhatatlansága miatt). ninja.gif
A törvényt megtalálod a fórum általános részéből kiindulva, vagy az ügyélkapun.
Hubertus
(Blade @ 2008.02.25, 11:36) *

Thx. A héten beállítok hozzájuk. aztán remélem sikerül meggyőzniük. Egyébként a voda 3.6 mib/s-os netet hirdet, aminek a tényleges csúcssebessége 1.1 mib/s amit én 100kib/s-os átlagnak érzek. no comment. írok ha van valami bővebb infó az ügyről.
Mia1016
eek.gif Sziasztok !

Szintén a T-online szolgáltatással illetve nem szolgáltatással van gondom ! Végre letelt a hűségidő ! clap2.gif Az 1 év folyamán állandó probléma volt a szolgáltatásukkal.
- lefagyott a gép
- rettentően lassú volt
- a net folyamatosan ledobott
- ültem a gép előtt nem volt vonal,de a számlálójuk az rendesen pörgött
- persze szerintük, a "hiba az ön készülékében van" ez a szokásos válasz...
2008.január 31.-én lemondási nyilatkozatot és mellékelten a meghatalmazást ,mivel a férjem helyett én írtam alá , az egri fiókjukból faxszolta az alkalmazott. Azóta még két alkalommal küldtem el szintén Egerből mert az elsőt "nem kapták meg", másodjára "nem látták a meghatalmazást" ,harmadjára február 29.-én és ők ekkortól akarják a szolgáltatást megszüntetni! geek.gif A legolcsóbb csomagom volt , de már a számlák kezdtek nagyon eldurvulni ( számokban... ) , ismétlem , szolgáltatás nuku , a számláló pörög és persze a hiba nálam van ???!!! Így belegondolva 1 év alatt " szép kis összeggel" rövidítettek meg ! bash.gif
Azóta már a 3. emberkével levelezek ezek miatt starwars.gif
Nem vagyok hajlandó kifizetni azt amit ők kiszámláztak , box.gif mert szolgáltatás az ő számlálójuk szerint volt ,de a valóságban nem volt vonal mad.gif
Több ismerősöm is ezekre a "tünetekre " panaszkodik velük (nem szolgáltatásuk) szemben! Alig várják,hogy megszabaduljanak tőlük!
Ja, még a telefonvonalat is lemondtam ,február 20.-án , amin keresztül jött a szolgáltatás.
Egy ismerősömnek panaszkodtam rájuk , amikor odajött egy idegen hölgy és ő mondta,hogy az 1 havi ingyenes próbaidőt kiszámlázták neki 7.000.- Ft-ot ! eek.gif
Semmire nem reagálnak csak azt ismételgetik,hogy a szolgáltatást számlázták ki. bangin.gif

Komolyan , még hál Istennek ennyire gerinctelen céggel még nem volt dolgom! banned.gif
Mia1016
Sziasztok !

Légyszi adjatok tanácsot vagy mondjatok véleményt. unsure.gif

Köszönöm: Mia
Blade
Először is olvasd el a szerződésedben, mennyi felmondási idővel lehet megszűntetni a szerződésedet.
Aztán írj nekik egy levelet, amiben közlöd velük, hogy az átvétel napjától meg kívánod szűntetni a szerződésedet. Írd bele, hogy a szerződés szerint x nap a felmondási idő, ami után nem vagy hajlanó semmilyen követelésüknek eleget tenni, addíg szűntesék meg a szolgáltatást.
Ezt TÉRTIVEVÉNYESEN add postára. Kapni fogsz róla egy értesítőt a postától, hogy ki és mikor vette át. Az átvétel napjához add hozzá a felmondási időt, és az azután keletkezett díjakat ne fizesd ki. devil.gif
Alternatív megoldás, ha a felmondási nyilatkozat egyik példányát aláiratod az ügyintézővel, azt megtartod, és ahhoz adod hozzá a felmondási időt. Ha kaptál ilyet, akkor nyugodtan számolhatsz azzal. A felmondási idő után nincs joguk neked semmit számlázni, mert már nincs köztetek szerződés. geek.gif
Ja, és ne piszkálj minket, nem azért nem válaszolunk, mert lusták vagyunk, hanem mert még nem olvastuk a bejegyzésedet. mad.gif
Mia1016
Szia Blade !

Eszemben sincs piszkálni Titeket vagy Téged ! eek.gif Gondolom sokunknak próbáltok tanácsokkal segíteni,ezért elnézést,ha piszkálásnak tűnt. ( nem volt szándékos )
A hűségidőm már lejárt, akkor hol van még felmondási időm!? Ezt nem értem,mert ugyi lejárt a hűségidő?
A lemondónyilatkozatomat hivatalosan átvették a képviseletükön.
Fórumokon olvasom ugyanazt amit velem is csináltak,hogy fizetni kell ,de szolgáltatás az nincs "INTERNYET"
amit a T-Online csinál. A havi
csekkek összege szépen emelkedett és mert ha nem teljesen hülye az ember akkor megnézi,hogy a számláló pörög ezerrel , a gép előtt ülve vonal meg nincs. Én fizessek, talán még ők tartoznak nekem.

Ne haragudj,de nagyon pipa vagyok rájuk !

Kébzeld , totál lebénultam,hogy miket csinálnak az ügyfeleikkel ( szolgáltatás,számlázás stb... ) azt hittem egyedül vagyok a bajommal.
Hozzátok , tanácsért -segítségért fordultam, mert egy egyszerű emberke,ha módja van rá akkor próbál olyan emberektől tanácsot kérni és elfogadni , akik tudnak rajta segíteni így, vagy úgy.

Köszönöm: Mia
Blade
(Mia1016 @ 2008.03.08, 15:34) *

A hűségidőm már lejárt, akkor hol van még felmondási időm!? Ezt nem értem,mert ugyi lejárt a hűségidő?
A lemondónyilatkozatomat hivatalosan átvették a képviseletükön.

Attól, hogy a hűségnyilatkozatod lejárt, nem szűnik meg automatikusan a szerződésed.
A felmondásnak meg az a módja, hogy valamelyik fél felmondja a szerződést, és ezután a szolgáltató a felmondási idő végéig még szolgáltat, az előfizető meg fizet, tehát a szerződés még annyi ideig fenn áll.
Utána a szolgáltató nem köteles szolgáltatni, az előfizető meg nem köteles fizetni, mivel köztük szerződés már nincs. A felmondási idő más lehet, ha a szolgáltató mondja fel a szerződést, meg ha az előfizető; sőt, attól is függhet, miért szűnteti meg a szerződést. De ezek a szerződésben vagy az ÁSZF-ben (a szolgáltató honlapjáról elvileg letölthető) benne kell, hogy legyenek.

Vagy valamit rosszul értek, és nem ez a problémád?
djpiger
Hello!

Azt szeretném kérdezni, hogy az jogos e ha lejárt a hűségnyilatkozat és rögtön utána felhívnak, hogy kössem meg megint 1 évre én beleegyezek. Persze telefonos beszélgetés. Emellett olcsóbb havidíjat ígértek és ez nem történt meg. Igazábol arra lennék kíváncsi, hogy lehet e 1 szolgáltatóval 2* hűségynilatkozatot kötni egymás után.
asdf
Persze hogy lehet, a husegszerzodes lejarta utan a szerzodesed husegido nelkuli, listaaras szerzodesse valik. (most azon apro logikai bakit ugorjuk at, hogy szerintem a hatarozott ideju szerzodes az a hatarido lejartaval megszunik, es csak uj szerzodes kotesevel mehetne tovabb a dolog).
.
Invision Power Board © 2001-2012 Invision Power Services, Inc.