kalapács
2008.01.18, 17:27
Szisztok!
Segítsetek!
Van egy TV készülékem, amelyre 2 év teljeskörű garancia és 1 év garancia van a fő alkatrészekre.
A garancia utolsó évében tönkrement az alaplap. Novemberben elvittem a készüléket a szervízbe, amit felvettek készpénzes javításra, úgy ha mégis garanciális lenne a javítása (alaplap vagy képcső), akkor beírják, hogy garanciális javítás lesz. Hetente érdeklődtem a Tv után, de a készülék még mindig nem volt kész, mert nem tudták, hogy mi a hiba, majd egy hónap elteltével rájöttek, hogy az alaplap nem jó és ekkor kérték a garanciális papírokat. Megegyeztünk szóban, hogy kérik a gyártó cégtől a készülék cseréjét, mert az alaplap cseréjével gazdaságtalan a készülék javítása. Január 2. hetében érdeklődtem és azt a választ adták, hogy még a készülék nincs kész, ekkor én kértem a gyártó cégtől a készülék cseréjét vagy levásárlását. Ezek után felkerestem az eladót is immár már másodszor, ahol panaszt tettem a szervízre, kértem, hogy vegyenek fel jegyzőkönyvet, de a válasz az volt, hogy ez nem az ő feladatuk. A napokban megkaptam a gyártó cégtől, hogy a készüléket nem cserélik a készüléket, mert időközben elkészült a készülék és vegyem át. A készüléket átvételkor kipróbáltam és kiderült, hogy a 16:9 -es képarány funkciója csíkos. Nem voltam hajlandó átvenni a készüléket, ekkor a javító szervíz vezetője minősíthetlen hangon közölte velem, hogy vigyem el a készüléket, mivel hogy Magyarországon nem sugároznak 16:9 képarányban adást, és erre nincs szükségem.
Kérdés: Ebben az esetben mi a teendő?
Először is soha ne adj át, illetve vegyél át úgy semmit, hogy nem kapsz róla papírt, hogy mikor történt, mi volt a baja, és mit csináltak vele.
Ugyanis ha muszály, akkor csak ezekkel mehetsz bíróságra.
Ha nem muszály (vagyis most megfelel neked a javított TV-d), akkor inkább vedd át, és használd amíg még megy: ugyanis egy bírósági eljárás 1-2 évbe telik.
Ha mégis ragaszkodsz a 16-9 -es képarányhoz (mert mondjuk ugye DVD filmet nézel asztali lejátszóról... erről még nem hallottak a szervízben?), akkor mindenképpen a boltban kell érvényesítened a jogaidat, ahol vetted a TV-t. Oda kell visszamenned, velük kell egyezkedned, vagy ha nem engednek, akkor ott kel beírnod a történetet a vásárlók könyvébe. Ha nem tudják/hajlandók javítani vagy cserélni, akkor elvileg jogod van elállni a szerződéstől, és a vételárat visszakövetelni. De hogy ez tényleg megállna-e bíróság előtt, ahoz a garancia pontos feltételeit is ismerni kellene. Szóval nem triviális eset.
Hello.
Bár olvasgattam már és sokat tanultam a forumból azért leírom a problámámat.
2007. júniusában vásároltam egy Whirlpool ADP688 tipusú mosogatógépet az Euro Markt Magyarország nevű cégtől az interneten. 2007 december közepéig nagyszerűen működött de karácsony előtt bekerepált.
Kis unszolásra kijött a szervizes gádzsó, megnézte és azt mondta hogy megrendeli az alkatrészt meg azt is mondta hogy a két ünep között de legkésőbb január elején kicseréli a fűtőszálat meg a vezérlőpanelt.
Na igen ám de már mindjárt február van. Vagyis 2 hónapja van egy nem működő mosogatógépem.
Kicsit már türelmetlenkedtünk és felhívtuk a szervízt de ők sokadszorra is azzal ráztak le minket hogy még nem jött meg az alkatrész. Na itt vagyok most és nem igazén tudom hogy tudnák kijönni minél hamarabb ebből vagy érvényesíteni az akaratomat.
Itt merül fel egy ujabb probléma mégpedig hogy nem találom az Euro Markt -ot a neten , mintha eltünt volna.
Mit tegyek segítsetek.
Előre is köszi
Calvinke
2008.02.03, 20:56
Sziasztok!
Nekem 1 kérdésem lenne!
Vásároltam 2006 X Y kor móri Euronixba egy mobilt telefont (LG KG800 Schocolate) ami akkor 70 000 ezer forint volt!
És meghibásodott!
Az elsö szervízeléskor a kamerája ment tönkre ezt el is hárították úgy 1 hónap alatt 1 szoftver frissítéssel .
Majd úgy 2 hónapra rá a kijelző problémája volt az az fehér volt a képernyő de ki-be kapcsoláskór az elhárult!Valamit a hedsszettem nem volt jó,az 1-ik oldal nem szol, ha szolt is gyengén
Majd vissza vittem és azt mondták úgy 1 hónap és kész, de 9 nap alatt vissza került hozzám a telefonom!
(most sikerült tartani a határ idejüket az előző javításkor nem tudtam, hogy 15 nap után kérhetem a cserést vagy a lóvét) .
A 2. szervizelés után ugye, vissza került hozzám a telefon ugyan úgy 1 szoftver frissitést csináltak rajat. Azt mondták hogy jo és tesztelték!
Mit ad isten, ugyan olyan problémákkal kaptam vissza a telefont és a hedszettet is !
Majd másnap vissza vittem és a azt mondtam, hogy nem kell a telefon adják vissza a lóvét vagy hagy vásároljam le az árát!
Ilyenkor mi a teendő ill mit tehetek ?
(Calvinke @ 2008.02.03, 20:56)

Majd másnap vissza vittem és a azt mondtam, hogy nem kell a telefon adják vissza a lóvét vagy hagy vásároljam le az árát!
Ilyenkor mi a teendő ill mit tehetek ?
Eddíg jól csináltad. Ha nem adták vissza az árát, akkor kérd a vásárlók könyvét, írd bele a történetet, és írd bele, hogy elállsz a szerződéstől, 8 napon belül utalják vissza a pénzed az adott bankszámlára. (és írd bele a bankszámlaszámodat). Hivatkozhatsz arra, hogy a többszöri javítás összesen jelentősen meghaladta a törvényben megadott 15 napot, és neked jelentős kellemetlenséget okozott (addíg nem tudtál telefonálni, cserekészüléket nem adtak).
Calvinke
2008.02.04, 16:08
(Blade @ 2008.02.04, 14:59)

Mai nap voltunk bent a fentebb nevezett üzletbe, mert nem telefonáltak!
Ott azt mondták, hogy 1,5 hét múlva lesz csak eredmény az ügyben!
Igaz ott azt mondták, hogy ez 15 napos javítási határ időre törekedni kell a javitatton cégnek nem ez a mérvadó ez tényleg így van ?
Felküldték postán a szervizbe és azt mondták, hogy onnan várják a választ!
Így nem is kezdtem el kötekedni az ügyben nem is írtam a vásárlok könyvébe!
Várok 1,5 hete pontossan más felet és ha semmi előre haladás nem lesz az ügyben akkor a te tanácsodat követem!
Ott az egyik személyzetis vagy mitom én ki volt, Ö azt mondta, hogy arra fog törekedni , hogy vissza kapjuk a pénzt!
Remélem ezzel még így nem kések el ugye?
Előre is mindent köszi!
Sziasztok. Van egy laptopom amin bizonyos hanghiba jelentkezik rögtön a bekapcsolás után /sistergés/. 02.14-ig még garanciás. A szervíz nem ad csere készüléket a javítás idejére.
Nekem munka ezközöm a laptop, vagyis nélkülözhetetlen a munkámnál. Autónál, mobilnál jár a csere javítás idejére, laptoppnál miért?
(frizi @ 2008.02.05, 09:29)

Mert ilyen a jogi szabályozás. Kérd számon a tisztelt parlamenten...
Egyébként sehol sem kötelező a cserekészülék. A törvény szerint a javítást vagy cserét "lehetőleg" 15 napon belül, a
vevőnek jelentős kényelmetlenség okozása nélkül kell elvégezni. Azért is adnak cserekészüléket, hogy neked ne okozzanak kényelmetlenséget.
Általában el lehet mondani, hogy a notebok- és mobiltelefon szervizekkel sok a gond: nem hogy nem segítőkészek, de sokszor törvénysértően szemét a hozzáállásuk. Eddíg még csak egy jó notebook szervízről hallottam, de még ez sem megerősített.
htlecso
2008.02.11, 10:04
Urak hölgyek nálam tapasztaltabbak véleményét kérném.
Van egy 2 hónapos garanciális Sony Ericsson telóm amit a győri Vodafonba vettem. Másodszor hibásodik meg. A Vodafonos eladó hölgyike azt mondja vesz fel jegyzőkönyvet amit továbbít a SE szervízbe és azok majd 99% hogy elutasítják a telefonom CSERE igényét. Tehát nem szeretném ha megint javítanák, hanem CSERÉT szeretnék. Ez kinek a hatóköre? A kereskedő dönt a cseréről vagy a Sony Ericsson szervíz ahová küldik a készülékem? Ilyen esetben mit tehetek? Vagy teljesen kiszolgáltatott vagyok és caak álmodozhatok arról hogy kicserélik?
(htlecso @ 2008.02.11, 10:04)

Igen, te kérhetsz cserét, de nekik jogukban áll azt - a javításhoz viszonyított aránytalan többletköltségre hivatkozva - elutasítani, és javítani a készüléket.
Ezt addíg csinálhatják, amíg biztosítani tudják, hogy "a javítást lehetőleg 15 napon belül, a vevőnek okozott jelentős kényelmetlenség nélkül" meg tudják oldani. Ebben az esetben a többszöri javítás ideje összeadódik.
Ha ez nem sikerül nekik, akkor elállhatsz a szerződéstől, és visszakövetelheted a vételárat. Jelentéktelen hiba esetén viszont csak árleszállítást kérhetsz.
Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a 4. meghibásodáskor (ha nem javították kifejezetten sokáig, mert akkor a 3. -nál) közlöd velük, hogy vagy cserélnek, vagy elállsz a szerződéstől. Ha kiröhögnek, akkor a vásárlók könyvébe is beírod ugyanezt.
Akkor már másként fognak hozzáállni a dologhoz...
htlecso
2008.02.11, 13:56
értem. Köszi a gyors választ. Valahogy úgy látom, hogy ez a fogyasztóvédelmi törvény tulajdonképpen nem ér semmit. Értem ezelatt, hogy elég mókás egy törvény szövegében olyan szavakat olvasni hogy "törekednie kell" meg hogy "aránytalan többletköltség" aztán meg a Vodafone levelében az áll hogy:
" Munkatársaink természetesen arra törekednek, hogy típus azonos készülékkel segítsék ügyfeleinket a szervizelés időtartama alatt, azonban ez a behatárolt készlet miatt nem mindig lehetséges. "
(htlecso @ 2008.02.11, 13:56)

Jól látod a helyzetet. Szerintünk is vissza kellett volna zavarni az általános iskolába azt, aki ilyet ír egy törvénybe... de sajnos ez hatályos ma. És ez már a "rendszerváltás" után íródott...
Azért van egy joggyakorlat, ami konkrétabb értelmezést ad... ezért is mondtam az összesen 30 nap, illetve több, mint 3*-i javítást. Ilyen feltételek mellett már bíróságon is megállna a kereseted, ha odáig kerülne.
Egy lakásnál be lehet bizonyítani a 15 napra törekedést, de akár egy hajónál, egyéb járműnél is lehetnek érdekes hibák, a telefonnál nem működik ez, hiszen a várakozás, ha nem mindent a lehető leggyorsabban igyekszenek megoldani, nem tartanak készletet nem törekvés a határidő betartására.
Azt mondja, törekszik rá, dolgozott, sok munkaóra van benne?
Akkor elég szép megindokolni, hogy a munkaóra költsége hogy lett olcsóbb a cserénél

Ergo: Az aránytalan többletköltségre való hivatkozás megdől javításnál.
Cserénél pedig nincs jó indok a várakozásra
htlecso
2008.02.11, 20:46
Én csak egyszerűen most döbbentem rá, hogy a törvényeink milyen nevetségesek, és a nyitva "felejtett " kiskapuk a kereskedőnek kedveznek. És én még inkább az a fajta vagyok aki ha kell kersztbe letolja a a 19"-os lapmonitort a vodafonos lányka arcába, mert félelmetesen flegmák az ügyféllel, nade akik nem olyanok hogy nekiállnak 2 oktávval mélyebb hangon asztalra csapni, azokat még jobban kihasználják.
Előre látom, hogy megint 2 hétig a szervízbe lesz a telefonom. Utána majd, mikor majd harmadszor is elromlik meg majd azért nem cserélik ki, mert nincs meg az eredeti CDrom amit adtak mellé az adatkábelhez.. Vagy ha netán előjön akkor majd abba kötnek bele hogy ők nem ebbe a reklámszatyorba adták oda.
Eleve úgy állnak a vásárlóhoz - akikből élnek - hogy készen állnak a szóval hogy mit miért NEM lehet megoldani, semmi ügyfélbarát vásárlócentrikus magatartás..
htlecso
2008.02.27, 10:26
No, újra jelentkezem. Ma letelt a 15 nap a Sony Ericcson telómmal. Természetesen nem javították meg, nem készült el még mindig, és nem is tájékoztattak semmi módon arról hogy hogy áll a telefonom. Eleddig 29 napot volt szervízbe összesen, az előző szervízelését is beleértve, az 14 nap volt.
Mit tanácsoltok mit tegyek ?
A. Semmit, nem is tehetek semmit, várjak aztán majd leglesz.
B. menjek be a Vodafoneba, gyújtsam rá az asztalt a pirosruhás kislányra és fenyegessem meg hogy kész vagyok a legfelsőbb bíróságig is elmenni.
C. egyéb
várom az ötleteket...
Kenderice
2008.02.27, 11:21
(htlecso @ 2008.02.27, 10:26)

Én a helyedben beballagnék oda, ahol vettem a telefont és a 15 napot (összese már 30) meghaladó javítás miatt egy ugyanolyan, új készülékre való cserét kérnék. Ha ezt elutasítják, akkor jelentős kényelmetlenségre való hivatkozással elállnék a szerződéstől.
htlecso
2008.02.27, 11:35
Igen, de előre hallom, hogy azt mondja a kislány a Vodafonba, hogy a csere eldöntése nem az ő hanem a szervíz hatásköre. És élböl közölte - mivel először cserét akartam kérni - hogy tapasztalatból mondja, hogy a szervíz a cserék 99% ( ! ! ) elutasítja.
Kenderice
2008.02.27, 12:57
(htlecso @ 2008.02.27, 11:35)

Igen, de előre hallom, hogy azt mondja a kislány a Vodafonba, hogy a csere eldöntése nem az ő hanem a szervíz hatásköre. És élböl közölte - mivel először cserét akartam kérni - hogy tapasztalatból mondja, hogy a szervíz a cserék 99% ( ! ! ) elutasítja.
Akkor a szerződéstől állj el minden egyéb kérdezősködés nélkül. Az, hogy ők hogy vannak a szervízzel, téged ne érdekeljen. Te a Vodafonnal vagy szerződésben. Bemész a boltba és írásban állj el a szerződéstől. (Ha a szervízzel próbálnak takarózni, határozottan közöld, hogy téged ez nem érekel.) Hogy ennek gyakorlatban mi a menete, hogyan és kinek kell átadni és mennyi idő alatt kel eldönteniük, azt nem tudom, velem még nem volt ilyen. De az elálláshoz valószínűleg találsz itt valahol formanyomtatvány szerűséget.
htlecso
2008.02.27, 13:03
okés, köszönöm, körülnézek. De ilyenkor ugye csak a telefonal kapcsolatos 2 éves hűségszerződésem ugrik tehát attól állok el, ugye? Tehátnem az előfizetőit - úgy értem.
mrteddy
2008.02.27, 15:52
Üdvözlet!
Tanácsot szeretnék kérni, az alábbi témával kapcsolatban.
Vettem decemberben az Extreme Digitalban egy Olympus fényképezőgépet. Miután használtuk kiderült, hogy hibás. Eljutattam a hivatalos márkaszervízbe, ők ki Csehországba javításra, ez tulajdonképp mindegy, hol csinálják. A javítás maga 32 napig tartott. Amit mondtam, hogy hibás: a CCD és az LCD kijelzőn van egy pixelhiba. A CCD-t úgy néz ki kijavították, de az LCD-n a pixelhiba megmaradt. A mai nap írtam az LCD pixelhibájával kapcsolatban az Extreme Digitalban, erre ők azt írták, hogy nem "nem esik bele a javítandó, s hibás kategóriába", mire válaszomban írtam, hogy oké, de erről én sem szóbeli, sem írásbeli tájékoztatást nem kaptam. Erre az a válaszjött, hogy vegyem fel a kapcsolatot a márkaszervízzel, és megadta az elérhetőségeit, mondván, majd ők fognak érdemi választ adni. Visszaírtam az edigitalnak, hogy ez az ő dolguk volna utánajárni, mert velük állok szerződésben. Ugyanakkor az olympusnak is írtam. Igazából itt a kérdésem az volna, hogy egy fényképezőgép LCD kijelzőjén levő pixelhibára hogy vonatkozik a garancia, lehetséges hogy nincs garancia pixelhibára? Ugyanakkor erről engem sem szóban sem írásban nem tájékoztattak.
Teddy
Kenderice
2008.02.27, 17:02
(htlecso @ 2008.02.27, 13:03)

okés, köszönöm, körülnézek. De ilyenkor ugye csak a telefonal kapcsolatos 2 éves hűségszerződésem ugrik tehát attól állok el, ugye? Tehátnem az előfizetőit - úgy értem.
Ööööö... hát ezt nem tudom, megmondom őszintén.
(mrteddy @ 2008.02.27, 15:52)

Igazából itt a kérdésem az volna, hogy egy fényképezőgép LCD kijelzőjén levő pixelhibára hogy vonatkozik a garancia, lehetséges hogy nincs garancia pixelhibára? Ugyanakkor erről engem sem szóban sem írásban nem tájékoztattak.
Igen, LCD-knél vannak szabályok arra, hogy mekkora LCD-nél mennyi pixelhiba elfogadott.
Ezt nem csoda, hogy nem találtad meg, valahol az LCD gyártó honlapján szokott lenni.
Egy fényképezőnél vagy mobilnál egy pixel hibája még nem szokott számítani... mint ahogy nem is igazán befolyásolja a használhatóságot.
Egyébként meg mint jelentéktelen hibáért árleszállítást kérhetsz a törvények szerint, szerintem nem éri meg vele foglalkozni...
mrteddy
2008.03.04, 23:00
Na!
Újabb fejlemény történt a fényképezőgépemmel.
A szakszervízben eltöltött 25 nap után, a szakszervízbe leadott mindkét hiba újra fenn áll. (az LCD pixel hibát meg sem csinálták). Mivel már tényleg a pénzt szeretném visszakapni az üzlettől, ma bementem az üzletbe, elmagyaráztam, hogy a kijavított hiba még mindig fennt áll, és hogy elállok a szerződéstől, mondván 15 napnál indokolatlanul többet töltött a szervízben, és a hiba ki sem lett javítva. Azt mondta a szervízes, hogy amióta az eu-ba beléptünk, ez a 15 nap nincsen, meg össze vissza vissza mondott mindent, jegyzőkönyvet nem vett fel. Azt mondja elküldheti ő a szervízbe, vagy elvihetjük mi magunk újra az Olympushoz a gépet. Mondta, hogy az Olympusnak kell bevizsgálnia a gépet, stb...
Szóval mit tegyek, ha a javítaásra leadott gép újra ugyanazokkal a hibákat produkálja mint amikor leadtam, és elküld, hogy menjek el a szervízbe, vagy ő is elküldheti, de a személyes kontaktussal többet érek el, ő odaírhatja hogy cserét kérek, vagy hasonló, azt majd kiderül mit kapok...
Van olyan telefonszám, amit ha felhívok, és elmondom a telefonban mi a gondom, majd a telefont átadom az üzleti alkalmazottnak elmondja neki, hogy mi a jogszerű, mert egyszerűen nem tudta a törvényt, hadovált, így nem tudtam érvényesíteni jogomat. Unom már a sokszoros mászkálást, és hogy két hónapja rossz a gépem...
(mrteddy @ 2008.03.04, 23:00)

meg sem csinálták). Mivel már tényleg a pénzt szeretném visszakapni az üzlettől, ma bementem az üzletbe, elmagyaráztam, hogy a kijavított hiba még mindig fennt áll, és hogy elállok a szerződéstől, mondván 15 napnál indokolatlanul többet töltött a szervízben, és a hiba ki sem lett javítva. Azt mondta a szervízes, hogy amióta az eu-ba beléptünk, ez a 15 nap nincsen, meg össze vissza vissza mondott mindent, jegyzőkönyvet nem vett fel. Azt mondja elküldheti ő a szervízbe, vagy elvihetjük mi magunk újra az Olympushoz a gépet. Mondta, hogy az Olympusnak kell bevizsgálnia a gépet, stb...
Vásárlók könyve. Erre van kitalálva. Minden üzletben lenni KELL, külömben büntentnek. Azt kéred, és beleírod a panaszod, és hogy elállsz a szerződéstől. Ebből kapsz egy példányt, és 30 napon belül hivatalos választ kell rá kapnod.
De jobb esetben már a könyv említésekor fizetnek.
Sziasztok!Abban szeretném a segítségetek kérni,h mit tegyek abban az esetben ha vettem kb.egy hónapja egy tv-t ami elromlott.Visszavittem garanciális javításra amitől már eleve görbült a szám ,mert ha már egy hónap múlva elromlik egy tévé akkor inkább az árát kérném vissza ne javítgassák!!!Szóval gari-javi,gondoltam én!Ők nem

közölték velem az alaplap van eltörve ami csak földhözvágás következtében történhetett úgyhogy nem lessz garanciális a javítás,és ezzel el is voltam intézve

Mi a tévét nem vágtuk földhöz csak rendeltetésszerűen használtuk EGY HÓNAPIG!!!Kérem akinek van vmi ötlete segítsen hova tudnék fordulni és milyen eszközöket tudnék bevetni?!Köszi
Hello!
Ismerősöm 4 hónapja vett a Mistralnál egy PC-t. valami elszállt benne, jó lenne a garanciát érvényesíteni. Nem tudjátok, hova lehet vinni? Úgy tudom, a Mistral most nem fogad...
kösz:
L
(Lacapc @ 2008.04.21, 08:48)

Ismerősöm 4 hónapja vett a Mistralnál egy PC-t. valami elszállt benne, jó lenne a garanciát érvényesíteni. Nem tudjátok, hova lehet vinni? Úgy tudom, a Mistral most nem fogad...
Ha jól tudom a Mistral csődbe ment (megint). Ez sajnos azzal jár, hogy senkire sem terhelhető a garanciális javítás - a törvényileg kötelező garanciát tekintve.
A "márkagarancia", amit az alkatrész gyártója ad, az továbbra is érvényesíthető, amennyiben az adott alkatrészről van külön garanciajegyed. Így pl. a monitort jó eséllyel továbbra is javítanák a szakszervízben - de a "noname" alkatrészeknél elég esélytelennek tűnik.
Szóval tudni kellene, mi rossz benne, és a szakszervízzel beszélni ebben az ügyben.
Sziasztok!
Sokat keresgéltem, de nem találtam egyértelmű választ a problémámra. Történt 2006.04.06-án, hogy vettem egy Bluetooth-os headset-et, amire a gyártó 2 év garanciát vállalt. Aztán a szerkezet bemondta az unalmasat 2007 februárjában. A szervíz megállapította, hogy mese nincs, cserélni kell. Meg is kaptam az új headset-et 2007.02.27-én. Aztán úgy esett, hogy 2008 áprilisának elején, úgy 2 hete, megint nem akart működni a headset. Ez azért problémás, mert a cserével 1 év garanciát adtak a headsetre, a gyártó meg arra hivatkozott, hogy a 2 év garanciát az első készülék vásárlásától számítja, és így a két készülék kiadta a 2 évet, ezért ők nem cserélik ki. A vicc az egészben, hogy 2008.04.12-én, 1 héttel a 2 év lejártta után adta be a kulcsot a második headset. Anno 5000 forintért vettem, jelenleg 7000 forint körül árulják ugyanezt a típust.
Esetleg lenne valami ötletetek a megoldásra, vagy veszett ügy az egész?
Köszi szépen a hozzászólásokat!
Picee
Picee: 7000 forintos tételnél gazdaságosan megoldható ötlet nehéz, mert sajnos ugyan a hibás teljesítésnek jogkövetkezménye a kártérítés is, de ezt csak peres úton tudnád elintézni, ergo a ráfordított idődet, az ögyintézés esetleges költségeit (papír, nyomtatás, utazás, telefon, tértivevényes levél, stb) nem számíthatsz rá, hogy megtérítik, s innen hiába mondom, hogy vásárlók könyve, és a jogszabályokra, az eddigi magatartásra (javítás és csere megtagadása) az ebből eredő kényelmetlenségre hivatkozva állj el a szerződéstől...
Mert mire az ügyet végigviszed, könnyen többe kerülhet mint amennyiért elkezded.
Ha cseréltek 2007-ben, akkor ugyanúgy 2 éves a garancia. Csak etetnek az 1 évvel.
Kicserélt dologra (dologrészre) a jótállás újból kezdődik.
grimusz
2008.05.02, 09:46
Üdv mindenkinek!
Remélem jó topicban kérdezek:)
Adott egy garanciális javításra leadott telefon, amit végül 1 hónap pihentetés után kicseréltek.
A garanciapapíron szerepel, hogy a szervíben töltött idővel meghosszabodik a garancia (az általános feltételek között van ez, gondolom ez az a rész, amit a jogaszabályok miatt kötelező leírniuk a papírra),
de a garancia érvényesítésével kapcsolatos résznél, amit a szervíz töltött ki, ott már nem szerepel új lejárat a garanciához (pedig van hozzá külön kitöltendő rész), csak annyi, hogy mennyi időt töltött a készülék a szervízben.
Amikor átvettem, rákérdeztem erre, mire elhajtottak, hogy nem fog meghosszabbodni, meg amúgy is, a SE 2 év garanciát vállal, mit zavar ez engem.
A kérdésem az, hogy így akkor elbuktam a jótállásom meghosszabbítását, vagy ha a +1 hónapban lesz újra baja a telefonnak, akkor simán tudom érvényesíteni a jogaimat?
Szóval megéri elindulnom a fogyasztóvédelemre, feljelentés meg ilyenek?
(amire amúgy is kedvem lenne, mert a 15 napból úgy csúsztak ki, hogy a többszöri rákérdezésemre sem voltak hajlandóak, még csak tájékoztatást sem adni a telefon állapotáról, nem hogy cserekészüléket felajánlani, vagy hasonló..)
Ha megvan a munkalapod rola, hogy mikor adtad le, es mikor kaptad vissza, akkor en nem foglalkoznek az egesszel, hisz' ha az utolso 1 honapban -mely szerintuk mar nem tartozik a garis idobe- megis problema adodna, akkor ezekkel a papirokkal tudsz viritani, hogy itt biza meg garis szervizeles esete all fenn. De most csak azert, hogy mi lesz ha majd akkor tonkremegy esetleg a telefon, egy fuszalat nem tennek keresztbe. Elore, valoszinuleg foloslegesen nem dolgozunk 
Ettol fuggetlenul a garjegy szabalytalan vezetese miatt felnyomhatod oket az fvf-nel, ha epp olyanod van...Fu de csunyan beneztem. Ha csereltek, akkor termeszetesen uj garjegy, es ujraindulo teljes garancia. Semmi meghosszabbodas, ujraindulas van...
(grimusz @ 2008.05.02, 10:46)

Üdv mindenkinek!
Remélem jó topicban kérdezek:)
Adott egy garanciális javításra leadott telefon, amit végül 1 hónap pihentetés után kicseréltek.
A garanciapapíron szerepel, hogy a szervíben töltött idővel meghosszabodik a garancia (az általános feltételek között van ez, gondolom ez az a rész, amit a jogaszabályok miatt kötelező leírniuk a papírra),
de a garancia érvényesítésével kapcsolatos résznél, amit a szervíz töltött ki, ott már nem szerepel új lejárat a garanciához (pedig van hozzá külön kitöltendő rész), csak annyi, hogy mennyi időt töltött a készülék a szervízben.
Amikor átvettem, rákérdeztem erre, mire elhajtottak, hogy nem fog meghosszabbodni, meg amúgy is, a SE 2 év garanciát vállal, mit zavar ez engem.
A kérdésem az, hogy így akkor elbuktam a jótállásom meghosszabbítását, vagy ha a +1 hónapban lesz újra baja a telefonnak, akkor simán tudom érvényesíteni a jogaimat?
Szóval megéri elindulnom a fogyasztóvédelemre, feljelentés meg ilyenek?
(amire amúgy is kedvem lenne, mert a 15 napból úgy csúsztak ki, hogy a többszöri rákérdezésemre sem voltak hajlandóak, még csak tájékoztatást sem adni a telefon állapotáról, nem hogy cserekészüléket felajánlani, vagy hasonló..)
Ha jól veszem ki a szavaidból, akkor kicserélték a rossz készülékedet egy újra. Ha igen, akkor a 2 év gari újból indul. Tehát új jótállási jegyet kellett volna adniuk.
grimusz
2008.05.02, 21:06
(DTF @ 2008.05.02, 11:31)

Ha jól veszem ki a szavaidból, akkor kicserélték a rossz készülékedet egy újra. Ha igen, akkor a 2 év gari újból indul. Tehát új jótállási jegyet kellett volna adniuk.
Nem adtak új garijegyet, de a régi papíron rajta van az új imei, és hogy cserélték a készüléket.
Akkor ez így szabályos egyáltalán? menjek vissza verni az asztalt ezért?
(egyébként nem tudom számít -e, de nem a boltba vittem vissza, hanem közvetlenül a márkaszervízbe)
(grimusz @ 2008.05.02, 22:06)

A cseréről tud az a kereskedelmi egység akitől vásároltad a készüléket? ha nem, akkor szólj nekik és ők fogják kiállítani az új jótállási jegyet.
egyébként az, hogy nem adnak neked új jótállási jegyet az a jogaidat nem értini, téged ebben az esetben ugyanúgy megillet a csere időpontjától számított 2 év gari.
ha nem adnának új garanciajeyget, akkor írj bele a vásárlók könyvébe és fogalmazz meg egy levelet a panaszoddal kapcsolatban az NFH-nak, ők majd vmit tesznek ez ügyben (jobb esetben pénzbüntetést szabnak ki a boltra).
grimusz
2008.05.05, 09:00
Kerestem, de nem találom

melyik tv-ben, rendeletben szerepel, hogy újra kell indítaniuk a garanciát?
(grimusz @ 2008.05.05, 10:00)

Kerestem, de nem találom

melyik tv-ben, rendeletben szerepel, hogy újra kell indítaniuk a garanciát?
A 1956. évi IV. törvény (szavatosság és a jótállás), 308. § (3)
A törvényt megtalálod a főoldalon, de azért adok egy linket:
fvf.huHa nem hisznek neked, mutasd meg nekik a törvény idevonatkozó részét.
Könnyen előfordulhat, hogy belefognak majd egy kisebb mondókába, hogy ez meg az nem így van, mert...stb. A lényeg, hogy akármit is mondanak, nincsen igazuk.
grimusz
2008.05.05, 12:58
Egyenlőre csak a szervínek írtam, ha ők nem tudják kiállítani az új garanciajegyet, akkor írják meg, hogy menjek vissza a márkaboltba.
Mondjuk ennek nem örülnék, mert a szervíz 2 sarokra van, a bolt meg a város másik felében..
Kösz a segítséget:)
(grimusz @ 2008.05.05, 13:58)

Egyenlőre csak a szervínek írtam, ha ők nem tudják kiállítani az új garanciajegyet, akkor írják meg, hogy menjek vissza a márkaboltba.
Mondjuk ennek nem örülnék, mert a szervíz 2 sarokra van, a bolt meg a város másik felében..
Kösz a segítséget:)
Nincs mit!
Viszont tényleg jobban tennéd, ha nem foglalkoznál a szervízzel, sokkal egyszerűbb, ha a bolt - ahol vetetted a cuccot - tölti ki az új jótállási jegyet. Időt spórolsz + elkerülheted az esetleges későbbi félreértéseket, amik adódhatnak abból, hogy nem a kereskedő állította ki a jótállási jegyet az új termékre vonatkozólag.
Sziasztok!
Lenne egy olyan problémám , hogy elszált a monitorom, bement a párom az üzletbe ahol vettük, megkérdezni ilyemkor mi a teendő!
Erre közölték vele , hogy németországba küldik vissza javitásra ami a múltkor is 2 hónap volt monitor javitásnál, vagy vegyem fel a szervizlistából a kapcsolatot az egyik szervizzel, na most én nem fogok 200 km- utazni hogy elvigyem szervizbe amikor ezt azt hiszem a boltnak kellene megtennie.
Ja és a kislány a kérdésre hogy 2 honapig mit kössek a gépre , elegáns válránditással válaszolt.
A kérdésem az hogy ha bemegyek mit is csináljak , mit ne felejtsek el, vagy ilyen hozzáálás mellet , egyből ellehet álni a szerződéstől?
lazurdeak
2008.05.13, 10:34
(Hunki @ 2008.05.12, 20:37)

Hozzáállás miatt nem lehet elállni a szerződéástől. Jelentős kényelmetlenség esetén viszont lehet.
Nem vagy köteles elvinni a gépet semmilyen szervizbe, a kereskedővel kötöttél szerződést, a boltjukben át kell venniük a hibás árut és gondoskodni a javíttatásról.
Elvileg törekedniük kell a 15 napon belüli javításra (persze csak ha garanciális még a termék). Ha ezt lényegesen meghaladják, elállhatsz (pénzed vissza kell kapnod).
Mikor otthagyod a gépet, kapnod kell róla elismervényt (hiba leírása, dátum stb.). Ha a 15 napot jelentősen meghaladják, elállhatsz.
(lazurdeak @ 2008.05.13, 11:34)

A 30 nap az már jelentős ?
(Hunki @ 2008.05.14, 16:32)

Természetesen! Ha jól értelmezem, akkor még nem adtad le a monitorodat, ugye?
Ahogy lazurdeak is mondja, kapnod kell egy átvételi elismervényt a bolttól, amiben leírják, hogy mi a hiba, mi a fogyasztó kérése (csere vagy javítás - csere akkor, ha a javítás nagyobb költségigényű) illetve azt, hoyg várhatóan mikor veheted át a terméket. HA már alapból nem 15 napot írnak a jegyzőkönyvre, az jogsértés.
Ha meg a vállát rándítja, akkor segíts neki egy erőteljesen mozdulattal kiugrasztani
kockavirag
2008.05.20, 15:11
Sziasztok!
Segítséget szeretnék kérni, böngésztem sokáig a topikot mégis szeretném leírni az esetemet:
2007. októberében vettem a vodánál egy motorola W490-es telefont 9990Ft-ért. Pár hónap után előjött a baj, a telefon akkor csörög ha éppen akar. Igaz, hogy a probléma nem túl sűrűn jön elő, de én azért elvittem a vodához, hogy nézzék meg. Két hét után visszakaptam a telefont, hogy szoftvert frissítettek. Nem telt egy hét újra vittem a telefont, hogy nem sikerült megjavítaniuk, kérem segítsenek. Ismét.
Újabb két hét telt el, kaptam az sms-t, hogy mehetek a telefonomért.
Amikor megkérdeztem az ügyintéző hölgyet, hogy mit csináltak a telefonnal, megnézte a papírokat és azt mondta "semmit". A szervíz kiállított egy papírt miszerint a telefonom tökéletesen működik, nincs semmi baja. Megkérdeztem a hölgyet, hogy ilyenkor mit tegyek? Mire ő azt válaszolta, hogy bizonyítanom kell, hogy tényleg nem működik. Elmagyarázom a hölgynek, hogy az nem úgy van, hiszen a probléma nem áll fönn állandóan, lehet, hogy mire beérek vele az üzletbe megint rendben fog menni. Erre a hölgy azt mondta, hogy majd ő igazolja, hogy az üzletben sem működött a telefon és megint visszaküldi. Újabb két hét!
Itt tartok most!
Megkérdeztem a hölgyet hajlanának egy cserére, bármilyen megoldást érdekelt volna, de igazából elhajtott azzal, hogy a voda ezt nem igazán szokta megengedni magának.
A gondom az, hogy két éves hűségnyilatkozat köt hozzájuk és még plussz 3 telefon van a nevemen náluk (flottás vagyok) az előfizetést nem igazán szeretném megszüntetni.
Mit tegyek?
előre is köszönöm a segítséget.
Ági
Tisztelt Fórumozók!
Előre elnézést a lustaságomért! Beismerem, hogy csak bele-beleolvastam egy-két hozzászólásba, s a jogszabályokat is elővehetném ahelyett, hogy egyből elkezdtek itt nyavajogni, s mástól várom a problémám megoldását, ahelyett, hogy én járnék utána.
A történetem:
Pár hónapja egy nagy üzletlánc nagy áruházában igen jó akciós áron vettem egy igen jó szobabiciklit. Az egész család megelégedésére igen jól funkcinált ... egy ideig. De aztán az elektromos része bedöglött Az egészet darabokra szedtem és elcipeltem (cca. 40 kg, s a IV. emeleten lakom, lift nélkül) a megadott szakszervízbe. Arról ne is beszéljek, hogy előzetesen telefonon arra a kérdésemre, hogy elég-e bevinni a fejegységet, ami hibás, azt mondták, hogy előreláthatólag úgy sem tudják javítani, s egy cserepapírt fognak adni, ezért be kell vinnem az egészet. Mikor odavittem kapásból azzal fogadott a felvevő, hogy minek cipeltem be az egészet, mert úgy sem tudják javítani és fogok kapni egy "forgalmazói tájékozatót", amivel -és a biciklivel- visszamehetek oda ahol vettem, és kicserélik!!! Nem kis ellentmondás!
Aztán eltelt pár nap, hívtak, hogy menjek be hozzájuk a forgalmazói tájékoztatóért és a bicikliért, aztán mehetek az áruházba, ott kicserélik. Kérdeztem, hogy miért nem cserélik ők ki, mire a válasz az volt, hogy az már az én dolgom. Azt viszont felajánlották, hogy lakásomra haza tudják vitetni. Nem éltem ezzel, mert a lakásomon mit kezdjek egy rossz bringával, úgy is tovább kell vinnem. Szereztem egy nagyobb autót és elmentem a szervízbe, megkaptam a papírt ... szétszerelés, bepakolás, irány az áruház, kipakolás, összeszerelés, becipelés a vevőszolgálatra. Mondom jöttem cserélni. Hosszas telefonálgatás után kitölt a hölgy az iratot, odaadja, hogy írjam alá. Látom, hogy "A fogyazstó által érvényesíteni kívánt igény" és a "Kifogás rendezésének módja" rovatokban egyaránt a "kp." kifejezés szerepel. Én mondom, hogy ezt nem írom alá, mert én cserét szeretnék igényelni. A válasz, hogy evzetőségük utasítása, hogy csak így lehet rendezni. Én ezt nem akarom elfogadni, mire ismét hosszas telefonálás, majd a kezembe nyomják a telefont, hogy beszéljek az illetékessel. Az illetékes azt állítja, hogy kérhetem a cserét, el fogják bírálni, személyesen az áruház igazgató, de esélyem sincs, hogy engedélyezzék. Mikor próbáltam hivatkozni a fogyasztói jogokra, azt mondta az illeték, hogy a fogyasztóvédelmin törvény arról szól, hogy nekik kártalanítani kell a fogyasztót és ők ennek szellemében alakították ki a belső szabályaikat. Aztán kifejtette, hogy ha viszont úgy döntök, hogy cserét kérek, akkor a szobabiciklit nem hagyhatom ott, azt nem vehetik át, vigyem haza, s majd írásban jeleznek, hogy mi a teendő. Én már újra- és újracipekedni már nem akartam, ezért úgy döntöttem, hogy akkor inkább a pénz. Kifizették az akkori igen jó akciós árat. Utána bementem az áruházba, s láttam, hogy hegyekben áll kartonokban a visszacserélni kívánt biciklitípus, csak cirka 30 százalékkal magasabb áron, mint amikor én anno akciósan megvásároltam.
Azon a pénzen, amennyit most visszakaptam csak egy jelentősen gyengébb tudású, minőségű, teherbírású típust tudnék most vásárolni.
Kérdezném, hogy helyesen járt-e el a szervíz és az áruház! Úgy érzem valószínűleg hibáztam, hogy végül aláírtam azt a jegyzőkönyvet, melyben az volt, hogy a fogyasztó által érvényesíteni kívánt igény készpénz, de már nagyon untam a szét és összeszerelést, jobbra-balra cipekedést és bosszankodást.
De még ha utólag nem is tudok semmit tenni, akkor is érdekelne, hogy ez így jó-e.
Mert ez olyan furcsa nekem .... vettem egy jó szobabiciklit, most kifizették az árát, amin most viszont már nem tudok venni egy jó szobabiciklit.
Elnézést a terjengősségért! Természetesen a válaszban, vagy hozzászólásban, ha valaki méltat erre, bőven elégek a tőmondatok is.
üdv. totibi
No, megpróbálom röviden.
- Ha tudtál volna arról, hogy 10kg-nál nehezebb/terjedelmes termék szállítását a kötelezettnek (a bolt) kell megoldania, akkor megspórolhattál volna egy csomó felesleges cipekedést
- A boltnak igaza van abban, hogy te ugyan kérhetsz javítást vagy cserét, de ha ők nem hajlandóak, nem kényszerítheted őket, csak elállhatsz a vásárlástól. Ekkor neked a vételár jár vissza, sem több, sem kevesebb.
- Én a helyedben nem akarnék ugyanilyet, ugyanennyi pénzért sem... valószínűleg a cseredarab se bírta volna tovább. :-)
Köszönöm Blade!
Utólag már én is tudtam a 10 kg-os szabályt, de már késő volt. S ha azt mondod, hogy nem érdemes problémáznom, akkor nem fogok, ráfizetek.
üdv. totibi
RiCheta
2008.08.13, 18:51
A főpanel cseréje esetén nem tudják elrontani az eltérítést, ami a csíkozódást okozza. Azonban, mivel 2 évesnél fiatalabb tv-t írtál, vélelmezhető, hogy szervízmenüs a készülék, mivel köztudottan nincs két egyforma eltérítőtekercs, egyforma sugáráramú képcső, stb... így ezek után a szervízmenüben a gyártó álltal meghatározott módon be kelett volna állítani az új panelt a képcsőhöz és szerelvényeihez.
Az is igzak, hogy ma gyakorlatilag ugyaazt a vezérlőrendszert teszik a 37 cm es és a 72 cm es tv be. csak a tápegységet, eltérítőrendszert, stb.. változtatjáka képcsőhöz mérten. tehát a proci uyganaz, ezét is van többek közt a szervízmenüs opciózás lehetősége.
Én nagyon gyanítom, hogy azt a panelt nem cserélték ki, inkább csak megjavították, perzse a gyártótól-forgalmazótól felvették a fődarabcsere árát.
A gyártó tudja, a tv be gyárilag beépített sasszi számot, az alapján el lehet indúlni, hogy valóbban kicserélték volna az egészet.
Sziasztok!
A következő ügyben szeretném kérni tanácsotokat. Szombaton vásároltam egy LCD tv-t (teljes áron, nem volt akciós). Miután hazavittem és kicsomagoltam, akkor vettem észre, hogy a készülék kerete és a talpa csúnyán össze van karcolva. Ez elég látványos, lévén mindkettő fényes fekete. A tv egyébként jól működik, engem viszont zavarnak a karcolások. Ilyen esteben lehet élni a 72 órás cseregaranciával? Mi a helyzet, ha nem tudnak cserekészüléket adni?
Előre is köszönöm a választ!
Üdv, Andor