Egy speciális ügyben kérem a segítséget,véleményt.
Egy gyerekeknek szóló újság tavaly szeptemberben kiírt egy pályázatot, játékot kellett készíteni, a nyeremény igen vonzó volt. A pályázati felhívás a lapban megjelent, több alkalommal is; a beadási határidő november 30 volt. Először azon lepődtünk meg, miután beküldtük pályázatunkat, hogy a beadási határidőt utólag módosították - "a sok pályázó miatt" - március 30-ra, aztán azóta gy mukk sincs róla sehol...
Írtam arra az e-mailcímre egy érdeklődő levelet, ahová be kellett küldeni a pályázatot, onnan a lap munkatársa (igazgatója?) választ írt, miszerint nem ők szervezték a pályázatot, csak helyet adtak neki. Ezt a levelet kaptam:
"Az elnézését kérem, de most még nem tudom megmondani, mi a helyzet a pályázattal. Ez a két pályázat egyike, amelyet nem a magazin szervez. Marketinges munkatársaim azt igérték, hogy azonnal tájékoztatják a magazint, mihelyt lezárták a pályázatot, és kiválasztották a nyertest.
Mihelyt megtudok valamit, értesíteni fogom önöket."
Nos, azóta sem kapta semmi tájékoztatást, de hír sincs róla a magazinban. Írtam azóta is az úrnak (hogy adja meg annak az elérhetőségét, aki kiírta a pályázatot), de már válaszra sem méltatott.
Nagyon készültünk a kisfiammal erre a pályzatrasok időt fektettünk bele. Természetesen, ha nem nyerünk, azt is megérti a gyerkőc, de nagyon rossz ez így, hogy sehol sincs róla tájékoztatás, lezárult-e a dolog, kik nyertek, mivel nyertek, stb...Valahogy hitelét veszti a lap a gyerek szemében is...
Köszönöm, hogy elolvasták!