era1288
2008.06.24, 15:40
Anyukám kötött egy biztosítást, és ehhez adott a banknak egy átutalási megbízást. Hónapokon keresztül nem tudta levonni a pénzt a biztosító, és hónapokon keresztül órákat várakoztunk a bankban adategyeztetés céljából.
Mire megelégeltük és megszüntettük a megbízást. Nem telt el egy hét és a biztosító 3 alkalommal is hozzáfért a számlánkhoz és levonta a pénzt - úgy, hogy anyukám ez idő alatt külföldön tartózkodott.
Mikor hazajött, ismét bementünk a bankba megérdeklődni, hogyan is működik a dolog. Vázoltuk a helyzetet, miszerint átutalási megbízás törlése után levonták a számláról a pénzt.
Ügyintéző közölte, hogy mi adtunk új megbízást - ami persze lehetetlen volt, mivel nem voltunk az országban. Erre meg azt mondta, hogy a központba küldtek valamilyen megbízást - de hogy ki, azt nem tudta megmondani, csak azt, hogy mikor.
Az ismét élő megbízást megint töröltettük és elhajtottak minket a biztosítóhoz.
Már több, mint egy hónapja írtunk levelet a PSZÁF-nek, de semmi.
Arra mai napig nem kaptunk választ, hogy a bank mi alapján és kitől fogadta el az újabb átutalási megbízást.
Ilyen alapon, ha bármikor a múltban adtam valamilyen megbízást egy cég felé, akkor az bármikor megújíthatja azt, és bármekkora összeggel megkárosíthat?!
Mi lenne ilyen esetben a megoldás, és kihez fordulhatunk még?
A segítséget előre is köszönöm!
lazurdeak
2008.06.24, 22:11
"Ilyen alapon, ha bármikor a múltban adtam valamilyen megbízást egy cég felé, akkor az bármikor megújíthatja azt, és bármekkora összeggel megkárosíthat?!"
Elvben nem, a gyakorlatban sajnos előfordulhat ilyesmi és elő is fordul. Egyes magyarországi bankok elképesztően trehányak tudnak lenni. Ha jól értem, az esetedben nagy tragédia nem történt: a biztosító kapott három havi díjat, ezt nyilván jóváírták a szerződésen, tehát tulajdonképpen előre fizettetek, a következő három hónapban nem kell fizetnetek.
Javaslom a következőket:
1. Vegyetek fel jegyzőkönyvet a bankban az esetről, követeljétek, hogy bizonyítsák az újbóli megbízás tényét. Írjátok le, hogy az adott megbízást véglegesen megszüntetitek, stb. (Esetleg a folyószámlátokat is nyugodtan megszüntethetitek.)
2. Keressetek egy normálisabb bankot (kérdezzetek körbe az ismerősök között, melyik bankkal nem volt problémájuk).
3. A fontos befizetéseket esetleg intézzétek postai csekken.
Anélkül, hogy reklámozni akarnék: a legnormálisabb, legmegbízhatóbb cégek ilyen szempontból szerintem a takarékszövetkezetek. Ha probléma van, gyorsan intézkednek, javítják. Kerüljétek viszont az OTP-t, az Unicreditet (alias Creditanstalt) és az Erste-t. A többiről nincs tapasztalatom.
A PSZÁF-ot felejtsétek el: még egyetlen emberről sem hallottam, akinek a panaszát érdemben kivizsgálták volna. A legfeleslegesebb gittegyletek egyike Magyarországon. Borítékolom, hogy mit fognak tenni az ügyben: elküldik a bankotoknak a leveleteket, és ami választ kapnak (akármilyen nyilvánvaló ostobaság vagy hazugság), azt szó szerint továbbítják majd nektek.
Megjegyzem, velem is fordultak elő hasonló dolgok. A sok rossz tapasztalat miatt áttanulmányoztam több bank szerződéses feltételeit. Mindegyikből az derül ki, hogy lényegében nem tudnám felelősségre vonni őket, ha az állandó átutalásokat vagy csoportos beszedéseket nem teljesítik és ebből nekem károm származik. Ezért ha biztos akarok lenni, hogy elmegy a pénz, inkább sorban állok a postán, egyszeri megbízást adok a banknak (érdekes módon, azt soha nem szokták elb...ni), vagy átadom a címzettnek kp-ben.
Pl.
1. Tartósan külföldön voltam, adtam a banknak megbízást lakásbiztosítási díj fizetésére. Menet közben a számlaszámomat a bank megváltoztatta, és kitalálta, hogy ezzel az összes korábbi megbízás érvényét veszti. Miután erről nem értesültem, biztosítás nélkül maradt a lakásom. Mikor hazaérve reklamáltam, csak a vállukat vonogatták: "a megbízás nem létező a számlaszámra szól, nem teljesíthettük". Hiába mondtam, hogy a számlaszámot ők változtatták meg, a beleegyezésem nélkül, a számla tehát ugyanaz maradt, a megbízásnak is érvényben kellett volna maradnia, ez nem hatotta meg őket. (OTP)
2. Megírtunk egy megbízást, természetesen limittel, mert hülye azért nem vagyok. Aztán ki akarták kapcsolni a telefonomat, mert a Matáv / T-Com nem kapta meg a díjat. A bankban ugyanis egy 0-t lehagytak a rögzítésnél, így persze a levonandó díj mindig "limit feletti" lett. (szintén OTP)
era1288
2008.06.25, 12:30
Ja, köszi a választ!
Amúgy ez is OTP volt
A levonással csak az volt a gond, hogy éppen azért töröltettük a megbízást, mert a biztosítást is meg akartuk szüntetni. De legalább a biztosító visszaadta a pénzt
Hihetelten amúgy, hogy mikre képesek! Mindenki panaszkodik rájuk, és mégse váltanak bankot - talán azért, mert itt a városban csak ez van, meg a posta.
Másik kedvencem ez a sorszámos rendszer, ami piszok pocsékul működik. Laikus ember azt hinné, azért van, hogy gyorsítsa az ügyintézést. Ha csak 3 ügyfél van is a bankban, akkor is több, mint fél órát kell várni!
Tulajdonképpen már nagyon elegem van ezekből a magyar bankokból, itt csak a lehúzás megy. Kártyadíj, számlavezetési díj, papírköltség, postaköltség, üzenetdíj, bla-bla-bla és én még Junior Maxos vagyok
Bezzeg külföldön nincs ilyen. Ott minden ingyen van, csak rakd be a pénzed!
Mozigépész
2008.06.25, 14:03
(era1288 @ 2008.06.25, 13:30)

Amúgy ez is OTP volt
Tudom nem a reklám helye, de én az Erste banknál vagyok mert az OTP-vel nekem is voltak kellemetlen meglepetéseim, így elfelejtettük (igaz nehezen) egymást!
Jelenleg minden korrekt, nem hiszem azt, hogy olcsóbb lenne más bankoknál, de a közelemben van egy "kis" fiókjuk és itt családias hangulatban, kényelmesen intézhetek mindent! (igaz az SMS-el kicsit elcsúsznak)