Súgó - Keresés - Felhasználók - Naptár
Hűségnyilatkozat Egyedi értelmezése
Fogyasztóvédelem Fórum > Szolgáltatásokkal kapcsolatos fórumok > Vezetékes és mobil szolgáltatók
horus
Üdv,

Egyszer már segítettetek nekem ezen a fórumon, remélem most is tudtok megoldást.

Történt, hogy tavaly májusban problémamentesen internetszolgáltatót váltottam, az Externet ADSL-jét választottam 1 éves hűségnyilatkozattal.

Idén márciusban lehetőségem nyílt egy sokkal jobb ár/teljesítményű internet beköttetésére itt, Debrecenben. 20/20 mbites internetről beszélek (Digi ZRt.), amihez nem kell telefonvonal és feleannyiba kerül, mint az Externet harmadolyan gyors ADSL-je. Mivel a munkámhoz és a hobbimhoz minél nagyobb sávszélesség kell, beköttettem ezt is, és az ADSL-t többé nem tárcsáztam be.

Ez év márciusában kaptam az Externettől egy emailt, miszerint a hűségem hamarosan, májusban lejár, és szeretnék, ha továbbra is az előfizetőjük maradnék, és ha én is így kívánom, akkor jelentkezzek be az online ügyfélszolgálatra, ahol kényelmesen meghosszabbíthatom a szerződést.

Ez év áprilisában - mivel a vezetékes telefont már tényleg csak porfogónak használtuk - visszamondtam a telefonelőfizetést, de az internetet továbbra is fizettem, hiszen tisztában voltam vele, hogy a hűségnyilatkozat kötelez engem erre.

Mivel az Externet Általános Szerződési Feltételeiben (ÁSZF) azt olvastam, hogy vissza nem mondás esetén a hűségszerződés automatikusan általános szerződéssé alakul (amit én nem akartam), ezért májusban, a hűségnyilatkozatom lejárata előtt néhány nappal küldtem egy emailt az Externetnek, hogy nem kívánok hosszabbítani, hisz már a telefonvonalam sincs meg.

Júniusban jött a legutolsó egyenlegzáró számla az Externettől, ami 40000 ft befizetésére akart kötelezni.
Írtam nekik egy emailt, hogy ezt mégis hogyan gondolják, minden számlát kiegyenlítettem a hűség alatt.
Azt írták vissza, hogy a telefon visszamondásával és megszüntettem a szerződésünket, ezért kötbért kell fizetnem.

Én erre azt válaszoltam, hogy én nem szándékoztam megszüntetni a szerződésünket, ha pedig ők tudták, hogy már nincs meg a telefonvonalam, akkor az ÁSZF szerint kötelesek lettek volna haladéktalanul értesíteni a szerződésbontásról. Ez viszont nem történt meg.

Ők erre a bekezdésre hivatkoznak az ÁSZF-ből:

"Az Előfizető tudomásul veszi, hogy Szolgáltatónak a jelen szerződés alapján a berendezések beszerzésével valamint a szolgáltatások nyújtásával kapcsolatos befektetései csak akkor térülnek meg, ha a jelen szerződés a vállalt időtartam lejárta előtt nem kerül megszüntetésre. Ezért ha a szerződés a vállalt időtartam lejárta előtt az Előfizető érdekkörében felmerült okból - így különösen az Előfizető szerződésszegése vagy előfizetői hozzáférési pontjának áthelyezés esetén kívüli megszűnése folytán - megszűnik, úgy az Előfizető köteles a Szolgáltató számára a vállalt időtartam lejártáig fennmaradó hátralévő időszakra járó, de minimum 4 havi előfizetési díj összegét, valamint a szerződés fennállta alatt a Szolgáltató által esetlegesen nyújtott kedvezmények összegét egy összegben a Szolgáltató részére megfizetni."

A szerződést nem szegtem meg, mert nincs benne leírva, hogy nem mondhatom vissza a telefonvonalat.
Ergo a szerződés nem szűnt meg, így nem vagyok kötelezhető a kötbér kifizetésére.

De. Ha ők mégis úgy gondolják, hogy én megszegtem a szerződést, és ezzel a szerződés automatikusan megszűnt, akkor erről haladéktalanul értesíteniük kellett volna az alábbaik alapján (ismét az ÁSZF-ből idézek):

"A szolgáltató a szerződés felmondását írásban köteles megküldeni, kivéve ha a szolgáltatás sajátosságai következtében a szolgáltató nem rendelkezik az előfizető e módon történő értesítéséhez szükséges adatokkal. Ebben az esetben a szolgáltató az előfizetőt a szerződés felmondásáról elektronikus levélben vagy egyéb távközlési úton is értesítheti."


Rendelkeznek a lakáscímemmel, az emailcímemmel és a telefonszámomal is (már hívtak korábban). Nem kaptam semmit, amiben felbontották volna a szerződést.

Kérdésem: mit tudok tenni, hogy ne kelljen 40000 ft-ot ajándékoznom az Externetnek a semmiért? Én nem akartam szerződést bontani, ha pedig mégis megszűnt, arról értesíteniük kellett volna, nem pedig csak benyújtani a végén a számlát.

Ha bármilyen iratra szükségetek van, írjátok meg, felteszem valahova a netre és idelinkelem.

Előre is köszönöm a segítséget!


U.i.: Most nézem, hogy lehet rossz helyre hoztam létre a topikot... ha igen, akkor kérlek titeket rakjátok át oda, ahová kell. Köszönöm.
asdf
Ez azt hiszem az igyjaras kategoria. Valahol masnak mar megirtam, ha egy ev huseget vallalsz, az egy ev. Ha elo telefonvonalra rendeli az ember az adsl-t, annak az adsl huseg vegeig elo telefonvonalnak kell maradnia, ennek meglete ugyanis a szerzodes teljesithetosegenek -jogi, nem pedig technikai- feltetele. Azzal, hogy felmondtad a telefont, ellehetetlenitetted az adsl szolgaltatasat, ezzel -mert ez nyilvan benne van valahol a szerzodesben- a szerzodes megszunik, a t-com beterheli az externetet husegido elotti megszunesert, az externet pedig -hogy penzenel legyen- teged. Max meltanyossaggal esetleg ki lehet jarni, de itt ugye nem csak az externeten, hanem a t-comon is mulik a dolog...
azbest
(horus @ 2008.06.26, 15:57) *

..." Ezért ha a szerződés a vállalt időtartam lejárta előtt az Előfizető érdekkörében felmerült okból - így különösen az Előfizető szerződésszegése vagy előfizetői hozzáférési pontjának áthelyezés esetén kívüli megszűnése folytán - megszűnik, úgy az Előfizető köteles a Szolgáltató számára a vállalt időtartam lejártáig fennmaradó hátralévő időszakra járó, de minimum 4 havi előfizetési díj összegét, valamint a szerződés fennállta alatt a Szolgáltató által esetlegesen nyújtott kedvezmények összegét egy összegben a Szolgáltató részére megfizetni."

A szerződést nem szegtem meg, mert nincs benne leírva, hogy nem mondhatom vissza a telefonvonalat.
Ergo a szerződés nem szűnt meg, így nem vagyok kötelezhető a kötbér kifizetésére.



De bizony benne van az általad beidézett részben: he megszűnteted a hozzáférési pontot (telefonvonal), akkor fizetsz. Sajnos ezt te hibáztad el.
.
Invision Power Board © 2001-2012 Invision Power Services, Inc.