Sziasztok,
abban kérnék segítséget, hogy a következő ügy kapcsán hova és milyen dokumentumok összeszedésével forduljak?
Egy optikai szalonban csináltattam lencsét a vadiúj keretembe és az eladó javaslatára megfelelő tükrözésmentesített és karcmentes réteggel ellátott választottam. Ez el is készült rendben, bár a hozzá tartozó garanciajegyet már nem kaptam meg mert az névre szól és összekeverték egy másik vevőjével.
Fizettem 16 ezer forintot, egyszeri viselés majd pár nap tokjábanban nyugvás után eljött a pillanat amikor ismét szerettem volna használni. Ekkor elővettem és a hozzá kapott selyem törlő kendővel megtöröltem. Ezután jelentkezett a külső, karcmentes rétegen két randa karc. Döbbenten néztem és meglehetősen kikeltem magamból mivel a feleségem egy másik optikusnál rendelt meg magának korábban egy egyszerűbb lencsét, összesen ötezer forintért.
Bosszankodva vittem vissza a Törökbálinti Corába - Solymárról - és az optikus munkatárs átvette tőlem a cuccot, hogy visszaküldi a gyártóhoz. Két hét telt el mire többszöri telefonos érdeklődésem után felhívtak, hogy mehetek a szemüvegért.
Átvételkor tudatta velem a hölgy, hogy a gyártó megvizsgálta a lencsét és a reklamációt elutasította, majd elém tolta az erről szóló irományt.
"Megvizsgáltulk...a Hard Coat réteggel ellátott lencséket és megállapítottuk, hogy a lencsék az előírásoknak megfelelő minőségűek. A jobb oldali lencsén található karcok külső, mechanikai behatásból keletkeztek ami ellen a felületkezelés már nem tud védelmet biztosítani. ..." áll a levélben.
Vicces dolog, hogy a fenti lencséket kimondottan gyerekek számára szokták javasolni akik esetében fokozott strapabírású lencsékre van szükség, miközben a fejemen lévő 3000 forintos kínai napszemüveg mintegy két éve karcolás mentes, holott azt kerékpározáshoz és szinte állandó nyári tartozékként használom.
Közölték, hogy a továbbiakban saját költségen fordulhatok a Fogyasztóvédelni Felügyelethez.
Szeretnék segítséget kérni tőletek, hogy pontosan milyen adatokat szedjek össze és hova és milyen eséllyel fordulhatok jogorvoslatért?
Az minden esetre biztos, hogy a HOYA LENS Hungary Rt. termékeivel soha többé nem kívánok érintkezésbe kerülni.
Jogilag azt hiszem helyesen jártak el... hogy a szakvéleménynek, vagy neked van igazad, azt innen mi ugye nem tudjuk eldönteni.
Az FVF vizsgálatára vonatkozó közlésük is korrekt, ennek díja 5.000 Ft + 25% ÁFA (feltéve hogy a szemüveg egészségügyi cikknek számít).
Ha FVF is azt hozza ki, hogy a megfelelő minőségű a felületi keményítés, akkor legfeljebb abba lehet belekötni, hogy nem megfelelően tájékoztattak, hogy a karcmentes bevonat mennyire karcmentes, de szvsz nem sok eséllyel.
Köszi.
Vonatkozhat-e erre az esetre a szavatosság azon része ami - ha jól értettem - a szavatossági idő első fél évében feltételezi hogy a fogyasztó rendeltetésszerűen használta a terméket?
Minden esetre vicces, hogy a gyártó azt állítja hogy minden rendben a felületi kezeléssel. Mi mást állítson?
Sajnos nem bizonyítható, hogy nem smirglivel pucoltam meg viszont nem vagyok biztos benne, hogy ez jogilag kerdés lehet-e. Mivel a lehető legkörültekintőbb használat mellett ment tönkre vajon mit gondoljak egy multinacionális cég minőségi rendszeréről, ha bevizsgálásuk alapján a minőség rendben?
Ugyanakkor persze az sem zárható ki, hogy a törlőkendőben - amit szintén ugyanott kaptam - valamilyen szennyeződés volt. Esetleg a lencse szélén maradt a csiszolás után forgács, amit bedörzsölve karcolódott a felület. Ez esetben vajon vismayor-ról van-e szó?
Nem olyan nehéz elképzelni, hogy bekerült egy homokszem vagy hasonló a törlő alá, ez ellen nincs mit tenni, nincs olyan keményítés ami kibírná...

Amennyiben kiderülne, hogy a felületi keményítés minősége nem éri el az elvárhatót, vagy egyáltalán nincs, akkor természetesen jogos a reklamáció, természetesen nem neked kell bizonygatni, hogy nem te "smirglizted le", alapból vélelmezni kell hogy a hiba teljesítéskor is megvolt.
Szervusztok,
örömmel jelentem, hogy a napokban a Hoya egyik munkatársa telefonon megkeresett és kérte, hogy ismételt vizsgálatra küldjem vissza a lencsét, úgyhogy kellemes meglepetés ért.
Úgy gondolom, hogy innentől kezdődően - a vizsgálat eredményétől függetlenül - beszélhetünk arról, hogy korrekt az ügyfélkezelés.
További problémamentes vásárlást mindenkinek!
Jónapot Mindenkinek!
Elmentem szemészetre, mert messzire nem látok jól. A doktornő csinált egy szemfenék vizsgálatot, ami abból áll, h vmi pupillatágító szemcseppet cseppentettek a szemembe 3szor, amitől kb. 2m-nél közelebbre semmit nem láttam. Bementem, belenéztem a gépbe,+vizsgált, utána felírta a szemüveget.
Mikor +kaptam, elég fura volt, mert a 3m-nél távolabbi dolgokat homályosan láttam. Meg is kérdeztem, hogy ez normálos-e, azt felelték, igen, csak 4-5 nap, mire hozzászokik a szem.
Hát sajnos nem így lett,vhogy nem tudok hozzászokni ahhoz, hogy nem látok rendesen. Közelre semmi baj, de a messzebbi dolgok homályosak.
Én azzal a panasszal mentem, hogy távolra nem látok jól, erre olyan szemüveget kapok, amivel nem látok még annyit sem, mint azelőtt.
Ami még érdekes, hogy az előző szemüvegemnél (kb. 5 éve) nem cseppentettek semmit a szemembe, úgy írták fel a jó szemüveget.. Lehet, h a csepp miatt van? Pedig azt is mondtam, h nem látok tőle...
Számlám van a keretről és a lencséről is.
Kötelesek kicserélni a lencsét? Nem azt kaptam, amiért fizettem...
Szeretném meghallgatni a véleményetek, tanácsot kérni ezügyben.
Köszönöm!
Meghosszabbitott latas honapja van (talan meg most is), menj el a resztvevo optikak egyikebe, ahol ingyen csinalnak neked egy szemvizsgalatot. A ket vizsgalat eredmenyet osszevetve valoszinuleg ki fog derulni, hogy a vizsgalat eredmenyevel van problema, vagy a lencset csesztek el. Jobb tippem egyelore nincs.
Olyan velemi is történt gyerekkoromban, hogy rossz szemüveget írt fel az orvos... csúnya szembetegségem s lett belőle.
Mielőtt felírják a szemüveget, egy cserélhető lencsés szemüveggel ellenőrizni szokták, hogy jól látsz-e vele. Ilyen nem volt? Én gyerekfejjel akkor hülyeségeket mondtam az orvosnak... de lehettem vagy 3 éves.
Egyébként a forgalmazót szerintem nem terheli felelősség, mivel pont olyan szemüveget készített, amit az orvos felírt... az orvosnak megy gyak. nincs felelőssége. Szóval a lencséket buktad, a keret persze újrahasznosítható.
Ez a lencseket buktad, ez nalam jo story lenne. Valasztasi lehetosegem nincs, csak a legnagyobb toresmutatoju lencsebol lehet megcsinalni ami nekem kell (20k huf/darab).
kaktusz
2007.11.17, 11:19
Az atropin elég drasztikus megoldás a szemészeti vizsgálatkor. Ha jól emlékszem a szem fénytörési hibáját vizsgálják ennek segítségével. Volt benne részünk eleget.
Emlékeim szerint magának a lencsének a kiválasztása sosem az atropinos kezelés után történt, hanem vagy előtte, vagy néhány héttel utána.
No de azért megy az ember szakorvoshoz, mert feltételezi, hogy tudja a dolgát.
Én elmennék egy másik orvoshoz is a helyedben.
A fiammal nálunk is előfordult, hogy a frissen kapott szemüveggel hetekig rosszabbul látott, mint anélkül. Akkor ezt azzal magyarázta az orvos, hogy a szem már rosszul lát, de az agy korrigálja - pontosítja - ezt a rossz látást. Igy gyakran sokáig észre sem vesszük, hogy romlott a szemünk. Azután jön az, hogy az agy már nem tud korrigálni, elfárad bele, ilyenkor jönnek a gyakori fejfájások, és ekkor megyünk szemészhez, aki felírja a megfelelő szemüveget. De az agy még emlékszik arra, hogy neki rá kell dolgozni a látásra, és ezért van az hogy úgy érezzük, a szemüveggel rosszabbul látunk, mint nélküle, ezért néhány napig türelmesnek kell lenni. Viszont ha két hét elteltével is úgy érzed, nem látsz vele jól, menj vissza, vagy keress fel másik orvost is.
A fent elmondottakat én is csak egy szemész orvostól hallottam, hogy valójában így van -e, azt nem tudom.
Azért azt sem árt leellenőriztetni valahol, hogy valóban a receptnek megfelelő lencsét készítették -e el az optikában.
Sziasztok!
Én kb. 2 hónapja vásároltam az Ofotértben egy Diesel márkájú napszemüveget nem kevés pénzért. A szemüvegnek az első használati napon letörött mind a két szára. Egyszerűen kihajtottam és a kezemben maradt, amit persze a boltban nem akartak nekem elhinni mikor visszavittem. Elküldték szárcserére.
Mikor visszakaptam, az eredeti narancssárga szár helyett fekete volt rajta.
Sajnos az üzletben nem próbáltam fel, de mikor hazaértem észerevettem hogy az egész szemüveg el van deformálódva, nem passzol a fejemre, visszavittem. Megcsinálták, persze nem sikerült nekik tökéletesre, de jobb lett valamivel...
Ezután vettem észre, hogy a szár, amire cseréltek (és amit szépen ki is fizettettek velem) valószínű selejtes volt, mivel az oldalán látható volt hogy kitört belőle egy darab és úgy lett visszaragasztva.
No ezzel ismét visszamentem, immár harmadszor, szóltam hogy a deformálódást is próbálják már teljesen helyrehozni. Újabb szárcsere.
2 nap múlva mit látok, a lencse és a keret közötti ragasztás elengedett, plusz, az "új" szár amit adtak szintén ragasztott, csak kevésbé látható helyen, történetesen ugyanott, ahol az én eredeti száraim törtek el. Ekkor már a plafonon voltam, visszavittem, hogy fizessék vissza az árát. Azt mondták max. levásárolhatom (egészségpénztáros kártyával vettem, nem tudom ezért e), de hogy előbb elküldik a gyártóhoz megvizsgálásra. Ma hívnak az Ofotértből, hogy kész a szemüveg. Mondom mi??? Én nem javítást kértem. A válasz hogy dehát itt a szemüveg, ki lett cserélve a szár, jöjjek érte.
Az lenne a kérdésem, hogy ilyenkor mit tehetek? Mert én azt a toldozott foldozott szemüveget már nem akarom, hisz egyértelmű hogy gyenge minőségű, és hogy az üzletben is, meg a gyártó is teljesen hülyének néz. Az meg hogy megszámolni se tudom már hány alkalommal voltam abban az üzletben szerintem bőven kimeríti a jelentős kényelmetlenség kategóriát.
Van jogom azt mondani az üzletben hogy nem kérem a javított darabot hanem adják vissza a pénzt? Nem akarom annyiban hagyni ezt a dolgot mert az egy 35e ft-os szemüveg volt, ami bárhogy számolom max. 4 napot volt a fejemen.
Előre is köszi a tanácsokat!
Kezdjük azzal. hogy jogtalanul fizettetek veled az első szárcserekor, mert csak úgy hasraütésszerűen nem mondhatják, hogy a te hibád, nekik azt független akkreditált laboratóriumban be kellett volna vizsgáltatniuk a saját költségükön, mivel a napszemüvegekre 2 év szavatosság van, amelynek első 6 hónapjában a forgalmazónak kell bizonyítani, ha vmiben eltér a véleménye hiba okáról.
Ha cserélnek, akkor csakis ugyanolyanra, nem más színűre, nem más anyagúra, stb.
Csere során csakis új anyagot, alkatrészeket használhatnak fel, nem pedig használtat, selejteset.
Jól tetted, hogy kérdted vissza a vételárat. A jogszabály nem ismeri a levásárlás fogalmát, olyan nincsen, nem létezik!
Mivel megjavították, így szerintem menj el, nézd meg, lehet most már jó lesz, bár nem tudom, az mennyire zavar téged, hogy más színű a szára (lehet a többszöri szárcser után már olyan színű, mint amilyen eredetileg is volt).
2 dolgot tehetsz:
a, elmész újból az üzletbe, átveszed a javított szemüveget és hordod, ha esetleg megint baja lesz, akkor kéred a cseréjét egy ugyanolyanra, na ezt nem tudják teljesíteni, akkor elállsz szerződéstől és vissza neked a vételár.
b, megmondod nekik, hogy meguntad az egész szarakodást a szemüveggel, most azonnal adják vissza a vételárat, különben beleírsz a Vásárlók könyvébe, Békéltető Testülethez fordulsz majd pedig bírósághoz, és mivel neked van igazad, ők fogják fizetni az összes felmerülő költséget, még a tiedet is!
Erre általában vissza szokták adni a pénzt, de ha nem teszik, akkor beleírod történetedet a Vásárlók könyvébe és elállsz a szerződéstől (egyoldalú, írásban, a Vk-ba tett bejegyzéssel).
Fontos, hogy ameddig nem volt nálad a szemüveg, azzal az idővel a szavatosság meghosszabbodik! Remélem vettek fel minden egyes javításról jegyzőkönyvet...
A legjobbakat, csak erőszakosan!
Köszi a választ, gondoltam hogy hasonlók a lehetőségeim, de nagyon hasznos amit írtál. Viszont maradt pár kérdésem.
Mit is kell nekem pontosan a Vásárlók könyvébe bevezetnem? Ugyanis valószínűleg a második verziót fogom használni, mivel valóban tele a tököm az egésszel, és én ugyan egy centet sem akarok az OFOTÉRTnél hagyni, már csakazért sem, mert borzasztó inkorrektek, a másik indok pedig hogy én nem vagyok budapesti, így minden egyes szemüvegért felutazás plusz több ezer forintot jelent nekem.
Tehát beírom a kis történetemet, és utána közlöm hogy elállok a szerződéstől? Ekkor náluk kell hagynom a szemüveget vagy vigyem magammal? Az összes javításról vettek fel jegyzőkönyvet, viszont az én példányomat elkérték minden alkalommal mikor mentem a termékért, tehát nálam nincsenek meg ezek a dokumentumok, viszont az ő kis paksamétájukban biztosan megtalálható. Remélhetőleg ez elég.
Még egy kérdés, hogy melyik az a cég ami napszemüvegek minőség-tanusításával foglalkozik, illetve hová fordulhatok, milyen cégnévre hivatkozhatok, mikor ha ellenállásba ütközöm azt kérem hogy akkor az e témában akkreditált laboratórium végezzen vizsgálatot a terméken.
Előre is köszönöm, főleg hogy ezek szerint nem kell beletörődnöm az igazságtalanságba.
Először is elmész az üzletbe és szépen elmeséled, hogy nem tudták megjavítani, szórakoztak, így kéred vissza a vételárat. Ha ebbe belemennek, akkor ők visszaadják a kp-t, te pedig a szemüveget. Ha akadékoskodnak, akkor fel kell vázolni azokat az eseményeket, amelyekkel jogszabályt sértettek (amiket már leírtam ill., hogy a jegyzőkönyvből sem adtak át neked egyetlen egy példányt sem.) és megfenyegetni őket a fogyasztóvádelemmel, Békéltető Testülettel és a bírósággal.
ha ezek után sem hajlandóak, akkor beleírod a Vk-ba a történetedet plusz azt, hogy elállsz a szerződéstől.
ha ezt megtetted, akkor van itt az oldalon egy Fizetési felszólítás minta (
www.fogysztovedelem.com amelyet megfelelően átfogalmazva tértivevényes levélben eljuttatsz nekik. (a szemüveget otthagyod, mivel a szerződés megszűnt, a szerződés előtti állapotot kell visszaállítani)
Bevizsgáltatni az NFH-nál vagy a KERMI-nél kell, mivel ők függetlenek. Ezt az Ofotértnek kell elvégeznie a 2 év szavatosság első 6 hónapjában. De erre nem lesz szükség, mert az elállás egyoldatú szerződésbontás, ebben az esetben nem kell a forgalmazó beleegyezése hozzá.
Könnyen lehet, hogy pereskedni kell velük, ami több évig is tarthat.
monika78
2008.06.28, 11:13
üdvözlöm.én csináltattam egy fényre sötétedö lencsés szemüveget a horizont optikába juni 7.-én.akkor az otani szemész azt mondta közelláto kell nekem használjam olvasáshoz számitogéphez és munkába mindenképp.juni 14.-én elkészült a szemüveg,de nem sokáig tartott az öröm 16.-án vissza kellett vinem mert anyaghibás volt a lencsém.visszaküldték és 21.-én megkaptam az uj szemüveget.most 28.-a van tehát egy hete hordom már és furcsálottam hogy mért nem láttok vele azt hittem megkell szoknia a szememnek.vissza mentem az üzletbe.hát ott közölték velem hogy ez messze látto szemüveg.hiába mondom hogy az nem lehet mert az orvos nem azt csináltatott velem.megmagyarázták hogy fényre sötétetöbe nincs közelre látto lencse.holoo tudom van.meghogy minek nekem a lakásba olyan,hordjam az utcára.mondtam hogy én közelre nem láttok met nem olyat csináltak.azt mondta azért mert ök ugí gondolták hogy fényre sötétedöt távolira csinálják hogy az utcán hordjam.és utána elküldtek hogy nem cserélik ki.tehát kiadtam 30ezer forintott egy szemüvegért amivel nem láttok.azt szeretném megtudni hogy ilyenkor mi a teendö mit tudok csinálni?köszönöm segitségüket.monika
Nos voltam múlt pénteken az Ofotértben, visszakaptam a szemüveget, közölték hogy megjavították. Végre az eredeti színű szár került rá. Azt már csak otthon vettem észre hogy szó sincs javításról, egy vadonatúj szemüveget kaptam vissza. Legalábbis a karc a jobb lencsén ami még a jegyzőkönyvbe is bekerült csodálatos módon elpárolgott.

Én örülök mert végre kifogástalan állapotú termék van a birtokomban, már csak azt nem értem miért kell az embernek ehhez hosszú hetekig szívózni és miért csak akkor végeznek normális munkát ha elkezdek fenyegetőzni? Vajon ez az üzletlánc hibája vagy magának annak az egy boltnak a dolgozói hozzáállása miatt? No meg ha már úgy döntenek kicserélik a terméket egy újra akkor azt miért nem közlik velem, miért hazoudnak az arcomba? Na de mindegy, végülis én megkaptam amit akartam azt hiszem, csak furcsa... Viszont köszönöm a tanácsokat, hozzászólásokat! Balesetmentes vásárlást mindenkinek.
(vikkk @ 2008.06.30, 09:47)

Nos voltam múlt pénteken az Ofotértben, visszakaptam a szemüveget, közölték hogy megjavították. Végre az eredeti színű szár került rá. Azt már csak otthon vettem észre hogy szó sincs javításról, egy vadonatúj szemüveget kaptam vissza. Legalábbis a karc a jobb lencsén ami még a jegyzőkönyvbe is bekerült csodálatos módon elpárolgott.

Én örülök mert végre kifogástalan állapotú termék van a birtokomban, már csak azt nem értem miért kell az embernek ehhez hosszú hetekig szívózni és miért csak akkor végeznek normális munkát ha elkezdek fenyegetőzni? Vajon ez az üzletlánc hibája vagy magának annak az egy boltnak a dolgozói hozzáállása miatt? No meg ha már úgy döntenek kicserélik a terméket egy újra akkor azt miért nem közlik velem, miért hazoudnak az arcomba? Na de mindegy, végülis én megkaptam amit akartam azt hiszem, csak furcsa... Viszont köszönöm a tanácsokat, hozzászólásokat! Balesetmentes vásárlást mindenkinek.

Szia!
Örülök, hogy sikerült megoldani az ügyet és most már elégedett vagy! Viszont az nem mindegy, hogy javítottak vagy cseréltek, mert ha csere történt, akkor a szavatosság is újból kezdődik onnan, hogy kézhez kaptad a szemüveged! De ha van jegyzőkönyv a cseréről, akkor minden oké.
A kifizetett szarcseret legalabb visszakaptad?
Hát igen, hazafelé jutott eszembe hogy nem hosszabítattam meg a garanciát, és persze a jegyzőkönyvet sem kaptam meg, de már annyira elegem volt az egészből hogy inkább hagytam...
Természetesen a szárcsere árát sem kaptam vissza, pedig mondtam nekik hogy jogtalanul fizetették ki velem. Mindegy, én abba az üzletbe soha többé nem akarok visszamenni. Inkább reménykedek hogy nem lesz semmi gond az új szemcsivel és az egészet betudom egy jó kis tapasztalatnak. Arra jó volt hogy tisztába kerültem a jogaimmal.
Voltam itt szemvizsgálaton mert nagyon szimpatikus volt ez a bolt. Ahogy odaértem rögtön észrevettem, hogy nagyon jól felszereltek és széles a választék, csakhát a személyzet hozzáállása nem volt az igazi.
Az a szituáció, hogy -7 dioptiás a szemem, ami nekem nem jelent problémát, de úgy látszik másoknak igen, mert az eladóhölgy elkérte a szemüvegemet, hogy megállapítsa a dioptriaértéket és megszólalt, gúnyos, kárörvendő hangon, hogy "jó erős a dioptriád".
Hát mit ne mondjak nem esett jól, köpni-nyelni nem tudtam.
Ezt a szemétséget, hogy ezért megyek oda, hogy segítsenek és még belém is rúgnak egyet.
Valakinek tényleg az okoz örömöt, hogy másnak nincs rendben az egészségi állapota.
Hát szerintem az ilyen nézzen magába!
Bementem a vizsgálatra.
Ahogy kijöttem a kiscsaj még kegyelemdöfésként csak megkérdezte hasonló stílusban, hogy "na változott"?
Én nem voltam ezzel megelégedve
Mozigépész
2010.06.17, 16:57
Mi a probléma? Csak a bosszankodásod levezetése miatt meg minek kellett új topikot írni?
bali3138
2010.08.02, 13:16
Kedves Fórumozók, szeretném e véleméyneteket/tudásotokat kérni az alábbi történet kapcsán.
Tavasszal dioptriás napszemüveget csináltattam egy kis optikában. A vállalt 1 hét helyett kb. 3 hetet vártam rá. A kézhezvétel után egy síelés alkalmával kiderült, hogy keret és a 2,5 dioptriás lencse nem állják egymást, s a felvonón a lencse kiesett a keretből. Szerencsére nem a mélybe, csak az ölembe, így hazatértünk után felkerestem az optikust, hogy javítsa meg a szemüveget.
Heteken keresztül próbálta, tönkretett pár márkás keretet, de nem sikerült neki helyreállítani a hibát.
Majd, hogy a pácból kikerüljön, ő saját hatáskörben választott egy rendelkezésére álló keretet, az én megkérdezésem nélkül. A keret valóban hasonlít a régi, tönkrement keretre, de sajnos nem áll jól nekem.
Én elkövettem azt a hibát, hogy a keretet átvettem, gondolván, hogy majd megszokom, de sajnos nem így történt. A szemüveg rettentően áll, s a dolgot még súlyosbítja, hogy a fejem is fáj a viselésekor.
Szerintetek milyen esélyeim vannak? Illetve mire hivatkozva keressem fel őket, mert azt én is látom, hogy a történet nem éppen fekete-fehér. Persze írásos dokumentáció nincs az egész herce-hurcáról, így még nehezebb az egész ügy.
Köszi
Mozigépész
2010.08.02, 15:59
Az a baj, hogy te az átvétellel elfogadtad a módosítást.
Vissza a boltba panaszt megtenni, és kérni a kijavítást. Ha nem tudják nem akarják kérheted a pénzed vissza. De mivel akkor nem reklamáltál, hogy ez nem az amit te vettél, így nem kis tortúra lesz szerintem az ügy.
Mozigépész
2010.08.26, 10:30
Gyereknek tavasszal vetünk két szemüveget a kaposvári Tesco-ban lévő optikai szalonban (sajnos nevüket nem tudom) amit szerencsésen tönkretett, így elvittük a vásárlás helyére, hogy a lencsét egy új keretbe (sajnos nem javítható a keret, szárat nem lehet benne cserélni...) tegyék bele.
Szerencsésen találtak keretet, és mikor kérdeztük mennyibe került közölték, majd a következőért kell fizetni!!!!
Vannak még normális boltok a világon!