Aggályaim támadtak az UPC új számlázási rendszerével kapcsolatban, érdekelne a Fogyasztóvédelem véleménye.
Az UPC július 1-jétől új tételt szerepeltet a postai úton kiküldött számláin a szolgáltatási díjon felül, a számlakiállítási díjat. Magyarázatuk szerint az előfizető választhat, hogy az eddig megszokott módon postai úton kapja a számlát ezzel a növelt összeggel, vagy áttér a Díjnet elektronikus alapú számlázási rendszerére, és ekkor nem kell számlakiállítási díjat megfizetnie, az előfizetési díj pedig változatlan marad. Szerintem ez be nem jelentett, burkolt áremelés.
A szolgáltatás elmaradhatatlan része a számla. Ennek nyilván eddig is költsége volt a szolgáltató részéről, amit a szolgáltatási díj tartalmazott (mint gyakorlatilag minden más szolgáltatónál, kereskedőnél). Az eddigi számlakiállítási díjat azonban most kiemelték a szolgáltatási díjból. A számlakiállítás költsége aligha változhatott, mivel az ugyanúgy folyik, ahogy eddig. Ebben az esetben viszont a szolgáltatás díját kellett volna ennyivel csökkenteni. Mivel ez nem történt meg, ezért nyilvánvalóan azt is megemelte a szolgáltató, épp annyival, amennyi a számlakiállítás díja. Ezt (a szolgáltatási díj emelkedését) viszont be kellett volna jelenteni, amit a szolgáltató elmulasztott. A burkolt áremelést erősíti az is, hogy aki az elektronikus számlakiállítást választja, annak az eddig a szolgáltatási díjban szereplő számlakiállítási díjat nem kellene megfizetnie (hisz részére nem állítanak ki az eddigi formában számlát), tehát a szolgáltatást az eddigieknél olcsóbban kellene kapnia.
Aki tehát a szolgáltatást az eddigiek szerint szeretné továbbra is igénybe venni, az többet kell hogy fizessen érte, márpedig a számla kiállításának díja aligha változhatott. Ha pedig olcsóbb számlázási rendszerre szeretne a szolgáltató váltani, azt a szolgáltatási díjban is szerepeltetnie kellene (mert olcsóbban tud szolgáltani az olcsóbb számlakiállítás miatt). Büntethet-e a szolgáltató megemelt díjjal, ha az előfizető az eddigiek szerint kéri továbbra is a számlákat és nem szeretne áttérni a szolgáltató részéről olcsóbb számlázási rendszerre? Nem inkább kedvezménnyel kellene ösztönöznie?
Továbbá UPC azt állítja honlapján (http://www.upc.hu/ugyfelszolgalat/elektronikusszamla címen), hogy "Mindez nem kerül semmibe az előfizetőknek" (mármint az új, elektronikus számlakiegyenlítés), ami félrevezetés. Tudniillik az elektronikus számlakiegyenlítéshez egyrészt internet szükséges, másrészt valamilyen banki átutalással történik. Egyik sem ingyenes az előfizetők részére. Az internetet vagy előfizetéses formában veszi igénybe, aminek havidíja van, vagy nyilvános helyen, például internetkávézóban, amelynek egyszeri díja van. Az internetes banki átutalás, bankkártyás fizetés, beszedési megbízás pedig a bankok hirdetménye szerint vagy tételesen kerül felszámításra, vagy pedig amennyiben ennek külön díja nincs, akkor az emelt szintű számlacsomag magasabb számlavezetés díjába van "beépítve". Az új fizetési módnak az előfizető részéről tehát igenis költsége van.
Harmadik aggályos észrevételem, hogy az elektronikus számlakezelésre kiválasztott Díjnet rendszer a tájékoztatójuk szerint 1 évig biztosítja a számlák visszakereshetőségét. Vajon mi történik az egy éven túli számlákkal? Támaszthat-e azokkal szemben a szolgáltató követelést? Ki kell-e nyomtatni a számlákat (újabb költség az előfizető oldalán)? Hiteles-e a kinyomtatott számla (a tájékoztató szerint az elektronikus számla hitelesítő elektronikus aláírással és időbélyegzővel van ellátva, ami csak elektronikus formában digitális adatként értelmezhető, kinyomtatva ez "megszűnik")?
Előre is köszönöm megtisztelő válaszukat.
