Súgó - Keresés - Felhasználók - Naptár
Hibás Atm Tranzakció
Fogyasztóvédelem Fórum > Szolgáltatásokkal kapcsolatos fórumok > Pénzügyi szféra
Tacitus
Tisztelt Fogyasztóvédelem!

Esemény: CIBes kártyával OTP automatából próbáltam felvenni 16 EHUFot, azonosítás megtörtént, kéártyát visszaadta, majd jól meghibásodott, és pénzt nem adott. Az sms megjött a banktól, hogy sikeres tranzakció. Telefon OTP-nek, hogy mégis mi van, közölték, hogy azonosítsam be az automatát, anélkül nem tudnak mit tenni. Mivel azonosító jel nem volt az automatán, más módon próbáltuk beazonosítani, mint például déli oldali kijárathoz közeli automata. Miután közöltem az ügyintézővel, hogy nincs nálam iránytű, valahogy azért mégiscsak sikerült neki kitalálni, melyikről van szó. Biztosított róla, hogy az ő hibájuk miatt nem adott ki pénzt, ez természetesen nem fog megjelenni a számlán. Nem igazán nyugodtam meg, mert az sms ugyebár dokumentált üzenet, a telefon meg elszáll (legalábbis a beszélgetés rögzítését biztos nem fogják rendelkezésemre bocsátani, hogy ellenük felhasználjam), kerestem másik automatát, és ott pótoltam, mert első házassági évfordulónkat ünnepeltük. Nem akartam sokat, csak egy vacsorát, meg némi virágot. De azért eléggé letört volt a hangulat, mert egyrészt elkéstem, másrészt lenyúltak 16EHUFot. Másnap megnéztem a CIBes netbankon, és kétszer lett levonva az összeg. Telefon CIB-nek, szerintük nem ők hibáztak, menjek az OTP-hez, ők elzavarnak azzal, hogy nem az ő ügyfelük vagyok. Reklamáció CIBnél, ott közölték, hogy nincs zárolva az összeg. Csakhogy a számlatörténetben egyik összeg sem szerepel, kártyatranzakciók között pedig mind a kettő. Mindez azután, hogy telefonon felhívtak, hogy sztornózták a tranzakciót. Kérdéseim:
- Kb. 5000 ftnyit eltelefonáltam ez ügyben (hívásonként meg kell hallgatnom a Üdvözöljük..., tájékoztatjuk..., készüléke nyomógombjai segítségével..., majd ügyintézőnk kapcsolásáig... típusú szövegeket), majd pattintanak a másik céghez. Volt oplyan hívásom, ahol az ügyintéző türelmet kért, majd 7 perc múlva bontotta a vonalat. Van-e lehetőség arra, hogy ezt az összeget valamelyiktől visszaköveteljem?
- Ez tényleg igaz, hogy, ha az egyik bank lenyúlja a pénzemet, egy általuk elismert saját hiba következtében nem kapom meg a szolgáltatást, akkor a másik banknál kell reklamálni? (kirabol a Józsi, és a Bélán követelem a pénzem????)
- Tegyük fel, hogy tényleg nem vagyok az OTP ügyfele. Ha bedugom a kártyámat az OTP ATM-be, akkor Ők az én számlámról pénzt vonnak le (pontosabban beadnak valami terhelést, aztán az én bankom fogja levonni, a jogi, illetve technikai háttér lényegtelen), akkor nem az ő ügyfelük vagyok?
- Hogy lehet az, hogy felhívom a bankot, ott közli egy ügyintéző, hogy látja a tranzakció visszavonását, én közlöm vele, hogy nem látom, ekkor átirányít egy másik kollégához, aki szintén nem látja? Majd csinál valamit, közli, hogy a sztornó megtörtént, de én még mindig nem látom? Hogy lehet , hogy ők elzavarhatnak azzal, hogy nem tudnak mit tenni, én meg nem merek jogorvoslathoz fordulni, mert a végén még barlistára kerülök, és nem kapunk lakáshitelt?

Elnézést, hogy kicsit hosszúra nyúlt a levél.

Tisztelettel:
Mészáros Tamás
ityam
valami sz@rsag van az otp rendszereben az biztos. en boltban dolgozok ahol otps kartyaterminal van es egy csomoszor elszall egy hibaval hogy a kozpont nem valaszol es az sms meg megjon az ugyfelnek hogy a penzt levontak, pedig nem vontak le . pontosabban levontak de utana rogton meg is sztornozodik csak arrol mar persze nem jon meg az sms. ugyhogy en is eleg sokat magyarazkodok emiatt.es persze nekem sem akar hinni senki mondanom sem kell....
Ilyenkor mondjuk en szoktam tolunk felhivni a a bankot hogy mondjak meg a juzernek.....

szal valamit kitalalhatna az OTP mert en is unom minden heten tobbszor vitatkozni emiatt az ugyfelekkel.

mindenesetre ne lepodj meg ha legkozelebb talalkozol boltban ugyenilyen jelenseggel.

egyebkent visszakovetelni ezt a penzt nem hiszem hogy tudod. egyreszt mert mar az elso telefonalasnal megmondtak neked hogy nem lett levonva az osszeg. csak mivel ezt te nem akartad elhinni ezert meg telefonalgattal meg egy joparat.
Tacitus
Kösz az infokat. Amúgy meg a "nem akartam elhinni", az tényleg igaz, van egy írásos bizonylatom a levonásról, meg egy szóbeli ígéretem arról, hogy nem vonták le. Szerinted melyiknek hihetek? Párszor már hittem intézetek tisztviselőinek adott szavában. Bebuktam. Teljesen nyugodt lennék, ha mondjuk ők hívtak volna fel, hogy elnézést, vagy látnám a tranzakciók között. Szóval nem érzek lelkiismeretfurdalást, amiért ezt számon kérem rajtuk. Egyébként pedig szerintem nem teljesen jogos, hogy "majd feloldják a zárolást", mert addig ugyebár nem tudom használni a pénzemet. Feltételezem, hogy ha nem lett volna több pénz a számlámon, és a hitelkártyámat kényszerülök készpénzfelvételre használni, akkor annak a költségeit sem vállalná senki.
ityam
a technikai reszeerol en sem tudok sokat hogy hogy mukodik az atmben meg egyaltalan.
nekem azt mondtak hogyha ilyen elofordul akkor a terminalon nyomjak egy probahivast es akkor utana biztos megsztornozodik. de hogy egy atmnel hogy van azt nem tudom.
lazurdeak
A "kinek az ügyfele vagyok" kérdéssel kapcsolatban annyit jegyeznék meg, hogy annak vagy az ügyfele, akivel szerződést kötöttél. Ha másik banknál veszel fel pénzt (esetünkben CIB-es kártyával OTP-től), akkor a másik bank egy alvállalkozó / teljesítési segéd vagy nevezzük ahogyan akarjuk. Miután mégis az ő automatájukról van szó, tehetsz náluk panaszt, de vitákat, reklamációkat stb. annál a banknál kell intézni, aki a kártyát kiadta, akivel szerződtél (esetünkben ez a CIB). Az ő dolguk, hogy rendezzék az ATM tulajdonosával a kérdést. (Ők a szerződésben vállaltak egy szolgáltatást - pénzt vehetsz ki meghatározott automatákból - ezt nem teljesítették, semmi közöd hozzá, hogy ez kinek a hibájából történt.)
Szerintem...
.
Invision Power Board © 2001-2012 Invision Power Services, Inc.