Súgó - Keresés - Felhasználók - Naptár
Nem Hiteles Vízóra
Fogyasztóvédelem Fórum > Szolgáltatásokkal kapcsolatos fórumok > Közműszolgáltatások
Nornora
Sziasztok!

A következő témában szeretném a tanácsotokat kérni: Idén gyanús lett, hogy nem jól mér a vízóra, mert nagyon nagy számla jött ki, így írásban kértük a vízóra cseréjét, OMH hitelesítését, és megreklamáltuk a számlázott összeget. Két hónap múlva ki is cserélték, és a cserekor kiderült, hogy már 2006 óta nem volt hiteles az óra. Erről külön jegyzőkönyvet vettem fel, és aláírattam a vízmű emberével.
Azóta jött egy kikapcsolási értesítő, erre én bementem a vízműhöz, hogy egy reklamáció van folyamatban, és ez most mit jelent. Mint kiderült, a vízórát el sem küldték a hitelesítésre, ráadásul az ügyintéző hölgy szerint tavaly egész évben még a 2005, 2006-os fogyasztásunkat fizettük, holott pl. 2005 októberében még túlfizetésünk is volt, arról nem beszélve, hogy 2008. februári számlán is 0 Ft tartozás van feltüntetve. Állítólag most számlázták a 2007-es évet, ami szerintük kb. 100e Ft. (Persze a 2007-es számlákon 2007-es teljesítési időpontok vannak feltüntetve) Ami még dob egyet a dolgon, hogy a telkünkön van egy vendéglátóipari helység, aminek a földjét tőlünk bérlik. A vízmű pedig úgy oldotta meg a vízórájukat, hogy az ő vízvezetékük a mi mérőóránk után van bekötve, és állítólag az ő fogyasztásukat levonják a mienkből. Ez így oké, hogy nem is tudhatom, hogy mennyit fogyasztanak igazából? És szerintem az ő órájuk sem hiteles... Tehát a mi nem hiteles óraállásunkból állítólag levonták az ő valószínűleg szintén nem hiteles óraállását... Amikor az ügyintézőnek ezt szóvá tettem, azt mondta, ha nem tetszik, mondjuk fel a bérleti szerződést. Na puff.
Szóval a kérdésem az lenne, hogy lejárt hitelesítésű óra után (családi házban lakunk, tehát a vízmű kötelezettsége az óra cseréje) számlázhatnak több mint 2 évig? Azzal "fenyegetett" meg az ügyintéző, hogy ha nem fogadjuk el a nem hiteles, és rosszul mérő óra után számlázott összeget, és nem fizetünk, akkor lesztornózza egész 2006-ig a számlákat, és kiszámláz újra havi 25-30 m3-t. Ezt megteheti? Szerinte egy átlag család ennyit fogyaszt. Na kac-kac. crybaby.gif
Csak azért bosszant a dolog, mert minden hónapban fizetünk víz- és csatornadíjat, volt, hogy 30e Ft-ot is fizettünk, jöttek szépen a nullás tartozásos számlák, tök nyugodt voltam, most meg még fizessünk be 100e Ft-ot a múlt évre.
Ja, egyébként amióta lecserélték az órát, csak havi 10 m3-t fogyasztunk, ezelőtt kb. 20-at mutatott az óra havonta. clap2.gif
Elolvastam a mérésügyi törvényt, de az csak arról beszél, hogy hiteles órával kell mérni a fogyasztást, de mi van akkor, ha nem volt hiteles, és nem az én hibámból?

A válaszokat előre is köszönöm.
Mozigépész
Elméletben felénk a vízművek a következőképpen foglalkoznak az órákkal.
1. Minden háznak egy főmérőjevan (lakosságira gondolva), ezért társasházakban a lakásonkénti vízórákat nyilvántartják érvényességük lejárata szerint, és előtte pár hónappal jelzik a mérő hitelesítését, melyet a lakónak kell megtenni, mert csak így köt velük szerződést a vízművek.
2. A főmérők cseréje viszont teljes mértékben a vízművek dolga, felénk cserélik is rendesen.
A te eseted érdekes a másik fél miatt, ugyanis ha te nem egyeztél bele, akkor a vízmű tudtommal nem köthet a te vízórád után, mivel onnan már a te tulajdonod az egész rendszer aminek a karbantartása is a te feladatod, tehát csőrepedés esetén óra után neked kell javíttatnod. Viszont ez már kemény polgári peres ügynek néz ki! Szerintem (mivel nincs igaza a vízműnek) keres egy jó ügyvédet (sajnos)! crybaby.gif
Egyébként ki ez a szép társaság?
Nornora
(Mozigépész @ 2008.07.21, 23:41) *

Köszi a hozzászólást, sajnos azt nem tudom, hogy bele lett-e egyezve, hogy így legyen bekötve a másik vízóra, mivel úgy örököltem a házat, és már akkor is így volt.
Azt inkább nem mondanám meg, hogy melyik ez a társaság, mivel egy kis falu "szolgáltatójáról" van szó. blink.gif
.
Invision Power Board © 2001-2012 Invision Power Services, Inc.