(csaken6 @ 2008.12.01, 21:25)

Nekem is az Allianz-al van problémám. A társasházunk náluk van biztosítva. A felettünk lévő lakásból beázott a szobánk egy hatalmas részen. Kijött a kárfelmérőjük, és egy nagyon kicsi összeget állapított meg. Egy független kárbecslőt hívtunk, aki az Allianz által ajánlott összeg háromszorosát állapította meg. Festőt hívtunk, aki az ajánlott összeg ötszöröse alatt szóba sem állt velünk. A festő árajánlatát leadtuk az Allianznál, akik azt mondták, hogy mivel már elküldték azt a kisebb összeget, nincs más út, mint hogy festessünk ki, és majd utána egyezkedhetünk. A független kárfelmérő azt mondta, ilyenbe ne menjünk bele, mert kiszolgáltatott helyzetből nem lesz esélyünk normális kártérítésre.
Az összeg még nem érkezett meg, de nem is fogjuk átvenni, ha küldik is! A ház közös biztosításán kívül van saját lakásbiztosításunk is, ők egy normális cég, és ki is fogják fizetni a kárt, erről szóban biztosítottak. Sajnos ezt mérgemben elmondtam az Allianz ügyintézőjének. Talán fél óra telhetett el, amikor egy nő felhívott, biztosítási ügyintézőként mutatkozott be, és faggatni kezdett az adataimról, és hogy hol, milyen biztosítónál vannak kötvényeim. A telefonomon kijelzett számot visszahívtam, azt mondták, ők egy vagyonvédelmi cég, és egyik osztályuk sem foglalkozik biztosítással. Nem tudom mit gondoljak, kik lehettek ezek, milyen jogon faggatóztak, és kinek a megbízásából?
Remélem ezt a biztosítási ügyet, végül el tudom intézni magam is, de el szerettem volna mondani, amit tapasztaltam, mert már a hányinger kerülget ettől a cégtől, és az ügyintézési módszereiktől!
Jogod van hozzá, hogy egy dologra (vagyontárgyra) több érvényes biztosításod legyen. Káresemény esetén választhatsz, hogy melyik által felajánlott kárkifizetést fogadod el, de csak az egyiket veheted fel. Esetedben a "saját" biztosítódtól érdemes a pénzt elfogadni, erről viszont az Allianzt értesítsd és valóban ne vedd át az Allianz által megítélt kárösszeget, ellenkző esetben bajod lehet belőle. (Biztosítási csalás lenne, de ennek nem tudom pontosan a jogi következményeit.)
A fent leírtak életbiztosítás esetére nem érvényesek, abból annyit köt mindenki, amennyit akar és káresemény esetén jogosult több helyről is besöpörni a pénzt (illetve haláleset esetén az örökösök jogosultak).