Súgó - Keresés - Felhasználók - Naptár
Photo Hall: 86 Százalékos Fotókidolgozás
Fogyasztóvédelem Fórum > Szolgáltatásokkal kapcsolatos fórumok > Egyéb
robisz
Kedves fogyasztóvédők!

A következő esettel kapcsolatban szeretnék tanácsot kérni:

Két héttel ezelőtt barátnőm bevitt 4 tekercs fekete-fehér filmet a Photo Hall-ba kidolgozásra. A "profi jellegű fotókidolgozás" néven futó szolgáltatást vettük igénybe. Egy hét múlva átvettük a képeket, amelyekért összesen 14400 Ft-ot fizettünk.

Otthon a képeket a negatívval összehasonlítva észrevettük, hogy minden kép széléből (változó, hogy melyikből) hiányzik egy jelentős rész. Lehet hogy a legtöbb ügyfél ezt észre sem veszi vagy nem érdekli de számunkra a téma lemaradt részei is fontosak lettek volna ezért másnap visszavittük a képeket.

Az eladó a panaszunk meghallgatása után felhívta a labort majd elhangzott, hogy a negatívnak valóban csak a 86%-a kerül kidolgozásra, mivel ilyen a technológia és szerintük ez "köztudott". Ennek ellenére sem az üzletben, sem a cég honlapján nem szerepel erről semmilyen tájékoztatás és előzetesen az eladó sem figyelmeztetett minket erre. Utólag azt mondta, hogy erre nekünk "rá kellett volna kérdeznünk".

Végül azt tanácsolta, hogy hagyjuk ott a képeket és egy szakértő megvizsgálja, hogy mit lehet tenni. A "szakértői" levelet pár nap múlva meg is kaptuk:

Tisztelt xxxxx xxxxxxx!

Mindenekelőtt köszönjük, hogy szolgáltatásunkat választotta! Reklamációjára a következő tájékoztatást adjuk:

A papírkép készítésénél az automata a negatívból kb 22.5x34mm-es képmezőt nagyít ki.
Tehát a negatívból körben lemarad.
Kérését ezért teljesíteni nem tudjuk.
Sajnáljuk, hogy önhibánkon kívül csalódást okoztunk Önnek.
Megértését és türelmét köszönjük.

Tisztelettel: xxxxxxxxxx xxxxx
Ügyfélszolgálati referens


Tehát a "szakértő" elismeri, hogy a képek hiányosak és nem is tudják őket 100%-osan kidolgozni, majd további magyarázat nélkül azt állítja hogy mindez "önhibájukon kívül" történt. Ezek szerint mi tehetünk róla, hogy nem voltunk megfelelően tájékoztatva arról hogy csak a képek 86%-át fogjuk viszont látni. Az üzletben felajánlottak kárpótlásképpen egy 2000Ft értékű fotóalbumot, de mivel számunkra a 86%-os fotókidolgozás nem megfelelő, máshol kell kidolgoztatnunk a fotókat így 14400 Ft-al érezzük magunkat megkárosítva.

Mivel ragaszkodtak hozzá, hogy ők nem hibásak, közöltem, hogy be szeretnék irni a vásárlók könyvébe. Ezután a főnök felajánlotta hogy a képek árának felét visszaadja, de mivel nem a felét hanem az egészet kell újra előhívatnunk ezt nem fogadtuk el. Azt már csak mellékesen jegyzem meg hogy néhány képet végleg tönkretettek, mert rossz helyen vágták el illetve néhány helyen megkarcolták a negatívot.

Végül ténylegesen megirtam a történetet a vásárlók könyvébe, úgyhogy várjuk az eredményt.

Szeretném kikérni a hozzáértők véleményét, hogy valóban megteheti-e a szolgáltató, hogy elhallgat egy ilyen jelentős információt (miszerint csak a képek 86%-a kerül kidolgozásra) a "profi jellegű" szolgáltatásával kapcsolatban, arra hivatkozva, hogy ez "köztudott".
Ha a szolgáltató elutasítja a pénzvisszafizetési igényünket, akkor érdemes-e fogyasztóvédelemhez fordulni?

Köszi!
asdf
88.5% lesz az... Masreszt ha nem tukorreflexessel fotozol, kabe sosem az kerul a kepre, amit a keresoben latsz, tehat arra nem lehet epiteni, minden gepnel mas. Neked veletlenul oda kerult valami a kep legszelere ami fontos lenne (aminek azert lassuk be, nem lett volna szabad odakerulnie biggrin.gif), evvan. De kivancsi lennek amugy, hogy ugyanazt a negativot leadva kismilliard ceghez, mi lenne a vegeredmeny, hol mennyi marad le.
Na meg persze ha nem egy a keparanya a filmnek es a nagyitasnak, akkor tud igazan lemaradni rola, ha nem feherrel keri az ember, mert akkor "belezoomolnak" smile.gif
robisz
Lehet hogy 88%, ebben az üzletben 86% hangzott el. Mindegy nem ez a lényeg, hanem hogy erről nem szólnak előre. Egyébként tükörreflexes a gép. Ja és természetesen nem a keresőben láttottakhoz viszonyítva állítom hogy jelentős rész lemaradt a képekről, hanem ahhoz képest ami a negatívon látszik.
asdf
Hat, akkor a jelek szerint minden ellened dolgozott... Tenyleg jo lenne tudni, hogy standard-e, hogy belezoomol a gep, vagy csak rajuk jellemzo, ha csak rajuk, es a vallalasi feltetelekben ezt nem kozoltek, szerintem van eselyed jol kijonni a dologbol.
lazurdeak
(robisz @ 2008.09.26, 14:54) *

Lehet hogy 88%, ebben az üzletben 86% hangzott el. Mindegy nem ez a lényeg, hanem hogy erről nem szólnak előre. Egyébként tükörreflexes a gép. Ja és természetesen nem a keresőben láttottakhoz viszonyítva állítom hogy jelentős rész lemaradt a képekről, hanem ahhoz képest ami a negatívon látszik.


Szerintem próbaképpen kérdezz meg egy-két másik helyett, esetleg csináltass egy-két másolatot a negatív alapján. Ha máshol nem marad le a kép széle, akkor mehetsz vissza reklamálni. Ekkor követelheted, hogy hívják elő rendesen, ha erre nem hajlandók, akkor nem tudom mi van, ugyanis nem egyértelmű, hogy ez lényeges vagy jelentéktelen hiba.

- Ha lényeges, akkor a képeket visszaadva visszakérheted a pénzedet (elállás).
- Jelentéktelen hibánál elállásnak helye nincs, árleszállítást kérhetsz. (Az viszont sehol nincs leírva, hogy milyen mértékűt...)
peppee
Kedves Robisz,

Az általad felvetett probléma sajnos valós, minden fotólaborban kevesebbet nagyítanak le a negatívon látható képből a papírképre. Ez azért történik így, mert nem lehetséges azt megoldani, hogy a laborgép annyira tökéletesen pozícionálja a levilágításnál (újabban már szkennelésnél) a filmet, hogy arról minden látszódjon a papíron, de még ne látszódjon a negatív kocka széle, mert akkor a képeid szélén fekete keret lenne (NEM fehér, tehát tévedés az, hogy fehér keretes képet kérve több látszik a papírképen). Szerencsére erre a problémára a fényképezőgép gyártók is gondolnak, és a gépeket úgy készítik, hogy a fényképezőgép keresőjébe nézve kevesebbet látsz, mint amennyit valójában a gép a negatívra rögzít. Ideális esetben tehát amit a fényképezéskor a gépben látsz azt fogod a laborban megkapott papírképen viszontlátni. (próbáldd ki, fényképezőgépet állványra tenni és a kép szélénél jól megjegyezhető tárgyakat fotózni, majd nézdd meg mi lesz a negatívon és mi a papírképen!) Fontos a papírkép méretét is jól kiválasztani rendeléskor 10x15 !!! , mert a 9x13, vagy 13x18 as képek oldalarányai nem egyeznek meg a negatív kocka oldalarányaival (24x36) és így még több esik le a képből.

Még valami: Ha fontos Neked, profi laborban kérhetsz 100%-os nagyítást is, de számítanod kell arra, hogy a képek szélén fekete keret lesz és nem feltétlenül minden oldalon szabályosan ugyanakkora.

Ja és tessék szaklaborban előhívatni a képeket, ahol helyben van a laborgép és garanciát vállalnak a minőségre! Az általad említett cég -tudomásom szerint- ugyanabban a nagylaborban dolgoztatja ki a képeket, mint a drogériák, csak éppen jóval drágábban adja.

Üdv, Peppee
Hokuszpok
(robisz @ 2008.09.25, 15:16) *

[...]
Otthon a képeket a negatívval összehasonlítva észrevettük, hogy minden kép széléből (változó, hogy melyikből) hiányzik egy jelentős rész. Lehet hogy a legtöbb ügyfél ezt észre sem veszi vagy nem érdekli de számunkra a téma lemaradt részei is fontosak lettek volna ezért másnap visszavittük a képeket.
[...]
Az eladó a panaszunk meghallgatása után felhívta a labort majd elhangzott, hogy a negatívnak valóban csak a 86%-a kerül kidolgozásra, mivel ilyen a technológia és szerintük ez "köztudott".
[...]
Szeretném kikérni a hozzáértők véleményét, hogy valóban megteheti-e a szolgáltató, hogy elhallgat egy ilyen jelentős információt (miszerint csak a képek 86%-a kerül kidolgozásra) a "profi jellegű" szolgáltatásával kapcsolatban, arra hivatkozva, hogy ez "köztudott".
Ha a szolgáltató elutasítja a pénzvisszafizetési igényünket, akkor érdemes-e fogyasztóvédelemhez fordulni?

Köszi!


Nem csak a fotóknál van ez így, de TV-ben látott kép körül is hiányzik annak a széle, bizony ám.
Az, hogy ez köztudott-e, vagy sem, már más kérdés, de technikai sajátosság, ez tény.
(Mint ahogy az sem köztudott, hogy az amerikai filmek itt pár mp-vel hosszabbak, mert a 30 /25 fps
között nem lehet megfelelően arányos konverziót csinálni. A rádióban zeneműveket digitálisan "összenyomják" vagy csak a végüket "nyomják össze", mert kell a hely a reklámnak, vagy be kell hozni a műsoridő csúszását. Van több zenész ismerősöm, aki ezen mélységesen fel van háboródva, ez számukra több, mint egy nemi erőszak, de a legtöbb ember észre sem veszi. Köztudott? Nem, de ettől ez még így van.

(Az is igaz, hogy a keresőben látott képnél a legtöbb gép sokkal nagyobb területet képez le, egyik másik gép még aránytalanul nagyot is, pl. Olympus View Zoom 120.)

Mint amatőr fotós, csak azt tudom tanácsolni, próbálj meg keresni egy szkennelési lehetőséget,
vagy akár, ha ilyen több is lehet, magad is beruházhatsz egy szkennerbe, (mivel csak kicsit kerül többe, mint amit fizettél az előhívásért. De kölcsön is lehet kérni, ill. PC is kell hozzá).

Nekem Canoscan 4200F szkennerem van. Ezzel a teljes filmkokckát be lehet olvasni, sőt, kicsit még azon kívül is. Én már amúgy csak a filmeket hívatom elő, mert nem vagyok megelégedve a készített képek minőségével. A Photo Hall tényleg a legprofibb, és legjobb minőséget adja, de ez csak a többiekhez viszonyítva igaz. Az én igényeimhez kevés smile.gif) Az is biztos, hogy viszonylag kicsi felbontással szkenneli a filmeket, ennél otthoni körlülmények között egy jó kis szkennerel jobbat lehet alkotni.
Megfelelő szoftverrel és szakértelemmel azon is segíteni lehet, hogy karcolt a film, ill. nem megfelelő helyeken van elvágva.

Én meg tudnám oldani, de nem vállalok ilyesmit, mert nem jutna rá időm, és ez eléggé időigényes dolog.
(Egy d.e. alatt 12 filmkockát szoktam feldolgozni, hajlani 6-tól úgy 11-12-ig...)

Keresgélj fórumokban olyan valakit, pl. a fotós oldalakon, aki vállalja a dolgot. A filmeken nem ront a szkennelés. Olyant keress, aki tud akár 3200 DPI-vel szkennelni. Régi felvételeknél ez több, mint amire szükség van, de jól jöhet, ha rendelkezésre áll.


Ha megkockáztatod egy szkenner beszerzését, a Canon termékeit tudom ajánlani, de ez részemről kicsit részrehaljás is. 4200F -et ugyan már nem kapni, de az újabb modellek is képesek kitünő minőséget produkálni, és igen, le tudják a teljes kockát szkennelni (mármint azok, amelyek film szkennelését támogatják)
asdf
(Hokuszpok @ 2008.12.19, 17:11) *


Nem csak a fotóknál van ez így, de TV-ben látott kép körül is hiányzik annak a széle, bizony ám.
Az, hogy ez köztudott-e, vagy sem, már más kérdés, de technikai sajátosság, ez tény.


Igen, mert nem hatrany, hogy ha az operator a sajat monitoran latja, hogy na ott fog belelogni valami a kepbe, de a tvtulaj meg nem, mert az neki kivul esik a lathato tartomanyon smile.gif Moziban is tobb van a filmen, mint ami a vaszonra kerul.

(Hokuszpok @ 2008.12.19, 17:11) *

(Mint ahogy az sem köztudott, hogy az amerikai filmek itt pár mp-vel hosszabbak, mert a 30 /25 fps
között nem lehet megfelelően arányos konverziót csinálni.


Legyen az inkabb 23.976/25 . Az mas kerdes, hogy az usakok a 23.976-bol 2:3 pulldownnal 30-at (pontosabban 29.97-et) csinalnak, de attol meg nincs 30 fizikai kepkocka. Valamint nem par masodperc az elteres, hanem a fentiek miatt pontosan 1/25-od resz wink.gif (de kizarolag tv-n).
Hokuszpok
(asdf @ 2008.12.20, 15:43) *


(Hokuszpok @ 2008.12.19, 17:11) *

(Mint ahogy az sem köztudott, hogy az amerikai filmek itt pár mp-vel hosszabbak, mert a 30 /25 fps
között nem lehet megfelelően arányos konverziót csinálni.


Legyen az inkabb 23.976/25 . Az mas kerdes, hogy az usakok a 23.976-bol 2:3 pulldownnal 30-at (pontosabban 29.97-et) csinalnak, de attol meg nincs 30 fizikai kepkocka. Valamint nem par masodperc az elteres, hanem a fentiek miatt pontosan 1/25-od resz wink.gif (de kizarolag tv-n).


Jaja, már délutánra annyira elfáradtam, hogy lassan a megabájtot is kevertem a gigabájtal...
Igen, 23,976/25 a kérdéses arány.
.
Invision Power Board © 2001-2012 Invision Power Services, Inc.