Súgó - Keresés - Felhasználók - Naptár
Ecl Nyelvvizsga
Fogyasztóvédelem Fórum > Szolgáltatásokkal kapcsolatos fórumok > Egyéb
Tessa
Szép napot!

Nekem az a problémám lenne, hogy immáron másodjára megyek német nyelvből a hallás utáni szövegértésre az ECL nyelvvizsgaközpont egyik vidéki központjába. Első alkalommal önhibám miatt nem sikerült a vizsga, de most attól félek, hogy nem sikerül elég élelmesnek lennem és így úgy járok, mint a múltkor 10 ember, akik leghátulra kerültek a teremben és nem hallottak szinte semmit az előre helyezett kis CD-s magnó hangjából, majd amikor ezt jelezték a válasz annyi volt, hogy bocsánat, de ennyi a max. hangerő. Akivel ilyen történik az tehet vmit az ügyben, vagy türjön csendesen és fizessen addig, amíg beverekszi magát egy jó helyre?
Üdvözlettel
Tessa
Blade
Jogi értelemben nehéz megfogni a problémát, illetve nehéz bizonyítani bármit is.
Én mindenesetre írásban jelezném a panaszomat a szolgáltatónak (tértivevényes levélben, vagy a vásárlók könyvébe való beírással). Az ilyet talán komolyan veszik ahhoz, hogy legalább a jövőben változtatnak a feltételeken.
lazurdeak
(Blade @ 2008.09.30, 16:43) *

Jogi értelemben nehéz megfogni a problémát, illetve nehéz bizonyítani bármit is.
Én mindenesetre írásban jelezném a panaszomat a szolgáltatónak (tértivevényes levélben, vagy a vásárlók könyvébe való beírással). Az ilyet talán komolyan veszik ahhoz, hogy legalább a jövőben változtatnak a feltételeken.


A problémát már előre jelezném a szervező cégnek: a múltkor ez történt, legyenek szívesek gondoskodni megfelelő hangosításról, ellenkező esetben vissza fogom követelni a vizsgadíjat, felmerült utazási költségekkel együtt stb. Mindezt persze írásban: tértivevényes levél, fax, stb. Talán megijednek, talán nem...

Ha ezek után előfordul ilyen, már a helyszínen felvetetnék jegyzőkönyvet az esetről (vigyél hozzá üres papírt), utólag már nehéz bizonygatni, hogy mi történt. Ha nem hajlandók erre, akkor is leírnám a történteket, tanúként a többi pórul járt vizsgázó aláírhatja. Ekkor legalább valamilyen bizonyíték van.

Továbbá minden szolgáltatónak van felügyeleti szerve, meg kell kérdezni tőlük, hogy ki az. Oda elküldeni a jegyzőkönyvet. Úgy látom, az ECL valami nemzetközi konzorcium, úgyhogy ha elégedetlen vagyok és nem tudok megállapodni a magyar szervezőkkel, akkor a központban "nyomnám fel" őket, javasolva, hogy vizsgálják felül, kivel szerveztetik a magyar vizsgákat.

Valami hihetetlen amatörizmusnak tűnik, hogy egy CD-s magnóval megy a nyelvvizsga. Ahol én voltam (állami nyelvvizsga, BGF), ott hangfalak voltak körben elhelyezve, teljesen jól lehetett érteni mindent.

Továbbá fennállnak a fogyasztói panaszügyintézés általános lehetőségei: Békéltető Testület, polgári per. A követelésed természetesen a teljes vizsgadíj és minden járulékos költséged visszafizetése, kiesett jövedelmed megtérítése... Azonban tudnod kell bizonyítani, hogy a szolgáltatás nem érte el az elvárható színvonalat és azt, hogy milyen költségeid / káraid merültek fel.
Tessa
Köszönöm a segítséget, sajnos már csak a vizsgám után tudtam olvasni, de így is segített. Bár jegyzőkönyv nem készült, hisz nem tudtam, hogy olyat lehet, így írtam a központnak egy panasz emailt, amiben közöltem hol folyik a CD-s magnós módszer és nagyon segítőkész választ kaptam. Felkínáltak két alkalmat is a vizsgám ismétlésére, bérmentve. Remélem tanulnak a dologból és többet nem lesz ilyen, hogy bárki is nem hallaná a szöveget.
További szép napot!
.
Invision Power Board © 2001-2012 Invision Power Services, Inc.