(Katinka @ 2008.10.01, 12:41)

Sziasztok, mint friss hús kérnék tanácsot, segítséget, előre is hálaköszi. Kb. 2 éve egy céges flottacsomagot igényeltem a V... (piros) szolg. közreműködésével. Nagyon elégedett voltam vele, így nyáron mikor jogosult lettem, kihoztam a két előfizetésemre, két új telefont (így ugyebár hosszabb lett a hűségnyilatkozatom). 1 hete megkaptam a telszámlámat és a szokásos 6-8ezer Ft helyett, 23ezer Ft szerepelt rajta. Átböngésztem a telszámlát és következőket láttam, a két előfizetésemre összsen 4 havidíjat számláztak, és a havidíj az eddig megszokott 1800 Ft/Sim helyett, 4000 Ft/Sim lett. Plussz valahogy a lebeszélhetőségek sem stimmelnek, sőt. Az elmúlt pár napot folyamatos idegöléssel, tudakozódással töltöttem, töltöttük (mert egyre többen leszünk, olyan hölgy is van, akinek a számlája nagyobb lett mint a keresete). Mindkét cég hárít, eleinte a másikra kente, aztán meg a következő kissé káoszos végeredménym aradt. Annó a cég és V... kötött egy keretszerződést, ami értelmében a cég megváltozathatja a havidíj összegét, tarifákat, stb. Ez eddig rendben is lenne, de (itt kérem tapasztaltabbak segítségét) nem lett volna a cég, vagy V.... köteles értesíteni az előfizetőket? Lehetőleg írásban (ez nem történt meg, eddig egyikünk sem kapott levelet). Esetleg egy szerződés módosítás postázása nem lett volna illendő? Nem értek hozzá, de meg vagyok ijedve (nemcsak én, sajnos) a jelenlegi keresetemből így nem tudnék megélni. Lehet, én voltam a hüle, de úgy érzem, nem, mert egyre több panaszos van. Ha bármilyen tanácsot tudtok adni, vagy segíteni valahogy, kérlek, írjatok. Nagyon-nagyon köszönöm.
Többször merült már fel itt a fórumon hasonló eset, elsősorban bankoknál, akik ingatlan kölcsönnel szeretnek hasonlót játszani. Sajnos sok hasznosat emlékezetem szerint akkor sem tudtunk mondani, de azért megpróbálom összefoglalni a lehetőségeket:
1. A szerződés bármilyen módosításához a szerződést kötő felek egyhangú nyilatkozata szükséges. Ez itt nyilván nem történt meg. DE: nem tudok olyan jogszabályról, amely tiltaná, hogy a szerződésbe beépítsék az egyoldalú módosítás lehetőségét, esetünkben ez megtörtént, a céged aláírta, ezért az a tény, hogy változtatják a tarifát, nem jogsértő. Ha az van a szerződésben, hogy erről kötelesek a céget külön értesíteni és ezt nem tették meg, akkor szerződést szegtek. Ha ellenben az van a szerződésben, hogy a módosításról elég, ha a honlapjukon kitesznek egy tájékoztatót fél órával az életbe lépése előtt, kettes betűmérettel, egy eldugott menüpontban és ezt megtették, akkor a szerződéses kötelezettségüknek eleget tettek. Ezért meg kell nézni, mit ír a szerződés.
Ha a V. nem szegte meg a szerződésben foglaltakat, akkor az egyetlen lehetőség, hogy a szerződés jogszerűségét vonod kétségbe.
2. Ha direktben a V-nal szerződtél volna, akkor velük szemben a következő módokon léphetnél fel:
- Gazdasági Versenyhivatal: tisztességtelen piaci magatartás, vásárlók megtévesztése címén feljelentést tehetsz. Ha eljárás indul (nem garantált) és elmarasztalják őket (nem garantált), akkor bírságot kaphatnak, ettől neked persze nem lesz jobb, a V-t pedig valószínűleg nem tántorítja el a hasonlóktól.
Szóba jöhet még az erőfölénnyel való visszaélés, de szerintem a V. nincs olyan erős helyzetben, hogy erőfölényről beszélhetnénk.
Nem vagyok biztos viszont, hogy ők illetékesek a hírközlés ügyeiben is, lehet, hogy a NHH-hoz küldenek, lásd lentebb.
- Nemzeti Hírközlési Hatóság: a GVH-hoz hasonló szervezet a hírközlés területén.
- Megtámadhatnád a szerződést arra hivatkozva, hogy tisztességtelen kikötést tartalmaz. Ezt a tömegesen a fogyasztókra kényszerített, ún. blanketta-szerződések esetén lehetővé teszi a Ptk.:
"209/A. § (1) Az általános szerződési feltételként a szerződés részévé váló tisztességtelen kikötést a sérelmet szenvedett fél megtámadhatja.
(2) Fogyasztói szerződésben az általános szerződési feltételként a szerződés részévé váló, továbbá a fogyasztóval szerződő fél által egyoldalúan, előre meghatározott és egyedileg meg nem tárgyalt tisztességtelen kikötés semmis."
Miután gondolom, a fenti kikötés nem lett megtárgyalva, és leírásod alapján elég tisztességtelennek tűnik, ezért megtámadható. Ezt azonban csak bíróságon tudnád intézni, azaz pert kellene indítanod. Több évig tarthat, kimenetele kétséges, fizethetnéd az ügyvédet stb.
Miután nem te szerződtél V-nal, hanem a cég, ezért a fentieket csak ők kezdeményezhetik, gondolom, ehhez nem sok kedvük van.
3. További bonyodalom, hogy ha jól értem, Te a munkáltatódon keresztül kaptál céges telefont magánhasználatra. (Bár nem egyértelmű a leírásod, de én ezt hámoztam ki belőle.) Ez jogilag gázos helyzet: Te tulajdonképpen a munkáltatóddal állsz szerződésben, nem a V-nal, de gondolom erről írott szerződés nincs, számlát nem kaptál a munkaadótól, csak "zsebből" fizetsz, vagy a fizetésedből levonják a díjat, amely persze több okból nem jogszerű.
Így természetesen nem vagy köteles semmit sem fizetni, miután nincs írott szerződés közted és a munkáltató között a feltételekkel. Nyugodtan mondhatnád, hogy annyit fizetsz, amennyiben eredetileg megállapodtatok, ha ennél drágább az előfizetés, mert ők bénán szerződtek, az legyen az ő bajuk, nem háríthatják át rád a többletköltségeket. (Hiszen a közted és a munkaadód közötti szerződésre már vonatkozik az, hogy egyoldalú módosíts nem megengedett.) De felteszem, nem vagy abban a helyzetben, hogy összevessz a munkaadóddal. Ezért a fentit óvatosan kellene előadnod: Te adott feltételekkel kértél telefont, nem tájékoztattak arról, hogy a díjak meg fognak változni, ezért nem tartod jogosnak stb. Ha nem tudtok megegyezni, akár vissza is adhatod a telefont és vehetsz egyet magadnak saját névre, ahol viszont átnézed a feltételeket. Te tudod, milyen a kapcsolat közöttetek, meddig tudsz elmenni a keménykedésben...