Milyen érdekes, hogy pont azért regisztráltam erre a fórumra mert érdekelt, hogy miként vélekednek a fogyasztóvédelem iránt érdeklődők a témáról.
Ehhez képest a sciennet izére keresve egyből egy reklámozó által indított topic jön fel. Pffff.
Csak infóként. Épp a rendszer felnyomására készülök. (ha már a cég illetve vezetői nem akarnak felelősséget vállalni, annyira elbújtak.)
Igaz, aki csatlakozik saját magával és ismerőseivel tud csak kicseszni, de ebben nagy segítséget ad számára az a mérhetetlenül profin, de erkölcstelenül megalkotott háttér amit SciennetNet hívnak.
Több szempotból is lehet rajtuk fogást találni és úgy tűnik egyre inkább elvakultak a sok nullától, mert egyre több hülyeséget csinálnak. Szórják a "morzsákat", de rendesen.
Jééé!
Most jut eszembe. Ha a céget azért nem tudták eddig megfogni mert nem találtak olyat aki képviselje, akkor ez fordítva is igaz lehet. Ha rosszhírét keltem, akkor sem lesz senki aki képviselhetné?
A vásárlói oldalt kezdtem csak el vizsgálni és a következő eredményre jutottam, amit már több helyen "publikáltam". Hátha egyre többen lesznek akik a döntésük előtt elolvassák ezt és nem csak az érzelmektől túlfűtött, de igen áttetsző marketing dumát eszik meg.
Szóval.
Kiszámoltam a szegedi elfogadóhelyek kedvezményét és a várható megtakarítást a mai(2009.02.26.)
neten fellelhető
KSH és
Sciennet infók alapján.
Elfogadóhelyek száma: 191 db
Az átlag kedvezmény: 6,27%
A vásárlási szokásokat figyelembe vevő kedvezmény: 4,55%
(Ez egy nagyon optimista közelítő csak, és ahol tudtam ott felfele „csaltam”. Pl. a közlekedéshez tettem az autóápolást is, ami az egy darab 20%-os elfogadójával feltornázza a sáv átlagát és mivel a közlekedés súlyozottan magas részt képvisel az egész „kosár”-ból így az összesített átlagra is ilyen hatással van. De ide sorolhatnám a Coop boltok 1%-át is, amit „jól” ellensúlyoz néhány eldugott kis élelmiszer/zöldség-gyümölcs magasabb kedvezménye. A „kosár” megosztását a KSH 2009.02.26-án publikált kimutatása alapján készítettem, ami a 2007-es év lakossági költéseit figyeli a COICOP kódok alapján.)
Üzletek száma Szegeden 2008 június: 4630 db
(Forrás szintén a KSH)
Összességében, mindezeket és a Sciennet rendszerét figyelembe véve ez azt jelenti, hogy ha egy család az összes pénzét a kedvezményadóknál költi el akkor, csak is akkor, és csak a legnagyobb jóindulattal tud megtakarítani 4,55%-ot, amiből maximum 0,45+0,27+0,27+0,27=1,34%-ot látja viszont megtakarításként és 2,96%-ot a „JOG”-ban.
Tételezzük fel, hogy
- a költések 50%-át sikerül így megoldani, ami a 4630 vs. 191 db bolt ismeretében erős túlzás és
- a család havi költése 200 000 Ft, a rezsi jellegű kiadásokon és a dohányárun, drogon felül
A megtakarítás így 1340 Ft/hó és 2960 Ft/hó a „JOG” részen keletkező izé.
... és ebből akarnak milliomosok lenni?
Akarom mondani: Gazdagodjon meg a költéseiből!
Csak azt felejtették hozzá tenni, hogy másokéból és azt hogy kicsit sok időbe fog telni!
Remélem egyre több ilyen fórum is létre fog jönni, mert egyelőre csak szinte elvakult tagok által működtetett REKLÁM oldalakon tájékozódhattak a kicsit is megfontolt emberek.
Érdekes válaszokat kaptam egy-két fórumon a felvetéseimre.
Érdemes őket elolvasni, talán jól mutatja az eszmeiséget, erkölcsösséget, tényekkel alátámasztottságot, hitelességet.
http://sciennet.forumx.hu/viewtopic.php?t=...mforum=sciennet...és egy kiegyensúlyozottabb fórum rengeteg tényfeltáró linkkel:
http://www.noiportal.hu/forum/hozzaszolasok2.426.htmlTovábbi szép napot és jó kedvet!
Üdv
Dova