Súgó - Keresés - Felhasználók - Naptár
Adósságrendező Hitel 4-6 Hét Alatt?
Fogyasztóvédelem Fórum > Szolgáltatásokkal kapcsolatos fórumok > Pénzügyi szféra
Judd25
Sziasztok!

Segítséget és tanácsot szeretnék Tőletek kérni, kihez fordulhatnék panasszal ill. kártérítési igénnyel élhetek-e. A történet:

3 hónappal ezelőtt, 2008 augusztus közepén a Budapest Bankhoz fordultunk a Férjemmel, hogy a BB-nál fennálló CHF alapú 7,5 milliós jelzáloghitelünket és az egyéb tartozásainkat kiváltsuk egy szintén CHF alapú ún. adósságrendező hitel segítségével. Augusztus második felében történt meg az összes hiteligénylési papír aláírása, ahová az ország másik végében élő Anyósomat is oda kellett rendelni, hiszen a lakását bevontuk pótfedezetként. Az Apeh-ba külön kérelmet kellett beadni, hogy végre határozattal töröltesse a 3 és 1/2 évvel ezelőtti lakásvásárlásunk utáni illetékfizetési kötelezettségből származtatott jelzálogjogát a Földhivatalnál. A papírok elintézése után néhány nem jelentkezett az ügyintéző, a telefonjainkat nem vette fel, majd kb. 2 hét türelmi idő múlva (amikor már folyamatosan ki volt kapcsolva a telefonja!) személyesen befáratunk a bankba. Ott közölte velünk, hogy neki ez az utolsó hete a banknál, az ügyét pedig vadonatúj kolléganőjének fogja átadni. Megtörtént a bemutatkozás, vártuk a központtól a bírálat eredményét. Engedélyezték a hitelünket, ismét bevonultunk a bankba, illetve a közjegyző elé is, és aláírtuk a szerződést. Ám 1-2 hét múlva derült ki, hogy hát bizony elfelejtett hölgy egy olyan papírt kitöltetni Anyósommal, amiben egy munkáltatói kis összegű kamatmentes hitel és a Budapest Bankos jelzáloghitel ranghelycseréjét engedélyezteti. 3 példányban el lett postázva Anyósomhoz a szükséges dokumentum, amivel ő bevonult a céges jogászhoz és a közjegyzőhöz aláíratni, lepecsételtetni, stb. Ajántottan visszapostázta a bankba, ahol néhány nap múlva vették észre, hogy nem is 3, hanem 4 példány kellett volna, így kipostáztak a címére mégegy példányt, hogy azonnal intézze el azt is, különben nem folyósítják a pénzünket. Miután visszaérkezett a bankba a 4., példány is, kijelentették, hogy valami keveredés van a keltezéssel, az aláírásokkal és a bélyegzőkkel, mert hogy nem a megfelelő oldalakon van a pecsét, az aláírások némelyik oldalról hiányoznak, ill. a kiállítás helye sem szerepelt a bélyegző mellett. Így mind a 4 példányt újra elpostázták Anyósomnak, hogy korrigáltassa, ill. pótoltassa a hiányosságokat. Ezzel a ranghelycserés történettel kb. 3 hetet vesztettünk. Miután minden papír visszaért, még eltelt egy hét, mire jelentkeztek a bankból. November 5.-6.-án hitelügyintéző nem volt az irodában, pedig már akkor jelezték neki a központból, hogy utalnák a pénzt, de csak 400ezerrel kevesebb készpénzes résszel az árfolyamváltozás miatt. Közben a HUF-CHF árfolyam annyit romlott, hogy a szabadfelhasználású készpénzes részből, amiért tulajdonképpen az 7,5 millióról 9,5 millióra emeltettük a hitelösszeget, 565ezer forinttal kevesebbet kaptunk volna november 7-én, pénteken. Persze amikor már pénteken délután hívtak minket, így hiába akartuk volna utaltatni, csak délig tehettük volna meg... November 10-én már 640ezer lett volna a "kárunk", november 11-én 700ezer, november 12-én 801ezer forint. Körülbelül ez az állapot állt fenn 18.-áig, majd 19.-én azaz tegnap jelezte az ügyintéző, hogy szerinte eljött a mi időnk az utalásra, mert "csak" 700ezer forinttal kapnánk kevesebben. Hatalmas érvágás, de átgondoltuk a Férjemmel, és rábólintottunk, csak végre már szabaduljunk 3 hónap ügyintézés, szenvedés, várakozás után. Egyszercsak telefonált az ügyintéző, hogy még mindig nem tudnak utalni, mert a Földhivatal nem törölte határozattal az Apeh illetékfizetési jelzálogjogát, CSAK széljegyzettel. Telefon Apehnek, telefon Földhivatalnak, vajon hol akadhatott el az ügy. A Földhivatalban történt a csúszás, megígérték, hogy korrigálják, és a mai napon, azaz 2008.novemben 20.-án végre hozzá juthatunk a megcsonkított hitelösszeghez. Reggel persze hívni kellett az ügyintézőt, mert magától nem telefonált volna. Közölte, hogy épp nem volt a helyén, de a központból elindították az átutalás. Erre megkérdeztem, hogy mégis milyen árfolyamon??? Így történt, hogy 760ezer forinttal rmegrövidített bennünket a Budapest Bank...
Nem tudom, mit lehet tenni ebben a helyzetben, mert egyértelmű mulasztás történt több ízben a bank részéről, ill. az egyéb hivatalok közötti kommunikáció sem volt tökéletes. Ha a hirdetett maximum 4-6 hét alatti ügyintézést betartották volna, nem kerültünk volna bele ebbe a pénzügyi válsággal súlytott helyzetbe.

Köszönöm előre is a választ és a kommenteket.

Üdv.:
Judit
Blade
Ez az eset már erősen túlmutat minden fogyasztóvédelmi hatáskörön. Amennyiben a bank megkárosított, keress egy jó ügyvédet, aki képviseli az ügyedet...
Nekem sikerült "egyszerűsített ügyintézéssel" 14 hónap alatt hitelszerződést kötnöm a lakásomhoz... szerencsére az építtető semmiféle késedelmi kamatot nem számított fel, így a saját időmön kívül más károm nem származott a dologból.
Soha többet nem akarok hitelt felvenni. alien.gif
.
Invision Power Board © 2001-2012 Invision Power Services, Inc.