Súgó - Keresés - Felhasználók - Naptár
Használtlakás Rejtett Hibái
Fogyasztóvédelem Fórum > Fogyasztóvédelem.com > Általános Fogyasztóvédelmi Fórum
bringa
2008 októberében vásároltunk egy használt lakást. Amit az eladó felujítottként árult. Csak a szerződés megkötése után derült ki, hogy az állítólagos új villanyvezetékeknek csak a fele új, illetve a zuhanytáca úgy volt bekötve, hogy minden egyes használatkor az alsó szomszéd leázott. Miután kibontottuk a felújított fürdőszobában a zuhanytálcát, akkor tűnt ki mi is a hiba. A tálcát "pur-habbal" tették le, az üreges részeket azzal nyomták ki, így miután az megdagadt, elnyomta a lefolyó csövet, ami megrepedt. Az alsó szomszéd már a felujításkor panasszal élt, kárszakértőt hívott, de a tulaj akkor nem ismerte el hibáját. Mivel a lakást, amit megvettünk, nem lakta azóta a tulajdodnos, nem is volt panasza az alsó lakónak. Most meg már helyre állítottunk mindent. Kérdésem az lenne, hogy tudjuk valahogy érvényesíteni esetleges pénzbeni követeléseinket a volt tulajon, hogy ez a hiba fennált akkor is, mikor eladta? Vagy erre nincs szavatosság?
lazurdeak
(bringa @ 2008.11.25, 18:28) *

Alapból mindenre van szavatosság. Fogyasztói szerződés esetén ez két év, egyébként hat hónap. Azaz ha magánszemélytől vetted a kuckót, akkor a hat hónap él, ebben bőven benne vagytok még. Csak akkor van, ha az adásvételi szerződésben az eladó kizárta a szavatossági felelősségét. (Fogyasztói szerződésnél ez nem jogszerű, de magánszemélyek között igen.) Akkor nincs mit követelned.

Ha van szavatosság a lakáson, mert a szerződés nem zárja ki, akkor az eladó felelős mindazon hibákért, amelyek átadáskor megvoltak (akár tudott róluk, akár nem). A leírtak alapján nem lesz nehéz bizonyítanotok a zuhanytálca esetén.

A villanyvezeték már más kérdés, mert ott tudnotok kellene bizonyítani, mit állított róluk. (Alapból nem köteles új villanyvezetékekkel átadni a lakást, csak akkor jogos a követelésetek, ha azt mondta, minden vezeték ki lett cserélve.)

Gyorsan megpróbálnék megegyezni az eladóval, aláíratni vele, hogy vállalja a károk megtérítését, illetve a vezetékek esetén egy reális árcsökkentést. Ha erre nem hajlandó, ekkora összegnél mér megéri ügyvédet fogadni. Addig is vigyázzatok, hogy a bizonyítékokat őrizzétek meg, pl. az eredeti állapotot lehetőség szerint ne javítsátok ki, amíg az ügyvéddel pontosan meg nem beszéltétek a teendőket.
.
Invision Power Board © 2001-2012 Invision Power Services, Inc.