Súgó - Keresés - Felhasználók - Naptár
Bluefish
Fogyasztóvédelem Fórum > Hagyományos termékvásárlás > Számítástechnikai eszközök
1, 2, 3
Ariadne
Én azt nem értem teljesen, hogy amit átvételiként adnak, az szerintem jó, elmegy (kis jóindulattal) jegyzőkönyvnek és (mindenképpen) átvételi elismervénynek is. Mármint a nyomtatott változat, mert egy kézzel írt cetlit én sem fogadnék el. Micsoda véletlen, én is jártam úgy, hogy éppen véletlenül nem ment a gép/rendszer a szervizben... blink.gif
Captain Crash
Lepecsételte, aláírta, a nyomtatott se sokkal hitelesebb, csak nem felelt meg a jegyzőkönyvnek. És miután fenn adtam le a merevlemezt, addigra pedig a szervizes hazament, fenn pedig azt mondták, hogy azt majd holnap, ezért nem kaptam átvételit. De majd este szerintem megkapom.
kano
Na ez nem kell ide...
Bocsi smile.gif
Captain Crash
Tegnap, ahogy mondtam, elmentem a Bluefish Teréz Krt.-i üzletébe, először le a szervizbe, ahol kedvesen fogadtak és látszott, hogy már korántsem a pénteki kimerültség van az embereken. smile.gif
Rövid kellemes beszélgetés után felküldtek, ahol a pénztárnál rövid várakozás után odaadták az átvételi elismervényt. Nagyon kedvesek voltak, és odajött egy kollégájuk, sajnos nem mutatkoztunk be egymásnak, hogy mondták neki, hogy nekem megvannak a jogszabályok, meg a jegyzőkönyv és hogy oda tudnám-e adni ezt. Mondtam, hogy szívesen, ha tudunk keríteni egy konnektort, mert épp le van merülve a laptopom. Aztán átmásoltunk mindent ami vonatkozhat rájuk, 49-est, 151-est, ptk szemelvényeit, 17/1999-est, egy 49-esnek megfelelő jegyzőkönyvet, 249-est. Örültem, hogy ilyen jó fogadtatásban részesültem.
Aztán megkérdeztem, hogy honnan fogom tudni, hogy mi hír az ügyemmel, azt mondták, hogy ha 9-ig nem lenne semmi, akkor jelentkezzek. Úgyhogy ennyi történt röviden tegnap. biggrin.gif

U.i.: Had utaljak vissza arra, hogy számla és jótállási jegy nélkül indult a dolog, és Takács Roland jóindulatának köszönhetően ő ezt postai úton elküldte nekem, elsőbbségivel és ajánlva. smile.gif Amit azóta is nagyon szépen köszönök.
Captain Crash
Tegnapi napon épp hazafelé tartottam, amikor gondoltam egyet és beugrottam a Bluefish-be, hogy a cserére beadott merevlemezem ügyében érdeklődjek, történt-e valami fejlemény. Az üzletben volt Roland is. sorcerer.gif Bemutatkoztam neki, majd széles mosolyok közepedte zajlott a merevlemez cseréje, kaptam egy pont ugyanolyat, mint amilyen - sajnos - elhalálozott.

Szóval, happy end a vége, a merevlemez azóta üzemel és remélem hosszabb ideig bírja majd, mint elődje. Roland arról tájékoztatott, hogy a többiek ügye is folyamatban van. smile.gif Örülnék, hogyha majd a többiek is leírnának pár sort arról, hogy náluk mik a fejlemények.
Ariadne
clap2.gif clap2.gif clap2.gif Éljen!

De honnan ismerted meg, hogy Roland volt az, aki ott volt? blink.gif A fórumon kevés látszik az emberekből, emlékezz az első fórumos találkozóra... smile.gif

szerk: Az ügyemben egyelőre egyezkedésileg vagyunk, meglátjuk, mi lesz. smile.gif
Captain Crash
A kollégái már név szerint ismernek blush.gif és mondták, hogy amúgy ott ül a Roland is. biggrin.gif De mondtam Rolandnak is, hogy eljöhetne a legközelebbi találkozóra is, csak jelezze FVF-nek. Úgyhogy, ha lesz ideje és kedve, akkor te is megismerheted. smile.gif

OFF: Nem tudom mikor lesz legközelebbi találkozó, de azt se tudom FVF merre jár. smile.gif Ettől függetlenül örülnék, ha Roland ott lenne a legközelebbi találkozón. Nem tudom mások hogy vannak ezzel.

U.i.: Az új szervizvezetőt is bemutatta, Ő is kedves ember.
Joooe
Nono, majd akkor barátkozunk, ha rendeződik a dolog biggrin.gif

Addig maradok a harcias tigris imidzsnél
blink.gif
biggrin.gif
Ariadne
Aztaa, micsoda tigris, fú, nagyon szép és kifejezetten harcias! clap2.gif Ellophatom? Hadd legyen meg otthonra is... whistling1.gif
crix
Na nemá'
Minden szép és jó?
Megyünk ejrópába?
Mi van a többi bolttal?
Alkalom adtán felderítem devil.gif

Remélem, nem csak a fórum miatt történt minden ilyen olajozottan.
Szal ha ilyen lesz a kékhal akkor csak szurkolni tudok....
majd jelentkezem wink.gif
Ariadne
Várj, az én ügyem még nem rendeződött, sőt, egyelőre még csak komolyodik a dolog. De még optimista vagyok. Majd ha ezt is meg tudja oldani Roland, akkor tényleg le a kalappal előtte. smile.gif A hozzáállása mindenesetre nagyságrendekkel felülmúlja az összes Bluefishes emberkéét, akivel eddig találkoztam...
Captain Crash
Én teljes mértékben meg vagyok elégedve a hozzáállásával, mondtam is párszor neki, hogy nyugodtan lehetne nyilvánosság (eme fórumon) előtt rendezni az egészet. És most is tartom, hogy vállalható a hozzáállása. Mit jelent az, hogy komolyodik? smile.gif
Ariadne
Fizetési meghagyásból bírósági eljárássá alakul(t). És végig is viszem, kivéve ha sikerül megegyezni. Persze ismersz annyira, hogy semmilyen ígérettel nem érem be, csak akkor nem folytatom a dolgot, ha már a kezemben lesz a pénz, mire oda jutunk...

A hozzáállásával nekem sincs bajom, épp ezt mondtam, csak egyrészt hol volt tavaly szeptemberben (persze lehet, hogy nem volt akkor még ott), másrészt mivel már eddig fajult a dolog, már nem csak rajta múlik. De ez számomra tulképp mindegy, csak oldódjon meg már valahogy.

szerk: Azért arra kíváncsi lennék, hogy biztosan tisztában vannak-e vele, hogy a javítás és az ugyanolyan típusú termékre való csere lehetetlensége esetén a teljes vételár visszajár a szabályok szerint. Majd Roland, ha erre jár, remélem ír erről valamit. smile.gif
Captain Crash
Szerintem ezek azok ami mindannyiónkat érdekelnek és én ezért érzem úgy, hogy végre van egy ember, aki partner az ügyintézésben, partner az ügyfelek lojalitásának kialakításában, és a hozzáállása is megfelelő, szívesen megismerném a válaszát a feltett kérdés(ek)re. sorcerer.gif
Csaba_20
Én remélem, hogy nem egyedi esetről van szó Captain_Crash ügyét illetően. Aki megégette a kezét, az már sokkal óvatosabb lesz a későbbiekben ilyen esetekben, azzal szemben meg pláne, aki miatt megégette.

Ami Captain_Crash-sel történt nagyon jó példa viszont arra, hogy lehet kultúrált módon is elintézni a garanciális ügyeket. Ellenpéldája annak, mint amikor a Fostrál, vagy bárki más azért jön ide a fórumra, hogy verje a nyálát a nyilvánvalóban jogellenes magatartása mellett. Ariadne esetében is remélem rendeződni fog az ügy. Ismerve a történet hátterét úgy látszik, hogy a cég egyértelműen csak vesztesként jöhet ki a bírósági ügyből. Úgy tűnik Roland megfelelő szemlélettel rendelkezik, remélem a felettesei is hallgatnak majd rá.
Joooe
Viszont Ariadne ügyében 3 hete, mióta Roland megjelent a fórumon semmi érdemi fejlemény... blink.gif
Az, hogy egy egyszerű vinyós esetet elintéztek, amikor valszeg az ő beszállítójuk is gond nélkül cserélte nekik azért számomra nem ad okot kitörő örömre, ennyire még a Mistral is képes, pedig róluk aztán nem vagyok jó véleménnyel. Jó volna azt látni, hogy nem csak ilyen körülmények között tudnak jófejek lenni, hanem akkor is betartják a játékszabályokat, ha az nekik fáj. ermm.gif
Ariadne
Hmm, most már négy hete? ermm.gif

Roland próbálkozik, de nem rajta múlik, hogy nem sikerül, ezt elhiszem, és ezúton is köszönöm, hogy próbált segíteni. De akkor is jellemzi ezt a céget, hogy tavaly szeptember óta (!) nem hogy megegyezni, de még tárgyalni sem lehetett velük. Roland megjelenése segíthet az újabb ügyeken, ahogy a szervizgárda lecserélése is jobb jövővel kecsegtet DE ennek ellenére úgy tűnik, a javítás és csere lehetetlensége esetén a pénzvisszafizetés mint olyan náluk is épp ugyanúgy ismeretlen fogalom, mint a Mistralnál. A legnagyobb poén, hogy ha akkor felajánlják a pénz visszafizetését - mit felajánlják, KÖTELESEK visszafizetni -, akkor persze levásároltam volna, és nem kérem vissza. Most már ebben nem vagyok hajlandó alkudni. Szégyenletes ez a hozzáállás, bármennyire szimpatikus és jót sejtet is Roland viselkedése, mégis úgy tűnik, a "hal fejénél" lehetnek nagyon komoly gondok... mad.gif
Joooe
Roland? Nem mondasz semmit?
Korábban sem voltam jó véleménnyel a Bluefishről, de azóta volt itt két eset a közreműködéseddel, ebből az egyik elintézésében is volt egy pár szabálytalanság(volt azért pozitív oldala a te tevékenységednek, ezt elismerem, de nem a bluefishének...), a másik esetben meg egyszerűen hajmeresztő, hogy a jog, a józan ész, egy békéltető testületi döntés, minden a fogyasztó mellett szól, a cég meg elzárkózik a normális rendezéstől, fél éven keresztül - és még ki tudja meddig - szivatja a jogosan reklamáló vásárlót...
Ennek a cég népszerűsítése volna a célja? laugh.gif
Ha még itt a nyilvánosság előtt sem tudtok rendesen intézni ügyeket, akkor... sad.gif

szerk.: Na azért nem félreérteni, én elhiszem Rolandról, hogy kedves és jó szándékú ember ha ti mondjátok, és örülök ha jelen van a fórumon, és nem akarok senkinek rosszat puffogásommal, a felháborodás a cégnek szól. smile.gif
Ariadne
Hallottam kósza híreket (álhíreket?) melyek szerint egy nagyker tartozás miatt tegnap kipakolta a BF üzletét, és a Teréz krt-on nincs áru egy szál se. Hallott erről valaki valamit? Kamu vagy igaz vajon? unsure.gif
Roland
Kedves Joooe!

Ariadne ügyében hidd el ami rajtam múlott megtettem. A dolog napirenden van, nálam jobban senki nem reméli, hogy mihamarabb pontot tehetünk ennek az ügynek a végére valahogyan..
Captain úr (helló :-)) dolgában valóban rém könnyű volt eljárni, (szimpla garos csere lévén) tulajdonképpen a hiányzó papírok pótlását leszámítva nem volt különösebb intéznivaló.
Nézzétek. Az összes hozzám kerülő panaszt továbbítom/tam a megfelelő helyre, illetve amit saját hatáskörömben tudok azt bármikor bárkinek megteszem! Egyenlőre tőlem ennyi tellik, erre van lehetőségem. A saját dolgaimért bármikor vállalom a felelősséget, de ez egy viszonylag nagy cég...

Kedves Ariadne!
A Teréz körút árukészlete a Teréz körúton van és köszöni szépen jól érzi magát ;-)

Békés boldog ünnepeket mindannyiótoknak!

Üdv
Roland

ui: megpróbálok ezentúl gyakrabban feljönni ide..az utóbbi pár hétben nagyon sűrű a programom..sad.gif(
Joooe
Kedves Roland!

Köszönöm a választ. smile.gif

Én a BF belső dolgait nem ismerem, a fenntartásaim is elsősorban abból erednek, hogy nehéz összeegyeztetni a te fórumon tapasztalt kedves segítőkészségedet, a cég (Ariadne ügyében mutatott) érthetetlen makacsságával. Ebből ered kicsit gyanakvó hozzáállásom, de a te hozzászólásaid és intézkedéseid szimpatikusak, belátom, hogy nem te vagy az akire vicsorogni kell biggrin.gif whistling1.gif

Neked is kellemes ünnepeket!
Captain Crash
Roland: "Captain úr" smile.gif Ez nagyon tetszik, de nyugodtan hívj egyszerüen csak kapitánynak, ahogy a többiek szoktak. A merevlemez amúgy azóta is folyamatosan üzemel, - kissebb kihagyásokkal - és köszöni jól van. Örülök, hogy megpróbálsz többet feljönni a fórumra, nyugodtan más témában is reagálhatsz, és segíthetsz másoknak, ha szeretnél. smile.gif
Ariadne
Orulok azert, hogy remhir volt, meg is irom nekik, hogy nem igaz az egesz. Igazan nem tudom, ki talal ki ilyeneket es miert...

A turelmetlensegem nem neked szolt, Roland, tenyleg orulok, hogy erre jarsz, es a frissen felemrulo problemakat igy valszeg 99 %-ban meg tudod oldani, es tudom, hogy az enyemet mar eleg `elmergesedett` formaban kaptad - ha elobb osszefutottunk volna, most nem lenne gond. En egyszeruen, ahogy Joooe is jol osszefoglalta, a `rajtad tuli` hozzaallas miatt vagyok duhos,azt latom, hogy te megteszel, ami toled telik. smile.gif
Ariadne
Helló mindenki!

Hát bíróságosdivá fajultunk a topikcímadó céggel, mindösszesen 30.000-es nagyságrendű összeg miatt. starwars.gif Elkövettem azt a hibát, hogy ott vásároltam, most iszom a levét - tanuljatok a hibámból... shuriken.gif
Joooe
Én tanultam. unsure.gif

Továbbra sem fogom senkinek ajánlani a Bluefisht, ha kikéri a véleményem.

A bíróságon pedig megnézlek, ha szabad rolleyes.gif
Ariadne
Szabad országban élünk, persze hogy szabad! wink.gif Majd elküldöm az időpontot, ha meglesz. Pompomfiúk, transzparensek, ilyesmi mindig jól jön... whistling1.gif
Ariadne
Egy érdekesség: Bluefish akció, ajándék montival

- címlap: link
- ha tovább klikkelsz: link ez már nem összteleszkópos, össztárcsafékes, mint a címlapon lévő, hanem egy sima, márkajelzés nélküli monti.

Khm, no comment... huh.gif

(Bár a GVH-t talán érdekelné... rolleyes.gif )
Ariadne
Bluefish by Homár link Asszem ide nekem is írnom kell... rolleyes.gif
toreki
Szerintem nem éri meg oda írni. Amikor írtam inkább csak a fórum linkjét raktam fel, hogy ha valaki értelmes beszélgatésre esetleg tanácsra vágyik, az megtehesse. Viszotn látom, hogy kollégém is hozzászólt, és jót mondott (#84). Ragad rájuk is valami ebből a fórumból. biggrin.gif
Ariadne
Mindenkinek, akit érint: a Bluefish Computers Számítástechnikai, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság ellen 2006. szeptember 12-én felszámolási eljárás indult. Ennek tényét 2006. november 9-én tették közzé a Cégközlönyben, ettől számítva 40 napig a felszámoló felé kell bejelenteni, akinek követelése van a céggel szemben. Aki esetleg érdekelt, írjon nekem privátot, megadom a további részleteket is.

Gy.k. ez azt jelenti, hogy a kékhal megdöglött, ám a valóságban átmentették magukat, jelenleg az IT Megastore Kft. működteti a cég weblapját. ermm.gif
Captain Crash
Ariadne: Azok számára, akik jótállási igényt próbálnak érvényesíteni a sikeres felszámolás után, azoknak milyen lehetősége lesz?
Ariadne
Sóhivatal például? ph34r.gif A felszámolással jogutód nélkül megszűnik a cég, a vagyont már nyilván kimentették az IT Megastore Kft-be, aki most a honlapjukon tulajdonosként van feltüntetve. Hiába az új Gt., sokat nem segít... ermm.gif
Captain Crash
Ariadne: Tehát nincs lehetőség a jótállási igény érvényesítésére a márkaszerviznél, vagy a nagykernél, vagy a gyártónál?
Ariadne
Ha jó fiú akar lenni a nagyker meg a gyártó, megteszi, ha nem, akkor nem. Mivel a jótállásra kötelezett nem létezik, és nincs jogutódja sem, ezért nincs kitől követelni...

Az persze pusztán a véletlen műve, hogy a tavaly májusban alakult IT Megastore Kft. tagjai és képviseletre jogosult személye, továbbá az üzlet elnevezése (Bluefish) és logója, a cég telephelyei, honlapja mind mind pontosan megegyeznek a megdöglött (jogutód nélkül megszűnő) Bluefish-éval. rolleyes.gif
ityam
es ti hibaztatjatok hogy jogutod nelkul szunik meg. ha mar a vevok voltak olyan rendesek hogy kiharcoltak a felszamolast akkor a bolt is lesz olyan rendes hogy beint nekik. szerintem ez egy teljesen tisztesseges eljaras biggrin.gif biggrin.gif biggrin.gif
ha ti hasonlo helyztebe kerulnetek akkor valszeg ti is igy csinalnatok, barmennyire is letagadjatok.de persze ti nem jutnatok odaig mert ti rendesen inteztetek volna a dolgokat nem ugy mint a bf.
Ariadne
Nem én harcoltam ki nekik, az biztos, felőlem elvegetálhattak volna még egy ideig, csak amíg végzünk. biggrin.gif Nyilván valamelyik franchise cég volt a hunyó, akiknek elege lett a folyamatos szivatásból. De régóta készülhettek rá, mert tavaly májusban bejegyezték már az új céget, a felszámolási eljárás iránti kérelmet pedig csak 2005 novemberében nyújtották be. Azt hiszem, írok a Homárnak, olyan sokan olvassák, legalább a bosszú legyen édes. tongue.gif
Csaba_20
(ityam @ 2006.11.14, 15:12) *
es ti hibaztatjatok hogy jogutod nelkul szunik meg. ha mar a vevok voltak olyan rendesek hogy kiharcoltak a felszamolast akkor a bolt is lesz olyan rendes hogy beint nekik. szerintem ez egy teljesen tisztesseges eljaras biggrin.gif biggrin.gif biggrin.gif
ha ti hasonlo helyztebe kerulnetek akkor valszeg ti is igy csinalnatok, barmennyire is letagadjatok.de persze ti nem jutnatok odaig mert ti rendesen inteztetek volna a dolgokat nem ugy mint a bf.




Az a csúnya vevő az oka mindennek már megint ugye? Nőjj már fel! Láss tovább az orrod hegyénél!

Joooe
A hal megdöglése teljesen szükségszerű volt, nézd mi került elő az irattárból! :-))))




A fogyasztovedelem.com Legfelsőbb Bírósága 5 tagú tanácsban eljárva Ariadne-nak (továbbiakban: felperes panda) a Bluefish Computers kft. (továbbiakban: alperes kék vizidög) ellen benyújtott keresetében gyorsított eljárásban meghozta az alábbi


Í T É L E T E T



Az alperes kék vizidögöt azonnali hatállyal partra kell vetni, hogy ott az általa megkárosítottak szétcincálhassák. Felperes panda jogosult a legfinomabb falatot kiharapni.
Az eljáró tanács kötelezi továbbá felperes Pandát, hogy a tanács következő ülésén egy darab Bacardi-Colát fogyasszon és az alperes kék vizidög szétcincálásáról részletes információkkal szolgáljon.


I N D O K O L Á S



Felperes panda előadta, hogy mp3-lejátszót vásárolt alperes kék vizidögtől. Bár ő azt rendeltetésszerűen használta, a bambuszmajszolás közbeni szórakozás céljából halgatta, az óvatos pandamancsok között a termék mégis többször meghibásodott. Alperes kék vizidög a terméket többször javította, de az mp3-lejátszó újra és újra meghibásodott. Végül alperes kék vizidög a javítást megtagadta. Felperes panda kérte a bíróságot, hogy elégtételként alperes kék vizidögöt rituálisan elfogyaszthassa.

A bíróság a felperes panda minden követelését jogosnak találta, ezért figyelembe véve, hogy alperes kék vizidög semmit nem tudott felhozni mentségére, valamint hogy a pandák bambuszdiétájuk fehérjével való kiegészítésére halat fogyasztani egyébként is jogosultak, meghozta a fenti ítéletet.

Az ítélet jogerős, ellene fellebezésnek helye nincs.

Fogyasztóvédelem.com
2006. november 14.

Joooe Tigris sk.
az eljáró tanács elnöke
(jójó, kineveztem magam tongue.gif)

Kaktusz sk.
Ötletgazda, Tag

Captain Crash sk.
Tag

Csaba 20 sk.
Tag

Toreki sk.
Tag
Ariadne
Óóóóóóóóóó! blush.gif blush.gif blush.gif Micsoda rendes bíróság, nahát, szóhoz sem jutok. shifty.gif Egészen meghatódtam, itt törölgetem a párát a szemeimről a mancsommal. Köszönöm nektek, nagyon jól esett, és jót nevettem...

Jujj, tényleg megehetem? De jó! clap2.gif Szeretem a halat, jóóóól szétcincálni a fogaimmal, kár, hogy már megdöglött. Élve finomabb, amikor olyan capkodós... devil.gif De neeem, inkább főzök egy jó halászlét, és elmajszoljuk mind. sorcerer.gif
Joooe
grog.gif
Ariadne
Egy kör sör:
grog.gif grog.gif grog.gif grog.gif grog.gif grog.gif

clap2.gif
Iván
Az ítéletet pedig valamely Tesco halasputjánál hajtassék végre haladéktalanul
Joooe
biggrin.gif

Az biztos, hogy én nézni akarom! devil.gif
torma99
Ahhoz képes, h felszámolják,elszámolják, eltűnik,megszűnik elég aktívak a plakátjaik...
Csaba_20
(torma99 @ 2006.12.02, 21:36) *
Ahhoz képes, h felszámolják,elszámolják, eltűnik,megszűnik elég aktívak a plakátjaik...


Mert mindent átmentettek egy másik cégbe.
Ariadne
Igen, most már mindegyik üzlet franchise-ban működik, ami nagyon jó (nekik), mert mind külön cég (bár gyanítom nem egészen független rolleyes.gif ). A régi cég hitelezői meg csak szidhatják a tisztségviselők felmenőit, pénzhez nem hiszem, hogy hozzájutnak...
Matska
Sajnos dolgoztam másfél évig a kékhalban... Minden rémhír igaz. Nem bírtam
gyomorral a törvénytiprást amit ránk (egyszerű munkásokra) erőszakoltak
úgyhogy eljöttem. Én voltam az adott kékhal-alvállalkozó (utálom a frencsájz szót) mad.gif
húzóembere, távozásom után még 4-5 hónapig húzta ez a bolt. biggrin.gif
Azt hiszem szolárium nyílt a helyén.

Kereskedők, szolgáltatók jól véssétek az eszetekbe:

A jó garancia a legjobb reklám!
Joooe
Na végre egy vélemény a "másik" oldalról ami tetszik! clap2.gif
Captain Crash
Matska: smile.gif Mesélhetnél pár dolgot. Szívesen hallgatunk. Ismétlem, mesélni, tudod, fantázia szűlte dolgok...minden ami párhuzamba hozható a valósággal, az a véletlen műve. wink.gif Sikerült azóta elhelyezkedned?
torma99
Rémhírek engem is érdekelnének, sztem a végén nem lesz hardverbolt ahova el merek majd menni inkább gyártok mikroprocit meg integrálok kézzel a nyákra mindent smile.gif
.
Invision Power Board © 2001-2012 Invision Power Services, Inc.