Üdv mindenkinek!
Azért írom le a következőket, hogy mások is tudjanak róla mit,miért,hogyan,merre,meddig,stb....
Egy műszaki boltban dolgozom, nemrég volt nálunk ellenőrzés, ami a lámpatestekre volt kimondottan kihegyezve. Azok közül is az ismertebb kínai forrásból származókra, a többit nem bántották. Több környékbeli üzlet is jelezte már korábban és utána is, hogy kaptak ellenőrzést, mondták a tapasztalatokat, a véleményüket.
Tehát, kezdem az elején:
Bejött egy párocska - ha nem tudtuk volna hogy jönnek, akkor is simán kiszúrja az ember őket, de mindegy, mert hozzánk bármikor jöhetnek - rögtön a lámpákhoz mentek, a nem is igazán tudom, hogy mit vegyek című előadás után "vettek" egy lámpát, majd ahogy kell, igazolvány, stb. A vizsgálatot végzők hozzáállása előtt le a kalappal, emberségesen, nyugodtan végezték dolgukat. Még szép hogy találtak nálunk is hibákat, aminek egy részét jogosnak gondolom, egy részét meg jogtalannak, mindezt magánemberként és a szakmában dolgozóként is!
Jogos rész:
- Az a része, hogy nem volt beárazva valami, a mi sarunk (csak zárójelbe: sok-sok áru van nálunk, néha kimarad valami a beárazásból figyelmetlenség miatt, néha rossz ár van rajta - ezeket legtöbbször a nálunk gyakorlatozó diákok árazzák...pedig már írni, olvasni tudnak, és mégis...de ezzel az iskoláknál kéne reklamálnom, mindegy).
Viszont a számítógépben úgyis megvan mindennek az ára, stb. és annyira ott van a rendszerünk, hogy egy sima eladó ha akarná sem tudná átverni a vevőt, mert nincs joga módosítani az áron, vagy a termék nevén, vagy ilyeneken, csak eladhat olyat, ami a gépen van, és kész.
Félig jogos:
- Nem volt a dobozban magyar használati - ezen tudok kiborulni igazán. A törvényt úgy írták meg, hogy mindig a sor végén kullogókat cseszegetik. Magyarul az üzletnek a dolga ellenőrizni a meglétét a termékeknél. Szoktuk is, és nagyon ritka már nálunk, amihez nincs. Legtöbbször meg a vevők bontogatják ki a termékeket, nézegetik, aztán "megpróbálják" visszacsomagolni, vagy még az se - na ilyenkor tűnnek el a tartozék csavarok, papaírok, védőcsomagolás, stb. No comment.
Én viszont többször is jeleztem a fórumon, hogy ez marhára ellenkezik az igazságérzetemmel! Ugyanis ezeket a dolgokat - hogy garanciajegy mellékelve, használati mellékelve, minőségi tanúsítvány mellékelve - egy termék magyarországi forgalomba hozatalának az engedélyeztetésekor kéne ellenőrizni tételesen. Most nem akarom részletezni, hogy milyen egy profán dolog ma forgalomba hozni valamit ebben az országban. Direkt cégek élnek ebből méghozzá nem is akár hogyan! Na őket kérnénk kicsit gatyába rázni! Maradjunk annyiban, hogy egy ismeretlen eredetű műszaki cikket behozni és forgalomba hozni halál egyszerű dolog, senki, ismétlem senki nem ellenőrzi!!! Ezért lehet. A hivatalok látatlanban adják ki az engedélyeket!!! Noha én nekem személyes tapasztalatom nincs az ilyesmivel, csak hallomásból tudom - ha a fele igaz, már jogtalan az ellenőrzés, a büntetés. Mi a szarnak van az állam, ha alapvető védő és megelőző funkcióját nem biztosítja ezen a téren? Csak büntetni, mert üres a kassza... Hmmm... Javaslom, ha bárki kínai cuccot vesz, és elromlik, vagy nem jó, akkor ne a boltba vigye vissza, hanem a legközelebbi államkincstárba. És kérje vissza a pénzét.
Tehát, ezért kétélű nálam ez. Azért adózok, hogy éljen belőlem sok ingyenélő állami alkalmazásban, akinek minimum 2x-3x nagyobb a fizetése az enyémtől, de büdös nekik a munka, és felőlük olyan szart hoznak be ide az országba, meg úgy, amit és ahogyan csak akarnak, mert ők úgysem szorulnak rá az olcsó holmira, márcsak a fizetésük miatt sem.
Teljesen jogtalan:
- Minden üzletben belekötöttek abba, hogy a sorkapocs a lámpánál így, meg úgy, aztán ha szétszedem csavarjaira és megnézem egy olyan szögből a belsejét, amit alap esetben a büdös életben nem lát átlag ember, akkor van e ott ilyen, meg olyan felirat. Na szóval olyan pitiáner dolgok, amik eleve felháborítóak. Hát kérem! Én adtam engedélyt a lámpának a forgalomba hozatalára ebben az országban? Nem tetszik ahogy össze van rakva? Nézzék meg kinek az aláírasa van a forgalombahozatali engedély alján és ott lehet reklamálni. Ott lehet fizetéseket megvonni és sorolhatnám. Én a személycserékkel is egyetértek! Nagyon szíves ajánlom a jelenleg munka nélküliségben szenvedő feleségemet a helyükre, aki tutira lelkiismeretesen végezné azt a munkát, ami másnak büdös, de azért jól fizetnek érte... Én is megyek! Másodsorban nehogymár beszerzéskor csavarjaira kelljen szedjek 1000db lámpát???!!! De még 100-at, 10-et se!!! Hogy megnézzem egy eldugott részen a belsejében, hogy minden stimmel-e. Szóval ha ez nem szőrszálhasogatás, akkor semmi! Mi közöm van ehhez?
Mindenesetre büntethető, és dagad tőle az államunk zsebe! Remélem arra használják aztán, amire kell!
Na szóval ez a teljesen jogtalan kategória, ami miatt a felügyeleti szerveknek csak szégyelniük kéne magukat, és nem pedig az ártatlanokat büntetni! Én tudom, hogy a halnak a fejét nem nagyon eszi meg az ember, de ha ennyire éhes, mint mostanság, hogy üres ugye a gyomra... Lehet jó falat... Ki tudja? Én még nem kóstoltam, és te?