Súgó - Keresés - Felhasználók - Naptár
Kit büntettek és miért?
Fogyasztóvédelem Fórum > Fogyasztóvédelem.com > Általános Fogyasztóvédelmi Fórum
1, 2
hadoba
Sziasztok!

Azt kérdezném,hogy van-e lehetőség arra hogy tudjuk milyen üzletet mikor mennyire (talán ez nem is fontos) és hogy miért büntették meg,mert akkor talán be se mennénk olyan boltba,bankba..stb ahol állandó gondok vannak.

A GVH közzéteszi a büntetéseket és a határozatokat is, az FVF miért nem?

Pedig hasznos lenne számunkra.
FVF
Ők is csak jogerős határozatokat tesznek közzé, azokkal nekünk sem lenne problémánk. Avval azonban van, hogy míg a GVH határozatai egyből jogerősek, s csak a bíróságon lehet megtámadni őket, addig nálunk van első s másodfok, s a bírósági keresetnek is halasztó hatálya van. Amennyiben a határozatunkat megtámadják, akár 2 év is eltelhet, mire jogerős lesz. Kit érdekel az már akkor?

Ennek a fórumnak pont azért látom értelmét, mert itt mindenki leírhatja, hogy hol, s mi történt vele. Ezekhez általában hozzá is szoktam tenni, amennyiben olyan boltról van szó, melyet már többször is büntettünk, s a panasz is sok rá.
hadoba
Én nem a nagy horderejű dolgokra gondoltam,mert azok úgyis megjelennek a sajtóban.

Pl. egy kissebb bolt,ahol romlott szalámi miatt büntettek 50eFt-ra, az asszem 2-3 hét alatt jogerőssé válik.
Tudom sok van ebből országos szinten,de akkor lenne értelme ha ezen az u.n.szégyentáblán minél több vétkes szerepelne, talán jobban tanulnának is belőle.
FVF
Végeredményben nagyon-nagyon sok cég jönne ki. Csak az idegenforgalmi főszezon idején 5000 egységet ellenőriztünk...
Bár azt meg lehetne tenni, hogy a lezárt, komolyabb ügyeket nyilvánosságra hozzuk. Akkor azonban azt lehetne kifogásolni a nyilvánosságra hozottak részéről, hogy a többit kihagytuk. Problémás ez, még amiatt is, amit részint a múltkor is leírtam. Jogerős lehet ugyanis egy határozat már a 19 megyében és a fővárosban, majd a Főfelügyelőség különböző osztályain, sőt bírósági eljárás után is, akkor az infót a Jogi és Hatósági főosztálytól kellene kérdezni.

Mindenesetre a kérdés nyitott, megoldást várunk már belül az illetékesektől.

Egyetértek amúgy Veled.
TheElf
Egyszerűbb megoldás: az esetek kapcsán felmerülő közérdekü iratok, mind a folyamatban lévő, mind a lezárt ügyek kapcsán legyenek kereshetőek és olvashatóak. Keresni pl. lehetne pl. cím, város, stb. szerint, sőt aszerint is, hogy milyen jellegű az eset. Társadalmi ellenőrzés az ügyek menete fölött tongue.gif
hadoba
Na csak kialakul valami, mert ötlet van hozzá.
Nem nagy ráforditás ez..egy ügyes adminisztrátor napi fél óra munkája..
Tényleg csak egy táblázatot kellene frissitgetni

Szervezet ellenőrzés helye kifogás birság
1 Platán élelmiszerbolt Szentes,Fő u.1 szav.idő 50.000
2
3
.....

ennyi lenne..
FVF
Épp ez az, hogy a folyamatban lévőket nem tehetjük nyilvánossá, mert perelhetőek leszünk jó hírnév megsértése miatt. Aztán jól visszanyerik tőlünk a bírságra bevételezett összeget, s nem lesz bevétel, összeomlik a költségvetés:)

Szóval a megoldás egy belső adatbázis lenne, ez kétségtelen. De munkaerő, nos az nem sok van hadra fogható itt a létszámleépítések után és előtt...
Nekünk pölö itt a főosztályon nincsen adminisztrátorunk...
hadoba
Abban egyetértünk,hogy kéne ugyebér...

Hát akkor irok a miniszternek hogy ez a népakarat,aszt majd megoldja a feltételeket:)
TheElf
Nézd, szerintem a helyzet kicsit összetettebb, akkora bírságot kell kiszabni, hogy annak az FVFnek járó részéből jusson az e-commerce ügyben illetékes osztályon az ellenőrzésekhez használandó laptopra keret.
hadoba
Én felvállalnám ingyen egy ilyen portál karbantartását, ha az FVF folyamatosan ellátna infóval:)
TheElf
Lehet, hogy felvállalnád, de ne feledd, nem elég az adatmennyiség miatt táblázatot megjeleníteni, hanem sok szempont szerinti keresés kell, ahol egy kategóriaára keresve, annak az összes alkategóriáját megtalálja a keresőd, mondjuk egy adott ponttól adott távolságon belül lévő üzletekre kell tudnod keresni, stb.
hadoba
Hát a kapott adatoktól függ a keresőmotor tipusa..ha kevés az adat akkor csak gagyi lehet,ha sok akkor komolyabb..nem nagy dolog ez szerintem..
FVF
Ez ritka komoly összefogás, és nagyon szimpatikus számomra, hogy többen is ilyen áldozatkészen gondolkoznak - így kerültem én is ide:)

A kérdésben előrelépések várhatók. A jelentéseinkben többe esetben meg fogjuk majd jeleníteni az ellenőrzött egységek-gyártók-termékek neveit, a vizsgálat eredményeit. A probléma akkor van, ha nehézkes lenne egy jelentésben az össze ellenőrzött egység felsorolása (ilyen egy idegenforgalmi főszezon vizsgálat, hiszen 5000 egységet ellenőrzünk).

A Ti javaslataitokat pedig szintén elgondolkodtatónak tartom, az információk bizalmasan kezelése miatt azonban egy külső kézben lévő információs adatbázis több jogszabály miatt sem jöhet létre.

Tudom, s értem, hogy ez szörnyű, és teljesen életszerűtlen, de amennyiben belegondolunk, hogy egy átlag ember, vagy egy vállalkozó kezét mennyi jogszabály köti, el lehet képzelni, hogy egy állami hatóság milyen helyzetben van ebben a tekintetben, hiszen magát a létét is több jogszabály határozza meg, illetve korlátozza.
hadoba
Ez igy van valóban,hogy az adatokra vonatkozó titoktartás az komoly dolog.
De!

Amennyiben megoldható hogy csak azon adatok kerüljenek ki amelyek feldolgozás után a neten is megtekinthetőek,akkor ez már nem gond.

Az 5000 vizsgálat egy része zárul birságolással, igy csak ezek kerülnének fel erre a portálra és igenis meggyőződésem, hogy ha egy strandon lévő árus felkerül a netre azzal hogy vizezte a sört, sokkal nagyobb lenne a visszatartó ereje mintha kap 20eFt büntit.
Nézzétek meg a különböző fórumokat, pl. a számitástechnikai üzletekről a vásárlók már vezetik ezeket a szégyenlistákat,csak jó pont lenne az FVF-nek ha ki tudná ez bokszolni.

Itt a rendeletben kellene pici módositást végigverni, mégpedig hogy a birságolások a közvélemény számára nyilvánosságra hozhatók.Szerintem itt nem sérül senki mert neveket ez nem tartalmaz, csupán üzlet megnevezéseke és cimeket..stb..(a csapos vagy a tulaj neve nem kerül ki).
TheElf
Megjegyzem, hogy az engedély nélkül működő üzletről, stb. a fogyasztóvédelem nem tud, s nem is tudnak mindent ellenőrizni, az, hogy valamit nem ellenőriztek de van 30 romlott árú nem biztos, hogy megnyugtatóbb mint az, hogy a lejárt, de még ehető, és ezt feltüntetve árúsítható termék esetén a tábla leesett és kaptak x ezet forint bírságot, de az akció kinn volt, és ránéztél a csomagolásra látzott a helyzet. Szerintem a lista másképp lenne érdekes. Az összes ellenőrzött bolt listája (tudd hol jártak, hol nem), valamint azon boltok listája, ahol mindent rendben találtak, esetleg valamilyen pozitív észrevétel volt.

Erre egy keresendő lista, hogy mennyi ideje van folyamatosan minden rendben, mennyi ideje van dícsérő szó. A HTML honlap mellett XML adatforrás, és a boltba kitehető 1 évig érvényes matrica is jelenthetné a megoldást.
hadoba
Elvileg igen,de ez az ami nem fog menni, mert akkor egyből kiderülne hol nem jártak évek óta -hogy miért szerintem sokan sejtik - mig egyesekre évente többször sor kerül.

De tény,hogy ez lenne a korrekt..amúgy csak elindulni lenne nehéz amig fel nem töltődik az adatbázis..a karbantartás más egyszerübb feladat..
FVF
Ezt a pontot azért visszautasítanám, nincsen "protekció", annál roszabb meg még inkább nem. A teljes lista lehozását tartom csak elképzelhetőnek, részint a teljes tájékoztatás miatt, részint mert az én felfogásomban a pozitív üzeneteknek sokkal erősebb szerepük van, mint a botránymarketingnek.
liza
Sziasztok!
Miért van az, hogy egy kefír lejárt szavidővel ugyanannyiba kerül(mármint a büntetés), mint valami nagyobb értékű dolog? És miért van az, hogy a büntetést a kis fizetésű, minimálbérből még leltárhiányt is fizető eladókkal fizettetik meg?????
Lehet az, hogy reggel a tejeshűtő pakolását abbahagyatja a fogyasztóvédelmi felügyelő, és az előző napi túrórudit sem lehet bszedni, mert ő büntetni akar érte?! Az eladónak kötelessége reggel két órával korábban bemenni dolgozni, hogy kibogarászhassa az előző napi dolgokat????? Hol itt az igazság???
Shia-ko
Azt a boltnak kell megoldania, hogy nyitásra minden rendben legyen. Hogy ezt külön emberrel, más időbeosztással, egyéb módon oldja meg, ez a magánügye.
Az persze érdekes, hogy a polcon talált áruért miért az eladót, és miért nem a tulajt büntetik. ermm.gif
liza
Akkor nem ismered a nagyob boltok heyzetét. Én adminisztrátorként dolgozom egy ilyenben, de ugyanúgy megyek árut pakolni, pénztárba beugrok(hogy a pénztáros elvégezhesse a szükségleteit), mert annyira kevesen vagyunk, mellette el kell végeznem a saját dolgomat is. A tulajdonos meg csak a nagy forgalmat akarja látni, bármi áron.
Minden a dolgozókon csapódik le, és nincs más lehetőségünk, mert kevés a munkahely!
TheElf
Engedelmeddel meggyőződésem, hogy korrekt készletnyilvántartással elég sokmindent meg lehet oldani. A nagyobb gond az, hogy ezt kevés helyen valósítják meg.
Shia-ko
(liza @ 2004 Oct 29, 04:29 PM)
Akkor nem ismered a nagyob boltok heyzetét.

Ez igaz. Én 2 órát dolgoztam egy Madaras Tescoban, és ahogy ott beszéltek az emberrel, és viselkedtek vele, azt mondtam, hogy enm kérek belőle, és nem voltam hajlandó ott dolgozni.
Persze ez nem kapcsolódik ide.
liza
Mit értesz korrekt készletnyilvántartás alatt?
Nem sok lehetőség van egy 570 m2-es boltban nyomon követni, mi mikor jár le, műszakonként 5-6 emberrel, és ebben már a vezető is benne van.
TheElf
(liza @ 2004 Oct 30, 09:07 PM)
Mit értesz korrekt készletnyilvántartás alatt?
Nem sok lehetőség van egy 570 m2-es boltban nyomon követni, mi mikor jár le, műszakonként 5-6 emberrel, és ebben már a vezető is benne van.

Ez kérlek szépen nem igaz, ugyanis, egy megfelelően megírt számítógépes rendszer minden esetben jelzi mit mikor rendeltetek, mikor érkezett, ebből mennyi és mikor került a polcra, az mikor jár le. Ha kell akkor az árcédulán lehet érkezéskor vagy az árú polcra felrakásakor rákerülő vonalód ami alapján bizony a lehet tudni melyik szállítmányból való, mikor jár le. Ebből ugye tudod nyilvántartani mi az amiből a polcon van ami már hamarosan lejár: Erre lehet meghirdetni akciót, ekkor ugye új árat és új vonalkódot kap. Ami lejárt, azt két csoportban ki tudja adni listán a rendszer, hogy mit kell begyűjteni, ezek egy része ugye olyan, hogy a lejárat után forgalmazható, ha feltűnteted hogy lejárt, ebben az esetben egy tisztes rendszer már nyomja is az új vonalkódos árcédulákat, és a táblára a papírt stb. megmondja miből mi van bontott kartonban, mi a bontatlan, mikor mit kell feltölteni.
liza
Hoppá! Akkor Te még nem dolgoztál élelmiszerboltban!
Először is, a programot nem mi írjuk, nem tudjuk befolyásolni, mit tudjon.
Másodszor az áruknak saját vonalkódja van, mindegyik szállításnak egyforma. Egy terméknek egy árukódja van, egy vonalkódja.
De ha az általad leírtakat meg akarnánk valósítani, jó néhány embert igénybe venne. Tudod, mennyi áru jön be naponta????? Kb. 150 féle, plusz hetente kétszer 1,5 millió értékben. És egyedül vagyok adminisztrátor...
És a mérős árukkal mi legyen? Pl. a húsnak is vonalkódot nyomjak???
Ja, és a Fogyasztóvédelmisek nem engedtek kirakni LEJÁRT felirattal semmit sem!
Shia-ko
Akkor ez most fogyasztóvédelmi, vagy munkaerő probléma?
Ezt nem mi fogjuk megoldani, de én nem akarok sz@rt venni a boltban, és nem érdekel, hogy ezt hogy oldják meg, mintahogy az sem érdekel senkit, hogy én hogyan oldom emg az enyémet, és hogy miért dolgozom ma is. nuke.gif
liza
Húúúú, ezt az empátiát! Hol is dolgozol? Remélem, emberekkel foglalkozol!
Igen, ez valóban más jellegű probléma, de az, hogy a fogyasztóvédelmisek nincsenek tisztában a dolgukkal, a jogszabályokkal, ugyanarról a kérdésről mindenki mást mond, az talán ide tartozik! Talán az is, hogy kinek kellene címezniük a büntetést! a parika-kérdésről nem is beszélve... Csütörtökön az ÁNTSZ-nél nem tudtak tájékoztatást adni! De büntetni már akartak! Hogy van ez????
Te meg talán el tudod olvasni a lejárati dátumot, vagy hogy a Hypot ne idd meg, mert mérgező...
Sokszor olyanért büntetnek, amit egy átlag ember is el tudna dönteni, hogy meg akarja-e venni.
Ja, és hogy miért nem mennek azokba a boltokba, ahol köztudottan lejártakat árulnak???
hadoba
Jó kis adok-kapok alakult ki,de igy helyes..

Szal..igazatok van - mindenkinek...

Egyrészt nincs az a számitógépes rendszer,ami a szav.időt is nyomonkövetné és bármelyik boltot is mondjátok tuti találunk benne lejárt cuccot..
Az hogy miért a dolgozót büntetik,az a HACCP miatt van,ugyanis ott pontosan le van irva ki a felelős személy szerint..és ugye a felelőst büntetik...(valszeg a Tesconál nem Paul Kennedy lesz az,habár ő a góré asszem)
Az ÁNTSZ és az FVF ott sáros,hogy alapvetően forditva ül a lovon, mármint az ő feladatuk az hogy legyen minden rendben a boltban, és ne az hogy büntessen..

Ha többet tennének azért hogy legyen minden rendben -pl.a fent emlitett szégyentábla létrehozása és nyilvánossá tétele- akkor talán bünti nélkül is mindenki jobban figyelne és mindenki -a költségvetés kivételével- jobban járna.
liza
Jajj, Kicsim! 50 ezer forintos fizetésből 200 ezres büntetést kifizetni????? Hol van ez leírva????? Mert a munkaszerződésben és a kollektív szerződésben nem láttam.
Nálunk az volt a helyzet, hogy egy, az alkalmatalnsága miatt elbocsátott személy barátnője jött ellenőrizni(de furcsa!). Három órán keresztül bogarásztak... És hol nem találnának ennyi idő alatt valami hibát? Mutasson valaki nekem egy olyan boltot!!! Ja, és nem figyelmeztetett, hanem büntetett.
A volt kollegina jelenlegi munkahelyén 5 óra után sok mindenből csak lejártat árulnak teljes áron... Nos?
TheElf
Nos, vádaskodásod ellenére megjegyzem: A vonalkódot ti magatok is nyomtathatjátok, leltári kód lehet rajta. A mért árúnál is lehet ám használni vonalkódos rendszert, nem egy áruház használ ilyet. Ja, hogy a kereskedő úr sajnálja leírni pontosan milyen rendszert akar, elmenni egy programozóhoz? Hogy a kirakott árúra ne sima árcédula kerüljön, hanem saját vonalkódos arra sajnálja a nyomtató árát? Ez a baj? mert a sima árcédula sem ragad gyorsabban mint a vonalkódos. A ceruzával sem gyorsabb a mért árúnál az árat feltüntetni mint egy vonalódos cédulát nyomtatni A lejárati idő az pedig kérlek szépen egyetlen plusz mező. Nem ügy megcsinálni.
liza
Nem képes erre a program! És nem fogják átiratni, mert az pénzbe kerül!
A mért árukra vonalkódos cédula kerül, de nem a lejárati idővel, hanem a mérés dátumával.
De véleményem szerint a mérősöknél sem megolható, hogy egyszerre csak egy szállítás legyen kint a pultban, azonos dátummal. És ilyenkor megint jön a bünti...
Shia-ko
Stopika! Nagyon elmentünk OFFba. huh.gif
Ennek semmi köze e fogyvédelemhez. Lehet másra mutogatni, meg hogy mindig más a hibás, és aki ellenőriz, az úgyis magasról tesz rá, hogy a főnököd rajtad veri-e le. mad.gif
Sajnálni sajnállak miatta, de az is jellemző, hogy csak mert nem értek veled egyet, máris a nyakamnak ugrasz, és igen, egyik állásomban emberekkel dolgozom, de egyik helyen sem érdekli a főnökömet, hogy mi van a munkaköri leírásomban, az utolsó mondatok egyikét kivéve, ami azt tartalmazza, hogy minden egyéb, amit a főnököm mond. Ilyen a tiédben is van. wacko.gif
De most mrá tényleg visszatérhetnénk az eredeti témára, mert abban FVF legalább érdemben is tud segíteni, a többit pedig a megfelelő illetékes felé kéne jelezni. nuke.gif
hadoba
Igen, igen !
A lényeg a lista..az FVF-nek kéne lépnie szerintem..
ha egyetértünk a szükségességében,akkor nem lehet nagy gátja..
liza
Azért jelentkeztem be ide, hogy hátha tud valaki valami értelmes ötletet mondani arra, hogy ne azért dolgozzunk, hogy büntit fizethessünk. Talán nem baj, ha a másik oldalt is meghallgatjátok...
Én sem állok anyagilag fényesen, de sokan közöttünk két-három gyereket tartanak el ebből a fizetésből. Anyagi felelősséggel meg csak azért tartozok, amit alá is írtam...
Ja, a "kedves" vásárlók stílusáról még nem beszéltünk. Mindig őket védik, de amikor úgy beszélnek a pénztárossal, mintha a s*ggéből rángatta volna ki, azt hol lehet elmondani??????
Ez nálam még nem támadás! Az rosszabb... rolleyes.gif
FVF
Nos, itt azért egy kicsit sok hozzászólás volt, s én gyarló emberként a hétvégét magánügyek intézésével törltöttem, s nem dolgoztam egy multinál sem, ha valaki ezért támadna, tegye még most...smile.gif

Az, hogy a munkáltató a büntetést a munkavállalóval fizetteti ki, a cég és az alkalmazott ügye, eléggé szörnyű ezt hallani, de mi nem az alkalmazottat büntetjük, hanem a céget, s utólag ő sózza át, énszerintem ez enyhén jogellenes, de erről egy munkaügyi bíróság hivatott dönteni, illetve a munkaszerződés, s az abban rögzített feltételek.

A fogyasztóvédelem dolga az, hogy az emberek életére s egészségére figyeljen. Amennyiben ételmérgezést okozó élelmiszer van a polcon, azt le kell szedni, nem kerülhet fogyasztó kezébe. Amennyiben ezt így munkaidő altt kell leszedni... hát igen ez a probléma egy éjjel-nappal értékesítő cégénél fennáll. Amennyiben ezeknek az alapfeltételeknek egy üzlet nem tud eleget tenni, akkor megkérdőjelezhető az, hogy alkalmas -e feladata betöltésre. Pontosan meg vannak határozva, hogy mely termékeket lehet lejárat után is forgalmazni, s ez egy igen szűk kör. Amelyeket nem lehet, azokat "LEJÁRT" felirattal sem lehet kitenni. A ti üzleteitekben is van olyan polc, amin lejárt csokoládék, chipsek vannak, avval nincsen baj.

Kérdem én: vállalod Te, mint előadó a felelősséget, hogy egy legyengűlt szervezetű idős ember, vagy áldott állapotú hölgy kisgyerekkel egy komoly élelmiszermérgezéstől beláthatatlan állapotba kerül? Mert lejárt s nem megfelelően tárolt hústól vagy tejterméktől ez bőven megeshet, s valljuk be, akárhányszor ellenőriztünk nagy kereskedelmi láncoknál, ez a történet mindig ismétlődött, s hatalmas mennyiségben. Meghamisított és lekapart minőségmegőrzési időkről nem is beszélve...

Mi a fogyasztóvédelem vagyunk, s a fogyasztókat védjük. A kereskedőknek van saját érdekvédelmi szervezete, ők hivatottak eladók, kereskedők sorsát figyelemmel követni.

A paprika? Nem tudom, mit csinált az ÁNTSZ, de mi nem büntettünk egyet sem, mindenhol csak kötelező határozatokat hoztunk, ezért a vádat visszautasítanám.

HOgy egyes kollégák személyes indíttatásból vizsgálódtak volna? Nem tudom, lehetséges, de nem kellene itt személyeskedni, mert én ugyanúgy nem felelek egy emberért sem itt, mint ahogyan azt Tőled sem várom el a kollégáid mindegyíikével szemben.

A HACCP nem rendelkezik arról, hogy kit kell büntetni, mert az egy kockázatelemzési rendszer. A büntetést mindig az adott cég felelős vezetője fizeti, magyarán a cég.

Az én véleményem is az, hogy amennyiben egy cég nem tud kidolgozni egy olyan rendszert, amelyben az élelmiszerek biztonsággal árusíthatóak, nem jogos a piacon való fennmaradása.

Amennyiben további kérdés lenne (persze higgadt, korrekt, értelmes, megválaszolható) akkor állok persze rendelkezésre.
FVF
Azt még elfelejtettem, hogy akkor büntetünk és nem figyelmeztetünk, ha valami nem előszörre fordul elő. Márpedig - mint azt fentebb írtam - hipermarketekben a lejárt fogyaszthatóságú termékek árusítása visszatérő dolog.
liza
Köszi a válaszaidat. Én tényleg nem támadni akarok, de minket nem véd senki. Nincs szakszevezet, az van, amit a cég kiagyal. Amíg nem az én megélhetésemről dönt, addig nem is lázongok...

Nálunk a következőkért büntettek: három hete lejárt Édes Anna(2 db), két hete lejárt fritőzolaj(3 db), illetve előző nap lejárt túró rudi, amit a kolléganő akkor válogatott, de a fogyasztóvédelmis kivette a kezéből. Háát, szerintem ezektől nem lesz rosszul senki. Ja, és ez két órával a nyitás után történt.

Nem, nálunk még lejárt szavidejű tisztasági betétet sem lehet kirakni. Pedig az nem mérgezhet!

Egyébként nem egyszer hoztak vissza jó szavidős tejet vagy tejfölt, hogy romlott. Nálunk hűtőben van... Akkor???

A paprikáról nem tudtak semmit, nem szóltak senkinek a helyi ÁNTSZ-nél, csak az újságból tudtuk meg. Még annyit sem tudtak, ami az interneten megjelent.

Nem személyeskedés volt ez, nevet nem is mondtam, csak furcsa volt... Persze, nem vállalhatod a felelősséget egy emberért sem, pláne ha nem is ismered.
Ebben a városban sajna még mindig sok minen függ attól, hogy ki kit ismer...
liza
Jut még eszembe, amióta itt dolgozom(két éve), nem találtak az eddigi elelnőrzések alkalmával semmit. Illetve tavasszal az előző nap érkezett, kicsírázott fokhagymáért. De akkor sem volt semmi figyelmeztetés, csak büntetés.
liza
Még egy kérdés eszembe jutott, hátha tudsz rá valamit mondani. Hogyan lehet áruátvételkor ellenőrizni pl. a narancs lédússágát? (mert ez is baj volt akkor)
Hogyan lehet az megállapítani egy fokhagymánál, hogy mikor fog kicsírázni???
Bocsi, lehet hogy hülye kérdések, de nem jöttem rá a válaszra...
FVF
Elnézést, valami miatt - nyilván figyelmetlen voltam - azt hittem, hogy valamelyik fővárosi "éjcinapci" láncnál vagy, azokkal mindig sok a baj.

Ezek a növénykérdések egyébként többnyire nem is hozzánk tartoznak, hanem a növényegézségügyi állomásokhoz, s ők is ellenőriznek.

A lédússág eléggé furcsa, de lehet, hogy van rá megoldás, én hiába törpölök rajta.

Azért ez a parika ügy eléggé furcsa volt. A média is... Értesítés nélkül a kereskedők nagy része lekapkodott mindent, alig volt 10% kifogás, ami szerintem jó, főleg azt tekintve, hogy nem is volt lista, ahol egyértelműen felsorolták volna, mit kell levenni. Második nap már csak üzletkategóriánként 1-2 helyen volt adott termékekből, 1000 üzletből!!!!! Szerintem a kereskedelem jelesre vizsgázott, de a médiában ez mégis visszásan jelent meg.
Shia-ko
Ha már erre is kitérünk, akkor az egész ügy nagyon rosszul lett kommunikálva mind belföldön, mind külföldön. Sem a cégek, sem az állami szervek nem pontosították, hogy hova, milyen termékekbe került a nem megfelelő anyag. ermm.gif
liza
Neeem, egy dunántúli nagyobb bolthálózatnál dolgozom.
De ez nem vicc, a narancslédússág(vagy inkább szárazság?) miatt is büntetni akartak...
De létezik valamilyen írásos dolog arról hogy az árusított növényeknek milyennek kell lenni?
Ja, meg volt mégegy , hogy nincs kiírva, hogy a narancs és a citrom héja fogyasztásra lalkalmatlan. Bár ennek ellenére szerintem ugyanúgy belereszelik a sütibe... De ezt egyébként máshol sem láttam kiírva.
A "paprikás" napon mi is jártuk a boltot, hogy miben van paprika. Még a chipseket is beszedtük a levesporok és egyebek mellett.
De a konzervételek nagy részében is van, de ha hőkezelt, akkor nem lehet baja? Mert akkor már tényleg lekopasztanánk a fél boltot.
hadoba
Kissé elkanyarodtunk az eredeti témától,de talán visszajutunk oda..)

Nos a bolti HACCP doksiban pontosan le van irva a kockázat és a kockázat elkerüléséért közvetlenül felelős személy,akit a cég vezetője jelölt ki erre és a munkaköri leirásában is ezt szerepelteti.
Nehezen tudom elképzelni,hogy egy 30-40 boltból álló hálózatnál,ha lejárt csokit találnak akkor a cégvezetőt ill. a céget büntessék meg. Igenis a felelőst, általában a boltvezetőt, vagy ha noncs ott akkor a helyettest, vagy ha egyértelmü a dolog akkor akit tetten értek.

Amúgy ha az FVF ellenőriz,akkor minden esetben van lehetőség észrevételt tenni.Ha odairtátok volna a jkv. végére hogy most szedjük be a lejárt cuccot,akkor ezért nem büntettek volna.

Amúgy meg Te is vevő vagy valahol (benzinkút,hivatal,ruházati bolt..stb) és elvárod hogy mosolyogva szolgáljanak ki még akkor is ha az ottani eladónak éppen tele a hócipője mert pár perce kapott rossz hireket...

Szal..ez egy ilyen szakma,mindig a vevőnek van igaza..aki ezzel nem tud azonosulni az nem érzi jól magát a munkahelyén..

Én a listáért nyomulok...az szerintem sokat dobna a szinvonalon..

A paprikáról meg annyit,hogy 1 hónapja a szakma már tudott a dologról,és a gyárak által jelzett tételek vissza is lettek szállitva a gyárakba.
De azt,hogy az ÁNTSZ a TV-ben azt mondja hogy dobjam ki a mérgezett árut,az vicc..ugyanis elemi dolog hogy vegye vissza tőlem a gyár -ha nincs számla,blokk..stb akkor is - a mérgezett cuccát amiért én fizettem valamelyik üzletben, itt Magyarországon.

Szóval ezt is el kéne kezdeni kidolgozni,mert ha ezt kidobatják a a lakossággal akkor ez az évtized "fogyasztókat megkárositása" balhé lehet..

Nos, FVF itt (is) lehetne igazán védeni a fogyasztók érdekeit.....



Bocsi ha kissé hosszú lett..
liza
Neeem, én eddig sem voltam az a kötekedős típus, amióta itt dolgozom(eddig nem a kereskedelemben voltam), még véletlenül sem balhézom pl. a pénztárossal, mert tudom, hogy nem ő tehet arról, ha rossz ár van kirakva. És nem várom el tőlük, hogy mosolyogjanak, mert igenis ők is elfáradhatnak.
Most már én is meglátom a hibákat nálunk is és más boltokban is. És vannak sokkal durváb helyek, mint a mi boltunk.
Háát, ez a lista... nem tudom... Az a helyzet, hogy ebben a hálózatban is cserélik gyakran a vezetőket. Ha lenne ilyen lista, hozzá kellene írni, hogy xy vezetésével, mert lehet, hogy a következő embernél már más lenne a helyzet. Ezt meg szerintem nem lehet, talán személyiségi jogok megsértése miatt.
Vagy mi van tulajdonosváltás esetén? Ez így elég bonyolult...
liza
A paprika ügyhöz még annyit: ma találkoztam a barátnőmmel, négy hónapos terhes. Aggódik a babáért, nem lett-e valami baja... Erről nem hallottam semmit, hogy a magzatra milyen hatással lehet?
hadoba
Attól a bolt -bolt marad,hogy változik a tulaj..de mint irtam nem a tulajt büntetik hanem a felelőst..
Aki oda jár, látja kit rúgtak ki..ha nincs ott az unszimpi akkor tiszta a levegő:)

A második kérdésedre csak annyit,hogy a jóég tudja....de hogy Amerikában ezért dolcsi milliárdokba kerülne a gyártónak ez a buli az tutter..
(mi meg dobjuk ki mi?...ne ezt azért ne:(.......)
TheElf
(liza @ 2004 Nov 2, 08:17 AM)
Nem képes erre a program! És nem fogják átiratni, mert az pénzbe kerül!
A mért árukra vonalkódos cédula kerül, de nem a lejárati idővel, hanem a mérés dátumával.
De véleményem szerint a mérősöknél sem megolható, hogy egyszerre csak egy szállítás legyen kint a pultban, azonos dátummal. És ilyenkor megint jön a bünti...

Egyfelől szinte minden esetben megoldható a lejárati idő kezelése. Pl. ha ugyanolyan árúból több tétel is van és ezt kimérve árusítjátok akkor a különböző lejárati idejű termék külön tálcán van...

A nem fogják átíratni mert pénzbekerült pedig úgy fordítanám a magam részéről, hogy azért van lejárt szavatossági idejű termék akár 3 héttel(!) a lejárat után is, mert a költségek csökkentése, a haszon növelése nem tesz lehetővé egy a vásárlók biztonságát garantálni hivatott beruházást, ami a bolthálózat forgalmához képest nem is feltétlenül lenne nagy tétel. Ugyanezért vagy minimálbéren, fizeted a büntetést, ezért nincs rendes dolgozói érdekképviseletre pénz. Kezded érteni? A bolthálózat mögött lévő befektető és a vezetőség anyagi érdeke miatt van kint lejárt minőségmegőrzési idejű árú. Ez kérlek szépen egyszerű anyagi érdek, és ahol belemegy abba, hogy valaki (FVF példája tökéletes, idős ember, kismama) ételmérgezést kockáztasson mert ő többet akar keresni az még milyen kockázatot vállal? És innen kérdőjeleződik meg az adott kereskedelmi egység, vagy hálózat létjogosultsága.
liza
Talán már hallottál arról is, hogy sokszor hogyan működik a "rendelés". A forgalmazó ad némi pénzt a cégnek, hogy levegyen x mennyiségű árut tőle, utána meg szegény boltosnak kell vele valamit kezdeni, mert az üzletkötő sem tudja kompenzálni ezeket a nagy, eladhatatlan mennyiségeket. A T...oban is ez van. Sok minden leárazva sem megy. A káló meg nem takar be ennyi mindent... Ez nem tudom hogy jött ide, de valahogy eszembe jutott... smile.gif
De valóban, lehet érezni, hogy csak a pénzt akarják kivenni, a forgalom a lényeg, de igazából nem foglalkoznak semmi mással. Még üzemorvos sincs helyben... Vagy hogy használható pénztárgép legyen. Innentől kezdve a program átírásáért már nem hisztizek!
Igen, a bolt attól ugyanaz marad, de van olyan vezető, aki semmit nem követel meg, napi max. két órát van a boltban. Nálunk hajtják az embereket, mégis van baj...
De gondolom Te sem mész be olyan helyre többet, ahol átvágtak, vagy valami kár ért.
hadoba
Ha megvesz valaki x mennyiségű árut,azért mert kap nagyobb engedményt vagy valami más visszatéritést,még nem indok arra,hogy az a polcon le is járjon.
Amikor közeleg a lejárat,ki lehet a maradékot 20-30-40%-on árulni.

Olyan ez mint a ruházatban a téli/nyári vásár..ott nem lejár a cucc,csak kimegy a divatból és ha nem adod el bármennyiért is, akkor tuti nem adod el a jövőben és csak foglalja a helyet az új termékek elől.

Amúgy nekem ezzel kapcsolatban az a véleményem,hogy mindenki annyi árut vegyen amennyit el is tud adni,ha meg befaragott akkor dobja ki (jobb esetben vigye haza az aki vette és fogyassza egészséggel) és legközelebb tanuljon belőle.Ha ez nem alakul ki egy kereskedőnél akkor annak középtávon is vége.Még most zárjon be,mielőtt jobban megbüntetik.
liza
A vezetőség nagy része szerintem még boltot sem látott, hiába ő az x igazgató. Ennek következtében nem tudják, mi mennyire fogy. Sok minden még féláron sem megy el, pl. desszert féláron 700 Ft! Nem kérdezik mg a boltosokat, hogy kell-e, leosztják!
A ruha lehet, hogy ott marad, de nem romlik meg... smile.gif
.
Invision Power Board © 2001-2012 Invision Power Services, Inc.