Sziasztok!
Idén március elején vettünk a kispesti Saturn-ban egy kenyérsütőt. A vásárláskor rákérdeztem a garanciára, amiről azt a tájékoztatást kaptam, hogy "cseregarancia" van rá; vagyis az esetlegesen elromlott készüléket nem javítják, hanem kicserélik. Ezt le is írták is a géphez adott tájékoztatóban, idézem:
"Az általunk forgalmazott termékre 24 hónap szavatossági időt biztosítunk. A rendeltetésszerű használat során keletkezett meghibásodás esetén a terméket a vásárlást igazoló blokk ellenében a vásárlás helyszínén kicserélik."
A kenyérsütő a második használat során felmondta a szolgálatot. (Először egy egyszerűbb dagasztást csináltunk vele; - amikor sütni is próbáltunk előjött egy vélhetőleg már vásárláskor is fennálló hiba.) Így kb. 1 héttel a vásárlás után már mehettünk is vissza a Saturn vevőszolgálatához.
Itt aztán a dolgokat némi vállvonogatással aláfestve közölték, hogy a leírt szavatossági feltételeket nem veszik figyelembe, és a készüléket nem cserélik ki. Ha gondolom, hagyjam ott, és ők majd elküldik javítani.
Más alternatíva (vagy bármiféle párbeszédkészség) híján ezt választottuk; de kértem, hogy valamilyen formában rögzítsük a történteket. Kitöltöttünk egy "Jegyzőkönyv a fogyasztó kifogásáról" nyomtatványt, ahol a "fogyasztó által érvényesíteni kívánt igényhez" beírtam, hogy szeretnénk érvényesíteni a vásárláskor szempontot jelentő "cseregarancia" lehetőséget; ők meg a saját rovatukhoz beírták, hogy "aránytalan többlet költséget [sic] jelent a készülék cseréje". A maguk részéről ezzel mindent be is fejeztek.
A történetnek ez még nem a vége. (A kenyérsütőt ugyanis még nem láttuk viszont.) Az eddigieket elsősorban azért írtam le, hogy ha valaki esetleg a Saturn-ban vásárol műszaki dolgot, tudjon róla, hogy a jelek szerint nem feltétlenül szándékoznak betartani a magukra vállalt (és akár írásba is foglalt) garanciális/szavatossági feltételeiket.
Vállvonogatásban viszont tényleg nagyon erősek! ;-)
