Súgó - Keresés - Felhasználók - Naptár
Digitális, Hagyományos Fényképezőgép, Kamera
Fogyasztóvédelem Fórum > Hagyományos termékvásárlás > Műszaki cikkek
1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9
radar
Azt hallottam valahol, hogy az új törvény értelmében az elektromos dolgokra 2 év garancia jár. Igaz ez? A 2003 decemberében (sulinettel) vásárolt digitális fényképezőgépre csak 1 év garanciát kaptam.

Melyik törvény ír erről? Hol található meg?

Köszönöm a választ.
FVF
A honlapon található a 151/2003-as korm.rendelet, mely a jótállásról szól. Ebben egységesen 1 év a kötelező jótállás a mellékletben rögzített tartós fogyasztási cikkekre. Ebben a számítástechnikai cikkek közül csak teljes számítógép, nyomtató és monitor foglaltatik benne.

Amiről halhattál, az a két év szavatosság, mely szintén a vásárlás időpontjától indul, s minden termékre kiterjed. Itt azonban fél év elteltével a fogyasztónak kell bizonyítania igazát, amennyiben vita merülne fel.

Teendő: Amennyiben letelik a kapott egy év jótállás, akkor még van egy év szavatosságod, de ha probléma van, akkor már Neked kell bebizonyítanod, hogy a hiba eredetileg is megvolt, tehát nem szakszerűtlen használat következtében történt.
o-neil
Üdvözletem!

Én tanácsot szeretnék kérni, hogy pontosan mi a teendő az én helyzetemben.
Elromlott a HP 635-ös digitális fényképezőgépem, már be sem kapcsolható.
(már egyszer volt szervízben, mert nem megfelelően működött )
2004 május 14-én vittem be javításra, és még nem érkezett vissza, tehát letelt a 15 munkanap.
Szeretném tudni, hogy pontosan hogyan kell eljárni az ügyben, ha esetleg nem fognak hajlani a cserére. Az első javításnál már említette az illetékes személy, hogy az új jogszabály értelmében már nincs ilyen 15 napos korlát.
( a vásárlás ideje egyébként 2003 szeptember 15. )

A másik probléma, hogy az összes olyan ismerősömnek elromlott már kivétel nélkül, akiknek ez a típus van, sőt az átvevő helyen a hét minden napján sorban állnak az emberek ezzel a típussal. Egyik ismerősömnek kicserélték, de az új készülék is rossz.
Ennek tudatában jobb lenne egy másik készüléket venni az ár beszámításával.
Ez azonban semmiképp sem megoldható szerintük, mert sulinetes a készülék.
Számomra kicsit érthetetlen hogy aki kihasználta a sulinet nyújtotta lehetőséget, az bele van kényszerítve ebbe a körforgásba, hogy sorozatosan hordja vissza a gépet, és mindíg azon kell izgulni, hogy a kicserélt gép is ha már elromlik legalább a jótállási időn belül romoljon már el.
( ha esetleg számít valamit : a vételár 65 000 HUF )

Kérem írják meg nekem, hogy milyen lehetőségeim vannak az ügyben.
Előre is köszönöm.
FVF
Sulinetes problémákat én sem értem, de alapvetően az a tétel, hogy nem lehet a garanciális jogokban semmifajta különbségtétel semmilyen esetben. A minimális jogok vannak előírva, azokat be kell tartani.

Amikor vetted, akkor arra az időszakra még nem az új rendelet, hanem a 117/1991-es korm. rendelet vonatkozott. Ott és akkor a jogszabály előírta a 15 napot, cserekészülék esetén a 30 napot. (Ma is van 15 nap, de bele van írva, hogy "törekednie kell a 15 napon belüli ügyintézésre, de rád - mint írtam - még a régi jogszabály vonatkozik).

Tartós használati cikknek minősül a rendelet szerint, így egy év kötelező jótállás vonatkozik rá.

A régi jogszabály sem írja azonban elő, hogy mikor kell cserélni. Felajánlhat kijavítást több esetben is. Annyi a fontos, hogy pontosan tüntessék fel a jótállási jegyen (szervízlapon) a javítás tényét, s hogy pontosan mit javítottak, cseréltek -e benne alkatrészt. Amennyiben újból elromlik, akkor ugyanis a szervíznek van felelőssége a javításra nézve (szolgáltatás-szavatosság), de a kicserélt alkatrész tekintetében a jótállási idő újra is indul.
A jótállási idő pedig általánosságban is meghosszabbodik a javítás időtartamával, ebbe a múltkori és a mostani javítás is beleszámít.

Amennyiben a várakozás hosszúra nyúlik, bejegyzést lehet tenni a vásárlók könyvébe, vagy szabálysértési eljárást lehet tenni. De mind a kettőt csakis a vásárlás helyén, ugyanis a kereskedővel állsz szerződéses jogviszonyban, így követelések csak őfelé lehetnek.
o-neil
Ezt nem igazán értem.
Tehát van 15 napos korlát jogszabály szerint, de mégsem írja elő hogy mikor kell kicserélni?
Akkor mire jó a 15 nap? Csak dísznek találták ki?
Most ha odamegyek kérhetem jogilag a cserét vagy nem?
FVF
A 15 nap az az idő, amennyi neki az ügyintézésre rendelkezésre áll.

Kicserélnie nem kötelező.

Olvasd figyelmesen még egyszer végig a fentieket, mert csak ismételni tudom önmagam.
Shia-ko
15 napon belül ki kellett volna javítania, és vissza kéne tudnia adni a régi szabáélyzás szerint.
Verni kell a pultot, hogy valamit kapjál. Az én mp3 lejátszómat koreába küldik szervízba. Gondolod javították bármikor is? 15 nap múlva elékeztem alkudozni, és mindíg újat adtak. biggrin.gif (1 év újtaíndul.)
o-neil
Szerencsére már nincs is jelentősége, mert nem akarták már javítani, hanem kicserélték.

De most már érdekel, hogy mit tudtam volna tenni, ha javítva akarják visszaadni?
Egyszerűen beírok a vásárlók könyvébe és ennyi volt a jogaim érvényesítése?
FVF
Még egyszer: mivel nem kötelező kicserélni, ezért nincsenek a kicseréléssel kapcsolatos jogaid.

Egyébként pedig vélt vagy való jogaid érvényesítését a Békéltető Testületeknél, kötelező érvényű döntést várva pedig a bíróságon tehetsz bejelentést, kezdeményezhetsz eljárást.

A vásárlók könyve bizonyítékként és nyomásgyakorló eszközként funkcionál.
tycho
Múlt pénteken (július 9-én) a fent nevezett üzletben vásároltam egy Canon Powershot A75-ös digitális fényképezőgépet, ám elkerülte a figyelmemet, hogy az általuk 2 év garanciával fémjelzett gépre csak egy évet vállaltak.

Miután észrevettem a garancialevélen az eltérő garanciavállalást, felhívtam a céget, hogy megkérjem őket: orvosolják a problémát (telefonhívás: július 12., hétfő, 11.16 perc) . A telefonos hölgy állította, hogy ilyen nincs ők csak 1 évet vállaltak, és hogy hibás volt a honlapon megjelent információ, de már régen kicserélték. A furcsa az egészben, hogy a honlapot folyamatosan figyeltem és frissítettem (szélessávon) és továbbra is két év garanciával hirdették a terméket. Amikor pedig újra elmondtam a telefonba, hogy itt van előttem a honlapjuk, - aznap délelőtt 10.00-kor frissítették - melyen továbbra is hirdetik: megmagyarázta, hogy nem azt látom, amit látok. Nehezen bírom ha hülyének néznek, de jólneveltségem miatt nem csaptam balhét.... mad.gif blowup.gif

A honlapról egyébként röviddel ezután csináltam egy screenshotot, melynek képén látszik a készülékajánlat, 2 év garanciával, és a frissítés 10.00-ás időpontja, mai dátummal.

Ma este 8-kor azután már két év garancia nélküli ajánlatot tettek közzé. Mindazonáltal az egész múlt héten mind saját, mind a depo.hu oldalán 2 év garanciával reklámozták terméküket.

Tehát az lenne a kérdésem, hogy sikerülhet-e kikényszeríteni az általuk korábban ígért 2 év garanciát, megállapítható-e a "fogyasztó megtévesztése"?
TheElf
(tycho @ 2004 Jul 12, 08:49 PM)
Tehát az lenne a kérdésem, hogy sikerülhet-e kikényszeríteni az általuk korábban ígért 2 év garanciát, megállapítható-e a "fogyasztó megtévesztése"?

Ha a screenshot, és minden rendben van, akkor ugye sokmindent fognak mondani, te viszont jelezd nekik, hogy a magyar jogrend szerint a szerződés, így a készülékvásárlás is csak akkor érvényes, ha a szerződés feltételeit mindkét fél ismerte és a saját akaratával egyezőként elfogadta, mivel itt a szerződést az ő érdekkörükben lévő hiba miatt nem ismerted korrekten, és meg voltál tévesztve ezért a szerződés érvénytelen, kéred vissza a pénzed, megkapják a fényképezőgépüket, ha nem így lesz akkor vásárlók könyve, fogyasztóvédelmi főfelügyelőségen feljelentés, és(!) polgári per... nem árt, ha egy ügyvéd, ügyvédjelölt, stb. ismerőst kérsz meg, hogy mint a jogi képviselőd mennyen be. Természetesen fenyegetheted őket azzal innen, hogy ha elsőre nem sikerül lerendezni akkor az ügyvédi munkadíjat, az ezzel eltöltött időt, a költségeidet, a gép váltása matti költségeket, stb. egyaránt fel fogod számolni. Nyugodtan megmondhatod, hogy vagy helyrehozzák a dolgot, vagy ugye komoly ügy lesz belőle és az nekik nagyon nem érdekük...
FVF
A jogszabályok múlt nyári változása óta a reklámban közétett ajánlat kötelező a kereskedőre nézve, ez konkrétan szerepel a jogszabályokban.

Amennyiben két ajánlat szerepel valahol, akkor minden esetben a fogyasztóra kedvezőbb feltétel érvényes.

Ebből levezetve egyértelmű, hogy számodra a cég 2 év garanciát adott. MIvel ügyes voltál, elmentetted, így van bizonyíték a kezedben. Mehetsz jogvégzett emberrel is, de egyedül is, hivatkozhatsz ránk is, a lényeg, hogy kérhetsz így egyszerüsített bírósági eljárást, ami olcsó és gyors, és pillanatok alatt el fogja marasztalni a kereskedőt. Erre már vannak precedensek, úgyhogy a helyzet egyértelmű. Erre hivatkozzál, s így kell kérned a módosítást.

De mivel a 2 év garancia a jogszabályok alapján egyértelmű, nem kell most tenned semmit, de ha probléma van, akkor érvényesíttetheted az igényeidet.
Shia-ko
Én csak a frissítésre reagálnék, hogy az, hogy te otthon a böngésződben nyomod a frissítés gombot, az még egy darabig nem frissül, mert a cach-ből, vagy a proxyból hozza az adatokat, de természetesen ez nem változtat azon, hogy eredetileg ez volt a honlapon, és ehhez kell tartaniuk magukat! wink.gif
FVF
A lényeg itt nem az, hogy mikor frissül, hanem, hogy az adott időpontban mit olvashatott a fogyasztó a honlapon.
kiskereskedo
(FVF @ 2004 Jun 10, 12:41 PM)


Amennyiben a várakozás hosszúra nyúlik, bejegyzést lehet tenni a vásárlók könyvébe, vagy szabálysértési eljárást lehet tenni. De mind a kettőt csakis a vásárlás helyén, ugyanis a kereskedővel állsz szerződéses jogviszonyban, így követelések csak őfelé lehetnek.

Ez miért így van?

Mit tehetr arról szerencsétlen kereskedő, hogy a HP szériahibás terméket hozzott forgalomba?
Nem értem én ezt, hogy miért mindig a kicsikre kell ráhúzni a vizes lepedőt ( crybaby.gif

kereskedo
Shia-ko
A kiskereskedő verekedjen a nagykereskedővel, lévén ő van vele kapcsolatban, a vásárló felé pedig a kisker. képviseli a nagykert. Nehogy már amikor gond van, akkor másra mutogassunk, ha meg minden szép és jó, akkor tartsuka markunkat. mad.gif
Miért a vásárló futkosson? A kisker. tartsa be a törvényi előírásokat, és a nagyker. is! Ha szériahibás a termék, akkor küldje vissza az egészet, és ne arra játszon, hogy majd lesz olyan vevő, akire rá lehet verni a hibás terméket! nuke.gif
Azzy
Tisztelt Mindenki!

Megpróbálom röveiden összefoglalni a problémát, de már annyit mérgelődtem rajta, hogy lehet, hosszú leszek. Szóval: tavaly decemberben vettem egy Minolta Z1 típusú digitális fényképezőgépet, amely a vásárlástól számított néhány hónapon belül meghibásodott. Bevittem a szervízbe, ahol mondták, hogy valami új jogszabály miatt nem kötelező 15 nap alatt végezni a javítással és cserekészüléket sem adtak. Miután elhoztam a szervízből, úgy két hónap múlva a gép ismét meghibásodott, probléma ugyanaz, gondolom ugyanaz az alkatrész a bűnös. Visszavittem megint, most megint két hétig kell nélkülöznöm. A probléma az, hogy nekem a gép munkaeszköz, jövőhéten ugye Sziget fesztivál, kellene mennem fényképezni, de így nem fogok tudni. Lehet-e ilyen esetben kártérítést kérni, illetve nem kötelező-e cserekészüléket adniuk?

A másik probléma ezzel kapcsolatban: a jótállási időt mindig csak a szervízben töltött idővel hosszabbítják meg, tehát előbb-utóbb el fog jönni a pillanat, amikor nem lesz már garis a gép, viszont úgy tűnik, a mostani probléma visszatérő lesz, tehát nemsokára vagy saját pénzen javíttatom, vagy dobhatom el. Nem lehet ilyen esetben cserét kérni?

a válaszokat előre is köszönöm
FVF
Nem igaz, hogy nem kötelező 15 napon belül megjavíttatni, ez egy teljesen téves felfogás. Fentebb megtalálod a rendelet erre vonatkozó pontos szövegét is.
Cserekészülék tényleg nem kötelező, ez tényleg megváltozott.

Sajnos nem írnak elő kötelező cserét semennyi javítás után, ez igen kellemetlen az új szabályozásban. De tudni kell azt is, hogy amennyiben a készülék ismételten elromlik ugyanavval a problémával, akkor vélhetően eredendő hiba van benne, tehát a készülék alapvetően hibás. Ilyen esetben pedig a sokadik javítás után (ha nem akarnak cserélni) bírósággal kell őket megfenyegetni, hiszen egy ilyen ügyben eléggé hamar eljárnának, és bizonyított lenne az eset. Célszerű lenne azért előbb felszólítani őket, hogy küldjék be a gépet kivizsgálni a fogyasztóvédelemhez, mert erre van lehetőséged. Amennyiben melléd áll a vélemény, már arra is lehet hivatkozni, hogy a bíróság a szakvélemény lapján dönt. A szakvélemény kiállítása persze újabb időt vesz el Tőled....
A kiesés miatti kártérítést is megitéli a bíróság, amennyiben bizonyított az eredendő hiba.

Evvel a sok mindennel fenyegesd meg őket, amennyiben ismételten meghibásodik a gép. Az pedig szintén jogos, hogy a garanciaidő a javítási idővel hoszabbodik. Fontos azonban, hogy a javítások ténye és oka legyen feltüntetve a jótállási jegyen vagy a szervízkönyvben. Evvel bizonyítható a javítás ténye.

Jó fényképezést és sok szerencsét!
Azzy
Köszönöm a gyors választ!

Ha harmadjára is meghibásokdik a gép, kérni fogom a cserét! Ezzel kapcsolatban még egy kérdés: a cserét a szervízben kérjem, vagy a kereskedőnél, aki eladta nekem a gépet? kit fenyegessek? smile.gif

még egy: a garlevélen három szelvény van, amiből egyet mindig levág a szervíz, amikor javítják a gépet. ez jelent valamit? mi van, ha elfogynak ezek a szelvények?

köszönöm
TheElf
(Azzy @ 2004 Jul 28, 04:41 PM)
Köszönöm a gyors választ!

Ha harmadjára is meghibásokdik a gép, kérni fogom a cserét! Ezzel kapcsolatban még egy kérdés: a cserét a szervízben kérjem, vagy a kereskedőnél, aki eladta nekem a gépet? kit fenyegessek? smile.gif

még egy: a garlevélen három szelvény van, amiből egyet mindig levág a szervíz, amikor javítják a gépet. ez jelent valamit? mi van, ha elfogynak ezek a szelvények?

köszönöm

Azzy: Ha munkaeszköz a gép akkor gondolom áfás számlára vetted, nem fogyasztóként, hanem vállalkozóként, vállalkozásként, ami ugye sok esetben a fenyegetés kapcsán a lehetőségeidet a polgári peres eljárásra korlátozza. Ha rendeltetésszerű használat mellett megy tönkre, akkor ugye ott a szerződést hibásan teljesítették és ezzel neked anyagi kárt okoztak. Ugye ha itt kártérítést akarsz akkor a polgári per a fő eszközöd, és ugye itt elmaradt haszonra is hivatkozhatnál, de azt fogják mondani miért nem béreltél az adott időre más fényképezőgépet ők jogszabályban meghatározottak szerint javítják, de ez nem professzionális gép kisebb terhelésre lett tervezve eddig is ők tettek neked szívességet, stb. innen pedig jöhet a szakértői vélemény, ellenőrizni kell, hogy rendeltetésszerű használatról van-e szó, stb. ami kellemetlen... Szerintem okosabb megírni az esetet a gyártónak emailben és rákérdezni miért jó nekik az, ha ilyen tapasztalatokat szerzel, és adsz át más fotósoknak... Szerintem egyszerűbb kör ez így.
popuka94
Az megint más ügy,hogy ha nem a cachből frissít mert van olyan böngésző ahol ha SHIFt s reloadot nyomsz kihagyja a cacht az egészből....
Shia-ko
(FVF @ 2004 Jul 13, 11:28 AM)
A lényeg itt nem az, hogy mikor frissül, hanem, hogy az adott időpontban mit olvashatott a fogyasztó a honlapon.

Csak azért írtam, mert ha a cachből frissítesz, akkor megtéveszt a dátum. blushing.gif
TheElf
Ne feledd, a honlap frissítésének a dátuma is a lap része így az is a cacheben van. A refresh pedig a böngésző saját cachejét figyelmen kívül hagyja egy proxy pedig egy ilyen lapot nem hiszem, hogy sokáig tárolna, azt pedig, hogy átszerkesztené főleg nem. A screenshot viszont ennek ellenére nem túl erős bizonyíték.
csaken6
2004 év végén vettem egy HP Phosmart M307-es típusú fényképezőgépet. A sötétebb részeken jól látható piros és kék pöttyökkel van tele a kép. A szerviz kicserélte...egy még rosszabbra. Most megint náluk van a gép, ebben az évben, már nem is jutok hozzá. Most úgy tűnik, a dolog reménytelen. A szerviz kitér a hiba vizsgálata elől. Legszívesebben becserélném egy megbízhatóbb típusra, de ezt még nagy kálváriák fogják megelőzni, mivel szerintük nekem kell mindent bizonyítanom. Szakvéleményt kérnem, és fizetnem, pedig azt sem tudom, hová forduljak.(A vásárlásom óta ennek a típusnak az ára csökken, a többié -amire cserélhetném esetleg- emelkedik.)
Nem mondhatnám, hogy bizakodó vagyok.
Megkérdeztem, hogy milyen szabvány van a képeken előforduló pixelhibákra "hot pixel". Azt írták vissza, hogy nincs ilyen szabvány. Akkor viszont mit bizonyítson egy esetleges szakvélemény? Nem létező szabványra nem lehet hivatkozni!
Mások ilyen esetben eladják gyorsan ár alatt a műszaki cikket, és azt a 10-15e. Ft veszteséget betudják tanulópénznek. Tényleg ez az egyetlen megoldás?
Shia-ko
Mikor vetted?
FVF
HA 12 hónapon belül vetted, akkor nekik kell bizonyítaniuk.
yoli
Garanciális javításra vittem digitális fényképezőgépemet, mivel a blende előtt a zár bekapcsoláskor nem nyílt ki teljesen. A problámát elismerték a szervízben.

Kb. másfél hónap múlva szóltak, hogy nem tudják javítani, cserléik a gépet.

Amikor átvettem láttam, hogy erősen használt, kopott, több helyen összekarcolt gépet akartak nekem adni. Amikor megjegyeztem, hogy én egy sokkal jobb állapotút adtam le, és vagy a sajátomat, vagy egy hasonló állapotút akarok kapni, azt modták, hogy a Minolta cég szervízhálózata olyan felépítésű, hogy a garanciális gépeket összegyűjtik, javítják, és ezeket a gépeket küldik ki a garanciálisan cserélt készülékek helyett.
Ennek ellenére újból visszaküldték a gépet, és amit legközelebb küldtek, másfél hónap múlva, szintén használt volt de jobb állapotú, mint az előző, úgyhogy ezt már elfogadtam.

Két hónapja használom a gépet és most ez is meghibásodott, véletlenszerűen magától ki szokott kapcsolni.

A következő kérdésekben szeretném kérni segítségét:

- El kell e fogadnom egy használt terméket cserénél ?

- Kérhetek-e ugyanabban az árban egy más típusú új készüléket, ha az én típusom már nem beszerezhető ?

- mennyi az a maximális idő (illetve van-e időkorlát) amit a javításra várnom kell ?

- kérhetek-e cserekészüléket egy hosszan tartó javítás idejére ?
Shia-ko
1., Nem
2., Igen
3., Ilyen nincs. 15 nap az ajánlott javítási határidő, erre nyugodtan rászámíthatsz egy párat, és 1 hónap után kezdenék reklamálni, de folyamatosan érdeklődnék, és 3 napon belül meg kell mondaniuk, hogy javítják, cserélik, vagy mi lesz vele.
4., Kérhetsz, de nem kötelesek adni.
tati
Decemberben vettem egy digi gépet. Karácsonyra. Hosszú keresgélés után, az árat figyelve, Pesten egy most még meg nem nevezett cégnél. A magyar leírást CD lemezen adták, a garanciát számítógépről nyomtatva. Az első gyanús jel az volt hogy a dobozban lévő, nemzetközi garanciát nem voltak hajlandóak lepecsételni. Otthon derült ki, hogy a leírás nem S5500-hoz hanem S5000-hez való, ráadásul elég kivonatos, hiányos, gyenge fordítás. A dobozban csak német nyelvű leírást találtam. A garancia pedig nem érvényes bármelyik szakszervizben, csakis és kizárólag a forgalmazó saját szervizében, Pesten. (nem vagyok pesti...)
Megkeresésemre annyit közöltek hogy az S5000 és az S5500 azonos csak a neve más (?) Ez persze nem igaz, lásd gyár honlapja (www.fujifilm.hu) (az s5000 már nem gyártott készülék, felváltotta az S5500). A garanciával kapcsolatban választ sem kaptam.

Megjegyzem, vehetek magyar leírást a gyártól, 15 e Ft+ÁFA-ért.

Van értelme vitatkoznom, vagy nincs?
FVF
A leírás kötelező, a kereskedőnek kell adnia. Honnan kaptad az infot a 15Ezerről?
Addig jó, amíg működik, de amennyiben probléma lenne, úgy a blokk meglétével igazolnád a vásárlás tényét, egy ilyen masinára pedig kötelező jótállás 1 év, szavatosság 3 év. MIndenesetre eléggé furcsa a cég hozzáállása. Gyanúra okot ad, az biztos.
tati
(FVF @ 2005 Jan 17, 01:02 PM)
A leírás kötelező, a kereskedőnek kell adnia. Honnan kaptad az infot a 15Ezerről?
Addig jó, amíg működik, de amennyiben probléma lenne, úgy a blokk meglétével igazolnád a vásárlás tényét, egy ilyen masinára pedig kötelező jótállás 1 év, szavatosság 3 év. MIndenesetre eléggé furcsa a cég hozzáállása. Gyanúra okot ad, az biztos.

SZia!

A 15 ezer infót a FUJI adta meg (nem néztem utána hogy elírás-e, de 1500-ért meg is venném).

Az adott cég 3 év garanciát adott.
FVF
A 3 év az korrekt. A magyar nyelvű teljes leírást kötelesek átadni. Igaz, nincsen a jogszabályban rögzítve, hogy a kereskedőnek kell -e lefordítania, vagy a gyártónak, de valakinek le kell. Mondhatni igen álságos, hogy a gyártó ezek után pénzért árulja a kötelezően mellékelendő útmutatót. Akár 1500 akár 15000....

Utána is fogok járni.
tibu
A Fuji hivatalos viszonteladoknal vasarolt fenykepezokhoz, adnak nyomatott formaban hasznalati utasitast, magyar nyelvu jotalasi jegyet (hologrammos).
tibu
elozoeket tapasztalatbol irtam, de itt is el lehet olvasni:

http://www.fujifilm.hu/termekek/digitalis_...olnek/index.ind
FVF
Akkor a kereskedő a ludas...smile.gif
Köszi az infot!
pallaig
Sziasztok!

Csak egy szemelvény: A Nikon D70-hez 30.000 Ft a magyar nyelvű leírás.
Azért az még jobb nem?

De amikor megkérdeztem lehet-e a vázat 195.000 Ft helyett 165.000.- Ft-ért megvenni leírás nélkül majdnem kiröhögtek... (tulajdonképpen én is viccnek szántam, de hogy lehet ekkora idétlen árat mondani egy 150 lapos füzetre???

Alex
FVF
De hol lehet pénzért megvenni a termékhez nem adott útmutatót? Mert ez súlyos jogszabálysértés. Ha ilyen kereskedés van, akkor annak az elérhetőségeit feltétlen adjátok le!
ceniko
2005.agusztusában vettem egy HP 635 tipusú digitális fényképzőgépet a szegedi Elektropont áruházban.1 év garanciát vállaltak rá. Sajnos meghibásodott, nem tudtam áttölteni a képeket a számítógépemre. Elvittem a szegedi kijelölt szervízbe és 10 nap múlva mehettem érte. Nem javították meg, hanem kicserélték. Elvileg egy müködőképes készüléket kaptam vissza.
Hazaértem kipróbáltam és nem müködött. Avagy a fényképezögép saját memóriájába sikerült fényképeznem, de a memóriakártáyára nem. (egészen más problémával vittem el a szervízbe a legelsö alkalommal )

Visszavittem a szervízbe, ott megnézték és közölték, hogy a memória kártya a hibás. Elmentem oda ahol a memória kártyát vettem (Media Markt),reklamáltam. Megnézték számítógépen és jó volt a kártya!Szóval a media Markt szerint pedig a fényképezögép a hibás.

Ismét visszavittem a készüléket a szervízbe, ahol bizton állították, hogy a készülék rendben van, mivel memória kártya nélkül müködik, ha beleteszem nem és egészen biztos a kártya a hibás.

Ördögi kör, ha elmegyek egyik helyre reklamálni, a másikra fogják, hogy hibás.

Azt szeretném kérdezni, hogy mi a teendő ilyenkor? Sem a fényképezögép szervize sem a memóriakártyás vevöszolgálatnál nem vállalták el a garanciális javítást illetve cserét. És most nem tudok fényképezni. Én azért vettem a fényképezögépet, hogy használjam (és rendeltetés szerüen használtam), nem azért, hogy állandóan szervízbe járjak vele. Nekem erre sem idöm sem idegzetem nincs!

Van-e arra mód,hogy visszaadjam a készüléket és visszakapjam a készülék árát vagy vegyek helyette egy másik készüléket?
Vagy mit javasolnak, hova/kihez fordulhatnék?
Köszönettel: Enikö ermm.gif
gerlice
Ez egy sokhelyen tapasztalt (főleg a HP-nál) inkopatibilitási hiba.
Ha mindkét forgalmazó szerint jó az álltala forgalmazott termék, akkor pl. a géppel el kell menni oda, ahol a memóriakártya lett véve és megmutatni nekik.
Adjanak egy másik kártyát ha azzal sem megy akkor legyenek szívesek kicserélni.

Ha erre nem hajlandóak, akkor cégbélyegzővel együtt adjanak egy olyan papírt, hogy az álltalunk forgalmazott (jelen esetben a memóriakártya) más készülékben tökéletesen működik. (de az a lényeg hogy a te memóriakártyádat nézzétek meg működés közben pl.: másik fényképezőgép, PDA stb.)

Ezzel a papírral vissza ahol a fényképezőgép lett véve és ott is nézzék meg, hogy megy vagy sem.

Amennyiben ez sem jó megoldás, akkor a forgalmazó (álltalában van ilyen lehetőség) 90%-os vételár visszafizetése esetén, visszavehetei a készüléket. (természetesen a jóindulatán múlik és az MM nem jóindulatú cég ezt tudjuk.)

És válaszz másik terméket.

Remélem tudtam segíteni.
ceniko
Gerlice!
Köszi a segítséget! Akkor holnap betámadom a Médiát a kártyával és utána meg az Elektropontot. Mutattam a múltkor az eladónak, hogy nem müködik Ö látta is, de bedugta a számítógépbe és ott meg jó volt. Másik készülékbe is betette (nem HP) ott is müködött.
Nem értem...
Mindenesetre soha többet nem veszem HP terméket. Nem gondoltam , hogy ilyen gyorsan meghibásodik... crybaby.gif

Szia
Enikö
FVF
A kérdés minden inkompatibilitási probléma esetén az, hogy ki javasolta az adott termék és kiegészítő megvásárlását. Ha a boltban azt mondták, hogy adott géphez az adott kártya jó, akkor azt nekik el kell intézniük. Adni másik kártyát, kicserélni azt, visszaadni az ellenértéket.

Ezek a megoldások, az ügyet pedig mindenképpen ott kell lejátszani, ahol a kártyát/gépet vetted. Ha a kettőt egymástól függetlenül vetted, akkor nem a kereskedő a felelős.
ceniko
Szia FVF!
Egymástól függetlenül vettem, ugyanis az ElektroPontban (ahol vettem a fényképezögépet) nem árulnak memóriakártyákat. Ök küldtek a Médiába. Elmentem a Médiába, mondtam, hogy ilyen meg ilyen tipusú fényképezögéphez keresek memóriakártyát és ezt nyomta a kezembe az eladó hölgy! Ennyi!
A gép a saját 16MB belsö memórájába 12!!! darab képet tud tárolni!! A memóriakártya pedig több, mint 740 képet!! Azért ez nem mindegy, ezért is vettem hozzá memóriakártyát!

Azért köszi a segítséget!
Szia
Enikö
TheElf
(ceniko @ 2005 Mar 24, 09:49 PM)
Szia FVF!
Egymástól függetlenül vettem, ugyanis az ElektroPontban (ahol vettem a fényképezögépet) nem árulnak memóriakártyákat. Ök küldtek a Médiába. Elmentem a Médiába, mondtam, hogy ilyen meg ilyen tipusú fényképezögéphez keresek memóriakártyát és ezt nyomta a kezembe az eladó hölgy! Ennyi!
A gép a saját 16MB belsö memórájába 12!!! darab képet tud tárolni!! A memóriakártya pedig több, mint 740 képet!! Azért ez nem mindegy, ezért is vettem hozzá memóriakártyát!

Azért köszi a segítséget!
Szia
Enikö

És a csere előtt a régi gépben (ugyanez a típus) működött a memóriakártya? Ha igen, akkor nem árt megkérni őket küldjék el a fogyasztóvédelemhez bevizsgállásra azt a gépet, de jelezned kellene, hogy mivel a hiba miatt nem tudod használni most pedig a közeljövőben sokat kell fényképezned, ha ez nem oldódik meg akkor a hiba bebizonyítása után rájuk kívánod harítani a többletköltségeket és kérd, hogy nyilatkozzank, hogy filmet, előhívást, kidolgozást, scannelést állnak inkább vagy egy másik gépet... Amíg nem nyilatkoznak te nem veheted meg a másik gépet így addigi időszakban a filmet fizetik.
Mindenhova
Hi!

10 hónapja a Media Marktban vettem egy Mercury Deluxe Classic Cam 3.1 gépet.

http://www.mercurycomputer.hu/deluxe31.html

Hibás volt, 2 nap múlva visszavittem, kicserélték. Most az is hibás lett, azt mondták telefonon, h. cserélik. Nemrég hívtak, h. megjött a csere, de olyan már nincs, másikat kapok. (Mercury KB-3310AF)

http://66.102.9.104/search?q=cache:nk5sb3y...=hu%20target=nw

A Media Markt ezt a gépet nem forgalmazza, a piaci ára mélyen az általam fizetett alatt van.
Kérdésem, el kell e fogadnom a cserét, ha nem, visszakérhetem a pénzem? A törvénymódosítást olvastam, nem egésszen a fogyasztót védi.
Shia-ko
Kérheted.
Legközelebb pedig tartózkodhatsz a Mercury termékektől.
Mindenhova
(Shia-ko @ 2005 Mar 29, 06:18 AM)
Kérheted.
Legközelebb pedig tartózkodhatsz a Mercury termékektől.


Felhívtam a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőséget is, miként járjak el. Kioktattak.
Kértem a pénzt az ügyfélszogálattól. Nem akarták adni. Azt mondták le kell vásárolnom. Kértem a jogszabályt. Nem adták. Kértem a vásárlók könyvét. Odaadták. Írtam. Az információs hölgy rákérdezett mi a probléma. Elmondtam. Elkezdett intézkedni, telefon, részlegvezető, kértek 1 1/2 órát. Visszahívtak. Visszafizették.

Tudtam akkor is mit kockáztatok, de akkor ez volt a piacon a számomra elérhető.

Köszönöm a segítséget!
FVF
Jó a vége, de ebből is látszik, hogy csak a jogaival tisztában lévő, és azokat érvényesítő ember érheti el azt, amit amúgy kötelező lenne alapból megadni.

Ez baj, de tanulni nem árt belőle.
Lehetigyis
2003. május 27-én vásároltam az R-Design Computer Kft-nél egy HP 850-es fényképezőgépet 151.500,-Ft-ért. Vettem hozzá ugyonott 20.694,-Ft-ért egy dokkolót, valamint egy Memory Stick Duo 128-as memoriát, bőrtokot kb., vagyis kb. 190.000,-Ft-ért bevásároltam. A vásárlástól kezdve 2400 fényképet készitettem. Jelenleg fényképezni nem tudok, mivel a keresőben -és kinyomtatott fényképen is- különböző színű színcsikok jelentek meg, mitha ecsettel mázolnál tele a képet.
Felhívtam a HP vevőszolgálatát, bejelentettem szavatossági igényemet. Közölték, hogy garancia időn túl nem javítják a készüléket, vigyen be hozzájuk a fényképezőgépet, adjam le és két lehetőségem van: 1. / kifizetek majdnem 50.000,-Ft-ot és adnak egy új gépet. (Jól hangzik, de jelenleg ez a típus 80.000,-Ft-ba kerül???I) 2./ Leadom a fényképezőgépet és 30 %-os engedménnyel vehetek egy másik HP fényképezőgépet. (Vagyis: dobjam el a dokkolót, a bőrtokos, stb.)
A jótálási jegyen, amelynek száma A 028200, a második oldalon egy szó sincs arról -a szavatosságon alapuló jogok alatt-, hogy garancia után nem javítják a gépet. A hozzáadott CD-n lévő leírás sem tartalmazza ezt a feltételt, és a vásásrláskor sem tájékoztattak erről!
Szerepel viszont a garancia jegyen központi szervizbázisként a RCE Kft, akik egyébként a fényképezőgépet szállította az eladó cégnek.
Felkerestem a Kft, bemutattam a fényképezőgépet, kértem intézkedésüket, azonban elegánsan kirugtak, közölték, hogy nekik a panaszomhoz semmi közük, menjek ahhoz a céghez, ahol vettem. Megtettem. Ott sem fogadtak örömmel. Bemutattam a 49/2003.(VI. 30) GKM rendeletet, nagynehezen felvettek egy jegyzőkönyvet amelyben az alábbiakat irták bele: "Az ügyfelet a gyári garanciát ellátó szerv irányította hozzánk, nem tudjuk, hogy milyen okból kifolyólag."??? No comment.

Kérdéseim a következőek:

Milyen jogszabály alapján teheti meg a HP, hogy a hibás fényképezőgépet nem javítja, hanem az egy meghatározott, aránytalanulmagas öszeg befizetése után cseréli. Megteheti-e ezt ?

Amennyiben a javitást a HP megtagadhatja, erre hol köteles a vevő figyelmét felhívni, ha ezt elmulasztotta akkor ez milyen jogkövetkezményekkel jár?

Hova és mikor lehet a Fogasztóvédelmi Főfelügyelőségre bevinni a fénképezőgépet a szavatossági hiba megállapítása érdekében? Körülbelül meddig tart a vizsgálat és a vizsgálat mennyibe kerül?
megelegedett
Szia Lehetigyis,

Úgy tűnik, megtehetik. Nekem hp620-osom van, decemberben volt két éves. Pár hónapja úgy döntött, hogy tovább nem működik. A hp közölte, hogy ezt a típust (így, szó szerint) nem javítják. Ha lejárt a garanciális időszak, akkor egy átalányösszegért (36e. áfa) újra cselélik. A kislány a telefon másik végén arra a kérdésemre nem válaszolt, hogyan van képe ilyen ajánlatot tenni, hiszen most ennyi pénzért jobb gépet lehet vásárolni.

Annak, hogy javítják vagy cserélik a gépet, nincs jelentősége, mert a javításra is mondhatják hogy 36e+áfa.

Azt viszont, hogy a vásárláskor semmilyen dokumentumon nem tüntetik fel, hogy a garanciális időn túli "javítás" az új készülék árának kb. a felét teszi ki, szvsz, a fogyasztók szándékos félretájékoztatásának minősül ilyen gyorsan amortizálódó eszközök esetén. Talán lehetne egy kört futni a Versenyhivatalnál, a fogyasztók félrevezetése miatt.

Egyet lehet tenni. Soha többé nem vásárolsz HP-teméket! Ezt megszívtuk, viszont megtanultuk, a hp szlogenjének, az inventnek egy új jelentését. mad.gif
FVF
Már több ízben felmerült a kérdés, erkölcsösnek én nem találom a HP gyakorlatát, de jogilag nem igazán kifogásolható addig, amig működik a cég, ahol vetted. A szavatossági jogokat a számlával vagy blokkal lehet érvényesíttetni, ezt alapul véve a szerződés az eladóhoz köt, tehát a reklamációval is hozzá kell fordulni. A 49-es is kimondja, hogy a forgalmazó a kötelezett.

A gép árát és tudását tekintve is egyértelműen tartós fogyasztási cikk, tehát 3 év szavatosság vonatkozik rá. Ez azonban azt jelenti, hogy a bizonyítás terhe a fogyasztót nyomja, vagyis be kell jönni a főfelügyelőségre vagy a KERMIHEZ, vagy akár máshoz, s be kell vizsgáltatni. Ennek költsége lehet 20000 Ft is. A fogyasztó maga hozza be, ha hozzánk akkor délelőtt, mert akkor van pénztár, egyből befizethető, s a szakvélemény is hamar kész lesz. Előbb érdemes azért a szakemberrel egyeztetni, de az eladó céggel is, hogy a megfelelő szakvélemény esetén akkor javítják, vagy cserélik -e a gépet.

El kell hozni a 49-es alapján felvett jegyzőkönyvet is.
.
Invision Power Board © 2001-2012 Invision Power Services, Inc.