Tisztelt Fogyasztóvédelem!
a T-home nevű katasztrófatársaság aljasul becsapott minket, nem hajlandóak a panaszlevelekre válaszolni , de még amit megrendelünk se teljesítik.
az egész ott kezdődött mikor küldtek egy levelet hogy a különálló T-Kábel és T-Com mostantól T-home néven lesz elérhető és próbáljuk ki a Set-Top box-os digitális telefont és tv-t. Mi megrendeltük mivel azt állították ,hogy ha nem tetszik lemondhatjuk a próbahónapon belül és mden féle plusz díj nélkül kiszerelik. Mivel körülbelül minden 15. próbálkozásra lehetett bármelyik szolgáltatást elérni és azt is sokal rosszabb minőségben mint eddig megmondtuk ,hogy nem szeretnénk megtartani, erre azt mondták ,hogy inkább megjavítják és kapunk még egy próbahónapot. Valamennyivel tényleg jobb lett mert már minden 10. próbálkozást koronázott siker, de lemondtukkörülbelül 2 hétig nem reagáltak majd személyesen be kellett vinni a készüléket a legközelebbi T-pontba. Mire hazaértünk akkor várt a meglepetés:
megjött a posta és a 2 hónapra a tv díj kétszeresét számolták fel. Nem volt mit tenni kifizettük másnap és bekapcsoltam a gépet hogy megírom e-mailben hogy ezt hogy gondolták. Ekkor jött a második meglepetés! Az internetünket körülbelül 20.000 forint összegi díjátralék miatt lekapcsolták mert lemondtuk a próbahónapos T-Home-ot (pedig már a tv díjba beszámolták 2 szer is pedig pont ez volt a próbahónap hogy miden nélkül le lehet mondani) na erre visszamentünk a T-pontba és megmondtuk ,hogy ezt hogy gondolták.
Az ügyintéző egyetértek velünk és azt mondta hogy elintézte menjünk haza és otthon már lesz internet. Meglepődtem mert nem Internet volt hanem 2.000 ft-al megemelkedett a díjhátralékunk. Magamhoz veszem a telefont ,naívan azt gondoltam felhívom őkettermészetesen a telefon is ki van kapcsolva díjhátralék miatt. Mobiltelefonról felhívtam az ügyfélszolgálatot majd miután kb. 15 percig nem vették fel beindítottam egy stoppert és vártam. Stopperindítástól számolva 48 perc 22 másodperc múlva meguntam letettem és inkább elautóztam a T-pontba ahol közölte velem az ügyintéző hogy elintézi hamarosan lesz minden.
egyik barátomtól írtam egy e-mail-t a T-Home nak a fentiekkel (amire máig nem kaptam válszt 8 hónap telt el?)
3 hét múlva visszamentem T-pontba hogy mit mond a kedves ügyintéző miért nem sikerült megoldania 3 hét alatt. Azt mondta hogy a második próbahónapot csak szóban mondták arra nem írtunk új szerződést úgyhogy fizzesünk. (arra a hónapra is mikor minden ki volt kapcsolva) kifizettem és megkértem hogy egy levelet amit írtam adjon át a főnökének azt mondta rendben ,elfaxolta ,visszaadta (7 hónap válasz nélkül) Később egy ajánlott levelet is feladtam de nem tudom miért gondoltam hogy ha a többire nem akkor erre válaszolnak.
később ennek a szolgáltatásnak az áthelyezését kértem amit később meg akartam változtatni de mikor bementem az ügyintéző azt mondja ,hogy ő ennek nyomát se látja. Elővettem a hivatalos papírokat róla azt mondta akkor biztos csak a háttérrendszerben van hívjam fel az ügyfélszolgálatot (hiába mondtam hogy már próbáltam ,kevés sikerrel)azt mondta ki kell várni.majd mikor megkérdeztem ,hogy csak velem van-e ez viccesen közölte hogy nem mert van aki csak díjcsomagot akart váltani és 6 hónapra kapcsolták ki mindenét amiből 3-at ki kell fizessen
Ilyen problémákkal mit lehet tenni?
mert ezt mostmár nem lehet eltűrni
Ekőre is köszönöm