Súgó - Keresés - Felhasználók - Naptár
Merevlemezzel kapcsolatos problémák
Fogyasztóvédelem Fórum > Hagyományos termékvásárlás > Számítástechnikai eszközök
1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9
fudge
Jó ez a fórum smile.gif Hadd legyek én az első, aki megosztja tapasztalatait másokkal.

Két esetet mutatnék itt be, ami az AMP nevű számítástechnikai cégnél történt vásárláskor történt.

1. eset: tönkrement a vinyóm és sürgősen kellett egy új, az AMP közel volt, így oda mentem. Nem kellett nagy vinyó, elég lett volna 60mega körüli, de az nem volt, így kértem egy 120-as IDE-s vinyót. Raknám be a gépbe, erre látom, hogy S-IDE-st adtak, amit nekem nem támogat az alaplapom. Felhívom az eladót (kb. 10 perc telt el a vásárlás és a hívás között), mire közli, hogy igen, ő nézte el, valóban rosszat adott, úgyhogy természetesen kicserélik, de a szervízbe kell érte menni, ami a Kosztolányi Dezső téren van (és ez már véletlenül sem volt közel). Azt mondta az nem megoldható, hogy a helyszínen kicserélik, pedig van nekik olyan, ami nekem kell. Erre felhívtam a fogyasztóvédelmet, az ottani ember mondta, hogy ő ismeri személyesen az AMP főnökét, korrekt szokott lenni, úgyhogy hívjam fel őket, kérjem őt és hivatkozzak rá.

Fel is hívom, a srác veszi fel, de közli, hogy éppen beszél, de ebben az ügyben úgysem tudja őt adni, mert úgy van, ahogy ő mondja és ezen a főnök sem fog segíteni. Na most az egészben az a nevetséges, hogy az SIDE-s vinyó úgy 6ezerrel drágább volt, tehát effektíve buktak 6ezret, hogy rossz vinyót adtak az ő hibájukból... Persze nem mentem el a Kosztolányira, hanem eladtam egy ismerősnek és vettem egy vinyót máshol.

2. eset: Vettem videókártyát ugyanitt. Beteszem a gépbe, összevissza karakterek a képernyőn, de ha mozgatom a kártyát, akkor néha megjavul, de csak egy kis időre, egyértelmű érintkezési hiba. Tudtam, hogy nem úszom meg a Kosztolányit, úgyhogy odavittem. 2 srác volt ott, kérdezték mi a hiba, elmondom, meghallgatták, megnézte a dobozát, jó. Aztán az egyik srác evett, a másik elkezdett telefonálgatni mindenféle alaplap ügyben (tehát nem az én ügyemben), hozzám kb. 10 percig nem szóltak. Erre kérdezem, hogy most mi lesz ? - Ja, mi is a hiba ? És még1x el kellett mondanom, ezt felírták és mondták, hogy érdeklődjek 1 hét (!!!) múlva. 1ébként kb. 2 perc lett volna kideríteni, hogy szar a kártya, mert bedugják a gépbe és kész. Na mind1. 1 hét múlva telefonálok, igen, mondják, a kártya valóban rossz, de most nem tudnak mit adni helyette, majd 3 nap múlva telefonáljak. 3 nap múlva hívom őket, csere kártyát tudnak adni, ami nem vivo-s, viszont dupla annyi ram van benne. (az enyém vivo-s volt). Mondom az nekem nem jó, vivos kell. Hát akkor telefonáljak 2 nap múlva, akkor lesz. 2 nap múlva telefon, hát sajnos ilyen kártyát már nem tudnak adni, de tudnak adni egy másik típust, ami ugyanúgy vivo-s és kb. ugyanazt tudja. Mondom nekem az nem kell, úgyhogy találjanak ki vmit. Ők nem tudnak mit csinálni, mondják, ezt küldte a szervíz cserekártyának. Jó mondom akkor kérem vissza a pénzt. Jó, végülis vissza tudják adni, de nem az eredeti árát, hanem a termék JELENLEGI árát. Mondom, ha van ára, akkor kérem a terméket. De sajnos ez már nem kapható és nem is lesz. Mondom akkor hogyhogy van ára ? Mert ennyi lenne, ha lehetne kapni.

Elegem lett, kértem egy másik típusú kártyát inkább cserébe, ami ugyan vivo-s, de a vivo rész az istennek nem akar működni...Vissza kéne vinni a Kosztolányira... sad.gif


És még csak annyit, hogy a legelején elkérték a telefonszámomat, de egyszer sem hívtak fel...mikor ott voltam épp ordibált is valaki velük ugyanezért...
Dracula
Szinte ugyan ez játszódott le velem az AMP-pal, mint a második esetben.
A ludas nem a bolt. hanem a Kosztolányi szervíz ahol eléggé khm... unszimpatikusak a "szervizesek".

A kártyát ugye nem eredeti áron számolták be, a cserekártya sokkal rosszabb lett volna ("hát ezt adja helyette a nagyker" -> ki érdekel). Sajnos úgy látszik, hogy a Számtech boltokra a Fv Tv. nem úgy vonatkozik mint másra. Tv-t is cseréltem vissza másra gariban majdnem 1 év után, és a teljes vételárat számították be.

Azóta sem vettem semmit ott, és nem is tervezem.
fdsa
Most mi bajotok az AMP-pal? Itt ez a jó kis fórum: http://www.station.hu/topic.php?cat_id=9 itt őszinte megnyilvánulások vannak, nem ám fizetett hirdetők! Meg önfényezés smile.gif Élmény olvasni blink.gif biggrin.gif laugh.gif tongue.gif
admin
Naja smile.gif

Végülis addig tényleg nincs gond, amíg minden működik (bár fudge esetében azért volt akkor is, de ez azért gondolom nem mindennapos)...

De ez, hogy nem eredeti áron számolnak be valamit, ez nagyon röhejes...Fel is fogom hívni a fogyasztóvédelmiseket, hogy ilyenkor mi van...Mert ugye mi alapján határozzák meg egy olyan termék jelenlegi árát, ami gyakorlatilag nincs ? Inkább azt kellene mondaniuk, hogy csak nagyon sok pénzt tudnak vissza adni, mert ha találnak 1 ilyen kártyát, akkor az felbecsülhetetlen értékű smile.gif
fdsa
9. § (1) Ha a vásárló a vételár visszatérítését igényli, az árut vissza kell venni és a ténylegesen kifizetett vételárat vissza kell téríteni.
(4/1978. (III. 1.) BkM rendelet
a vásárlók minőségi kifogásainak intézéséről)

Ilyen egyszerű wink.gif
erchegyia
Sulinet express keretében vettem egy márkás (maxtor) winchestert (120GB, 7200Rpm). Egy darabig jól működött, de egyszercsak se szó, se besezéd meggyulladt! sad.gif Utána néztem, hogy a sulinetes cuccokért ki a garanciavállaló. Kiderült, hogy a CHS Hungary kft. aki a sulinetet csinálja. Amint lett egy kis időm bevittem a winchestert, de azt mondták, hogy 2-3 hónap amíg meglesz, ha meglesz. Ugyanis ezt el kell küldeni a gyártónak. Kértem cserekészüléket, de ezt sem voltak hajlandóak adni.
Jelen pinlanatban működik a gépem egy másik vinyóval, úgyhogy más baja nem lehet a gépnek. Nem tudom felfogni, hogy legallább a javítás (illetve csere) idejére, miért nem tudtak cserekészülkéket adni, nem beszélve a rajta lévő értékes adataimról és az ilyedtségről, hogy egyszercsak meggyúlad a winchester.
Mit lehet tenni? Semmi képpen nem lehet meggyorsítani ezt a folyamatot? crybaby.gif
admin
A javítási határidő max. 15 nap lehet, cserekészülék adása esetén max. 30 nap. Ha eddig a hibát nem sikerül kijavítani, akkor kötelesek adni egy ugyanolyan új terméket, ha nincs akkor felajánlhatnak egy másik hasonlót, de ezt nem köteles elfogadni. Ha semmi nem felel meg, akkor a vevő elállhat a vásárlástól (vételárat visszakapja).

Ide vonatkozóan érdemes lenne elolvasnod a 2003.VII.30-án módosított szavatossági rendeletet (http://www.fogyasztovedelem.com/forums/index.php?showtopic=8)

2 fontos dolog van:
1. jogszabályi definíció szerint a kötelezett hibásan teljesít, ha a szolgáltatott dolog a teljesítés időpontjában nem felel meg a jogszabályban vagy a szerződésben meghatározott tulajdonságoknak. Ez azt jelenti, hogy a meghibásodás oka nem a termék rendeltetésellenes használata, hanem olyan körülmény, amely az áruban már a vásárláskor is benne volt (ún. rejtett hiba). Fontos, hogy amennyiben a vevő a vásárlás időpontjában ismerte a hibát vagy ismernie kellett, vagy a hiba a vevő által adott anyag hibájára vezethető vissza, akkor szavatossági igénnyel nem léphet fel.

2. A Ptk. módosítása a fogyasztók számára előnyös irányba változtatta meg a jogérvényesítés sorrendjét. A korábbi szabályozás szerint a fogyasztó elsősorban a hiba kijavítását, illetőleg megfelelő árleszállítást kérhetett, és csak abban az esetben kérhette az áru kicserélését, ha a hiba nem volt rövid idő alatt (8 napon belül) értékcsökkenés nélkül kijavítható, vagy a kijavítás a jogosult érdekeinek sérelme nélkül nem volt lehetséges.



Egyrészt az új szabályozás alapján a fogyasztó már első körben választhat, hogy kijavítást vagy kicserélést kér, tehát a kicserélés, mint igény teljesítésének nem feltétele a javíthatatlanság. Vagyis: a fogyasztó akkor is igényelhet cserét, ha az áru javítható. A fogyasztó választási lehetősége csak akkor korlátozott, ha a kicserélés lehetetlen (pl. nincs azonos vagy hasonló termék a kereskedő készletében) vagy ha a csere aránytalan többletköltséget eredményezne (pl. azonnal és minimális költségigénnyel járó javíthatóság esetén).



Másrészt az szabályozás alapján a szavatossági jogok érvényesítésének sorrendjében második helyre került az árleszállítás igénylésének a lehetősége, illetőleg az elállás (azaz a vételár visszakövetelése), mely utóbbira akkor kerülhet sor, ha a jogosultnak sem kijavításra, sem kicserélésre nincs joga, illetőleg ha a korábbi igények teljesítését a kötelezett nem vállalja vagy nem tudja teljesíteni. Fontos szabály ugyanakkor, hogy jelentéktelen hiba miatt nincs helye elállásnak.


Illetve fontos még, hogy 6 hónapnál régebben történt-e a vásárlás, az első hat hónapban a kereskedő köteles bizonyítani, és a szavatossági kötelezettség teljesítésével kapcsolatos valamennyi költséget viselni, így a szakvélemény beszerzési költségét is.

Hat hónap leteltével a bizonyítási teher megfordul és a továbbiakban nem a kereskedőnek kell a hiba keletkezési körülményeit bizonyítania, és ennek a bizonyításnak a keretében az esetlegesen szükséges szakvéleményt beszereznie, hanem - a Rendelet vonatkozó rendelkezései értelmében - a fogyasztó közvetlenül fordulhat a Főfelügyelőséghez.
erchegyia
2003.11.27.-én történt, tehát még 6 hónapon belül van.
FVF
NOs. khhm. Erre a termékre nem a szavatosság, hanem a jótállás vonatkozik. Volt hozzá jótállási jegy, és a jótállás töbletjogokat biztosít. Amiket határidQkként felírtál, az jogos. 15 illetve 30 nap. Amennyiben ezt nem tartják be és bejelented a helyileg illetékes felügyelöségnél, akkor sabálysértési bírsággal sújthatóak, szabályalan panaszügyintézés miatt.
erchegyia
És azzal, hogy őket megbüntetik nekem jobb lesz? Vagy nekem is meggyorsul a csere?
FVF
MIvel 40 rugó az alkatrész, a bírság meg 100 ezer, talán visszatartja Qt a szabálysértéstQl, fQleg akkor, ha valaki ezt egyszer megteszi. A probléma az ott van, hogy szinte soha senki nem teszi meg. Ez lenne az úgy nevezett tájékozott, határozott fogyasztói viselkedés.
oze
Ezzel egyetértek. DE! A határozott fogyasztói vselkedésre vonatkozó megjegyzéseddel nem. Ugyanis nem mindenki szakember a kérdésben, a rendszer meg a laikus szemével meglehetősen összetettnek tűnik. Egyes esetekben ide kell fordulni a panasszal, más esetekben pedig oda, de kivétel egy harmadik eset, amikor meg másként kell eljárni. Szóval, az emberek nem feltétlenül birkák, csak nincs annyi idejük, hogy kiderítsék, mikor milyen jogaik vannak pontosan és mi az eljárás. Ebből következően két megoldás létezik: 1. Minden magyar állampolgárt beíratunk a Fogyasztóvédelmi Egyetemre és csak az egyetem diplomájával szabad 2000 Ft-nál értékesebb cuccot vásárolni :-))); 2. Leegyszerűsítjük a rendszert, a hivatalok oldaláról egykapussá tesszük és erről tájékoztatjuk a polgárt.
Üdv:
oze
FVF
Ebben kétségkívül igazad van. Nem véletlen, hogy már minden szintű fogyasztóvédelmi szabályozás és irányelv tartalmazza a fogyasztóvédelmi oktatás kötelezőségét. Ennek iskolai kidolgozása (ált isk, középiskola) az oktatási tárcára vár, egyéb helyeken, ahol minket vagy a civileket felkérték, már folyik oktatás.

A helyzet szélesebb, mint annak tűnik. Nem csak fogyasztókat oktatunk, hanem eladókat, szolgáltatókat is.

A dolog komplikáltsága mellett azért vannak alapelvek, melyek minden helyzetre alkalmazhatóak. Ezek felhasználása segít abban, hogy "tudatos fogyasztók" legyünk. Ilyen a jótállás, a szavatosság, a reklámok, akciók, stb. Ez mindig ugyanaz. Attól, hogy reklamálsz és kiállsz a vélt vagy valós igazadért, semmilyen kötelezettséget nem vállalsz. Amennyiben tájékozódtál - és kiderül, hogy nincs igazad - visszaléphetsz. Aki ezt az oldalt figyelemmel követi, az máris sokkal jobban képben van, mert esetekről van szó, melyeket bármire alkalmazni lehet.
oze
Tudom, hogy vannak ilyen kezdeményezések.
(Látod milyen szép és kifejező a magyar nyelv: az írod "ennek kidolgozása (ált isk, középiskola) az oktatási tárcára VÁR".)
Ezzel együtt, ha a polgárt segíteni akarjuk az ügyintézésben, akkor egy egyszerű, egykapus rendszert kell kialakítani, gyors reagálású rendszerrel mögötte. Én ugyanis sok esetben azért nem viszem tovább a reklamációt, mert nincs annyi időm, hogy felkutassam, eljutassam, kitöltsem, aláírjam, stb... És ez szerintem általános, amit szépen ki is használnak.
Üdv: oze
FVF
Lehetséges, hogy tapasztalhatsz negatívumokat, de az is igaz, hogy többen igyekszünk ezen segíteni, és tudom, hogy nem egy ilyen ember van a magyar közigazgatásban.
oze
"Nos igen, az tény, hogy az államigazgatás rendszere egészében véve nem elsődlegesen ügyfélpárti:)"
Mondhatjuk így is. Tegnap délután 3-kor próbáltam a siófoki polgármesteri hivatalt és a Zöldfok RT-t (ez a siófoki önkormányzat szemétszállító cége) felhívni, mert még nem kaptam meg az éves ingatlanadó ill. szemétszáll. díj csekkjeit. Mindkét helyen azt mondák, hogy pénteken csak 2-ig vannak. Na ne hülyéskedjünk már, kérem! sad.gif
Tényleg, olyan kategória nincs, hogy "hivatalok"? Biztosan lenne ott is egy pár hozzászólás tongue.gif
Üdv: oze
FVF
Lehetne.
De, a péntekre visszatérve: legyen már egy hely, ahol betartják a munkaidőre vonatkozó munkajogi szabályokat!!!
A heti óraszám (ami egyébként több, mint az EU-s átlag) így jön ki. A napi 8 órában még a fél órásebédszünet sincs benne.
Pénteken meg a korlátozott havi óraszám miatt jön ki ebédidővel együtt a 8-14
Sértse meg az állam a munka törvénykönyvét?
oze
Álljunk meg egy szóra kedves Tanár úr! smile.gif
Én nem azt mondtam, hogy az állam sértsen törvényt. Sőt! nagyon is egyetértek azzal, hogy a munkaidőt be kell tartani.
Én az állami hivatalok, intézmények ügyfélközpontúságát kérdőjelezem meg akkor, amikor azt állítom, hogy a péntek "déli" zárás egy vicc. Lehet kérem szépen a hivatalnokokat elcsúsztatott munkaidőben is foglalkoztatni. Én azt gondolom, hogy a munkás embernek nincs ideje napközben ügyeket intézni (hacsak nem vesz ki szabadságot) ezért azok a hivatalok, akik azért vannak, hogy ott a polgár el tudja intézni az ügyeit, azok legyenek már nyitva a "normál" munkaidőn kívül, (de legalább a "normál" munkaidőben). Tudom, ott van a csütörtök a hosszított nyitvatartással. De könyörgöm, miért nekem kell ehhez alkalmazkodnom? Miért nem lehet minden nap hosszított nyitvatartás? Azt hiszem, a hivatalok vannak értünk és nem fordítva.
Tehát: nem kell ahhoz törvényt sérteni, hogy az állami és önkormányzati hivatalok ügyfélközpontúbbak legyenek. Ez rendkívül gyenge érvelés volt. tongue.gif
Üdv: oze
FVF
A nyugdíjasok - akik nem kevesen vannak ebben az országban - meg attól lennének kiborúlva, ha nem mehetnének 8-ra ügyintézni. Ez egy bevált rendszer - lehet, hogy nem a legjobb, számomra is kényelmetlen néha - de megváltoztatása rövid és középtávon több problémával járna.
De ez egy olyan stratégiai kérdés, melynek megválaszolásához én kicsi vagyok, kivitelezéséhez pedig végleg. A mi ügyfélfogadásunk egyébként csúsztatott, két napon is lehet 18:00-ig jönni, de ennek megfelelően máskor rövidebb ideig vannak benn.

Elnézést, nem akartam semmi esetre sem rád sértő megjegyzést tenni, de sokan nem tudják, hogy a rövidebb pénteki munkaidő az MTk miatt van.
oze
Nem sértettél meg. :-))
Csak azt állítom, hogy addig nem veszik figyelembe a fogyasztók jogait, amíg a fogyasztók nem öntudatosabbak. Ennek pedig két komponense van: 1. Tudja mik a jogai és kötelezettségei; 2. El tudjon járni saját ügyében, ha sérelem éri jogait. Én ez uóbbinak csak egy picike szeletét boncolgattam.
Változás persze csak az egész csomag esetén lehet.
Udv: oze
spamdevnull
Sziasztok!

A számítógéphez tartozó hűtőventillátorra milyen jótállás, vagy garancia vonatkozik? Úgy hallottam, hogy mint bármely más tartós fogyasztási cikkre, 1 év, és ha a gyártó többet vállal, akkor azt az importőrnek, kiskernek tovább kell adnia felém. Egy számítástechnikai boltban pedig azt mondták, hogy hűtőventillátorra semmiféle garanciát nem vállalnak sehol, pedig egy jobb hűtőventi 8-10 ezer forint is lehet. sad.gif
Előre is köszi a segítséget.
vzoli
Hali bocs ha kicsit hosszú leszek, de eléggé körülményes a dolog
2003-12-13-án vettemegy thomson DVD lejátszót,aminek meghibásodását követően a hivatalos szervízbe vittem a lejátszót március 16.án. A hibajelenség a következő volt:

1. egy lemezt (műsoros-gyári dvd) végigkarcolt, a szélétöl kb 5mm-re hangos zaj kíséretében.
2. vélétlenszerűen akadozni, ugrálni kezdett a lejátszás, mind írott és műsoros dvd-k esetében is.
(a készülék leírása szerint mindenféle típusú lemez lejátszható)
3. incompatible disk hibaüzenet, esetleg a 4. másodpercnél történő lefagyás.
a szervíz nem értesített, több mint egy hét után felhívtam őket, közölték, a gép kész, alkatrészt nem cseréltek. (valami szoftvert töltöttel rá elmondásuk szerint) aki javította nem volt ott, a könyvbe nem pecsételtek. A gép hazaérve ugyanazon hibajelenségeket produkálta, ezért még aznap visszavittem,
új szervizlapot nem csináltak.

Március 23.-án ismét nem jeleztek, hogy kész volna, optika cserével visszaadták a készüléket, ami állítólag az ott hagyott lemezeket lejátszotta. Hazaérkezés után kipróbálva ezt örömmel nyugtáztam,
de a lemezek olvasásakor, ismételtem mechanikai zajok voltak hallhatók, rendszertelenül, más más lemezeknél. A lemezek beolvasása lassult, néha lefagyott, néha nem is ismerte fel, de ez nem egyfolytában jellentkezett. Amikor a szervizbe visszavittem, a hiba nem jelentkezett. Szerintük a készülék jó, vigyem haza. Ezt nem tettem meg, ragaszkodtam a javításhoz, mire ők azt mondták, akkor felviszik a központba.
Kérésemet a cserekészülék biztosítására elutasították, mondván nem telt el a 15 nap.

Ezt majdnem szó szerint elküldtem a pesti központi szerviz egy munkatársának, a válasza a következő volt:

"A DTH 195 alkalmas a használati útasitásban leirt összes
formátum olvasására, csak a DVD-R lemezek melyek általában
másoltak, a lemez anyagától függöen alkalmasak arra, hogy beirjanak
a DVD firmverébe tehát a szoftverbe, ezért akadozik a lejátszás
minden lemeztipus esetében, függetlenül attól, hogy gyári vagy
másolt.
A javitása egyszerű: visszatölti a szerviz a szoftvert, és a gyári
eredeti beállitások visszaállnak.
De amennyiben a hibásan irott lemez újból lejátszásra kerül a hiba ismét
jelentkezik.
Ennek sajnos az ismételt szoftver frissitrés tud csak megoldást biztositani.
A többszöri szoftverfrissités nem garanciális tevékenység, mivel a hiba
eredete a nem rendeltetésszerű használatból fakad."


Ezek szerint:
1. van egy dvd lejátszóm, amivel le lehet ugyan játszani írott lemezeket, de mégsem.
2. a hülye én vagyok amiért pont ezt a lejátszót vettem, mert egy ugyanilyen másikkal nincs gond(meg 4 más tipussal sem)
3. a lejátszó jó.
4. a firmware-szót mint informatikus biztos nem tudom hogy "v" vel írják wink.gif

Kérdésem:
mit tehetek? a dolgok jelen állása szerint 2 hetente 1 hét szerviz, ami nem is garanciális. Mivel a hiba oka a nem rendeltetésszerű használat, garancia nincs is.
(pedig nemm erről dobok a kosárpalánkra, bár ha igy folytatódik másra nem lesz jó)
Kihez fordulhatok?

Üdv:
vzoli
FVF
spamdevnull: Számítástechnikai alkatrészekre brutto 10.000 Ft felett van jogszabályban garantált jótállás. Amennyiben ennél többe került, garantált a garancia (...)
Ha alatta van, akkor csak akkor van jótállás, ha azt a gyártó vállalta (ehhez elég, ha adott jótállási jegyet). Amennyiben ez a kettö nem áll fenn, akkor van szavatosság, két évig.
Fél éven belül a szavatosság keretein belül tul.kép. ugyanazok a jogok illetnek meg, mint a jótállás esetében, a második másfél évben már Neked kell bizonyítanod, hogy a hiba eredetileg is benne volt a termékben.

Ja azt elfelejtettem, a jótállásra kötelezett természetesen az, aki lepecsételte a jótállási jegyet, ez többnyire az eladó (cég). Az értékesítö semmi esetben nem háríthatja át a gyártóval fennálló probémáit a vevöre.
FVF
Alapvetöen két fö lehetöséged van.

Elfogadod, hogy a cég így tesz, ígazad birtokában (a leírásban az szerepelt, hogy müködik minden lemezzel, de mégsem) bírósághoz fordulsz, aki nagy valószínüséggel 1-2 év múltán igazat ad Neked, rizikója a bíróság és a sok idö.

Másik, hogy leállsz alkudozni, menetközben perrel fenyegetözve. Ma itt nincs más megoldás, ami téged eredményre vezetne. Ha készüléked viszonylag olcsó, és az általad is említett másik 4 ezt tudja, akkor meg lehetne próbálni azt az alkut, hogy Te x befizetéssel megkapsz egy új másikat, stb, stb.

Az igazad az a fent írtakban van, tehát még egyszer: Amennyiben igazolni tudod, hogy vételkor a készüléket mindenre alkalmasnak állították, s Te a mqködéskor nem ezt tapasztaltad, ráadásul ezt ök utólag be is vallották, akkor nyugodtan perelhetnél, - mellesleg szerintem ök egyböl felajánlanák a peren kívüli egyességet...
vzoli
>Alapvetöen két fö lehetöséged van.

>Elfogadod, hogy a cég így tesz, ígazad birtokában (a leírásban az szerepelt, hogy >müködik minden lemezzel, de mégsem) bírósághoz fordulsz, aki nagy >valószínüséggel >1-2 év múltán igazat ad Neked, rizikója a bíróság és a sok idö.

Hát akkor inkább a zaciba vágom, a lejátszhatatlan lemezek még anyagárban is többet érnek mint ez a @r.


>Másik, hogy leállsz alkudozni, menetközben perrel fenyegetözve. Ma itt nincs más >megoldás, ami téged eredményre vezetne. Ha készüléked viszonylag olcsó, és az >általad is említett másik 4 ezt tudja, akkor meg lehetne próbálni azt az alkut, hogy >Te befizetéssel megkapsz egy új másikat, stb, stb.

Hát 30k huf volt az ára, mostanában már 24 ért is láttam. Ez nem annyira az olcsó kategória. A bolt az kicserélné, ha a szerviz adna egy fecnit, hogy nem javítható.


>Az igazad az a fent írtakban van, tehát még egyszer: Amennyiben igazolni tudod, >hogy vételkor a készüléket mindenre alkalmasnak állították, s Te a mqködéskor >nem ezt tapasztaltad, ráadásul ezt ök utólag be is vallották, akkor nyugodtan >perelhetnél, - mellesleg szerintem ök egyböl felajánlanák a peren kívüli >egyességet...

Az, hogy a használati útmutatóban az áll, hogy alkalmas rá, és nem tesz említést mindenféle kitételről az bizonyíték?
Egyébként hogy megy ez a pereskedősdi? Százezreim nem nagyon vannak ügyvédre......

Ja ma az alábbi email-t küldte az úriember:

"Tisztelt Uram

Sajnos a szervizek "járatlansága" nem magyarázat a hibára
és az optika csere ez a kategória, mivel az optika csere
folyamat során a szoftveres beavatkozás is része a müveletnek.
Az hogy más gyártó által gyártott termék miért játsza le azt
amit a DTH195 nem arra több magyarázat is van, de elsősorban
azt emelném ki, hogy a DVD Video szabvány a Panasonic és Thomsoné
mindenki más "vásárolja" ezt a szabadalmat, vagy ha nem akkor
olyan szoftvereket használ amelyek felismernek mindent ami
"kerek és forog".
Ami a szoftverbe való beirást illeti, a használati útasitásban
nem lehet beirni azt, hogy milyen lemezzel ne használja,
jogvédelem alatt álló filmeket ne másoljon és ne játsza le
csak saját felelősségére, illetve olyan iró és decripter programokat
használjon DVD másoláskor, melyek garantáltan feltörnek minden
védelmi elemet a lemezen.
Ezt minden felhasználó saját belátására bizzuk, és utólagos
tanácsokkal próbáljuk elmagyartázni a rendeltetésszerü használat
korlátait. "

Ezt még akár fenyegetésnek is vehetném, hogy esetleg bepróbálkoznak a szerzői és szomszédos jogok stbstb.
FVF
Ez nem fogyasztóvédelem, ez már csak jótanács: - mindamellett, hogy keresetünk mellett magas árai vannak az eredeti termékeknek - igen komoly rizikója van az illegális másolatok használatának. Ezt most Te pontosan bizonyítod. A gond az az, hogy zsarolhatóvá válsz, mivel ott a másolt dvd, amivel bizonyíthatnád, hogy rossz a készülék, de nem mered megtenni,mert ő is feljelenthet Téged.

Ilyen már volt a praxisomban, egyszer egy számítástechnikai cég dugta a kuncsaft orra alá disznóságai takargatására az illegális szoftvert.

Amennyiben nem illegálisan másolt (ez fontos!!!), vagy eredeti dvd-vel bizonyítani tudod, hogy mást igért a termék, mint amit teljesíteni tud, akkor van esélyed. Ezt mondhatod nekik is, de ha nem történik semmi, akkor hozzánk is behozhatod, de az illegális másolatok használatát az elkövetkezendőkben ne említsd.
vzoli
Köszönöm.

Ezek szerint sok esélyem nincs....
vzoli
Na ma ezt kaptam, tehát a fenyegetés mostmár konkrét:

Tisztelt Uram

Én a Thomson nevében NEM MOSOM A KEZEM, hanem készséggel
álltam rendelkezésére.Ha hivatásos rendszergazda akkor
pontosan tudja, hogy a DVD-R formátumban megirt lemezek
melyekre jogvédett másolat kerül, olyan másolásvédelmi
elemeket tartalmaznak, melyek kikerülése jogsértés, és
ezuttal szives figyelmében ajánlom, azt, hogy a
"Saját felhasználásra történő egyszeri másolat" TILOS
és nem összetébesztendő a szoftverek ide vonatkozó
jogszabályaival.
Természetesen akár kicseréljük önnek a készüléket
amennyiben ennek ökát látjuk, de jelenleg egyébb dokumentumok
hiányában nem látok, továbbá a garanciális szerviztevékenység
ezen részének igazolására, sziveskedjék kitölteni a mellékelt
nyilatkozatot, és ezzel kérném fáradjon a Serelco márkaszervizbe.

A készüléket személyesen fogom ellenörizni, és személyesen
fogom a szakvéleményt kiállitani.

Tisztelettel

Thomson multimedia Hungary Kft.


X Y
Service & After sales Manager


A mellékelt dokumentum:

Nyilatkozat

A DVD-R, -RW, +R, +RW formátumok olvasására az erre, a Használati Utasításban vállaltak értelmében a lejátszók alkalmasak, az alábbi kikötésekkel:

1. Az írható DVD lemezek minőségére a Thomson felelősséget nem vállal.
2. Az írási sebesség nagysága, befolyásolhatja a lejátszás minőségét.
3. Az írásra használt szoftverek eredetére illetve, használhatóságukra a mindenkori szoftverek Használati Utasításaiban leírtak szerint kell eljárni, melyre a Thomson felelősséget nem vállal.
4. A Thomson DVD-k műszaki paraméterei, megfelelnek a fentiekben részletezett formátumok olvasására, amennyiben erre a Használati Utasításban cégünk kötelezettséget vállalt.
5. A Thomson mint a DVD-film formátum szabadalmi jogának egyik tulajdonosa, soha semmilyen körülmények között nem járul hozzá a másolt filmek lejátszhatóságához, és minden számítástechnikai és jogi lehetőséget megragad ezen jogának érvényesítésére.


A Thomson multimedia Hungary Kft. hozzájárul minden írott DVD lemez Fogyasztóvédelmi bevizsgálására, amennyiben a vásárló az alábbi nyilatkozatot kitölti és aláírja:

Alulírott……………………………………. büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy a Thomson………………típusú, DVD lejátszóval jogvédelem alatt álló másolt filmet, nem játszottam le, illetve, ilyennel nem rendelkezem.


Fogyasztóvédelmi bevizsgálás céljára, rendelkezésre bocsátom, azon írott DVD felvétele(i)met , mellyel véleményem szerint, a készülék nem rendeltetésszerűen működik.



Dátum…………………….. Aláírás……………………



A Thomson multimedia Hungary Kft. kijelenti, hogy minden olyan meghibásodás, mely abból következik, hogy az írott DVD lemezek, megsértik, vagy felülírják a készülék saját vezérlőszoftverét, NEM tartoznak a garanciális szolgáltatások körében, ezért ezen javításokat a megfelelő bizonyítási eljárást követően megtagadhatja.


Budapest, 2003. november 3.

sad.gif
Megjegyzem, hogy azért ezt igazán beletehették volna a használati utasításba, mert akkor meg sem veszem....

Tanulság:
1. Mindenkinek csak ajánlani tudom a Thomson termékeket...
2. Van egy eladó DVD lejátszóm, ha valakit érdekel.
3. Ha ezek autót gyártanának, az a 130km/h sebesség elérése után hatalmas zaj
kíséretében leállna, a javítását pedig a szerviz megtagadná, mivel 130 felett autózni illegális, hiába van 200 írva az órába, ők ügyelnek az én tövényes kereteimre, valamint feljelentenek a brfk nál mint gyorshajtót.

Köszönöm a fórum türelmét.
Vzoli

ps.
asszem veszek egy Yamada-t ami ugyan gagyi, de mindent lejatsz.
FVF
NOs hát igen, ezt írtam tegnap is, erre vigyázni kell. Azért azt hiszem az természetes, hogy bűncselekmény elkövetése esetén problémáink legyenek. Másik kérdés, hogy attól a cég még "elfelejtette" tájékoztatni a vevőt a DVD-lejátszó hiányosságairól, hogy nem játszik le mindent. Mert ezt állította...
Guru
Nekem majdnem ugyanaz a problémám, mint az egyik előttem szólónak. Volt egy maxtor 120Gb-os winchesterem, és nekem is kigyulladt. Még garanciás, de nem akarják kicserélni, mert azt mondják, ha égési nyom van rajta, akkor nem cserélik ki. Ilyenkor mit lehet tenni.
FVF
Meg kell nézni, kérni kell az esetleges szerződési feltételeket. Ha abban ilyet kizártak, akkor elvben megteheti, de az is megtámadható, mert ilyet kikötni szerintem nem lehet.
Vissza kell menni, és beszélni kell egy - a kiszolgálónál - magasabb beosztású emberrel. Nem hiszem, hogy tartaná a véleményét.

Tarts ki az álláspontotd mellett!!!
Guru
A garanciajegyen ez van:

Garanciavesztés okai:
"A terméken égés, törés, repedés vagy egyéb fizikai-, látható sérülés."

Azt mondták, hogy nem tőlük, hanem a beszállítótól függ az, hogy kicserélik-e.

Másik dolog:

Mikor átvették a winchestert, a szervíz feltételi lapon nem írtak határidőt. Azt mondták, hogy ez több lehet 15 napnál, mert el kell küldeni a beszállítónak, az meg még elküldi mégegy másiknak. Ma, miután itt beleolvastam a fórumba, visszamentem, és mondtam, hogy a 15 napot be kell tartaniuk. De szerintük, ha fizika sérülés található a terméken, pl. égés, akkor nem kötelesek betartani a 15 napot. Ez tényleg így van?
FVF
Ez nem így van, de a rendeletben sajnos csak az szerepel, hgy "törekednie kell a 15 napos határidőre". Azt viszont egyértelműen leírja, hogy a jótállásra kötelezett (a bolt) nem háríthatja át a vevőre a partnereivel kapcsolatos problémáit határidő, s egyebek esetében. HA túllépi a 15 napot, adjon cserekészüléket.

Az általuk írt égési nyomok nem megfelelő használatból eredő külsérelmi nyomok, nem a hiba okozta égés. Ez egyértelműen bizonyítható, hogy az égés belülről terjed -e, vagy kívülről.
kacsa831
Sziasztok!

Vettem egy Panasonic SA-XR 45-ös házimozi erősítőt 2003.11.26-án.
2004.04.05-én el kellett vinnem a szervizbe, mert kb. 35 próbálkozás után sem tudtam bekapcsolni. 04.07-én visszaadták, hogy panelt cseréltek benne és jól működik. Ezt helyben ki is próbáltam, másodikra(nem elsőre!!!) be is kapcsolt, így hazavittem és este mikor próbáltam bekapcsolni szintén kb. 30 kapcsolás után sem tudtam bekapcsolni, így ma(04.08-án) megint visszavittem. Ott próbálták bekapcsolni és harmadszorra sikerült is (szintén nem elsőre), és azt mondta a szerelő, hogy jó a készülék, de elhiszi, hogy én nem tudom bekapcsolni, ezért most hosszabb ideig hagyjam ott, és próbálgatják. Egyébként szerintem egy műszaki cikknek elsőre be kellene kapcsolnia. A szervizben azt mondták, hogy csak akkor cserélik ki, ha nem javítható.
A kérdésem a következő lenne:
Van-e lehetőségem cserét kérni függetlenül a javítás eredményétől?

Igazak-e a következőkben leírtak:

2. A Ptk. módosítása a fogyasztók számára előnyös irányba változtatta meg a jogérvényesítés sorrendjét. A korábbi szabályozás szerint a fogyasztó elsősorban a hiba kijavítását, illetőleg megfelelő árleszállítást kérhetett, és csak abban az esetben kérhette az áru kicserélését, ha a hiba nem volt rövid idő alatt (8 napon belül) értékcsökkenés nélkül kijavítható, vagy a kijavítás a jogosult érdekeinek sérelme nélkül nem volt lehetséges.

Egyrészt az új szabályozás alapján a fogyasztó már első körben választhat, hogy kijavítást vagy kicserélést kér, tehát a kicserélés, mint igény teljesítésének nem feltétele a javíthatatlanság. Vagyis: a fogyasztó akkor is igényelhet cserét, ha az áru javítható. A fogyasztó választási lehetősége csak akkor korlátozott, ha a kicserélés lehetetlen (pl. nincs azonos vagy hasonló termék a kereskedő készletében) vagy ha a csere aránytalan többletköltséget eredményezne (pl. azonnal és minimális költségigénnyel járó javíthatóság esetén).

Másrészt az szabályozás alapján a szavatossági jogok érvényesítésének sorrendjében második helyre került az árleszállítás igénylésének a lehetősége, illetőleg az elállás (azaz a vételár visszakövetelése), mely utóbbira akkor kerülhet sor, ha a jogosultnak sem kijavításra, sem kicserélésre nincs joga, illetőleg ha a korábbi igények teljesítését a kötelezett nem vállalja vagy nem tudja teljesíteni. Fontos szabály ugyanakkor, hogy jelentéktelen hiba miatt nincs helye elállásnak.

Illetve fontos még, hogy 6 hónapnál régebben történt-e a vásárlás, az első hat hónapban a kereskedő köteles bizonyítani, és a szavatossági kötelezettség teljesítésével kapcsolatos valamennyi költséget viselni, így a szakvélemény beszerzési költségét is.

Ebből én úgy veszem ki, hogy van jogom egyből cserét kérni.

Van-e valamilyen korlát arra vonatkozóan, hogy mennyi javítás után cserélik ki a készüléket?

Van-e értelme/Lehet-e kérnem, hogy a készüléket küldjék be a Fogyasztóvédelemhez(vagy máshova) kivizsgálni, és ha a Fogyasztóvédelem valóban hibásnak találja, akkor kötelezheti-e a szervizt vagy a forgalmazót, hogy cseréljék ki?

Ha valaki tud válaszolni kérdéseimre kérem tegye meg!

Köszönettel:
kacsa831
FVF
NAgyon jól látod a helyzetet, a magyarázat egészen kicsi dolgokban van. Biztos tanultál jogot, vagy foglalkozol vele, mert ilyen levezetést még nem sok ember tudott megejteni, főleg aki nem evvel foglalkozik.

A kijavítás és kicserélés között a mi nézőpontunk szerint egyértelműen a többletköltség dönt. Egy erősítő esetén is többe kerül a kicserélés, mint a buherálás. Azt kell tudnod bizonyítani és kommunikálni, hogy avval, hogy bevették a szervízbe, semmi lényeges nem változott, a gép nem működik rendeltetésének megfelelően.

Kérhetsz vizsgálatot, de azt ki kell fizetni, és a vizsgálat eredménye nem kötelező érvényű a kereskedőre nézve. Valamennyire azért hat, mert a nagy része azért tart a fogyasztóvédelemtől. A vizsgálatot még május 1 előtt kérd tőlük, addig erről még szól a rendelet.

A jogszabályok alapvető hatása az, hogy most a partnerek (fogyasztó és eladó) közötti szerződésben már csak a független magyar bíróságoknak van döntési joga. Az, hogy erre korábban egy állami hatóság is fel volt hatalmazva, nem volt egy demokratikus dolog.

A konkrét esethez még annyit, hogy a szervizek sokszor húzzák az időt avval, hogy úgymond látszatszervizelik a hibás terméket. Nincs előírva, hogy hány javítás után kell kicserélni, a két félnek kell erről megegyeznie, ha ez nem sikerül, akkor bírósághoz fordulhatnak, máshova nem. Ilyenkor annyiban segít egy szakvélemény (akár a fogyasztóvédelemé), hogy a bíróságnak az egy komoly támpont.

Sok sikert!
Guru
Sajnos nem csrélték ki a winchesteremet, mert azt mondták hogy a nagyker nem vette át az égési nyom miatt. Én hiába mondtam nekik, hogy az égés nem az én hibámból történt, és ezért ki kell cserélniük. Van még valami esélyem?
FVF
De van. Utánanézek a pontos részleteknek, de egy egyszerű, és kifejezetten olcsó eljárással a bíróság igazat adhat Neked. Csak utána kell, hogy nézzek rendesen, de van egy egyszerüsített eljárás, ahol minimális díjat kell befizetned, csak egy jegyzőkönyvet vesznek fel, amihez vinned kell a problémás darabot, valamint a jótállási jegyet.

Fel fogja szólítani a bíróság őket a szakvéleményre, ha nem adják meg határidőn belül, akkor pedig azonnal a javadra ítélnek. Ez gyorsan megy, és olcsó, mindamellett eredményes.

Részletek később. MIkor jár le a jótállás?
Guru
A jótállás 2004.10.01-én jár le.
Blue-MOD
Tisztelt FVF!

Megosztanék egy személyes tapasztalatot veletek, amivel kapcsolatban szeretnék állásfoglalást kapni (a lehető legtényszerübb kiviteleben próbálom megfogalmazni (egy "kicsit" hosszú lesz)):

Történt, hogy 2003.12.15-én "megszállt az ihlet" és elhatároztam, hogy ha törik-ha szakad egy Radeon 9800 Pro tulajdonossá válok. Tehát a cél meghatározása után elkezdtem keresni az alternativákat, miképpen tudom elérni ezt. (Mj.: Decemberben ez meglehetősen húzós elhatározás volt, mivel boldog-boldogtalan ezt a tipust vásárolta "karácsonyra" -> ergo eléggé hiánycikknek számitott.) Némi keresgélés után felleltem egy helyet, ahol ezt az álmomat megvalósitani tudtam. A céget Bluefish néven hivják.
2003.12.18.-án sikerült a fentebb emlitett cég jóvoltából Club3D Radeon 9800 Pro tulajdonossá válnom 101E HUF fejében. Én, jobbra el (haza "vidékre") -> örül ; Ők, ballra el (akarom mondani helyben marad.) -> örül.

Idő közben sok-sok boldog óra átélése a Radeon kari okozta vizuális élmények miatt, mignem elkövetkezett :

2004 Március, mikor is "szegénykém" elkezdett betegeskedni (Beteg Radeon 9800 Pro ?)

Nosza telefon/Email előkap, a garanciális ügyintézés aprólékos részleteinek egyeztetése után egyik kollégámat megkérve, aki BP-n lakik, hogy vigye el ezt a kérdéses HW elemet a Teréz Krt. 47.-be. a szervizbe. (Kisebb mallőr után a kolléganőm sikerrel járt 2004.03.31.-én. ui.:először amikor felkereste őket, akkor a minden nap este 8-ig nyitvatartó szerviz éppen zárva volt 17:30-kor) Az első (számomra) furcsa dolog: A kártyát ott helyben azonnal letesztelték(!) a szervizben és megállapitották, hogy valós/tényleges meghibásodásról van szó, ergo a termék csereköteles. (Mégis meg kellett várni a 15 napot és egy nappal sem kevesebbet!)

Garancialevélen meghatározott 15 nap letellte előtt 2 nappal újfent egyeztetés a bolttal, emailen konfirmálták/visszaigazolták, hogy 2004.04.15.-én lehet menni az új kártyát átvenni.

14.-én végső visszaigazoltatás gyanánt telefonon is felhivtam őket, amire megint csak igenleges volt a válasz, miszerint 15.-én megjelenve az üzletben átvehetem az új C3D R9800 Pro-t.

15.-én egy kollégámat (előző napon megkérve) elküldtem a boltba hogy hozza el nekem a "cutz"-ot. Ekkor szembesültem azzal, hogy nincs cserekártya a megadott határidőre. Erre az eseményre az üzlet védekezése az volt, hogy elnézést kértek, de a félretett kártyát értékesitették (véletlenül) és, hogy jöjjek 17.-én, mert addigra 1000% hogy lesz cserekártya.

Nosza, mondom magamnak, ha már 2 hetet kivártam, az a két nap mit sem jelent. (Bár megjegyzem, hogy 15 nap letellte után cserekészüléket kell biztositani amivel 30-napra növekszik a tartós használati elektronikai készülékek szervizelhetőségi határideje, úgy döntöttem, hogy nem fogok fölöslegesen még ezzel is bajlódni.)

17.-én, azaz a mai napon felhivva az üzletet közölték, hogy bocsi, de mégsem tudnak C3D-t adni, mivel nem jött. OK, mondtam erre, hogy ebben az esetben is mindenképp felmegyek BP-re és egyéb alternativ megoldást fogok választani a jogos vásárlói kifogásom érvényesitésére.

Megérkezve, első utam a szervizrészlegbe vezetett, ahol közölték, hogy minden "OK" a hibás kártyát visszaszámlázták és menjek át az eladótérbe, ahol elintézik a "cserét". (Kezdtem gondolkodni a hallottakon, hogy közben mégiscsak "keritettek" egy karit.) Rövid várakozás után sorrakerülve, szépen elmondtam, hogy ki vagyok/miért vagyok/mit szeretnék, majd számlák, papirok, garancialevél, átvételi elismervény bemutatása ... majd eladói ajánlat megtétele szerint lehetőségem van levásárolni egy R9800XT/256-ra "potom" 40E-50E HUF ráfizetéssel . Ezt (bár szerettem volna, de) nem állt lehetőségemben elfogadni piilanatnyi likviditási problémám miatt, mire megkérdezte az eladó, hogy mire szeretném levásárolni, mivel nincs C3D 9800Pro kari . Mondom OK, ebben az esetben élek a teljesitéstől való elállás jogommal, ui.: eltökélt szándékom hogy R9800Pro, vagy "semmi".

Megjegyzés:
4/1978. (III. 1.) BkM rendelet
a vásárlók minőségi kifogásainak intézéséről

5. § (1) A hibás áru kijavítását legkésőbb a hiba bejelentésétől számított 8/15 napon belül el kell végezni. Ha a javítás 8/15* napon belül nem készült el, a vásárló kívánsága szerint az áru árát le kell szállítani, az árut ki kell cserélni vagy a vételárat vissza kell téríteni, illetve ha a vásárló a hibát kijavítja, vagy mással kijavíttatja, a javítás költségeit kell részére megtéríteni.

*Ptk.: 17/1991. (IX. 10.) Korm. rendelet egyes tartós használatra rendelt termékek jótállási kötelezettségéröl 2. § Az e rendeletben meghatározott jótállás esetén a vásárlót a Polgári Törvénykönyvrol szóló 1959. évi IV. törvény 306-307. §-aiban, valamint az 1978. évi 2. törvényereju; rendelet 6. § (1) bekezdésében megállapított jogok megilletik. 3. § (1) Ha a vásárló a termék kijavítását kéri - a (2) bekezdésben foglaltak kivételével - a javítási határido 15. nap.


Az eddigiek alapján ekkor a kijelentésem, hogyha nincs elehetőségem konkrétan C3D 9800 Pro átvételére akkor a teljesitéstől való ellállási szándékommal élve (ami egyébként is jogos lett volna, mivel AD1: nem tudtak ugyanazt a tipusu cserekészüléket adni, AD2 illetve ezt is már a meghatározott határidön tul akarták teljesiteni) Ekkor jött a (HW üzletekben sajnálatosan) "szokásos" kijelentés, hogy nem járok jól a "pénzvissza" fejezettel, ugyanis a jelenlegi forgalmi értéke 70E HUF körül van és maximum ennyit kaphatok vissza.

BH1977. 433. Ha a jótállási kötelezettség teljesítéséért felelos kereskedelmi vállalat által eladott termék hibás, kicserélésére azonban lehetoség van, a vásárló a jogszabályok szerint ot megilleto más, jótálláson alapuló jogot nem gyakorolhat. Ha viszont a termék visszavételére kerül sor, az addigi rendeltetésszeru használat miatt bekövetkezett értékcsökkenés az eladó terhére esik [Ptk. 248. §, 4/1969. (III. 30.) BkM-KGM-KipM-KkM-NIM sz. r. 1. § (3) bek., 4. § (1) bek. c) pont, 9. § (1) bek.].

Mindezek után az üzletvezető "térülés-fordulás-jövök-megyek-körülnézekraktárban" után (érdekes módon) megjelent egy Saphire R9800 Pro-val. (Technikai paraméterei illetően megegyezett az előző C3D-vel (R9800Pro 128MB), viszont mégsem teljesen (C3D Full Retail=/ Saph Lite Retail) tehát ebből kifolyólag nagyon-nagyon hivatalosan még ezt sem lett volna kötelességem elfogadni (!), de tekintettel az eredeti célkitűzésemre (lsd fentebb) gondoltam ez is "megteszi"). Elmentem a kasszához, majd rövid papirmunka után át is vehettem a Saphire Atlantis 9800 Pro 128 MB videokarit, 0 forint felár mellett.

Történet ennyi.


Egy LÉNYEGES momentum, kimaradt a történet végéről:

Ui.: mikor otthon végre volt időm belerakni a gépbe és kipróbálni a Saphire karit, észrevettem egy kis "bökkenőt". A kari működik rendesen 2D/3D környezetben (játékok, desktop), de (!) "szemetel", ha videot (avi, mepg, wma) játszok le, illetve játékoknál a (video/intro lejátszásnál) ugyanebben az esetben a ha az intro nem 3D-s hanem valami multimédia fáljba rögzitett renderről van szó.

A szemetelés zöld kis felbukkanó és eltünő "pixelek", pontok, területek formájában nyilvánul meg.

Annyit még kipróbálok, hogy teljesen újratelepitem a gépemet és amennyiben még mindig "szemetel" video lejátszásnál, akkor vagy a VIDEOSHADER™, vagy a FULLSTREAM™ "részlege" hibázik/hibás a kártyának.

(Zárójelben jegyzem meg, hogy ebben az esetben akkor felmerül az a kérdés, hogy vajon szándékosan adtak-e 1 hibás darabot, csakhogy mentsék az akkori helyzetet? Elképzelhetőnek tartom, ugyanis váltig állitották, hogy "semilyen" cserekarit nem tudnak adni, csak akkor "találtak" hirtelen 1 cserekarit, amikor kijelentettem, hogy márpedig ha nem tudnak adni cserét akkor a pénzt kérem vissza!)
ZDK
(juhfark @ 2004 Mar 21, 05:12 PM)
Volt hozzá jótállási jegy, és a jótállás töbletjogokat biztosít. Amiket határidQkként felírtál, az jogos. 15 illetve 30 nap. Amennyiben ezt nem tartják be és bejelented a helyileg illetékes felügyelöségnél, akkor sabálysértési bírsággal sújthatóak, szabályalan panaszügyintézés miatt.

Ezzel kapcsolatban lenne egy kérdésem: ez 15, illetve 30 munkanap vagy naptári nap?

A szituációnk a következő: a Bt-nk vásárolt egy Shuttle XPC-t (extra kisméretű (asszem 20x20x30cm vagy ilyesmi) majdnem komplett számítógép (ház alaplappal és bekötött előlapi kivezetésekkel)) tavaly év végén (talán októberben vagy novemberben).

2004. március 12-én visszavittük garanciális javításra, mert az oprendszer x-edik újratelepítés után is lefagyott bootolás közben. Ez szerintünk egyértelműen hardveres hiba.

Egy kiskerről van szó, akik még mindig nem tudnak semmit; azt mondják, még a nagykernél van a gép. Ma hívtuk őket, ez már az ötödik hét...

Létezik határidő, amiből kifutottak? (szerintük nem)
(Jogosan) kérhetjük a levásárlást illetve a pénz visszafizetését?

A választ előre is köszönöm,

ZDK
FVF
Ugyan a fogyasztóvédelem cégekkel nem JOGOSULT foglalkozni, de: ez természetesen nap, mert a munkanapot a jogszabályok munkanapnak is írják. Amennyiben 15 napot meghaladja a javítás, akkor cserekészüléket kell felajánlaniuk. Ezen túl fordulhatsz békéltető testülethez, vagy bírósághoz.
Blue-MOD
Ami még menet közben felmerült bennem min kérdés:

Az eredetileg 101E HUF videokari helyett most átvettem egy jelenlegi forgalmi értk szerint 65E-70E HUF-os karit. Magyarul, ha ennek valami olyan baja lesz ami miatt nem javitható/cserélhető, akkor a teljesitéstől való elállási szándékom esetén az eredeti induló ár lesz a mérvadó, vagy a menetközben csere gyanánt kapot/elfogadott kártya akkori aktuális forgalmi értéke??
FVF
Annyit azért leírok, hogy amiket idéztél, azok hatalmas sajtócsinnadratta közepette 2003-ban mind megváltoztak. A honlap fő adminisztrátora volt olyan rendes, hogy felrakta ide a szavatossági és jótállási rendeleteket, Ma már ezek érvényesek. Pénzt visszakérni ezek alapján csak másodsorban lehet.

Mindemellett: az az érvényes, amit a jótállási jegy tartalmaz, mivel a videokártya nem tartós fogyasztási cikk, ezért csak akkor van jótállás, ha a gyártó vagy eladó azt vállalja. Ha vállalja - itt ez történhetett - akkor a jótállási jegyben leírt feltételek a mérvadóak. Amennyiben nincsenek feltételek, akkor a sorrend az itt is már sokat emlegetett: "elsősorban kijavítás vagy kicserélés, amennyiben ez nem lehetséges, akkor árengedmény vagy a szerződéstől való elállás". Az egyezkedés azonban kizárólag a két félre tartozik, amennyiben nem tudnak megegyezni, békéltető testülethez, illetve ha kötelező érvényű döntést akarnak bírósághoz fordulhatnak.
ZDK
(FVF @ 2004 Apr 19, 01:21 PM)
Ugyan a fogyasztóvédelem cégekkel nem JOGOSULT foglalkozni, de: ez természetesen nap, mert a munkanapot a jogszabályok munkanapnak is írják. Amennyiben 15 napot meghaladja a javítás, akkor cserekészüléket kell felajánlaniuk. Ezen túl fordulhatsz békéltető testülethez, vagy bírósághoz.

Köszönöm a választ!

Még lenne néhány kérdésem, ha nem gond smile.gif

Létezik vállalkozói fogyasztóvédelem (olyasmi, mint az FVF)? Végül is azt a gépet a Bt saját használatára vettük. Vagy csak a békéltető testület és a bíróság marad, ha nem tudunk megegyezni a kiskerrel?

Lehet, hogy hülye kérdés, de a fogyasztóvédelmi jogszabályok kisvállalkozói vásárlókra is érvényesek vagy ezt a kérdést egy másik jogszabály szabályozza?

Hogyan érek el ilyen békéltető testületeket és általában milyen átfutási idővel számolhatunk? (a bíróságot inkább nem is kérdezem, mert egy affajta folyamatról feltételezem, hogy nagyon sokáig elhúzódhat...)

Nagyon köszönöm az eddigi segítséget! Nagyon jól jön, mert túl szeretnénk végre lépni ezen a garanciális problémán; így is a padlón vagyunk anyagilag ( dehát ki nem... sad.gif ) és ha ez a dolog megoldódna, nagyon megkönnyebbülnénk (főleg ha sikerülne úgy megállapodni velük, hogy adják vissza a pénzt, mert a gépet már időközben kénytelenek voltunk pótolni, így nincs rá szükség).

Mégegyszer kösz mindent!
FVF
A békéltető testületek a kereskedelmi és iparkamarák mellett működnek. Ajánlott link, ha budapesti vagy: www.bkik.hu

Ezen a címen, baloldalt alul megtallod a békéltető testületek feliratot, oda kattintva lesznek meg az elérhetőségeik.
clayman
Üdv!

A kérdéses helyzet a következő:

Vettem, vagyis inkább rendeltem mert a bolt és lakhelyem közt kb. 300 km távolság van egy dunántúli városból egy vincsesztert. Tudatában vagyok, hogy ez nekem kb. + 2e Ft postaköltséget jelent, ezt természetesen ki is fizettem, mellesleg már más termékeket megelégedetten vásároltam az említett boltból.

Ebben az esetben azonban híbás teljesítés lépett fel, mivel egy 8MB cachel rendelkező - amit rendeltem és ami a számlán is van - vinyó helyett 2MB -osat kaptam. Ez árban ugy 2-3e Ft differencia, teljesítményben számomra felbecsülthetetlen különbség. Ezt a csomag átvételének másnapján jeleztem is, és mondták hogy ki is cserélik, elismerték hogy hibáztak.

Azonban a szállításnél nézeteltérések adódtak, hiszen igy nekem + 2x2.5e = 5e FT postaköltséget kell plusszban leperkálnom. Szerintem ez igy nem tisztességes, mivel én teljesen vétlen vagyok az ügyben, csupán a Bolt küldött hibás terméket, s ezért miért Én fizessek?

Tehát ebben az ügyben kérném egy fogyasztóvédelmi szakember segítségét, hogy a kérdéses postaköltség többletet kötelessége -e a boltnak kifizetnie, vagy a szegény vásárlónak, jelen esetben nekem, kell ezt is eltűrni.

Előre is köszönom a segítséget.
clayman
Mellesleg:

-> 2 hétig vártam a vinyóra
-> 2 hét elment a gariből, ami az 52hetet tekintve majd' 5%

=> és ezek után még a fellépő + 5e FT -ot is én fizetem? eh...
TheElf
(clayman @ 2004 Jul 16, 10:29 PM)
Mellesleg:

-> 2 hétig vártam a vinyóra
-> 2 hét elment a gariből, ami az 52hetet tekintve majd' 5%

=> és ezek után még a fellépő + 5e FT -ot is én fizetem? eh...

Jól látod a dolgokat, de ez a postai árurendelés hátránya. Ha nem postán rendeled akkor az ilyen kockázatokat a helyi kereskedő viseli, de ezek költségét beépíti a haszonkulcsba, az eredmény: drágábban vásárolhatsz, kisebb a választék. Ha viszont elkerülöd akkor pont az fog hiányozni amit a helyi kereskedő tenne hozzá a dologhoz. pech.
clayman
(TheElf @ 2004 Jul 17, 03:08 PM)
Jól látod a dolgokat, de ez a postai árurendelés hátránya. Ha nem postán rendeled akkor az ilyen kockázatokat a helyi keresked? viseli, de ezek költségét beépíti a haszonkulcsba, az eredmény: drágábban vásárolhatsz, kisebb a választék. Ha viszont elkerülöd akkor pont az fog hiányozni amit a helyi keresked? tenne hozzá a dologhoz. pech.

Rendbem értem, ez van. sad.gif
TheElf
(clayman @ 2004 Jul 17, 10:45 PM)
(TheElf @ 2004 Jul 17, 03:08 PM)
Jól látod a dolgokat, de ez a postai árurendelés hátránya. Ha nem postán rendeled akkor az ilyen kockázatokat a helyi keresked? viseli, de ezek költségét beépíti a haszonkulcsba, az eredmény: drágábban vásárolhatsz, kisebb a választék. Ha viszont elkerülöd akkor pont az fog hiányozni amit a helyi keresked? tenne hozzá a dologhoz. pech.

Rendbem értem, ez van. sad.gif

Megjegyzem a postaköltségért harcolhatsz azt lehet, vissza fogják téríteni de a szállítás ideje ilyen esetben probléma. Lehet, hogy tudsz harcolni, és azt mondod üzembehelyezéstől (tehát érkezéstől) számít a garancia, és ugye az új vinyónál újraindul, lehet sokmindent intézni. A gond az, hogy mire ebből valamit is látnál... És neked sem érdeked, hogy úgy emlékezzenek rád mint aki ilyeneken szívózik és csinált nekik egy kis vesztességet, ekkor ugyanis egész biztos, hogy minden ügyintézéssel kivárják az utolsó pillanatot az meg neked rossz.
.
Invision Power Board © 2001-2012 Invision Power Services, Inc.